Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 16. 10:15215801.
    Ezek szerint félreértettük egymást, mint már nem egyszer... de nem hiszem, hogy ezáltal lefokozódtam volna angyalból ördöggé... Ilyenkor egy kicsit átértékelem a topiklétemet, mert sajnos én is érzékenyebb vagyok talán a kelleténél, de ez most rosszkor jött, tegnap több kellemetlenség is ért topikon kívül. Ez csak feltette az i-re a pontot ahhoz, hogy rossz éjszakám legyen. 
    előzmény:
    franci47 (215796)
    2014-04-16  09:05
  2. 2014. Április 16. 10:12215800.
    Nekem is, de lehet, hogy ez csak elírás!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215799)
    2014-04-16  10:10
  3. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 16. 10:10215799.
    Megkaptam a Bad Love 9-10 részét és a 9. rész szövegét. Sajnos a 10. rész szövege helyett az 1. rész szövege érkezett! 
  4. 2014. Április 16. 09:19215798.

    Ildikém: odáig érthető volt, hogy ikrek születtek, de amit nem tudok, az az, hogy ki és miért rabolta el az egyiküket, nem ismerem fel évtizedekkel később, hogy a rablók kik voltak, csak sejtem, és így tovább, biztosan majd kiderül minden, ez a mostani állapot. Aztán két halott férfi van, de nem tudom, mi köze a fiúkhoz egyiknek-másiknak, a rokoni kapcsolatokból nem értek semmit egyelőre.

     

    Nem azért írtam, hogy elmagyarázd, majd megértem később, csak elmeséltem. 

    előzmény:
    franci47 (215796)
    2014-04-16  09:05
  5. 2014. Április 16. 09:07215797.

    Szervusztok. Jó reggelt.

     

    Már ébren vagyok egy ideje, igaz egy kicsit később ébredtem, mert az éjszakám nekem sem volt fájdalom mentes. A lábam hasogatott, meg úgy általában fájt minden porcikám, igaz ebbe benne van egy adag izomláz is.

     

    Veronika, nézd csak tovább a cinderellát, nem fogod megbánni.

     

    Csúnya, hideg esőreálló idő van, nagy tevékenységem nem lesz ma.

     

    Legyen szép napotok.

  6. 2014. Április 16. 09:05215796.

    Jó reggelt.

    Későn ébredtem,mert sokáig fent voltam. Nem tudtam elaludni.

    Küldöm a 9-10 részt. 

    Lányok, én nem akartam erőszakoskodni, hogy tanuljatok letölteni, csak szerettem volna, hogy tudjátok ti is, legalább amit én.

     

    Én mindig azt mondtam, és vallom, hogy amit én egyedül nézek, az nem akkora öröm,mint amit megoszthatok mással. Ebben semmilyen számítás nincs, csak az, hogy örömöt szerezzek másnak is. Ezt már kinyilatkoztattam Anikónak is.

    Így kell nézni az egészet. Nem szabad semmi mást belekeverni.

     

     

    Hűvös szeles reggel van, nem voltam kint, csak az éjjel,mert a kutya annyira ugatott, hogy nem tűrt halasztás, hogy kimehessen. 

    elment hátra, és soká jött vissza. Lehet, hogy valamilyen kis állat mászkált az udvaron.

     

    Vera, majd megvilágosodsz. Két férfi van, akik teljesen egyformák, láttál egy "örökbefogadást" és hallottad a következő gyermeksírást. Tehát ikrek születtek. 

    Nem akarom tovább írni, mert nem lövöm lel a poént. 

     

     

     

     

  7. 2014. Április 16. 08:56215795.

    Nem tudom, mi történhetett, talán mindenki még téli álmot alszik???

     

    Én most néztem meg a Cinderella Man 1. részét, és olyan hülye lettem tőle, hogy még: a leghalványabb segédfogalmam sincs, hogy ki kicsoda, és miről szól, nem ismerem fel a szereplőket, nem tudom, mit miért csináltak, vagy csinálnak, teljes a katyvasz az agyamban!

    Máskor is volt már olyan, hogy az elején még nem volt egészen világos a sztori, de itt teljesen sötétben tapogatózom. Persze végig fogom nézni, hátha megvilágosodok idővel! 

