Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Halálmiszer helyett élelmi

hamupip
Létrehozva: 2015. május 24. 10:17

-Dobozolt élelmet ne vegyünk!

-Halálmiszer helyett élelmiszert: élő gyümölcsöt, élő salátát, élő joghurtot.
 
-Tálaljuk először a salátákat! Akkor a főételből - a zsírosból - nem eszünk annyit!

-Ne vegyünk kemizált keverékeket adalékokkal, festékekkel, tartósítókkal (készételeket, gyümölcsjoghurtot, desszertet, mártás alapot,
kakaós tejet). Kakaót és tejet csak össze tudunk keverni? Gyümölcs kapható? Joghurt kapható?

-Ne vegyünk vizet boltban- van otthon a csapból! Narancs kapható? Víz van otthon? Nagy dolog
ezekből otthon narancslevet csinálnunk? Tartósítószer, édesítő nélkül?

-Télen nincs paradicsom, paprika, eper - csak annak látszik. Nitrátos, kemizált, fölfújt: íze sincs.
 
-Aki déli gyümölcsöket vesz (ananászt, banánt,licsit, papayát, mangót), tudnia kell, éhbérért termeltetik, vegyszerezik, zölden szedik,
íze sem igazi - nem ezekkel dobhatjuk föl hétköznapjainkat!
 
-Ne vegyünk festett élelmet: mű-barna kenyeret, pirosított cseresznye- vagy eperkonzervet, rákkeltő tortákat.

-Süssünk otthon kenyeret! (Lásd: Kenyérsütés 7 perc 100 Ft, youtube)

-Az édesítőszerek (aszpartám, ciklamát, szacharin, aceszulfát) cukorbetegséget okoznak!

-Húsárut csak olyat vegyünk (keveset), ahol látszik, hogy húsból van (tőkehús),
mintha most vágták volna ki.  Kolbászban, fölvágottban minden lehet: kengurú, kutya, kulimász.

-A jó ízű étkezés első "fogása": egy kiadós kerti munka, kocogás, ablakpucolás.


 


 

  1. 2015. május 28. 21:21201.

    Ezt parizerről, más felvágottakról ajánlom mindenkinek. Kiderül belőle (már annak, aki nem összeesküvéselméletes és el is hiszi), hogy több csúnya vád nem igaz. Én viszont mostanában nem eszem,ezért a mondatért:


    "A valódi kármin az élelmiszeradalékok közül az egyetlen állati eredetű színezék, s az egyik legjobb minőségű természetes eredetű vörös festékanyag. Már az azték birodalomban is használták, sőt ma a rúzsokba és arcpirosítókba is ez az anyag kerül." Még szerencse, hogy már rúzst sem használok..)))

    előzmény:
    csutak51 (191)
    2015-05-28  19:50
  2. 2015. május 28. 21:13200.

    Gyerekkoromban    a krémesek isteni finomak voltak. pont nem készült zseléből és nyáron nem is lehetett kapni.  valódi tojásból  készitették. 


    A fagyi, gyümölcsből volt, valódiból...   nem  volt benne semmiféle ételszinezék.


    A menzakaja meg   változott... hol ilyen- hol olyan.

    előzmény:
    eda-1952 (196)
    2015-05-28  20:59
  3. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 21:04199.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (198)
    2015-05-28  21:04
  4. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 21:04198.
    :)
    előzmény:
    eda-1952 (196)
    2015-05-28  20:59
  5. 2015. május 28. 21:02197.

    Keress osztrák gyártmányú parizert, ne franciát vegyél.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (170)
    2015-05-28  12:42
  6. 2015. május 28. 20:59196.

    Nem akarlak bántani, de valahol ez a szöveg is szánalmas volt...((( Tudod miért? mert tudod milyen volt az "állami" cukrászdában vásárolt krémes (ja, tényleg, most olyan nincs, de attól még elég gyakran rémesek, kínáltak már olyannal, amit nem voltam képes megenni!) A napközis kajáról is rémes dolgokat írsz, tehát emlékszel rá. De te ezt írod:"Sajnáltam már akkor is mindenkit,akiknek akkor sem volt más választásuk,vagy igényük,lehetőségük másra." Ezek szerint volt összehasonlítási alapod. Én nem tudok véleményt mondani, mert sosem ettem olyant, mármint iskolás koromban. Egyébként szerintem egyáltalán  nem moslékon nőtt fel az a pár nemzedék---ellentétben a mostaniakkal..((( Menzája válogatja,ki főzött és hol. Faluhelyen pl majdnem garantált volt a jó menza, mert szomszédnéni főzött, az alapanyag meg a helyi tsz-ből érkezett, a saját gyerekeiknek. Ilyent már felnőttként ettem, onnan tudom. Ma pedig gyakorlatilag mindenhol valami pályázati győztes központi helyről érkezik az ebéd. Ezek sem egyformák persze, de...szóval lehet róluk olvasgatni elriasztó dolgokat.


    "Vagy nyáron a "jó" vizes,szalmonellás fagyik,a túlcukrozott,festékes bambi a gyerekeknek,apunak meg üveg sör,vagy lőre borból vizezett fröccs járt." Ez is elég csúnya túlzás...(((( Melyik korról beszélsz, vagy utólag készült filmekből tájékozódsz? Jó, talán más családokban apu tényleg megivott egy üveg sört. Nálunk nem, most sem---de tényleg ez a sör-ügy olyan lenéznivaló? Ha valaki régen és ma is valami sokcsillagos drágát iszik, az rendben van?  Fagyit viszont kaptunk, vagy jött a triciklis fagyis, vagy mi kerekeztünk el a legközelebbi lelőhelyig. 50fillér volt egy gombóc, ha nyaranta egyszer fagyizni akarok, most is elég annyi..))) De szalmonellára nem emlékszem, pedig állítólag azt észre veszi az ember..)))

    előzmény:
    Lédienn (167)
    2015-05-28  11:54
  7. 2015. május 28. 20:51195.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (193)
    2015-05-28  20:36
  8. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 20:37194.

    en a ketforintos kolbaszt is szerettem

    előzmény:
    eda-1952 (192)
    2015-05-28  20:31
  9. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 20:36193.

