Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok, lányok!
Jó rég jártam itt... Azért látom, vannak még régiek (szinte már az újak is régiek). Meséljetek, hogy vagytok? Gyógyulgattok rendesen? Én már sokszor úgy érzem, eddig gyógyult a pocim, de most már így marad Szépséges, izmos, lapos, de még mindig olyan érzéketlen a köldököm körül, és sokszor befeszül, mint régen, mikor lekerült a haskötő... pedig már lassan másfél év telt el. Na de azért panaszra nincs okom
Látom, szépen pátyolgatjátok az újakat... nekik azt üzenem, mindent bele Szép pocira fel
Írjatok, ha erre jártok.
Dorka
sziasztok, nekem Kövári doki elérhetösége kellene,
a.
Egyetértek!!!!
Sajnos még mindig köhögök. Ma vettek vért...én okos, a kávémat bedobtam előtte, bár cukor nélkül iszom.....
Segítsetek gyorsan!!!!
Mondjátok milyen haskötőt vettetek? Mert nekem itt csak 2 félét tudnak adni, sima vacak gumist, meg amolyan hátultépős "adoptált haskötő" nevűt, ami megfelel az uniónak és támogatja a TB.Finom anyaga volt, de az jó sz erintetek????
Teljesen jó a felvétel, valószínűleg felsőlégúti vacak vírusferfőzés, most szorgalmasan iszogatom a lándzsás utifüvet.
Még 1 hetem van rendbejönni!!!!!!!
Sziasztok!
ssyesyedné valaki egy teljesen kezdőnek hogy hol lehet a hasplasztikat megcsinaltatni TB finanszirozva. Jó, tudom, lehet hogy jövőre már nem, de hogy mely Bp-i és vidéki kórházakról, s azon belül hol ki csinal ilyet?
köszi,
km.
Ma reggel voltam mellkasröntgenen, du.-ra kiderül mi van.
Jó veszek olyat!!!!!! Köszi!
Próbáld ki a lándzsás útifű szirupot, nekem segített - a műtét után nagyon köhögtem. Sok folyadék, stb.
Sok szerencsét, és ne izgulj!
De ne aggodj, szep leszel. Tudjak ok, hogy mit kell csinalni ahhoz, hogy szep lapos pocid legyen...
Az enyém nem tb-és műtét, talán szív is le valamennyit, na majd rábeszélem!!!!
Meglátod, ha teszek fel, az enyém nem a "kis háj" kategória!!!!
Már nem a műtét miatt idegelek, hanem ammiatt, hogy estleg megint meghiusul.....
Nekem is volt egy pici zsir is a bor alatt. Egyutt kimetszettek, a maradek bort kifeszitettek. Amugy kulon zsirleszivas es egyebek nem tartoznak a mutethez.
A kohogest pedig kezeld. Igy is van az altatas utan kohoges. Fel kell kohogni a lerakodott valadekot. Na az nem kellemes. De ha ugy mesz oda, hogy kohogsz, netan beteg vagy, nem fognak tudni muteni... Kurald magad es ne idegeskedj! Nem annyira borzaszto, mint amennyire felsz....mi is tuleltuk.
Képzeld én mindig sovány gyerek meg felnőtt voltam.
Nálam a súlytöbbletet egy 8 évvel ezelőtti depresszió hozta magával, a fenébe is.
Két gyerek után is 57 kiló tudtam lenni.Bezzeg most! 71-72, de voltam 85 is. Pfujj, még leírni is!
A képen a mostaninál több kiló vagyok. Tervezem új képek felrakását. De vhogy mindig elmarad......
Sajna egyre rosszabbul leszek, bár még van 9 nap!
Te már voltál vérvételen meg EKG-én? Vettél haskötőt? Hol műtenek? Minden érdekel!!!!!!
Láttam a bem. oldaladat, és nagyon tetszett. Valamelyik kép alatt olvastam, hogy elkezdted az up date-t. Hogy állsz vele? Én is állandóan fogyozom, a versenysúlyom 60 kg lenne, amihez nyolcat kéne ledobnom. (170cm) Én is csinálom, de néha egy kicsit kilengek, ami ugye megbocsáthatatlan. A hétvége a gyengém, otthon az egész család, finom kaják, vasárnapi sütike.... Nem is kell folytassam. Ha egyedül lennék, sokkal könyebb lenne lefogyni, de szerintem meg se híztam volna. Szerintem a köhögésed rendbe jön ha nem fáztál meg, és valóban "idegi" alapon jött ki. Márcsak azért is, mert rákészülsz a műtétre, és tudod, hogy tökéletesen egészséges kell legyél addigra.
Szia Another!!!!
Nekem sokkal nagyobb a pocim, mint neked volt. A hájat leszedték? Meg nekem nagyon ki is áll a szétnyilt izom miatt, mint egy 8 hónapos terhes. Szörnyű ronda!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De neked nagyon szép lett!!!!!
