Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. február 18. 14:29231201.

    Sziasztok


    A nap gondolata


    “Senki sem magától lett olyan, ami.


    Mind ezernyi más emberből vagyunk. Bárki, aki valaha is kedvességet
    tett nekünk vagy bátorítóan szólt hozzánk része lett a mi karakterünknek, gondolatainknak,
    és sikereinknek is.”
    (George Matthew Adams)


     


    Egyszerű hétköznap van, kis fejfájással. a nap bujkálós,nem akar látni bennünket.


    Várom Bencét haza, nem tudom mikor érkezik.


    Olvastalak benneteket reggel, de megint meg kell néznem,mert nem emlékszem már pontosan.


    A betegeknek sikeres orvosjárást. várom őket vissza valami jó  hírrel.


    Kicsit filmezek és majd jövök vissza.


    Jelenleg olvasgatok, nagyon izgalmas .... engem érdekel.


    Szép,kellemes délutánt.

  2. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 18. 14:07231200.

    Hamar végeztünk az urológián! Időpont nélkül nem fogadnak. Holnap tudok 15-16 óráig időpontot kérni. Most 3-ra mégis csak a h.orvoshoz megyünk, írjon fel valami hatásos szert.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231198)
    2015-02-18  13:05
  3. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 18. 14:05231199.

    Hallottátok? Románia felkészült az oroszok elleni háborúra, már megkezdődtek a katonai behívások. Állítólag mi is követjük... Már csak ez hiányzik! De hát Orbán nyalja a Putyin s----gét!

  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 18. 13:05231198.

    Nálam az is probléma, hogy úgy érzem, nem ürítek annyit, mint amennyit iszom és ez nagyon aggaszt. 2-re megyünk az urológiára. Képzelem mennyien lesznek, de ki kell várni.

    előzmény:
    potymama (231197)
    2015-02-18  12:48
  5. 2015. február 18. 12:48231197.

    Sziasztok!


    Benéztem hogy s mint vagytok.


    Gabi..ez a fránya hólyaghurut ahogy jön olyan gyorsan megy is.


    Általában 3 nap....csak addig nehéz kibírni.


    Egy a baj..visszatérő!


    Ezért szoktak felírni egy hosszabb antibiotikum kúrát, hogy megölje a kórokozókat, mert ha a tünet el is múlik a bacik ott maradnak..meg kell ölni őket.


    Ma előre sütök, főzök..mert holnap sokan leszünk..ne maradjon minden holnapra.

  6. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 18. 12:02231196.

    A tegnapi napsütés után itt ma minden szürke és borongós.


    Barbara jön ebédelni.Krumplifőzeléket és egybe fasírtot kért.Szobafogságon leszek ....mert 4 -kor jön a GLS futár...valami csomagot hoz , persze nem nekem...ide irányították.Mondván én itthon vagyok ....ami persze igaz is.Legalább filmezek.


    Ilike ....ne aggódj miattam .....azért mindig találok valami finomat a reggeliben.Köszönöm.Évekig nem is reggeliztem .....a kávé és kalács már nagy haladás.


    Saci ....délelőtt jutott eszembe ...Barbara is produkált ilyen tüneteket. Rengeteg vizsgálatot csináltak, mikor a végén valakinek eszébe jutott a laktózérzékenységet megnézni.


    Vera, Erika ....hozzatok jó híreket a doktoroktól.


    Anikó ...Juditék maradnak a városban....az iroda költözik.Vettek a Várkerületen egy lakást ....abban lesz. Én is tegnap láttam először.Jól néz ki , teljesen felújított, és nagyon jó helyen van. Hosszas osztás, szorzás után született meg a döntés.


    Julika ...olyan jó olvasni az írásodat .....nálunk is szinte így zajlottak a dolgok ha Sopronba jöttünk.Rég volt ....szép volt.


    Megyek ....mert elfelejtettem a sütőt bekapcsolni.


    Szép napot!


     

  7. 2015. február 18. 10:42231195.

    Szervusztok


     Itt is ragyogó napsütés, enyhe szelő és hüvős van.


    Ilike, a sajtból belakmároztam, köszi. Ezt az uri kiszolgálást ágyba a reggelit!


    Pötyikém, remélem letudom tölteni. Majd jelzek. köszi.


    Magdika, akkor a kiváncsiság vinne a látóhoz?


    Veronka, sikeres orvos intézést.


    Erika, már tegnap is irtam, szerintem minden ok. lesz, plána, ha Te már elöre mindent megnéztél és  az a véleményed, hogy a leletek csak jót mutatnak.


    Anikó akkor sok finomság fog hétvégére készülni.


    Gabi a gyógyszernek is idő kell, hogy hatása legyen.


    Azért én sem akartam kilógni a sorból. Megirigyeltem töletek. Az este óta fája torkom, engem is kirázott a hideg este, de kitoltam vele, dupla takaróval. Most vettem be aspirint. 


    Betegséget el kell zavarnom, mert nekem is sütni kell, hogy Ricsi tudjon vinni.


    Mindenkinek szép és kellemes napot kivánok. A kis és nagy betegeinknek jobbulást.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231194)
    2015-02-18  10:01
  8. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 18. 10:01231194.

    Szevasztok, jó reggelt!