    ///off   mar nem haragszol ?


    hupi=hüpi


    Ancsa21 egy hulye picsa- ezt jelenti a hupi///

    előzmény:
    csutak51 (190)
    2015-05-28  19:36
  10. 2015. május 28. 20:31192.

    Igazad van, a parizer persze, hogy nem  a szocializmus találmánya..))) Már  a nagyanyámtól örökölt szakácskönyvben is benne van a  receptje.  Szerintem nem a gyerekkor iránti nosztalgia mondatja velem, hogy akkor, régen finomabb volt. Mondjuk nem kaptál a boltban vagy 13 félét, elég tág határon az árakkal, hogy az összetételüket ne is említsük..(((

    előzmény:
    Ardian05 (164)
    2015-05-28  10:23
  11. 2015. május 28. 19:50191.

    Ha itt jarsz, es honvagyad tamad a parizsi irant


    eheto parizsik


    (En csak az egrit kostoltam eddig. Azt mondanam tanacskent, ne vigyel tulzasba semmit! Tudod, A jobol is megart a sok!)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (170)
    2015-05-28  12:42
  12. 2015. május 28. 19:36190.

    Off, bocsanat!Mi az a hupi, kedves Mozdonj???


    A Pancsolo kislanyert, az eletedbol kimaradt szamhaboru helyett pedig ajanlom Bogati Peter Agasvari csata cimu ifjusagi konyvet!


    Kituno konyv, nagyon fogod elvezni felnottkent is, meglatod!(online, sajnos, nem talalom)


    Bonuskent pedig, Mindenkinek, a parizer osszetetele

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (171)
    2015-05-28  12:43
  13. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 19:31189.

    Lehet, hogy reklamálna, ha lenne szája :)

    előzmény:
    Lillaréka (187)
    2015-05-28  19:17
  14. 2015. május 28. 19:29188.

    Engem is érdekel az hogy ha interneten vŕsŕrlok be akkor milyen minöségü termékek kerülnek asztalomra igy forumokon kérdezek körbe kis segitségért.

    Egy szorolap került a kezemben a csipkefa termékeiröl kivŕncsi vagyok hogy ki ismeri termékeiket és milyen a szolgŕltatŕsuk .

    Az oldalukat megnézve szimpatikusnak tünik de mivel uj vagyok ezen a téren nem tudom hogy belevŕghatok a közepébe.

    előzmény:
    hamupip (1)
    2015-05-24  10:17
  15. 2015. május 28. 19:17187.

    Az esővíz,  -- lágyvíz.. tényleg az a legjobb a növényeknek.
    De nem reklamálnak a csapvíztől sem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (186)
    2015-05-28  19:09
  16. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 19:09186.

    Van egy ilyen virágunk. Azt írták róla, csak az esővizet szereti vagy a desztillált vizet. Egy ideig a férjem hordta haza szorgalmasan a desztillált vizet a kutatóintézetből, ahol dolgozik, de aztán ellustultunk, meg aztán én be is dühödtem, közöltem a virággal, hogy csapvizet kap, mint mindenki más, szokjon hozzá, nem lesz semmi kivételezés. És mi történt? Semmi. Él és virul. Desztvízmentesen :)

    előzmény:
    Lillaréka (185)
    2015-05-28  18:52
  17. 2015. május 28. 18:52185.

    Végül is, pont erről beszéltünk.


    Szándékosan nem irtam, hogy ennek , vagy  annak  mennyi az ásványianyag tartalma..  mindenrre rá lehet keresni szépen a neten.
    elég egyszerű  szerintem összehasonlitani, hogy adott  térség ivóvize  miből mennyit tartalmaz, és a fogyasztott ásványvizes flakonra  is rá van nyomtatva.


     


    A desztvizet meg inkább hagyjuk. Vannak annak is, lelkes fogyasztói .

    előzmény:
    Zsumi45 (184)
    2015-05-28  18:39
  18. 2015. május 28. 18:39184.

    Mint láttad, nem címeztem senkinek.Többen és többször szóltatok hozzá, s az érvek és ellenérvek rengeteg tárgyi tévedést tartalmaztak. Általánosítható ez akár a SÓ fogyasztásra, de szinte minden károsnak (vagy hasznosnak) kikiáltott élelmiszerre. 


     Az ízlésről nem lehet vitatkozni- ebben is egyet értünk.


    Viszont az érvek és ellenérvek közepette az sikkadt el, hogy a természetben így-úgy előforduló VÍZ akár kezelt, akár kezeletlen nagyon eltérő összetételű lehet, s a poharunkban is ugyanannak az alkotónak akár 1000-szeres mennyisége sem mondható egyértelműen hasznosnak, vagy károsnak, ha változatosan étkezünk, iszunk...stb. Lásd valamikor a desztillált víz agymenést.

    előzmény:
    Lillaréka (183)
    2015-05-28  17:57
  19. 2015. május 28. 17:57183.

    Azért remélem arra rájöttél, hogy nem arról akartam meggyőzni a BT-t- hogy rossz az ha ásványvizet fogyaszt.
    szerintem irtam is


     


    Csupán egyetlen tényről.


    ezt is irtam.


    az ásványviznek magasabb az ásványi anyag tartalma... -  egyszerű és józan paraszti ésszel is meg lehet ezt érteni.. nem kell hozzá különösebb tudomány.  - ezért a neve ásványviz.