Szia!
Győrben lenne a műtét 29.-én, de totál kivagyok, mert fulldoklom a köhögéstől, kapar makacsul a torkom, nem tudom mit tegyek, ez 1 hét alatt elmúlik-e, bár én azt gyanítom idegi alapon köhögök már, nagyon kellemetlen...hát még a tubus, meg a műtét utáni hasfalfeszülés...mindez ugye köhögés mellett..... nem biztos, hogy menni fog...
Jajj, miért pont most történik ez????????
Az ujaknak egy kis batoritas: Julius 7-en voltam mutve, de mar ujra jarok konditerembe, uszom, biciklezek. Sot, mar nehany hasprest is tudok csinalni, igaz az meg erzekeny belul. A vizesedes elmult, lapos a hasam mint az Alfold.
Ne aggodjatok! Batran vagjatok bele, szepek lesztek!
A.
Nagyon kedvesek vagytok Cirmos és Kikitu!
Hát igen folyton a tükörben bámulom a hasamat, és szugerálommagam, hogy de jó lesz, ez nem fog itt lógni már nekem!
Az altatástól félek egyébként a legjobban, mert nekem már volt zűröm egy műtét alatt. De gondolom az anesztes majd meghallgat és megoldja......
Ez a pánikhangulat szerintem ilyenkor teljesen természetes. De hidd el, nagyon fogsz örülni utána, hogy mégis elmentél.
Fel a fejjel, minden rendben lesz! Majd szorítunk Neked!
Mindig amikor tükörbe nézel jusson eszedbe, hogy két hét múlva sokkal kisebb lesz a pocid!
Szia Cirmos
Szia Zsozso!
Természetesen nagyon szorítunk érted, és bár elhiszem, hogy félsz, azért hidd el mi mindannyian túléltük!!!
Szia Cirmos!
Én már nagyon izgulok!!!!! 29.-e, az pont 2 hét.
Félek, nagyon-nagyon. Szorítsatok értem, mert annyira elfogyott a bátorságom, a végén még el se megyek.....
A műtét után hat hétig nem szabad 2-3 kg-nál többet emelni. Akkor érdemes megcsináltatni, ha már nem akarsz többet szülni. Gondolom ahogy befejezted a szoptatást, és megszabadultál (ha van) a súlyfeleslegtől már lehet. Nekem kb. 1,5 évesek voltak a kicsik mikor rászántam magam gondolatban a műtétre, de valóság csak 3,5 éves korukban lett.
Miért nem sikerült?
És nekem miért nem válaszol senki? brühühü
Szia Lányok!
Hasplasztika előtt állok. A kérdésem az hozzátok akik már túl vannak ilyen műtéten, hogy a hájból is vesznek ki ilyenkor. Sajnos nem fogytam annyit, hogy a hasamról is lemenjen a háj.
Szerintetek ezt is eltüntetik, vagy csak a bőrt húzzák ki.
Köszi válaszotokat
Van köztetek valaki, akit nem a Szent Imrében műtöttek (vagy fognak műteni) és TB-re megy?
Nekem a Szent Imrében nem sikerült, most keresek tovább!
Előre is köszi!
Nekem azt mondta a doki lehet szolizni csak a heget és a köldökömet takarjam el 1 évig.Én már voltam is igaz nem sokat ,barnitos testápolót használok pluszba.
sziasztok
én most szomorodtam el volt egy biztos tuti tippem (doki) aki most kijelentette ,hogy nem érdekli TB kártya ö maszek és kész.Szinte csak osztrák nöket müt és igy 3100.-Euro az összeg és mivel tisztában van a kinti árakkal igy nem is enged. JA ez a bácsi nem beszél se magyarul se németül csakis oroszul. SZoval keresek uj dokit.
Köszi szépen a választ
Nekem julius 7-en volt a mutetem es megkerdeztem a szolit. JOVO NYARIG SEMMIT!!! Nekem legalabbis ezt mondta az orvos. Nem orulok neki, mert mar most kezdek hasonlitani egy hyporeklamhoz, de ugyis jon az osz, a tel, a sok ruha. Majd nyar elejen elkezdem.
A hegemet en meg mindig kenem...
A.
Dr. Debreczeni Bela. Szivesen veszi az uj pacienseket. Aranyos es gyonyoruen dolgozik. Nekem egy kisebb korrekciot is csinalt a fulcimpamon, az is szep lett. Ma megyek kiszedetni a varratokat.
Mas munkajat is lattam a Doktor Urnak. Szepek voltak.
A.
