Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Harmadikként,hogyan tovább

csonakazo hölgy
Létrehozva: 2013. október 2. 22:54
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek? Igen. Azt hiszem kívülállóként nézve, a lehető legsablonosabb sztori esett meg velem.Az egyik oldalon, jól szituált, magas beosztásban lévő nős férfi, 2 gyerekkel, és persze feleséggel. A másik oldalon 35 éves ,egyedülálló, magánvállalkozó, naiv, hiszékeny, nő. Én. Igen. Szerető voltam. Két évig. Persze a megfogalmazás téves, a nős úriember szerint (a továbbiakban pszichomanipulátor, én így hívom most már) én a barátnője, mi több szerelme voltam , mégis úgy dobott el két év után, hogy még csak annyi tisztesség volt benne, hogy személyesen közölje. SMS-ben "szakított" velem. Tudom, talán felesleges egy ilyen embertől tisztességet várni, mégis fáj. Két évvel ezelőtt, mikor megismerkedtünk, eléggé mélyponton voltam lelkileg,és egy komoly betegséget is diagnosztizáltak nálam. nem állítom, hogy éppen a nagy szerelmet kerestem volna akkoriban, ő mégis mindent megtett, hogy belészeressek, és el is érte a célját. Ma már azt mondom, az egóját akarta növelni ezzel is, nem volt neki elég a szimpla sex. Ugyanakkor 2 év alatt szinte mindennap együtt voltunk, gyakran reggeltől -estig, közösen intéztünk mindent. Munka után rögtön hozzám jött, volt hogy tőlem hívta fel a feleségét... Olyannyira közösen intéztünk mindent, hogy többször rezgett neki a léc, és nem kicsit. Több olyan eset volt amikor nyilvánvalóvá kellett volna hogy váljon a felesége számára, hogy van egy harmadik.És azt hiszem a felesége nem akarja / akarta megtudni, inkább homokba dugja a fejét. Hiszen ha a férjem alapozós inggel jön haza, vagy a kocsijában az ülés alatt találok egy friss rózsát, akkor azért gyanakodnék. Az utóbbit állítólag úgy magyarázta ki hogy véletlenül berepült a kocsiba. A házassága, állítólag romokban, otthon terror van...stb , az ilyenkor szokásos dolgokat mondta.  Hozzáteszem semmiféle anyagi érdekem nem fűződött ehhez a kapcsolathoz. A heti , rendszeres virágcsokrokon kívül semmit nem kaptam tőle.  Kihasznált , becsapott, és a legrosszabb, hogy még most is, ezek után is szeretem. Hülye vagyok? Igen, tudom. Nem tudom, hogyan , és merre tovább, az eszem tudja, a szívem nem. Voltatok már hasonló helyzetben?
  1. 2014. január 5. 18:37351.

    A legtobb bortonlako is ezt kerne.....

     

    Hat en inkabb a cselekedet alapjan itelnek meg megiscsak embereket-mint ahogy neha en is gondolom erre-arra,hogy dogoljel meg, ki sem mondom-inkabb ne errol iteljetek meg, please!!!!! 

    előzmény:
    csillag30 (349)
    2014-01-05  18:30
  2. 2014. január 5. 18:31350.

    Szarbol nem lehet varat epiteni. x evig epitetek valamit kozosen, az alapanyag szar, ergo ha egyszer vegeredmeny lesz, hat nem hiszem, szivesen eltek egyutt egy budos, esoben tokreelazo,eppenhogycsak osszetakolt kunyhoban.

     

    Szerintem hagyni kene az egeszet, egy kapcsolatban a jelenben is meg kene talalni a boldogsagot, nemcsak a boldogsagrol almodozni,a jovore nezve, amit masik vetit eled, mert mast nem tud adni,csak egy boldogsagrol vetitett kepet, amire azt mondja, a jovoben ez LESZ.

     

    a maban kell elni, mert nem biztos, hogy megadatik a holnap-aki boldogsagot ma nem tud adni,annak Te se adjal semmit!

    előzmény:
    ötöslottó (304)
    2014-01-05  10:36
  3. 2014. január 5. 18:30349.
    "Arra kérlek téged, ne ítélj meg engem úgy, mint az emberek, a cselekedeteim szerint. Úgy ítélj meg, mint az Isten, a szívem rejtett szándékai szerint." - írja Schiller.
    előzmény:
    Vitosa (343)
    2014-01-05  18:14
  4. 2014. január 5. 18:28348.