     


    hogy ki mit szeret azt mindenki döntse el saját maga.


     

    előzmény:
    Zsumi45 (182)
    2015-05-28  16:28
  20. 2015. május 28. 16:28182.

    Sajnos ki kell ábrándítsalak, az ásványvíz és a (szerinted) "vízköves" csapvíz összehasonlításaid alapjaiban hamisak. Nem állítom, hogy a csapvíz pártiak érvelése megállná a helyét kémiából, de az ásványvizek zöme nagyságrendekkel több alkotórészt tartalmaz! Ettől függetlenül fogyaszd nyugodtan, ha azt szereted.(Megsúgom, ha már kivált a vízkő a levegőn, hosszú vezetékeken, nem maradt benne a vízben, amíg a palackba zárva, a szénsav hatására oldatban maradhatott)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (173)
    2015-05-28  13:30
  21. 2015. május 28. 16:17181.

    Jó napot az olvasóknak!


    Egyetlen témához fűzöm a gondolataimat:Mi egészségesebb? Hálózati ivóvíz(bárhonnan is kerül a csapba), palackozott víz ( ásványvíz, forrásvíz,ivóvíz ízesítve) felszíni vízből tisztítás útján nyert ivóvíz, artézi víz, házilag "tisztított" víz) továbbá "vízkő",(cseppkő) netán kemény és lágy víz ?????. Nagyapáink aggodalom nélkül itták a folyók vizét, kertjükben fúrt kutak , netán ásott kutak vizét. Mára ezek szennyezetté váltak, de akkor mi a jó?


    Lehet szeretni a kereskedelemben kapható különféle palackos vizeket és a hasonlóan pénzért vásárolt hálózati vizet, de ez szubjektív döntés, ne akarjuk már meggyőzni egymást hülyeségekkel!


    Más témákban, más topikokban is tapasztalom, hogy úgy vitatkoznak emberek és akarják meggyőzni társaikat, hogy a fogalmak pontos definícióját nem ismerik, tévesen használják, téveszméiket hirdetik. Legalább a Wikipédián érdemes lenne tájékozódni, ha már a kémiából itt-ott tanultakat elfeledtük. 


    A vizek tudománya nagyon szép, összetett ismeret anyag. A víz, mint oldószer, sok mindenre képes, a benne oldott szervetlen és szerves anyagok minősége, mennyisége rengeteg tényezőtől függ. Hogy iható-e, azt szigorú előírások, határértékek rögzítik, rábízhatnánk a szakemberekre, hogy csak az emberi  fogyasztásra alkalmas kerülhet a poharunkba.


    Itt is igaz, hogy "a változatosság gyönyörködtet" és "a mérték az érték". Ha valaki érvelni szeretne amellett, hogy mi a káros és mi az egészséges, ám tegye, de ismeretekkel megalapozottan, ha lehet!


     

  22. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 16:08180.

    Ez tény :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (179)
    2015-05-28  15:56
  23. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. május 28. 15:56179.

    az lehet, de nekem ízre is undi volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (177)
    2015-05-28  15:31
  24. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 15:33178.

    Én nem sírtam vissza. Az az íz gyerekkori emlékeket idéz fel.

    előzmény:
    Lédienn (167)
    2015-05-28  11:54
  25. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 15:31177.

    Mivel a párizsis zsemlének elhanyagolható tápértéke van, szerintem azért raktak a teába cukrot, hogy valami energiát adó azért kerüljön a kölkök gyomrába. A másik ok talán az a felnőtt vélekedés lehet, hogy a gyerek mindent jobban megeszik/megiszik, ha édes.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (165)
    2015-05-28  11:01
  26. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. május 28. 15:07176.

    jó tesó.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (174)
    2015-05-28  14:00
  27. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 14:04175.
  28. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 14:00174.

    a Bambi is jo volt...
    Nekem nem vettek bambit a szuleim...es e miatt valami orok vagyodassa valt a katranybol krealt bambi-iz...


    https://www.youtube.com/watch?v=emht2dDOKCs


    es napkozibe sem jartam es mindig arrol almodoztam, hogy milyen jo lehet az etel az iskolaban


    es sosem engedtek el otthonrol szamhaboruzni
    de a testverem  megigerte, hogy ha hazamegyek, rendez egyet nekem


     


    .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (173)
    2015-05-28  13:30
  29. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. május 28. 13:30173.

    látod, egy kis ásványvíz és egy kis párizsi hogy fel tudja bolygatni a tyúkólat. :D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  30. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2015. május 28. 13:08172.

    De szép világ is volt az!!!!!!!!!


    Mindenki ehette párizsiként a masszába  rakott tehéntőgyeket és sikosra főzött sertés/csibe és pulykabőröket.


    Az ország 97% -nak  18-20 éves koráig nem volt lehetősége a Pick szalámi ízének megkóstolására sem.


    Ezért aztán valóban egészséges és jó háziételeket kellett a felnőtteknek/szülőknek kitalálni, hogy ne moslékkal etessék a gyerekeiket.


    Amúgy itt is látszik az efféle étkezés következménye, hiszen attól az agy sem úgy fejlődött ahogy az a nagykönyvben meg van írva.


    És  itt van a következő generáció.................................................. .... a következményével.


    Szóval, csak rajta, most is lehet kapni jobbnál jobb párizsikat, egészségetekre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  31. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 12:43171.

    es hozzateszem: ancsa21 egy hupi


  32. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 12:42170.

    Fr-ben elve , persze, hogy parizsit szerettem-volna enni honvagybol, es megtalalni azt a jo , emlekeimben elraktarozott izt.. De az igazi parizsi parizsi az "szar"=nulla gasztronomiai elmeny .


