Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Pránanadi

Levena
Létrehozva: 2004. július 20. 00:20
Sziasztok!
Szeretnék véleményeket és tapasztalatokat olvasni erről az energetikai irányzatról. Mi különbözteti meg a többitől, mint pl. a Reiki? Elég keveset tudok az ilyen dolgokról, de szeretnék ezen változtatni. Végignéztem a már meglevő topikok címét, de nem találtam olyat, ami a Pránáról szól, ezért úgy döntöttem nyitok egyet. :) Ha minden sikerül, akkor talán hamarosan részt fogok venni egy ilyen tanfolyamon, de addig is szeretnék minél többet hallani róla.
  1. 2010. február 3. 22:2113701.

    Bocs hogy így beleszólok.... pár gondolat jött. :)

     

    Ha mással foglalkozol, hogy miért van ott a tanfolyamon, akkor inkább ne menjél, magad miatt menj, egy élmény, egy pillanat miatt amit írsz,  hogy ezt keresed, mert ez jó!!!! 

     

    Hogy valaki azért megy hogy ő ettől valaki lesz, neki is ott a helye, remélem nem keserítelek el ezzel :)  mert ők csak tükröt tartanak elénk. :)) hogy lássuk bennünk mennyire híjján van az elfogadás, önmagunk szeretete. :) Nekik is az egójukkal kell megküzdeni, tehát nem különbözőek tőlünk...

     

    Egyetértek Ezisenel, ha érzed hogy ott a helyed, akkor csináld csak. Én már láttam egyes tanfolyam után egy lányt, aki megtalálta a belső békéjét, amit mindannyian keresünk. Neki egy szint kellett, másnak végig kell mennie a lajtorján. :))

     

    Az biztos, hogy a tanfolyamon a magasabb rezgés miatt, föld fölött fogsz járni, ugyanakkor amit minden tanfolyamon elmondanak, hogy az IGAZI tanfolyam számodra vasárnaptól kezdődik, amikor kilépsz a terem ajtaján. Akkor fogsz "vizsgázni", hogy mit tudsz ebből befoadni, tudsz-e a saját életedben lépni, önmagadhoz, belső lényedhez közelebb kerülni, segíteni másokon stb. :))  Ez már nem lesz lelkesedés, hanem HIT valamiben. :)

     

     

    előzmény:
    cichlid (13698)
    2010-01-26  10:34
  2. 2010. január 28. 17:0013700.

    Szia, köszi a választ, ezt fogom tenni, elmegyek az I-es-re, aztán majd kiderül. addig is gondolkodok, olvasgatok stb...Nem egyszerű az élet :)

    üdv

    cichlid

    előzmény:
    miramis333 (13699)
    2010-01-28  12:50
  3. 2010. január 28. 12:5013699.
    Nagyon jó, hogy ennyire körbejárod, átgondolod már a legelső lépést is egy ilyen hosszú úton. Az 1-es tanfolyamra elmenni csak az első lépés, biztos, hogy azt is nehéz megtenni, mert talán az egó ágáll ellene, de az úton haladni még nehezebb. Csinálni, gyakorolni, lelkesedni, továbblépni a további tanfolyamokra - ez ellen még sokkal inkább fog az egó tiltakozni. Nem lesz gyógyító mindenki, az egyes tanfolyam uán pedig senki sem lesz az. Ez egy nagyon hosszú út, indulj el rajta, valamiért eléd hozta az élet ezt a lehetőséget. Ha nem ez a te utad, ki fog derülni és bármikor kereshetsz másik, neked való utatat. Sok sikert, és sok kétkedést, mert az visz előre, nem a vak hit.
    előzmény:
    cichlid (13698)
    2010-01-26  10:34
  4. 2010. január 26. 10:3413698.

    Szia, köszi szépen a választ. A pénz nem számít, amennyibe egy ilyen tanfolyam kerül, ökörségekre elkölti az ember seperc alatt.

     

    Csak tudod pont itt jön be az elme, az egó. Amit nem tudok megítélni, mi a domináns? Azért lelkesedik valaki ezért, azért csinálja mert valóban működik és jó? Vagy azért mert végre van hova tartoznia, megvalósítja önmagát ebben a dologban, viszont ezeket az érzéseket az egó irányítja nem?

     

    Az egómnak fontos hogy elfogadjanak, az egómnak fontos, hogy sikeres vagyok e valamiben, az egómnak fontos hogy szeretnek e.....