    Megkérdezted már magadtól, miért nem teszed meg?

     

    előzmény:
    ötöslottó (347)
    2014-01-05  18:22
  5. 2014. január 5. 18:22347.
    .Tudom mit kell tennem, de mégsem teszem.Ő pedig (ahogy mondta) fel sem fogja, hogy vége lehet.
    előzmény:
    Vitosa (342)
    2014-01-05  18:09
  6. 2014. január 5. 18:20346.

    Sajnos ezt az ember a saját bőrén tapasztalja és tanulja meg. 

     

    Van az a pont, amikor a szavak már csak átsuhannak a füleden és csak azt nézed, mit csinál, mit bizonyít, és már csak azt hiszed el, ami elmúlt, ami megtörtént.

    És van az a pont, amikor annyira fáj, hogy mindegy mi lesz, csak ne fájjon tovább!

    Én mindkettőt átéltem, nem kellemes, viszont nagyon tanulságos!  

    előzmény:
    szerka (344)
    2014-01-05  18:16
  7. 2014. január 5. 18:20345.
    Minden szavaddal egyet kell értsek. 
    előzmény:
    szerka (341)
    2014-01-05  18:08
  8. 2014. január 5. 18:16344.
    előzmény:
    Vitosa (343)
    2014-01-05  18:14
  9. 2014. január 5. 18:14343.

    Két mondás jut eszembe:

     

    1. A szó végeredményben nem más, mint kifújt, meleg levegő. A tettek számítanak. Meg a bizonyíték. (J.R.Ward)

     

    2. Aki panaszkodik, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé.

     

    Mindkét mondás NAGYON IGAZ!  

    előzmény:
    szerka (341)
    2014-01-05  18:08
  10. 2014. január 5. 18:09342.

    Az a múlt, ami elmúlt! Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi!

    De most mi van? Szenvedsz!

     

    előzmény:
    ötöslottó (340)
    2014-01-05  18:06
  11. 2014. január 5. 18:08341.

    Persze, hogy nem ismerem jobban.

    De a racionalitás adott.

    Egyáltalán nem az számít, hogy mit mond. Csak az számít mit tesz.

    Szépen eléldegél a felesége mellett. Neked pedig füttyent, ha éppen rád van szüksége. Ameddig türsz. Pontosan csak addig. Még jó, hogy nem enged el. Nehezen találna ilyen toleráns nőt.

    Tudom, hogy tudod Te is. Csak szereted.

    előzmény:
    Tika001 (320)
    2014-01-05  16:53
  12. 2014. január 5. 18:06340.
    Tudom...biztosan én vagyok a nagyon hülye,de annyira sajnálnám őt,mert tudom, hogy szeretett, szeret, ragaszkodik hozzám, csak épp az az egy hibája van, hogy alkalmatlan a változtatásra.
    előzmény:
    Vitosa (332)
    2014-01-05  17:47
  13. 2014. január 5. 17:57339.
    Én is szép estét kívánok neked!!
    előzmény:
    TJ1117 (335)
    2014-01-05  17:51
  14. Torolt_felhasznalo_724323
    Torolt_felhasznalo_724323
    2014. január 5. 17:57338.
    Ez igy a 22-es csapdája, de hidd el eljön az az idö amikor elkezded szép lassan megutálni.
    előzmény:
    ötöslottó (329)
    2014-01-05  17:36
  15. 2014. január 5. 17:56337.
    óó persze, Neked viszont igazad van, hogy 38 éves szeretőként, nehogy-már-én- veszítsek-az-ötvenéves-kóró-mellett erőlködsz, és itt sírsz mennyire nehéz szeretőként élned. Huh akkora hatalmas lelki teher, hogy hirtelen azt se tudom hogy vegyem le rólad. 
    előzmény:
    Tika001 (334)
    2014-01-05  17:50
  16. 2014. január 5. 17:54336.

    Ahogy azt is fegyverként használta ellenem, hogy kibuktam,és nem tudok már tovább így élni.

    Azt mondta,ez megtörtént volna akkor is, ha együtt élünk,és akkor neki over,vége az életének,mert se otthona,se semmilye nem lesz.

