Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Harmadikként,hogyan tovább

csonakazo hölgy
Létrehozva: 2013. október 2. 22:54
Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek? Igen. Azt hiszem kívülállóként nézve, a lehető legsablonosabb sztori esett meg velem.Az egyik oldalon, jól szituált, magas beosztásban lévő nős férfi, 2 gyerekkel, és persze feleséggel. A másik oldalon 35 éves ,egyedülálló, magánvállalkozó, naiv, hiszékeny, nő. Én. Igen. Szerető voltam. Két évig. Persze a megfogalmazás téves, a nős úriember szerint (a továbbiakban pszichomanipulátor, én így hívom most már) én a barátnője, mi több szerelme voltam , mégis úgy dobott el két év után, hogy még csak annyi tisztesség volt benne, hogy személyesen közölje. SMS-ben "szakított" velem. Tudom, talán felesleges egy ilyen embertől tisztességet várni, mégis fáj. Két évvel ezelőtt, mikor megismerkedtünk, eléggé mélyponton voltam lelkileg,és egy komoly betegséget is diagnosztizáltak nálam. nem állítom, hogy éppen a nagy szerelmet kerestem volna akkoriban, ő mégis mindent megtett, hogy belészeressek, és el is érte a célját. Ma már azt mondom, az egóját akarta növelni ezzel is, nem volt neki elég a szimpla sex. Ugyanakkor 2 év alatt szinte mindennap együtt voltunk, gyakran reggeltől -estig, közösen intéztünk mindent. Munka után rögtön hozzám jött, volt hogy tőlem hívta fel a feleségét... Olyannyira közösen intéztünk mindent, hogy többször rezgett neki a léc, és nem kicsit. Több olyan eset volt amikor nyilvánvalóvá kellett volna hogy váljon a felesége számára, hogy van egy harmadik.És azt hiszem a felesége nem akarja / akarta megtudni, inkább homokba dugja a fejét. Hiszen ha a férjem alapozós inggel jön haza, vagy a kocsijában az ülés alatt találok egy friss rózsát, akkor azért gyanakodnék. Az utóbbit állítólag úgy magyarázta ki hogy véletlenül berepült a kocsiba. A házassága, állítólag romokban, otthon terror van...stb , az ilyenkor szokásos dolgokat mondta.  Hozzáteszem semmiféle anyagi érdekem nem fűződött ehhez a kapcsolathoz. A heti , rendszeres virágcsokrokon kívül semmit nem kaptam tőle.  Kihasznált , becsapott, és a legrosszabb, hogy még most is, ezek után is szeretem. Hülye vagyok? Igen, tudom. Nem tudom, hogyan , és merre tovább, az eszem tudja, a szívem nem. Voltatok már hasonló helyzetben?
  1. 2013. október 3. 16:32101.

    Szerintem olvas(hat) akkor is ha nincs bejelentkezve, vagy időnként hozzászól.

    Van akinek szüksége van arra, hogy átgondolja a tanácsokat/véleményeket. Főleg akkor ha azok jók.

    Az is lehet hogy csak kevesebb ideje van mint nekünk.

    előzmény:
    orchideak (97)
    2013-10-03  15:57
  2. 2013. október 3. 16:21100.
    Lehetseges...Na de a Nlc-n csaknem megszokott, hogy elobb-utobb hajtepesbe megy at a legartatlanabb /ami erre nem is vonatkozik/ tema is...Egy ido utan mar nem is a temarol, hanem a hosszaszolok szemelyes ellenszenverol szol. Kar....
    előzmény:
    nok_apja (98)
    2013-10-03  16:05
  3. 2013. október 3. 16:0699.

    Nem azért segítünk egymásnak, mert rászorulunk, hanem mert addig is együtt lehetünk, s majd utána van idő egyéb, közös dolgokra, ami nem munka.

     

    De mindegy is, mert valóban nem ez a lényeg. Ne csak ezért tiszteljen, sok egyéb, más dologért, de ha mással kavar, ne én tegyem mindezt, hanem az, akivel az 'egyéb dolgok jók'.

