Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lovernice, nincs semmi baj!!! Nekem azt mondta a doki, hogy ha + a teszt, az terhességet jelez, nincs mese. Azt mondta, hogy a legelső időkben a teszt sokszor nagyobb megerősítés, mint az uh, mert azon még nem látszik semmi, de a hcg koncentráció miatt a teszttel a terhesség már kimutatható!!!
Szóval nyugi, nincs semmi gond, megvan a baba, és jó helyen van, jól van!!!!
A hasi uh-n nekem sem látszott semmi 6+1 naposan (a baba ekkor négy hetes volt), másnap a hüvelyin meg megtalálták a 16!!!! mm-es petezsákot, tehát az a petezsák már előző nap is ott volt!!!
Szerintem ne félj, nincs semmi gond, bár tudom, hogy mit érez ilyenkor az ember, én egy hete éltem át ezt. . .
Ha nem bírod ki jövő keddig, menj el másik dokihoz, hátha az normálisabb!!!
És tényleg nyugi, nincs semmi baj!!!!
annyi empátiával rendelkező orvosok vannak, h csak na. . . sztem fel sem fogják, h egy-egy beszólásukkal mit okoznak.
kolléganőm rokonának a 8. hónapban azt mondták, h a gyereknek vesedaganata van, aztán egy egészséges baba született, és még csak annyit sem mondtak, h bocs!
Megjöttem a dokitól, hát teljesen kiborított. Nekem márc. 23-án volt meg utóljára a menzeszem, ami szerint 7hetes lennék, de én tudtam, hogy nem vagyok annyi csak 4 max öt hetes mindig is rendszertelen volt a menzim, de ugye kicsit elkeztem vérezgetni ezért mentem el a dokihoz, aki először megtapogatta a hasam mondta nagyon-nagyon picit van csak megnőve a méhem, utána megnézett hasi ultrahangon, ahol nem látott semmit, még petezsákot sem. Jövőhét kedden kell elmennem hüvelyi ultrahangra. Azt mondta azt sem tudja biztosan állítani, hogy terhes vagyok. Mondon neki csináltam két tesztet az első nagyon halovány volt, a második már erősebb, erre közölte, hogy a halvány vonal az nem vonal, mert van olyan teszt ha ő rápisil is lesz halvány vonal. Szerinte csak az erős vonal a vonal. A vérzésre közölte ne foglalkozzak vele van aki 3 hónapig még menstruál is. Erre úgy pepipultam, hogy hazafele vettem még egy tesztet, megcsináltam, hát mostmár a terhescsík hamarabb kijött mint a kontrolvonal és ugyan olyan erős, úgyhogy ha ezt megmutatnám neki nem kételkedne. ja és mind ez 6 ezer forintomba került+a teszt, úgyhogy marha jó.
Boccs, hogy ennyit írtam de teljesen kiborultam.
Felícia, bizti jó helyen van a baba, csak elbújt +++++++++++++++++
olyan jó lenne már látni, h jól fejlődik-e a picikém, de még nagyon sokat kell aludni 26-ig :-(((
Megvárom a jövőhetet. Nem akarok még egy rossz hírt hallani a héten. .
De már nem vagyok úgy elkenődve:)
Holnap névnapom lesz, vacsizni megyünk, és délután moziba:)
A fiú szeretné megnézni a pata-csatát:) A tesztem pozitív. A baba márpedig jó helyen van:)) tudom.
Ha méhen kívül lenne, tuti rosszul lennék. Vagy valami. . De nem vagyok.
Gratulálok!!!:))
És megnyugodtam én is, hogy akkor semmi baj nincs azzal, hogy nekem 6+1-nél még csak petezsákot látott a doki. . .
De jó:))
11-kor indult a dokihoz, lassan jöhetne a jó hírekkel!!!!
csak most olvaslak. Nem is tudok mit mondani, a többiek már tényleg leírtak mindent.
Próbálj meg egy kicsit megnyugodni, bízom benne, hogy minden rendben lesz. Ugye nem hasi UH-t csinált a doki?
Ha nem szeretnél hétfőig várni, az István kh-ban hétközben minden reggel 1/2 7-től már van rendelés.
Nagyon drukkolok!
A 12 mm nyálkahártya jó, mert ha vastagszik ( ez az ami leválik a menstruációkor ) akkor az a terhesség egyik jele ( Nekem 17 volt az 5. hét végén). Én 6 + 3 vagyok és csak most találták meg a babát, és még mindig nem mérhető. A doki azt mondta ez nem baj, pont a korának megfelelő. Ez tegnap volt. Kedden is voltunk bent délután mert volt egy enyhe vérzésem ( 3 vetélés után nagyon megijedtem ) és akkor még látott semmit a doki csak a 20 mm petezsákot.