    Nekem sajnos pocsék éjszakám volt. Egész éjjel nem tudtam aludni, rázott a hideg, remegtem. A hólyagom ki akart szakadni, állandó vizelési ingerem volt. Nem akartam felébreszteni Lacit, de gondolkoztam azon, hogy kihívjuk az ügyeletet, de nem akartam kellemetlenséget. 3 órától rendel az orvos. Kínomban ittam egy NeoCitránt, az használt. Reggelre már jobban lettem, a hólyagfájdalmam is megszűnt. Most már csak a kialvatlanság kínoz. 3 napig kell szedni azt a gyógynövényes folyadékot, amit vettem, addig nem tudok róla véleményt mondani. Bánom, hogy nem vettem tőzegáfonyát, de későn jutottam az információhoz, nekem nem ugrott be. Erre is kiadtam több mint 2 ezer Ft-ot.


    Most feltettem főni egy kis székelykáposztát. Remélem ehető lesz, nincs számíze. Amíg fő, ledőlök. Nem sok kedvem van a h.orvosnál várakozni. Holnap diab.kontroll ebéd után.


    Pénteken délben temetés. Remélem el tudok menni. Elég nagy megpróbáltatás lesz, biztosan sokat kell majd gyalogolni és talpon lenni.

  9. 2015. február 18. 08:42231193.

    Harmadik nekifutásra elértem a főorvost, bent van ma, úgy hogy megyünk 10 óra körül.

  10. 2015. február 18. 08:06231192.

    Napsugaras szép reggelt!


     


    Itt is süt a nap, de bizony a hőmérő épp elérte a 0 fokot ........


    Ilikém drága nem tegnap volt a doki, hanem ma délre megyek......és biztos nem mond mást mint én......tudom, érzem.....


    Tegnap megfőztem mára a bablevest (Ernő kérésére)........az előbb pedig bekevertem a palacsintát, megcsináltam a tölteléket (túró). Neki majd csak tekergetni kell.....mert mielőtt elmegyek kisütöm......Így időben tud ebédelni.....


     


    Még nem tudom délutánra milyen programot tervezek, lenne bőven mit csinálni......Sosem érek a végére.....Azért a séta nem marad el.....


     


    Nektek jó szórakozást......a fánknál gondoljatok rám.....


     


    Nektek lányok kellemesen eltöltött szép napot kinek kinek a kedvére valót!

    előzmény:
    fili48 (231190)
    2015-02-18  07:19
  11. 2015. február 18. 07:31231191.

    Köszönöm a drukkolást!


    Én találtam ennivalókat magamnak.


    Nemsokára hívom a kórházat, hogy egyáltalában tudunk-e ma menni?

    előzmény:
    fili48 (231190)
    2015-02-18  07:19
  12. 2015. február 18. 07:19231190.

    Napsugaras jó reggelt kívánok kedves barátnőim,-barátaim!


    Hogy aludtatok?


    Én mondhatom : igazán jól. Erika! mit mondott tegnap a dokid?-egyet értett veled?,


    Vera! Neked ma sikeres orvosos napot kívánok.


    Itt ragyogó napfényben úszunk már most,-észre vettétek,hogy megnyúltak a napok? mindjárt majd a szemembe süt,ha a volán mögé ülök,mert kelet felé kell mennünk a szervizbe.


    Hozok valami ínycsiklandó reggelit,ha találok,hogy nagyobb kedvvel üljetek le  a közös asztalhoz. Aki nem éhes,vagy nem szereti,esetleg nem eheti most,az spejzoljon be magának belőle.Hallod Anikóm? Neked most úgyis sok helyed van a tegnap rendbe tett fagyóban. Csak Magdival vagyok néha bajban,mert Ő a kalácsfélék,lekvárok kedvelője,...és ez bizony nem mindenkinek jön be + nem igazán lehet változatossá tenni,de azért igyekszem olykor-olykor ezekből is rakni az asztalra...


    A horoszkópokkal,jóslásokkal én is csaknem úgy vagyok mint te (szórakoztató olvasmánynak tartom),annyi különbséggel,hogy még soha nem gondoltam rá,hogy élesben is kipróbáljam.


     


      Ma  :  2015  február  18  szerda  van (este Szulejmán)


    Bernadett,Bolivár,Flavián,Konkordia,Konsztancia,Leon  napja.


     

    előzmény:
    Buriburi (1)
    2005-05-02  13:38
  13. 2015. február 17. 20:05231189.

    Pötyi!


    Úgy tűnik olyan.Már nem írok többet, mert az ágyban vagyok és nehézkes. Elza apázik. Tegnap H. éjjel jött haza. Kihasználta, hogy itt vagyok, nem maradnak egyedül a lányok, kipróbált valamit. Csak ilyenkor tud nyugodtan dolgozni, ha üres az egyetem, nem működtetik a gépeket. Elza nagyon hiányolta, nem tud nélküle elaludni. Föl kellett hívni, kapott egy táv puszit és apja megígérte, amint tud, jön. 7 kor jött, akkor szokott. Akkor tud karbantartani, a gépeket ellenőrizni.A számítógép biztonságáért felelős.


     

    előzmény:
    potymama (231178)
    2015-02-17  17:02
  14. 2015. február 17. 19:38231188.

    Ilike,   elájultam a rengeteg bagolytól! Valóban, akkoriban sok mindent nem néztem meg, nagyon kritikus időszak volt. Kedvesem köszönöm hogy megmutattad. Kellemes estét kívánok! 

    előzmény:
    fili48 (231176)
    2015-02-17  16:33
  15. 2015. február 17. 19:31231187.