    Attol "parizsi" a parizsi , hogy milyenre van daralva... Az "alja" husmaradek darabosra daralva az lehet "pastetom", abba is minden belefer , pepszerure daralva es akarmivel izesitve es keverve az virsli, szafalade, vagy "parizsi"...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (165)
    2015-05-28  11:01
  33. Torolt_felhasznalo_176902
    Torolt_felhasznalo_176902
    2015. május 28. 12:34169.

    Balatoni nyaralonkba lettunk tarolva picikent a nyari szunetekben : egyszer kaptunk egy kiscsirket , apolni/nevelnui :  a Robit.


    Nem kakas lett, hanem tyuk , es a kis hulye mindig a parizsit csipte az uzsonnankrol...kenyer neki nem kellett, ebben kicsit micimackora utott
    Jo eg, milyen hatalmassa nott a parizsin
    Nyaralas vegen elvittuk "falura" , es ott allitolag "elloptak" , amit most , nagykent , ugy ertelmezek, hogy "aranylo husleves" ...a Robi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  34. 2015. május 28. 12:16168.

    Amúgy AZT a teát most is előállíthatod,mert azt a szó szerint szemét(!) törmelék teát ma is sokan megvásárolják jó drágán! Citrompótlót is lehet kapni hozzá!


    Ugyanis az eredetileg "szálas" szárított,jó minőségű valódi tealevelek feldolgozása,csomagolása során keletkezett törmeléket is el kell adni. És manapság trendi ilyen "gyümölcsteát" inni.  Ezek a most zacskózótt,("lógatós") aromákkal ízesített,elegáns csomagolásban,híres márkanéven és baromi drágán kaphatók. Régen simán,ízesítés nélkül konzumteaként,ömlesztve,fillérekért árulták.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  35. 2015. május 28. 11:54167.


    És minden vasárnap a húsleves,rántotthús,krumpli,"rizsa",ubisali kombó után a sarki állami cukrászdából vásárolt sárga ételfestékes,zselédarabos krémesnek csúfolt förtelmedvény. Vagy nyáron a "jó" vizes,szalmonellás fagyik,a túlcukrozott,festékes bambi a gyerekeknek,apunak meg üveg sör,vagy lőre borból vizezett fröccs járt.  Vagy  pl. a napköziben tálalt rántottleves,benne szétázott kenyérdarabokkal,takonyra hajazó tojáscsíkokkal,tarhonya(úttörőgombóc) darabka mócsinggal hús helyett,erre a tányéron ecetben úszó szecska,amit csalamádénak csúfoltak stb. 


    Sajnáltam már akkor is mindenkit,akiknek akkor sem volt más választásuk,vagy igényük,lehetőségük másra.


    De sokan sírják ezt is vissza,amihez csak gratulálni lehet!


    Szánalmas.



     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  36. 2015. május 28. 11:14166.

    Kedves Ancsa,


    ugye, nem akarod (ugy remlik, vhonnan jo tavol elsz reg) azt belenkbeszelni, hogy a Magyarorszagon elo magyarok, bar mindnek futna a napi betevo belszinre meg minosegi sonkara, csakazertis, es persze, igenytelensegbol, ragaszkodnak helyette a parizerhez?


    Ha felreertettunk, es nem ezt irtad, hat koszonjuk!


     

    előzmény:
    ancsa21 (161)
    2015-05-28  08:14
  37. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. május 28. 11:01165.

    cukros tea blöe. azt már gyerekkoromban sem értettem. párizsit szeretem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_613491 (163)
    2015-05-28  09:37
  38. 2015. május 28. 10:23164.

    hiába célozgatsz rá, a párizsi nem a szocializmus találmánya, a nagymamám már a gyerekkorából is emlékszik rá, volt a békeidőkben is


    a párizsi jó is lehet, ha húsból készül, de az olcsóbb változatokba mindent bedarálnak, bőrt, inat stb.


    a legtöbb szóját is tartalmaz, azzal van a legkisebb gond

    előzmény:
    ancsa21 (161)
    2015-05-28  08:14
  39. Torolt_felhasznalo_613491
    Torolt_felhasznalo_613491
    2015. május 28. 09:37163.

    Nekem a párizsi íze a gyerekkoromat hozza vissza, a gyerekkori táborok, utazások hangulatát. Párizsi vizes zsömlébe, mellé vizezett cukros tea... Szerintem nincs harmincas, akinek ne lenne meg ez a fíling :)


    Amikor párizsit eszem (bár ritkán eszem), kicsit megint újra gyerek vagyok...

    előzmény:
    ancsa21 (161)
    2015-05-28  08:14
  40. 2015. május 28. 08:19162.

    Ja, azokkal a rózsaszínű húsra "hízlalt" disznókkal együtt, amelyek húsa a sütőben is rózsaszín marad, csak cserébe kienged min 30 dkg vizet magából. Az 1 kg színhúsból, meg annak árából...


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_556636 (159)
    2015-05-28  07:36
  41. 2015. május 28. 08:14161.

    "Még egyszer: azért van nálunk párizsi, mert nincs a zembereknek pénze. Erre van kereslet."


    Ez nem igaz. A párizsira akkor is ugyanilyen igény volt, mikor sokkal jobban ment. Mindenkinek.


    Az van, hogy a párizsit is ugyanaz az igénytelenség hozta életre, mint azok a lekoszlott műanyagasztalos éttermek, meg közösségi helyiségek világát is, amivel évtizedeken keresztül körbevették az embereket. És még el is hitették velük, hogy nekik így a jó... Még rosszabb, hogy ugyanebben a szegmensben gondolkodók, még ma is igénytelenséget termelnek. 


