Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Lehetetlen bejutni az iskolába, ezért a szülők alapítottak egyet
2014-05-29 05:001.
Létrehozva: 2014. május 29. 05:00
Az alternatív iskolákról mindenki hallott már jót is, rosszat is. Legtöbben azért aggódnak, hogyan állja majd meg a gyereke a helyét a ,,való világban\". Akinek személyes tapasztalatai vannak, azok nagyrészt viszont dicsérik a Waldorf-iskolákat. A hagyományos oktatásból egyre többen ábrándulnak ki, így a waldorfokban is óriási a túljelentkezés. Egy csapat lelkes szülő elhatározta, hogy iskolát alapít. Egy év kemény munka, szeptembertől pedig már várják a gyerkőcöket. Éppen tegnap posztolták a Facebook-oldalukra, hogy végre beadták a nagy paksaméta papírt a megfelelő kormányhivatalnak.
Nők Lapja Café: Lehetetlen bejutni az iskolába, ezért a szülők összefogtak, és alapítottak egyet
Nők Lapja Café: Lehetetlen bejutni az iskolába, ezért a szülők összefogtak, és alapítottak egyet
egyáltalán nem kötelező a filozófiát követni.
Ne mondjal mar ilyet ! Benne van a magyar Waldorf szovetseg altal kiadott kerettantervben. Nezz mar utana !
Vagy az csak egy vandeminek papir lenne ?
Mondhatsz akarmit a aldorf hatranyoshelyzetu devians kepzes egy beilleszkedest segito hala a teremtonek igen kis %ot erinto modszer az egesz vilagon. Hogy Ti ebben elitkepzest veltek felfedezni az a Ti bajotok.
ami ékezet nélkül íródik, el sem olvasom. csak szólok a cimborádnak, kár erőlködnie.
szegeny ketlin....
bababetű, bababetű.............., nem is tudod hová irattad a gyereked.
Máskülönben pontosan megindokoltad volna miért odajárt, tényszerűen alátámasztva a neked tetsző részekkel, mellyel meggyőzted magad anno, hogy neki oda kell járnia.
Ennyit erről.
akkor neked sem ártott volna inkább waldorfban tanulni, mert a szövegértelmezés nem megy.
vagy szelektíven olvasol és átlépted azokat a hsz-eimet, ahol azt fejtegettem, hogy a fiam milyen tapasztalatokat és tudást szerzett a waldorfokban.
de annyira nem érdekelnek a kiollózott szövegeléseitek, a minden gondolkodást nélkülöző kommentjeitek.
ami ékezet nélkül íródik, el sem olvasom. csak szólok a cimborádnak, kár erőlködnie.
Nem mindegyike.
Ugyanúgy lehetnek olyan szülők az állami iskolák tanulóinak is, mint amilyenek steiner féle humbugos iskolások szülei is. Azaz, majd csak lesz valahogy............
http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/10.03.htm l
Nem kétlem, hogy vannak akiknek ez megfelel.
Kb pár ezer ember.
Hatásuk, igaz, érezhető. De nem úgy ahogy gondolod. Hanem úgy, hogy az itt végzett gyerekek többsége képtelen megállni a helyét amikor egy magasabb képzési szintre lép.
Lehet vele jópofizni és nem a témáról viccelődni, a valóság lelombozó.
Mert a témához érdemben még nem szóltál hozzá,csak a hozzászólásokat fikázod.
Hát jó szórakozást hozzá.Igaz, egy W-tól ennyi telikk.
Aha, te már csak tudod, ki mit tud.
http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/10. 03.html
Szemelvények Rudolf Steiner munkássságáról:
A századforduló táján került mélyebb kapcsolatba az egyik okkultista irányzattal, a teozófiával, amelynek hatására kidolgozta új "szellemtudományát", az antropozófiát, a "szabadság filozófiáját".
Antropozófiai koncepciójának kidolgozása során a század első évtizedében fordult érdeklődése egyre inkább a nevelés kérdései felé. Ennek új formáira vonatkozó elképzeléseit 1907-ben tartott előadása "A gyerek nevelése szellemtudományi szempontból" (Die Erziehung des Kindes vom Gesichtspunkt der Geisteswissenschaft) fogalmazza meg először.