Szerintem is menj el egy másik dokihoz és nézesd meg. Szurkolok.
Ti mit csináltok a hányingerrel? Nekem egész nap van. Semmit nem kívánok.
Mostanában egyre többször eszembe jut, milyen jó volt anyáinknak/nagyanyáinknak: nem jött meg, hát tudták, hogy terhesek, és senki nem fárasztotta őket üres petezsákokkal, eltűnt babákkal, hiányzó szívveréssel, stb. . .
jó, tudom, tuodm, ezer dolog kiszűrhető így, és tényleg jó az Uh, de azért sok felesleges aggodalmat is szerzünk vele magunknak. . .
Miért mentek egyébként dokihoz?
egyébként csatlakozom az én üres petezsákom pedig 3 hónapos:)
szórítok mindenkinek! most megyünk dokihoz, sziasztok!
nagyon rendesek vagytok:))
barátnőm 7ik hetes terhes volt, tehát 6 betöltött hét után amikor elment a kórházba ahol a szonográfus azt mondta üres a petezsák (ez azt hiszem csütörtökön volt) hétfőn menjen vissza, ha akkor sem látnak semmit megműtik. Teljesen kiborult, de már este volt nem volt mit tenni. Másnap meló után elcipeltem a dokimhoz. Azt mondta mikor bement, ha lesz baba behívat. Jön ki az aszisztens: már akkor majd elbőgtem magam. . . bemegyek és a baba vígan lubickolt :) 1cm volt ha jól emlékszem. . . . állítólag totál másfele kacsingatott a szongráfus, asszem vmelyik petefészkét UH-zta meg.
Ez az üres petezsák már 8 hónapos nagyfiú :)
tehát ne add fel, tessék Bocila tanácsát követni, BÁRHOVÁ csak menj el, mert kiborulsz hétfőig!!!
Nagyon szurkolunk neked
Reménykedem, hogy hamarosan vége ennek a mizériának, így még nem ruháztunk be rá (marha drága!!!), de ha jövő télen is folytatódik a dolog, muszáj lesz. . .
megcsináltam a tesztet, és abban a pillanatban pozitív lett.
Várok jövőhétig, és akkor elmegyek a saját dokimhoz.
én most palacsintát fogk csinálni magunknak, azt hittem nemmvagyok kivános, de ez most nagyon kell:)
Anomari! van egy iylen topic az indexen, beirod a keresőbe hogy Gyed és kidobja, ott az okosoktol, bármit kérdezhetsz:)
hát, talán ez is valami. . . :-)
muszáj utánaolvasni, vagy esetleg a családineten van egy TB-tanácsadó is, őt is megkérdezhetnéd. . .
A dolog tényleg bonyolult, nehéz egyszerűbben leírni. Per pillanat a GYES alanyi jogon jár, a gyerek 3 éves koráig, összege bruttó 22 e Ft körül van.
Ha megvan egy éven belül 180 nap munkaviszonyod, (az egy év a szüléstől visszaszámolva él, azt hiszem), és a szülés időpontjában biztosított vagy (azaz van munkahelyed, ahol fizetnek utánad TB-t), akkor jár a TGYÁS (a szülés előtt egy hónap, utána 5 hónap, összesen 168 nap), összege a fizetésed 70 %-a, utána pedig a gyerek két éves koráig a GYED, ennek összege fizetésfüggő, de maximum bruttó 83 e Ft, ez nettóban 69 e-t jelent. Ez a GYED havi kb. 130. 000 Ft-os bruttó fizutól jár, ennél kisebb fizu esetén a GYED is kevesebb. A GYED két éves korig jár, utána jön a gyerek három éves koráig a GYES.
Ha nem dolgoztál, vagy a szüléskor nincs munkaviszonyod, akkor a GYES-t kapod rögtön. . .
Ez a jelenlegi rendszer, de épp most készülnek változtani rajta, úgyhogy ezen nagyjából felesleges agyalni, mert mire szülni fogsz, még 6x megvariálják sajnos:(
Hülye dolog. Most ebédre megettem egy negyed sárgadinnyét, Lilla is kért belőle, pedig dupla ennyit is meg tudtam volna enni egyedül is. . .
Az oviból hazafelé megint megállok a zöldségesnél, már látom:))
Jajj, Nadoe, most jut eszembe, hogy köszönöm a kérdést, Lilla tiszta takony, folyton fújjuk a orrát, de ettől eltekintve jól van.