    Annuska!


    Ez a világos barna folt olyan, mint Pötyi írta. A napozástól lehet. Itt elől mindig viszket, ha nap éri, pedig szépen le szoktam sülni, bár már nagyon vigyázok. Olyasmire, hogy barna legyek, nem adok. De a kertben óhatatlanul ér. Jobban fogom takarni magam. Az

    előzmény:
    Nusimama (231179)
    2015-02-17  17:07
  16. 2015. február 17. 19:18231186.

    Vera!


    Gratulálok, ügyes vagy.Biztosan nehéz volt, de leküzdötted a nehézségeket. Meglátod, egyre könnyebb lesz. Ha horoszkóp nem jó, az egy másik ilyen jegyűnek szól.

    előzmény:
    veracsek (231175)
    2015-02-17  15:58
  17. 2015. február 17. 19:13231185.

    Saci!


    Isteni a két jelmez!!!! Le a kalappal Saci előtt. Melinda kérte, küldjem át, jövőre felhasználná.

    előzmény:
    silinga (231174)
    2015-02-17  15:42
  18. 2015. február 17. 18:56231184.

    Egy kicsit ellustálkodtam, illetve filmeztem a délutánt. Rendezgettem a filmeket, találtam régi filmet aminek szövege sem volt, jó sok időbe telt a kutakodás, az eredmény nem olyan sikeres.


    Julika, nekem is olyan foltjaim vannak mint amit Pötyi írt, ezekkel csak az a baj hogy szaporodnak és nőnek. Nekem az egyik közepében lett egy sötétebb kis folt ezért vették le, de szerencsére az sem volt kóros. Azért hogy megnyugodj tényleg mutasd meg.


    Gabi, olyan piros pöttyeim is vannak szép számmal, azok sem okoznak problémát, sajnos a korral együtt vagyunk ilyen szépséghibásak.


    Erika, köszi, holnap én is drukkolok Neked, de biztosan nem lesz rá szükség, csak megerősítés  képpen.


    Saci, mielőbbi gyógyulást a lányoknak, hozzánk tényleg később ért ide a járvány, talán már veszít is az erejéből.


    Annuska, örülök hogy van már géped, nagyon tud hiányozni.


    Ilike, gratulálok a nyeréshez, holnapra kívánok jó szórakozást, igazán sűrű a programotok. Sajnos nálunk nem lett olyan jó idő mint Nálatok, pedig bentről igazán szép volt.


    Évikém, sajnállak hogy megint előjöttek a fájdalmak. Hogy mit készítek Petinek? Jó kis húslevest sok zöldséggel, rántott hús valamiből, krumpli valamilyen módon, rizi-bizi, tejfölös ubi sali, és gesztenyés kifli lesz. Még gondolkodok Ilike csülkös recijén is.


    Veronika, Neked is elég sűrű ez a heted. Jó hogy nem volt gubanc ma a közlekedésedben. Nagyon vigyázz Magadra ha ilyen izzadékony vagy, olyan hamar meg lehet fázni. Sajnos nálam is gyakoribbá vált az izzadás, azt szoktam mondani, olyan tartatlan vagyok.


    Magdika, hová költöznek Juditék, maradnak Sopronban? Gondolom csak az irodájuk költözik. Az iratrendezés egy nagy feladat, rám is vár egy halommal.

  19. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 17. 18:00231183.

    Vera ....én már régen nem hiszek a médiában megjelent horoszkópoknak.Gondolom mindannyian elolvassuk ....néha még derülünk is rajta.


    Én 2007 után elkezdtem az ezotériával komolyabban foglalkozni .....kerestem sok dologra a magyarázatot .....aztán abbahagytam. Több szorgalom és kitartás kellett  volna hozzá.


    Olyan horoszkópra amit asztrológus készít / nem sarlatán/ azért kíváncsi lennék.Sajnos az a baj, hogy nem tudom a  születésem / óra, perc/ idejét pontosan.


    A bakancslistámon viszont szerepel: elmenni jóshoz./ és most gondoljon mindenki amit akar/. Én még soha sem voltam. Olyan félhomályban lévőhöz, akinek varázsgömbje van stb.Én a jövőre egyáltalán nem vagyok kíváncsi .....engem a múlt, és a karma törvénye érdekelne.


    Igazából nem is hiszek benne ....de az én éltemben annyi dolog történt amire valamikor azt mondtam volna ....ugyan már, velem ??? stb.


    Na most már elég volt belőlem .....megyek filmet nézni.

    előzmény:
    potymama (231178)
    2015-02-17  17:02
  20. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 17. 17:45231182.

    Most olvastalak végig Benneteket.


    Pötyikém én a 15 résznél tartok....sietnem kell mert kevés a helyem. Igen jól szórakozom.Jól is jött ez a kis henyélés ...legalább filmet néztem. Szenzációsak a szereplők.A fiúk anyja már több filmben szerepelt....az öregek is csuda jók.


    Ma nagyon hasznos dolgot csináltam / igen meg vagyok elégedve magammal/iratokat selejteztem. Egy nagy reklámtáskányi ezeréves számla, adóbevallás, jótállási jegy és ezer más papír jött össze.Azért maradt még bőven.Délután meg Judit irodájában segítettem az iratok válogatásában.Költözés lesz ...azt készítettük elő.


