Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Harmadikként,hogyan tovább
Létrehozva: 2013. október 2. 22:54
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek? Igen. Azt hiszem kívülállóként nézve, a lehető legsablonosabb sztori esett meg velem.Az egyik oldalon, jól szituált, magas beosztásban lévő nős férfi, 2 gyerekkel, és persze feleséggel. A másik oldalon 35 éves ,egyedülálló, magánvállalkozó, naiv, hiszékeny, nő. Én. Igen. Szerető voltam. Két évig. Persze a megfogalmazás téves, a nős úriember szerint (a továbbiakban pszichomanipulátor, én így hívom most már) én a barátnője, mi több szerelme voltam , mégis úgy dobott el két év után, hogy még csak annyi tisztesség volt benne, hogy személyesen közölje. SMS-ben "szakított" velem. Tudom, talán felesleges egy ilyen embertől tisztességet várni, mégis fáj. Két évvel ezelőtt, mikor megismerkedtünk, eléggé mélyponton voltam lelkileg,és egy komoly betegséget is diagnosztizáltak nálam. nem állítom, hogy éppen a nagy szerelmet kerestem volna akkoriban, ő mégis mindent megtett, hogy belészeressek, és el is érte a célját. Ma már azt mondom, az egóját akarta növelni ezzel is, nem volt neki elég a szimpla sex. Ugyanakkor 2 év alatt szinte mindennap együtt voltunk, gyakran reggeltől -estig, közösen intéztünk mindent. Munka után rögtön hozzám jött, volt hogy tőlem hívta fel a feleségét... Olyannyira közösen intéztünk mindent, hogy többször rezgett neki a léc, és nem kicsit. Több olyan eset volt amikor nyilvánvalóvá kellett volna hogy váljon a felesége számára, hogy van egy harmadik.És azt hiszem a felesége nem akarja / akarta megtudni, inkább homokba dugja a fejét. Hiszen ha a férjem alapozós inggel jön haza, vagy a kocsijában az ülés alatt találok egy friss rózsát, akkor azért gyanakodnék. Az utóbbit állítólag úgy magyarázta ki hogy véletlenül berepült a kocsiba. A házassága, állítólag romokban, otthon terror van...stb , az ilyenkor szokásos dolgokat mondta. Hozzáteszem semmiféle anyagi érdekem nem fűződött ehhez a kapcsolathoz. A heti , rendszeres virágcsokrokon kívül semmit nem kaptam tőle. Kihasznált , becsapott, és a legrosszabb, hogy még most is, ezek után is szeretem. Hülye vagyok? Igen, tudom. Nem tudom, hogyan , és merre tovább, az eszem tudja, a szívem nem. Voltatok már hasonló helyzetben?
Nem érzem úgy, hogy csatában lennék a nejével, és valaki győz, a másik pedig veszít.
Nincs bennem az, hogy győzni szeretnék .
Atyauristen...te butabb vagy sokkal mint gondoltam annak idejen..!!!!!!!!!!!!!!....
Meg mindi beveszed azt a dumat hogy otthon nincs szex???????????.....Hogy utanad beerje vele????? Nem mondok ujdonsagot neked ha azt mondom hogy utana eri be veled.....
Megis mit gondolsz hogy otthon mit csinalnak az agyba????????...Te ott vagy veluk hogy tudod biztosan hogy nincs szex koztuk????
Nem birnad elviselni hogy visszamaszik a felesegeben utanad?....Ennek ellenere megis egy eve ott toporogtok egy helyben. A te lakotarsad megvan meg?..Mert ugye ott is szetteszed a labad, akkor miert varod el a nos pasidtol (aki raadasul megmondta hogy nem hagyja el a feleseget erted,) hogy otthon tartoztassa magat?
Hú, de bele trafáltál, basszus,mint ha én írtam volna.
Perzse, én ezeket annyiszor oda vágtam már, de válasz sosem érkezett rá.
"A létező leggyilkosabb dolog, lebegtetni a másikat, bizonytalanságban tartani, állandóan hitegetni a semmire! Ez belülről rágja szét az ember szívét, lelkét, bizalmát, az egész életét!"
Sőt, tudod,legutóbb azt kaptam az arcomba, hogy ha nem tudok várni, (nem viselek el hősiesen minden fájdalmat, hazugságot)akkor nem is szeretem igazán,és akkor úgy is szétmentünk volna,vagyis jogosan fél,hogy nem lesz tartós a dolog.
Szerinted??
Vitosa mindent leírt,amit csak lehet ebben a témában.Minden szava igaz.
Sajnos.
