Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. február 22. 10:02231351.

    Szervusztok


    Itt is borus az idő. Sajnos  eső is várható. Ricsiék ma indultak vissza. Megigérték, hogy a határnál telefonálnak oda felé és majd haza felé is.


    Borsika, Olivér és mennyaszonya aranyosak, de milyenek is legyenek, hisz fiatalok.


    Anikó ugy látszik az elmult éjszaka az ébrenlétről nevezetes. Én is virasztottam hajnalig. A rajzod nagyon jó. Ildikével együtt nagyon ügyesek vagytok.


    Magdikám, Barbinak gratulálók, további balesetmentes vezetést.


    Sacika Misóka jobban van?


    Julika, azért bogyókkal szereld fel magad  


    Erika, sajnos igaz. Ez a mostani infulenza nagyon ragaszkodó. Már 2 hete kinlodok én is és nem javul. Viszont az nagyon jó, hogy nálad a gyógyulás szépen halad.


    Vigyázzatók magatókra és nagyon szép vasárnapot kivánok.

    előzmény:
    veracsek (231348)
    2015-02-22  09:23
  2. 2015. február 22. 09:45231350.

    Szervusztok.


    Meg volt ma reggel az éjszakai virrasztásom eredménye, olyan marasztaló volt az ágyikóm, én meg nem tiltakozta. Annál inkább sem, mert főznöm nem kell ma.


    Julika, igazándiból amiért az éjjel beléptem, az az volt hogy Nórinak nagyon boldog névnapot kívánjak, és sajnálom hogy e kívánság megjelenítése mégis elmaradt. Lehet hogy mégis álmos voltam Légy szíves tolmácsold így utólagosan is jókívánságomat, valamint Zsuzsi barátnődet is szeretettel köszöntöm, jó tere-ferét és csipegetést kívánok.


    Ilike, köszi a reggelit, kellemes a társaság és a környezet nagyon. Igen jól látod, a TV tetején hibiszkusz ázik,már el kellene ültetnem, mert amit a cserépbe ledugtam, az már szépen hajt. Egyébként piros színű.


    Gabi, a fonott karosszék olyan ereklye, de annyi széket kipróbáltam és egyik sem vált be valamiért /ez sem/.Most akarok venni egy forgószéket, csak várom hogy húsvéti akció legyen, meg egy fuvaros aki haza hozza. Az asztalomon a rumli az állandó, most is csak jött Ildi és amire észrevettem már kattant is a teló és közölte hogy lefényképezte az asztalt.


    Sacikám, igen jól látod hogy mi lóg az egyik képről, az bizony az. Remélem jobban vannak a gyengélkedők.


    Borsika, jó sütögetést, a paradicsomos káposztát én szoktam enni közbe 1 hétig is, főleg nyáron  hidegen.


    Egyébként a tegnapi szép időnek nyoma sincs, de legalább nem fúj az a bolond szél.


    Legyen szép napotok.


     

  3. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 22. 09:25231349.

    Én is nagyon megörültem a képnek Anikóról. Mindig kisebbségi komplexusai voltak a szépségét illetően, nem engedte magát fényképezni. Ahhoz képest ez tényleg nagy változás volt! Valószínűleg lélekben is összeszedte magát és ami a lényeg, el tudta fogadni magát. Mindig szomorúan néztem, menyire elhanyagolja magát, néha szóvá is tettem, de azt mondta, nincs energiája a gyerekek mellett magára is. Az is közre játszott, hogy Tünde anyósa is állandóan pózol a FB-on, kitesz magáról képeket. Kicsit furcsállom is az ő korában. (40 éves). Meg kell állapítanom hogy a cicanadrágban, amit előszeretettel visel, szép nagy hasa van... semmivel sem néz ki különben 3 gyerek után, mint Anikóm a 8 gyerek után. Persze nem ez a lényeg, nem is tenném szóvá, de a FB-on való pózolás meglep. Gondolom Anikó is látja, és ezért tette fel magát. A női lélek rejtelmei.... Persze, hogy mondtam neki, hogy jobban néz ki, mint Andi, legyezgettem az önbizalmát... éreztem, hogy jól esik neki...

    előzmény:
    silinga (231345)
    2015-02-22  08:39
  4. 2015. február 22. 09:23231348.

    Már csak halvány nyoma van, Sacikám, és a köhögésem is sokat javult.


    Ti biztosan tudtok tanácsot adni: rendeltem friss gyömbért, mert a torkomra minden nap gyömbér teát ittam, de csak őrölttel. Csakhogy elszámoltam magamat, 25 dg-ot kértem, és kiderült, hogy az egy jókora darab. Nem tudom elfogyasztani egyhamar. Le lehet azt fagyasztani kis adagokban? Egészben, héjastól, vagy hogy? Még soha nem vettem frisset, ezért nem tudtam, mekkora lehet.

    előzmény:
    silinga (231345)
    2015-02-22  08:39
  5. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 22. 09:14231347.

    Borongós szürke a reggel.....kicsit felvidámodtam/ ugye milyen szépen beszélek magyarul?/miután elolvastam  írásaitokat.