    Az egó pedig tévútra vihet, hiszen csak magát védi, csak azt nézi neki jó legyen. Elmegyek egy ilyen tanfolyamra, belelkesedek mint sokan, de mi fog vajon motiválni, mi fogja a lelkesedést okozni?? Az valós lesz, vagy csak az egóm által "vetített" film?

     

    nem tudom érted e mire gondolok? Sok embernek ez az egész egy lehetőség menekülni, a saját rossz  önbecsüléséből. Nadi gyógyító lett, végre ő is "ér valamit, ő is sikeres valamiben.

     

    Hogy mit érzek? Azt hogy valamit tennem kell. Hogy ez ahogy most van, így nem jó, hogy fejlődni akarok, és változni. Van hitem, hogy a világ nagyon kis részét imsrjük csak, hiszek a szellem elsőbbségében. Mindemellett van sikeres vállalkozásom, gyermekeim, tehát nem a "vesztes" kategória vagyok.  Viszont nekem már most is más az értékrendem. Nem érdekel a legújabb mobiltelefon, a többszáz négyzetméteres ház, viszont a legnagyobbdolog megélni egy napfelkeltét az óceán partján, elmenni a dzsungelben a világ legnagyobb virágáát megnézni, utazni, megélni a helyeket. Én az élményeket kergetem, nem az anyagi kézzelfogató dolgokat, csak a pillanat érdekel, amiért megérte megszületni. Viszont a világ körülöttem nem erről szól. csak arról, vegyél nagyobbat, jobbat, újabbat, mert különben senki vagy.....Na ez zavar....nem kicsit...

     

    na ez most megint jó hosszúra nyúlt, de talán így látod a motívációmat.

     

    üdv

    cichlid

    előzmény:
    Levena (1)
    2004-07-20  00:20
  5. 2010. január 26. 09:5513697.

    Villás Béla szavai pont rád illenek.

     

    "Ha úgy érzed, itt a helyed, ne hagyd Magad lebeszélni senkinek!
    Ha viszont úgy érzed, nincs itt a helyed, az Úristenre kérlek, ne hagyd Magad rábeszélni!"

    Hagyd magad lecsendesedni, és tedd fel a kérdést önmagadnak. képes vagyok e rászánni, egy hétvégét és pár ezer forintot, hogy megtudjam ez e az én utam?

     

    Hidd el, senki más nem tudja eldönteni helyetted, és nem azért mert nem akar segíteni, hanem mert mindenki másként éli meg a tanfolyamokat.

    Ha elmész és megengeded magadnak, azt a luxust, hogy két napra félreteszed a realitásokhoz való ragaszkodást, tudni fogod, hogy jó e ez az út neked.

     

    Amúgy amire szeretnéd használni, szerintem arra is tökéletes.

     

    Megtanulod nem kizárni, hanem értelmezni a negativ dolgokat, és tanulni belőlük.

    Remélem sikerül döntened.

    előzmény:
    cichlid (13696)
    2010-01-25  23:49
  6. 2010. január 25. 23:4913696.

    Sziasztok, megpróbáltam nagyrészét végigolvasni a fórumnak, érdeklődöm a pránanadi iránt, bár kételyek vannak bőven bennem. Világ életemben két lábbal a földön álló ember voltam, elsősorban a tapasztalati úton megszerzett információkra alapoztam a döntéseimet, és hogy merre tovább. Nem vagyok sikertelen, megcsömörlött, vagy megkeseredett ember, aki másban nem tud érvényesülni csak valami elképzelt, földöntúli világban. Félre ne értsétek nem arra célzok, hogy az itt fórumozók ilyenek lennének, pusztán arra, hogy erre a társadalomra jellemző a csodavárás, hogy majd valami segít, ahelyett hogy az emberek maguk oldanák meg a problémáikat. Ahogy a fórumot olvastam néha volt olyan érzésem, hogy vannak akik a pránanaditól várnak boldogságot, és  hogy elrendeződjön az életük. Persze lehet hogy jogosan, és valóban segít az emebereken ez a technika, nekem más az indíttatásom. Egyszerűen valami miatt elkezdett érdekelni, hogyan, merre tovább így lassan 40 évesen? Hogyan fejleszthetném a személyiségemet, hogyan vetkőzhetném le a gyarlóságaimat, hibáimat, melyekkel szembenéztem, tudok róluk. De napi szinten zavarnak. Szeretném száműzni az életemből ezeket, kiegyensúlyozott, energiával teli napokra vágyom. Jelenleg iszonyú energiákat mozgatok meg, hogy tudatosan kizárjam a negatív dolgokat az életemből, és persze nem teljes sikerrel. Egyértelmű volt, hogy a keleti filozófia hordozhatja a választ ezekre a dolgokra, ez irányba kezdtem keresgélni, és jutottam el a pránanadihoz. Arra viszont nem tudtam rájönni a fórum átolvasása után sem, megoldás lehet e ez az én életemre. Valódi megoldásokat adhat a pránanadi, vagy inkább csak hinni kell valamiben mindenkinek.