    Az ételekre is igaz, hogy a jó, finom falatokból jóval kevesebb kell, mint pl abból a párizsiból, aminek se íze, se bűze. (Bár valamikor volt még jó párizsi is.)


    ----------------------


    Ez csak egy belekotty volt, most többre nem futja időmből. De majd visszanézek. Hastala vista bébik ;-))


     

    előzmény:
    Ardian05 (157)
    2015-05-28  06:03
  42. 2015. május 28. 07:46160.

    Nu akko, mégegyszer. Veled, veletek szemben én nem olvasom sem az antalvali, sem annak az amcsi valami bébinek az oldalát, akiket megállás nélkül tépkedtek.


    Veled, veletek szemben, én nem szánok arra energiát, hogy mások dolgaival csak azért foglalkozzam, hogy bebizonyítsam, azok mennyire hülyék, én meg mekkora okostojás vagyok. Tetejébe úgy, hogy se táplálkozási szakértő, sem egyéb más, odavágó szaknak sem vagyok értője. Aki pedig jogos kritikát fogalmaz meg, annak minimum össze kőne gyűjtenie a megfelelő információkat, amiket nem a ködszurkálón kell keresni!, hanem azoktól a valódi okosoktól, akik nem ájuldoznak a saját szaguktól, és nem az az egyetlen becsvágyuk, hogy bebizonyítsák, hogy ők már mennyire okostojások.  Ez egy volt.


    Kettő. Ami tegnap igaz volt, az ma már nem. Lásd a milliókat szó szerint gyilkoló ételpiramis évtizedeken keresztül tartó hasznosságát, vagy ugyanígy, az évtizedeken át tartó tojásmizériát, mint potenciális gyilkost...  


    Három. Ahelyett, hogy azzal foglalkoztok (a jelek szerint te is), aminek sok értelme nincs, inkább olyan értelmes, szakmájukban dolgozó okosok dolgait kéne olvasnotok, akiktől pl azt is meg lehet tanulni, hogy pl a HPV "fertőzöttséghez" még virtuális partnerre sincs szükség, történhet, és sajna történik is az magunktól, magunkban... beindításához elég néhány baci is... Egyébként tényleg jót derültem a virtuális partnerségen ;-DDD


    Négy. Bár nem idetartozik, de a múltkor már nem volt kedvem feldúlni a világodat egy másik topikban, de most csak felhívom figyelmed arra, hogy pl olvashatnál arról is, hogy miért is csökkenti le nagyon, vagy akár állítja is le a rák terjeszkedését, vagy annak rombolását annak a nőnek a szervezete, aki betegsége ideje alatt lesz terhes. Legalább is arra az időre, amíg a terhesség tart. Amint az antalvalik helyett ilyen oldalakat  böngészel, azonnal kevésbé fog érdekelni az antalvalik világa.


    ------------------


    Ezzel együtt tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy ha az antalvalik, meg a nemtommilyen bébik legalább annyit elértek, hogy leszedtek egy csomó embert a polcokról való étkezésekről, s zacskókban, meg dobozokban fellelhető kaják helyett valódi répákat, zöldségeket esznek, sőt, még a hús beszerzésére is odafigyelnek, azzal máris összehasonlíthatatlanul többet tettek le az asztalra, mint amennyi ostobaságot esetleg még mellé leírnak.


    Aki meg nem tájékozódik a saját érdekében, az meg... az meg vegyen 60 ezres ketyerét. Megérdemli ;-))


     


     

    előzmény:
    eda-1952 (114)
    2015-05-26  10:50
  43. Torolt_felhasznalo_799254
    Torolt_felhasznalo_799254
    2015. május 28. 07:36159.

    A hormonkezelt csirke meg a struccnyi csirke butaság. Laikus képzelgés.

    előzmény:
    mickamacka (156)
    2015-05-28  03:55
  44. 2015. május 28. 06:53158.

    Hát édes lelkem, én eddig ugyan azt gondoltam rólad, hogy te nem tartozol azon vihorászok körébe, akik azokat röhögik megállás nélkül, akik valahogy csak idetévednek az nlc-re, leginkább tanulni az itteni okosoktól..., majd belefutnak a dihidrogén-monoxidon magukat halálra röhögcsélőkbe.


    S mivel a háttérben olvasók legtöbbjének valóban gőze sincs arról, hogy mi az a dihidrogén-monoxid, meg látják, érzik is, hogy milyen röhögést fakaszt egyesekben az ilyen kifejezések nem ismerése, így máris dől is össze bennük a tanulnivágyás, s pucolnak elfele. De ha te magadat, tetejébe önként, ezekhez a néhányszavas latin virtuózokhoz sorolod be, nekem azzal gondom nincs, vedd úgy, hogy máris közöttük vagy.


    Egyébként te nem találod komplett röhejnek azt ami pl itt is folyik dihidrogén-monoxid meg tsai ügyében? Itt is ugyanaz néhány megzakkant alak nevezi ki magát hössnek, meg felkent védőszentnek azok érdekében, akik potenciális vásárolói lesznek a 60 ezres kóklerek gyártotta készülékeknek.


    Majd a következő pillanatban azokba rugdalnak, akik tényleg nem tudják többek között azt sem, hogy mi az a dihidrogén-monoxid. Ennél kevésbé már csak azt tudják, hogy el kellene olvasniuk minden latin szót a joghurt dobozán, meg a sült krumpli zacskóján, mert különben csak saját tudatlanságuknak lesz köszönhető, ha „ételeikbe” beledeglenek...


     


    Közben megbeszéltem magammal, hogy miután te is a vihorászokhoz soroltad be magad, ezért nem kell válaszolnod. Mindenesetre itt az én véleményem, csak hogy tudd.