Sziasztok lányok
Engem a Sashegyi doki műtőtt. Nagyon meg voltam vele elégedve, most voltam nála ellenőrzésen szeptember 6-án. Elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy mehetek-e szoláriumba, július 4-én volt a műtét. És még egy kérdés meddig kell kenni a heget? Szerintetek? Sziasztok
Ha van valakinek képe, és megosztaná velem, akkor nagyon boldog lennék.
ÚÚÚgymegnééééééznéééém Köszike
Sziasztok lányok!
Nekem Baján csinálják a műtétet. Hát anyagilag nem mindegy hogy magánklinika, vagy állami kórház. Előszőr Pécsen voltam, de ott nagyon sokat kell várni a műtétre, az ár viszont jó, 140eFt. Gondoltam a szóért nem fizetek, és érdeklődtem máshol is. A következő doki sokkal türelmesebb volt, és alaposabban is vizsgált. A meglepődéstől majdnem, leugrottam az asztalról, mikar azt mondta, hogy sérvem van, ezt mindenképp meg kell csinálni, a műtétért pedig nem fizetek. Most ne nevessetek ki, ha esetleg hülyeséget kérdezek, de az hogy lehet, hogy semmi dudort nem érzek magamon? Én úgy tudtam, hogy a sérv az látszik. Altatóorvosnál is voltam, tök viszeresek a lábaim, de fásliról, meg injekcióról senki nem beszélt. Műtét előtt ezért rákérdezek, kicsit félek, hogy talán nem azt a minőségi ellátást kapom, mint egy nagy nevű klinikán, de remélem nem lesz gond.
Tudom, hogy ez még így is sokkal kedvezőbb ár mint a magánklinikák árai (nagyon sok honlapot megnéztem), de sajnos nem olyan egyszerű még ezt a kevesebb összeget is előteremteni. De azon leszek, hogy megoldjam valahogyan! Nem adom fel ilyen könnyen!
Én csak néha biciklizem. Elég kényelmes vagyon én is. Az az igazság, hogy pl. hasizom gyakorlatot még nem is merek végezni, merthogy egy másik orvos egyszer azt mondta nekem, hogy a belső varrat szétnyílhat ha hamarabb van terhelve a megengedettnél. (fél évet mondott) Biztos hogy más technikával varrtak mint amit ő csinált volna, de én azért azt vallom, jobb félni.....
Puszi
Szerintem fontold meg jó alaposan, én mikor elkezdtem orvost keresgélni ezelőtt kb. 3 évvel nekem ehhez képest úgy háromszor ennyit mondtak. A magánklinikák árait ha megnézed, ott is sokkal nagyobb összeget találsz.
Sok sikert!
Valaki kérdezte az asszimetriát. Hát nekem sokáig teljesen a bal oldalon volt a köldököm. El is voltam keseredve, de azt mondtam még így is sokkal jobb. Mára már középen van, bár maga a köldök egy kicsit asszimetrikus.
Valószínűleg tényleg a nyomókötés és a vizesedés okozza. (Nekem volt mindkettőből) A nyomókötés szerintem nem kórházfüggő, nálunk hármunk közül akiket egy napon műtöttek kettőnknek volt, a harmadik lánynak nem.
Szia Anka!
Örülök, hogy jól vagy! Nálam is minden rendben, csak még mindig piros a hegem. Neked is? Vagy lehet, hogy gyári hibás vagyok? A hasam nekem is tök lapos, én is kétrészesben napoztam a nyáron! Kilóban nem változott a súlyom, de sokkal vékonyabbnak tűnök (bár a fenekem növekedésnek indult, de be kell vallanom, hogy műtét óta én bizony csak lustultam). Puszi
Örülök hogy "látlak"! Szépül a heged? Nekem már alig jut eszembe a hasam. Vettem pár ruhát a nyári kiárusításokon, olyan jó érzés hogy nem azt kell figyelni hogy mi takarja/tünteti el legjobban a hasat. Tudom hiúság, és én nem is elsősorban ezért csináltattam a műtétet, de azért jó.
Tényleg szép pocit csinál a Sashegyi. Éppen volt ott egy lány kontrollon 8 hetesen. Nagyon szép volt a hasa. Nem is gondoltam, hogy 8 hét után már ennyire szép lehet, persze biztosan egyéntől is függ.
A bevállalással csak az a probléma, hogy azt mondta csak úgy ad időpontot, (azt is csak novemberben), ha biztosan bevállalom, hogy akkor is megyek ha fizetős lesz. Nem tudom addigre le tudnék-e akasztani valahonnan ennyi pénzt.
Szia!
Én is félévet vártam a műtétre, csodálkoztam volna, ha még idénre kapsz időpontot. A Sashegyi nagyon szép pocikat csinál és jó alulra próbálja tenni a vágást, nagyon lelkiismeretesnek tűnik (és elég jóképűnek .
Szerintem vállald be, mert még az is lehet, hogy nem vonják vissza a támogatást, tavaly ilyenkor is pont ezt mondták, aztán mégis minden maradt a régiben.
