Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Sziasztok!
Írtam egy privit Erikának..mit nézzen meg a skypen, hátha megjavul..de most kapcsolok..lehet be se jön neki.
Tudod Gabi ez már egy kihívás Ildinek és nekem is..meg úgy látom Verának is..addig kínlódunk amíg megcsináljuk amit akartunk a sz.géppel..pld. a letöltéseknél.
Nekem külön "agytorna" és kimondottan élvezem ha valami gubanc van és meg kell oldani.
Szóval..szép vasárnapot!!!
Ablakon keresztül gyönyörű idő van..de ha kimegy sz ember hűvös van!
Ma nem főzök..elővettem egy kis töltött káposztát a m.hűtőből..de valamit ki kell találnom holnapra, mert holnap 10-re megyek vissza a "holteremmel" a kardiológiára a doktornőhöz ..jó ha délre bekerülök.
Várom a fiam hívását..remélem a ciklon már elment felettük.
Alexa is most szokott hívni, de nincsenek otthon..elmentek Vittoriába örömködni, mert jön a kisbaba a férje középső húgánál..azaz a sógornőjénél.
Már lemondtak róla, mert 32 éves és eddig nem sikerült.
Jó reggelt.
Bár megkéstem vele, de ki akartam használni a reggeli lehetőséget a filmek töltéséhez, amíg nem annyira zsúfolt az éter.
Az este férfinapos műsoron voltunk, jó kis műsor volt.
Ilike, csodás az a kirepedt vekni, azt a repedt részét szeretem igazán, majd osztozunk ha valaki kér még belőle.
Magdika, sajnos vannak ilyen lehangolódott napjaink, kívánom hogy minél előbb legyél túl rajta.
Sacika, minden gyógyító szeretetem feléd sugárzom, hogy mielőbb rendbe jöjj. Vigyázz magadra.
Borsika, korán keltél megint, kösz a sütési ötletet, csak attól félek, hogy a meglepi túl nagyra sikeredne, ezért még töröm az agyam, vagy körbekérdezem a kívánságokat, aztán majd szelektálok.
Erika, talán sikerül kitalálnod valamit hogy működjön a skyp-od.
Legyen szép napotok.
Madárcsicsergős szép reggelt!!!!!
Jobbat mint az enyém.......tegnap este óta mérgelődök.....fáj a fejem a sok gondolkodástól.....A skyp-om bemondta az unalmast....nem is tudtam Andival beszélni........próbáltam kitörölni (levenni), sikertelenül....próbáltam egy új verziót feltölteni, de nem engedi......Közben idegességemben rányomtam valamire és egy MSM lap lett a nyitóoldalam, levenni nem tudom. Eddig a nlc. volt a nyitó oldal, de nem tudom hogyan tudnám visszavarázsolni....szóval teljes a káosz a fejemben is, meg a gépemen is....
Keresnem kell egy szerelőt, vagy egy számítógép gurut...... aki megbízható, okos és nem drága....
Nincs is kedvem semmihez, pedig vár a főzés....még gondolkodom a megoldáson....
Sacikám jobbulást Neked, és nagyon vigyázz magadra!!!!!!!
Ilike jó családozást!!!!!
Szép napot!!!!!!!
Veronika, köszi a megerősítést paprikáskrumpli témában. Már keresem is alá a pár szeletke baconszalonnát, csak 2 pár virsli van itthon, kettőnknek pont elég. Lesz mellé fejes saláta, és talán a kíisérleti tejszelet.
Én annak olyan ízt
képzelek, mint a bolti tej-, v. kakakós szelet.
Napsugaras Jó reggelt kívánok mindenkinek!
Jó reggelt Borsika!
Örülök,hogy már reggel jelentkeztél,és elfogadhatóan vagytok.
Most értünk haza a városból,...-előtte nem akartalak zavarni benneteket,de ha jobban meggondolom,lehet,hogy azért nem hoztam a reggeli kávét,mert Bandikával voltam elfoglalva?
Zajlik az élet,a vasárnap,a reggel nálunk,-csodaszép napsütéses időben!
Azt hiszem estig nem is lesz érkezésem jelentkezni,mert délben jönnek Robiék is. Igyekszem rendezni a sorainkat addig.