     

    Húúú lehet hogy jó zavaros amit írtam, de majd kérdeztek, ha nem világos, és remélem kapok válaszokat amelyek előbbre visznek. Most ott tartok hogy elmennék egy I.es tanfolyamra, de még bizonytalan vagyok...

     

     köszi

    cichlid

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2010. január 25. 19:3613695.

    Ha jól tudom, minden mester tart klubbokat a kettes fokozat után.

    Nem tudom ki a Mestered, de szerintem nála érdeklődj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_291177 (13694)
    2010-01-24  22:29
  8. Torolt_felhasznalo_291177
    Torolt_felhasznalo_291177
    2010. január 24. 22:2913694.

    Sziasztok! Én egy teljesen más témáról szeretnék érdeklődni, hátha tudtok nekem segíteni.

    Olyan klubot keresek, ahol pránanadisok találkozhatnak és beszélgethetnek egymással. Én Budapesten lakom a III. ker.-ben, tehát onnan könnyen megközelíthető helyet keresnék. 

    Köszönöm szépen előre is a segítségeteket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2010. január 24. 15:4313693.
    Köszi a választ Nemuria:-)
    előzmény:
    nemuria (13688)
    2010-01-13  18:13
  10. 2010. január 15. 21:3213692.

    Persze, hogy elősegíthető, nekem konkrét tapasztalataim vannak, ismerek olyanokat akik azóta boldog anyukák.

    Nem könnyű dolog a végérejárni mi az oka a meddőségnek, márha fizikai nincsen, de nemes szép feladat a gyógyítóknak. Mindenképpen kell, hogy valamenynire nyitoptt legyél a dologra, és akarj változni. remélem neked is segíteni fog, ha belekezdesz.

    előzmény:
    lángszívű (13691)
    2010-01-15  14:11
  11. 2010. január 15. 14:1113691.

    Sziasztok!

     

    Nem olvastam végig a fórumot, de biztosan tudnátok nekem válaszolni!

     

    Ezzel a módszerrel elősegíthető a teherbeesés? Esetleg van valamelyikőtöknek saját tapasztalata??

     

    Előre is köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2010. január 14. 17:4813690.
    Írok privit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769896 (13689)
    2010-01-14  11:29
  13. Torolt_felhasznalo_769896
    Torolt_felhasznalo_769896
    2010. január 14. 11:2913689.

    Kedves Fórumozók!

     

    Szeretnék egy kis információt kérni, hogy a VI.-VII. kerületben vagy ahhoz viszonylag közel tudtok-e ajánlani Pránanadi mestert esetleg konkrét tanfolyamot. Amit kinéztem az a XVIII-ban lenne, eléggé kiesik nekem.

    Van-e esetleg tapasztalatotok, hogy kissé betegen (köhögök és még nem múlt el a torokfájásom teljesen) szabad-e vagy érdemes-e menni?

     

    köszönöm előre is!

    Mindenkinek szép napot kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2010. január 13. 18:1313688.

    Kedves frebo!

     

    Azt javaslom, hogy keresd meg a leendő mesteredet, és el fogja mondani nála mennyi a tanfolyam. A fix ár mellett vannak egyéb kiadások, amik helyi "sajátosságok" (terembérlet stb.). Ha már úgy is "kacérkodsz" a lehetőséggel, ez a legjobb megoldás. Nem szégyen megkérdezni, legalább tudod mi vár rád. Egyébként is tanácsod előtte beszélni a leendő mesterrel, mert ő el fogja mondani milyen ruházatban célszerű menni, mit tegyél tanfolyam előtt és a tanfo napján stb.

    Ez a fórum nem szól anyagiakról, ezért bocsi ha senki nem válaszolt.

    Remélem segítettem

    előzmény:
    frebo (13687)
    2010-01-10  12:15
  15. 2010. január 10. 12:1513687.