.. ennyit is ér a hozzászólásod.
Legyszives normalis hangnemet megutni es szemelyeskedes helyett a temahoz szolni .
Bocsanat, itt van az elozo hsz-em.
Nelkule erthetetlen, mirol van szo
?????????
Mi tortent 1979-ben ? Sajnos fogalmam sincs rola . En semmi 79-es sztorival nem tudok szolgalni.
....Ez az emlitett per , amit a francia Waldorf federacio elvesztett , 2013 juniusaban zajlott le. majd forditok belole , kenyszeritesz ra.
...Putyin 2012-ben talalta fogara valonak a Steiner/Waldorf sulit
...A Steiner/Waldorf imado , bepalizott , gyerekeit meggyilkolo belga edesanya 2014 majusi hir.
....A majdnem 2 millio normalisan iskolazott magyar gyerek 2012/13-as adat.
....Az elenyeszo szam :1200 iskolas es 3000 ovis a waldorf.hu oldalarol jon.
.....Sajnalom, hogy tolem tudod meg , annyi ev iskola utan , hogy a "szabad" gyereked kotelezoen egy filozofiat kovetett.
Kerdem en : anyak napjat unnepeltek abban a suliban ?
Sajnallak, hogy nem tudtad , hogy tanitoi kepesitessel rendelkeznek...
Reszlet es---> masolatok a tanitok kepzeserol : az oldalukon ellenorizheted.
Orrod elott szopta a gyereked az antropozofiat , eveken keresztul
A KÉPZÉS RÖVID LEÍRÁSA
A szemináriumi munka középpontjában a Waldorf-pedagógia antropozófiai-antropológiai alapjaiba történő bevezetés áll. A módszertani órákon főként a tantárgyak szemléletmódjával, céljaival és feladataival foglalkozunk. A szemlélet- vagy megközelítési mód feldolgozását követően térünk át az adott tantárgy osztályfokokra lebontott tanítási tartalmaira. A módszertani kérdésekkel egységet alkotva foglalkozunk a Waldorf-pedagógusi munkához elengedhetetlen átfogó témákkal is: így többek között a goethei természetszemlélet, a fejlődéslélektan, a biográfia, az elmélyülés, az önmegfigyelés, a kutatásmódszertan, az érzékeléstan és a szervezetfejlesztés is helyet kap a tanfolyam tematikájában. Lényeges elemként kezeljük korunk alapkérdéseit, mindezek mellett a vallás- és művelődéstörténet, a művészettörténet, a társadalomismeret és az etika is megjelenő képzési tartalom. A művészeti foglakozásokkal a hallgatók alkotó erőit kívánjuk iskolázni. A képzésen folyamatosan jelenlévő és gyakorolható tevékenységek: beszédképzés és dráma, festés-táblarajz, agyagozás, zene és euritmia.
es legyszives megnezni itt a waldorf kerettantervet , a sajat oldalukon
ertelek, en szinten igy voltam vele. nekem sem okoztak problemakat a vizsgak, a megmerettetesek, csak iskolaba jarni utaltam, es az elore emesztett anyagot ismetelni. (a pl. verselemzest egy eletre meggyuloltem)
a W. pont nekem valo lett volna!:)
Sajnalom, ha magyarazkodasnak jott at. Csak reagalni szerettem volna egy felvetesre.
Egyebkent az en ferjem is gyakran szokta mondani, mennyire ertekelte volna o is, ha W-ba jarhatott volna:-) Pedig o aztan lazan es konnyeden ment at a magyar oktatasi rendszeren az egyik legkomolyabb egyetemi kepzest is beleertve. Na meg kesobb a nemzetkozi megmeretteteseket. Megsem mondana, hogy elvezte volna a folyamatot. A fiunket viszont nagyon jonak tartja:-)
ohh, nem kell magyarazkodni!:-)
a FAR tagjai (Funkcionalis Analfabeta Rozi/Rezso) azt kepzelik, hogy a W=Montessori. mondjuk nekik igen, nehany hianyzo neuron hijan, keptelenek kulonbseget tenni! :-D
nagyon nem mindegy, ha tanitanak egy gyereket, gondolkozasra inspiraljak, vagy racsapnak egy oriasi rakas megismetelendo, es felmondando anyagot, semakat ultetnek a fejebe, oszt' annyi. az a jo, okos, kedves, stb. aki minel jobban reagal az idomitasra.
volt szerencsem W.-os gyerekkel talalkozni, es nagyon sajnaltam magam, amiert en kimaradtam belole. valoszinuleg kevesbe utaltam volna suliba jarni, kevesebb idegbeteg, hiszterikus, tanerovel lett volna dolgom (tisztelet a kivetelnek) es esetleg kevesbe unatkoztam volna.