    Annuska azt hiszem nekem sem árt "test terepszemlét " tartanom. Sajnos ahogy mennek az évek ....jönnek a foltok.


    Julika ....feltétlenül menj el az orvoshoz....saját megnyugtatásodra.


    Saci ....nagyon szépek a gyerekek.Lili is kész nagylány.


    Jobbulást kívánok minden gyengélkedőnek.

  21. 2015. február 17. 17:15231181.

    Nem volt túl hosszú, Annuska, csak ahogy írtad, nem vagyok hozzá szokva, de nem volt nagy gond, csak iszonyúan megizzadtam. Újabban folyton izzadok, akkor is, ha nincs nagy meleg. Út közben kifejezetten hideg volt, mégis tiszta víz voltam, amikor oda értem.

    előzmény:
    Nusimama (231179)
    2015-02-17  17:07
  22. 2015. február 17. 17:14231180.

    Annuska


    próbáld letölteni amit küldtem!


    Hátha még engedi, ha nem írd meg és felteszem újra. Ez a vége..28-44 részig.

  23. 2015. február 17. 17:07231179.

    A jóslásokat csak viccből írtam, emlékszel ugye, hogy éppen a hagyatéki előtt írta, hogy nagy anyagi szerencsében lesz részem, aztán éppen az ellenkezője jött be. Csak játékból olvasom el a horoszkópokat, nem is lehetnek igazak, hiszen minden azonos jegyűnek ugyanazt írják. Jósnőhöz pedig soha életemben nem mentem még, és nem is fogok.

    idézet:
    veracsek (231177)
    2015-02-17 16:53:10

    Jó estét. Lassan már sötétedik


    Sacikám, remélhetőleg komoly baj nem lesz az unokákkal. A Képek nagyon jók Milyen komoly Misu


    Ilike, gratulálók a gyözelemhez. Jók a baglyos képek. 


    Veronka,  hosszú volt az út? Nem vagy hozzá szokva és a köhögés is gyengit.


    Borsókám, örülök hogy jelentkeztél. Annak kevésbé, hogy megint nem vagy jól.


    Julika,  most már kénytelen vagyok én is test terepszemlét tartani.


     

    előzmény:
    veracsek (231177)
    2015-02-17  16:53
  24. 2015. február 17. 17:02231178.

    Verácska


    ne hallgass a horoszkópra!


    Én el se olvasom..főleg amikor a szerelmi életemre ad tanácsokat .


    Én is drukkoltam neked..ebben a felfordulásban ami volt Pesten, hogy jutsz el a kórházig.


    Julika


    ne izgulj hiába!


    Persze azért menj el orvoshoz..nem tudom milyen a barna foltod..(nekem sok van)..ha olyan, hogy egy kicsit durva felületű ahogy végig húzod a kezed rajta..sőt hámlik is a felülete..semmi vész!


    Azt mondják ezt a sok napozástól lehet kapni..nincs vele teendő...csak hát szaporodnak.


    Ha arcon van és zavarja az embert leveszik.


    Remélem erről lesz szó!


    Saci


    Lilike egy "csuda szép kislány"...annyira aranyos a képen..és azok a szemek...a nézése csábító!


    "Cézárnak" a profil képét ha nézi az ember..mint egy ártatlan kisbárány.


    De amikor szembefordul...látszik a csibészség rajta.


    Nagyon hasonlítanak egymásra.


    Gyógyulást a lányoknak.

  25. 2015. február 17. 16:53231177.

    A jóslásokat csak viccből írtam, emlékszel ugye, hogy éppen a hagyatéki előtt írta, hogy nagy anyagi szerencsében lesz részem, aztán éppen az ellenkezője jött be. Csak játékból olvasom el a horoszkópokat, nem is lehetnek igazak, hiszen minden azonos jegyűnek ugyanazt írják. Jósnőhöz pedig soha életemben nem mentem még, és nem is fogok.

    előzmény:
    fili48 (231176)
    2015-02-17  16:33
  26. 2015. február 17. 16:33231176.

    Verocska! -örülök,hogy végül is szerencsésen meg lett a mai labor,és bízom benne,hogy holnap is sikerül a főorvossal találkoznod,-egyezségre jutnotok a továbbiakat illetően. A jóslásokon meg ne is gondolkozz. Rozinak tuti biztosra jósolta ezelőtt 7 évvel egy abszolut megbízható jósnő,hogy a férje nagyon beteg lesz,és még max.2-3 évük van együtt,mert meg fog halni. Beteg volt ugyan,de hála az égnek,ma strammabb,egészségesebb,mint akkor volt!


     


      Borsikám!


    Írtam ,mutattam december közepén,hogy a városháza egyik fájára rátelepedtek a fülesbaglyok ( Uhu)-voltak 50-60-nál is többen. Egész télen ott dekkoltak. Fényképeztem is őket,és alapos szövegmagyarázattal is szolgáltam az albumban. Bizonyára akkor te nem sokat topikoltál. Hozom neked ismét az album linkjét,és néhány fotót ide rakok közülük.


    Most a minap eszébe jutott Árpinak,és mentünk megnézni,-de mert fényképezőgép nem volt nálunk,hát telóval kaptuk le a 2 árválkodó példányt.


    Itt sok képet ,magyarázó szöveggel-találsz róluk az album közepe táján.