    Aniko ....Te is éjjeli bagoly voltál? Én majdnem 2 óráig  fenn voltam.Befejeztem a  44 részest.Utána meg ezért nem tudtam aludni.Nagyon jók a rajzaid és a dolgozó sarkod.Majd még alaposan megnézem.


    Julikám .....ma óvatosan" duhajkodj".....vagy epegyógyszert előre be .....mert ki tudna ellenállni ilyen finomságoknak?


    Évikém ...O-ék nagyon szép pár.A mai fiúk nem kapkodják el a házasságkötést....majd eljön az ideje.Jó képeket hoztak a panoptikumból .....de ők sokkal jobbak mint a viaszfigurák.Örülök, hogy jól teltek a napjaid.


    Saci ....jó "kakasfőzést". Betetted a bogarat a fülembe.


    Igen Ilikém ....pontosan úgy van  ahogy írtad.


    Ildikém ....nem láttalak ....merre vagy? Hiányzol!!!!

  6. 2015. február 22. 09:10231346.

    JAJ, MENNYI SZÉP NEVŰ UNCSI van a topikunkban! ...Barbara, Dávid    aztán tetszik még a Bernadett, Péter is, nagyon különlegesnek találom az Alinát, Lilit és a Lúcsiát is, ....egyszerűen fantasztikus, van még Dalmánk is meg Alexánk, a Lara név is tetszik, meg a Dóra, Dániel és az Elza is. Jelzem, ez csak úgy mellékesen jutott eszembe, a teljesség igénye nélkül sorolom itt a neveket:  azért szaladtam tulajdonképpen vissza:


    hogy Magdikának gratuláljak Barbara vezetési tudásához. Nagy dolog ám ez az esemény a fiatalok életében! Szóval, csak így tovább!


     


    Ui.:Nekem kislány koromban az Edit(Ditti) név tetszett nagyon Volt ilyen nevű babám 


     is. Ritám a nevét részben Rita Pavone énekesnő,


    részben pedig  - egy utcánkban lakó - gyönyörűséges kislányról kapta. 


    Ildikém születése előtt azt mondta Á.-dom, hogy ..ha esetleg, ..netalán tán lányka lenne, ..akkor legyen Ildikó. Persze erről a mondásáról megfeledkezett és egyre csak fiút várt. Amikor magához tért a lánykánk feletti meglepetéstől, azt mondta, hogy ő nem emlékszik rá, hogy ezt a nevet mondta volna! Persze, mert izgalmában egyfolytában sörözött. Később meg ki nem cserélte volna 100 fiúért sem, annyira imádta. 


    Megent jócskán elkaladoztam, úgy látom. :  )


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (231317)
    2015-02-21  17:32
  7. 2015. február 22. 08:39231345.

    Szép napot!


    Borongós a reggelünk, de a finom reggeli és a kellemes társaság feledteti.....


    Anikó....biztos a tegnapi nap kellemes izgalmától nem tudtál elaludni....bár láttam írták, hogy valami különleges  bolygóállás is volt .....Érdekes a második képen én sem ismertem fel, ügyes vagy....és milyen szép  rendes a sarkod, ahova ezután képzellek.., ehhez képest az enyém szörnyűűű......és jól láttam mi lóg az egyik kép aljáról???


    Ildikó....akartam tegnap írni, hogy azért kérdezd meg még egyszer azt a dokinőt...ne izguljál feleslegesen.....talán nem jól értesz valamit.....


    Verácska....az is jó ha nincs különösebb esemény....akkor baj se...elmúlt a torokfájásod?


    Julika...egyik eseményből a másikba csöppensz.....megismertek az állatkáid?Örültek neked?


    Borsika....szépek a fiatalok....örülök, hogy jól érezted magad velük..is..


    Gabi....a te lányod is helyes a képen..már jól van? Biztos nagyon várod, hogy kézbe foghasd a legkisebbet...és a nagyobbakkal a találkozást....


    Annuska....Ricsit a szülei viszik vissza?


    Ma csak Veráékat várom....az este megfőztem a levest....volt egy fél kakasom...."aki"...még a mult században születhetett...ahhoz raktam még pulykanyakat ,sok zöldséget.... rántott csirkecomb /csontozott/ lesz még és túrófánk cseresznye-meggy szósszal....


     

  8. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 22. 08:24231344.

    Szia Borsikám! Jót mulattam az Árpáddal történt visszaemlékezéseden! Nagy hasonlóságot véltem felfedezni Lacimmal... Na én nem bírtam volna a várakozást 4 évig! Főként azért, mert én úgy éreztem, a 12-ik órában vagyok, ketyeg a biológiai vekkerem, mivel már 31 éves voltam. Szóval aggályaimat megosztottam imádott anyósommal, akit második anyámnak éreztem. Mivel az én drágám már elvált volt, elméletileg lehetetlen volt bekötni a fejét. A gyereke miatti depresszió pedig még az újabb gyerek vállalását is megakadályozta. Az én órám meg ketyegett. Aztán anyóskám azt mondta, csak egy másik gyerek tudná innen kihozni. Szóval bátornak kellett lennem... és fejest ugrani. Sok mindenen mentem keresztül, de végül győztem, persze anyósom és szegény néhai sógorom is sokat segítettek... Aztán évtizedek múlva megbeszéltük persze a történteket és szelíd belenyugvással nyugtázza, hogy nekem volt igazam. Szóval megküzdöttem ezért az öreg mackóért, nem kaptam meg könnyen. Most már tudok róla írni, de 40 évvel ezelőtt még nagyon merész volt a vállalkozásom, nem dicsekedtem vele.

    előzmény:
    BORS (231340)
    2015-02-22  07:56
  9. 2015. február 22. 08:23231343.