"anyam.. jartal suliknak csak a kozeleben ???"
Én csak erre válaszoltam ... anyám ... tényleg nem pörgöm túl ....
te is csak olvastál valamit valahol 79 tavaszán.. ennyit is ér a hozzászólásod.
egyáltalán nem kötelező a filozófiát követni. kifejezetten kitértünk erre az óvodában és az iskolában is, és egyik helyen sem került szóba soha ez a filozófiai irányultság, mert sem az óvónők, sem a tanítók nem tanulták és nem gyakorolták soha. egyszerűen nem volt opció.
pedig tobb kozos pont is volt a mondanivalonkban... mindegy. nyugi en csak egy ismeretlen forumozo vagyok x velemennyel a jelenlegi oktatasi rendszerrol.
azert ne porogd tul. mert szerintem keves kivetellel szar attol meg masnak lehet a best...
beke
és milyen szerencse, hogy az állami sulikban ülő diákok mindegyike kiváló értelmi képességgel rendelkezik, kiemelkedő tanulmányokat folytatnak és remek, sikeres dolgozó felnőttekké válnak.
AHA! csak az élet nem ezt tükrözi.
amugy figyeltel??? ki mondta hogy az orvosi szar?? pont aztirtam hogy pl a SOTE vagy a BME alapjan ne vonj le altalanos kovetkeztetest milyen szuper a rendszer. vagy a fent emlitett sulik miatt.. ezek iszonyuan pici darabja. attol meg az egesz rohad hogy van kirakatresze...
persze egybemoshatod a sotet mondjuk az te bolcseszkar tobbsegevel. attol meg nem lesz egy szint. ahogy a fazekas gimi se az altalanos oktatas szintje...
anyam.. jartal suliknak csak a kozeleben ???
Capuccino: nyilván nem megy mindenki egyetemre, de a nem szar egyetemekre is a legtöbben a közoktatásból jutottak be. Amúgy meg mindenki azt szaroz amit akar, és oda járatja a gyerekét ahova akarja, csak ne legyen már egy általános vélemény, hogy szar az egész! És hála az égnek azoknak akiknek minden szar van egy csomó alternatív lehetőség, hogy ne kelljen beleágyazódniuk a nagy nemzeti szarba, hanem a saját kis szarmedencéjükben evickéljenek.
Amúgy, ha a gyerekem bejut majd az orvosira - ha éppen oda akar menni - büszke leszek rá, hogy a sok szar ellenére ami az élete része volt mégis boldogul valahogy.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az állami oktatás maga a csúcs, de ott is van jobb is, rosszabb is, jó tanuló gyerek, rossz tanuló gyerek, értelmes gyerek, butácska gyerek.
Én egy testvérpárt ismerek csak akik Waldorfosok voltak, az egyik az érettségi előtt hagyta ott kb. fél évvel a sulit, mert éppen megnemértett diáknak képzelte magát és ezt az iskola és a szülő is hagyta. A másik gyerek felsős korában a 11 szavas mondatban 9 helyesírási hibát vétett. Nyilván lehet, hogy mindkét gyerek nem a legkiválóbb kategória, de ez nekem minősíti azt az iskolát. Ettől még a többi intézmény, pedagógus lehet jó, nem nagyszar az egész!