Láza neki szökőévenként egyszer van, szinte minden betegséget láz nélkül vészel át.
Nem védeni akarom őket, de ez a érem másik oldala.
Én legalábbis nem mondanék semmit, nem befolyásolnám a vizsgáló orvost.
Ha ő látja a babát (és miért ne látná????), akkor hurrá, minden Ok, és megvárnám a saját dokimat, nem mennék hétfőn vissza a másikhoz.
Ha Ő sem látja, akkor nem tudom. . . De ez a verzió nem létezhet, tehát. . . irány az sztk!!!
a szóközöket vedd ki! itt elég részletesen össze van gyűjtve a dolog.
a húsoktól és sajtoktól vagyok totál ki, még a szagukat se állhatom.
estére én tökfőzeléket tervezek jó kaprosan, és ezek szerint tükörtojást kapok hozzá :-)))))))
nem tudom, ezeknek a dokiknak kőből van a szívük?!?!??!
nem mész el valaki máshoz? mondjuk hova lehetne csak úgy beesni. . .
Hány hónapot kell ledolgozni, hogy a munkaidö/bér alapján számoljanak? Köszi a választ!
A saját dokim csak jövőhéte lesz. . .
Nagyon remélem, hogy így lesz. . . gondolom lesz időnk hozzászokni !
Dokit még nem találtam, de szeretnék hívni ma a kórházbe, csak úgy kell, hogy itt a kollégák ne hallják. . ami nehéz lesz! Nem szeretném ha sejtenék, ráadásul a főnököm, egyedülálló férfi. . pont melettem ül.
ez már tiszta tortúra nekem. ti mit esztek ma ebédre? hátha valamit megkívánok :-))))))))
Felícia, mikor tudsz másik dokihoz menni???????
Tegnap meg olyan szédülés jött rám, hogy a páromnak elém kellett jönnie, nehogy elessek otthon.
Ez lehet az Utrogestrantól is, mert most orálisan szedem, 3x2-őt, és azóta van ez az állapot. Abba maradtunk a dokimmal, hogy 2x1-et szedjek napközben, és este felrakok 2 db hüvelyit (éjjel úgy csorog, ahogy akar!) :)
Az alvással kapcsolatban, én este nagyon korán elalszok - tegnap pl. 3/4 10-kor lefeküdtem - de épp ezért már reggel 6-tól felvagyok. Ez se túl normális azért. . . . .
A babát meg imádni fogja, hidd el!!!
Most elmegyek kajálni, mert már nagyon hányingerem van, és ez nálam az éhség legbiztosabb jele. . .
Felícia, merre vagy??????
sikerükt dokit találnod? meg időpontot kérned?
a férjed nyomban nem fogja ugy gondolni, ha majd meglátja a csöppséget és elolvad tőle:))
Ellenben ha a 14. napon nem védekeztünk, akkor bizony lett. . .
És a nemek sem stimmelnek, nekem akkor a kicsinek fiúnak kellene lennie, márpedig nem az!!!
Szóval én továbbra is apa spermiumaiban hiszek, semmi másban!
Most léptem be, annyi meló ömlött a nyakamba, hogy csak most tudtam visszaolvasni a tegnaptól írt bejegyzéseiteket.
A kajával eddig nem volt bajom, de tegnap, belebambultam a tányérba és hát kicsit rosszullettem. Férjecském lazán kiröhögött, és hogy már várja mikor jön a hányásos időszakom, majd drukkol.
De azért jó látni hogy igazán örül, merthogy pár éve mondogatja , hogy neki legalánbb egy három éves gyerek kell akikvel el tud társalogni és vihetjük kirándulni. Szerencsére jóbarátainknál, több helyen is van baba és így látta, hogy nem harapnak!
Köszönöm
elöszöt biztos furi lesz, nekünk is az volt, hogy nem ketten voltunk hanem hárman:o))
bocila: persze, de néha ugy átadnám másnak a döntés fellelőséget. . . de tudom nem lehet, és ahogy magamat ismerem biztos hagyom majd, nehogy baj legyen
A tegnapi egy-két órás émelygést leszámítva (ami a kakaótól volt szeintem), semmi hányinger csak változatlanul a farkaséhség.
Mellem feszül és egyre nő.
Én sem vagyok fáradt és álmos, sőt!!! eddig minden reggel képtelen voltam felkelni és mostanában hajszál pontosan minden reggel 5:28-kor felébredek magamtól. Pedig csak 7-kor kéne kelnem. És ráadásul annyira éberen alszom egész éjszaka, hogy még arra is felébredek, amikor a hűtő kompresszora kikapcsol.