    Pötyike szia, mindjárt megnézem azt a képet. Szerintem a 2.-kon az Erzsébet királynővel fotózkodott O.  


    Tegnap Kriszti úgy megvariálta a zsínórjaimat, hogy most fura módon az egerem is mozdítja a nyilat, de ugyanakkor az érintőpadról is tudom őt irányítani.  Hahh..bizonyára egy ilyen jelenség csak nekem furcsa, - na és még közre is adom!! - mentségemre szolgálhat agg korom. Viszont, vannak nagyon  fiatalos,  kreatív ötleteim is pl. a ..."ne dobja ki, inkább használja fel újra! "..elv alapján, a tegnap előtti paradicsomos káposztámat újrahasznosítva, hol hidegvacsorának, hol pedig 10 órainak  tálalom fel magamnak. Ma már viszont  főzök levest és megsütöm végre Anikó linzerjét. 

    előzmény:
    potymama (231335)
    2015-02-21  22:03
  10. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 22. 08:08231342.

    Jó reggelt kislányok!


    Ma kivételesen végre jó hangulatban vagyok a borús idő ellenére, amit csak fokoz, hogy Laci is kiheverte a temetés fáradalmait, nem panaszkodott a lábgörcseire. Szóval nem traktállak benneteket a gondjaimmal. A cukrom körüli feszkó is csillapszik, úgy érzem, kézben tudom tartani, elkaptam a frakkját. Fura ilyet mondani, de legalább van "valami", ami színesíti az életemet! Köszönöm utólag is a hozzám való türelmeteket, törődést és azt a türelmet, ahogy elviseltetek ebben a kicsit nehéz időszakban.


     


    Anikó örülök, hogy bemutattad a dolgozó sarkodat. Nagyon kedves, barátságos, olyan, mint te. Na, ha az íróasztala mindenkinek tükrözi az egyéniségét, akkor én szégyellem magam. Nekem nagyobb asztalom van, több minden elfér rajta, de az összkép katasztrofális, van azon minden. Megragadta a figyelmemet a fonott karosszéked. Meglepett, hogy nem forgószéken ülsz. Én nem tudnék máson, ezzel tudom kipeckelni a hátamat, derekamat és nem utolsó sorban, ha felállok, odébb gurítom, nem akadok meg semmiben. Persze a forgószék kerekei nem tűrik a szőnyeget, nem is tenne jót neki. Nagy malőr történt, a képeiden elsiklottam a gödröcskés felett! Utólag jobban megnéztem, és tényleg! Ott vannak láthatóan a gödröcskék is!!!!! Kicsit homályos a kép, rosszul esik rá a fény... röstellem, ez már az öregség jele, hogy elsiklottam a szerelmem felett!


    Pici részvétem az elhatározásodért, hogy csipegetni akarsz a buliban. Ha be is tartod, nagyon keserves dolog... majd gondolj rám közben... bár nekem sem mindig sikerül. A temetés után a "buliban" én sem tudtam megállni, hogy ne egyek többet a megengedettnél a hidegtálból, amit imádok, főleg, ha átlagon felül finom és friss. Utólag megnéztem, nem sok szénhidrátot tartalmaz, de egy kicsit mégis megdobta az értékemet. Nem baj, legalább tudtam az okát.


    Most kicsit távozom a második kávémhoz, de majd még jövök, nem szabadultok meg tőlem!


     

  11. 2015. február 22. 07:56231341.

    Nem vagyok szűk szavú, Ilike, csak egyrészt nem nagyon történnek velem érdekesebb dolgok (ami igen, azt mindig megírom, másrészt pedig bele vagyok esve a 44 részesbe, de sajnos, vagy örömömre, nem is tudom, melyik? már kivégzem ma délig. Nagyon élvezem.


    Ma se fogok semmi extrát csinálni, hacsak nem jön közbe valami. Ebédem van tegnapról, virágokat kell locsolni, kicsit takarítgatok, van sok újság és rejtvény elmaradásom is. Nem várok senkit, ha a gyerekek esetleg jönnének, amit nem hiszek, akkor később szólnak, de múlt héten itt voltak, és nem szoktak olyan sűrűn jelentkezni. Ráadásul Lackó csütürtökön el fog utazni egy hétre, tehát biztosan ezt a vasárnapot nem velem akarja tölteni.

    előzmény:
    fili48 (231339)
    2015-02-22  07:35
  12. 2015. február 22. 07:56231340.

    Jóreggeeeelt! Remélem jól aludtatok!


    Gabiék sziasztok, szép napot kívánok!