    Pedig ha nem kellett volna csak fele ennyi időt várnom rá, tűrni,sírni....ezek az elszakadási folyamatok, majdnem mindegy már érzés  a csírájában elfolythatóak lettek volna. 

    Én ismerem magam,kurvára tudok szenvedni,de ha eljutok arra a pontra, hogy elég,feldolgoztam, kikínlódtam magam, onanntól kezdve a másik azt csinál,amit akar.Ő éri el nálam,és én vagyok  a hibás. 

    Ez lenne a szeretet? 

    előzmény:
    olajbogyo (313)
    2014-01-05  13:41
  17. 2014. január 5. 17:51335.

    Te pedig fel vagy háborodva azon, ahogy viselkedik...hallatlan!  Én meg azon vagyok felháborodva ahogy Te viselkedsz! És Te akarod ennek a szerelemnek a tisztaságát megőrizni.... hogy is van a dalban.. "és így lesz a feketéből fehér...." ez a szerelem soha nem volt tiszta, max álmaidban!És felerészt miattad nem, az nem tűnt fel? És hogy miért csinálod? Megmondom, azért, amiért én nem csinálom. Vannak emberek akik erre vannak kódolva! hogy olyan kapcsolatokba menjenek bele, ahová nem valók. Tisztességes emberek eleve el sem kezdenek ilyet!

     

    előzmény:
    ötöslottó (329)
    2014-01-05  17:36
  18. 2014. január 5. 17:50334.

    Van gyerekem, és nem akarok többet! 

    És nincs igazad! De te ehhez nem érthetsz. 

    előzmény:
    TJ1117 (331)
    2014-01-05  17:45
  19. 2014. január 5. 17:47333.
    előzmény:
    Vitosa (332)
    2014-01-05  17:47
  20. 2014. január 5. 17:47332.

    Ő nem fog hagyni és nem áll a sarkára. Neked kell megtenned, ha ebből a valaha aranynak tűnő kalitkából szabadulni akarsz. Nehéz, tudom! De ez az egy lehetőséget, hogy megszabadulj!

     

    előzmény:
    ötöslottó (330)
    2014-01-05  17:45
  21. 2014. január 5. 17:45331.

    De azt mondja a kedvesem, hogy mióta szeret, tudja, hogy nem a felesége az igazi! Hogy mellettem tud igazán önmaga lenni.

     

    Igazán ne haragudj, de ezen most kénytelen vagyok hatalmasat röhögni. Már eddig is megetted a nős pasid maszlagjait, de ez a csúcs..ez a melletted lehetek önmagam szöveg, mégis honnan szedte ezt, melyik szombat délutáni szirupból??   És még azt is beeszed, hogy a feleségét, akivel még gyerek sem köti össze, nem kúrogatja, előtted, utánad, közben, hát dehogynem, és ez a megalázó, meg az, hogy Te már és az ő gyerektelensége ellenére is az ötvenéves feleségét választja. Ez egy nagyon csúnya vesztés, mert az idő fogy szívem Neked is vészesen.. Gyereked gondolom Neked sincs, de nagyon szeretnél, ugye? Hogy a nős pasid, majd felfesti Neked a rózsaszín szép eget, és együtt ellovagoltok a naplementében.

    előzmény:
    Tika001 (319)
    2014-01-05  16:49
  22. 2014. január 5. 17:45330.

    Pontosan.Ő ettől az instabilitástól is nagyon tart.Annyi különbséggel, hogy a nejéhez már nem menne ,mehetne vissza,és akkor marad az aluljáró.

     

    De ok, elhiszem vannak ilyen emberek,megértem.Csak akkor ne rántson magával,hagyja, hogy le tudjam zárni., ne okozzon több sebet.

    Vagy álljon a sarkára, ha úgy érzi nem megy nélkülem. 

    előzmény:
    micinéni193 (307)
    2014-01-05  11:09
  23. 2014. január 5. 17:36329.

    Szeretném ennek a szerelemnek a tisztaságát megőrizni.És ha megpróbálnám mással,már nem lenne olyan, mint eddig volt.

    Az a másik úgy néz ki,azt tudná megadni,amit a szerelmem nem.Független, kiáll mellettem,szabadnak érezhetném magam,mert egy szabad emberrel szabadon élhetnék.Ja,és pontosan, határozottan tudja,mit akar.