    Sziasztok,

     

    Tudtok abban segíteni, hogy az I. Tanfolyam úgy hozzávetőlegesen mennyibe szokott kerülni? Szeretnék menni, már ki is néztem hova mennék, csak erre vonatkozólag sehol nem látok infot...

     

    köszi előre is!!

    előzmény:
    Levena (1)
    2004-07-20  00:20
  16. 2009. december 31. 20:1713686.
    Boldog, békés, szeretetteljes, sikeres és gazdag új esztendőt kívánok minden kedves fórumtársamnak, ismerve és ismeretlenül!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. december 27. 17:1413685.

    Az én mesterem is árul teát. Nem gondolom, hogy ez egyenlő az itt említett zöld lötty-el. Minden tanfolyamon aprósütit tesznek az asztalra és a teából bárki ihat. Aki otthon is szeretne az minimális összegért megveheti és nagyjából azt is lehet tudni milyen gyógynövények vannak benne. A mesterem semmi olyat nem mondott, hogy a tea mindent gyógyítana.. ha ezt hinné szerintem teát árulna, nem nadit tanítana.   V.sz. csak félreértés!

     

    Ezisen: telefon ügyben írok privit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. ZiD
    ZiD
    2009. december 20. 15:2513684.
    mármint micsoda? :-)
    előzmény:
    ama32 (13683)
    2009-12-20  15:06
  19. 2009. december 20. 15:0613683.
    Nem gondoltam,hogy ez ilyen érdekes.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_271651
    Torolt_felhasznalo_271651
    2009. december 14. 13:5613682.

    rendben, koszonom elore is, majd jelentkezem!

     

    udv, V.

    előzmény:
    ezisen (13681)
    2009-12-10  00:19
  21. 2009. december 10. 00:1913681.
    Majd utánakérdezek, légyszives január elején(addigra már kialakulnak a menetrendek), küldj egy üzit, nehogy kimenjen a fejemből.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271651 (13680)
    2009-12-08  17:04
  22. Torolt_felhasznalo_271651
    Torolt_felhasznalo_271651
    2009. december 8. 17:0413680.

    a karacsonyt leszamolva legkozelebb marc 26-apr 05ig, tehat a marc27-28 lenne megfelelo :)

     

    koszonom a segitseget!!!

     

    előzmény:
    ezisen (13671)
    2009-11-28  21:25
  23. 2009. december 3. 19:2113679.
    Írd már meg légyszives priviben, hol veszed ezt a teát?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650955 (13674)
    2009-12-02  18:41
  24. 2009. december 3. 16:2413678.

    Most megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül.

    Amúgy az én mesteremről sem tudom. :)

    előzmény:
    ZiD (13676)
    2009-12-03  13:49
  25. ZiD
    ZiD
    2009. december 3. 13:5113677.

    és meggyógyult már mindened?

     

    ezt most nem cikizésként kérdezem, de ha egy hónapja iszod, biztos van vmi hatása.. vagy nem? 

     

    nemtom, ez nem olyami lehet, mint az agykontrollosok kezelt vize?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650955 (13674)
    2009-12-02  18:41
  26. ZiD
    ZiD
    2009. december 3. 13:4913676.

    hehe

    nálam is "kiverte" hihi

     

    mondjuk az én mesterem nem árulja :-)), nem is csodálom...

    előzmény:
    om_mani (13675)
    2009-12-03  00:06
  27. 2009. december 3. 00:0613675.

    "egy mindent gyógyító teakeverék. A receptje titkos, a mesterek állítják össze. Náluk lehet megvenni"

     

    Erről lehet még bővebben tudni valamit?

    Ez nekem nagyon kiábrándítóan hangzik.... Ez a mondat a felesleges titkokról és egyfajta hatalmi pozícióba emelésről szól. Természetesen a nadiban vannak nem publikus dolgok, szerintem ennek okával tisztában is van minden gyakorló. A fenti mondat számomra egyfajta hatalmi pozíciót sugall, miszerint ennek a mindent gyógyító keveréknek MI ismerjük a titkát, amit bár nem osztunk meg veletek, de pénzért bárkinek áruljuk. Az önzetlen segítségnyújtás helyett - amiről számomra a nadi szól - inkább a saját malmukra hajtják a vizet, kvázi árulják az egészséget, ami eddig nem volt jellemző erre a közösségre.