Szia!
Nekem ápr. 25-én volt a hasműtétem, és persze nekem is voltak belső összevarrások a hasizomnál. Nem mondom, hogy sétagalopp, de ki lehet bírni. A heget nem is fogod érezni, csak a hasizom összevarrását. Olyan érzés lesz, mint egy jó nagy izomláz, mintha megcsináltál volna 2 millió felülést. Nekem is megcsinálták a cicimet is (csak felvarrás), hát az jobb volt, de az sokkal kisebb műtét, kevesebb kórházi bent tartózkodás. Bár nekem az egyáltalán nem fájt, egyetlen fájdalomcsillapítót nem kértem, a hasamnál is csak egyszer. A műtét előtti napon és utána minden nap kapsz majd injekciót trombózis ellen. Neked hol csinálják a műtétet? Írjál ha még van kérdésed!
Ma voltam időpontot kérni a Szent Imrében. Sok dilemma után végülis a Sashegyi dr-t választottam. Hát el vagyok keseredve rendesen. Azt mondta, hogy erre az évre már nem tud időpontot adni.
Jövőre meg lehet, hogy nem lesz TB támogatás.
Azt mondta október-novembertől fog adni jövő évi időpontokat, de csak olyanoknak akik bevállalják, hogy ha fizetős lesz akkor is megcsináltatják. Azt mondja, hogy kb. 140.000 - 160.000 Ft-ra lehet számítani, ha a TB támogatást visszavonják.
Hát ennyi. Eléggé el vagyok kenődve!
Köszi a bíztatást. Persze hogy belül lesznek azok a bizonyos varratok, nem is ettől félek, hanem a műtét utáni pár nap fájdalmától. Igazából még frissek az előző műtétemmel (mellplasztikával) kapcsolatos emlékek. Hát ott az első 4-5 nap nagyon kemény volt. Adtak fájdalomcsillapítót, de akkor és ott úgy gondoltam, hogy soha többet ilyen hülyeséget. Aztán ahogy gyógyúltam, úgy nőtt az önbizalmam. Gyönyörű kerek melleim "nőttek" Ez a soha többet 6 hónapig tartott, okt. 07.-én lesz a következő nagy nap. Volt közületek valakinek mellplasztikája? Melyik a nehezebb? Milyen injekciót adnak műtét után? Anothernek végülis igaza van, ha meggondolnám magamat, és lemondanám az egészet, a következő napon már meg is bánnám, és utána csak azt emlegetném, hogy már túl lennék rajta, milyen jó lenne, a következő nyáron már haspólóban sétálhatnék, stb. Jobb mielőbb átesni rajta, és az előző pocit teljesen elfelejteni. Ez a tükör elé állás jó ötlet, ezt fogom csinálni ha elbizonytalanodom.
H
De, én is kaptam injekciót minden nap, amíg bent voltam a kórházba. A műtét alatt be volt fáslizva a lábam, mert sajna már van az egyik lábamon viszér.
Nagyon ügyi vagy, hogy máris nekiláttál a tornának, biztos sokat fog jelenteni a gyógyulásban.
Homoktövisnek üzenem, hogy egyetértek anotherrel, én is tartottam a műtéttől, amiből végül is egyikünk sem érez semmit, teljesen mindegy, hogy mit és hogyan varrnak össze, mert az a dokik dolga. A mi dolgunk az orvos utasítását betartva gyógyulni, és örülni, hogy ismét lapos a hasunk, nem kell többet takargatni.
Aki még a műtét előtt van üzenem, hogy fel a fejjel! Szép napot mindenkinek!
Megnyugodhatsz, ez a mutet szinte mindenkinek szegycsonttol valo osszevarrast jelent. De ez termeszetesen belul van.:-)
A tobbi "mellekes" pedig korhaztol es orvostol fugg. Na meg a te szervezetedtol.
A meggondolasrol annyit: szerintem ezen a fazison mindenki atesik. De most menj, nezd meg magad a tukorben! Gondold azt, hogy szep lapos pocid lehet! Utana gondolj bele, hogy volt egy lehetoseged, nem eltel vele! Rogton megbannad, hogy kihagytad... En is igy gondolkodtam. Feltem. Ki nem? De tuleltem, ahogy itt mindenki mas es szep lapos pocim van.
Fel a fejjel! Vagj bele batran! Ha meg valamit nem tudsz, kerdezd a dokidat! Ird ossze elore a kerdeseidet, akkor nem marad ki semmi es megnyugodhatsz.
Udv.
A.
Sziasztok Lányok!
Én is hasplasztikára várok, és nagyon izgulok! A dokim azt mondta, hogy már most tisztán látja, a szegycsontomtól lefelé végig össze kell varrnija a hasizmomat. Gondolom köszönhető a két terhesség alatt hízott 25 és 28 kg-nak, pedig már visszafogytam. Ja, sérvem is van, de eddig nem is tudtam róla. Ez hogy lehet?