Hogy birom? Amikor elkezdtük még én is házas voltam,egy olyan házasságban,aminek már gyakorlatilag over volt.Rövid időre rá el is költöztem a férjemől 2 gyerekkel. Nem a szerelmem miatt,hanem a rossz 20 év miatt,ami mögöttünk volt.
De azt biztosra mondhatom, ha nem tudtam volna annyit és úgy a szerelmemmel lenni, ha folyton hazudnom kellett volna neki is,úgy,ahogy ő hazudik nekem ... biztosan kettőnkért is léptem volna,mert én képtelen lettem volna a férjemhez jó képet vágni . Fél évig még elmegy,talán 1 év is,de ahol igazi szeretet, ragaszkodás kialakul, ott nem.Hitem szerint.
Ő elejétől fogva úgy volt ezzel a kapcsolattal, hogy velem szeretné megpróbálni újra.
Terve volt, hogy hogy ismerkedik meg a gyerekeimmel...elkezdett bejárni,voltak közös programok,de nem tudta még sem,mit akar.
Közben munkanélküli lett,és amiatt sem akart, hogy ne nekem kelljen eltartani.
Én meg csak bőgtem, meg nem értettem,hogy ha szeret,márpedig szeret a mai napig, tudom,érzem,akkor hogy a fenébe tud annyira otthonra is ragaszkodni? Hogy képes elmenni a nejével kirándulni,aztán előttem lehazudni? Hogy tudja a kettőt egyszerre csinálni? Ő pedig állította, hogy nálam van a szeretet, otthon meg él.De idővel velem szeretne élni, és nem hagyna el ,és nem is engedi, hogy én elmenjek.
Nekem meg maradtak a kérdések,amikre úgy éreztem sosem kapok elfogadható választ.
Maradt az önsanyargatás, sírás,a kérdezés, a hazugságok,amikkel szembe találtam magam.
Ezzel párhuzamban a szerelem, a szeretet . A leg igazibb,amit valaha éreztem.
És a felismerés,hogy a szerelmem ,hiába áll melettem még az édesanyja is,soha nem fog lépni.Képtelen rá. Több okból is,de nem elsősorban a neje miatt. Gyáva,pszichésen alkalmatlan a változtatásra.
Kértem, megértem a helyzetét, de akkor lássuk be, hogy nem fog menni, engedjen el.Hadd dolgozzam fel,és hadd álljak lábra.
Ezt sem akarta. Mert ő velem akar élni, csak még nincs itt az ideje,éretlen rá.
Aztán jött az az időszak, valami védekező reakció , hogy már nem bánthat, nem okozhat fájdalmat. Kicsit könnyebb lett.Aztán újra nehezebb.
Aztán már nem csak sírtam, felháborodtam azon,ahogy hazudik,ahogy sunyít,utáltam a kettős élete miatt. Nem értettem, hogy képes rá.
Tisztába kerültem vele, hogy már elfogytak a kifogások, hisz dolgozik,keres ez az akadály elhárult.Mégsem lép.
Most ott tartok, hogy már tudok fricsákat osztogatni neki. Kicsit ki tudok tekinteni a burokból,ami körül vett., hogy csak ő, meg a nagy fájdalmam, meg a kérdéseim.
Most már felháborítónak találom ,amit csinál.
Lehetne más valakim,de még kötődöm hozzá, sőt szeretem.Tudom, hogy ő is, érzem,a minap az anyukája is ezt mondta nekem.Ördögi kör,és csak akkor van vége, ha én kiszállok.Ő nem fog lépni, inkább bele pusztul, ha nem leszek, de akkor sem képes rá.
És bármit mondok neki, érdekes, igazat ad nekem.
Nem igazán tudtam segíteni, tudom.Kívánom, hogy a te töréneted másképp alakuljon!!
Igazad van. De az a baj, hogy én is önző vagyok!
Nem bírnám elviselni, hogy utánam visszamásszon a feleségébe! Hogy utánam beérje vele!
Mert ugyan már március óta nem szexel vele, ez biztos. Hisz engem szeret, és én tudom adni azt, amire vágyik az ágyban is. Még ha ritkán is.
Az meg, hogy nem követelőzöm, nem egészen igaz! Dehogynem! Főleg eleinte. De mióta ennyire szeret, és ennyire belefáradtam, kezdem feladni a követeléseimet.
Kezdem belátni, elfogadni, hogy köztünk ettől több nem lesz, mint most! Nem leszünk soha egy pár a nyilvánosság előtt, és nem fogunk együtt megöregedni.
Van egy mondás, aminek az igazságtartalmát nem régen értettem meg úgy istenigazából!
Ha igazán szeretsz valakit, akkor elengeded, ha mennie kell!