    2014-12-15 - Ilona Fazekas - Picasa Webalbumok


    Én most Zilahy Lajos : A földönfutó város-át olvasom.


     


    Sacikám!


    Valóban láttam,sőt el is hoztam a képeket a facebookról de azért itt is jól esett őket látni. Remélem Lucsikával nem lesz semmi komoly.


     


     

    előzmény:
    BORS (231171)
    2015-02-17  15:22
  27. 2015. február 17. 15:58231175.

    Szervusztok!


    Ilikém: jól emlékszel, baj nélkül, bár fáradtan, és csurom vizesen érkeztem a kórházba (Ennyire izzadok, nem esett az eső), de azt gondoltam, hogy legalább most mozogtam picit. Aztán a főorvos nem volt bent, a beteg irányító pedig mindenáron a doktornőmhöz küldött, hiába mondtam, hogy most csak azt a labor vizsgálatot végeztetném el, amit már két hete megírt a főorvos. Tehát, várni kellett a doktornőre, Lackó pedig már telefonált, hogy ő készen van. Végül nem kellett rám sokat várnia, hamar elkészültem.


    Azt beszéltük meg, hogy holnap reggel telefonálok a kórházba, és megkérdezem, bent van-e a főorvos, ugyanis, ha nem lesz, akkor fölöslegesen mennénk. Ma nem volt rá szükségem, de holnap ő mondaná meg, mi lesz a sorsom ezután. (A heti horoszkópom a Nők Lapjában rémtörténeteket ír, nem is olvasom el soha többé, azt mondja, hogy nagyon kell vigyáznom az egészségemre, mert nehezen fogom megőrizni, és még egy családtagom miatt is izgulhatok)


    Gratulálok a győzelemhez!


    Saci unokáinak jobbulást!

    előzmény:
    fili48 (231170)
    2015-02-17  14:58
  28. 2015. február 17. 15:42231174.

    Köszönöm neked és a többieknek is......Lilit most vitték a dokihoz, Lucsit holnap laborba is kell vinni...valami különös kiütése is van....


    Megkaptam a Kleopátrás képeket, az fb-már láthatta aki jár oda , de azért ide is elhozom

    előzmény:
    Nusimama (231169)
    2015-02-17  14:44
  29. 2015. február 17. 15:42231173.

    Borsika!


    A magyar tudással nincsen semmi baj.már mint a beszéddel. Az olvasás az más, mint a németben. Az ékezeteket tanulja. Úgy olvas már így is, magyarul,hogy sok 8 éves magyar gyerek megirigyelhetné. Ezt elfogultság nélkül mondom. Igyekszik, törekszik a tökéletességre. A németek, osztrákok nem szeretik, ha valaki nem jól beszéli a nyelvüket. Nekünk magyaroknak olyan édes, ha valaki töri a magyart, a német, az osztrák kijavítja, tanítja. Olyan poroszosak.

    előzmény:
    BORS (231171)
    2015-02-17  15:22
  30. 2015. február 17. 15:34231172.

    Gabi!


    Azt hiszem megmutatom a házi orvosnak a foltomat,és ha azt mondja tényleg "valami" elmegyek privát.Persze először megkérdezem telefonon, de nem akarok sokáig várni. Melinda nagyon rém ijesztett.A mellkasomon, a szegy csontnál van egy világos barna, olyan megy mag nagyságú és a vállamon egy egykörömnyi barna. Megnéztem a neten...jól rám is ijesztettem magamra.


    Most beszéltem Timivel, folyik a mosogató lefolyója....szerinte meg tudja csinálni. remélem mire haza megyek készen lesz. Mondtam, hogy szóljon Lacinak de hallani sem akar róla. Az apja volt ilyen, csak akkor kért segítséget, ha már végképp nem boldogul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231164)
    2015-02-17  12:22
  31. 2015. február 17. 15:22231171.

    Sziasztok, jöttem beköszönni és a betegeinknek jobbulást kívánni! Lilikének, Lucsinak, ..kicsinek, nagynak jobbulást kívánok.


    Szegény  Gabink tele van pöttyökkel. Majd segít az új gyogyó biztos. Kis Lenkéim, ...vigyázzatok magatokra. Kicsit elfordulok, már is valakinek lejön a bőr az ujjáról.


     Anikó örülök, hogy jó lett az eredményed. Mit készítesz Petinek a hét végén?


    Erikánkét eztán tudjuk majd meg. Szegénykém, jó, hogy túlélte a pesti talit a    sebeivel!! Én egyszer megmarkoltam hadonászás közben, aztán a metrón meg ráültünk.


     Veronika, mit végzett? sikerült-e az orvosjárás? ..ugye ma ment egyedül?


    Ilike, elbambultam a fényképen: ..bagoly? ..kellett érte utazni, v. ott van a kerületben, valami parkban?


     Én fej-, és fülfájós vagyok ma, éjszaka rosszul aludtam, ennek látom kárát ma. Kiheverem. Főztem egy finom paprikás krumplit falusi kolbásszal, és salátát cs. hozzá. Közben lesem  Putyint. Már késik a pasi. Pedig minden leállt miatta. Tényleg a Veronika hogy fog hazajönni, ha nincs metro? Persze, ...pontatlanok az infóim, mint mindíg.  Úgy szerettem volna én is pár képet feltenni rólunk, de sajnos nem megy. Bocsánat.