     

    Persze az is lehet, hogy csak rosszul van megfogalmazva a mondat, vagy csak én értettem nagyon félre valamit, és arról van szó, hogy ez egy olyan spéci keverék, aminek elkészítéséhez komolyabb ismeretek szükségesek. Ez esetben rendben van, hogy nem adják ki bárkinek, de ezt nem kéne összemosni a nadival, és mindenféle iparágat építeni rá, mert ez nagyon-nagyon távol áll az eredeti elgondolásoktól és vállalásoktól. Bár mindenki a maga karmájának a kovácsa.

     

    Elnézést, de ez nálam kicsit kiverte a biztosítékot.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650955 (13674)
    2009-12-02  18:41
  28. Torolt_felhasznalo_650955
    Torolt_felhasznalo_650955
    2009. december 2. 18:4113674.
    Én egy hónapja iszom :-) nem kifejezetten lúgosító, hanem egy mindent gyógyító teakeverék. A receptje titkos, a mesterek állítják össze. Náluk lehet megvenni.
    előzmény:
    gorkmc (13668)
    2009-11-26  11:44
  29. ZiD
    ZiD
    2009. december 1. 11:1913673.

    ja ja, én ugyan nem iszom :-))))

     

    de mondjuk biztos jó :-D

    előzmény:
    ezisen (13672)
    2009-11-28  21:26
  30. 2009. november 28. 21:2613672.
    Ha beírod a google ba, hogy : zöld lötty, találsz infókat róla, de ennek semmi köze a nadihoz.
    előzmény:
    gorkmc (13668)
    2009-11-26  11:44
  31. 2009. november 28. 21:2513671.

    Mikor jösz haza? ha megmondod körbekérdezek ki tart akkor épp tanfolyamot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271651 (13670)
    2009-11-28  18:33
  32. Torolt_felhasznalo_271651
    Torolt_felhasznalo_271651
    2009. november 28. 18:3313670.

    Szia Zid,

     

    koszonom a valaszt! :)

     

    akkor majd korbekerdezek, csak kicsit problemasabb megfelelo idpontot talalni, mert kulfoldrol mennek ezert haza, ezert erdeklodtem annyira a netes infok utan...

     

    koszi megegyszer

    előzmény:
    ZiD (13664)
    2009-11-25  10:11
  33. 2009. november 26. 18:5113669.

     írok privit

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_530535 (13665)
    2009-11-25  10:49
  34. 2009. november 26. 11:4413668.

    Sziasztok!

     

    Nadis tanfolyamokon (is) látni, hogy valami zöld színű, lugosító folyadékot isznak. Annak mi a neve és hol lehet beszerezni? Nem reklámot akarok csinálni neki, ezért privátban is szívesen fogadom a választ.

    Köszönettel! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2009. november 25. 21:1113667.

    VAÚÚÚ!!!

     

    Grat, grat!

    előzmény:
    ZiD (13663)
    2009-11-25  10:06
  36. Torolt_felhasznalo_530535
    Torolt_felhasznalo_530535
    2009. november 25. 10:5113666.

    ja és lehet nem a legjobb helyre írtam!És lehet hogy van más fórum ahová írnom kellett volna!Úgyhogy elnézést kérek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_530535
    Torolt_felhasznalo_530535
    2009. november 25. 10:4913665.

    Sziasztok!

     

    Csak egy kérdésem lenne hozzátok!

    Nem tudok még túl sokat a pránanadiról, viszont egy ismerősöm foglalkozik vele már egy ideje!A lányát már gyógyította is hónapokkal ezelőtt, gondolom azóta már többet tud!

    A kérdésem végül is az lenne, hogy:Ha nem sikerül teherbe esnem, azon tud-e segíteni a pránanadi, illetve olyan valaki aki ezzel foglalkozik??

    És hogy el kell-e mondanom konkrétan mi bajom van, vagy elég ha csak annyit mondok, babát szeretnék???

    Válaszotokat előre is nagyon köszönöm!!!!

    Szép napot!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. ZiD
    ZiD
    2009. november 25. 10:1113664.

    szia!

     

    neten nem is fogsz tudni időpontokat találni azt hiszem

     

    vannak 1-es tanfolyamok bőven, az a kérdés, hogy melyik mesterre fogsz rátalálni

     

    én az enyémeket nagyon tudom ajánlani, egy nagyon kedves rendes házaspár a 18dik kerületben. 

    de van itt sok más akinek más a mestere

     

    ha gondolod kérj priviben elérhetőségeket, hívd fel őket és amelyik a legszimpibb vagy amelyiknél a legjobban azt érzed, h oda kell menned, menj oda. vagy ne:)

     

    de bőséges netes infót nem fogsz találni, mert ez a tanítás szellemiségével nem nagyon egyezne

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271651 (13662)
    2009-11-24  18:08
  39. ZiD
    ZiD
    2009. november 25. 10:0613663.
    7es :-)
    előzmény:
    ezisen (13657)
    2009-11-22  19:09
  40. Torolt_felhasznalo_271651
    Torolt_felhasznalo_271651
    2009. november 24. 18:0813662.