    Hogy tudnám-e  viszont szeretni, nem tudom.

    Abban a kapcsolatban lehetne ráció,ebben már nem látok., csak épp nem tudom elengedni. 

    Annyira sajnálnám,de már annyi rosszat kaptam tőle,és kapok folyamatosan-mert ez egy ilyen helyzet-

    Nem tudok már több fájdalmat elviselni.

     

    Tudom,akkor minek csinálom... 

    előzmény:
    csillag30 (309)
    2014-01-05  11:28
  24. 2014. január 5. 17:35328.
    Szerintem is a lebuktatás a cél, a rózsák az autóban nem jöttek be...szánalmas.
    előzmény:
    felicienne (327)
    2014-01-05  17:30
  25. 2014. január 5. 17:30327.

    Ez valami bosszufele toled?

     

    Mar nem az elso topikot inditod a pasirol. Addig irsz, amig a feleseg nem jelentkezik?

    Mert mar csak az utca es hazszamot nem kozolted a pasirol. Vagy lehet, hogy megis, nem olvastam bele a topikba.

     

    Szerintem bosszut akarsz allni a pasin. Ennyit a tisztessegrol. Marmint a te tisztessegedrol. 

     

    Probald meg magadban meltosaggal lezarni ezt a kis kalandot.

    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  26. 2014. január 5. 17:30326.
    Pont ezért nem fog soha lelépni a szeretőd otthonról. Pontosan tudja már, hogy képtelen vagy kilépni a kapcsolatból, hisz már számtalanszor akartál, mégse tudtál. Ez mind csak őt erősíti. Így aztán semmi oka, hogy eljöjjön otthonról, neki ez így a lehető legkényelmesebb. Ez persze nagy önzőség a részéről, mert jól tudja ugyan, hogy nem vagy boldog, de leszarja, mert ő az, és neki ez a fontos. Márpedig ez minden, csak nem szerelem! Ő is jól érzi magát, a felesége is, csak te nem! Kell ez neked?!
    előzmény:
    Tika001 (324)
    2014-01-05  17:25
  27. 2014. január 5. 17:28325.

    Levontam én is a tanulságot! Életem első és egyetlen nős pasijával kezdtem a személyében! Soha többé, csak egyszer tudjak zöldágra vergődni az ügyben.

    Rendeztem, lényegében szétváltunk, de a közös lakás-hitel és folyószámla miatt még egy fedél alatt élünk, amíg nem alakul valamelyikünknek.

     

    előzmény:
    KN18 (323)
    2014-01-05  17:21
  28. 2014. január 5. 17:25324.

    Erre ismét csak anniyt, hogy olvasd a többi hasonló hsz-t, akik szintén így állnak, és fogalmuk sincs, miért nem lép a pasijuk. 

    De tényleg hagyni akarom, mert egyre nehezebb elviselni. Csak lépni is. 

    előzmény:
    viharosan (322)
    2014-01-05  17:05
  29. 2014. január 5. 17:21323.

    Szerintem sok olyan nő van aki volt már hasonló helyzetben és levonta a megfelelő tanulságot, hogy milyen kimenetele van egy szerelmes szeretői viszonynak nős pasikkal.

     

    Te rendezted már a kapcsolatodat a férjeddel, vagy élettársaddal?

     

    előzmény:
    Tika001 (321)
    2014-01-05  16:59
  30. 2014. január 5. 17:05322.

    Lehet, hogy jobb vagy a feleségtől - legalábbis kinézetre -, de annyira mégse vagy jó a dolgok jelenlegi állása szerint, hogy veled akarjon élni a szeretőd. És csak ez számít.

     

    A tények makacs dolgok, és ez tény.

     

    Nem akar költözni, csak a kifogásokat keresi. Pedig te magad is érzed: egy szerelmes ember képes bármibe belemenni, hogy együtt lehessen a szerelmével. 

     

    Sajnos mondani mindent lehet, ezért szinte teljesen mindegy, mit mond neked. Te is kellesz neki, ezért hazudhat akár szerelmet is, hogy konzerválja ezt a kettős életét, de azért tudjuk jól: ha szerelmes lenne, már együtt élnétek. Könyörgöm, még csak közös gyerekük sincs...mások még a közös gyerekek mellől is elmennek!