És tudod miért? Mert ha magadhoz láncolod úgy, hogy nem tudod teljesen boldoggá tenni, akkor az önzés! Pedig ha szeretsz valakit, akkor azt boldognak akarod látni, akár azon az áron is, hogy nem veled él!
Pedig úgy tűnik ezt a kapcsolatot csak te fogod majd lezárni, ha lesz elég erőd. Ne haragudj meg rám, hogy ezt mondom, de nagyon kényelmes ez az illető férfinak, hiszen veled jól érzi magát, viszont nincsenek kötelzettségei. Te ezt a helyzetet elfogadtad és nem követelődzöl, csak szenvedsz. Megéri ez neked? Tudod én mit szoktam mondani? Inkább egyszer fájjon kegyetlenül, semmint minden nap egy kicsit. Mert ha egyyszer fáj, akkor előbb-utóbb gyógyulni kezd. Ha minden nap, akkor a seb minden nap újra és újra felszakad.
Hm.
Tisztességes, hogy nem hiteget, igen!
De az már kevésbé, hogy nem enged el! ( Nem, mintha annyira könnyen el tudnám hagyni , de próbálkozom)
De ő mindig visszatart, mondván, attól sokkal jobban szeret, hogy el tudjon egedni. És mellé olyankor még kedvesebb, nyomulósabb, és én ólomlábakon távolodom tőle...Míg meg nem állok újra.
Szerintem az egy év az már bőven a belátható idő, sőt!
De legalább nem hiteget! Ez tisztességes! Hogy meddig bírod, az rajtad áll. Én a mai fejemmel már nem maradnék évekig egy kilátástalan kapcsolatban. De mindenkinek magának kell ezt a harcot önmagával megvívnia.
Mennyi az a belátható idő? Mi 1 hónap múlva töltjük az 1 évet.
Csakhogy ő nem hiteget, hogy majd elválik. Annyit mond, hogy szeretne velem élni, de képtelen lépni. Mert neki sem olyan rossz az élete, ha én nem jövök, semmi elválásra okot adó probléma nem lenne.
De én már nagyon nem bírom a helyzetet.
Ez bizony így van!
Voltam ilyen helyzetben, 3 évig csináltam és nem vált el.
Voltam ilyen helyzetben, egy hónap alatt döntött és engem választott, költözött.
Aki akar, az dönt, és így a tisztességes. Bármennyire is fáj (nekem is fájt, majd beledöglöttem), el kell fogadni, hogy aki nem dönt belátható időn belül, az már nem is fog. Annak az a szituáció, még ha nem is tökéletes, de elfogadható, elviselhető annyira, hogy ne rúgja fel érte a életét.
Aki komolyan gondolja, hogy változatni akar, az meg is teszi, belátható időn belül. Nem tisztességes rabolni egymás idejét, hitegetni "majd ekkor", "majd akkor". Ha nem akarja elhagyni a régi életét, akkor legyen annyira tisztességes, hogy megmondja a szeretőjének: ez van, ezt tudja nyújtani. A szerető pedig el tudja dönteni, hogy kell-e neki így a másik vagy sem.
A létező leggyilkosabb dolog, lebegtetni a másikat, bizonytalanságban tartani, állandóan hitegetni a semmire! Ez belülről rágja szét az ember szívét, lelkét, bizalmát, az egész életét!
Elkeserítő, amit írsz! A helyzet nálam is ugyanez!
És 5 éve rendületlenül bírod?
Én nem tudom, képes lennék-leszek-e ennyi ideig küzdeni, várni, reménykedni...
Hogy tudod elviselni? Adj tanácsot!
Azt gondoltam, hogy ez fordítva van, hogy te érdemesnek tartasz valakit, hogy elvehessen feleségül...
És ez hol zárja ki azt, amit én írtam?
Érdemesnek találtuk egymást kölcsönösen, ez így normális.
És nem savanyú a szőlő (amúgy mire lenne? arra, hogy TI-t eldobták, mint egy használt papírzsebkendőt?), csak épp inkorrektnek tartom, hogy le akarta buktatni a szeretőjét otthon a felesége előtt a rózsákkal, és nem bírta ezt a döntést a szeretőjére. Ez tényleg ellenszenves, és emiatt tényleg érthető a szeretője szakítása, meg annak a módja is.
Meg kellett volna várnia, míg a férfiban megérlelődik a döntés.
"A másik fele: a friss hús. Szerintem pont itt hangzott el: Mert azt nagyon kell tudni, hogy ilyenkor nem a feleség és a szerető, mint nők kerülnek mérlegre, hanem az életközösség elszakadásával várható veszteségek (barátok, család felháborodása, egzisztenciális veszteség, költözés stb…) a szeretővel. Tehát nem, mint nő a nővel kerülnek mérlegre. "
Engedd meg, hogy ezt a részét ragadjam ki a hsz-od nak .