    Sziasztok!

     

    prananadi 1 tanfolyamot szeretnek elvegezni es ehhez keresnek olyan infot a neten, hogy jovore milyen idopontokban es helyszineken lesz...

     

    egyelore fix dolgot sehol sem talaltam :(

     

    tudna valaki infoval segiteni? Bpen vegeznem  marc vege fele...

     

    vagy valami mas tavaszi idopontban :) koszi, V.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2009. november 24. 14:4813661.
    ezisen: megtennéd, hogy nekem is átküldöd a pontos honlapcímmel együtt? Köszönöm előre is!
    előzmény:
    ezisen (13660)
    2009-11-24  06:55
  42. 2009. november 24. 06:5513660.
    Hogy mik vannak, azt sem tudtam, hogy jelszavas. De majd megkérdezem a lányomat ők flottások. Ha jól emlékszem jók a percdíjak nagyon.
    előzmény:
    ingrida (13659)
    2009-11-23  10:27
  43. 2009. november 23. 10:2713659.

    Érdeklődnék!-valaki  tudná e nekem priviben küldeni a jelszót amivel be lehet lépni a Pránanadi Társaság honlapjára és megnézni a nadis flotta (Vodafone) tarifáit!

    Köszi!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2009. november 22. 21:3413658.
    Én is kíváncsi vagyok, hogy a régiek hová lettek, meddig jutottak. Hiszen mi "újak" sokat tanultunk tőletek :) !!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2009. november 22. 19:0913657.
    Szia ZID, grat a tanfóhoz, hányas már??
    előzmény:
    ZiD (13656)
    2009-11-19  13:36
  46. ZiD
    ZiD
    2009. november 19. 13:3613656.

    huh, de rég jártam errefelé:-), de látom szerencsére ezisen "tartja a frontot" :-)

     

    hétvégén voltan tanfón, klassz volt:-))

     

    Hogy vagytok csajok? mi újság?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. 2009. október 23. 18:5713655.
    Nem írtad, hogy hol lakik a barátnőd, tud e minden nap kezelésre járni? Mert ilyen rövid idő alatt nem egyszerű rendbehozni a vérnyomását. Neked hányasod van?
    előzmény:
    arlana (13654)
    2009-10-23  16:22
  48. 2009. október 23. 16:2213654.

    Sziasztok!

     

    Segitsegre lenne szuksegnem, baratnom terhes, par heten belul szul, csak magas a vernyomasa. Magam is pranas vagyok, de egy magasabb szinten tarto pranas talan tobbet tudna segiteni. 

    HA valaki tud segiteni, irjon mar privit, koszonom szepen!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. 2009. október 11. 20:5213653.
    Írok privit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_930320 (13652)
    2009-10-11  20:21
  50. Torolt_felhasznalo_930320
    Torolt_felhasznalo_930320
    2009. október 11. 20:2113652.

    Sziasztok

     

    Én pontosan 5 napja hallottam a Prananadiról, olyan szituációban, ami nekem rossz volt, de erre mondják, hogy "minden rosszban van valami jó", és azóta szinte jó szivvel gondolok arra a szitura, mert megismertem a Prananadit. Azóta, csak lógok a neten és olvasok róla, amit csak lehet. Szeretnék elmenni majd egy 2 napos tanfolyamra Bp-n.

     

    A kérdésem az lenne, hogy csak utaztatásra, kezelésre el lehet-e menni tanfolyam elvégzése nélkül. Én legszivesebben Petrezselyem Józsefhez mennék, hiszen, ahogy olvastam ő a legszakavatottabb itthon, de a weboldalán nincs elérhetőség. Tudja valaki, hol kezel? Ha nála "telt ház" van, akkor elmennék valamelyik Mesterhez, de csak olyanhoz, akinek a neve szerepel PJ weboldalán. Ha valaki tud segiteni, megköszönöm.

    előzmény:
    ezisen (13650)
    2009-10-10  13:29

Címlap

top