Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. február 19. 18:55231251.

    Pötyikém igen sikerült. köszi.


     A prótézissel kapcsolatban csak annyit, hogy nekünk is van egy ismerösünk kb.50 éves háromszor mütötték, mert minden alkalommal elfertözödött. Több mint 1 éve tul van a mütéten és még ma sincs jól.

    előzmény:
    potymama (231249)
    2015-02-19  17:49
  2. 2015. február 19. 18:01231250.

    Hozom már Erikám drága!


     


    2015-02-18-éves beszámoló,-farsang apropóján - Ilona Fazekas - Picasa Webalbumok


    örülök,hogy van aki megnézi őket!! ...bár ha most jobban meggondolom, nem is igazán "érdemled" meg ! Elfelejtetted  a "bűzös kalapot" és ennek egyenes következményeként jól kiporolták a sejhajomat ma! Valami vacakul ment a játék. Egyetlen vigaszom az volt,hogy Árpi viszont kenterbe vert mindhármónkat,magasan elhúzott,csak a port láttuk utána! Szóval azért a család böcsületét volt ki megvédje!


    Klub után egyenesen egy plakát kiállítás megnyitására siettünk,-majd délután 3-kor,mikor megjöttünk,gyorsan egy spenótot készítettem tükörtojással a paradicsom leves mellé. A kései ebéd ellenére bizonyára időben fogunk vacsorázni,hisz nagyon könnyű,és kevés volt az ebéd,de ilyen napok is kellenek.


    Borsikám!


    Előbb csodálkozva láttam,hogy még egyszer megjelent a köszöntőm,de azután jót mulattam,mikor rájöttem mi az ábra! De nem ám a rovásodra! Sajnálom,hogy elrontottam az örömöd. Megpróbállak kárpótolni plusz puszikkal.


    Pötyike!


    Természetesen!...és ha még azt is elmondom,hogy helyi idő szerint hajnali fél 5-kor mikor kijöttem pisilni,már azon agyaltam,hogy mivel köszöntselek,-akkor hihetsz csak igazán zakkantnak!


    Annuska örülök,hogy tetszik az ünnepi teríték. Igyekszem én,ha alkalom kínálkozik a napi "monotonitást" megtörni.Lehet,hogy nem mindig sikerül,de a szándék megvan.


    Hogy hogy vagyok? Most vágjam rá a sablon választ,hogy köszönöm jól! vagy esetleg kezdjek egy lista írásába? Ha attól jobb lenne,megtenném. Egy biztos,pillanatnyilag semmi olyan bajom nincs ami életveszélyes lenne. Az influenzám is odébb állt. A csülkeim,derekam,a görcseim,az állandó könnyezés,nyöszörgés,hogy hol itt,hol ott fáj,-mostanában gyakran a fejem is,a csúnyává kiújult pszoriasisom,a tyúkszemem,...stb. -gondoskodnak róla,hogy ne legyenek unalmasak a hétköznapok! Érezzem,hogy élek! Amúgy valóban semmi okom panaszra. Nyugi van,és szeretném,ha sokáig az maradna.


    Saci! Úgy sajnálom Lilikéteket,-és persze téged is miatta. A víz,hmm... az "áldás" ami nálunk fölülről szokott a nyakunkba zúdulni,mint 2 hete is. Még mindig nem száradt ki sem a fal,sem a faliszekrény.Hamarosan festetni kell.


    Magdi!


    Én teríteni is nagyon szeretek. Szólj,-és megyek,ha szükséged lesz rá!!


    Ildikó! Várom a híreket unokahúgodról.


    Anikó! Igen,vidám ez a mi társaságunk,de a fittség még hagy kívánni valót. Max. ha táncról van szó,akkor mozdulunk rendesen...


    Betelt a lap


     

    előzmény:
    erry (231224)
    2015-02-19  09:01
  3. 2015. február 19. 17:49231249.

    Borsika


     


    Köszönöm neked is, hogy megemlékeztél a Zsuzsákról. (micsoda költő veszett el benned!!!



     


    Sacika..neked is a sok szép virágot.


    Anikónak és Annuskának is..


    Annuska le tudtad tölteni a filmeket?


    Mindjárt jönnek a gyerekek, csak mire azok is összeverődnek.


    Dalma vagy dolgozik vagy az egyetemen van, Zsuzsi tanul (nagy csoda mert nem szokott) a lányom bement a klinikára a nászomhoz.


    Nem is tudom írtam-e...térd protézist kapott (82 éves)..egész szépen gyógyult..erre tegnap belázasodott, köhög..meg csupa hólyag lett a térde..valami más fertőtlenítőt használtak és allergiás rá.


    Most átviszik a Belre.. a köhögése miatt..


    Lehet csak megkapta az influenzát, pedig látogatási tilalom van..a lányom se mehet be..csak leadja a kis kaját..meg beszélt az orvossal.


     


     

  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 17:22231248.