    Nem méltattam még FranciIldike farsangi álruháját, ..nagyon titokzatos volt abban a kék kendőben! Jó buli lehetett!


    Pötyike kész lettél a selyem csíkokkal? Mi lenne az unokákkal a varrótudományod nélkül?? Milyen volt a baráti buli? .


    .Annuska mit gondolsz ki tehetem már a két szomorú pálmámat a teraszra? ..ugye nem fog már fagyni? 


    Julika tetszett, ahogy a "lazaságodról" írsz, - mármint a hálóing, ...stb.. aranyos lehet Elzike, ahogy töri a magyart, ..fontos, hogy jól megértitek egymást. 


    Magdika, szia, te is nagyon szeretsz olvasni mesélem: tegnap a lábamra esett egy könyv, felvettem, ..leporoltam,  Hegedűs Géza: Előjátékok egy önéletrajzhoz  c. könyve. Na azóta szinte egyfolytában olvasom. Én még semmit sem olvastam tőle., röstellem is. Most végig pásztázom miket alkotott, és falom  rogyásig. 


    Nem tudok tovább írni, mennem kell. Kérek kilépő cédulát.Akinek nem locsogtam jól járt. :  )


     

    előzmény:
    silinga (231168)
    2015-02-17  14:16
  32. 2015. február 17. 14:58231170.

    Remélem Veronka sikerült eljutnod minden izgalmas esemény nélkül,és már túl is vagy az egészen! Úgy emlékszem Lackó már érted tud menni-ugye?


    Gabi nagyon sajnállak,hogy még ez a hurut is beleszól az életedbe! Sikerült időben eljutni neked is,Lacinak is ugye?


    Anikó!


    Remélem nálatok is olyan szép idő,"meleg" lett,mint itt nálunk. Tegnap is,ma is reggel 8-9 fok volt,-dél felé pedig már a 16-18-at pedzegeti. Itt száraz minden,-remélem már nálatok is lehet valamicskét ügyködni odaki.Akkor szorgos hétvégéd ígérkezik,ha Peti haza megy.


    Annuska!


    Gratulálok a felújított gépedhez! Természetes még össze kell szoknotok,egy más képére kell formáljon benneteket a fiad,no meg te magad,de meglátod,-ezen is egy-kettő túl juttok,és egy jó darabig most hűséges társad lesz!


    Igen,-mindig akad valami gubanc,-ráadásul ma már úgy megy,hogy megnézik mi a hiba,-felveszik az adatokat,méreteket,-megrendelik az alkatrészt,és ha megjött,-mehetsz,hogy beszereljék. Na ez,mármint a beszerelés holnap reggel fog megtörténni,mert akkorra hozza a futár a teljes kilincset,párban,mert az én oldalam felőli sem biztos,hogy sokáig bírja,azt mondták. Már pedig holnap jó lesz,ha nem kell mindig kinyitogatni Árpinak az ajtót(kívülről),mert fuvarozni is fogunk vele...mégpedig a holnapi közgyűlés,farsang,buli,éves beszámoló,ez évi tervezet megbeszélése,tombola,Julianna,Zsuzsanna napok,és felsorolni sem győzöm,mi mindent ülünk -táncolunk,ünneplünk majd meg holnap délutántól estig,-és mi fuvarozzuk a farsangi fánkot és készítőit is.


    Nem tudom hogy történt,de ezúttal csak egyszeri volt a vereségem a jelek szerint. Ma megint én zártam az élen!


    Ildikó!


    Azt hiszem nem jeleztem vissza,-nekem is tetszett a beírásod tegnap. Hogy mit nézek? Még mindig a The womannt,(A nő,aki 3x ment férjhez)-tegnap a 20. résszel végeztem.Nagyon tetszik,de mostanában elég sűrű itthon is a programunk,-így 2-3 résznél többet nem tudok egyszerre megnézni.Most is indulok vasalni,majd vacsorára görög salátát készíteni-és holnap lehet,hogy egyáltalán nem is lesz rá időm,és mert elég hosszúak is a részek-kevés fér egy napomba.


    Sacikám!


    Lilikének,Lucsikának gyors felépülést kívánok,-te pedig nagyon vigyázz,hogy el ne kapd! A kinti munka is megvár,vigyázz meg ne fázz,-ahogy írjátok,a Dunántúlon bizony még korántsem olyan tavaszias az idő mint errefelé!


    GaraSalonta


     


    Nagyszalonta időjárás előrejelzés


     

    előzmény:
    veracsek (231154)
    2015-02-17  07:08
  33. 2015. február 17. 14:44231169.

    Lilinek és Lucsiának jobbulást kivánok, Sacikám, Te meg vigyázz, hogy ne kapd el.

    előzmény:
    silinga (231168)
    2015-02-17  14:16
  34. 2015. február 17. 14:16231168.

    Szép napot mindenkinek!


    A gépem egyenlőre megúszta, zsolt valamit bűvölt rajt....de így is nagyon lassú....


    Nálunk ma megnyította kapuit a mama hotel....egyenlőre egy lakóval...a Lili beteg......Lúcsi meg otthon beteg.....nagyon sok a hiányzó az iskolában...és kórházi osztályokon is látogatási tilalom van....úgy látszik most ért ide az influenza.....jó lenne  nem elkapni...