    Bárki, aki mások tudatlanságán röhögi szét magát, miközben latin szavakat reptet a szájberszpészbe, az nem hogy nem hösse, még kevésbé védelmezője bárkinek is, mindössze egy magamutagató senki. Na jó, esetleg magamutagató senki sznob. 


    Kedvencetekre, meg tételeire, külön. 


    ---------------


    Mindenesetre addig is elgondolkodom azon, hogy ha valakinek nem inge egy dolog, az minek erőszakolja magára az inget... Fura.


     


     

    előzmény:
    eda-1952 (114)
    2015-05-26  10:50
  45. 2015. május 28. 06:03157.

    Még egyszer: azért van nálunk párizsi, mert nincs a zembereknek pénze. Erre van kereslet.


    Mao hátulról a második az élelmiszerre fordított kiadásokat tekintve (per fő per év), Ausztriában pl. épp kétszer annyit tudnak erre költeni, mint mi.


    Az erős csúsztatás, hogy az EU erőszakkal etetik ezt meg velünk, holott te is írod, hogy más eu országokban van jó termék. Itt is lenne, ha lenne pénz rá.


    Semmiféle felsőbb hatalom nem tiltja meg a magyar cégeknek, hogy színhúsból készítsék a párizsit, csak a piaci feltételek.


    És akkor megkérdezném: mit tehet arról a magyar, vagy eu-s vagy usa élip, hogy a magyar zembereknek nincs pénze? Elárulom: semmi, az összefüggés fordított Azért termelnek azt, amit mert a zembereknek nincs pénze. Hogy miért nem, saz messzire vezet, a középkorig vissza, de az biztos, hogy akiketr hibáztatsz, azoknak erre nincs befolyása.


    Ha őket hibáztatod, na, az az összeesküvéselmélet.


    Nincs hormonkezelt csirke az EU-ban, mert tilos. A nemesítéstől és a korszerű takarmányozástól lettek ilyen szép nagyok.


    Nem fogsz amerikai húst enni.


    És tudodn miértn nem? Ja, és nem a nébih-től félnek a cégek. Igazad van, az csak egy hatóság, legfeljebb rájuk dob egy kis bírságot. Amitől félnek és ami szabályozza leginkább a piacot a kisker láncok minőségbiztosítási rendszere. Az audittól félnek, mert az szigorúbb, mint a hatósági előírások. És aki megbukik az auditon, nem szállíthat és akkor lehúzhatja a rolót. A kisker láncok pedig a figyasztói igényekből indulnak ki. Az európai fogyasztó igényes, nem feltétlenül a magyar, de szerencsére ezek jórészt nemzetközi láncok. Nem a CBA-ról beszélek, ott ne vásárolj!


    Elárulom: brazil csirke most is érkezik az EU-ba, mert olcsó és van egy nagy adag vámkedvezményes kvótájuk. De az európai kisker láncokba nem tud bejutni, mert nem veszik meg. Nem felel meg az előírásaiknak.

    előzmény:
    mickamacka (156)
    2015-05-28  03:55
  46. 2015. május 28. 03:55156.

    miben 35% a hús? Roppant egxyszerű: Mert arra van fizetőképes kereslet.*


    Hát, engedd meg, hogy gratuláljak! Nem erről beszélek már hsz-ek óta?! Na mindegy, nemismétlem magam.


    Az jutott eszembe, hogy vajon miért arról magyarázol nekem, hogy gyümölcsöt enni kell?! Te kérted, hogy érdemben beszéljünk! Ez Neked az érdem? Jelentem, nem vagyok óvodás, akivel meg kell értetni, hogy az almában sok a vitamin, az Activiában a cukor. 


    Nem válaszoltál a kérdéseimre. 


    Továbbá azzal, hogy nem szalmonellás a tojás, hogy csak ritkán van botrány a piros paprikából, ha véletlen ólommal dúsítják, a mekdöncis hambitól itt hál'Istennek nem hal meg gyerek, de ez még nem jelenti, hogy a csirkék nem hormonkezeltek, a tehénből egészséges mennyiségű(!), jó minőségű tejet csapolnak le és adják el tök olcsón, mert arra van fizetőképes kereslet*, hogy a rengeteg antibio tök rendjén van...és az is normális, hogy lassan akkorák a csirkék, mint a struccok. A tehenek meg egyenként annyi tejet adnak, mint régen 5 tehén. 


    Arról is beszélgetnék Veled érdemben, hogy miért oly nehéz Mo-on jó minőségű húskészítményt, felvágottat találni! Nektek tudnotok kell, Ti vagytok a szakemberek! Akkor azt is tudod, hogy Nyugaton miért vannak normális ilyen terméek, nálunk meg úgy kell felkutatni! Nem hinném, h összeesküvés, de jelentősen összefügg az anyagi lehetőségekkel, amiről azért nagyban tehet az EU... ha már sikerült elintézni, h mindent behozzanak és semmit ne kelljen termelni...ja, bocs, nem mindent, csak a sz@rt.


    Hány család engedheti meg a sonkát, amiben hús is van? Nem tudom,nagyon kevés... de szaporodni tudnak! 


     


    Hogy miért nem hallunk a brazil botrányokról, visszaélésekről? Érdekes felvetés..talán mert nem tájékoztat a "független" sajtó, média semmiről. Valamiről Te tudsz, vmiről én attól függően, ki mibe botlik bele.... általában véleltenül, nem igaz? Kolleginák eléd tolják, Te eléjük, de elém nem tolja senki. Sok dolog érdekel(ne), de időkeretem véges... és a hozzáférhető anyag sem ömlik be az ajtón. Fura, hogy miért nem, nem? 


