Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szia!
A mostani akcióban vetted a kenyérsütőt?
Szia!
Süssél egy Hokkaidó kalácsot, és annak a tésztájába tudsz tenni durvára vágott csokoládét.
Liamara kenyérsütőre redukált változata.
Sziasztok
Új vagyok még a témában, karácsonyra kaptam a kenyérsütőgépet. Már kétszer sütöttem teljes kiörlésű, sokmagos kenyeret.
Mára valamilyen csokis kalácsot gondoltam, de receptet nem találok hozzá.
Tudna valaki segíteni?
Előre is köszönöm.
Hát kihült és megkostóltam és olyan minha nem sűlt volna meg rendessen.Mintha belül a közepe nyers lenne.De még meleg egy kicsit.Leht hogy ha kihül teljessen jó lesz?A végéből ettem nem rossz az íze.Létezik hogy 3 óra 20 perc es program nem elég?
Hú ettől a teljeskiörlésű kenyerektől kivagyok.
Szia!
Köszi a tippet, mindenképpen utánanézek.
További szép napot!
Üdv,
Niki
Rendben, megpróbálom. És még egyszer köszi a segítséget! Aranyos vagy!
További szép napot!
Üdv,
Niki
Jujjj, ez a túróval töltött zsemle... Isteni!
Anyukám sok százszor készítette nekünk gyerekkoromban. De jó, hogy felidézted!
Hú, de jó, hogy 1-es programon csináltad! Most nézem, hogy nekem is 5-ös a gyors kenyér (rövid program), ez 1 óra 20 perces. Hááát, ebben mindössze 20 perc a kelesztés
Általában az alapprogramot és a korpás kenyér programot használom, ill. ha éppen géppel sütöm a kalácsot, akkor az úgynevezett cukrozott kenyér programot (nálam 4-es).
Én úgy tudom, csak a programokat lehet beállítani. Ill. ha pl. kalács esetében kicsit nagyra nőne kelés közben, lekapcsolhatjuk a programot, majd elindíthatjuk csak a sütést. Így beavatkoztunk valamennyire.
Amilyen szetszort vagyok elfelejtettem megmutatni nektek, hogy megcsinaltam gyerekkorom nagy kedvencet, a turoval toltot zsemlet Ismet nagy kedvenc lett, most mindig ezt kell csinalnom , elojottek a gyerekkori emlekek
Turoval toltott zsemle
Hazi zsemlebol, az egyszeru kifli recept alapjan:
Egyszeru kifli es zsemle
Szia!
De aranyos vagy,hogy írtál.
Most vettem ki,hát kiváncsi vagyok.1 esen csináltam.
De tudod nekem is mounilexem van és ezen a rövid program az 5 gyors kenyér vagy a 6 os de az gluten mentes kenyérhez van.Be lehet állítani mást is vagy csak a programokat?
Te hogy szoktál sütni?
Már volt egy nagyon finom kenyerem de az fehér volt.:-)
Köszi
Kinyoka, ha nem csak és kizárólag tk. liszt van a kenyérben, én szoktam simán alapprogramon is sütni. Nagyon bevált ez is.
Ha az ismerősöd azt ajánlotta, elég a rövid program is, akkor próbáld meg úgy, ő biztosan kipróbálta.
Bár én a rövid programokat nem igazán szeretem. A jó munkához (kenyérhez) idő kell
Nekem volt korábban egy Hauser gépem, most Moulinex van, és hát azért vannak különbségek az egyes gépek között is...
Nagyon drukkolok, hogy sikerüljön!
Sziasztok,
Az elmult napokban valahogy nem indult be a fogyokura A paromnak foleg nem, en azert igyekeztem visszafogni magam. Vajas puffancsot, es egy regi nagy kedvencet, a lala kifliket csinaltam.
Vajas puffancs
Lala kiflik
Szep Estet Nektek!
Nálunk most a férjem a pék, , mert éjszakára megyek dolgozni, holnap ki fogjuk próbálni!
Grea
szia
köszi a recepteket,csak most látom.Most már sütök egy kenyeret amit egy ismerösöm ajánlott van benne fött burgonya is.
azt szeretném kérdezni,hogy ha van benne teljes kiörlésű liszt meg fehér is azt korpás kenyér programon kell sütni?Szóval ha van benne teljes k.liszt akkor már nem jó az alapprogram?
Mert pl erre azt írták hogy rövid programon elég sütni 2 óra kb.