     

    Saját érdekedben javaslom, hagyd ezt az embert, mert nem ő lesz a jövőd. Csak kihasznál téged! A kapcsolatotok addig fog tartani, míg te bírod ezt a méltatlan helyzetet. Az évek pedig elszaladnak a fejed felett!

     

    előzmény:
    Tika001 (319)
    2014-01-05  16:49
  31. 2014. január 5. 16:59321.

    Nem mellesleg én itt hasonló helyzetben lévők hsz-eit szeretném olvasni!

    De egyes örök kötekedők, okoskodók ide is megérkeztek, és megfertőzik ezt a topicot is! 

    Hogy az egész csak egymás szapulásáról szóljon, és elhaljon végül. 

    Jobb lenne, ha elmennétek innen, ha okos tanácsot nem tudtok adni csak bántani a másikat.

  32. 2014. január 5. 16:53320.

    Valaha, a kapcsolat elején, jobban szerette! De az már elmúlt! 

    Persze, te biztosan jobban ismered őt és a helyzetünket! 

    Írták itt egy páran, hasonló helyzetben, hogy érzik, tudják, szereti őket, akarja őket, nem bírja elengedni őket. Mint engem az enyém.

    Nektek én nem magyarázom a dolgot, nem vagytok benne, nem értitek! Azok értik, akik ilyenben vannak! 

    Akik szintén tanácstalanok a miértet illetően! Hogy ők kellenek jobban, de mégsem lép a pasijuk. 

    előzmény:
    szerka (317)
    2014-01-05  15:25
  33. 2014. január 5. 16:49319.

    Nem vaygok annyira fiatal, persze! De még mindig 15 évvel fiatalabb a feleségnél. 

    Aki már akkor is idősebb volt, mint 38, mikor a kedvesem elvette. Nem nézem én őt le, tudom, én is leszek olyan. Mitöbb, örök elégedetlen vagyok magammal, tudom, nem vagyok egy istennő. De tőle azért tényleg jobb vagyok, na. És rettentően megalázó ez a helyzet nőként nekem. 

    Akárhogy is mondja a kedvesem, ghogy szép vagyok neki, és már csak én kellek, csak engem kíván. És velem szeretne élni.

    Az akarat hiányzik csak, ami fontos része lenne.

    Igen, a külső sem minden! De azt mondja a kedvesem, hogy mióta szeret, tudja, hogy nem a felesége az igazi! Hogy mellettem tud igazán önmaga lenni. 

    előzmény:
    viharosan (315)
    2014-01-05  15:10
  34. 2014. január 5. 16:38318.

    Ez mar meg volt mondva neki egy evvel ezelott. A pasi mar akkor megmondta neki hogy ...hat o nem ugy gondolta hogy elhagyja a feleseget akiben raadasul akkor szeretett bele amikor az asszony a legmelyebb pontjan volt az eleteben es a ferje meg ugy is elvette felesegul. A felesege mellett a szeretet tartja es tartani fogja eletuk vegeit..a szet szaradt logo mellu szerencsetlenseg mellett...

    O pedig egy 38 eves szex istenno aki nem birja elvenni a pasit a rakas szerencsetlenseg mellol......o mellette meg a hormonok tartjak. Persze hogy nem fogja elengedni, de nem azert mert olyan nagyon szereti, vagy szerelmes bele...hanem az extrakert amit a szexistenno annak idejen talcan felajanlott es keszen nyujt neki. ...

    Azt nem birja felfogni a Tika hogy a pasi igenis szereti a feleseget es o a masik fele, elete es levegoje...a Tika csak a hormonjait tartja porgesben...de ugye azt sem sokaig, mert a pasi boven benne van a korban....

    előzmény:
    szerka (317)
    2014-01-05  15:25
  35. 2014. január 5. 15:25317.

    Nincs közös gyerek? Akkor tudod, hogy mi tartja még a feleségénél?

    Nem az adósság és stb felhozott kifogások.

    Semmi más, csak annyi, hogy a feleségét jobban szereti,mint téged. Bocs!!

    előzmény:
    Tika001 (312)
    2014-01-05  11:51
  36. 2014. január 5. 15:15316.

    Bettike27 :) Velünk minden a legnagyobb rendben :) És ezért minden nap hálás vagyok. Mert mi ebből csak tanultunk, mindketten.