    Persze, hogy megéri Annuskám, de mivel te nem vagy inzulinos, mentesülsz a 7200 Ft pluszköltségtől. Ezzel együtt az összköltség több mint 10 000. Mivel csak március 19-én van időpontom a helyettes orvoshoz, akkor kaphatok igazolást, addig még van időnk gondolkozni. Valószínű, hogy ki fogjuk fizetni... Csak egy kicsit mellbevágott ez az "újítás", amivel teljesen érthetetlen módon pénzt csalnak ki a betegek zsebéből. Mivel nekünk a diéta miatt megnőnek amúgy is a költségeink, még ez is hozzájárul. Had rúgjanak még egy kicsit rajtunk.

    előzmény:
    Nusimama (231247)
    2015-02-19  17:04
  5. 2015. február 19. 17:04231247.

    Szervusztok Elő kerültem. Na most mese jön, mert elmesélem a mai  rémtörténetem.


     Délelött fogtam magam és elmentem vásárolni, mint mindig rendesen bezártam a belső, majd külső ajtót.  Kb. 2 óra mulva értem haza, s amikor a belső ajtót próbáltam kinyitni meg állt bennem az ütő, mivel a kulcs szabályosan kinyitotta a zárat, de az ajtó nem nyilt. Persze mindjárt hivtam a fiam, aki közölte, hogy kb. 2 óra mulva lesz csak szabad addig menjek fel hozzájuk. Mit volt mit tenni ez volt az egyetlen megoldás. Közben járt az agyam, hogy most hogy fogja kinyitni az ajtót a gyerek. Na a lényeg, hogy 4 órakór telefonált. "Anyu indulás haza itt vagyok a lakásban. Azonnal indultam haza. Itthon kisült, hogy a zár alsó részén van egy kis külön kalantyú, ez kilazult és beakadt. Ezért nem tudtam kinyitni az ajtót.  Szóval a mai ideg már meg volt. Szerencse, hogy ezermester a fiam.


    Ez volt a mai rém mese.


    Gabi ne paráz. A házi orvos kb. 2000 Ft+az önkormányzatnál 15ooFt. Nekem legalább is megéri, hogy amig az orvos engedi , legyen jogsim. Nemcsak a gyors közlekedés miatt, de föleg időváltozásnál,  pokolian tud fájni a térdem, s csak igy tudok közlekedni.


    Anikó bizony egy jó kis szanatóriumi ellátás, kényeztetés mindenkire ráférne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231246)
    2015-02-19  14:03
  6. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 14:03231246.

    Képzeljétek! A jóisten sem akarja, hogy legyen jogsim! Mivel inzulinos cukorbeteg vagyok, a diabetológiai igazoláshoz be kell fizetni 7.200 Ft-ot! Utána fizetni a h.orvosnak a papirért, aztán gondolom az okmányirodában sem adják ingyen a kártyát. Kb. 10 ezer Ft-ba kerül a dolog.


    Erika! Ernőnek hány évre adják a jogsit? Neki is 2 évre, vagy ő még fiatal? Neki is kell majd a legújabb rendelet szerint ezeket fizetni, ha lejár. Nekem mindezt 2 évenként....

  7. 2015. február 19. 13:17231245.

    Szervusztok.


    Megjártam a várost, alig vártam hogy haza érjek, pedig nagyon szép idő van. Lehet hogy megvisel az átállás? Semmi extra nem volt a menetelben, csupán vásárlás a hétvégi kajához, de nem is szeretnék menni mert annyi beteg ember volt a buszon.


    Látom itt a házunk táján is majdnem mindegyikőnk küszködik valami kórsággal. Mindannyiunknak jobbulást.


    Ildi, ugye szólsz ha tudsz valamit Noémiről, valami komoly ha ennyire aggódsz?


    Ilike, tartalékoltam a reggeliből, igaz a fagyómban már mégsincs annyi hely. Nagyon szép ez az ünnepi teríték. Igazi jó hangulatban telt a tegnapi bulitok, vidám és fitt kis társaság vagytok.

  8. 2015. február 19. 13:07231244.

    PÖtyi, névnapodon sok szeretettel köszöntelek Téged, és családod minden Zsuzsiját. Nagyon szép, meghitt ünneplést kívánok.

  9. 2015. február 19. 12:25231243.

    Én is éppen most vettem be egy fájdalomcsillapítót, mert megfájdult torna alatt a fejem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231242)
    2015-02-19  12:18
  10. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 12:18231242.

    Érdekes! Most hallom a tv-ben, hogy melegfronti hatás van, közben meg hideg van. Ki érti ezt? Akkor ezért fáj a fejem? Gondolom másoknak is, akik a melegfrontra érzékenyek. Én igen...

  11. 2015. február 19. 11:49231241.

    Sacikám, nyugodj meg vízügyben. Amúgy is nagyon drága, mi is sokat fizetünk 4 személyre. Sokat mosunk, és fürdünk és talán mosogatunk is,mivel nincs gépünk.


    Ti viszont sokkal többen voltatok, akik mostatok, és  fürödtetek. Itt van a többlet. Lehet, hogy még befog lógni a következő hónapi fizetések közé is egy nagyobb számla,de utána már kevesebb lesz.


    Számítsd hozzá, hogy hét végén ti sem vagytok ketten, mindig van unoka, vagy a betegség miatti kényszer hotel.