A film letöltésekhez részemről csak annyit :- időmbe nem férne bele egyelőre,-inkább lemondanék róluk! Nem a letöltésre nem lenne elég idő,(mert az megy magától csendben a háttérben)de a kapcsolatok kialakítására,fenntartására,-az állandó keresgélésre,topikokba való olvasgatásokra,és ami ezzel jár! Plusz állandóan lesni-figyelni ki mit,merre mozog,dolgozik ezekben a csoportokban.
Úgy hogy ha nem lesz több küldemény,-sajnálattal bár,de tudomásul veszem.
Kívánok csodaszép vasárnapot mindenkinek!
Ma : 2014 április 13 vasárnap van,
Ida,Hermina,Márton,Mína,Minna,Norma napja.
Gabi!
Tu.dod, mi a digi kábelnél vagyunk, és ott a legolcsóbb csomagot fizetjük elő internetre, ahol a maximális le- és feltöltési sebesség 20/10 Mb/s, a garantált pedig 4/2.
Általában ugyanilyenek az arányok a többi szolgáltatónál is, ahogy tegnap írtam, a garantált a maximálisnak kb. az ötöde, esetleg negyede.
Ehhez képest most mértem meg, és jelenleg 21,92-10,52 volt a valódi sebesség. (Tekintettel a maximum értékekre, ez még annál is jobb ebben a pillanatban)
A Diginél a tv- és telefon előfizetés is rendkívül kedvező, de amennyire tudom, Nálatok nincs lehetőség a kiépítésére, kár!
Szervusz Évike!
Nálunk tegnap volt paprikás krumpli, ilyesmiből soha nem csinálunk ügyet, és megbeszéltük előtte, hogy ez legyen.
Sacika, jobbulást, mit csináltál mondd csak? Lehetetlen ennyit dolgozni!
Igaz, hogy hozzám képest lánykakorú lehetsz, de akkor is. Nekem már olyankor is fáj a csuklóm, ha a mosatlan lábosaimra nézek. Simik elküldve.
Gabi nagyon tetszett az "akármis" beírásod!
Hűűűű...., Az egész le-, és feltöltő okos társaságunk előtt megbillentem a kalapom és csodálattal ingatom a fejemet, ..milyen elszántak, ügyesek és sikeresek vagytok! ....
Ancsika, kevés a sütési ötletem, csinálj egyvalamit, ami tutira sikerülni szokott, és egy meglepi süteményt. Én Tejszeletet kísérletezek ki az idén.
Ha sikerül, azt viszek R.-ékhoz is, áthívtak minket. Csak akkor megyünk, ha Á. jól érzi magát.
Jaj, eltünt a "recém!!"vagy nem is kezdtem el?!
Picié a tejszelet - szerintem - de az én emlékezetem már elkopott némileg. Nem is érdekel ám a húsvét, ..csak a megszokás miatt.
Nem is tudom, hogy is van kedve nőni a kertünkben a pótlásnak vetett fűnek, meg a kálának, amiről már le is mondtam. A gerlék, meg berepülnek és illetlenül összeszedegetik a magokat !!..
Olykor olvasok, ez egy kicsit helyre tesz.
Kaptam P.-tól egy régi, két kötetes könyvet, Karin Michaelis:..Bibi a címe.
Könnyes-vidám történet egy dán kislányról szól, akinek meghalt az anyukája, aki egy igazi grófnő volt, és a kislány az apukáé maradt, aki pedig egy valóságos vasúti bakter. Bibi beutazza Dániát elmeséli, lerajzolja. ..Közben megismeri előkelő nagyszüleit is, és talán ..meg is szereti őket. .Jól elkalandoztam.
Erika, jóságos tündér, ma is jótékonykodsz, vagy néha
pihenhetsz kicsit? Potyike, képzeld, a kőművest két napig Zsolt-oztam, közben derült ki, hogy Ő Józsi! ..
Annuska, kívánok az unokádnak sok sikert a prezentációjához.
Tudom, nagyon kemény munka megcsinálni. Az enyém lányunoka is
belekezdett az éves munka dolgozatába, és ehhez hozzáad valamennyi képi bemutatót is.