    Itt borús az idő, remélem kicsit kiderül később. Nagyon éhes vagyok, majd eszem Ilike virtuális reggelijéből, igaziból pedig egy szendvicset szeretnék. Gyerekek, lehet, hogy nem írtam ki még a menyasszonyka nevét eddig csak úgy, hogy "K.", de nem is igazán került szóba, hogy mutogathatom őket. de mert a F.-kon sok fotót megmutatnak, hát kértem, hogy én is tehessem. Mehet,   .. minden rendben, mondták. Tehát ő Krisztina, a kár Julika egyik lánykája. Ha már nála időzöm, tartozom vele, hogy nem csak külsőre kellemes jelenség, hanem belül is csupa jó tuljadonsággal van megáldva. Nagyon szeretjük valamennyien. Kb. 2 éve volt az eljegyzés, de O. húzza-halassza - talán még tolja is - az esküvő időpontját. Ebben szegény Á. nagyapjára ütött szerintem, ... tudom, hogy nagyon szeretett, de..ő sem akart engem sürgősen elvenni. Kb. 4 évig menyasszonykodtam. Nagyon kedvelt anyósom mondta neki egy alkalommal, hogy ..."fiacskám,   mért nem házasodsz már meg? ..mire való ez az időhúzás?" ...szóval így történt az én  esetem. 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231334)
    2015-02-21  21:41
  13. 2015. február 22. 07:35231339.

    Jó reggelt kívánok kedveseim!


    Ugye jól aludtatok?-vagy alusztok? Anikót nem is csodálok,hisz kukorékolt az éjszaka,Julika meg látom,-frissen,fitten már rég talpon van,és bulira készül. Üdv a bázison!!


    Anikó? Jól látom a tévé tetején hibiszkusz gyökerezik? Milyen színű? A rajzaidat eltettem a tisztes helyükre a szoba sarkoddal együtt. Most már látlak magam előtt írni,mikor olvaslak.


    Köszönet Ildikónak,-na és Petinek. Gondolkodhatsz azon,hogy most már fotóznod,képeket feltöltened,kezelned is kéne. Nem? Ugye feltöltődtél a hét végén? Olyan lelket simogató tud lenni,mikor körülöttünk vannak a szeretteink,-bár ma Annuska is,te is megválik tőlük egy időre. Én könnyen beszélek,mert először is többen vannak,másodszor pedig,itt a környezetemben. Ha nagyon akarom,bármikor láthatom őket.


    Magdi!- örülök a tegnapi szép napodnak,és gratulálok Barbinak,hogy első körre megnyerte az "öreganyja" bizalmát a vezetési stílusával,-és ugye már attól is elolvadunk,hogy egyáltalán eszébe jutott megkocsikáztatni a nagymamát! Puszi neki érte...


    Julikám!


    Neked jó szórakozást kívánok a mai napra,-köszöntöm általad a Zsuzsit,-és valóban vigyázz a belügyeidre!


    Sacikám!


    Örülök,hogy sikerült segítenem a pps.-ek ügyében! Már láttam tegnap a levelezőmben,milyen ügyi vagy,-csak nagyon el voltam a filmemmel. Szeretném már befejezni,-38. résznél tartok,hogy ahhoz foghassak,amit most ti a lányok néznek!


    Akármikor,bármilyen kérdés felmerül tedd csak fel! Biztos tudni fog válaszolni valamelyikünk. Egy jó részét az ismereteinknek mi is így szereztük ,egymástól!


    Pötyikém!


    Örülök,hogy még neked is tudtam valami újat mondani! (már ami a pps. kezeléseket illeti).Igaz,te ezzel nem sokat foglalkozhatsz,mert azt hiszem még sose kaptam tőled egyet sem!


    BORSIKA!


    Nagyon örülök a fotóidnak,-csinosak szépek a fiatalok,-(sajnálom Olivért a fájdalmak miatt)


    és mindegy,hogy hol készültek,-csak LEGYENEK!..én szorgosan gyűjtögetem befele őket! Az pedig külön öröm,hogy még igazán jól is érezted magad velük,+ segítenek rendezni a soraidat gép ügyben is.


    Erika!


    Jó hogy sétáltatok egy nagyot tegnap,mert mára bizony itt is borongóssá vált,nem süt a nap,-bár enyhe az idő.


    Vera ma mit fogsz csinálni?Olyan szűkszavúnak talállak mostanság,...és Gabi!-ugye megnyugszol végre?...-ügyi vagy te ha akarsz,-nem lesz gond az inzulinnal.


    Kívánok szép vasárnapot mindenkinek! Annuska!-keveset szomorkodj,-majd ismét haza jön Ricsid,kicsit okosabban,ha ez lehetséges!


     


     Ma  :  2015  február  22  vasárnap  van,


    Gerzson,Leander,Margit,Margó,Pál,Péter,Zétény  napja.


     

    előzmény:
    ancsa46 (231336)
    2015-02-22  00:23
  14. 2015. február 22. 04:57231338.

    Borsika!