    Itt szép idő van, de most kicsit nyugtalan vagyok, Húgom nagyobbik lánya a kórházban van és egy vizsgálat alatt van éppen.


    Most nem tudok másra gondolni.

    előzmény:
    silinga (231234)
    2015-02-19  10:35
  12. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 19. 11:43231240.

    Már reggel jártam itt.....most részletesebben.


    Ilike isteni volt a reggeli....és az asztal is.Úgy  szeretem a szép terítéket. Főleg ha más csinálja meg.


    Ildikém ....nagyon szép a vers. Egy kicsit kapaszkodó is.


     


    Saci ....talán az egész csapatnak mennie kéne ....valami hegyi szanatóriumba.Egyből meggyógyulnánk ....és a gondok is eltörpülnének.Jól kibeszélnénk magunkat ....azt is amit nem  írunk le .....mert nincs olyan ember akinek nem lenne.Néha mákszemnyi .....de van.


     


    Pötyi ...mikor kezditek az ünneplést? A tulipán nálunk van a kertben ....de félő, hogy elfajzik.


    Megyek ebédelni ....bár semmi ízt nem érzek, de már a javulás útján vagyok.


    Vigyázzatok Magatokra!

  13. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 11:35231239.

    Szegény Sacikám, ez tényleg sok... nálunk 10-15 köbméter (nyáron kútról locsolunk). Két háztartás van, és Ági állandóan mos a géppel egész hétvégén, néha még hét közben is. Lehet, hogy elfolyik valahol? Kérni kellene vízóra cserét! Erre még nem gondoltatok? Nincs valahol a föld alatt szivárgás?

    előzmény:
    silinga (231234)
    2015-02-19  10:35
  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 11:30231238.

    Ugye, hogy úgy van vele az ember, hogy úgy érzi, teher a másikat igénybe venni, még ha nem is mondja, vagy mutatja ki. Laci is csinálhatna azalatt mást, pl. várná a munkát, amit lehet, hogy elszalaszt. Engem meg csak a nyunyiságom tart vissza attól, hogy vezessek, ami által nyerhetek egy kis önállóságot. Remélem, hogy megkapom az igazolást, ami egyáltalán nem biztos. Bár Ernő is vezethet. Ha jól van beállítva nem lehet akadály. Nálam az a gond, hogy még mindig beállítás alatt vagyok.

    előzmény:
    veracsek (231233)
    2015-02-19  10:35
  15. 2015. február 19. 10:57231237.

    Szervusztok


    Itt is mint ahogy Erika már irta elöször kisütött, majd elbujt a nap és hüvős van.


    Ugy látszik megint a mi kis csapatunkra rá jár a rud- már mint a betegség-. Ahányan vagyunk annyi féle nyavaja kerülget minket.


    Ildike,Anikó a fejfájosak, Veronka , akinél jobb eredményeket vártunk. Sacikáéknál  a gyerekek, na meg a viz, Magdika, nátha, Gabi hólyag, Borsika nálad már nem is tudom. Szóval mindenkinek jobbulást. Ja és van két égett sérültünk is. 


    Viszont Erikát meg kell dicsérni a szép eredmények, a viszonylag gyors gyógyulás miatt.


     Ilike, nálad mi újság, mert nem nyilatkoztál? Bár az ünnepi teriték és tálalás felséges.-


    Azért én sem lógok ki a sorból. Az örröm nekem is folyik, a fejem és torkom fáj. Szóval beálltam a gyengélkedök közé. Azt hiszem az emeleti betegszobát megint meg kell nyitnunk.


    A mai kivánságom az, hogy mindenki legyen jobban és gyógyuljon meg!!!!!!!!!!!

    előzmény:
    Nusimama (231235)
    2015-02-19  10:45
  16. 2015. február 19. 10:47231236.

     



    Kedves Feleim! 


    Égnek a füleim.


    Ide kaptam, ..oda kaptam, 


    Köszöntőmet elrontottam.


     


    Nem ér a nevem, 


    Káposzta a fejem.


    FIlikéé a vár,


    enyém meg a lekvár  



     


     


     


     


     


     


     

  17. 2015. február 19. 10:45231235.

    Szervusztok


     Ez már a második levél.


    Pötyikém,  Neked és a család többi Zsuzsájának nagyon jó egészséget, sok, sok örömöt és boldogságot kivánok


    Neked külön is, hogy még sokáig tudjunk- a kis csapat- együtt, egymásnak örülni .

    előzmény:
    silinga (231232)
    2015-02-19  10:30
  18. 2015. február 19. 10:35231234.

    Szép napot a csapatnak!


    Csak most értem ide.....Lili éjjel is lázas volt.....rosszul aludtunk, aztán ő hajnalban elnyugodott és most ébredt fel....


    Az én nem alvásomat erősen befolyásolta az is , hogy tegnap szedték a vízdíjat, ami eszméletlenül sok.... egy téli hónapban 22 köbméter...egyből megfájdult a fejem és futkostam a kicsi helyiségbe... El vagyunk átkozva víz ügyben.....Ha nem találtok a megadott címen elköltöztem egy barlangba vagy egy mongol jurtába......