Ha valakinek ilyen jellegű hasplasztikát csináltak, kérem írja meg a tapasztalatait. Attól félek, hogy mire eljön a nagy nap, meggondolom magamat. Olvastam itt injekcióról, vizesedésről, asszimetriáról, sőt még kompressziós harisnyáról is egy régebbi hozzászólásban, de az én dokim ilyesmit nem mondott. Szóval nagyon félek.
Annak nagyon orulok, hogy jol vagy.
Nekem sportolni 8 het utan lehetett. Tegnap le is tekertem 15 km-t (az uszi oda-vissza) es usztam nehany hosszt, plusz beultem a szaunaba. Hat az uszas az erdekes volt. Meg mindig feszul a hasizmom...
A derekam pedig 5cm-rel kevesebb. Feltunoen beugrik..:-)
Hamarosan lesz kepem, majd kuldok..
A.
Sziasztok, Lányok!
Örömmel olvasom, hogy mindenkinek csupa jó tapasztalata van.
Another, Avadasz, és akiket kihagytam... gratulálok, hogy túj vagytok rajta, és örülök, hogy meg vagytok elégedve.
Mielőbbi gyógyulást, a gondolkodóknak meg gyors döntést kívánok
Dorka
Én is meglepődtem saját magamon, mert sokkal rosszabbra, hosszabb gyógyulási időre számítottam. Természetesen nem emelek, próbálok pihenni, és lassan azért a háztartást is már ellátom. Azért mertem két hét után dolgozni jönni, mert ülőmunkát végzek, tualjdonképpen otthon is csak ücsörögnék az egyik fotelből a másikba. Kezd már szimetrikussá válni a hasam, mert hétfőn a doki kivette a fűző alól azt a gézhengert, ami a hasfalat volt hivatott hátranyomni, és ettől nyomódott el a baloldali szalag, ami az asszimetriát okozta. Ma reggel már kevésbé volt olyan nagy különbség a két oldal között.
Hat hét után már lehet sportolni? Ezt el is felejtettem a dokitól megkérdezni. Neked mennyivel lett kevesebb a derékbőséged?
Szép napot Neked, szia
Orulok, hogy vegre megjottel!
Szuper gyorsan gyogyulsz. Ez igazan klasz.
A koldokom nekem is csunya egy kicsit. Most kaptam ra kremet, hogy masszirozzam, mert nem szep a heg. De talan ettol kisimul.
A fuzorol: az en orvosomnal 1 het utan lehetett hordani egy masik fajta szoritot. Ez egy haskoto bugyi, ami allithato dereku es alul ugy nyilik, mint a body. Ez kenyelmesebb, de nem szorit annyira. Volt, hogy ejjel meg felvettem a regit, mert ha sokat mentem, estere fajt a hasam. Olyankor a regi fuzoben aludtam.
En mar 9 hetes vagyok, de meg mindig vizes. Az orvos szerint ez vele jar. De persze ebben sem vagyunk egyformak. A baratnom nem volt odemas.
Mar edzek is. Ma is eltekerek az usziba. Uszom, szaunazom, azutan irany haza biciklivel.
Nagyon orulok, hogy tul vagy rajta es jol sikerult minden.
De azert meg pihenj amennyit lehet!
A.
A budai Honved Korhazban mutott Dr. Debreczeni Bela doktor ur. Meg aprilisban beszeltem vele, hogy juliusban megyek haza es akkor szeretnem a mutetet. Nem is volt gond. Tehat alig vartam. Nagyon ugyes orvos. Maximalisan meg vagyok elegedve. Masnak is szivesen ajanlom.
H.
Szia Another!
Itt vagyok, csak nekem otthon nincs gépem. Ari vagy, hogy ennyire figyelemmel kiséred, a topikon szereplők életét. Igazad volt mindenben ami a műtétet illeti. Neked mennyire volt asszimetrikus a hasad műtét után? Vagy csak a fűző miatt van? Hogy viselted a fűzőt, mert én az első héten még elég nehezen, mára már beletörődtem és visszaszámlálok. Szerintem ezt még az inkvizítorok találták ki. Az egész műtétből számomra ez a legkellemetlenebb. Örülök, hogy Te is jól vagy.
Szép napot Neked.
Sziasztok Lányok!