    És természetesen együtt töltöttük az ünnepeket, ahogy mindig, már 16 éve:)

     

    előzmény:
    Bettike27 (314)
    2014-01-05  13:58
  37. 2014. január 5. 15:10315.

    "Kissé megalázó lenne 38 éves, csinos, fiatal nőként egy 53 éves, szikkadó szerencsétlenség ellen veszíteni"

     

    Azért 38 évesen már nem vagy annyira fiatal, hogy ilyet leírj. 40 felett nyugodj meg, te is tapasztalni fogod magadon az öregedés jeleit, sőőőt, még a pasid is fogja látni.... bármennyire is jól tartod majd magad. Mondhatom, hogy van még pár jó éved, használd ki alaposan...az 53 éves szikkadó szerencsétlenség se egyik napról  a másikra lett szikkadt. 

     

    Mindig öröm belegondolni abba, hogy vajon akik ilyen szinten lenézik az idősebb nőtarsaikat, azok vajon hogy fognak majdan megbarátkozni a saját öregedő testükkel :) 

     

    Amúgy én 44 éves vagyok. És én is jól tartom magam, még mielőtt engem is leszikkadtoznál. 

     

    Ja és akkor arról még nem is beszéltem, hogy nem minden a külső. 

    előzmény:
    Tika001 (303)
    2014-01-05  10:21
  38. 2014. január 5. 13:58314.

    Sziasztok! Látom, most már 2-3 másik személy élete van terítéken. :)

    De kíváncsi volnék, kedves TI mi történt veled azóta? Túljutottál végre rajta?

    Na és Sinister28? A te életed hogyan alakult azóta? Sikerült elsimítani a gondokat?Remélem az ünnepeket együtt töltöttétek békében. Írjatok!

    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  39. 2014. január 5. 13:41313.

    De ha elkezdenek mással ismerkedni, akkor félő, hogy a foglalt párjaik ezt a lépést is fegyverként fogják ellenük fordítani. Fejükhöz vágják majd hogy lám máris azon jár az eszed hogy más férfiakkal ismerkedj, biztosan mellettem sem tartottál volna ki, lám milyen jól tettem, hogy nem váltam el miattad.  

    A foglalt férfiak úgy tudják keverni a lapokat, hogy mindenképp a szerető jöjjön ki érzelmileg vesztesen. Az erkölcsi fölény náluk marad, mert ők ugye nem hagyták el a családjukat. Viszont ha a szerető új kapcsolat után néz, vagy szünetet kér, akkor ő a türelmetlen, aki nem bír már magával, nem szeret elég mélyen, nem tud várni stb.

     

    előzmény:
    csillag30 (309)
    2014-01-05  11:28
  40. 2014. január 5. 11:51312.

    értem, mire gondolsz! Érzem is! 

    Pont ezt értettem azalatt, hogy ettől többre vágyom egy pasitól, amit most kapok! Ilyenekre, amiket leírtál.

     

    Igen, a házasságok zömét a sok együt töltött évtized, közös vagyon, közös gyerekek, küzdelmek, ilyesmik tartják össze.

    Az én Kedvesem esetében közös 8 év van a feleségével, mert 2. házasság. Közös gyerek nincs, közös vagyon méginkább, csak közös adósság. 

    De ha én nem jövök, nem ismer meg, nem teljesedik ki mellettem, akkor élete végéig beérné az asszonnyal, és soha nem hagyná el. Ahogy valószínüleg így sem fogja. 

    előzmény:
    Vitosa (306)
    2014-01-05  11:03
  41. 2014. január 5. 11:44311.
    Ezzel én is pontosan így vagyok. 
    előzmény:
    ötöslottó (304)
    2014-01-05  10:36
  42. 2014. január 5. 11:34310.

    egy 35 éves nő miért naív és hiszékeny?

    Amúgy meg a szeretője votál a férfinak, hát ez eddig tartott, nyilán, te is tudtad, hogy nem örökké tart majd ez a kapcsolat.

    Talán nem sms-ben kellett volna szakítani, tehette volna személyesen is. Így könnyebb volt neki.  