Nyugi, lesz ez még másképp:)))
Felícia: drukkolok Neked, hogy ne legyen semmi baj.
Kris: köszi Neked is a biztatást, a vizsgád biztos sikerült. Én jún. 22-25. között megyek államvizsgázni.
Bocila: Neked is köszi, szurkoljunk együtt jövő szerdáig
Bezzeg ilyenkor nem akarnak telni a napok
Lovernice: nekem sincs semmi bajom, nincs hányingerem, nem émelygek, sőt nekem most a mellfeszülésem is elmúlt. Nem tudom, ez jelent-e valamit? Korábban álomszuszék voltam, de kb. 4 napja én sem tudok aludni.
Szegény meg szenved, mint a kutya, bár megérti. . . . azt hallottam, hogy a terhesség alatt a nők nagyon kívánósak. Hát, én nem ezt tapasztalom.
No de majd később! :))
Dumbi, szex: én nehezebben kezdek bele, kell egy kis noszogatás, de utána már semmi gond, sőőőőt. . . :)
tulajdonképpen az van amit gondoltam, valaki ezt mondja valaki azt:)) na de mindegy megkérdezem a dokimat és meglátjuk mi lesz. . .
Álomkor nálam is van, néha elég szörnyű, ülve is képes voltam elaludni. . .
sex: az első 12. hétben én sem kivántam, meg féltem is, most is ez van. . aztán a terhesség közepén meg kifejezetten jó volt, a végén pedig a párom ondta higy ő ugyan még hozzám sem ér:)). . . ja csak a mellizgatására kellett vigyázni, ehh:)
Az úszással kapcsolatban, nagyon szeretek úszni, de engem is óva intettek tőle, főleg azoktól, ahová eddig jártam (BVSC és Lukács fürdő).
A dokim még a múltkor mondta, hogy a tamponokat meg a mindenféle kúpokat gyorsan verjem ki a fejemből! :)
Úszás után mindig elmentem szaunázni is, és a múltkor, mikor még nem tudtam, hogy terhes vagyok, szaunáztam, és képzeljétek, egyáltalán nem bírtam izzadni, viszont majdnem elájultam.
Nem értettem, miért van. . .
Június vége felé megyünk nyaralni, a tengerben majd jól bepótolom az úszásokat! :)
Valamit kell mozogni, mert a januári vetélés miatt teljesen eltiltott mindentől a dokim, viszont iszonyú mozgáshiányom van!
Vasárnapra bicajozást tervezek, - ha el nem alszok majd rajta! :)) Folyton aludnék.
Lehet, hogy indiszkrét a kérdés, de hogy álltok a szexszel?
Én jelenleg a hátam közepére kívánom. . . . .
És ti hogy vagytok?
Hol nem akad ismerősökre az ember:))
Igen, nekem is ez rémlett úszással kapcsolatban, hogy ha már víz, inkább a természetes vizek, tó, tenger, stb, de olyan igazán leginkább egyik sem ajánlott. . .
De nem tudom, engem ez a kérdés annyira nem érintett, mert mind a kettővel nyáron lettem terhes, tehát mire kiderült, már nagyjából vége volt a fürdőzős szezonnak, uszodába meg nem járok, így nem is néztem utána igazán, mit lehet, mit nem. . .
Bocsika hogy csak így bekontárkodok, bár babát nem várok, de néha olvasgatlak titeket:-) Bocila ismer egy már babás topicról:-)
Csak az úszáshoz szólnék hozzá: olvasom hogy cosmic orvosa az uszodát ajánlotta. Hát az én orvosom annó, mikor a lányom vártam, pont az uszodától óvott. Ugyanis ott sokkal nagyobb koncentrációban vannak a bacik, meg gombák, és bár van fertőtlenítő a vízben, nem mindig bír el mindennel. Szerinte a természetes víz, tó, vagy folyó öntisztulása sokkal hatékonyabb, és ha nem egy túlzsúfolt bányatóba mész fürdeni, sokkal kissebb a ferőzés veszély. Na meg a mondjuk a gombák nagy része ugye emberről emberre terjed, tehát valaki beviszi abba a vízbe. . .
Nem okoskodni akartam, csak tudom én mit paráztam össze vissza, meg ha lesz tesó fogok még eleget:-)) És talán segítség ha más véleményét is tudja az ember lánya, vagy inkább zavaró?:-))
A lényeg hogy mindenben megoszlanak a vélemények, aztán dönteni nekünk kell:-))
Boldog és könnyű babavárást mindannyiótoknak:-)
Peggy
Dumbi, a 7. hetet hogy számolod? Betöltött 6 vagy betöltött 7 hetes vagy?