De elég, ha csak abból a közhelyből indulunk ki, hogy egy felnőtt ember mire emlékszik az általános iskolai tananygból. Mert ez közhely ugyan, de nem hülyeség. Semmire. Akkor mi értelme van? Mondatnám azt, hogy a hülye bebiflázza a tananyagot, hogy 5-öst kapjon, közben az okos élné az életet, és tanulna saját maga, valamint kifejlesztené azokat a képességeket, amikre a mai életben valóban szükség van. Csak az elméletem ott bukott meg, hogy sajnos minden felvételin számítanak az iskolai osztályzatok
Az iskolának praktikus ismereteket kellene tanítania. Mi még mindig ott tartunk, hogy az iskola sok-sok információt ad. Pedig az információ (legalábbis ez a fajta) az internet világában nem érték. Ezt sok más országban már felismerték, nálunk talán sose fogják. Az alternatív iskolák viszont nálunk is.
Meggyőződésem, hogy egy jó képességű gyerek (ember) azt ér el az életben, amit akar. Kivéve persze Nobel -, Oscar-díj, meg sakk világbajnoksag, ilyesmik. Nem biztos, hogy ehhez a hagyományos út a legmegfelelőbb, gondolok itt arra, hogy gimnázium - főiskola - egyetem.
Mindezt egyenként annak ellenére gondolom, hogy az en utam ez a hagyományos fajta volt, és soha nem jártunk waldorfba.
Az életben való boldogulást nem az a rengeteg információ segíti, amit a hagyományos iskola ad, hanem bizonyos képességek, amire viszont szinte egyáltalán nem fektet hangsúlyt. Ezt a waldorf felismerte, a magyar közoktatás viszont talán soha nem fogja. Adott helyette hittant és etikát.
De megértem a waldorf - ellenességet is. Ez manapság nagyrészt az emberek félelme miatt van. Ez ugyanaz a félelem, ami miatt nem meri valvalaki nem angolórákra vinni az ovisát, vagy nem meri nem megvenni neki a legújabb fejlesztő játékot. Fél, hogy az ő gyereke behozhatatlanul lemarad. Pedig az a gyerek, akit hagynak magától fejlődni, mindig előrébb lesz. Es nem elhanyagolható szempont, hogy őt sokkal kevesebb stressz fogja érni.
egyetemre nem megy mindenki, és a magyar egyetemek között csak pár jó van. a külföldi diákok is ott jelennek meg csak.
hitt el, egy elte bölcsészen, vagy tanárin nem fogsz külföldi diákkal találkozni, egy SOTÉN, vagy egy BME mscn meg rengerteggel .
szóval szar ennek a vége is.
Szerintem ismert teny, hogy a W. iskolak soha nem torekedtek tobbsegisegre. Mint ahogy altalaban a minosegi attributum sem feltetlenul parosul a mennyisegivel... Ezert nem szoktam igazan erteni, amikor a szamszeruseggel dobaloznak a temaval kapcsolatban.
Pl Angliaban az iskolas korosztaly mindossze kb 7%-a mondhatja el magarol, hogy maganintezmenyben vegzi a tanulmanyait. Megsem gondolna senki, hogy minosegileg ok kapnak rosszabb oktatast, csak mert elenyeszo kisebbsegben vannak...
Sokadszor, bar azt hiszem hiaba...: nincsen filozofia kovetesi kotelezettseg.
En is tudnek olyan oldalakat mellekelni, ahol "nagy ralatassal" rendelkezok kritizaljak a W. oktatast, tenyleg nem kell a spanyolviaszt feltalalni hozza. Sot olyanokat is ismerek, raadasul szemelyesen, akik belulrol megismerve csalodtak, es hagytak ott azt. Tanarkent, vagy szulokent. Mi sem bizonyitja jobban, hogy valoban szabadon valaszthato a rendszer es szabadon hatrahagyhato. Nincs kenyszer, mint ahogyan sokszor sugallni probaljak.
Szemelyeskedes, aggresszio...
Talan akik elolvassak a hozzaszolasainkat, le tudjak vonni a kovetkeztetest, ki mennyire hiteles.