    Nagyon szép lány Olivér barátnője, menyasszonya. Olivér tényleg megférfiasodott...nősülhet már. Nagyon jók a képek Először csak bámultam, hogy lehet, hogy Obama diktál IldinekPersze aztán leesett...panoptikumban voltak. Sajnálom Olivért a fájdalmai miatt. Azért az jó lenne, ha felajánlanának nektek egy jó kis nyereményt...tényleg, a heti nyeremény megérne akkora fájdalmat

    előzmény:
    BORS (231332)
    2015-02-21  21:13
  15. 2015. február 22. 04:52231337.

    Szia Ancsa!


    Remél el tudtál aludni. Én reggel ébredtem nagyon korán. Igaz, este korán is feküdtem le. Bolonyai volt itthon, sajnos nagyon finom volt, bezabáltam belőle aztán szenvedtem. Szerencsére már túl vagyok rajta. Ma Zsuzsiéknál lesz közös névnapi ebéd. Ott is nehéz étel készül, csülök pékné módon. Azt hiszem csak csipegetni fogok. Erre a hétre már elég volt a tegnap esti rosszul lét.


    Délelőtt kipakolom a bőröndöt, kimosok, aztán megyek bulizni.

    előzmény:
    ancsa46 (231336)
    2015-02-22  00:23
  16. 2015. február 22. 00:23231336.

    Nem is tudom hogy üdvözöljelek benneteket, mert olyan lehetetlen időpontban ültem ide. Nem tudok elaludni, kell valamit csinálnom.


    Borsika, nagyon élethűek ezek a viasz figurák, de nekem mégis a legutolsó tetszik a legjobban. Nagyon helyesek.


    Pötyi, egy és ugyan az a személy 2 szerepben, ő Lee Seo Jin a gödröcskés. A második kép a Lovers c. filmből van.


    Még egy kicsit vigyázok az álmotokra, lehet hogy én is kedvet kapok hozzá.


    Nyugodalmas jó éjszakát.


    Itt töltöm időm nagy részét, Ildi fényképezte a telóval.

  17. 2015. február 21. 22:03231335.

    Borsika


    pont azt akartam mondani, mint Gabi.


    Hová lett a kis Olivér?


    Itt egy meglett férfit látunk....persze elég ritkán látjuk őt képeken.


    Nagyon helyesek együtt.


    Anikó


    mindig megcsodálom a képeiteket.


    Az első képről van egy sejtésem kit ábrázol...de a második nem ismerős.

  18. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 21:41231334.

    Aztaaaa.... Olivér hogy megemberesedett! Azt nem mondhatom, hogy öregedett, de érettebb lett! Nagyon jóképű és a lány (Ildi?) is szép.

    előzmény:
    BORS (231332)
    2015-02-21  21:13
  19. 2015. február 21. 21:21231333.

    ..több is van, de nagyok, sajna nem engedi feltenni.  Jóéjszakát nektek!

  20. 2015. február 21. 21:13231332.

    Sziasztok!


    Hali Ancsika!


    Nagyon jók a rajzok, gratulálok!! Köszönöm a receptet,  leírtam. 


    Ildike, egérrel írok a laptopon. Megcsinálta szmespár ma rendesen. Voltam R.-éknál, finom lecsós szelet volt az ebéd sült burgival. Cukrász sütit vettünk hozzá. Nem volt már időm sütni. Majd holnap tán. 


    Magdika, köszönöm a kedves szavaid, majd igyekszem meghálálni. 


    Olvasom, Julika megjött. Ennek nagyon örülök. Nagyon jól néznek ki Elzike zsiráfjai. Ugye azok? 


    Olivér köszöni a jobbulási jókívánságaitokat,   hamarosan vissza kell mennie, mert a másik oldalon is talált javítani való fogat a dr. azt mondta, hogy most még akkor sem menne vissza a fogorvoshoz, ha a lottónyereményt felajánlanák neki, annyira megszenvedte a műtétet. Nem tudja szerintem, milyen óriási nyeremény lessz most éppen. 


    Kb. 3 hete voltak Bécsben: a Panoptikumban pár híres emberrel lefotózták magukat. Megpróbálom feltenni.


     

    előzmény:
    ancsa46 (231328)
    2015-02-21  18:26
  21. 2015. február 21. 20:33231331.

    Látod milyen jó, hogy felvetetted!


    Én is most tanultam meg!

    előzmény:
    silinga (231330)
    2015-02-21  19:36
  22. 2015. február 21. 19:36231330.

    Hurrá!!!!......sikerült megérteni és megcsinálni....ha tudnátok  mióta töprengtem ezen....köszönet.....

    előzmény:
    fili48 (231324)
    2015-02-21  18:00
  23. 2015. február 21. 18:59231329.

    O.K.


    A továbbításnál megtaláltam a törlést...lám "jó pap is a haláláig tanul"..ha vannak ilyen jó tanító mesterei!

  24. 2015. február 21. 18:26231328.

    Szervusztok.


    Most értem a visszaolvasás végére. Jó kis napom volt ma, egy kis időre feltöltődtem. A vőm dicséretével most is fukarkodott, de az elfogyasztott étel után semmi kétség nem maradt bennem, nem kell félnem hogy a következő invitálásra nem jön el.