    Délelőtt kicsit kimentem....a májvirágok tavalyi levelét ilyenkor kell levágni....már nyílnak és ha hosszabb a szára félő, hogy a virágot is levágom..... ezt  is csak úgy tudtam megcsinálni, hogy a járda mellett van.....a földre nem lehet lépni    .nagyon szépen süt a nap, bentről jó nézni, de hideg van....  Benti munka is lenne...a kedv hiányzik hozzá...


    Betegeknek gyógyulást, utra kelőknek jó intézkedést...és mindenkinek kellemes délutánt....

  35. 2015. február 17. 14:05231166.

    Hova tud eltűnni a hsz?


    Írtam az előbb..egyszer csak odanézek és nincs!!!!


    Gabi, látom már nincs jelentősége...Julika megírta..tőzegáfonya.


    Még nem rendeltem, de fogok..amit Julika ajánlott...felteszem a linket, de szerintem neked nem jó, mert cukor van benne.


    Dalma volt itt az előbb..nem is előbb..hanem egész délelőtt.


    Kidumáltuk magunkat.


    Annuska, örülök, hogy jó a géped..ill.ha annyira jó lesz, majd küldök filmet.


    Nem tudok írni..Dezső nyomkodja a billentyűket..foglalkozni kell vele..most szeretné, hogy simogassam!


    Nagy kegy, hogy felkér rá!!!

  36. 2015. február 17. 12:52231165.

    Ildikém, nem a munkaláz kapott el, hanem szegény fagyóm könyörgött már nagyon hogy szabadítsam meg a terhétől. Szanálás csak 2 csomag öreg zöldbab volt, a többinek még megkegyelmeztem. Nem találtam olyan jónak az időt hogy kertezzek, innen bentről szép, de hideg van, ráér még.


    Gabi jobbulást.

    előzmény:
    franci47 (231163)
    2015-02-17  11:54
  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 17. 12:22231164.

    Rajtam van néhány kis gombostűnyi piros pont, eddig csak apró anyajegyek voltak. Januárban kértem időpontot a bőrgyógy.-ra, március 24-re kaptam...

    előzmény:
    Picivirág1 (231160)
    2015-02-17  10:29
  38. 2015. február 17. 11:54231163.

    Sziasztok!


    Már nálunk is melegszik az idő, remélem, hogy egyre inkább jobb lesz. Most 5 fok van, az ablakban.


    Annuskám örülök, hogy  a gyógyulás útjára lépett a géped. Remélem,hogy legalább 99 %-os lesz,vagy inkább 100, hamarosan.


    Jobbulást Gabi.


    Igen Picikém figyelni kell, nem tudom, hol a foltod. Jó szórakozást és munkálkodást.


    Takarítanom nekem is kéne, ennek bevezetéseként, ma a ruháim egy részét rendeztem át.  Egy polc volt. Nem tudom mikor következik a másik.


    Kamrarendezés is volt, már tegnap este, és kicsi ma reggel is.


    Most fő a paprikás krumpli, az lesz az ebéd. /Most meg is kellett néznem, kevertem, lekapcsoltam/


    Anikó látom téged is  elkapott a munkaláz. Néha kell.


    Ilike, jó klubozást. Mit nézel most?


    Gabi, jobbulást kívánok.


     


     

  39. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 17. 11:09231162.

    Közben bementünk a h.orvoshoz, de rengetegen voltak. A patikában kértem gyógyszert. Adtak egy folyadékot, ami gyógynövényes. Vizben kell bevenni, naponta 3x. Remélem ez is jó lesz. Ez sem volt olcsó, gondolom a tőzegáfonya sem... Most már mindegy.

    előzmény:
    Picivirág1 (231161)
    2015-02-17  10:31
  40. 2015. február 17. 10:31231161.

    TŐZEGÁFONYA


    GABINAK!!!!!

  41. 2015. február 17. 10:29231160.

    Jó reggelt...nem, már szép napot!


    Gabi!


    Már többször írtam, hogy azért megyek, illetve jövök,mert iskolai szünet van a héten. Már szeptemberben tudtam, mert akkor már itt is tudták. A szabadságot úgy veszik ki,hogy ez a hét maradjon nekik, a családnak.


    Nem hevertem ám, csak Elza. Igaz, hálóingben voltam, de főztem egy kicsit és vasaltam is...de nem szaggadtam a köteleket, csak úgy, lazán.


    Még most is hálóingben főzök, olyan kényelmes, fő a töltött paprika itt mellettem, én meg az asztalnál gépezek.Elza a szobában "cincog". Megbeszéltük, erről nem beszélünk, azt csinálunk amit akarunk,ha már így magunkra hagytak.


    Nagyon élvezi a magyarul olvasást abból az ÁBC-ből amit kértek. Nagyon igyekszik, addig gyötri magát, amíg ki tudja olvasni. Az e-é és az s-sz nehéz. A németben nincsen ékezet.


    Melinda látott rajtam kettő foltot, jól megijesztette, még a bőrgyógyászhoz is el akart vinni. Megígértem, hogy elmegyek otthon.


     


     


     


     


    rtem, hogy otthon elmegyek bőrgyógyászhoz. Már csak ez hiányzik. Én nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a kis foltoknak, de tényleg jobb megmuatni.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231155)
    2015-02-17  07:49
  42. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 17. 10:12231159.