Megjöttem, két hete szerencsésen túlestem a műtéten, és tegnap már ki is vették az összes varratot, sőt, tegnap óta újra dolgozni járok. Nem akarom elhinni, hogy megint lapos a hasam, nem kell takargatni. Csak azt sajnálom, hogy nem nyilt lehetőség korábban erre a műtétre. Jó volt a doki és a kórház választás is. Nagyon rendi volt a doki, és maga a kórház is olyan mint egy szálloda. A kaja lehetett volna jobb is, de azt a négy napot, amit bent voltam ki lehetett bírni. Pénteken délben műtöttek és hétfőn 10 órakor már otthon is voltam. Egy kicsit begyulladt a köldököm, de a doki szerint ez sokaknál előfordul, nem nagy ügy. A vágás viszont nagyon szépen gyógyul, már alig van rajta var. Ami fájdalmam volt, az inkább izomlázra emlékeztető fájdalom volt csak. Műtét után mindjárt ki tudtam egyenesedni, és az alvással sem volt semmi gondom, már az első éjjel tudtam az oldalamon is feküdni. A megfordulás és a felülés volt kicsit kellemetlen pár napig, mára már ez sem jelent gondot. Azért szoknom kell önmagamat, egy kicsit furi, mert elég hosszú ideig voltam pocakos. Én is csak azt tudom javasolni mindenkinek, aki vacillál, hogy vágjon bele! Megéri!Szép napot mindenkinek!
Végre valaki!
Téged ki műtött és hol, mennyit kellett várnod?
Biztosan írtad már régebben, csak most nincs időm visszaolvasni.
Én most gyűjtöm a bátorságot, hogy elmenjek időpontot kérni.
Mar en is hianyolom a tobbieket. Egeszen eltunt ez a topik.
Hol van avadasz54??? Remelem minden rendben volt, van vele! Jo volna mar, ha jelentkezne...
En lassan 9 hetes vagyok. Elkezdhetem a tornat. Illetve kezdhetnem, de mivel tegnap jottunk vissza, egy kicsit mas jellegu aerobikot csinalok. Tudod: mosas, takaritas es tarsai.
Egyre kevesbe erzek fajdalmat. De a koldokomet kenegetnem kell, kaptam ra kremet, mert tul gyorsan hegesedett es nem lett tul szep. Most ezzel a kremmel kell masszirozni, hogy kisimuljo a heg. De amugy minden rendben.
Tobbiek! Merre vagytok? Irjatok!
MERRE VAGYTOK? Senki nem akar szépülni?
Műtött lányok, írjatok hogyan érzitek magatokat! Milyen a gyógyulás?
Ma voltam a 2 honapos kontrollon. Minden rendben volt. A vizesedes pedig normalis. Honapok mulva is elofordulhat, az sem gond. A teljes gyogyulas valoban 1 ev. Addigra lesz a poci a regi....
A jo hir szamomra, hogy minden sport engedelyezett. Persze fokozatosan. Az orvos szerint szep ovatosan megprobalhatom a hasizomgyakorlatokat is, ha akarom. Bar en azzal meg varok egy kicsit. Viszont elkezdem a biciklit, taposot es a futogepet, hogy a combjaim visszanyerjek a regi formajukat.
Szoval minden rendben, megnyugodtam. Legkozelebb decemberben megyek, mivel akkor jovok haza ujra.
Udv.
A.
Mi hétvégén jöttünk haza a nyaralásból, ezzel sajnos vége is lett a nyárnak. A hasamra már nemigen kellett figyelnem, a köldökömet azért az erõs napsütéstõl védtem. (Nekem négy hónapja volt a mûtétem) Azért ha elfáradok, nekem még mindig fáj egy kicsit, és néha még megduzzad a hasam. Azt vettem észre, hogy megérzem az idõjárás változásokat. Olyankor a belsõ varrat kicsit sajog. Ja, és nekem egy kis duzzanat még mindig van a császáros és mostani hegem között, bár erre mondta a doki hogy 3-6 hónap alatt szûnik meg.
Azért a nyaralásról készült képeket egészen más nézegetni mint pl. a tavalyiakat!
Közeledik az az idõpont amikor felmehetek Pestre idõpontot kérni. Hogyan zajlik egy ilyen konzultáció? Ha az ember elmondja mi a panasza (min szeretne változtatni) utána a doki meg is vizsgál?
Légyszíves írjátok le, nálatok hogyan zajlott! Már nagyon izgulok, és nem szeretnék teljesen felkészületlenül menni.
Elõre is nagyon köszi!
Ha az elsõ babádat szülöd akkor általában mindig vissza húzódik a has. A haskötõ valaki szerint jó kell, nekem 2 császár után is azt mondta a szülésznõ hogy felesleges majd magától vissza húzódik a hasam. Azért én hordtam mindkettõ után.
De a második után nem ment vissza, bár mondom császáros voltam ott meg kitudja mit vágnak át és mit varrnak össze és mit nem.
Szia Judit!
Azért kellett ilyen sokat várni, mert ennyien vártak a mûtétre.