    Lányok, nagyon szívesen a receptet, én másfél adagból szoktam csinálni, mert ugye mindig van akinek csomagolhatok.


    Ilike, a kabarét még nem volt időm megnézni. Nálam is sok kép vár rendbetételre, valahogy nem kerül rá sor, pedig az utókor miatt szükséges lenne.


    Saci, nálatok  sem nyughat a mama hotel, szegény Misó talán hamar túl lesz rajta. Jobbulást kívánok.


    Gabi, Anikó igazán jól néz ki. Mielőbbi összeölelkezést kívánok, gondolom mindannyian várjátok már.


    Pötyi, csak úgy árad a nyugalom és elégedettség a reggeli csendéletből.


    Annuska, akkor Te útra bocsájtottad Ricsit. Én még pár perc erejéig találkozom holnap Petivel.


    Borsika, O.-nak jobbulást, Neked kellemes kikapcsolódást. Remélem sikerül a gépjavítás.


    Peti fényképezte a múlt heti munkámat.

  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 18:04231327.

    Igen! Lájkoltalak!

    előzmény:
    fili48 (231324)
    2015-02-21  18:00
  26. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 18:02231326.

    Bocs! Pötyike!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231325)
    2015-02-21  18:01
  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 18:01231325.

    Pütyike! Meg van, persze én csak a gmail-on tudom, azt ismerem. Amikor továbbítod, alul megjelennek a mellékletek, a jobb oldalon van egy x, erre kattintva eltűnik a melléklet, amire kattintottál. Ha csak egy van, akkor anélkül fog elmenni. (Nem találtam az istennek sem több mellékletest).

    előzmény:
    potymama (231313)
    2015-02-21  17:03
  28. 2015. február 21. 18:00231324.

    Pötyike!


    Abban a pillanatban,amikor továbbküldésre teszed,akkor már hozzányúlhatsz! Törölheted a több kapott pps.ből amelyiket akarod,és csak a maradékot küldöd tovább,esetleg másikat is adsz hozzá,-linket,képet,idézeteket,szöveget,stb is rakhatsz mellé,illetve hozzá.


     


    .

    előzmény:
    potymama (231315)
    2015-02-21  17:15
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 17:54231323.

    Mindjárt utána nézek, keresek egy többmellékletes emilt és tovább küldöm neked!

    előzmény:
    potymama (231313)
    2015-02-21  17:03
  30. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 17:53231322.

    Ez fogas kérdés! Nekem is megmozgatta a fantáziámat! Saci feldobta a labdát!

    előzmény:
    potymama (231313)
    2015-02-21  17:03
  31. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 17:49231321.

    Én utána néztem és jól tudod!

    előzmény:
    veracsek (231318)
    2015-02-21  17:39
  32. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 17:48231320.

    Picikém, ne vedd sértésnek, igazán nem arról van szó, hogy nektek nem hiszek, csak aki nem jár ebben a cipőben, nem érezheti át igazán, hogy milyen nehéz megbirkózni azzal a ténnyel, hogy ezután az ezzel járó macera is életünk részévé kell, hogy váljon. Nem könnyű belejönni. Ezt egy olyan orvos mondta, aki hivatás szerűen ezzel foglalkozik, neki muszáj elhinnem. Kár, hogy ezt így nem minden orvos mondja el és betegként kezel. 

    előzmény:
    Picivirág1 (231316)
    2015-02-21  17:30
  33. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 21. 17:47231319.

    én mielőtt olvastalak Benneteket....ezzel kísérletezem....kíváncsiságból.Sikerült.


    Azért egy kis korrepetálás  időnként rám fér.A gépem most elég tisztességesen viselkedik.Mikor a szerelő visszahozta a monitort....még jó ideig  csinált ezt-azt. Meg is beszéltük ha gondom lesz bármikor hívhatom.


     


    Engem is felvidított a reggeli csendélet.


    A filmből a 40 résznél tartok.Ma szerintem befejezem.Jó, fordulatos.


    Julikám üdv itthon.....amíg kerestelek meg is érkeztél.


    Évike ...még a tegnapi írásodra reagálok.Olyan aranyos vagy és figyelmes.Mindig  mindenkihez szólsz.O-nak jobbulást kívánok. Nagyon kellemetlen lehet.

    előzmény:
    potymama (231315)
    2015-02-21  17:15
  34. 2015. február 21. 17:39231318.

    Nagyon sajnálom Ildit e miatt a diagnózis miatt!


    Amennyire én tudom, a makula degeneráció egy időskori szembetegség, amikor az éleslátás romlik erősen, és sajnos nem gyógyítható, de ha időben elkezdik kezelni, akkkor sokáig lehet rajta valamit lassítani. Nem tudom, pontosan írom-e le, mert nem vagyok orvos, és nem néztem utána, csak emlékezetbő írom.

  35. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 21. 17:32231317.

    Jártam egy nagyot  a Menedékház körüli erdőben .....most itt ülök a kandalló előtt és Rátok gondolok.