Én 5 éve "csinálom" ugyan ezt. És nálunk pontosan ez az,ami miatt nem megy a döntés
Ahogy mondani szokta döntenie kell, nem két nő(mert az már rég megtörént) hanem a két élete között.
Igen, az akkori állapot szerint, te voltál az addig megismert nők között a legjobb. Vagy csak ideje volt nősülnie, vagy passz. DE TÉGED csalt meg, Téged nem tisztelt annyira, hogy megossza veled a problémáit és közösen oldjátok meg. Helyette megcsalt. Ha csak egyszer, akkor az lehetett hirtelen felindulás, ha viszony...akkor viszont nem csak a szex viszi:) Hazarohan, ha bajod van, ha beteg vagy? Még szép. együtt éltek x időt és ennyit sem érdemelnél? Melletted van a bajban? Jól teszi! Én is mennék, ha lekifurkám lenne, mert épp félredugok és a legjobb dolgaimat máshoz viszem! A minimum, hogy legalább, ha baj van ott legyen.
A másik fele: a friss hús. Szerintem pont itt hangzott el: Mert azt nagyon kell tudni, hogy ilyenkor nem a feleség és a szerető, mint nők kerülnek mérlegre, hanem az életközösség elszakadásával várható veszteségek (barátok, család felháborodása, egzisztenciális veszteség, költözés stb…) a szeretővel. Tehát nem, mint nő a nővel kerülnek mérlegre.
Bizony...
És én, aki már álltam mindkét oldalon: 1000* szerető, mint megcsalt feleség...
Azt gondoltam, hogy ez fordítva van, hogy te érdemesnek tartasz valakit, hogy elvehessen feleségül...
Savanyú valami talán, hogy most iylen hosszú idő után idejöttél, hogy a topikindítót virtuálisan fenékbe billentsd?
A "megszerzés" szerinted az, hogy elvesznek feleségül??
Mi az hogy megszerezni valakit??
"ez már a többedik rózsa amit e feleség megtalál"
Vajon hogy kerülnek olyan helyre a rózsák, persze csak tök véletlenül, ahol a feleség megtalálja őket...? Csak egészen véletlenül nem te tetted őket oda? Mondjuk, hogy felgyorsítsd az eseményeket és felnyisd a feleség szemét? Mert ha igen (erős a gyanúm...), akkor kb ennyit is érdemelsz a szeretődtől, egy sms-ben törtélnő szakítást. Ő se hülye....sőt a feleség sem....
Én pedig 100x inkább lennék megcsalt feleség, mint szerető.
Mert anno én voltam a férjemnek a legjobb nő az életében, akit érdemesnek talált arra, hogy végélegesítse a kapcsolatunkat és megtisztelt azzal, hogy engem választott a gyermekei anyjának. Elviseli a rigolyáimat, rosszkedvemet, betegségemben kitartott mellettem. Ha problémám van, számíthatok rá, hívom telefonon és jön. Pedig már nem vagyok neki friss hús. Ezzel szemben a szerető?
Friss húsa ellenére képtelen arra, hogy megszerezze a férjet. Ha a feleségnek szüksége van rá, már le is passzolta a szeretővel a programot.
Feleségből csak egy van, szeretők felejtősek :)
Sose lennék másodhegedűs!
Köszi,hogy megosztottad a történteket.
Elsőre ez a nő se százas:(
A férjed jól viselkedett vele.
A ffiakban megvan az,hogy akkor is kedvesek ,udvariasak egy nővel,ha az nem érdemli meg.De ő jól lerázta.Reményre ad okot, hogy van új "szerelme",és elköltözött.De sajnos a m.helyükön bármikor összefuthatnak ,gondolom, ezuán is....
Szerintem nem pszichomanipulátor a pasi, csak azt csinálta mai neki a legjobb. Neked az a problémád, hogy elöbb unt rád, mint te örá. Pedig ez várható volt. A pasi lehet voltak idöszakok mikor gondolkodott a váláson, de igazából ha ezt akarta volna, és a helyzete otthon tényleg elviselhetetlen lett volna, akkor már az elején megtette volna.
Azt meg ne hidd el hogy terror volt otthon. Nem volt. S abban se lennék biztos, hogy a feleség nem csalja a hites urát. Van erre is példa.