    Arra is kíváncsi lennék, hogy akkor most az a 65% egyéb összetevő a parizerben pontosan mi...mert a nitrátból és ammoniumból, trigliceridek észtereiből nem sokat értek csak azt, hogy nem nélkülözhetetlenek az egészséges életvitelhez! és mennyire jó az, ha megeszi egy gyerek. Vagy felnőtt. Vagy bárki élő. (mi és a kutyáink biztosan nem, de bizony van szülő, aki jobban szeret házaséletet élni, mint felelősen dönteni, hogy mivel fogja etetni szeme fényét)


    Ja, igen, az EU-ban sincs rendben, miért lenne?! Hol van rendben bármi is ezen a bolygón? Sokan vagyunk és még többen leszünk. 


    Ja, igen, kormányok jönnek, mennek. Eddig úgy volt, az EU az USA méltó "ellenfele" lesz, erős egység. Aztán jött a szab.ker. egyezm és az eredeti tervnek lőttek. Még nem jön be a GMO, stb, hiszek Neked, de 5 évet nem adok...


    Nem akarok amcsi terméket, szóját, kukoricát, húst! Egyik sem embernek való!

    előzmény:
    Ardian05 (154)
    2015-05-27  20:38
  47. 2015. május 27. 20:46155.

    És igen: hiteles szakemberként azt szoktam mondani, igen, Maon az élelmiszerek általában biztonságosak.


    De szét kell választanunk a hatóságok, rendeletek az ellen tudnak megvédeni, hogy ne kapj akut betegséget az élelmiszerekről. (Szalmonellától a botulizmusig).


    Azért, hogy a hosszú távú egészségedet megőrizd, te vagy a felelős. Mert hiába biztosítanám a hatóság által az írtó egészséges kenyeret és húst, ha csak azt ennéd, még oly minőségi, háztáji, bio is, hipp-hopp meghalnál vitaminhiányban zöldség és gyümölcs nélkül.


     


    Kapisgál?


     


    A menüt te állítod össze. Az bizony a te felelősséged, hogy cukros joghurtot veszel vagy naturt, friss húst vagy húskészítményt (bármilyen szuper húskészítmény, natur, bio stb.) ha sokat eszel belőle hasnyálmirigyrákot okozhhat, de még az is, hogy minden sütés után öntsd ki az étoljat, különben gyomorrákot kaphatsz a hevítés során keletkező karciogénektől.

    előzmény:
    mickamacka (152)
    2015-05-27  18:46
  48. 2015. május 27. 20:38154.

    Miért van olyan párizsi, amiben 35% a hús? Roppant egxyszerű: Mert arra van fizetőképes kereslet. Húsvétkor meg sonkának látszó tárgyakra. Idén kirúgtunk a hámból és vettünk valódi, békebeli pick-es sonkát.. húsvét hétfőre már elfogyott, olyan fonom volt. De 3500 forintomban fájt egy öklömnyi. Szerinted hány család engedheti meg?


     


    Az EU-ban tehát minden rendben van szerinted, vagy nagyjából rendben van.


     


    Akkor jó. Az USA szabker miatt fölösleges aggodalmoskodni Én  és a kollégáim készítettük a magyarországi hatástanulmányt. Nincs szó a GMO vagy klórozott csirke beengedéséről.


    Egyébként nagyon furának tartom, hogy ezt most hogy felfújták. A Mercosur tárgyalások miatt miért nem aggódott senki? Pedig Brazíliában az USA-énál sokkal gyengébb élelmiszerbiztonsági előírások vannak és sokkal több a GMO.


    Senki sem hallott a Mercosurról, se a Koreai vagy Japán szabkerről... Vajon miért? Kína? Hm? Ezek a tárgyalásdok szépen folynak, vagy már lezárultak, mi ezeket is szépen elemezzük, de a zemberek semmit sem hallottak róluk. Pedig egyik-másik sokkal jobban megkavarná az EU mezőgazdaságát.


    Ha most én is elmegyek az összesküvés-elméletek felé, akkor talán azért, mert a TTIP némely európai nagy cégeknek komoly versenyhátrányt jelenthet. Szó sincs élelmiszerekről. Az EU és USA közötti külker forgalom elenyésző része (3-5%-a) az élelmiszer: energetiakai berendetésekről, autó- és repülőgépgyártásról (Boing versus Airbus, rémlik?), IT technológiáról, vegy-  és gyógyszeriparról van szó.


     

    előzmény:
    mickamacka (152)
    2015-05-27  18:46
  49. 2015. május 27. 18:54153.

    ...és szerinted hányan fogják ezt megnézni? Hány embert érdekel? 


    Sajnálom, hogy ott az emberek tehetetlenek és teljesen kiszolgáltatottak, de ez a jövő vár ránk is...mert nem úgy fest, mintha az EU-s döntéshozók ez ellen dolgoznának. Azt pedig, hogy ide van mit behozniuk, ami értelmes és számunkra hasznos, erősen kétlem. 


    Jelenleg a szabadkereskedelemért megy a munka, de hát ezt mind tugyjuk, akik egy cseppet tájékozódnak...  


    Csak ez ellen nekünk tenni kellene, hiszen nem szorulunk semmiféle sz@rszemét árura!!


    Majd minket ellátnak? 


    A döntéshozóink mennyit kapnak az együttműködésért?? 


    Ez az egész Európa elleni merénylet!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_176902 (135)
    2015-05-27  07:38
  50. 2015. május 27. 18:46152.

    Beszélgessünk értelmesen a "hatóságokról"! 


    Mesélk én: hatósági személy voltam egy jó darabig. Bejött egy utolsó, névtelen kisebbségi önk.-i képviselő, mert levelet kapott tőlem, b@szott adót fizetni! Előkapta a kártyáját és előadta a jól begyakorolt dumát, "tudja maga, hogy én ki vagyok?". Igen, látom a nevét, ezek szerint jó helyre ment a levél! "Mi ez a levél?" Benne van, miért kapta, olvasta? Igen! Jó, elmagyaráztam uaz, amit leírtam. Döbbenet volt, hogy ennyire jutott és ezért fáradott be.