     


     

  19. 2015. február 19. 10:35231233.

    Az én Lacim csak olyankor ment el és jött vissza értem, amikor találkozókon voltam, egyébként mindig türelmesen várakozott velem. Lackó majdnem mindig elmegy, ha máshová nem, akkor kiül a kocsiba, vagy egy várótermi széken ülve dolgozik a tabletjén, vagy intézi a telefonjait. Leginkább miatta örülök, hogy most lesz egy hónapi szünet, megszabadul ettől a számára nagy tehertől.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231231)
    2015-02-19  10:27
  20. 2015. február 19. 10:30231232.

    Pötyike......nagyon boldog névnapot kívánok neked és a család összes Zsuzsájának......Jó egészséget, boldogságot, békességet, a mai napra kellemes  és vidám ünneplést..

  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 10:27231231.

    Részben elintéztem a dolgokat a h.orvosnál. A gyógyszert megkaptam, viszont a jogsimhoz igazolást kell vinnem a diabetológiáról. Még jó, hogy ma megyek. Lehet, hogy nem is kapok. Akkor meg végképp lőttek a vezetésnek. Átmegyek gyalogkakukkba, ha Laci nem vállalja a szállítgatásomat. Nem is azzal van a gond, hogy elvisz a rendelésekre, hanem a várakozással. Nincs szívem arra kényszeríteni, hogy ott üldögéljen mellettem órákig, inkább újra értem jön. Jó lenne végre "nagy kislány" lenni és önállóan intézni az ügyeimet, amíg még képes vagyok/lennék rá.

  22. 2015. február 19. 10:27231230.

    Szuhanics Albert


    Zsuzsanna napi köszöntő

     


    Amennyi Zsuzsanna lakik a vén földön,
    annyiszor poharam jó borral megtöltöm.
    Mindegyiknek iszom áldomást nevére,
    segéljen bennünket a hegyeknek vére!

    Kívánom tinéktek Zsuzsannák, kedvesen,
    éveitek száma százegy fölött legyen!
    Betegség kerüljön, míg e földön éltek,
    legyetek mindvégig szerencsések, szépek!

    Zsuzsika és Zsanna, kívánom vigadj ma!
    Kapjon finom tortát minden Zsuzska baba!
    Zsuzsannák, Zsuzsikák, csakúgy, mint a Zsuzsik,
    Küldök én tinéktek nagy, cuppanós puszit!

    Zsazsa, Zsú és Zuzi, koccintok veletek,
    én még azt kívánom, boldogok legyetek!
    Liliomot küldök versben Zsuzsannáknak,
    légyen nagy ünnep ez az egész világnak!

  23. 2015. február 19. 10:22231229.

    Pötyikének Zsuzsánknak szeretettel gratulálok Névnapja alkalmából. A család minden  kedves Zsuzsájának   Boldog Névnapot kívánok!


  24. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 10:22231228.

    Úgy látszik ez a titokzatoskodás ragályos, elkaptad Erikától! Na de miért éppen ezt? Annyi minden egyéb, ennél jobb tulajdonsága is van... Fel vagyok csigázva... Ki vele! Könnyíts magadon!

    előzmény:
    Picivirág1 (231225)
    2015-02-19  09:34
  25. 2015. február 19. 10:17231227.

    Természetesen ők is köszöntöttek: csip-csip-csip!

    előzmény:
    potymama (231226)
    2015-02-19  10:00
  26. 2015. február 19. 10:00231226.

    Szervusztok!


     


    Nagyon aranyosak vagytok..adtunk munkát ugye? Ennyi Zsuzsát köszönteni...nem is tudom hogy lettünk ennyien Zsuzsák.


    Árpi és Ilike..már reggel hatkor rám gondoltatok!!!


    Biztos arra ébredtem, mert én is 6 óra felé ébredeztem.


    A vers is aranyos..és persze átadom az üzenetet a lányoknak is!


    Verácska


    mennyi mindent küldtél nekem! Még madárkát is! Vagy a papagájaid nevében is tolmácsoltál?


    Gabi neked is köszönöm, és mit írtál el?..Én nem vettem észre.


    Ildike, nem baj, hogy nem ez a pasi küldi a virágot...találtam szebbet..nem is egyet.


    Nagyon köszönöm, hogy gondoltál ránk.


    Magdika


    köszönöm, a második képen az a tulipán gyönyörű!!! Az is a kertedben van?


    Erika, köszi, igazán aludhatnánk megint egyet együtt!


    Julika-Pici..küldök neked egy kis vidítót... ..ne bánkódj!


    Neked is köszönöm, hogy gondoltál rám!!!

  27. 2015. február 19. 09:34231225.

    Pötyinek nagyon boldog névnapot kívánok!


    Látom, tegnap Ildike keresett. Úgy alakult, hogy nem "tudtam" írni.


    Aminek nagyon örülök, hogy sikerült ugyan olyan színű fonalat venni mint a terítő, így be tudom szegni. Valami a kedvemet szegte, nem családi ügy, nem ide vágó, de nincs kedvem beszélni róla. Most olyan voltam, mint   Erika,de megakarom indokolni a távollétet. Majd úgy is elmondom .