     

    Kitaláltam a mai vacsorát: spenót lesz fasírt gombócokkal (pulykából, lesz benne sajt is) 

    előzmény:
    fili48 (215794)
    2014-04-16  08:52
  8. 2014. Április 16. 08:52215794.

    Szervusz Verocska!

     

     Megtörtént a gumi csere,de mi van a menedékben? Becsapott a bomba,vagy altató volt a reggeli kávémban? Senki nem ébredt még fel rajtad kívül?

    Na! Megyek sonka főzni,...és varrnom is kell ma.

    előzmény:
    veracsek (215793)
    2014-04-16  07:25
  9. 2014. Április 16. 07:25215793.

    Szervusz Ilike!

     

    Nekünk már múlt pénteken megvolt a gumicsere, egybekötve egy kocsimosással, már meg se lehetett ismerni szegény Hófehérkét, olyan koszos volt.

     

    Mára nincs semmi konkrét terv, Laci ugyan szeretne kimenni a temetőkbe, de ha nagyon vacak idő lesz, akkor nyilván elhalasztja. Én valamiket mosni akarok, és főzni is kell, még azt se tudom, mi legyen a menü, de nap közben kitalálom, csak vacsoráról kell gondoskodnom.  

     

    Sajnálom, hogy Neked is és Borsikának is lábgörcseitek voltak, az nagyon rossz tud lenni! Én nyugodtan aludtam, és 6 óra előtt pár perccel magamtól ébredtem. 

    előzmény:
    fili48 (215792)
    2014-04-16  06:22
  10. 2014. Április 16. 06:22215792.

    Borsikám!

     

    A hajnali bejegyzéseddel nagyjából egy időben gondoltam rád,-mert nekem is begörcsölt 3/4  3-kor a bal vádlim,majd megirigyelte a jobb is.Igaz nekem 1-2 perc alatt elmúlt a nagyon fájós része,de maradtak az összerándult göcsök,amiket simogattam,míg bírtam türelemmel,aztán vissza aludtam. Remélem te is tudtál még egy jót pihenni!

     

    Jó reggelt kívánok kedves menedéklakó barátnőim!

     

    Kicsit korábban hozom ma a reggelit,mert 8-ra a szervizben van jelenésünk,-téli gumit cseréltetünk nyárira Renikémnek. Már nagyon el jött az ideje.Egyetlen napot kivéve ezen a télen nem is volt szükségünk a téli gumikra.

    Derült az idő,és száraz,szél nem mozgatja a faleveleket,de cseppet sincs meleg.Felöltözöm,-vastagabb dzsekit veszek,pedig már eltettem a télit.

     

    Hogy aludtatok?...ki mit csinál ma?

     

    Szomszédasszony! Ugye ma elkezded a "beszámolódat? Egészséges vagy?-nem fáztál meg? Nem sérültél?...-minden érdekel! Család,Elzikével az élen,Balogh lányok,Timid fogadtatása,és persze első sorban Te magad!

     

     GaraSalonta

     

     Budapest időjárás előrejelzés

     

     Nagyszalonta időjárás előrejelzés

     

     

    Ma  :2014  április  16  szerda  van,

     

    Csongor,Bánk,Bende,Cecilián,József,Lambert,Lambert a  napja.

    előzmény:
    BORS (215791)
    2014-04-16  02:24
  11. 2014. Április 16. 02:24215791.

    Görcsöl a lábam, ..felkeltem. Vettem be gyogyeszt és járkáltam.

    Gabóca köszönöm, de mégsem kérek próba-filmet. Én most semmit nem tudok elsajátítani.Bonyolult minden körülöttem. 

    A Cuki tényleg  neveletlen. Csak nekem nem fogad szót. Én csak játszogattam vele, soha nem neveltem. 

     

    Anikó, ..úgy lett, .tegnap a kőmíves Józsit  elküldte Zs. vőm, mert hasznavehetetlen, már a 2. adag csempét szúrja el. Előbb szürkéből, aztán fehérből választhatott.   Azt állítja, hogy nem lehet egyenesre levágni.  Innen elindult a biciklivel, ..aztán leszállt róla , mégis  eldőlt vele mindenestől. Ildimmel már azon nevettünk, milyen lesz a következő ember? 

     

    PiciVirágJulikának én is örülök, ..jó lesz majd olvasni a híreit.