De nekem az alap program is 3.20 meg a teljes k is 3 óra.Van olyan hogy gyors kenyér de abba alig dagaszt.
Meg van glutén mentes kenyér az csak 2 óra.
Várom a válszod vagy ha valaki olvassa és tudja azt is megköszönném.
Szia Grea!
Itt megtalálsz a lisztekről mindent, alul a táblázat a kódokkal:
http://www.gork.hu/Kenyersutes/K_lisztek.htm# top
Ez pedig egy burgonyás kenyerem
Sziasztok!
Én is új kenyérsütőgép tulajdonos vagyok, egy no name gépet vettünk az Aldiban. A receptek leírásában ismeretlen lisztkódok vannak,és mivel német a gyártató cég szerintem a német nyelvterületen meghonosodott kódokat közli. Pl. búzaliszthez 405, rozsliszthez pedig öt különböző kódot ad meg. Ismeri ezeket valamelyikőtök?
Krumplis kenyérrel mik a tapasztalataitok?
Jó sütögetést kívánok az új tulajdonosoknak
Grea
Sziasztok!
Csatlakoznék én is a kenyérsütők csapatához...most vettem egy gépet semmi extra noname Vinchi és ugyan az a programja mint E Margit gépének.Már sok receptet kipróbáltam, az első kivételével mind sikeült
Matesa az én gépem a Corabol lett véve és nem volt 10 eft:)
Szia Kinyoka!
Van, több is!
Margit receptjei közül:
Lovagkenyér
Rozskenyér kenyérsütőgépben
Soklisztes kenyér
De itt mindet érdemes átnézni:
Gépi kenyerek
Amit én szoktam sütni: Tk. kenyér öregtésztával
Szia Limara!
Ehetőt szeretnék.:-)Lazább puhább bélzetüt.
Van ilyen recepted?Te szoktál sütni barna,rozs,t k kenyereket is?
Szia Ziliz!
Tömör lett nagyon és nehéz és lapos is.:-)
Ma azért ettem belöle megpiritva.
Az a baj,hogy írták,hogy az elején ne is próbálkozzak ilyen kenyerekkel csak fehérrel,mert nem fog sikerülni csak ha már profi vagyok.De nem értem,miért ha azt teszem bele ami a receptebe van most is meg késöbb is,mi lesz a külömbség?
Lehet,hogy le kéne írnod szóról szóra te hogy csinálod pontossan,akkor talán nem rontom el.
Sziasztok!
Mindenkinek köszönöm a sok-sok receptet,tanácsot,tippet!
Mióta ide is járok,azóta tanultam meg a kenyérsütőben kenyeret sütni.
Ma már olyan kenyeret sütöttem,aminek a hozzávalóit innen--onnan szedtem össze.
Tegnap este csináltam nyanyát-
60dkg sütnivaló rozsos liszt
1 púpos teásk.só
kb.3 dl langyos víz
A kenyérsütő üstben hagytam.Ma reggel kétfele vettem,az egyiket a gépbe vissza,a másik felét hűtőbe.
Az üstbe a nyanyához tettem:50 dkg sima lisztet,12,5 g.élesztőt,1 púpos e.k. sót,
Kb 2-3 dl langyos vizet.
20 percet dagasztotta a gép,2 formába raktam.
Légkeveréses sütőben 210 fokon 15 ,190 fokon is 15 percet,majd 180 fokon sütöttem míg szépnek nem láttam a tetejét.
Mellékelem a képeket!
Az ízt nem tudomküldeni,de higgyétek el finom!!!!!!!
Nifa!
A bomann.de honlapja azt írja hogy az 566-os, a másik klónja a Clatronic BBA 2605-ös. Próbáld megnézni E.Margitnál és összehasonlítani a működésüket.
Jaj bocsi,elnéztem a számát,pedig úgy örültem,hogy megtaláltam.
lehet az 556 kicsit hasonlít rá,ha esetleg annak a leírása alapján
figyelnéd a kijelzőt a te gépeden mikor dolgozik akkor felírhatnád
mikor kezd el pl:dagasztani,keleszteni,sütni....
Az enyém halkan kattanik mikor kelesztést befejezi.
Nekem az az igazi problémám, hogy még sosem volt ilyen gépem, és bár nagyon sok jó receptet találtam, de amíg nem ismerem a gép működését, addig folyton elrontom őket. Sajnos elég debil vagyok ilyen szempontból. A másik meg az, hogy németül van ráírva a gombokra a szöveg, és ugyan kiszórátazza az ember, de nem tudom, hogy lényegében mit rejt maga a szó.