Magdika mit szólsz?
Vasárnap paprikáskrumpli? Na és? ..erre van igény. Jut eszembe:
Tegnap Ildi családom a Trófeában ebédelt, aztán elmentek a dunapartra nézelődni. El voltak ragadtatva a látottaktól. ...Mennem kell, ..
mese nincs. Illetve: további mese nincs. Puszilok mindenkit.
Első a papa, második a többi. ...
Sziasztok! Kellemes vasárnapot kívánok!
Tegnap kicsit körbejártam az internet sebességet, végre tisztán látok ebben a témában.
Valóban kétféle sebesség van, az ami után fizetünk, és a garantált, ami valójában meg van. Azért ez is fura! Ha a max. ami után fizetünk soha nincs meg, akkor mire fizetünk!
Most Laci kacérkodik nagyon a UPS-vel, jó a reklámja, mert mindenütt ott van az olcsó/bb áraival és a nagyobb sebességével.
Nálunk a max. sebesség 20 letöltés, 3 feltöltés, a garantáltat nem találtam a szerződésben... Megnéztem a mérővel, 18 körül és 2 valamennyi van meg.
A UPC legmagasabb sebességű csomagja (Fiber Power) ezzel szemben 240/20, a garantált 60/5, ez mindenképpen több, mint a mi maximumunk.Valójában a garantáltat kell összehasonlítani és persze az árakat. Az árakat nem tudom, mert annyira bonyolult a 3 féle szerződésünk (kábeltv, internet, telefon), hogy képtelen vagyok részleteiben látni az árat....
Korán idetottyantam a gép elé, mert Laci azzal ébresztett, hogy morgott, mert nincs nála internet. Most a kávémmal, nyiladozó szemekkel ülök itt. Ki kellett húzni a rútert és visszadugni.
Én is a Cinderellát fogom nézni a Medical TT után.
Ildikém, pedzegette, hogy megtanít bennünket a feltöltésre is... azt hiszem behúzott nyakkal hallgatásba burkolóztunk.... Valahogy nem fűt a kíváncsiság e téren, nagyon küzdelmesnek tűnik, még ha meg is tanuljuk... Persze igaza van Ildinek... kissé kihasználjuk őket... (nem is kissé...) Ideje lenne nekünk is tovább lépnünk...
Szervusztok!
Dehogy haragszom, Ildikém!
Nagyon sokat fáradtok vele, én jól tudom, mert szoktam le- és feltölteni is folyamatosan valamiket, és én is küldök rendszeresen másoknak, most pl. a Winter Sonata-t
Meg fogom nézni a Cinderellát, ha végeztem a Medical-lal.
A garantált sebesség nálunk is valószínűleg mindig megvan, nem sűrűn mérem, de amikor igen, akkor inkább nagyobb, mint kisebb annál a sebesség.
Nálunk a garantált mindig megvan.
Ma pl. a Megával való töltés sem jön mindig. Elmegy 99 %-ig és ott megáll.
Olyan mérges vagyok, tehát a filmek így jönnek le. Ez még csak a letöltés, és ezután jön a feltöltés nektek.
Most Anikó töltötte le a jövő hét utáni részeket az Ázsiáról.
A jövő heti megvan nekem, azt sikerült letöltenem, de többi mind 99 %-ig jön le.
Nézzétek meg addig a Cinderellát, ne sajnáljátok rá az időt, jó lesz és ráhangolódtok a színészre.
Végeztem a sorozattal. Tetszett.
Az első 10 rész feszültségben telt el.
Meg kell várni Julikát a részekkel.... ne haragudjatok,kétszer nem töltöm fel, így meg most, hogy Pötyié is hibás lett,nincs segítség.
Megértettem, Ildikém, csak először nem emlékeztem pontosan.
Türelmesen várok, amíg majd elküldöd!
Én is folyamatosan küldök a barátaimnak sorozatokat, és éppen ma csinálta, hogy menet közben kikapcsolt, nem a gép, csak a feltöltő oldal, így hiába lehetett vissza állítani az oldalakat, a feltöltést előlröl kezdhettem.