Többieknek:
Nekem nem kellett fogyni, mert csak 1-2 kiló maradt rajtam a szülések után, 52 kg vagyok. Csak a bõröm borzasztóan kinyúlt egy lötyögõ, teljesen szétrepedezett szörnyûség maradt, amit sem letornázni, sem behúzni nem lehetett. Valamint a hasizmok is szétnyíltak. Azokat összevarrták belül, a lógós hasbõrt pedig amennyire lehetett kivágták. Most felül olyan a hasam, mintha naponta 200 felülést csinálnék (pedig baromi lusta vagyok) alul is feszes lett bár a vágás nem kicsi és még mindig (pont ma 4 hónapja volt a mûtét) piros. De azért sokkal jobb lett mint volt.
Szerintem a vizesedés nem jó. Azt mindenképp kérdezd meg.
Puszi
Sziasztok. Nekem 6 évvel ezelõtt volt a mûtétem. Szülés után szintén nagyon megnyúlt a bõr a pocimon, ezért kellett. A doki azt tanácsolta, hogy próbáljak elõtte egy kicsit fogyni (amolyan hirtelen módon) mert úgy szebb lesz a végeredmény. És tényleg nagyon szép. Azóta is. Vékony most sem vagyok, de a hasammal meg vagyok elégedve. Minden úgy történt ahogy a nagykönyvben meg van írva. Viszont azt én sem tudtam, hogy utána kicsit nehéz lesz minden mozdulat. Ezt a doki azzal magyarázta, hogy ilyenkor olyan mértékû szövet veszteség van, mintha a fél lábamat vágta volna le. 3 lépést is nagyon nehéz volt megtennem, de fokozatosan hozzá szoktattam magam a mozgáshoz. A sebem gyorsan gyógyult, vele együtt én is. Tb-rõl én még akkor nem tudtam. Én a Bajcsy kórházban voltam egy icipici dokinéninél. Nagyon meg voltam vele elégedve. Akkor került mindez 60 ezerbe nekem.
Ha plasztikai sebészt kerestek, van egy oldal ahol találtok sokat. www.eutudakozo.hu itt a tevékenységekhez kell beírni a plasztikai sebészet címszót.
En ma vagyok 7 hetes, de meg mindig vizes es felulni se tudok csak hasizombol. A kezemet azert meg hasznalnom kell segitsegnek. En is ugy gondolom, hogy kell az 1 ev. Neha teljesen lapos a pocim, neha estere felpuffad. Meg erzekeny belul a koldokom kornyeke. Ha kohogok, vagy orrot fujok, alul is fajdogal. De azert nagyon szep es boldog vagyok... Csak ugyebar a turelem...
Kedden megyek utolso kontrollra, mert penteken indulunk vissza. Most mindenre ra fogok kerdezni. Osszeirtam a kerdeseimet, nehogy valamit elfelejtsek.. Tobbek kozt rakerdezek erre a vizesedesre.
Te mit tapasztaltal ezzel kapcsolatban? Neked is ilyen nehezen mult el?
Nekem egyedul ez a zavaro.
A.
Ide írok, nem privibe, mert letiltottad a tõlem származó üzenetek fogadását. De mivel kérdeztél a levélben, gondolom, csak véletlen volt.
A hasplasztikát is TB alapon csinálják. A fogyásról annyit, hogy én már szinte ott tartok, hogy csak a csoda segíthet, pedig nagyon utálok kövér lenni. Én is csak úgy tudok fogyni, ha nem eszem, de állandóan riogatnak, hogy mindenféle hiánybetegség alakul ki, ha az ember nem táplálkozik változatosan.
Nagyon reménykedem benne, hogy még az idén megoldható, meg abban is hogy jövõre még TB-re menjen. (Az idén már úgysem vállalnák be a két mûtétet poci-cici.) Ha választani kellene, biztosan a pocakommal kezdenék.
Szia!
Dr.Fekete Attila mûtött. Nagyon szép lett a hasam. (igazán tinis  . Meg voltam elégedve ott mindennel, csak egyet felejtett elmondani a doki, hogy a gyógyulási folyamat kb.1 év.) Én még csak a felénél tartok, és bizony nem is vagyok 100%-os.
Helyenként fáj a hasfalam, és a varrat jobb oldalánál egy belsõ varrat rendszeresen szúr. Na ez nem egy kellemes élmény...
Téged ki mût majd? Hasplasztikára mész?
Ha kérdésed lenne,írj.
Kriszta
Én is a Honvéd Kórházba készülök szeptemberben. Téged ki mûtött? És rendben volt minden? Meg vagy elégedve?
Amugy mar edzegetek. Ez annyit tesz, hogy naponta 1x vagy 2x gyalog jovok fel a tizedikre. Egyre jobban birom. Muszaj, mert a combjaim a mozgashianynak koszonhetoen hizni kezdtek. Osszesen ennyi a bajom. De amugy nagyon elegedett vagyok. Ha ranezek a pocimra, rogton fulig szalad a szam. Nem bantam meg egy percre sem. Csak ez a vizesedes...ez meddig tart meg???!