     

  28. 2015. február 19. 09:01231224.

    Jó reggelt kívánok!


     


    Pötyikém, kedves kis hálótársam! Névnapod alkalmából nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánok!!!! Köszöntöm a család összes Zsuzsáját is!!!!!!!!!!


     


    Itt kissé borongós az idő.......az előbb még kisütött a nap, de már el is bújt.......remélem később még ki fog sütni.....Mára nem tervezek semmit, majd ami szembejön velem azt megcsinálom, ami nem azt kihagyom. Nagyon laza lettem, majd lesz ennek később böjtje.....


    Amúgy a kedvem jó, nem is engedem elrontani......Még a piacra szeretnék kisétálni, csak úgy nézelődni, sétálni.....persze azért biztos veszek is valamit......például kenyeret....és valami zöldfélét......


     


    Francika valamikor régen én is olvastam, sőt le is írtam ezt a verset.......nagyon tetszett......


    Ilike várom a képeket......mindig nagy öröm nézni őket......


    Mindenkinek szép napot, mennem kell, Ernőnek valami fontos közlendője akadt a reggeli sétából hazaérve.....


     

  29. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 19. 08:30231223.

    Pötyikém ....nagyon sok szeretettel köszöntelek Téged és családod minden ZSUZSANNÁJÁT! Sok örömöt, boldogságot, meghitt szép ünneplést kívánok!!

  30. 2015. február 19. 08:29231222.

    Jó reggelt neked külön kedves Pötyi!


     


    Isten éltessen sokáig egészségben,boldogságban békességben, szeretetben.


     


    Köszöntöm még családod Zsuzsannáit, és nekik is minden jót kívánok!

  31. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 08:16231221.

    Jó reggelt!


    Jó hangulatban ébredtem, annak ellenére, hogy kicsit fáj a fejem. Ennek köszönhetően kissé el is írtam Pötyi köszöntését...


    Már látom az alagút végét, kicsit jobban vagyok. Igaza van Pötyinek, kell a gyógyuláshoz 3 nap. Kezdem úgy érezni, mivel már volt rá példa, hogy spontán is gyógyul, de meg van az esély a kiújulásra. Talán a gyógynövények nem ölik el a bacikat annyira, mint az antibiotikum. Ezért ma is teszek kísérletet a h.orvosnál a gyógyszer felírására és a jogsim orvosi papírjára is. Utána 13:20-ra diab.kontroll. Most jók a cukraim, talán dicséretet kapok, de időnként minden ok nélkül magas lesz, ilyenkor tépem a hajam, mint mindig, ha valamire nem találok magyarázatot. Ugyanazt eszem, ugyanannyit, a lelkiállapotom sem zavar bele. Észrevettem, hogy a frontok is befolyásolják.


    Készülődök a holnapi temetésre. Előkotortam egy ősrégi hosszú fekete kabátomat. Teljesen divatjamúlt, de nagyon jó anyagból van és meleg, de olyan "szekrényszagú". Kimostam és mára meg is száradt. Rájöttem, hogy mindent ki kellene mosni az akasztós szekrényemben, mert volt valami borzalmas szagú öblitő, amit másképp nem lehet kiűzni belőle. Majd tavasszal. A temetés negyed 1-kor lesz, éppen az inzulinos ceremóniám idején. Majd a kocsiban beadom, aztán valahol, valahogyan megeszem a szendvicsemet. Elég profán lesz temetésen enni... de nem hagyhatom ki... Kellene egy táblát akasztani a hátamra, hogy cukros vagyok... (cukrosnéni...) Sokan tudják, de a rokonok közül nem mindenki. Olyan érdekes, szomorú az esemény, de mégis olyan megnyugvás van bennünk. Pista nagyon szépen ment el. Az a kép van meg bennünk, ahogy utoljára láttuk. Kisimult arccal, szinte mosolyogva aludt. Olyan békés volt. Ez a kép maradt meg bennünk. Laci is belenyugvással viseli.

  32. 2015. február 19. 08:15231220.

    Jó reggelt.


    Belépésemkor azt sem tudtam hol vagyok,valahogy odakerültem az 51.  hozzászólásra. Ezt a szép verset  "foka" hozta ide,még 2005-ben. Nem avult el.


     



    Túrmezei Erzsébet

    Ha nem teszek semmit sem

    Most nem sietek,
    most nem rohanok,
    most nem tervezek,
    most nem akarok,
    most nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten.

    Most megnyugoszom,
    most elpihenek
    békén, szabadon,
    mint gyenge gyerek,
    és nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten.

    S míg ölel a fény
    és ölel a csend,
    és árad belém,
    és újjáteremt,
    míg nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten,

    új gyümölcs terem,
    másoknak terem,
    érik csendesen
    erő, győzelem. . .
    ha nem teszek semmit sem,
    csak engedem, hogy szeressen az Isten.

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 19. 07:53231219.

    Szeretettek köszöntöm Pötyi-Zsuzsannát és családja összes Zsuzsannáját!


    Kellemes családi banzájt!