    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  43. 2014. január 5. 11:28309.
    Én a helyedben nyitnék más felé. Akkor talán helyére is kerülnének a dolgok benned, hogy mi fontos neked és mi kevésbé. A másik kapcsolatban megkapnád-e azt ami ebben hiányzik, és ha igen, ér-e az annyit, hogy a jelenlegit feladd. Ezt a szándékot közölhetnéd is a kedveseddel és akár pár hónapos szünetet is tarthatnátok. Elhiszem hogy nagyon nehéz de ha szenvedsz, muszáj vmit csinálni. Szerintem.
    előzmény:
    ötöslottó (304)
    2014-01-05  10:36
  44. 2014. január 5. 11:24308.

    Sajnos egyet kell értenem veled!

     

    előzmény:
    micinéni193 (307)
    2014-01-05  11:09
  45. 2014. január 5. 11:09307.

    Ne haragudjatok, hogy ilyet mondok, de ahol 5 év eltelt és a feleség nem tudja, nem is sejti, abból már nem lesz semmi...mármint felétek. Ugyanis egyetlenegy kiugrási kísérlete sem volt...

    A másik: mi történik, ha elköltözik? Belegondoltatok ebbe? A pasasotok gyenge és kényelmes, ehhez ugye kétség nem fér, ezt ti is tudjátok.

    Felépült egy párkapcsolati dinamika, ami a szeretőzéshez tartozott. Ezt az ürge gond nélkül tudja már "üzemeltetni".

    HA elköltözik, nagyon nagy nehézségek árán lehet kiépíteni egy új módját a kapcsolat megélésének. Tehát nem elég, hogy iszonyú erős teher mindent otthagyni, és újba kezdeni- ezt is tudja mindenki- nagyon nehéz. 

    Ez a kettő együtt leginkább az első nehézségnél menekülésre késztet egy ember- vissza a feleséghez (aki a legtöbb esetben vissza is engedi)

    Ettől akartok szorongani?

    Képesek lesztek ezt elviselni? Hogy arra vártok, hogy a feleség BIZTOSAN ne engedje vissza lelépő urát?

    Túl sok időt töltöttek már ebben a helyzetben. Nincs olyan nagy erő, mi onnan kimozdítsa a pasit- hacsak a feleség be nem sokall.

     

     

     

    előzmény:
    ötöslottó (304)
    2014-01-05  10:36
  46. 2014. január 5. 11:03306.

    Pedig nem te veszítesz, ha véget vetsz ennek! Te nyersz! Nyugalmat, és esélyt egy normális kapcsolatra, akinél te vagy az első!

     

    Fájni fog, naná! Minden szakítás fáj! De ha elmúlik az első fájdalom, és belegondol az ember, akkor rájön, hogy mennyire nem kapott semmit attól a férfitól, akinek ennyi szerelmet, érzelmet adott! Mit kaptál tőle az együtt töltött lopott órákon kívül? Nem fizikailag értem, hanem úgy egyébként! Jó tudom, hogy azt mondja szeret, még lehet hogy van is benne valami, de pl. szülinapi vacsora egy gyertafényes étteremben? Együtt nyaralás pár napig? Felvállalni ország-világ előtt? Veled van amikor baj van? Fogja a kezed ha magad alatt vagy? Érted ugye mire gondolok?

     

    Van amikor érdemes várni egy férfira, de tudod én már megtapasztaltam valami nagyon fontosat! Ha két ember igazán összetartozik, akkor is visszatalálnak egymáshoz, ha egy időre külön mennek! Mert a lelkük valahol mindig összeér és ez visszakergeti őket egymás karjaiba! Rizikó, igen! De mit veszhetsz? Egy olyan kapcsolatot, amiben te most csak szenvedsz???


    Annyira tudom min mentek most át, pont ugyanezt éreztem én is, majd megőrültem, annyira fájt, és ugyanígy hitegettem magamat, hogy "de...". Nincs de! Aki szeret, az nem tud bántani, nem tud fájdalmat okozni, annak csak az számít, hogy boldog legyél, hogy nevetni lásson!  

     

    Egyet ne felejts el! Valamikor azért vette el azt a nőt, mert szerette! Ő nem annak látja, mint te! Benne még megvannak az érzelmek, az emlékek, az együtt küzdés minden emléke, a sok csata amit együtt megvívtak, a gyerekek akiket ketten együtt akartak, stb. Számodra lehet hogy egy szikkadt nő, de számára nem az. Ha ennyire így látná a helyzetet, már rég elhagyta volna! De nem tette és nem is fogja megtenni! Valami összeköti őket, hogy mi, ezt sem te, sem én nem fogjuk megérteni.