Az sms-ben történö szakitás meg neki kényelmes volt és leszarja hogy te emiatt gyávának tartod-e. Nem érdekli mit gondolsz róla. Ezért süllyedt erre a szintre. Szerintem ez a pasi nem is szeretett téged soha, csak tetszettél neki. Az egész róla szólt. Azt gondolom van utódod. Van egy másik nöje.
Szia mki!
Csónakázó hölgy, kérlek ne haragudj, amiért itt írom meg a fejleményeket, amik éppen zajlanak nálunk.
Szóval.. mint tudjátok nálunk a férjem az ex-szeretőjével együtt dolgozik, nem egy területen, de szomszédos üzemrészben, így szinte naponta találkoznak. Időnként rá is kérdezek a férjemtől: mi újság odabent? a válasz többnyire az, semmi, nem keressük egymást. Elhittem, nem volt okom kételkedni.
Múlt héten éjszakások voltak, és péntek éjjel találkoztak a dohányzóban, ahol a férjem bár már végzett, a csaj utána szólt, hogy várjál már, beszélni akarok veled. Elmondta neki, hogy kapcsolata van, és h elköltözött az utcánkból, mert látott engem párszor, és tartott tőle, hogy esetleg 'összefutunk' . Ez számomra furcsa érv, hiszen én laktam itt előbb, ez a veszély nyílván fennállt, korábban is.
Rákövetkező pénteken szólt a férjemnek, hogy "holnap nálatok leszek, túlórázni", és láss csodát ott is volt. A férjem, elmondáas szerint egész délután sikeresen elkerülte, etse azonba újra összefutottak a dohányzónál, ahol is a csak előadta neki, hogy ő tudja, hogy a férjem szerelmes bele, kár tagadni, csak önmagát csapja be, és ezzel megpróbálta megölelni és megcsókolni. A férjem eltolta, és közölte vele, hogy ő ezt a dolgot lezárta, megbánta, és a családja többet ér, mint vele bármi. Nem adta fel: legalább ölelj meg - férjem: miért ölelnélek? semmi közöm hozzád, azt is bánom, hogy volt. Majdnem elvesztettem miattad a gyerekeimet, még egyszer nem leszek ilyen hülye, hagyjál engem békén! A csaj: nem én zsaroltalak a gyerekeiddel, állj a sarkadra, ne hagyd, ők fognak keresni, örökre nem tilthatja el őket tőled az anyjuk.
Ekkor a férjem otthagyta, és visszaszólt, ha nem akarod, hogy beégesselek, ne gyere utánam!
Na, mit szóltok??? Mit kell ezzel csinálni, hogy megértse???
Közben kiderült, nem az én férjem az egyetlen, akibe szerelmes, és furcsa módon, kizárólag NŐS férfiakkal kezd.
Teljesen egyet értek veled!! Az én számból is elhangzott már ugyan ez!!
Sok erőt kívánok neked!!!
Szia Bettike!
Tetszik amit írtál,mostmár valóban én is így látom, de a felelősséget nem hárítom, idézek a Kis Hercegből: " Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." (nem szabadott volna neki ilyen mértékű és mély kapcsolatot fenntartania, nagyon messzire elment minden téren, főleg érzelmileg)
Még mindig nem könnyű a mindennapos együttléteink után, érzem a hiányát,de az idő múlásával bízom h.be fognak gyógyulni a lelki sebeim...
Értem, amit írsz. Nem azért okolom a nőt, mert a férjemet ártatlannak tartom, de a férjemet ismerem, és éppen a napokban egy beszélgetés kapcsán jöttem rá, hogy a részéről a lebukás módja segélykiáltás volt.
Igen, a mi házasságunk akkoriban éppen nem volt ideális, szinte beszélgetés nélkül éltünk egymás mellett, és a beszélgetéseknek ha voltak, csak egy témája volt, a hitelünk. Ezen felül semmi. Ezért azt hitte/gondolta, hogy annyira eltávolodtunk, hogy már nem érdekel engem, hogy ő mit csinál. De amikor kezdett volna komolyabbra fordulni, mert 'ideje volt összebújniuk' (a lány szerint) akkor hagyta kibukni a dolgot, és amikor látta a reakcióimat, akkor az megerősítés volt neki, hogy nem érdektelen számomra. Kemény lecke volt ez, mindkettőnknek, és bízom benne, hogy sikerült tanulnunk is belőle. Beszélgetünk, azóta állandóan.
A nőre azért haragszom, mert abszolút nem érdekelte, hogy a férjem a férjem, sőt, ő adott tippeket neki, hogy ne bukjon le. Csípőből hárította a férjem által felhozott kifogásokat (gyerekek: azok nem tartanak össze egy házasságot, és zsarolni ne hagyd magad; anyagiak: ha elválsz, mit érdekel téged, oldja meg a feleséged, én veled akarok élni; nem akarok bajt otthon: tőlem nem fogja megtudni senki; kiderül: tagadni, tagadni, én is azt fogom tenni, ha engem kérdez).