  34. 2015. február 19. 07:18231218.

    Napsugaras jó reggelt kívánok mindenkinek!


    Legalább olyat,mint itt nálunk van.


    Nagyon jó volt a tegnapi nyögdíjas összejövetel,-majd hozok képeket,ha megnéztem,feldolgoztam őket. Addig egy kis reggeli frissítőnek,tornának is megfelelő videócskákat teszek ide,-ha van kedvetek megnézni. Előre bocsátom,hogy mert én készítettem,csak a hangom van rajta az egyiken!...


     


    ▶ 124 - YouTube


    ▶ 129 - YouTube


     


    Olvastam az este a tegnap eseményeit,de döntenem kellett: vagy reagálok,vagy megnézek 1 rész filmet a Szulejmánig. Az utóbbi győzött,no meg a kíváncsiságom-33. rész kivégezve. Azt mondtátok váratlan vége lesz! Mit mondjak?...már alig várom!!   


        Míg ment a Szulejmán,kiselejteztem jó pár letöltött fotót,vágtam,szabtam,kicsinyítettem,míg rám jött az éjfél,akkor elvonultam.


    Pötyike!


      Nektek kellemes nagy "családi banzájt" kívánok,-hogy a te szavaiddal éljek!


     


      Ma  :  2015  február  19  csütörtök  van,


    Zsuzsanna,Borbála,Borbás,Konrád,Kunó,Manszvét  napja.

  35. 2015. február 19. 07:17231217.

    MINDEN KEDVES ZSUZSANNÁNKNAK, ZSUZSÁNKNAK, ZSUZSINKNAK, ZSUNAK, ZSUZSOCSKÁNAK,... NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNOK SZERETETTEL!

  36. 2015. február 19. 06:10231216.

    Pötyikének kívánok  BOLDOG  ZSUZSANNA napot!


     


    Zsuzsanna napi köszöntő
    Amennyi Zsuzsanna lakik a vén földön,
    annyiszor poharam jó borral megtöltöm.
    Mindegyiknek iszom áldomást nevére,
    segéljen bennünket a hegyeknek vére!

    Kívánom tinéktek Zsuzsannák, kedvesen,
    éveitek száma százegy fölött legyen!
    Betegség kerüljön, míg e földön éltek,
    legyetek mindvégig szerencsések, szépek!

    Zsuzsika és Zsanna, kívánom vigadj ma!
    Kapjon finom tortát minden Zsuzska baba!
    Zsuzsannák, Zsuzsikák, csakúgy, mint a Zsuzsik,
    Küldök én tinéktek nagy, cuppanós puszit!

    Zsazsa, Zsú és Zuzi, koccintok veletek,
    én még azt kívánom, boldogok legyetek!
    Liliomot küldök versben Zsuzsannáknak,
    légyen nagy ünnep ez az egész világnak!

     


    ▶ Első Emelet - Boldog névnapot! - YouTube


     


    ...és egyben szól a köszöntőm Lányodnak,Menyednek,Unokádnak!


    Ugye kérhetlek,hogy tolmácsold?

  37. 2015. február 19. 06:00231215.

    Jó reggelt kívánok mindenkinek!


    Kedves Pötyike-Zsuzsika, kívánok szeretettel nagyon so boldog névnapot!


    Még névnapjuk alkalmából köszöntöm: Lányod Zsuzsit, Menyed Zsuzsit, Unokád Zsuzsit !


    Kívánok jó szórakozást és szép napot az ünnepelteknek és nekünk is!

  38. 2015. február 18. 20:09231214.

    Ezek szerint lehet, hogy a telihold miatt fáj a fejem és a forgóim. Bencének is a feje fáj, már tegnap, v. tegnap előtt is így volt


    Volt ma Julika? Nem láttam.


    Meg akartam nézni még egy részt ebből a nehéz filmből, de nem


    tudom, hogy a Szulejmánig végzek-e vele.


    A gondolatra csak úgy ráakadtam, és rám igaz. Nagy hatással vannak rám mások, persze néha figyelmen tudom hagyni,de nem mindig sikerül.

    előzmény:
    ancsa46 (231209)
    2015-02-18  19:13
  39. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 18. 20:03231213.

    Nemrég jöttem meg Juditéktól. Nem éreztem rosszul magam mikor átmentem.Végre kibeszélgettük magunkat Barbarával ...ittunk finom teát. Közben kivasaltam egy csomó ruhát ....még mondtam is milyen jólesik a vasaló melege , meg a gőz.Most meg szinte nem látok ....annyira folyik az orrom.


    Saci ....itt a piacon szoktak erdélyi asszonyok árulni áfonyatöveket.Én is kacérkodtam vele ....de nálunk kicsi a hely. A szombathelyi Starkl is hirdeti.Sajnos náluk már csak internetes értékesítés van.katalogus@starkl.hu   ha erre írsz küldenek katalógust .....és utána folyamatosan .Én inkább csak gyönyörködni szoktam.A futóeper rendelésem nem jött be.Az jó, ha Józsi tervezget....meg is fogja csinálni.Én is előkészítettem a palántáknak a földet.Szombaton lesz a "vetőnap".