A sebességnél kért adatot ad meg minden szolgáltató: minimum-maximum sebesség és garantált sebesség, a garantált a negyede-ötöde a másiknak, tehát sokkal lassabb. Viszont ha még az sincs meg, akkor lehet reklamálni.
Ildike
már tegnap kitörültem a te torrentedet..most az ázsiással töltöm és az én nevem alatt.
Sziasztok!
Megjöttem a Férfinapról. Megvolt a műsor, ami igazán jó volt.
Verám,mint írtam feltöltés közben ki kellett kapcsolni a gépet, Ha feltölt 40 %-ig, akkor sincs meg a teljes film, azt nem lehet elküldeni.
A feltöltés minden alkalommal elveszett. Tehát nincs meg nekem a feltöltés.
Anikó tudja mennyit idegeskedtem vele, hogy a másodikat is elküldhessem.
Majd, ha Julika haza jön, akkor.
Gabi, Bence szerint nem függ a sebességtől a feltöltés.
A sebesség nincs meg annyi amire be vagy fizetve.
Ha megmérnéd, meglátnád.
Ezek nem kis fájlok, így várni kell rá. Én közben filmet is nézek, aközben tölt fel a citromail.
Mi hárman vagyunk akik osztozunk, néha négy is megvan,ha Bence bekapcsolja a tabletjét, nem tudom a telefon internet hogy van, mennyire befolyásolja az osztozkodást.
Sajnálom Pötyi, hogy így jártál, nekem eddig jó volt a lejátszás.
Csak kérlek ne az én torrentemmel csináld.
Bár most nem látom, hogy csökkent volna, de ezelőtt is később írta ki a használatot.
Na most megnézem a befejező részt, már nagyon kiváncsi vagyok rá.
Ez a film is egy igazán magával ragadó,-mélyen emberi film,...és a lehető legjobb lesz a vége is,...ebben az esetben. Végig izgultam,bőgtem sok részét,...és bár tudtam,hogy innen már nincs tovább!-mégis szurkoltam a fő hős párosunknak mindvégig! Ilyenkor érzem igazoltnak a mondást : "a remény hal meg utoljára"!
A topogástól,sőt! a semmit tevéstől én is sokkal jobban elfáradok,-mint ha tele vagyok igazi elvégzendő feladatokkal.
Mostanában gyakran kapom magam fáradtságon,mióta már Brigit sem kell hurcolni,és tanulni sem vele. ( Ő volt a mindennapi utolsó feladatom,amit Emesével kezdtem,miután a fiaim kinőttek a kezem alól.Bandika csak vakációs unoka lett végül is,de boldog vagyok,mert megtalálták a számításukat a szülei).
Igen Magdikám!
A mézeskalács história bekerül a családi legendáriumba,-fotókkal együtt!
Nagyon sajnáltam, az első pillanatban még a könnyem is kicsordult,de attól nem lett újra ép az a mestermű! Amúgy Bandika szerint finom volt (néhány éves),mert végül,hagytam,hogy megegye.
Kérdeztem,hogy sütemény ehetnékje van-e?...süssek? Mondta,hogy igen,de majd Ő megmondja,hogy milyet. Erős gondolkodást mímelve,egyszer csak azt mondta,hogy hiába töröm a fejem,nem jut eszembe a neve,...de nem baj mami,-elmondom neked a" recét"!
-Mit Bandikám?
-Hát a recét,hogy hogy kell elkészíteni!
-Ja! a receptet?
-Persze,most mondom!,hogy mit kell beletenni!
Szóval megszületett első közös kókuszos,csokis kreációnk.
Bandika büszkén hordja,-mert van az apjának,nagyapjának,még mamának is!...és ez nála az értelemmel,ésszel azonosul. Büszke rá,hogy neki is van szemüvegje,...és persze a biztos fellépése igazi védelem neki a társaival szemben is. Ő inkább "felsőbb rendűnek" érzi magát (bár ez nem jó kifejezés,de jobb nem jut eszembe,hogy érthető is legyek) a szemüveg viselés miatt! ...és senkinek nem jut eszébe,hogy "kiábrándítsa",-Szerencsére!!