Ezek ismeretében nem hiszem, hogy ez volt az első ilyen fellángolása, ahhoz képest nagyon rutinos volt, és nagyon fifikás.
Hogy a férjem részéről volt e érzelem? amikor ezek a dolgok letisztultak előtte, másképp kezdte látni az egészet.
Remélek, Mást nem tehetek. A gyerekeim szeretik az apjukat.
Hú, jó sokáig tartott végigolvasni!
Kedves Csónakázó hölgy és sinister28! "Jó" volt olvasni ugyanazon problémát két különböző oldalról. Csak néhány gondolat.
Csónakázó hölgynek: kicsit úgy érzem, hogy most, miután kiestél a szeretői szerepből, próbálod hárítani a felelősséget a pasira. Addig, amíg vele voltál, nem volt szégyenletes a kapcsolat, most, hogy így dobott, átkozott lett. Megbántott vagy, ezt értem és el is fogadom, tényleg nem jó, ha így szakítanak az emberrel. De! Szerintem a feleség sem hülye. Még azt is el tudom képzelni, hogy tud ezekről a dolgokról, de volt ő is "annyira intelligens", hogy nem ment el cirkuszolni. Írtad, hogy jól menő helyen dolgozik. Nyilvánvaló, ha ő is és a férj is álló nap dolgozik, kevésbé kell elszámolni a munkaidőben történő eseményekkel, mégcsak nem is feltűnő, hogy egész nap távol van. 20 év együttélés pedig igen sok dolgot von maga után és itt nem feltétlenül a gyerekekre gondolok. Ki tudja, ők mit meg nem éltek már ennyi idő alatt. Annak a pasinak esze ágában sem volt elhagyni a nejét. Neked pedig azt mondott, amit akart. Bizony, neked itt vele befejeződött a pályafutásod, s mivel ez már kb. egy hónapja volt, talán benned is lecsillapodtak a kedélyek. Lépj tovább, keress egyedülálló férfit, ők meg éljenek így tovább.
Sinister28: A házasságba befurakodó harmadik, igen volt már egy hozzászóló, aki leírta (talán te), ha nincs lotyó, nincs kurafi. De ez sem teljesen igaz, hiszen nem a nők tehetnek mindig mindenről. Ugyanakkor úgy érzem, próbálsz mentségeket keresni a férjednek, hogy kibéküljetek. Kívánom, hogy tudd helyrehozni a kapcsolatodat, ésszerű kereteken belül. Ne feledd:beszélni, beszélgetni kell róla! De ha érzelmek is voltak a férjed részéről, akkor sajnos a kukac megette az egészet.
Sziasztok .
Bevallom , nem olvastam végig a tipocot
.
A nyitó hsz-t elolvasva nagyon magamra ismerek . Nálam másfél éve tart a szituáció . Voltam már a padlón , onnan felálltam ,aztán megint belegabalyodtam . Szembekopném magam legszívesebben , bár nem hinném , hogy az segítene .
Nem tudom , honnan vegyem az erom , hogy abbahagyjam . Magamból .
Konnyu mondani . Megtenni nehéz .
Na, mi van?
Csak nem talán egy feleség akar itt félrefele kefélgetni?
De ugye azért ő nem b... k....?
Nem is erkölcstelen, és még véletlenül sem viszket neki, igaz?
Jaj, de jókat tudok én röhögni ilyenkor, anyám :)
Mert én nem tartozok senkinek elszámoással, de ezt Te nem mondhatod el magadról.
Szent asszonyok.....
És a kollégád is hasonlóan érez vajon, mint te? Beszéltetek erről vagy csak plátói a dolog, részedről?
Az mondjuk nem baj, ha sportolsz és jobban akarsz kinézni, de nem biztos, hogy megéri feláldozni a jó családi életet pillanatnyi fellángolásért.
Tapasztalatom szerint nincs olyan, ami nem derül ki, előbb vagy utóbb.
És akkor bánni fogod, hiszen nem tudhatod, hogy a párod hogyan reagálna, ha kiderülne, hogy megcsaltad, szeszélyből, mivel úgy tűnik, ő nem ad rá okot.
Én ugyan elhanyagolt feleség voltam, kimondottan rossz házassággal, de így is azt mondom, nem érte meg.
Te meg szorítsd össze a fogad (na meg a combod!
), és állj ellent a kísértésnek! Jobban jársz. Nem maradna semmi, csak a szégyen, lelkifurdalás, hidd el!