Szia!
Megnéztem, de sajnos nincs rajta. A többit is elolvastam, de nem sokat segített :( Azért köszönöm a tippet, aranyos vagy, hogy megpróbáltál segíteni.
Üdv, Niki
sziasztok. segitsetek lányok. szeretnék kenyérsütőgépet venni, de teljesen tanácstalan vagyok, milyet vegyek. egyiket sem ismerem. Nem szeretnék drágát venni, most nem telne rá....és nem tudom hogy szeretném-e. vannak ismerőseim akik vettek és megbánták, nem használják. de eladni nem akarják szóval egy olcsóbbat , de jót szeretnék.
köszönöm
Szia!
E-Margit oldalán a G-portálon van fent sok gépnek a leírása,szerintem
ott biztos megtalálod.
Üdv:Timi
Köszi a dícséretet
Igen teljesen igazad van,már nem olyanok a péksütik.
Nekem a vajas kifli a sós kifli volt a kedvencem,és és is lekapargattam
a köménymagot
Meg nagyon szerettem a rozs kenyeret de most már tudom,hogy
nem a sok rozslisztől volt olyan íze
Sziasztok!
Nemrég kaptunk a párommal az édesanyámtól egy kenyérsütőgépet, még neki vettük tavaly karácsonyra, de egyszer sem használta, így nekünk adta , hátha mi hasznát tudjuk venni. A probléma az, hogy úgy elrakta a használati utasítást, hogy azóta sem találja. Ugyan már sütöttünk vele kenyeret, de nem az igazi, kellene egy kis segítség. A gép típusa Bomann CB 566. Ha valaki tudna segíteni használati utasítás tekintetében, nagyon hálásak lennénk. Például azt sem tudjuk, hogy mikor kezdi el sütni a kenyeret, mert szeretnénk előtte kivenni a lapátot, de eszébe sem jut sípolni sütés előtt. Az adagokat is csak találomra szoktuk belerakni. Jó lenne egy pontos leírás. Kerestük interneten, de sajnos nem találtunk semmit.
Szia Kinyoka!
Milyen tk. kenyeret szeretnél? Kicsit tömörebbet, vagy még lazább, puhább bélzetűt?
A lapátokat dagasztás végén veszem ki azonnal. Nem kell kivenni a tésztát, csak gyorsan kilopod a lapátokat, a tésztát középre igazítod, és hagyod kelni. Sokkal jobb lesz a végeredmény!
Szia Timi!
Nagyon szép lett, Gratulálok!
Picikiri!
Éljen! Gratulálok!
Bocsi, nem nekem címezted a hsz.-t, de kérdezni szeretnék.
Milyen lett a tk. kenyér? Nagyon tömör? Lapos? Mi a hibája?
Én sokat sütöm a korábban beírt receptet, nem értem, mi lehet a baj.
Nekem is beleragad a lapát. Azt szoktam csinálni, hogy amikor bekészítem a hozzávalókat, akkor a a receptben megadott zsiradékfélével (akár olaj, akár margarin, bármi) bekenegetem a lapátot. Így könnyebben kijön a kész kenyér.
Egyébként alapjában is nehéz tk. kenyeret készíteni, a pékek egy csomó adalékot tesznek a kenyértésztába. Nem szentségtörés, ha BL-80-as liszt (kenyérliszt) vagy finomliszt is szerepel a tk. kenyér receptjében.
Sziasztok!
Akinek van, mondana tapasztalatot a Moulinex Home Bread XXL Baguette gépéről? Ezzel szemezgetek, még néhány nap és remélhetőleg sikerül beszerezni, addig is jó lenne hallani néhány véleményt.
Köszönöm!
Sziasztok!
Limara!
Ma megcsináltam 2 kenyeret,egyet magamnak szerettem volna egy teljes kiörlésűt de nem lett jó.:-(
Meg megcsináltam amit írtál alap fehér kenyeret a gyerekeknek és az isteni lett,csak éppen alig jött ki az edényből mert beleragadt a lapátokba.
Azt hogy lehet kiveni,mikor is lehet?És hogy kiveszed olyankor a tésztát vagy csak félre húzod?
A tk tól kivagyok,szeretnék abból is jót csinálni.Kéne valami jó recept.
De a fehér tényleg fini lett és tök puha és lyukacsos belül,nagyon szép.
Szia
Én tegnap vettem meg ezt a Corában.