Szerintem nem fogja csúfolni soha senki.
Megyek leszűröm a húslevest! (feléből karalábé leves lesz holnap)
Vacsoráztunk,-Bandika tusolt,fogat mosott,-most itt fekszik mellettem rajzfilmet nézve a tévében,és ásítozva. Most még biztos nem,de fél órán belül aludni fog,-hajnalban pedig kukorékolni.
Azért ma is néznék 2 részt a Good dokiból.
3/4 óra 1 rész feltöltése? Ezt nem tudtam... Akkor most jön be, amit eddig nem értettem... Már mint azt, ami az internet sebességre vonatkozik a reklámokban. Nekem 20 akármis (giga, vagy megabájt) a sebességem, amit a szolgáltató biztosít ehhez a csomaghoz. Ez a legmagasabb, ennek megfelelő az ára is.
Az UPC képzeljétek! 120 akármit hirdet!!!!!!!!!! Gondolom ennek is van szerepe a feltöltésnél! Neked hány akármis az internet sebességed, amire elő vagytok fizetve?
Ildi
képzeld újra letöltöttem a Bad Love-t..és ugyan olyan rossz mint amit tőled töltöttem...
Most utána nézek..hátha a gépemmel van baj!
Én is fel vagyok csigázva mert az első részt simán letöltöttem valamelyik nap és meg is néztem...most nézném a folytatást és nem megy!!!
Pedig olyan kíváncsi vagyok rá!!!
Nem is akarom, hogy újra feltöltsd, éppen ezért kérdeztem rá, mert most még fel lehetne adni újabb feltöltés nélkül is, de ezek szerint nem küldted el senkinek a 2.-at!
Még egyszer nem szeretném feltölteni Verám,mert hosszú idő,
Még 3/4 óra is kellett egy részhez.
Lányok, aki nem tud, meg kellene tanulni letölteni.
Nektek is fog sikerülni,, csak egy kicsit időigényes.
Megjöttem ....és fáradtabb vagyok mintha sokat dolgoztam volna. Nem tudom mitől van, de én a topogástól jobban elfáradok.A füvet nem nyírtam le, mert nagyon vizes volt, a föld szintén.A házban kicsit takarítottam, virágokat ültettem, meg ilyen semmiségeket.
Voltam a temetőben is.A városban már virágzik az orgona, nálunk még nem. A csúcsából tudtam szedni bimbósat. A tulipánjaim megemberelték magukat.....de messze nem olyanok mint kellene lenni.
Gyöngyi telefonált, hogy nem tud jönni. Nem is bántam ....nem vagyok beszélgetős kedvemben. Nincs semmi bajom .....csak most ilyen a hangulatom.
Sacikám ....jobbulást!Mondanám, hogy pihenj ....de Te úgyis tudod mikor mit kell tenni. Ez a hülye időjárás ingadozás is kikészíti az embert.
Ilike ...akkor Nálatok új történet született: Bandika és a mézeskalács. Gondolom bekerül a legendáriumba.
Még 3 rész van vissza az Asszony illatából. Ezt ma éjjelig /ha addig tart/ megnézem.
Évike ...nagyon aranyosak a gyerekek.
Még hátra van egy köröm.Aztán filmezek.
Igen!
Nagyon szívesen viseli. Igaz,csak tanulásnál,gépezésnél kell használnia,mert az egyik szeme állítólag nagyon"lusta",gyenge.Azt szeretnék korrigálni,mire komoly iskolai tevékenységekre kerül a sor.
Én is imádom a koreai sorozatokat, alaposan megfertőztetek! Ezek az igazságtalanságok bántanak engem, akár ázsiai sajátosság, akár hazai!
Ez a Medical TT is isteni jó film. Nagyon sok gondolatot ébreszt, nem fog egyhamar feledésbe merülni.
Na látod!
Arra még valóban sose volt példa,hogy unatkoztam volna,úgy isten igazából!
Sacikám!
Küldöm neked a gyógyító energiákat! Vigyázz magadra drágám,-pihenj,és kényeztesd magad egy kicsit! Biztosan segítenek a lányok,ha tudják,hogy szükséged van rá!