    Visszafekszem. Jó lenne egy kávé.

    Tegnap papának kifutott, még az ajtóra is ráment.

    Csóközön.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215773)
    2014-04-15  18:16
  12. 2014. Április 15. 23:58215790.

    Többször elolvasva, lehet,hogy megtévesztettek a fogalmazási hibáid.

    Ha így van semmi baj. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215788)
    2014-04-15  21:53
  13. 2014. Április 15. 22:38215789.

    Pötyike neked írok, Ma befejezem a Bad 10. részének feltöltését.

    Elküldöm a még hátralévő 2 részt feliratostól./holnap/

    Innen tiéd a pálya. 

    Imélben elküldöm a listát.  

    Légy szíves az én kedves ismerősömnek is küldd el, az ő címét is megadom.

    Ha mégsem tudnád elküldeni, akkor folytatom, ha már elkezdtem be is fejezem.

    Nem lesz gond. 

     

    Nem tudom megismered-e az első képen lévő kisfiút. 

    Ha mégsem,majd holnap megírom. 

     

    Jó éjt mindenkinek. 

     

  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 21:53215788.
    előzmény:
    franci47 (215785)
    2014-04-15  21:17
  15. 2014. Április 15. 21:48215787.

    Nagyon örülök,hogy nézed Annuskám!

     

    Azóta már nagyon sok filmet láttam ebből a kategóriából,-nem is egy volt,amelyik rezegtette a lécet,sőt időlegesen átvette a vezetést,de mind a mai napig nekem a Winter Szonáta maradt az 1-es számú,...pedig legutóbb a Május királynő is vezetett jó ideig!

    A mai napunk úgy elszállt,mint a gondolat.Délelőtt a környéken vásárolgatott Árpi,amit kellett:-malac hús,süldő comb,-amiből pecsenye és rántani való szeletek lettek,-csibe májat vett-gyönyörű 2 nagy csokor orgonát kaptam ismét (elnyílott már a zöme),majd megnyírtam,mert sokan voltak a borbélynál -nem került volna sorra ma,-és nagyon rá volt nőve a haja a fülére. Mire minden a helyére került,-ebédeltünk tőtikét tejfölösen,már indulnunk is kellett.Elintéztük a befizetéseket,és megemlékezést tetettünk közzé Ilon sógornőm évfordulója kapcsán az újságba,-kluboztunk,-majd elmentünk Tibiék,-beszámolni a tegnapról.

    Ott meghívást kaptunk a Dórika junius elsejei konfirmációjára.Ez itt most nagy esemény,mert tudvalévő,hogy egyházi iskolába járnak,és ez mérföldkőnek számít a reformátusoknál.Olyan mint az első személyi igazolvány.

    Este lett ránk,mire haza jöttünk,-de reggel korán már ismét útra kelünk,mert 8-ra van időpontunk nyári kocsi gumicserére,ami a garázsban vár bennünket,előbb még érte kell mennünk.

    előzmény:
    Nusimama (215753)
    2014-04-15  11:40
  16. 2014. Április 15. 21:19215786.

    Ja... még annyit én a feltöltés előtt már látom a filmet.

    Én magamnak letöltöm. 

    Nagyon rossz lépés volt a mai hsz-ed. 

    Nem szeretem az ellentmondásos leveleket. Most tényleg lezártam. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215783)
    2014-04-15  21:01
  17. 2014. Április 15. 21:17215785.

    Gabikám úgy érzem ezt a hsz-t nem kellett volna,nem lett volna szabad megírnod.

    A vádaskodás nagyon rosszul esett. Nem sokáig tartott az -i arcod.

    Nem szeretnék többet erről írni.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215783)
    2014-04-15  21:01
  18. 2014. Április 15. 21:07215784.

    Nahát!

     

      Mielőtt elmentünk,-még a te hozzászólásodra reagáltam Magdikám,de úgy látom,már nem volt partner az NLC,-vagy én baltáztam el valamit! Nincs itt a válaszom.

    Szóval!-röviden.

    Nálunk,mert az ilyen jellegű műtétek nem esnek az életmentő kategóriába,ezért a biztosító nem térít.