En mellekeltem a Waldorf alumni web-oldalat, ott jo par nevet lehet talalni:-)
Tobbek kozott a norveg miniszterelnok is ex-W-os;-) Tudosok is vannak. A kisfiam zenetaranak a fia pl kozmologus, asztro-fizikus, Cambridge-ben vegzett, majd Heidelbergben posztdoktorit, onnan kerult a svajci CERN-hez, most pedig itt kutat es tanit A-ban.
http://www.sussex.ac.uk/physics/people/peoplel ists/person/168364
Mivel olyan emberekkel vagyok korulveve (szulok, tanarok), akikbol sokan maguk is W. iskolat vegeztek, vagy a gyerekeik idejartak, ma pedig mar "kiletpek az eletbe", es tanui lehetek a sikeruknek, szamomra tenyleg mulatsagosnak tunnek a kommentek, "mennyire elfuseralja egy szulo a gyereke eletet a W. valasztassal". Napi szinten latom, tapasztalom az ellenkezojet:-) Es 7 eve vagyok reszese egy olyan szuloi kollektivanak, akikrol nehez lenne azt mondani, "agymosott" brigad. Van kozottunk tanar, orvos, kertesz, epitesz, asztalos, festomuvesz, IT szakember, webdesigner, iro, de nemzetkozi hiru tengerbiologus, egyetemi tanar, pszichologus, szuleszno, foszakacs, stb is...
A fent emlitett web-oldal nagyon szimpatikus mottojat is magamenak erzem, miszerint a Waldorf is egy a sok iskola kozul a maga kisebb-nagyobb csodaival, a maga kisebb-nagyobb nehezsegeivel...
http://thewaldorfs.waldorf.net/
Amit pedig ajanlani szoktam, a BBC dokumentumfilmrendezojenek, Jonathan Stedall-nak a 3 oras filmje RSteiner-rol, tobb kontinensen forgattak RS rendkivul szeleskoru munkassagarol, oroksegerol. A W. pedagogiaval kapcsolatos reszeket tobbek kozott a mi iskolankban. A youtube-on megtalalhato. Felreertes ne essek, nem reklam, hanem egy kis objektiv ismeretterjeszto:-)
Lemaradt a gondolatom vége és egyben lényege:)
..., teljes "körzetes" mélyvízbe dobni, pontosan azért, mert teljesen más szellemben nevelték az oviban, mint egy átlag állami oviban nevelték volna - NEM MERTÜK!
"piroska": szerintem itt nem arról van szó, hogy a szülő azt gondolja, hogy a gyereke különleges, hanem azt, hogy, ha van lehetősége - szerinte - többet, jobbat adni a gyereknek akkor megteszi, és én ezt teljesen jogosnak érzem.
Nem azért, mert az én gyerekem waldorfos - sima állami suliba jár, igaz abból próbáltunk egy a kerületben "elitnek" számító intézményt választani, kicsi suli, összetartó közösség, magas színvonal, nemzetiségi suli, ezért magas szintű nyelvoktatás stb. stb.
És fontos szempont volt a kicsi suli, mert az én lányom is alternatív oviba járt, igaz ő montessoris volt. Csak jót tudok mondani róluk, hihetetlenül felkészítették a gyereket a sulira, burokban nevelték, tényleg tök jó volt, de aztán úgy döntöttünk, hogy itt az ideje a való világnak, teljes "körzetes" mélyvízbe dobni, pontosan azért, mert teljesen más szellemben nevelték az oviban, mint egy átlag állami oviban nevelték volna. És szerintem jól döntöttünk, nehéz volt iskolát találni, de megérte, hogy az államit választottuk. Mi úgy vettük észre, hogy az alternatív oktatási rendszer már az óvoda - iskola váltásnál nehezen átjárható az állami rendszerrel.
talaljon uj argumentacio=talaljon uj argumentaciotAnnyira elenyeszo az ott iskolaztatott gyerekek szama , hogy nyugodtan lehet legyinteni : semmilyen veszely nem fenyegeti a vilagot , Magyarorszagot , ha a majdnem 2 millio beiskolazott magyar gyerekbol 1200 gyerek Waldorf suliba es 3000 gyerek Waldorf oviba jar.
Franciaknal is elenyeszo szam : 2500 gyerek viseli el, hogy az iskolaudvarban surgo-forgo-fontoskodo mama benyomta az antropozofiaba es ugy kell viselkednie, hogy lelekvandorolhasson...
A szulo azt hiszi, hogy "szabad" gyereket csinal.... de szabad-e az a gyerek, aki KOTELES egy filozofiat kovetni ?
Kotelezve van ra nem csak a raeroltetett iskola altal , de beszervezett szulei altal is...