Arra emlékszem, amit Te írtál, én nem akarom keverni, előbb befejezem a M.T.T.-t.
Az, hogy a házasságtörésért csak a nőket büntetik, nem koreai sajátosság, annál kacifántosabb is van, pl. Indiában a megerőszakolt nők is kaphatnak halálbüntetést, ha mondjuk 15 állat elkapja őket.
A verekedés már régen ismerős, mindenki verhet mindenkit.
A házasságon kívüli szex is csak a nők hibája természetesen, a férfi ott se volt. Ha jól bele gondolunk, még nálunk is ilyen erkölcsök uralkodnak sok helyen, és ez elég szörnyű, de ettől még a koreai sorozatokat továbbra is imádom!
Ja igen, tényleg írtad azt is!
Nekem nem sürgős, mert nagyon sok van még raktáron, csak azért kérdeztem, mert ha már elküldted volna, akkor a határidő lejárta után ismét fel kellene töltened.
Persze,hogy feltettem! Alig vártam,hogy alkalmam adódjon! Gyönyörű! Olyan szívesen el üldögélnék,sétálgatnék ott egy napot is akár... -de kár,hogy most nincs rá lehetőségem!
Fő a húslevesem,sül a tésztám,...mert végül is elővettem a fagyóból a házi tyúkot,...és tyúkhúslevest készítek holnapra.Na nem új házit,hanem régi Fazekasházit!
Robi ma először vitte Dogit állatorvoshoz (a kis kori törzskönyvezése óta nem volt) . Oda fele nem akart bemenni a kapun,-ölbe kellett becipelni,-kifele meg kijönni nem akart,úgy megbarátkozott a környezettel!
Vera, jól emlékszel, hogy 3x is nekiálltam tölteni a 2. részt.
Közben írtam, hogy a gép felmondta a szolgálatot, aztán Bence felrakta a frissítéseket, sorban jöttek elő, nem is tudom hány, ma reggel fejezte be a gép az utolsót.Egy egy frissítés után mindig kikapcsolt a gép és ujra kezdte a következőt.
Így a frissités miatt mindig törlődött a már feltöltött mennyiség, ami sohasem volt teljes.
Pötyivel ketten vállaltuk, hogy elküldjük, én az elejét, ő a második 10 részt.
Addig nem akarom feltöltögetni, amíg Pici haza nem ér.
Majd arra mire megjön csinálok pár részt.
Addig ki kéne bírni.
Jó?
Én az utolsó résznél tartok, a 20_asnál.
Lelkemet nagyon igénybe vette.
Most férfinapra kell mennem és majd, ha megérkeztem utána tudom megnézni az utolsót, ami tudjátok mindig a döntő rész.
Veronka, nekem is csak az 1. rész film és szöveg jött meg a Bad Love-ből. Ildikó elhúzta a mézes madzagot az orrunk előtt, mondta, hogy nézzük meg, mindenkinek tetszett, aztán vége, nincs tovább... Persze én sem akarom sürgetni, csak felcsigázott bennünket. (Nős pasi, szerelem első látásra, házasságtörésben csak a nőt büntetik elzárással, feleség összeverheti a riválist, pasi meg tétlenül szemléli.... stb.) szóval itt tartottunk!
A Medical TT-ből most nézem a 15. részt, aztán nincs más, legfeljebb a Silver további rizikós részei, mert ez is csak 30-ig van meg. Nem szeretem félbe hagyni, aztán mást nézni. Igyekszem a szemem szempontjából lassítani a tempót, de igy is azért megnézek naponta 2 részt.
De gyönyörű ez a madár!
Sacika: mit tettél, hogy így "összetörtél"!? Jobbulást kívánok!
Ildi: lehetséges, hogy a Bad Love-nak csak az 1. részét küldted el idáig?
Én úgy emlékezem, hogy a 2.-at is említetted, de csak az 1.-t kaptam meg.
Ha befejezem a M.T.T.-t, akkor szívesen elkezdeném ezt, feltéve, hogy addig készen lesz, mert félnék addig, ameddig nem fejezik be.
Borsika, már hiányoztál. Ügyes vagy, nekem tojásom van, sonkám nincs.