Felícia, teljesen összetört az, amit írtál!
Ahogy a többiek, én is azt javaslom, hogy menj el egy másik dokihoz, hogy nézzék meg a méhedet, mert tényleg, mi a jóisten lehet 12mm-es nyálkahártya?
Nem hiszem, hogy egy embrió fel tud "szívódni" a méhben, és csak nyálkahártya marad utána. . . . . ne add fel a reményt!!
A hízásokkal kapcsolatban, 55 kiló voltam, mosz a 7. -dik hétben 57, 6 voltam reggel. Szépen ívelnek felfelé a kilóim, és még cak a 2. hónapban vagyok.
A párom (aki megrögzött sportember) csak azért nem csipked még a dolog miatt, mert élvezi, hogy a mellem labdaméretű kezd lenni. . . . :))
Lesz ez még íyg se! :)
Ahogy megjövök írok!
Lovernice, nyugi, meglesz a baba, látni fogod!!!
Ha tudsz, gyere rögtön, és írj, hogy mi volt!!! Izgulok érted, és szorítok nagyon!!!
Kinga, én is jövő szerdán megyek újra dokihoz, izgulok érted is és magamért is egyszerre!!
De aztán másnap mégis meglett!!!!
Lehet, hogy neked ez a nyálkahártya az, amit nekem cystikum akárminek neveztek, nem???
nekem 12. héten volt hogy szabadságon volt dokim, másikhoz mentem aki nem látta picit, vérztem is at mondta elment a baba. . . késöbb mentem a dokimhoz és a baba ott volt. . .
biztonság kedvéért nézezsd meg mással is!
Itt a melóhelyemen az egyik telefonközpontos csajszinak azt mondták a dokik hogy cisztája van, miközben az a babája volt akit már évek óta vártak.
Irány egy másik doki, ő is ezt tette szerencsére most volt 1 éves a kisfia.
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Én az olajba nártott tamponról hallottam.
11-kor indulok dokihoz nagyon izgulok, én nem hogy fáradt vagyok, hanem nem tudok annyit aludni mint régen. Terhesség előtt bőven aludtam 12 órákat is és egy csomószor délben keltem fel, most pedig reggel 7-kor kidob az ágy és abszolút nem vagyok fáradt. nem tudom mért van ez, kicsit aggódom, mert mindenki azt írja egész nap aludna. Ráadásul egyáltalán nem vagyok rosszul, a hasam sem fájogat, egyedül a mellem ez az egy tünet és fenn van a hőm, amit mindjárt meg is mérek, mert állandóan azon pazázok, hogy nincs baba.
Túl vagyok a mai vizsgán, holnapra lesz eredmény. Chris remélem neked is érzésre jól sikerült.
Kinga: A UH-s méretekről egy történet hogy megnyugodj. A fiam születése(aug) után két hónappal minden éjjel iszonyú gyomor fájdalomra ébredtem, februárra kiderült hogy epekövem van, pont az epe vezeték előtt ezért műteni kellett. Az uh-n megállapíották hogy a kő mérete 13 mm, majd egy következő kontrollon hogy 18 mm. Amikor a műtét után megláttam a követ nem akartam elhinni hogy az enyém ugyanis a valóságban 7mm-es volt. Ennyit arról, hogy bármilyen diagnosztizáló orvos mekkorának lát dolgokat az uh alapján. Szóval fel a fejjel, nincs semmi gond a babáddal :))
Felícia, menj el másik dokihoz is!!!!
Miért kell mindenkit hülyíteni???? Nem tudom. Tudom, hogy kétségbe vagy esve, tudom, mit érzel, múlt héten én is így voltam, de nincs semmi baj, hidd el!!!!!
ez érthetetlen.
nagyon veled érzek. . . .
bár ebben az álmos időben nem könnyű felébredni. . . :-) ez abból is látszik, hogy nekem negyed 11-kor még mindig reggel van. ;-)
Chris, drukkolok, de hát ezt tudod.
én is szeretném (megint) látni a kicsikémet, de hát csak a 12. héten lesz a következő uh, ma meg csak 7+4 vagyok. MÁR 7+4 :-)))
az émelygésből, álomkórból és cicifájásból viszont arra következtetek, hogy rendesen dolgozik odabent a picike :-)
az úszásról én azt olvastam, hogy az első 12 hétben nem annyira ajánlott, de utána uszodában (ahol tele van a víz fertőtlenítővel) nyugodtan lehet úszni, a vízben gyakorlatilag semmit se lehet elkapni, maximum ha az ember leül az öltözőben a padra vagy ilyesmi (de hát ezt úgyse tesszük. . . ). természetes vizeket viszont nem ajánlotta az az orvos, aki ezt írta.
nem tudom, én is imádok úszni, szóval ha valaki megtud valami biztosat. . .