    Ennyire egyszerű ez. 

    előzmény:
    HataMari (94)
    2013-10-03  15:28
  4. 2013. október 3. 16:0598.

    Bárki más is eltűnne. Beleverték a betonba, mondván mindendenről ő tehet, egye meg amit főzött.

    Most tűrjön és várja mosollyal az újabb és újabb csapásokat ?

    előzmény:
    orchideak (97)
    2013-10-03  15:57
  5. 2013. október 3. 15:5797.
    A topik indito bedobta a temat, es eltunt...elevezett vagy elsullyedt...Pedig sok, ertelmes velemenyt olvashatna.
  6. 2013. október 3. 15:4196.
    De arrol annal inkabb,ha igy gondolkodol!
    előzmény:
    nok_apja (91)
    2013-10-03  15:18
  7. 2013. október 3. 15:3295.

    Megteszed,mert fontos Neked-es elvarod,hogy a ferjednek is ennyire fontos legyen,hogy cserebe huseges legyen.

    Szerintem meg ne a tiszta gatyaert becsuljon meg tiszteljen egy ferfi.

    előzmény:
    sinister28 (88)
    2013-10-03  15:13
  8. 2013. október 3. 15:2894.

    Sem a ferjed nem egy segitsegre szorulo nem teljes erteku egyed,sem Te.

    Reszt vallalni lehet a hazimunkaban.Segitsegre szorulonak kell segiteni,a napi rutin az nem segitesen alapul,sem a melohelyen,sem otthon!

    előzmény:
    sinister28 (89)
    2013-10-03  15:15
  9. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. október 3. 15:2293.

    Nem így van. Ha tud, segít. De alapvetően a javát én végzem. De pl ő megcsinálja a számítógépet, kifest, stb, amiben ha tudok, segítek, de alapjában ő végzi.

     

    Ez se túl magas, ugye?? 

    idézet:
    sinister28 (89)
    2013-10-03 15:15:50
    Az ilyen nőnek még szívesen is segítünk. A nem törik el a keze, nem esik le a gyűrűje, követelőzőknek meg az .........................
    előzmény:
    sinister28 (89)
    2013-10-03  15:15
  10. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2013. október 3. 15:1892.
    Nekem ezzel nem mondtál újat, hisz nálunk is ez van. De azt is tudom, hogy ez korántsem általános.
    előzmény:
    HataMari (86)
    2013-10-03  15:09
  11. 2013. október 3. 15:1891.

    Igen-gen. Van feladat megosztás.

     

    A férfi dolga a vadászat és a favágás. Arról igazás nem tehetünk, hogy a szomszéd utcában van a hentes, a lakásban meg központifűtés van.  

    előzmény:
    HataMari (87)
    2013-10-03  15:12
  12. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. október 3. 15:1790.

    Igen, de számomra ez nem teher, hanem természetes. Megteszem, mert fontos nekem. Igen, köt egyéb érzelem is, de az ezt nem zárja ki.

    De rosszul esik, ha az én gondoskodásom eredményét egy másik nő élvezi.

     

    Nem vagyok 'csak' anya, és a férjem se 'csak' apa. Férfi és nő vagyunk, szeretettel, vágyakkal, értékekkel. De ha nem összeegyeztethető, akkor váljunk, és ne bántsuk azt, akivel eddig közös volt minden. 

    idézet:
    sinister28 (88)
    2013-10-03 15:13:38
    Neked való férj, olyan rendes, aki becsül és megteremti a rendes körülményeket.
    előzmény:
    sinister28 (88)
    2013-10-03  15:13
  13. 2013. október 3. 15:1589.

    Nem így van. Ha tud, segít. De alapvetően a javát én végzem. De pl ő megcsinálja a számítógépet, kifest, stb, amiben ha tudok, segítek, de alapjában ő végzi.

     

    Ez se túl magas, ugye?? 

    előzmény:
    HataMari (87)
    2013-10-03  15:12
  14. 2013. október 3. 15:1388.

    Igen, de számomra ez nem teher, hanem természetes. Megteszem, mert fontos nekem. Igen, köt egyéb érzelem is, de az ezt nem zárja ki.