Ennek a férfinak a felesége már nem az első "rózsát találja" ebben biztos vagyok. Szerintem érdekből, szövetségből élnek így, ő már ismeri a palit, gondolom a pénzéért elvisel pár dolgot...
Nincs kérdés az, hogy sms-ben szakított mindent elmondott arról, hogy mennyit jelentettél neki!!! Ezt a békát le kell nyelned!!!
Viszont az nem derült ki esetleg Te nem erőltettél e dolgokat, hogy szorosabbra fűzd a viszonyt, nem mentél e rá arra, hogy döntsön és nem lett e elege abból, hogy "nyaggatod" a témával..?? Gondolom arról, hogy nem kívánja otthagyni a családját az aktuális szereteőjéért ezt már elmondta személyesen is. Így sejtem legalábbis. Azt javaslom, hogy most ne 40 es"öregurat" keress magadnak, hanem egy 25 évest aki visszadobja az önbizalmad, de persze azt se vedd túl komolyan!!! Csak az egodnak tehet jót.
Bármit teszel a férfi ellen csak Te leszel a nebetség tárgya, mert nem Te voltál az első nő akit sejthetett az asszony, de sajnos nem is az utolsó..-. Te ne keresd legyen tartásod büszleséged. Had egye ő a kefét, hogy eltűnzél, mert fogja akkor is, ha eldobott!!!
Sziasztok!
Nem tudom megfelelő helyre írok- e, muszáj kiírnom magamból ezt az egész gonosz dolgot, amit a hormonjaim művelnek velem. Már a sírás határán vagyok.
13 éve boldog párkapcsolatban élek, házasság, szép okos gyerekek, kedves, intelligens, jóképű, humoros férj, aki a tenyerén hordoz, mi kellhet még?! Nők álma a helyzetem, de tényleg. Nem is tudom mikor veszekedtünk utoljára, szexuális életünk is rendben van, igaz már nem napi 2, csak heti 2, orgazmusom is van szinte mindig.
És mégis... teljesen megbolondít az egyik kollégám. Már jó ideje feltűnően köszönt, nézett, de nem érdekelt, tetszett már az első pillanattól mint férfi, de semmi több. Aztán egy pár hete bekattant valami, összenéztünk és kész... azóta csak rá gondolok, hogy mit tennék vele. Aztán jön a borzasztó lelkiismeretfurdalás a férjem és a családom miatt. Én nem vagyok ilyen... de úgy érzem a hormonjaim átvették az irányítást.
El akarom felejteni, de nem megy, ahogy meghallom a hangját elkezd verni a szívem, keresem a helyzeteket hogy egy légtérben legyünk. Ha úgy néz rám, akkor az egekben járok, ha éppen elvan a munkájával és észre sem vesz, akkor szomorú leszek. Utoljára ilyet tizenévesen éreztem, teljesen össze vagyok zavarodva.
Neki is felesége van, ha jól tudom nemrég kezdték újra, talán ez az egy menekülésem van, hogy emiatt nem fog lépni. Magamban már nem bízom. :((( Szeretném elfelejteni, de így nem fog menni hogy nap mint nap találkozunk kell. Én nem mehetek el a munkahelyemről, mert az egyik tulaj vagyok, ő pedig jó szakember, nehéz pótolni.
Mit tegyek? Egyszer szeretném meghódítani, kacérkodva megyek ki hozzá, aztán bújok az irodámba, el akarom felejteni. :(( Elment az étvágyam, elkezdtem sportolni, hogy neki tetszem, annyi ruhát vettem már mint több évig soha. :(( Megbolondultam, kész.
Hogy lehet ebből kikeveredni? SOS!!!
Kedves Sonata!
Ismerős volt a neved, visszakerestem, hogy honnan.
Egy régebbi szeretős topicban olyan jókat írtál, hogy nem gondoltam, te is ilyen helyzetben vagy.
Mi történt veled? Írtad már valahol, csak nem emlékszem?
"Nem mondja ki, de keresi a felmentéseket, kapaszkodik a szavakba, olyanokba is, amik látom és mondom, hogy tévútra viszik, de már ő is elkezdte a vetítést önmagának... Mert ezt akarja, a régi életét, majdnem mindegy milyen áron."
Ezen a fázison szerintem minden megcsalt ember végigmegy... csak valaki sajnos itt meg is reked...
Ne legyen igazam, de nagyon úgy érzem, hogy korántsincs még vége a kálváriádnak...
Én is átmentem ezeken a dolgokon... átérzem, amit írsz...