Azt hallottatok , hogy Putin szerint ez a jovo iskolaja? Mit ismert fel Bennuk?
Nehany napja Belgiumban egy edesanya vizbefolytotta ket kisgyereket , mert elviselhetetlennek tartotta, hogy, munkavesztes utani anyagi szituacio miatt , Waldorf helyett klasszikus iskolaba kell oket beiratnia... na ez is az ami szektaszagu...
Forditoba betenni es atnezni, mit mond/mit ir 40 eves Waldorf-multjarol egy ember, aki Waldorfban vegezte iskolait , ott tanarkodott es magas tisztseget viselt. Az igazsag a Steiner-Waldorf iskolakrol
Roviden : 2008-ban krizis Waldorfek francia szervezkedeseben : nem megy a biznisz , nem harap a hal : 2500 gyerek ilyen nagy orszagban NULLA .
A francia vezetosegnel megbiztak ezt az embert azzal, hogy a toborzashoz talaljon uj argumentacio, ahhoz, hogy a szulok! akarjak ezt az iskolat a gyerekeknek...
O azt mondta : eloszor tisztaban kell lenni azzal, ami nem volt jo, ami nem mukodott es utana kell megnezni azt , hogy hogyan kell javitani a bepalizast...
Ez egy ideig "interne=szervezeten belul" jatszodott, aztan a nagyon oszinte es nagyon objektiv tanulmanya kiszivargott es per lett belole. A Waldorf federacio beperelte es a Waldorf federacio vesztett .
Es akit erdekel, az megnezheti, mi is az , ami nem stimmel .
Tanulmanyok a Waldorf pedagogiarol
Es olyan ember beszel rola , aki fulig benne volt : mint tanulo , mint tanar es mint vezeto.
Nem egy bepalizott anyuka szemelyeskedik ...
Ha kioktatás helyett, egyet mondtál volna a híres tudósok közül előbbre lennénk.
http://hvg.hu/kultura/20131007_Ok_kaptak_az_ orvosielettani_Nobeldijat
Egyikük -Thomas Südhof- írja önéletrajzában: "I spent my childhood in Göttingen and Hannover, and graduated from the Hannover Waldorf school in 1975." (http://www.dnva.no/binfil/download.php?tid=49974)
... bár lehet, hogy még nem elég híres. (pl. én sem hallottam róla eddig ) csak rákerestem a guglival a nobel és a waldorf szavakra.
Egyszerűen nem bírom elviselni, ha valaki valami irgalmatlan nagy baromságot tényként ad elő. Sokszor az ilyen hsz-ok miatt nem jutok el addig hogy a témáról véleményt mondjak.
Olvasgattam a hozzászólásokat, érdekesek, jól tükrözik az általános "waldorf-nem waldorf vitát",de aki a waldorf mellett dönt vagy döntött az ugye hall innen-onnan többnyire sztereotípiákon alapuló véleményeket, főleg olyanoktól,akiknek abszolút nincs rálátása, ezt a rendszert nem vagy csak másodkézből ismerik, tök felesleges nekik magyarázni, parttalan vita.
Nem erdemes vitazni azokkal, akik ugy formalnak velemenyt, hogy annak targyarol szinte semmilyen valodi informaciojuk nincsen. Csak provokatorok.
Attól, hogy nekem az a véleményem, hogy a kettes tanuló gyermekemnek elit gimnáziumba kell járnia, attól meg nem fogják felvenni oda. Hiába érvelek azzal, hogy ez az én véleményem!
Aha. Milyen jó is hogy megmondod hogy mi lehet a véleménye bárkinek is.
Ami egyezik a tieddel az az OK.
Vissza a témára:
szűlői felelősség kérdése IS ki hová íratja be a gyerekeit.
Az a baj, hogy a gyerekek isszák meg a levét a "jószándékú idotizmusnak"
Utána jönnek a topikok, hogy "anyám átvert", " " miért nem boldogulok amikor a körülöttem lévők meg igen".
Nem kis felelősség ez az egész, az egész család életére hatalmas befolyással van.
Pro és kontra.
Mondatnád azt is, hogy a babfőzeléket szerinted lencséből kell főzni, de attól még az sem lesz igaz.