Nekem eddig bevált. Limara adott egy jó kis receptet és nagyon finom kenyér készült benne
Ja és pont olyan mint a Hauser 801 (teljesen egyforma a két gép)
Szia Limara!
Nagyon szépen köszönöm, SIKERÜLT!!!
Finom lett nagyon!
Azt hiszem jó vásár volt ez a gép, gyakran fogom használni
Mégegyszer köszi!!!!!!!
Nagyon szép lett a kiflid.
---
Én is olvastam tegnap Limara kiflijét, és én is elgondolkoztam, hogy a mi gyerekkorunkba mennyi jó kenyér/péksütemény volt az ma mind kiment a divatból ill. a felgyorsult technológia miatt már nem sütnek ilyeneket.
pl.
barhes kalács szépen kerekre fonva mákkal beszórva, imádtam
én nem tudok olyan foszlósan finomat sütni
ez a patkó alakú vajaskifli
az egyenes kifli az csak vizes volt
volt sós kifli is amiről én mindig lekapirgáltam a köménymagot
szegedi cipó, büfékenyér, zsúrkenyér, ha nem akartál egy egész kenyeret venni
cipó, rozscipó
jaj nem is sorolom tovább...
Sziasztok!
Limara blogját olvasgatva egy kiflireceptre találtam.
Vajas patkó a neve nagyon finom lett és kicsit tényleg hasonlít a
gyerekkorri vajas kiflire.
Köszi a receptet Limara
Üdv:Timi
Szia!
Nem tudom, melyik gép ez a Vinchi...
De egy biztos: nem az ár a lényeg :)))
Nekem van huszonezres hauser, mégis a kb. 9 ezres Hausmeistert használom :)) Mellesleg nekem ez jött be leginkább, a legjobb kenyereket ezzel sütöm, - pedig használtam már párat
Nagy általánosságban mind ugyanaz (na jó, nem mind ;-), tehát sokezret nem érdemes kiadni rá.
Látatlanban tanácsot - konkrétan - nem tudok adni, de hátha valaki....
Jó reggelt/napot!
Hoztam tízóraira egy kis csoiks-grillázsos hokkaido kalácsot.
Recept Limara-tól, köszike!!!
Szia! van, persze!
Gratulálok a gépedhez, sok sikert, örömöt kívánok hozzá!
Mindenképpen nézd át E.Margit oldalát, nagyon sok hasznos tanácsot találsz ott kezdőknek, szépen összefoglalva.
Ez Margit kezdőknek ajánlott kenyere, nagyon sokan ezzel kezdisikerrel.
Alap recept:
3 dl folyadék (ami lehet csak víz, csak tej, víz és tej, joghurt vízzel felhígítva, stb...)
1,5 tk. só
csipet aszkorbinsav (vagy 1 ek. 10%-os ecet)
2 ek. burgonyapehely(bioboltokban kapható, lágyítja a bélzetet)
2 ek. olaj vagy olv. vaj
50 dkg BL80 liszt
1 tk. cukor
1-1,2 dkg élesztő
A hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek. Dagasztás közben ne nyitogasd a tetejét, kihül a tészta. Figyeld, és ha a vége felé lágy a tészta, azaz farkincát húz, ahogy az üst oldalától elválik, akkor 1 ek. lisztet tegyél még hozzá, ha viszont rücskös a felülete, hangosan veri az edény oldalát, akkor 1 ek. víz kell még hozzá.
A jó tészta szép síma felületű, ha az ujjaddal megbököd, akkor rugalmasnak kell lennie.
A dagasztás végén, csipogás után 5 perccel áll le a gép, vedd ki a lapátokat, nincs rá szükség, csak összetöri a tésztát kelesztés közben, mikor belekavar. kelesztés alatt takard le a gépet egy nagy összehajtogatott abrosszal, mert a gépek teteje általában rosszul zár, szökik a meleg. Sütéskor igazítsd úgy, hogy a szellőzők szabadon maradjanak, így a teteje is szépen meg fog sülni.
Sok sikert! Mesélj majd!
Üdv Limara
Szia
Nagyon szépek lettek és biztos finomak is...
Ma vettem egy kenyérsütőt, holnap szeretném kipróbálni. Van valami tipped mivel kezdjem, hogy legyen egy kis sikerélményem is?
Köszi
Igen, igen, erre gondoltam! Köszönöm!
Jól hangzik nagyon, szerintem jövő héten megpróbálkozom vele. Kicsit most elteltünk a sütikkel, de szerintem ez gyorsan el fog múlni....