Szóval valahogy ez a húsvét nem hoz lázba az idén.
Még semmit nem vásároltam, szoros lesz a jövő hét.
Azt sem találtam ki hogy mit süssek.
Vannak ötletek? Finom legyen, gyorsan elkészíthető, kiadós, szállítható.
Neked sem telnek unalmasan a napjaid.
Bandika nagyon aranyos, olyan ártatlanul néz a kis drága, mint aki nem is tudja hogyan került oda, de a keze az matat.
Szép napot!
Csak beköszönök hogy tudjatok rólam.......nem vagyok jól .....minden rossz elért, kicsit összetörtem magam ahogy összecsuklottam....azért mostanra már egy kicsit jobb..igyekszem összekapni magam...
Mindenkire szeretettel gondolok....
A szomszédok,hogy mit szólnának az éjszakai ablaktisztításhoz?...hmmm
Szerintem az nem is lényeges,...de nagyon figyelmesen lesném Borsika barátném arckifejezését,mikor a reggeli napfényben meózná saját munkáját!!
A határidő napló nagyon klassz! Nekem is végtelenül tetszik!
Ilike
köszi, hogy feltetted a szegedi Széchenyi teret..mindég szép virágos, de ilyenkor amikor a tulipánok nyílnak csodálatos!!!
Nagyon jó képek! Köszi!
El is mentettem a "Falukép"-et!
..ezt nem hagyom ki - gondoltam - és elloptam a fészbukról.
Pati és Olivér, amikor kicsik voltak.
Itt volt közben Tibi,-most ment el.Beszélgettünk,-majd szólt,mielőtt haza indult,hogy holnap jönnek ebédelni.
Akkor én is indulok a konyha felé,és sütök egy adag piskótát. Majd megtöltöm holnap túró krémmel,-bevonom csokival. Ebédre meg gyorsan,kevés munkával elintézhető pörkölt lesz,galuskával.Húst már elő vettem,levest majd kitalálom.Lehet,hogy a tyúkból kéne levest főznöm? Na! Majd meglátom,csak hangosan gondolkoztam.
A mikrót én is többnyire csak melegítésre,tea főzésre használom (pedig mellette és fölötte van a kétféle tea főző,gázos és villanyos) ,de főtt tészták,krumpli ételek,fagyasztott készételek esetében már nehezen tudnám nélkülözni.
Én most már hónapok óta az esti ágybani olvasást voltam kénytelen felfüggeszteni,és lassan a keresztrejtvényezés is könnyezést,szúró fájdalmat idéz elő a szememben,ha hosszabban művelem .Tévézni nem igazán szoktam az utóbbi időben,csak nagyon keveset,...1-2 alkalommal hetenként esetleg.Hogy miért? Nem tudom! Talán azért mert nem találok kedvemre valót,és megyek koreázni!
▶ 2014 04 03 Szeged Széchenyi tér - YouTube
Sziasztok Mindenkinek
Ildike álomszép a határidőnapló. Megérte az árát.
El is hiszem hogy bánta, aki nem vette meg!
----
Ilike simit küldök Bandika feje búbjára, megmosolyogtatott, hogy megette a mézeskalácsot.
------------------
Gabeszka gratula az új mikróhoz, jó nektek, hogy van benne grill funkció.
Én is használom a kiolvasztó programot. Ma tegnapi maradékot ettünk, mert vártuk a kőművest, aki a minap lépcsőt csinált papának a zuhanyda elé. Nem jött, majd hétfőn befejezi, remélem.
Piacon voltam - lányok, viszik a tojást rendesen. A sonkát is. Én csak egy kis kötözöttet vettem, a tojást elfelejtettem.
--------------------
Egy kicsit kijöttem a konyhába írni, de papa már kinyomozta, hol vagyok és hív. Azt mondta a múltkor, hogy kidobja a laptopom. Pedig tőle kaptam és szinte alig írok rajta.
-------------------
Tisztaság tündérek!
Hahó!! Nálatok már biztos ragyog az ablak és a függöny!! Én nem jutok el odáig fogadok. Ahhoz éjjel kéne ablakot mosni. Vajh mit szólnának a szomszédok.