    Köszönöm Annuskám! Lehet, hogy recept nélküli volt? Akkor nem is kellene menni a h.orvoshoz?


    Pötyike! Mi volt a neve annak a hólyaghurut elleni gyógyszernek, amit vettél? SOS!!!!!!

    előzmény:
    Nusimama (231158)
    2015-02-17  09:59
  43. 2015. február 17. 09:59231158.

    Szervusztok


    Itt szeles, borus idő van és hideg.


    Képzeljétek az este hozta a két fiú a régi, új gépem. Még nem 100-as, demár használható. Ugy örülök neki.


    Ildikém, nagyon komoly gondolatot tettél fel tegnap. Meg kéne szivlelni.


    Veronka, vigyázz az úton és remélem minden rendben lesz a dokinál.


    Ejnye Magdika, muszáj utánozni Pötyikét? Remélem Te is és Pötyi is gyorsan rendbe jön.


    Erika, ha már Te megállapitottad, hogy minden ok. akkor reméljük a doki is ezt fogja mondani.


    Ilike, Ti sem ússzátok meg, hogy mindig valamit csináltatni kelljen. Remélem nem kerül sokba. Na és a multkori vereség után kérünk egy győzelmet.


    Gabi,neked is olyan bogyó kéne mint amit Pötyike vett a patikába.Jobbulást.


    Julika, a végén még sport lady leszel. A napi séták nemcsak a testnek, de a léleknek is nagyon jó. Gondolom kiélvezed  Elzikével töltött együttlétet.


     

    előzmény:
    erry (231157)
    2015-02-17  09:33
  44. 2015. február 17. 09:33231157.

    Szép jó reggelt!


     


    Itt is kellemes idő ígérkezik......Folytatom a tegnapi takarítást......van bőven mit csinálni.....látszik, hogy milyen régen csináltam....


    Most kiszaladok a piacra, elfogyott a gyümölcs......és a zsemlém is......esetleg látok valamit ami feltétlen kell....


     


    Ancsa örülök, hogy jó lett az eredményed.....nekem holnap kell mennem az onkológushoz, viszem a leleteket. Én már kiértékeltem, nálam minden rendben, remélem a doki is ezt fogja látni......


     


    Mindenkinek kellemes szép napot!

  45. 2015. február 17. 08:25231156.

    Szervusztok.


    Nagyon hideg lehet, mert teljesen fehér minden a dértől, szikrázik a napsütés, valami jobb is kialakul napközben.Ha ilyen szép marad az idő, akkor talán egy kicsit kimegyek majd kertezni. Az este 3/4 12-ig beszélgettünk Petivel, jön haza a hét végén.


    Ilike, olyan bőséges a reggeli, hogy ma nem is főzök, helyette leolvasztom a nagy fagyasztót, és valamit selejtezek is belőle biztos. Szép napot a klubban.


    Égett lányok  vigyázzatok jobban, mert nagyon és hosszadalmasan tud fájni.


    Szép napot kívánok.

  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 17. 07:49231155.

    Jó reggelt mindenkinek!


    Engem sajnos elkapott a hólyaghurut, egész éjjel kínozott, elég fájdalmas és kellemetlen. El kell jutni a háziorvoshoz valamilyen gyógyszerért. 10-14-ig rendel, de Lacinak gyújtásbeállításra van időpontja a szervízben. Remélem még odajutunk. Biztosan valami vírus, kizárt, hogy felfáztam volna.


    Remélem, nektek jobban telt az éjszakátok.


    Azon gondolkodom, hogy Pici írta, hogy fél napot az ágyban lustiztak. Elzának nincs iskola? Nem emlékeztem, hogy írta volna, hogy beteg lenne...

  47. 2015. február 17. 07:08231154.

    Jó reggelt!


    Ilike: az a pizza szörnyen gusztusos, de ilyenkor reggel nekem picit nehéz lenne, inkább pár pogácsát majszoltam el.


    Ma nehéz napom lesz: meg kell oldanom, hogy bejussak a kórházba a nagy labor miatt. Egyedül kell mennem, még nem tudom, mit teszek, spórolok, és gyalogolok, vagy úrinőként taxizom? Attól függ, mennyire érzem magamat egyensúlyban.


    Nektek kellemes klubozást kívánok, és mindenkinek szép napot!

    előzmény:
    fili48 (231153)
    2015-02-17  07:00
  48. 2015. február 17. 07:00231153.

    Jó reggelt kívánok kedves menedéklakó pajtásaim!


    Remélem jól aludt mindenki.


    Mi mindjárt indulunk,-előbb a szervizbe,mert Árpi felől kitört a kocsiajtó műanyag kilincstokja,ki kell cseréltetni,még klub előtt. Tegnap meg lett beszélve.


    Látom,én zártam az ajtót a Menedékházban,és én is nyitom!...megyek hozom a reggelit,nehogy éhezzen aki legkorábban kel fel.


    Majd jövök délután,-várom mit írtok addig ( Anikó örülök a tegnapi eredményednek)


     


    Ma  :  2015  február  17  kedd  van,


    Donát,Alex,Egyed,Elek,Emőd,Lukács,Szilvánusz  napja.

    előzmény:
    fili48 (231152)
    2015-02-16  23:07
  49. 2015. február 16. 23:07231152.

    Eddig filmeztem!


      Kívánok nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek. Aludjatok jól,álmodjatok szépeket !

Címlap

top