    Van ugyan kitétel,hogy igen indokolt esetben valamelyest hozzájárul a költségekhez,...de ezt elintézni,kivárni egy tortúra,és az én esetemben  ez nem járható út. A nyugdíjunk meghaladja a megállapított felső határértéket.

    Nekem eddig annyi előnyöm volt,hogy Joaná kérte a vizsgálatra az időpontot,...és mert műteni kell a szemem,-így rögtön volt 3 jó alternatívája volt a doktornőnek,amiből választhattam,és kedvesen azt is elmagyarázta mi vár rám a műtét kapcsán. Többet nem is reméltem.

    ...és mert ez egy vegyes magyar-román magán klinika,megszabott tarifákkal,-így a "hálapénz" kérdése fel sem merül. Kifizetjük amit kérnek,-és vége! Nem olcsó,de máshol sem úszható meg kevesebből.

    "Drága" kis felesége vagyok én Árpádomnak! Ha végig gondolom mennyit költött már rám,-csak úgy pluszban a szívműtétemnél,a mellműtétnél,...és most még a szememért is?   Hmmmmm...-Nem hiszem hogy sok ember van,akinek ilyen drága a felesége!!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (215750)
    2014-04-15  10:18
  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 21:01215783.
    Ildikém, bocsi, hogy egy kicsit türelmetlennek mutatkoztam, amíg nem tudtam, mekkora munkával jár a filmek küldése. Nem ártott legalább félig meddig belekóstolnom. A filmek feltöltésében tudom, hogy te is érdekelt vagy, hiszen másképp te sem látnád. Hajt benneteket a kihívás és a szenvedély. Természetesen bőven elegendő az a film mennyiség, amit megküldesz minden szempontból. Csak az adott lendületet, hogy írtad, megtanulhatnánk mi is filmet feltölteni... Ezért volt lelkifurdalásom... mintha kicsit nehezteltél volna. Úgy érzem, mintha kihasználnánk benneteket, még akkor is, ha szívesen csináljátok. Igazán hálás vagyok, hogy megosztjátok az élményt és nem egyedül élvezitek ezeket a filmeket. 
    előzmény:
    franci47 (215776)
    2014-04-15  18:46
  20. 2014. Április 15. 20:29215782.

    Kedves lányok!

    Nagyon jól sikerült kiránduláson vagyok túl.  Az idő kegyes volt hozzánk, remek voltAz első napon egy kicsit megmutatta, mi lenne, ha esne, de csak párcseppet szórt ránk és nevetve távoztak a felhők,,látták minket semmi nem tántoríthat  el. Majd küldök képeket, és mesélek, ha kipihentem magam. Most itthon kell mesélni

  21. 2014. Április 15. 19:21215781.

    Borsika, egy csapás lehet az ilyen mester ember, már ha mesternek lehet nevezni.

    Gondolom jó érzés lesz majd búcsút venni tőle ha végez. Kívánom legyen ez minél hamarabb.

    előzmény:
    BORS (215769)
    2014-04-15  16:55
  22. 2014. Április 15. 19:20215780.
    Nem bivalyerőset iszunk, de minőségit, és igen, 2x3 az a 6, fejenként 3-3. Viszont ez csak újabban van így, mert aktívként mindketten 5-6-ot ittunk naponta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215761)
    2014-04-15  14:59
  23. 2014. Április 15. 19:15215779.

    Saci, érdekes amíg fodrászhoz jártam, hazaérve az volt az első, hogy nekiestem és átrendeztem a friss frizut. A lényeg hogy jó volt a vágás. valamikor hetente jártam fodrászhoz, nem is tudom hogy bírtam/tuk.

    Ma egy vagyon lenne.

    előzmény:
    silinga (215767)
    2014-04-15  16:20
  24. 2014. Április 15. 19:14215778.

    Nem tudom, Gabikám!

     

    Nem mondta el nekem, de tudták róla. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215752)
    2014-04-15  11:17
  25. 2014. Április 15. 19:07215777.
    Julika, üdv itthon.
    előzmény:
    Picivirág1 (215770)
    2014-04-15  17:34
  26. 2014. Április 15. 18:46215776.

    Gabi, én már nem tudok olyan oldalt, már régen nem ezért működik. Éppen nemrég Vera emlegette.

    Linket tőlünk is kaphatsz.

    Először talán a felirat letöltést kellene megpróbálni, mert az az egyszerűbb. 