    Ma olyan öröm ért.Éppen a főzés közepén tartottam....mikor Barbara telefonált , nincs kulcsa nem vinném e le a kapuba az enyémet.Még egy kicsit dünnyögtem is magamban: "nincs lába, nem tud feljönni?". Megyek le ....akkor látom ott az anyja autója az út túloldalán ...és benne ő egyedül.Persze mindjárt el is mentünk egy


    nagy


    körre, majd hozzájuk. Összepakolt ....engem lerakott a házunknál ....majd ment vissza a költözéshez.Itthon közben ment a gáz .....szerencsére nem égett le semmi.Olyan szépen vezetett......büszke voltam rá.Igaz miután felértem  jól kibőgtem magam....de már rendben vagyok.


    Pár óra múlva Dávid is jött....ragasztót keresett.Pár szót váltottunk, majd ment vissza.Alaposan kidolgozzák magukat.Megfőztem holnapra az ebédet, hogy Juditnak legalább erre ne legyen gondja.


    Ildikém ....úgy szeretnék Neked valami megnyugtatót mondani....talán újra el kellene menni ...


    Julika vajon merre jár?

  36. 2015. február 21. 17:30231316.

    Szervusztok!


    12 órai utazás után haza értem. Késett a grazi, csak 1 kor tudtam tovább utazni. A buszt is az utolsó pillanatban értem el. Nagyon megörültem, mert Zsuzsi és Győző vártak a busznál.


    Gyorsan végig futottam a leveleket. Tündéri Boti és Dezső...nem nyugtatott meg Ildi, látom Misu beteg, Gabihoz már nem is tudok mit mondani. Úgy sem hallja meg, mit mondunk, mi nem vagyunk "értők". de legalább talált valakit, aki végre elmagyarázta neki a lényeget .


    Fáradt vagyok, megyek tusolni aztán a jó meleg ágyba, mert nem fűtötték a vonatot.

  37. 2015. február 21. 17:15231315.

    Ilke


    most esett le a 20 fillér.


    Értem ám...a levélből nem lehet kitörölni..hiszen azt más küldte, az ő szerzeménye.


    Viszont az egész levelet kitörülhetem.


    Ha valamelyik érdekel..elmentem..akár a kedvencekbe is.. és onnan új levélbe bemásolhatom a linket és tovább küldhetem.


    Bingó!

  38. 2015. február 21. 17:06231314.

    Én is kérdeztem Annuskát és ezt írta...


    Pötyikém, igen köszönöm sikerült. Már több részt meg is néztem.


    Akkor megkapta!


    előzmény:
    fili48 (231312)
    2015-02-21  16:58
  39. 2015. február 21. 17:03231313.

    Ilike


    amikor jön egy levélben 4 pps vagy mi...kettőt ki akarok törülni, mert csak kettőt küldenék tovább..én nem tudom hogy lehet kitörülni!


    Mondjuk eddig nem foglalkoztatott a dolog, de most felturbózta a fantáziám!

  40. 2015. február 21. 16:58231312.

    Annuskám!


    Én is megkérdezlek itt is,mert nem válaszoltál ma levelemre sem,hogy megkaptad-e az első 28 részét a filmnek amit tegnap elküldtem?


    Sacikám!


    Van olyan lehetőséged is a pps.-eket illetően,hogy letöltöd magadnak egy mondjuk "letöltések" mappába amit nyitsz magadnak,és onnan majd mint csatolmányt küldheted tovább. Meg is tarthatod amelyiket akarod,de törölheted is,miután elküldted annak,akinek szánod. Így kombinálhatod is őket. Ha bővebben érdekel,-még beszélünk róla,-akár emailben is,csak kérdezz!


     

    előzmény:
    Nusimama (231308)
    2015-02-21  16:04
  41. 2015. február 21. 16:41231311.

    Sárikám drága!


    Akkor a nemkívánatosakat egyszerűen törlöd,mielőtt a küldésre kattintasz! Biztosan van ilyen lehetőség a hotmailon is. Ha esetleg nem találod,hol kell törölnöd,-kérdezd Lilikét. Hogy vannak már a kis betegeid?


    Szóval -továbbítás,-nem kívánatos törlése,-címek beírása és akkor küldés. Próbáld ki küldj felém egyet így!

    előzmény:
    silinga (231307)
    2015-02-21  14:48
  42. 2015. február 21. 16:37231310.

    Szervusztok!


     


    Végre én is ideértem.......reggel egy gyors elhatározást követően elmentünk Újpestre......írtak fel melltartót és protézist, azokat kiváltani. Mondván, hogy hétfőre esőt jósoltak és talán szombaton gyérebb a forgalom......nem volt.....Aztán sétáltunk egy nagyot, élveztük a napsütést......Még jó is hogy így tettünk, mert mostanra beborult...


     


    Francika bevallom én is úgy vagyok, mint Ilike. Nem értek belőle szinte semmit. Kívánom, hogy csak egy félreértés legyen. De azért jó lenne újból beszélni az orvossal, talán megnyugtat és kiderül a félreértés....


    Gabi nem is tudom mit írjak......mint tapasztalt "cukorkezelő" elég sokat írtam neked erről, de úgy látszik hiába. Vagy nem olvastad, vagy nem figyeltél......Nem is ez a lényeg, hanem az hogy találtál egy helyet, ahol jobban biztatnak.....és megerősítenek, hogy ezzel együtt lehet, sőt kell élni......és nem kell belőle nagy problémát csinálni.....csak odafigyelni.