Voltam UH-on. A doki szerint, a méhben nincs baba:((((((
A méhemben egy 12 mm-es nyálkahártyát lát. Hova lett a petezsákom?:(((
Jövőhét hétfőn újra kell mennem Holnap reggel csinálnom kell egy terhességi tesztet. Ha pozitív, akkor valószínűleg méhen kívüli:(
Sírok, és el vagyok keseredve nagyon:((((
ezt mondta a dokim is!
egyébként volt nekem 6 hetesen 9, 5 mm-re hirtelen megnött petezsákom.
elképesztő boldog lennék. . . . de nem érzek most semmi extrát. . . majd meglátjuk :(
Most megyek tanítani, fél 1körül jövök
Sajnos mára annyi munkát kaptam, hogy valószínűleg nem fogok tudni túl sok időt Veletek tölteni.
Olvasgattam az előző hozzászólásokat, és már annyira szeretném én is látni a Kicsikémet!
De csak jövő hét szerdán kell mennem UH-ra. Szeretnék már túl lenni rajta, talán egy kicsit megnyugodnék.
Le kell lassan állnom ezzel az állandó zabálással, mert két hét alatt felugrott rám három kiló! Nem szeretnék már az első néhány hónap alatt elhízni. Inkább egy kicsit vissza fogom magam, és megpróbálok csak egészséges és könnyű kajákat enni. És az adagokat is vissza kell vegyem egy kicsit (annyit ettem, mint az orosz hadsereg!)
Ui. : Tegnap este két röhögő görcs között megmértük a párommal a mellbőségemet: Induló méret 86-88 cm, tegnap mért méret: 96 cm!
Ennek egyedül a párom örül igazán, egészen addig, amíg el nem rángatom magammal új melltartókat venni, mert a mostaniak kezdenek kényelmetlenek lenni! akkor örüljön ennyire amikor ki kell fizetnie a számlát!
Köszi! Jövő héten szerdán megyek újra, számításaim szerint akkor leszek 6 hetes és 1 napos. Akkor már látnia kell valamit?
És még egy kérdés: normális az, ha 5 hetesen és 1 naposan 10 mm-es a petezsák?
Bocsi, hogy ennyit kérdezősködök, de nagyon beparáztam
Leginkább csak reggelente járok arra, ha dugó van, du. már nem kell a kis utcákon kóborolni, akkor tudok menni rendesen is.
TEgnap reggel is előttetek mentünk el, néztem is a házatokat:))
Mikorra nem várod?
Szóval beleférhetek. . . háát, ez csak feltevés, jókor voltunk jó helyen :) de ezt majd csak a természet dönti el. . .
néha úgy érzem sokat kell még várnunk :(
bocila: nézd csak kérned kellett és övünk:)
hogy van ma Lilla?
Minden Ok lesz, hidd el!
Mikor mész újra UH-ra?
Itt vagyok most én is. Ma nincs a főnököm, úgyhogy nyugodtan tudok internetezni.
Legalább addig is elterelem a gondolatomat mindenféle rossz dologról. . .
De jó, hogy újra itt vagy:))
Olvastam tegnap, hogy még beleférhetsz a januárba!:))
Szorítok nagyon!!!
De jó, hogy itt vagy! Már épp kezdtem kétségbeesni, hogy sehol senki. Bezzeg mikor nem tudok itt lenni, annyian vagytok. . .
Úszás: én is úgy tudom, hogy nagy a fertőzésveszély, de tamponnal lehet úszni. Szokták ajánlani a Canestennel bekent tampont (bár azt a terhesség elején nem lehet használni, így az most kilőve), vagy a natúr joghurtba mártott tampont is, állítólag az is nagyon jól fent tudja tartani a természetes hüvelyflórát, és megakadályozza a fertőzéseket.
Nem tudom, szerintem kérdezd meg a dokidat!