Értem, hogy a csajt okolod elsősorban, biztos úgy is van, hogy ő volt a kezdeményező... de jelen helyzetben az a lényeg, hogy a férjed hogyan áll a helyzethez. Ő mit akar? mit tesz? mit érez?... Mennyire biztos benne, hogy maradni akar... és nem a gyerekek, anyagiak stb. miatt, hanem kettőtök szempontjából.... Ha abban van bizonytalanság részéről, akkor nem fog menni, ha megfeszültök se...
A másik pedig a te (ellen)érzéseid... ezek nem engedik, hogy úgy vezesd az egymáshoz való visszatalálásotokat, ahogy szükséges lenne az előrehaladáshoz.
Ez mind saját tapasztalat... és még ezer dolgot tudnék erről írni... de úgyis saját magadnak kell megélni és végigcsinálni.... más tapasztalata alapján nem lehet a saját életünket irányítani...
Nagyvonalúbban felfogni? Ha van valami, amiben nem lehetek az, az a biztonság. Számomra adott egy biztonságot a feltétlen bizalom, amit a férjem iránt éreztem, lassan 20 éve. Tudom, hogy nem ellenem történt, hanem mert egyszerűen jól érezte vele magát.
De elveszett a biztonság-érzetem. Amit valamilyen szinten a férjemtől kapott ajándéknak tekintettem...eddig.
Nem azért írok bármit, mert az szeretném, hogy segítsetek tépni a hajam, és verni a mellem.. nem. Hanem mert ki kell írjam magamból a gondolataimat, akár úgy, hogy reagálok egy-egy szösszenetetekre.
Megértem, hogy minden ember másképp él meg dolgokat, eseményeket, van aki erősebben, és lepereg róla egy ilyen, feláll, és tovább megy.
És igyekszem megérteni azokat is (nehezen megy, elárulom) akik viszont jól érzik magukat a harmadik szerepében. De ebben érzek egy kis önámítást is, hiszen kell legyen bennünk a vágy, mindenkiben, hogy a szeretett ember velünk legyen, és ne csak lopott órák jussanak. De ha csak azon az áron lehet velem, hogy gerinctelenül cselekszik, akkor bizonytalan lennék abban, hogy velem nem teszi-e meg, mikor nekem még nem is tartozik semmivel. Gondolom a feleségének valamivel mégis csak, bár kifejtettétek páran, hogy igazából semmivel, de akkor jogos a kérdés, hogy minek a házasság? Ha semmi kötelezettséggel nem jár, mindenki kiléphet, beléphet, ahogy jól esik.
Birtokolni a gondolatait, érzéseit... hidd el, nem ezt akarom. De amikor már-már elhinném, hogy vége lehet, és helyrehozható, akkor ideköltözik az ex-szerető, és minden nap látnod kell, kvázi emlékeztet rá, hogy ne léphess túl.
és akkor nem boncolgatom, hogy egy 120ezres városban, nem igaz, hogy máshol nem volt albérlet, csak tőlünk 3 házra. Nem véletlen.
A nyár úgy ment el, hogy egy ilyen igazi, előzmények nélküli kártyaváras történet zajlott/lik a szemem előtt. Volt benne elköltözés , visszaköltözés, majd újabb elcuccolás, a tényállás közös feltárása a gyerek előtt ( apa másik nénit szeret) , majd összeomlás itt is, ott is. Most éppen depi az elhagyó részéről, akit éppen aktuálisan "sajnálunk", mert már egyedül nem birkózik meg a "mi legyen az életemmel teherrel" és ezt olyan sikeresen kommunikálja, hogy szerintem hamarosan megint visszaköltözés lesz a szappanopera újabb epizódja.
Rám az elhagyott vigasztalójának szerepét osztották, már csak a vérségi kötődés miatt sem lehet máshogy, de amellett, hogy végtelenül sajnálom, hogy ezt át kell élnie , valami hihetetlenül klasszikus, ahogyan megcsaltként reagál.
Nem mondja ki, de keresi a felmentéseket, kapaszkodik a szavakba, olyanokba is, amik látom és mondom, hogy tévútra viszik, de már ő is elkezdte a vetítést önmagának... Mert ezt akarja, a régi életét, majdnem mindegy milyen áron.
A férfiak nem gondolkoznak ezen ennyit. És többnyire ők vetítenek.
A komfortérzetük fontosabb, mint a mélyebb, lelki síkjai az életnek.
Szerintem...
A vetítés nem egészen 1,5 évig tartott, nem volt egy hosszúnak mondható film, és több, mint 10 éve nincs film, csak a megélt valóság, annak immár valós, tapintható szereplőivel.
Nemhogy én nem vetítek neki, de ő sem magának.