     


    Julika talán már haza is ért és örül az állatkáinak.....


    Pötyi nagyon jó a kép a reggeli lustálkodásról......olyan jót mosolyogtam rajta.....


    Sacikám remélem az unokák hamarosan jobban lesznek és nem kaptok el semmit......Az ismerőseim panaszkodnak, hogy nagyon elhúzódik , egy hét után a legtöbbjüknek újból visszatért....Lekopogom, mióta a csontritkulás miatt szedem a D vitamint, nem voltam sem megfázva, sem influenzás....Ha esetleg a csontritkulásra nem jó, már megérte szedni a megfázás ellen....


     


    Megyek olvasni........még van a Nők Lapjából pár cikk.....aztán a könyvemhez térek vissza......


    Szép estét kívánok!

  43. 2015. február 21. 16:27231309.

    Ildikém, én lehet, hogy nem értelmeztem jól, de amit olvastam ennek ez volt a záró része.


    "A gyakorlatban az AREDS osztályozásának használata javasolt (AREDS 2001). Ez a klasszifikáció a klinikai rutin számára jól felhasználhatóan elkülönít bizonyos eltérő kockázatú csoportokat (AREDS 2005, 1. táblázat). Ennek azért van jelentősége, mert különböző típusú druseneket tartalmazó szemek között a látásromlás kockázata szempontjából akár 33-szoros különbség is lehet, és ez az elkülönítés egyszerű szemtükri vagy biomikroszkópiás vizsgálattal elvégezhető." 


     

    előzmény:
    Nusimama (231308)
    2015-02-21  16:04
  44. 2015. február 21. 16:04231308.

    Bolond délután, az elöző levél hus elszállt.


    Pötyikém, igen köszönöm sikerült. Már több részt meg is néztem.


    Ildikém,  probáltam megérteni, értelmezni amit irtál a szemeddel kapcsolatban. Próbáltam  utána nézni is, de nem lettem sokkal okosabb. Szerintem valami nem stimmel azzal ahogy kaptad az információt. Ha olyan komoly lenne a baj, akkor már korábban is közölni kellett volna ezt.  Én bizom benne, hogy talán félre értettél valamit. Nem kellene még egyszer beszélni a doktornővel? Persze elöször is meg kéne nyugodni.


    Magdikám, mit is csináltál, hogy a porolónak dolga lenne?

    előzmény:
    silinga (231307)
    2015-02-21  14:48
  45. 2015. február 21. 14:48231307.

    Lányok....ha már belekezdtem, folytatom......nem az nem tiszta, hogy hogyan kell továbbítani......úgy csinálom, ahogy ti is írtátok......Az nem tiszta , hogy ha pl 4 melléklet érkezik és csak egyet karok továbbítani.... na az hogy van?????/lehet félreérthetően írtam...../

  46. 2015. február 21. 14:24231306.

    Nahát, az eszembe se jutott, hogy Sacinak nem gmailja van!


    Anikó nagyon jól néz ki a képen, remélem a baba is jól van.


     


    Lefogyott a telefonom, gondoltam olyan szép idő van elbattyogok és feltöltetem.


    Nincs valami közel a Hírlap árus... ott lehet feltölteni ..odaérek és nincs nyitva!


    Mehetek holnap délelőtt.


    Olyan jó lenne tudni Annuska le tudta-e tölteni a küldött film elejét is.


    Annuska!!


    Sikerült letölteni?


     

  47. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 21. 14:09231305.

    Persze, hogy sikerülni fog ....ez nem kétséges.


    Kívánom, hogy mihamarabb találkozz a családod másik részével , megszeretgethesd az unokáidat.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231304)
    2015-02-21  14:06
  48. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 14:06231304.

    Igen, Magdikám, de amikor egy sorstársam mondja ezt, az nagyobb súllyal nyom a latba. Ha neki sikerül, nekem is sikerülni fog!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (231302)
    2015-02-21  13:54
  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 21. 14:04231303.

    Anikó lányom tett fel magáról képet a FB-ra! Annyira örülök, hogy összeszedte magát lelkileg és testileg is! Alig várom, hogy lássam őket! A kisbaba meg gyönyörű. Megszenvedett érte nagyon, majdnem ráment... Remélem már megszűnik az örökös aggodalmam érte...

  50. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 21. 13:54231302.

    Eddig olvastam vissza ....de most megállok!!!!!!


    Annuska ....készítsd a porolót ....jól el kellene kalapálni az "értetlen tanítványt.


     


    Gabikám -om hát ezt sulykoljuk beléd ....már mióta!!!.Ehhez a megerősítéshez Neked a Fb, kellett? Hányszor elmondták már ezt neked a "Menedékes barátaid"?Irgum-burgumvagyok.Tessék lassan átgondolva elolvasni amit írunk ....afáját.


    Ismered az idézetet: " Érted haragszom , nem ellened".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231294)
    2015-02-21  11:26

Címlap

top