Szia Nadoe, szerintem 1. kérdezd meg a saját dokidat, 2. a fertőzésveszély tényleg nagy, ilyenkor hajlamosabb az ember lánya összeszedni valamit, viszont tényleg jót tesz a vízben a lebegés, mozgás (hisz még kismama vizitorna is létezik) azt hiszem, mintha azt szokták volna mondani, hogy valamilyen (orvostól kért) cuccba mártott tampont kell feltenni és nem szabad egyszerre túl sokat vízben tölteni!
jé mikor jönni szoktam már nyüzi van, merre vagytok?
kérlek segítsetek megint - szeretnék úszni, de annyi ellentétes véleményt olvastam-hallottam már, hogy nem mertem még elmenni. Az egyik helyen azt írják, hogy nagyon jót tesz, a másikon meg, hogy jót tesz, de a hüvelyi fertôzések miatt nem javasolt. És hogy a hüvely csökkent védekezôképessége következtében nagyobb a fertôzésveszély, és ez még a magzatot is veszélyezteti. Egy védônôtôl egyenesen azt hallottam, hogy az egyik baba agyhártyagyulladással született az anyukája hüvelyi fertôzése miatt.
Szóval mi az igazság?!
köszi, most beszéltem az asszisztenssel, azt mondta, hogy olyan érzéstelenítést használnak ami nem árt. Eddig én sem voltam fogfájós, pont most kellett elkezdenie?
Felícia, ma mész dokihoz vagy holnap? Drukkolok!
Nem vagyok fogdoki-ügyben járatos, szerencsére még soha nem fájt a fogam, de úgy rémlik, mintha lenne valami olyan érzéstelenítő is, amit kaphatnak kismamák is!!!
Kérdezz rá a dokinál!
És persze mindenképp mondd neki, hogy babát vársz!
Egyébként jobbulást, és szorítok, hogy minden rendben legyen, ne kelljen húzni!!!
tegnap elkezdett iszonyúan fájni a fogam, egész éjjel alig aludtam, ma irány a fogdoki. Félek, hogy nem úszom meg húzás vagy gyökérkezelés nélkül, ezek sajnos nem érzéstelenítés nélkül történő dolgok. Szerintetek ez árthat a babának?
Rendkívüli világnap, már reggel itt vagyok:))
Aana, gratulálok a dobogó szívű picihez:))
Mindenki UH-n volt mostanában, én is menni akarok!!!! De nekem még egy hetet várnom kell, jövő szerdán megyek majd. . .
aana, dumbi gratulálok a dobogó szívű apróságokhoz :-))) biztos nagyon jó élmény lehet :-))
amaryll, majd a 12. hét után kiteszem az ablakba a vaniliás karikát, de addig a jelem szerint gyermektelen maradok :-))
aana, dumbi: gratulálok a kicsikhez és a szívdobogásokhoz, én ma megyek dokihoz, de még nem lesz szívhang, mert kb. öt hetes, azért remélem valamit látok.
annyit dolgozom, h alig marad időm este megnézni, h mit írtatok :)
TomKat, köszönöm, sokkal jobban vagyok, hála Amaryll dorgáló sorainak :)
üdv és gratula Nektek Dumbi, Diandesz, Vkriszti, Simisz :)
Chris puszi és drukkolok ezerrel a januári Babádnak :)
Mi tegnap voltunk második UH-n, 1, 3 cm a picicsillagom :)) elképesztő boldog vagyok. . UH szerint 7+6 vagyok, és így január 3-a a kiírt időpontunk. Felvették az egészet videóra, már többször megnéztem, és ahogy dobog az apró szíve. . . :) olyan intenzitással, mintha éppen hegyet mászna :))
jólenne, ha lenne még itt ilyenkor valaki, jó Titeket olvasni,
puszi
ez az apa dolog, mikor az elsőnél elmondtam a páromnak, akkor eléggé megijedt(mondjuk én is) még nem voltunk felkészülve, de aztán, lassabban mint én ugyan de beleélte ő is magát, és megható élmény mikor éjszakánként simogata, puszilgatta, beszélt a hasamhoz:)))
sztem változó kinél mikor indulnak be az "apai ösztönök".
bocila! pont ezen gondolkodtam, most én is ugy szeretném hogy fiú legyen, föleg mert több gyereket nem tervezünk és hát megszeretném tapasztalni milyn egy fiuval:)
dumbi! én elvileg 6 hetes leszek vasárnak mikor megyek uh-ra, remélem már lesz szívhang! Az elsőnél már a 6. héten is lehetett hallani, a másodiknál a 7. közepén.
Most kb. 6 hetes és 4 napos vagyok, és 6, 3 mm-s volt tegnap a kicsi (nem a petezsák!) és szemmel látható volt a szívverése! Csak úgy lüktette!
Nagyon szép élmény volt!:)
Biztos, hogy nektek is lesz a következő alkalommal szívverés, aztán majd örülhettek! :))
Nekem március 29-én volt az utolsó mensim első napja, azaz most 7+1 vagyok.