     

    Megyek lángost sütni, majd jövök. 

     

  27. 2014. Április 15. 18:45215775.

    Itthon vagy Pici? Örülök, hogy megjöttetek.

    Minden szép és jó volt. Igaz?

     

    Küldtem filmeket, lesz dóóóóóógod, töltsd le. 

     

    Két féle, vigyázz a válogatással.

     

    előzmény:
    Picivirág1 (215770)
    2014-04-15  17:34
  28. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 18:38215774.
    Akkora örömhír ért bennünket. A Facebookon üzenték, hogy a Zöldség-Halom közért a híd lábánál kibővült és csodálatos hentesárúval várnak bennünket! Holnap lesz a nyitás! Már hentesárúért sem kell beautózni a központba! Ez a tulaj először 14 évvel ezelőtt csak egy kis zöldséges bódét működtetett egy asztallal. Aztán megcsinálta az épületet a zöldségeknek. Utána kibővítette csemege közérttel, most pedig tovább terjeszkedett és hentes részleggel is bővült, hatalmas hűtőházzal és raktárral. Nagyon jó érzékkel választotta ki az üzlete helyét. Itt a közelben sehol sincs gyalogosan elérhető üzlet. Lassan kezdünk lakható településsé válni! Már csak a közlekedést kellene megoldani. Legalább egy kisbuszt kellene üzemeltetni körforgalomban a központ felé... úgy látszik erre nem mer vállalkozni senki, pedig szerintem sokan letennék az autójukat. 
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 18:16215773.

    Borsikám, a feliratos koeai film nézésének feltételei vannak. Ez nem kattintós link, csak a letöltés linkje, amit nekünk kell elvégezni. A film nézéséhez le kell tölteni a VLC Média Playert, én csak innen tudom nézni. Aztán el kell sajátítani a a felirat hozzárendelését a filmhez. Amivel én kísérleteztem, az csak egy 20 részes film 1 része. 

    A következő az lesz, hogy elkérem Pötyitől azt az oldalt, ahol küldenek ilyen linkeket. Persze nem kell csipkednem magam túlzottam, mert Pötyi és Franci is eleget küld, csak győzzük nézni!  Nekem az ő ízlésük és ajánlásuk is megfelel, ami nekik tetszik, az nekem is (kivéve a kosztümös...)

     

    Borsika nagyon engedetlen az a kutya... eléggé kellemetlen természete van. Talán nem foglalkoztok vele eleget, persze mindenkinek más dolga is van. Az egy dolog, hogy őrzi a házat, de csak közelharc árán lehet beengedni valakit? Csak nevelés kérdése lenne, hogy a gazdik jelenlétében ne falja fel a vendégeket. Ez neked nagyon kimerítő lehet és veszélyes is a gyenge, fájós tagjaidnak...Sajnállak szegénykém... Az érkezőket meg neked kel beengedni, a kutyát megfékezni..., mivel ti vagytok otthon... 

     A mi Gasztonunk minden volt, csak nem ideális házőrző, csak ugatott, ha jött valaki, főleg a postásra volt érzékeny, aki matatott a kerítésnél, amikor bedobta a leveleket. Öreg korára már senkire sem ugatott, csak az utcán lévő kóbor kutyákat üdvözölte, főleg éjszaka... 

    előzmény:
    BORS (215769)
    2014-04-15  16:55
  30. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 18:03215772.
    Azt hiszem, valahogy így kell elkezdeni, nem mindjárt belevágni a sűrejébe, mert akkor megriad az ember lánya! 
    előzmény:
    potymama (215766)
    2014-04-15  16:18
  31. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 18:01215771.
    Lájkoltam! 
    előzmény:
    Picivirág1 (215770)
    2014-04-15  17:34
  32. 2014. Április 15. 17:34215770.

    Szervusztok!

    Itthon vagyok!!!!

    Majd jelentkezem!!! 

  33. 2014. Április 15. 16:55215769.

    Taps.... vagyis vastaps. Nekem is küldhetsz egy ilyen próbát. 

    Megmondom sikerült-e?

     

    Megjöööött!!

    Lányok, itt a Józsi. Megent itas. Vagyis ittas.