    Az ügyirata soha többet nem került a kezembe se jogerő, se az ügy lezárása miatt. Akkor mi is van a nébih "Hatósággal"? 


    Úgy érted, a nébihtől u.úgy rettegnek a multik, mint adócsalás miatt a NAV-tól? Mint közalkalmazottak a kisebbségi pártmókusoktól? És a nébih nem ám olyan mocskos, mint a NAV? 


    Beszélgessünk most egy picit másról:


    hogyan van az, hogy a boltokban filléres tejet, tojást kapsz? Azt is a nébih ellenőrizte? Nyilván megy és megnézi, korrekt helyről jön!


    Hogy a tyúkok fele annyi idő alatt nőnek több, mint normál súlyuk kétszeresére? 


    az hogyan van, hogy a csirkék, marhák, tehenek a lábukon nem tudnak állni, sokszor csontjaik törnek darabokra, mert a saját súlyukat nem bírják el? Mi is az? Növekedési hormon? Te biztosan jobban tudod, mint én! 


    Mi az a rengeteg antibiotikum és miért kell, ha normális körülmények között tartják az álltokat? nem egymást tapossák agyon, sebzik meg? Eszem húst, a leölés elkerülhetelten, de nem ez a lényeg, ne beszélj félre!


    Mi az a rengeteg baromság 10 deka felvágottban, amit húsnak csúfolunk? 


    Hogyan lehet, hogy egy felvágottnál nem ritka, hogy a hústartalom vmi 35% körüli? Akkor mi a "maradék" 65%? (de hát az a többség!)


    Ezek volnának az összeesküvés-elméletek? Azért ennyire ne legyél már! Hacsak nem vagy (meg)fizetett hirdetés :D 


    Én csak annyit mondtam, hogy a szabadker. egyezm. miatt minket is érinteni fog az USA ipara! Így sem jó nekünk, úgy még kevésbé lesz jó! Olcsó áron kínálják majd a sok sz...t. Beszélgethetünk róla, ha nem nézted meg a filmet,  két dologról párhuzamban nyomjuk...a nébih Téged nem fog megmenteni a nemzetközi egyezmények hatályától! Mit vársz tőle?  A kormány addig van hatalmon, míg azt megengedik neki. A nébih detto. Vagy azt hiszed, Afganisztánban azért bombáz a NATO, mert atomja van az országnak? Nem is ám a kőolajért! Ukrajnában nem ám amcsibarát kormány csücsül! A kormányunk meg egy szuverén, független ország kormánya és a nébih mindenható! Kellemes álomvilágban élhetsz, ha azt hiszed, minden királyság :D


    Fontolgatják (nem tudom,jelenleg hol áll a dolog), hogy az országok hatásköre, hogy a GMO-t feltüntetik-e vagy sem, ha betör a bizniszbe az USA...az már nem lesz EU kötelezettség. A mi országunk pedig messze nem híres a szuverén döntéseiről! Hol lesz addigra a nébih?


    Egy dolog, h az eur-i vágóhidak relative rendben vannak, de mindegy lesz, ha az USA-ból érkező hús kínzott, kilukasztott belű, beteg, sokat szenvedett, bántalmazott, vasvillával összeszúrkált állatoktól való...szerinted nem fog érinteni? Jelenleg úgy áll, h az amerikai kormányokat zsebből megveszik kilóra ezek a konszernek, nem hinném, h ne lenne nagy biznisz még jobban talpat nyalatni sok pénzér' az EU-s döntéshozókkal! Végül is csak egy kontinensnyi vásárló a tét!  


    Ismerek egy élelmiszerkutató céget! Egy multiboltnak (most már kettőnek) végez kutatást! Olyan rossz ízű, borzaslmas ételeket, tejterm, húst, édességet, szószokat, amiket tesztelnek íz, illat, állag alapján, a Föld nem hordott a hátán! nem mondják meg, hogy a felvágott hány %-a hús, mi van benne és ez neked hogy tetszik, csak arra kíváncsiak, ízlik-e, tetszik-e, megvennéd-e! Ezek biológusok és íz alapján tesztelnek!   Akkor miről is beszélgetünk?   Ha a szafaládénak nincs szafaládé íze, akkor az egy mocsok. Ha a felvágottban 35% a hús, az is az. A filléres tej is az. Ha az állat szenvedett, a tőle származó étel szemét és az állat hiába kínlódott oly sokat.


    Viszont sokan vagyunk és mind éhesek vagyunk. Ez van.


    Csak nem kellene azt hazudni, hogy minden rendben! 


    Azt gondolom, változhatnának a dolgok, ha mindenki csak egy picit figyelne és többet áldozna a tisztességes üzlet oltárán...anyagilag, vásárlói döntések által.


    Ez múlik rajtunk. Ha Te viszont  "hiteles szakmabeliként" azt mondott a barátaidnak itt, az enelcén, hogy "minden rendben van, mert a nébih megy és harcol a köz javáért", akkor még annyira sem fognak kinyílni a szemek, mint egyébként (sem).


    Az USA-ban minden 3. gyerek viselkedési zavarral küzd... nem tudom, de sztem köze van az életmódhoz, a hormontart. étel, sok vegyszer... idegrendszeri hatások stb...ha a nátrium glutamát befolyásolja az agyalapi mirigy műk-ét, akkor véletlen, hogy minden 3. gyerek deviáns? 


     

    előzmény:
    Ardian05 (151)
    2015-05-27  16:18

Címlap

top