Múlt szerdán voltam dokinál, azaz 6+1 voltam, akkor még csak petezsák látszott, de nem volt szívhang még.
Azt mondta a dokim, hogy ez még belefér. Jövő szerdán kell mennem újra, addigra már lennie kell szívhangnak is.
Az első gyerekkel nem emlékszem, mikor volt szívhang, a másodikkal 6+valahány naposan (nem tudom pontosan, mikor) már volt.
Nem hiszem, hogy ugyanaz a dokink, én Montenegróban vagyok most, itt dolgozom. Az itteni doki mondta, hogy nem úgy fejlődik a petezsák, ahogy kellene. Jól megijesztett. . . !!!
A menzeszemhez képest 7 hetes terhes vagyok, szerintem csak 5+pár nap. 2 hete a magyar dokimnál volatm, akkor 5-6 mm volt a petezsák, de szerintem akkor lehettem 3hetes+pár napos. Most 10 mm volt, erre mondta ezt a doki (az itteni), hogy nem fejlődik úgy, ahogy kellene.
1 hét múlva kell mennem újra. A szívhangot mikortól lehet hallani?
Köszi, egy kicsit talán megnyugodtam. Bár ez mostanában nem igazán mondható el túl gyakran. Bármelyik pillanatban sírva tudnék fakadni. Remélem egyszer ez is elmúlik majd. De jelen pillanatban teljesen el vagyok keseredve és semmihez nincs kedvem.
Végre mehetek haza (elméletileg már ötkor lejárt a munkaidőm). Tele van a hócipőm vele, hogy mindig az utolsó pillanatban jut eszébe mindenkinek minden hülyeség!!!
Holnap reggelig mindenki vigyázzon magára!
Jó pihenést mindenkinek!!!
Sziasztok!!!
Az én férjemnek még az első gyerek megszületése után is idő kellett, hogy ráérezzen, mi az apaság.
Azóta (meg persze már a születésük óta is) imádja őket, de igazán csak az egy év felettiekkel tud már jókat játszani. Addig is öltözteti, pelenkázza, fürdeti őket, beszélget velük, de valahogy az neki más.
A terhességet meg egyenesen nem szereti, nem mondja, de végigaggódja, jobban, mint én.
Azt mondta eddig mind a két gyerek születése után, hogy de jó, hogy megvannak, kint vannak, és mostmár látszik, hogy mindenük megvan, jól vannak, és mostmár sírnak, ha gondjuk van. De ami a születés előtt van, az számára most, harmadjára is megfoghatatlan, és már most is a januárt várja, hogy végre megfoghassa. . .
szóval nekünk, anyukáknak sem egyszerű feldogozni, hogy anyák leszünk/lettünk, nekik meg még nehezebb, férfiaknál és első gyereknél ez halmozottan igaz. . .
Szóval ne félj, nagyon jó apa lesz a párodból, csak idő kell neki!!!
És lehet, hogy még a szülés után is időre lesz szüksége, de imádni fogja a lányát/fiát, hidd el!!!:)
Én kiváncsi lennék, a párotok mit szólt hozzá, hogy jön a Trónörökös?
Érdekelne, hogy csak az én páromnak van női szemmel fel nem fogható reakciója, vagy a férfiaknak több idő kell hozzá, hogy megbirkózzanak a tudattal és 100%-ig felfogják, mi is zajlik körülöttük?
Az én párom az első pillanatban majdnem kiugrott a bőréből, de egy jó pár napja viszont ugyanúgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna.
Nekem minden gondolatom a Pici körül forog, ő még csak nem is kérdez. Mintha nem is érdekelné az egész. És ugyanakkor egyik pillanatról a másikra meg eszébe jut, hogy most már hárman vagyunk, és akkor látom megcsillanni a büszkeséget a szemében.
Vagy ők egészen addig, amíg nem tudják kézzel foghatóan érezni ezt a cseppnyi kis lényt, addig nem is igazán tudják, hogy miről van szó?
Vagy az első öröm után jön a pánik, hogy most már felelősek egy életért és ezt nem lehet visszacsinálni?
Azért titkon reménykedem, hogy talán egy kisfiú is lehet már köztünk. . . :)
Hazafelé megálltam a zöldségesnél és vettem egy kiló epret és egy fél sárgadinnyét. A sárgadinnye egy kg volt kereken, felét egy ültő helyemben megettem. Az epret eldugtam, hogy megmaradjon vacsi utánig, és jusson belőle a többieknek is. . .
Van még valaki?
Mindenkinek kellemes estét!