    Amíg cukival hadakoztam, hogy menjen a  házába, a kezébe nyomtam a kapukulcsot, jöjjön be bátran egyedül. Csak nézett, ..nem tudta, hogyan tovább? Cuki nem fogad szót nekem, lejött a nyakörve is, és kicsavarta a csuklómat. 

    --------------

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215757)
    2014-04-15  14:19
  34. 2014. Április 15. 16:49215768.

    Szia Sacika!Naaa... igazán, csak egy pici képet a frizurádról. 

    Bííí... nem hiszem el, amit írtál a korunkról. 

    előzmény:
    silinga (215767)
    2014-04-15  16:20
  35. 2014. Április 15. 16:20215767.

    Megjöttem a fodrásztól.....tündéri fodrásznőm van, de hiába kérdezi, hogy milyen legyen a frizura...mindig olyan , amilyent ő akar.....most olyan a fejem , mint egy elszállni késuülő lufi....majd  pár nap múlva beáll....

     

    Mi is visszakapcsoltuk a fűtést....

    előzmény:
    ancsa46 (215763)
    2014-04-15  15:07
  36. 2014. Április 15. 16:18215766.

    Gabi..tetszik!!!

    Mi is így kezdtük. Volt egy topik..meg van is, ahol az ilyen koreai film buzik, mint mi..mindig felteszik a linkeket amit láttak és le lehet tölteni.

    Nagyon sokat segítettek mindenben és apránként megtanultuk amit tudunk.

     

    Sziasztok!!!

     

    Délelőtt fürdős napom volt, utána gyorsan ebéd főzés aztán meg a Botit vittem vissza az állatorvoshoz a szemével.

    Megint "zombi" kinézete van, mert megfestették olyan neon zöldre a szemét (így látszik a sérülés)

    Nagyon szépen gyógyul..most kapott másik szemcseppet, jövő kedden kell vissza vinni.

     

    Itt is reggel kimondottan hideg volt, most se kívánkozok ki..hideg a szél.

     

    Annuska

    nagyon örülök, hogy tudod nézni a Winter...ez alap darab.

    Jó régen készült, mégis a legjobbak között van ma is.

  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 15:37215765.
    Sikerült! Szóval elküldtem a citromon nekem, meg Lacinak az egyik filmrészt. Meg is kaptuk. Most töltöm le én is meg Laci is. Nem hiszem, hogy Lacit rá tudom venni a filmnézésre, de nekem egy jó kísérlet. Sikerélmény, hogy meg tudom csinálni. Gondolom, benneteket sok ilyen élmény ér, főleg, ha még meg is szenvedtek egy-egy megoldásért a feltöltésnél... 
  38. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 15:10215764.
    Igen? Nem is érdekes, a VLC olyan remek! A hozzárendelt szövegek nekem szép fehér keretes kék betűk, nagyméretűek, persze nem akkorák, hogy eltakarják a filmet és igazán kíméletesek a szememhez. Már tudom lassítani a szöveget (persze ez az egész filmet lassítja, de ezzel elkerülöm, hogy sűrűn meg kelljen állítani a szöveg miatt). Egyszer sokszor lassítottam és elkezdett a film vonszolódni, nyávogni! 
    előzmény:
    franci47 (215760)
    2014-04-15  14:57
  39. 2014. Április 15. 15:07215763.

    Szervusztok.

     

    Ma bizony megint menős napom volt. Most már egy kicsit besokalltam, és úgy döntöttem a legközelebbi csak húsvét után lesz esedékes.

    Amit a listára felírtam

    azt megvettem, ha lemaradt valami azt átformálom. A tegnapi fáradtságnak sajnos maradtak utóhatásai, ezért ma már lelassultam.

    Olyan hideg van, be kellett fűteni.

     

    Sacika, jó fodrászkodást, nekem is esedékes.

  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 15:04215762.
    Na ezt jól megjártam... Mivel nem tudtam, hogy kell a citromon megjelölni a címzettet, rosszul csináltam, ezért nem kaptuk meg. Először be kell vinni a címeket a címlistára. Most már így tettem és töltöm újra. Közben elmegyek mosogatni, iszom a 4-ik kávémat, szóval tényleg nem kell mellette ülni, csak nem szabad róla megfeledkezni, figyelni kell. Most elsajátítom azt, hogy ha valaki olyan filmet kér, amit már elküldtél, lejárt a 7 nap és én letöltöttem, el tudom küldeni. Előzetes vállveregetés! 
    előzmény:
    franci47 (215760)
    2014-04-15  14:57
  41. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 14:59215761.