Persze, azért én is a varratszedésen kérdeztem meg, hogy mehetek-e másnap dolgozni, és csak akkor tettem ezt, amikor az orvos is rábólintott. Remélem szépen gyógyulsz!
Nekem a mûtét után 2 héttel volt a varratszedés, és én a rákövetkezõ naptól kezdve már dolgoztam. Igaz, hogy elõször 1 hétig csak kb. du 1-ig, utána már rendesen. Nem volt semmi probléma.
Sajna nem tudom megmondani, hogy fogsz-e tudni 3 het utan dolgozni. Az oke, hogy ulomunkat vegzel, de az elejen pont ulni szabad a legkevesbe. Allva vagy fekve...
A masik, nekem 4 hetesen vettek ki a hasi varratomat.
Szerintem ezekrol az orvosodat kerdezd majd meg, hiszen ebben sem vagyunk egyformak. A fajdalom pedig addigra egesz szepen elmulik. Persze ehhez az kell, hogy a mutet utan probalj sokat pihenni es "semmit se csinalni", hogy gyorsabban gyogyulj. De ezt gondolom ugyis tudod.
Kep meg nincs, de majd szolok ha lesz. Nagyon szep lett a hegem. Csak aloe zold kremmel kentem es semmi egyeb. Ezt viszont rogton elkezdtem, miutan hazajottem. Varratszedes utan kezdtem lampazni a koldokomet, hasi varratszedes utan a hasamat is. Nekem hamar begyogyult. Bar teny, hogy en valoban megtehettem, hogy semmit se csinaljak, csak fekudjek...ez az en szerencsem...
Nagyon drukkolok neked!!!
A.
Sziasztok!
Remélem megkaptad a privimet kedves Kriszta.Bízom benne,hogy tud valaki segíteni.Nagyon szeretném én is megmûtettni a hasam mert a szülés után nem húzódott vissza.Nagyon bánt és nem tudom hogyan szabaduljak meg tõle.Privátba nagyon sokba kerül,de TB-re én is vállalnám azt a pár hét szenvedést.Valaki segítsen és igazítson útba merre tovább.köszike
Üdv :Ida
A puha lógó hasat össze tudta szorítani a gatya de a derekánál kibujt a háj. Ezért jártam én bõvebb pulcsikba, de már nem kell!!!
Hogy lehet az, hogy nagyobb méretû a farmered a mûtét után? Neked kellett fogynod mûtét elõtt? Ne keseríts el, hogy rosszabb lesz utána mint elõtte. Te csináltál a pocidról fényképet, ill. nem mérted meg a csipõbõségedet mûtét elõtt? Ezek után én megteszem már csak kiváncsiságból is.
Köszi a biztatást, ari vagy. Szia
Szia panpat!
Csinálok fotót, de inkább privátban küldeném el
Adj mailcímet, és akkor cserélhetnénk tapasztalatot is, nekem ugyanis sok dolog még mindig nem stimmel. De ezt inkább magánban beszélném meg, ha nem gond.
köszi,
Kriszta
Köszi a biztatást, persze, hogy megpróbálom betartani a doki utasításait, hiszen az én érdekem, de azért nõ a feszültség bennem ahogy közeledik a péntek. Az az igazság, hogy én nem szeretnék 6 hétig betegállományba lenni. Most úgy gondolom, miután ülõ munkát végzek, talán már elõbb is fogok tudni dolgozni járni. Mi a véleményed, elképzelhetõ, hogy fogok tudni dolgozni járni mondjuk 3 hét után? Neked meddig voltak fájdalmaid? Nincs kép a pocidról?
További szép napot.
Nincs képed a pocidrõl? Engem febr-ban mütöttek.Kiváncsi lennék a tiéd milyen?
Nekem utána a hasam lapos lett de egy számmal nagyobb farmar kell.
A régi cuccaim is jók, de nem kell kisebb semmibõl.A felsõkbõl viszont igen. Meg fürdõruhát is könnyebb volt idén vennem.Jövöre már neked is!
Majd gondolok rad... Ne aggodj, biztos minden rendben lesz!
En csutortokon leszek 6 hetes. Szep a hegem is es a koldokom is, csak kicsit vizes, de az orvos szerint termeszetes. Nekem inkabb a gyogyulasi ido hosszu. De masoktol is ezt hallottam...
Szerintem az a lenyeg, hogy tarts be az orvosi utasitasokat. A 6 het az 6 het. Nem veletlenul mondjak. En is azt hittem, hogy szuperul vagyok. Ami igaz is, csak ha sokat megyek, egybol felduzzad.
Szoval utana TURELEM!!! Az lesz a nehezebbik dolog
Sok sikert es gyere mielobb.
Udv.
A.