    Elköszönök jobbulást a gyengélkedőknek....jó pihenést Mindenkinek!


     

    előzmény:
    ancsa46 (231210)
    2015-02-18  19:26
  40. 2015. február 18. 19:41231212.

    Még folytattam volna, de elvitte.


    Nem vagyok nagyon elkeseredve, mert a betegségem elején megmondták, hogy mik a kilátásaim, csak az zavar picit, hogy - mivel az előző kemo nagyon eredményes volt - állítólag ugyanez a szer legközelebb is olyan hatékony, márpedig most sokkal lassabban normalizálódnak az értékeim, pedig ezúttal meg se közelítette az állapotom az elsőt, most végig tudtam létezni, akkor pedig teljesen magatehetetlen voltam hónapokon át, amire emlékezhettek Ti is, mert láttatok olyan állapotban, igaz, már javulóban. Úgy látszik, minden kiújulás nehezebb, egészen a végéig, amire nem is gondolok, mert addig biztosan feltalálnak még hatékonyabb gyógyszereket.

    előzmény:
    potymama (231208)
    2015-02-18  19:11
  41. 2015. február 18. 19:36231211.

    Nem, dehogy. Idáig is csak1-1 3 hetes ciklus elején kellett 4 szemet szednem, most pedig csak a 2 kemos napon kell majd, az semmi.


    Egyszer régen az oRFI-ban 10 steroid infúziót kaptam, azóta csak a kemoterápiáknál kell néhány szem tabletta.

    előzmény:
    potymama (231208)
    2015-02-18  19:11
  42. 2015. február 18. 19:26231210.

    Folytatás, valamihez hozzáértem, azt hittem elszállt az egész.


    Saci, már sok évvel ezelőtt vettem Szombathelyen áfonyát, de az enyém nem lett jó. A Starkel, vagy hogy kell írni volt a neve, de itt megszűnt, azt hiszem valahol működik a cég az országban, a net-en lehet hogy megtalálod, talán Gödöllő? Sajnálom Lilit, jobbulást kívánok, Józsinak jó tervezgetést és csak csínján a munkával.


    Ildi, a mai gondolat is igaz mint általában. Sokszor eszünkbe se jut, hogy valaki véleménye hatással van az életünkre, pedig igaz. Hogy van a fejfájásod? Sajna az enyém sem 100-as, ma telihold van.

  43. 2015. február 18. 19:13231209.

    Veronika, azt hittem jobb hírrel jössz ma. Nem értem ezeket az orvosokat miért nem beszélnek világosan, biztosan van több alternatíva is a kezelésben. Sajnos én is ebben a cipőben járok, adhatnának némi biztatást, hogy lelkiekben erősek tudjunk maradni. Bízni kell, az adott helyzetben majd biztosan tudják mit kell és lehet tenni.


    Erika, gratulálok, nem is volt kétséges hogy rendben lesz az eredményed.


    Gabi, ha ilyen nehezen tudsz orvoshoz bejutni, talán rendbe is jössz addig amire fogadnak.


    Pötyi, nem csak Te vagy így a főzéssel, én már régóta mondogatom hogy inkább kitanulok belőle. Azért még sosem maradt rám a kaja, de valahogy már a hozzáállásommal is baj van. Szerintem a salátád holnapra összeérik, és nem lesz vele gond.

  44. 2015. február 18. 19:11231208.

    Gabi


    kíváncsi lennék az urológián mikorra adnak időpontot.


    Sajnállak..mire orvoshoz kerülsz már meggyógyulsz.


    Erika


    gratulálok a jó eredményeidhez.!


    Verácska


    ne keseredj el, biztos lesz ez még jobb is..az nem jó, hogy szedned kell a steroidot de biztos nem állandóan.

  45. 2015. február 18. 18:49231207.

    Végre leültem reggel óta...


    Öregszem!


    Valahogy nem úgy sikerülnek a főzéseim mint régen.


    Sütöttem egy egybe karajt..az  Istennek se akart puhulni..ráhagytam, majd szép vékonyra szeletelem


    csináltam olyat, hogy csirke mell szeleteket megraktam gombával, hagymával, f.hagymával..kis szalonnát közé..ezeket hidegen esszük holnap.


    Még csináltam kaszinó tojást, tormával töltött sonkaszeleteket.(olyan ízetlennek találtam a francia salátát..tettem bele egy kis cukrot..erre most édes!..Tettem bele még mustárt és egy kis citromot...most savanyú!


    Ráhagytam.


    Holnap megsütöm a túrótortát és a stanglikat.

  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 18. 16:52231206.