    Veronka! 

    Amióta írtad, hogy napi 6 kávét isztok, csak ez jár a fejemben! Először elszörnyülködtem, de aztán rájöttem, hogy ezt ketten isszátok, tehát fejenként naponta 3-at! Így már másképp hangzik. Én 4-et, de Ricoréból, aminek nagy része cikória, csak kis részben van benne koffein. Én a főzött kávétól, amit Laci iszik, feldobnám a talpam, viszont kevés koffeinra szükségem van, ha nem akarok napközben is aludni. 

  42. 2014. Április 15. 14:57215760.

    De hozzá lehet rendelni a szögeget.

     

    Itt felejtettem a megírt hsz-t. Most küldtem el. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215757)
    2014-04-15  14:19
  43. 2014. Április 15. 14:55215759.

    Sziasztok Lányok.

     

    Édes Borsikám én most is fázom, úgy hogy mindjárt üzemelni fog a kazán

     

    Pötyi hajtoványa, nagyon jó recept, süsd is meg. Nem fogod elrontani.

    Én nagyon szeretem.

     

    Készített-e valaki mézes, mustáros csirkét? Én még nem. 

    Kérném szépen a hozzávaló tanácsokat. 

     

    Lányok, először a Mega,most meg a citromail játszik velem. Letöltéskor, szépen bedobta az új szabályokat, amit nem olvastam el, és eltüntette a feltöltött 6 rész filmet. 

    Most játszd újra Sam van soron.

     

    Előtte eltelt kb egy óra,mire rendbe tettem az U torrentemet. 

    Egy kísérletképpen letöltött filmet eltüntettem,  megvagyok nélküle,de most mégis kiderült, hogy jó volt.

     

    Bencusnak ide készítettem az ebédet, talán estefele lángost kellene sütni. 

    Majd meglátom később, lesz-e hozzá kedvem. 

     

    Ma még semmit sem néztem a gépen,csak dolgoztam,szeretnék valamit elkezdeni.

    A legutóbbi után nagyon nehéz lesz. 

     

    Annuska, örülök hogy tetszik a Winter, már régóta szerettem volna olvasni a véleményedet. Mi van a kiskertedben ebben a hidegben. Az enyémben nem sok minden. Nézegetem a krumpliföldet, küldöm vissza a füvet a földbe.

    Lepermeteztem gyomirtóval. Tavaly sokat dolgoztam benne a semmiért. 

    Pedig nem vagyok híve a permetszernek. 

     

    Szívesen a filmet Magdikám.

     

    Ez a lustika Pici biztos nem tud géphez ülni,azért nem ír egy árva sort sem. Már nem emlékszem mikor ér haza. 

     

    Gabikám kellemes volt tőlem a film? Na végre, valami kellemeset is tudok. Bingóóóóóóóóó Örültem.

     

    Sacikám  remélem jobban vagy, és nem jön elő többet az ilyen baj. Gondolkodjál,mitől is lehet. Legalább Te állapítsd meg, ha nem mész az orvoshoz.

     

    Mindenkinek szép napot. Most kicsit  konyházok. 

     

     

     

    előzmény:
    BORS (215756)
    2014-04-15  13:42
  44. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 14:45215758.
    Elküldtem a citrommal magamnak és Lacinak. Még nem kaptuk meg. Lehet, hogy az utaztatás is fél óra lesz? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (215757)
    2014-04-15  14:19
  45. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 14:19215757.
    Marad a gyerek, ha játszik! Elhatároztam, hogy próbaként küldök Lacinak egy filmrészletet. Ezért képes voltam regisztrálni a citromba. Fel is tettem a Cinderellából az első részt. Nagyon kíváncsi vagyok, megkapja-e. Persze neki nincs VLC-je, de azt már tudom, hogy a W.Média Player is megnyitja, csak nem lehet hozzárendelni a szöveget. Nem is fontos, nem azért csinálom, csak játszadozom. Atyavilág! Ahogy elnézem lesz egy 25-30 perc, mire átmegy! Nem kis időt töltötök ezzel... Ismét 3 meghajlás: köszönöm, köszönöm, köszönöm... 
  46. 2014. Április 15. 13:42215756.