     

    Én sem értettem annakidején, hogy miért nem válik el a szerelmem, ha engem szeret. És én is tudtam, hogy az érzései valósak, komolyak. Ráadásul én valóban kaptam sok mást is, nem csak lopott órákat: felvállalt a világ előtt (a neje is tudott rólunk, persze nem tűrte szó nélkül), együtt jártunk bulizni, étterembe vacsorázni, nyaraltunk, együtt dolgoztunk, volt közös lakásunk, stb. És a végén mégsem vált el... Mert azt a láthatatlan szálat nem tudta eltépni. Amikor már férjnél voltam, és ugyanígy nyüglődtem azon, hogy váljak-e vagy sem, akkor megértettem, hogy ez nem ilyen fekete vagy fehér. Az árnyalatok száma végtelen! Hogy mi köt össze két embert, amikor már látszólag semmi sem működik...? Szerintem még ők maguk sem tudják! 

    előzmény:
    Tika001 (303)
    2014-01-05  10:21
  47. 2014. január 5. 10:48305.

    Dehogy győz! Van olyan( nem kell azt mondani, hogy az nem szerelem), aki inkább szenved, mert kötik a körülményei. Olyan is van( most pl épp barátaink házasságában, ahol a feleség öngyilkossági kísérletei tartják a férfit a házasságban és(!)emellett a külvilág felé azt mutatják, hogy ők milyen szép házasságban élnek. Sorolhatnám még. A legtöbb ilyenfajta megcsalással huzamosan működő házasságot nem a szeretet tartja össze. Arról már nem is beszélek, hogy amikor a nő is tudja mindezt....Az összetartó erő szerintem leginkább a gyávaság, a megalkuvás és a hazugság. Mondjuk ez se rossz ragasztó, jó erős.

    De hát mindenki maga tudja, miért csinálja mindezt.

     

    előzmény:
    viharosan (289)
    2014-01-04  16:51
  48. 2014. január 5. 10:36304.

    Nekem lehetne más...de ha azt megpróbálnám elfogadni,azért hibáztatnám magam, hogy nem vártam rá eleget. Hogy hátha,már nem sok idő kellett volna, hogy beérjenek a dolgok.

    Kutya egy helyzet! 

    előzmény:
    Tika001 (302)
    2014-01-05  10:14
  49. 2014. január 5. 10:21303.

    Ez a veszíteni nem tudás bennem is itt van!

    Kissé megalázó lenne 38 éves, csinos, fiatal nőként egy 53 éves, szikkadó szerencsétlenség ellen veszíteni, mert a férje képtelen őt otthagyni sajnálatból, gyávaságból, megszokásból, vagy tudom is én mitől vezérelve.

    Viszont, ha egyik nap arra ébredsz, hogy nem tudod, mi vonzott benne, akkor az a szerelem elmúltát jelzi, ami után nem maradt vissza semmi. 

    Ami egy csalóka, hirtelen fellángolásra, vágyra épített dolog volt.

    De ha ez tényleg szeretet? Ha lelked másik fele, aki a Levegő, az Élet? Akkor az nem múlik el, csak elfeledődik az idővel. 

    Mert már annyit szenvedsz a várakozás  és a be nem teljesedés miatt, hogy megnyugvás befejezni. 

    előzmény:
    S.Carol (299)
    2014-01-04  20:45
  50. 2014. január 5. 10:14302.

     

    Ti is úgy vagytok, ahogy mi! 

    A Kedvesed viselkedése, hozzáállása, gyávasága, döntésképtelensége, mint az én Kedvesemé.

    És a te reakciód, hullámzásod, mint az enyém.

    Én már annyira unom! Hiába szeretjük egymást nagyon, egyre elviselhetetlenebb a helyzet.

    Szeretem őt, mindig is fogom, lelkem másik fele, és ezzel ő is így van. De akkor miért él a feleségével? 

    Nem tud elengedni, megértem, ezzel én is így vagyok. De így nem lehet folytatni! 

    Ez is csak akkor ér véget, ha elég erőm lesz ahhoz, hogy végleg kilépjek. 

    Nekem olyan férfi kell, aki ettől jóval több időt szán rám! Mindig, amikor kell! 

    előzmény:
    ötöslottó (297)
    2014-01-04  20:16

Címlap

top