    Most látom, még meg sem írtam, pedig azt hittem igen: A mai nap nem a mi napunk, a háziorvos sincs bent a mai napon. Majd holnap újra mehetünk. Ilyen nehéz orvosi ellátáshoz jutni. Szeretném a jogsimat is meghosszabbítani, kérni orvosi igazolást. Fél évvel ezelőtt nem mentem el az okmányirodába vele, mert elment a bátorságom a vezetéstől, de azóta meghánytam-vetettem a helyzetet, jobb, ha meg lesz a jogsim. Össze kell magam szedni, hogy legalább az orvosig el tudjak menni, különben ellehetetlenülök közlekedésileg, hála ennek az istenverte "városnak". Nem tudok megbékélni vele, bármeddig is élek itt. Mindenütt van busz, ami akár ha óránként is indul, vagy kétszer óránként, de nekem azt is lehetetlen elérni gyalog. A h.orvoshoz a fele utat meg kell tenni a buszmegállóig. Aki itt nem vezet, az halott ember. Ha másért nem is, de ezért szívesen elköltöznék innen. Örök példaképem Annuska, aki még mindig vezet, ráadásul minden időjárási körülmény között!

  47. 2015. február 18. 15:57231205.

    Szervusztok!


     


    Hazaértem már az orvostól.......minden úgy történt ahogy megjósoltam......minden oké!!!!!Még egy tumor marker vizsgálatot meg kell csináltatni, de csak a biztonság kedvéért.....aztán decemberig látni sem akarom ezt az orvost......


    Már a szokásos sétánk is meg volt......süt a nap, de nincs az a kabátnyitogató nagy meleg......de ennek is eljön az ideje.....mit akarok, hiszen még csak február közepén tartunk......


    Remélem Vera is jó hírt hoz.....és Gabinak is találnak megoldást a bajra.......Annuska pedig elzavarja a torokfájást.....Minden kis és nagybetegnek jobbulást.......

  48. 2015. február 18. 15:55231204.

    Kellemes délutánt!


    Végre én is ideértem......


    Erika, Vera......várjuk a jó híreket...


    Ilike....hát nem semmi a mai napod....reggelire én már nagyon várom a lecsószezont....azt megenném naponta háromszor....


    Annuska....kuráld szépen magadat....az nem lehet, hogy Ricsit ne tudd ellátni finom itthoni  utravalóval....nagyon hamar eltelt az idő, amit itthon töltött...


    Anikó....Lili ma hajnalban és délelőtt is belázasodott, elég hirtelen és elég magasra szökött a láza....most jobban érzi magát , kicsit tanulgat...férjem változatlanul van...talán az jó, hogy kicsit tervezget....itthon kivágta...ill.folyamatban van.....a szőlőlugast....csak egy tő maradt hátul....és kiwit telepit.... lenne még áfonyát, de nem találunk forást...


    Gabi....jobbulást neked is....biztos a háziorvos is ír valami jó ellenszert...


    Pötyike....mi jókat ütsz-főzöl a holnapi "ünnepre"?


    Magdika...én is kíváncsi vagyok Lucsi eredményére.....minden rémséget össze olvas és ijeszteget bennünket, remélem nem lesz nagy a baj.....Gratulálok az új irodához..


    Ildikó...mit olvasol?Én még mindig a Fanni naplóját gyűröm....Vera szerint a második kötet jobb lesz...


    Julika....örülök, hogy tetszik a jelmez...Ha elfogadnátok  Saci  szívesen elküldi.....nálunk már nincsen kisebb aki használhatná....akár használatra, akár ötletnek....nem olyan míves kidolgozású, de a célnak megfelel...


    Borsika.......ma nem láttalak.....hiányzol


    Nálunk ma böjtös ebéd volt....karfiolleves, rakott krumpli kolbász helyett sok pirított hagymával és bundás kakaós kalács/maradékék feldolgozás miatt/


    További kellemes időtöltést....


     


     

  49. 2015. február 18. 15:45231203.

    Én már kétszer elküldtem volna a nem túl jó híremet, de az nlc megbolondult, és nem továbbította!


    Szervusztok!


    Ma iszonyú tömeg volt a kórházban, de mégis hamar végeztünk, ez a nap jó híre.


    A rossz az, hogy még mindig nem jók a betegségem specifikus értékei, a többi labor értékkel nincs baj. Most az lesz a folytatás, hogy ma megkaptam egy kezelést, a steroid tablettát, amiből ilyenkor az első kezelés után 4 napon át kellene 1-1 szemet szednem, csak akezelés napján kell 1-et bevenni, jövő kedden kapok még egy kezelést, aztán 1 hónap szünet jön, majd ismét egy nagy labor. Ennek örülhetünk is, meg nem is, mivel jó, hogy lesz egy kis pihenő, de teljesen bizonytalan, hogy utána mi jön?  

  50. 2015. február 18. 15:20231202.

    Szervusztok.


    Szerencsére itt semmi izgalmas nem történt. Reggel még sütött a Nap aztán jól beszürkült. Most hoztam be a mosott ruhákat, egy kicsit nedves maradt.


    Gabi, remélem kapsz valami erősebb gyógyszert, és kilábalsz ebből a  fájdalmas bajból.


    Saci, hogy vannak a lányok és a férjed?


    Annuska, akkor Te is sütögetsz, Ricsinek legyen tartalék. Húsvétra talán haza tud jönni, nincs olyan messze már.


    Magdika, ez jó hír, marad a család egy helyen. Jó filmezést, most én is nekiállok.


    Talán lassan mindenki hazaér a dokitól, és jó hírrel.

Címlap

top