    Szóval ismerős neked is ha  link  az  iparos ?!    ....Jött  ő   Potyike, de csak felszeletelte a csempét, majd szétrakta a kis lépcsőnek valón, és elment. Nem volt hozzá valamije. Vagy ráfogta. Ma  jön 3-ra!!!. Ha jön. Mondja papa, ha nem volna beteg, már rég megcsinálta volna. 

     

    Viszont Piros drnő lemondta, mert vmi húsvét előtti elfoglaltsága támadt. Én voltam gyógyszertárban, meg boltban. Úgy siettem, hogy kiugró

    ott a nyakam hazafelé. A konyhai függöny kimosódott, feldobtam, semmi ablaktörlés, mert fújt a szél, nem bírja a betegem a huzatot.

    Aranyos Lányok! 

    Nem tudok mindenkinek köszönetet mondani, hogy írtok nekem,

    de igyekszem mindenkit elolvasni. Ha kiszúrja a párom hogy írok, kitalál valamit nekem, ami ennél fontosabb.

    Potyike,  megpróbálom a hajtoványt, Veronika nem ma vásároltál és Húsvétkor kisLaci nélkül lesztek, Ilikének júni 20-án lesz a szem műtétje. Minden gondolatom ott lesz veled!  Magdika a nyaralóban lesz, Sacika egészsége javulóban hálistenke. Annuskám, lehetnénk jobban is, köszi. Anikó, Tiborodat én is köszöntöm, .. Ildike ti fáztatok? Jól emlékszem? Itt is be kell kapcsolni időnként,  bizony  nem árt. Gabóca még mindíg eü. dolg.-nak számít, oszt semmi előnye belőle. Julika jöhetne már. Erika mit főzött ma a védenceinek? ..

    Papa olajos halat kívánt, azt ette,  én meg frankfurti levest magamnak, vacsi meg nyers sonka lesz. Azt a kis kötözöttet, amit

    próbának vettem, felvágtuk, ..hát mennyei. De újat kell venni. eteti magát. Nagyon hiányoztok,

                 ténnnleg.   Megnézem papócát és megkeresem a hajtovány recét.

    előzmény:
    potymama (215716)
    2014-04-14  17:21
  47. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 13:14215755.
    Megálltam a Cinderella Man nézésére egy percre! Engem Mark Twain Koldus és Királyfijára emlékeztet. Aki látta a filmet és ismeri a regényt, tudja miről beszélek... Nagyon érdekes kezd lenni! Érdekes, hogy időnként a nyugati klasszikusokhoz fordulnak a témában. (My fair lady és most ez). 
  48. 2014. Április 15. 11:57215754.

    Magdikám, itt is süt a nap, de hüs van. Füteni kell!

     

     

    Minden gyengélkedönek jobbulást kivánok.

     

    Ilike, akkor Te már sinen vagy.

    előzmény:
    Nusimama (215753)
    2014-04-15  11:40
  49. 2014. Április 15. 11:40215753.

    Szervusztok

     

     

    Nem csodálom, hogy annyit áradoztatók aWinter sz.ról. Én most tartok a közepénél, de  nagyon tetszik.

    előzmény:
    fili48 (215751)
    2014-04-15  10:21
  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2014. Április 15. 11:17215752.
    Én olyan nyunyi vagyok! Anyukádnál pl. honnan tudták, hogy röntgen asszisztens volt? ismerték személyesen? Mivel engem nem ismertek a klinikán személyesen, én röstellem mondani, hogy innen mentem nyugdijba... Az adatfelvételnél ez nem szerepel... Aztán mindig lelkifurdalással nem adok pénzt... nehezen teszem túl magam ezen. Ráadásul tudom, számítanak rá. A volt menyem ápolónő, akivel tartjuk a kapcsolatot, nem régen hozta vizsgára előkészíteni az autóját. Nem volt olcsó az öreg kocsijához még az anyag sem. Családtagok a munkadíjtól mentesülnek. Boldogan fizetett, mert mondta, hogy ő mindig összegyűjti a "paraszolvenciát". Ebből fizeti a drágább dolgokat. 
    előzmény:
    veracsek (215748)
    2014-04-15  09:17

Címlap

top