    De rosszul esik, ha az én gondoskodásom eredményét egy másik nő élvezi.

     

    Nem vagyok 'csak' anya, és a férjem se 'csak' apa. Férfi és nő vagyunk, szeretettel, vágyakkal, értékekkel. De ha nem összeegyeztethető, akkor váljunk, és ne bántsuk azt, akivel eddig közös volt minden. 

    előzmény:
    nok_apja (84)
    2013-10-03  14:57
  15. 2013. október 3. 15:1287.

    Szamomra maradi pont akkor vagy,ha azt hiszed,hazassag=osszes hazimunka nore valo haritasa.

    Lehet ugy is,hogy kozosen csinaljatok-pl. piszkos ruha eseten egyik fel kimos,masik fel tereget,egyik fel beszedi a megszaradt ruhat,masik fel kivasalja.Magas?

    előzmény:
    sinister28 (81)
    2013-10-03  14:44
  16. 2013. október 3. 15:0986.

    Tudod,van az a variacio is,hogy egyenloen vegzi mind2 fel a hazimunkat.

    Az egy rossz elgondolas,hogy alapjaban veve a nok vegzik. A nok varnak el ilyesmit onmaguktol es leanygyermekuktol,mert igy "szokas". Rossz sokasokon valtoztatni kell,nem eltetni,meg azert eltetni onmagunkat,mert megvan valami beidegzodott regi rossz szokas!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (82)
    2013-10-03  14:46
  17. Torolt_felhasznalo_144923
    Torolt_felhasznalo_144923
    2013. október 3. 15:0385.

    Nem mindenkinek telik bejárónőre.

     

    Miért kéne bejárónő? A férjnek letörik a keze, ha megcsinál valami házimunkát?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (82)
    2013-10-03  14:46
  18. 2013. október 3. 14:5784.

    OK, ez a szeretet kifejezése. De hiszen ugyezzel a szeretettel gondoskodsz a gyerekeidről és a férjedről. Pedig a férjedhez egyéb érzelmek is kötnek. Olyanok, amilyenek a gyerekeidhez nem (kivétel a fiúgyerek).

     

    A gyerekek megszületésekor a férj funkció is csökken és helyét át kell venni az apai szerepnek. Tanult dolog, mert apai ösztön (mint ösztön !!!!!!!) nincs. Ha egy férj nem tud - részben/egészben - apává alakulni, fejlődni, tanulni akkor rosszul érzi magát és veszteséget érez.

    Aztán vannak párok akik "megrekednek" az apa-anya szerepben mert nem épül vissza a férfi-nő vonal. Sokan közülük tartósan (15-20-25 év) együtt maradnak. Míg a gyerekek ki nem szállnak. 

     

    Egy percig ne gondold, hogy bármiféle szempontból is minősíteni, netalántán ledorongolni akarnálak. Én nem rólad és a te kapcsolatodról beszélek, hanem általában kapcsolati funkciókról, funkció zavarokról.  

    előzmény:
    sinister28 (81)
    2013-10-03  14:44
  19. Torolt_felhasznalo_868256
    Torolt_felhasznalo_868256
    2013. október 3. 14:4983.

    Tedd, ha szereted tenni, de ne hidd, hogy ez a lényeg! (vagy hidd, nekem mindegy. De azért érdekes lehet, a férjed hogy gondolkozik erről (szerintem eszébe sem jut))

    Én az egyenletes terhelés és a munkamegosztás híve vagyok (voltam, amíg volt kivel:-)) 

    előzmény:
    sinister28 (81)
    2013-10-03  14:44
  20. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2013. október 3. 14:4682.
    alapja vagy nem, attól még létező feladat és általában a nők végzik. Nem mindenkinek telik bejárónőre.
    előzmény:
    HataMari (79)
    2013-10-03  14:36
  21. 2013. október 3. 14:4481.

    Akkor ne tegyem??? Számomra ez a szeretetem egyik kifejezése. Tényleg, szerinted mit szólna, ha a koszos ruhájával hazaküldeném? Mert én az a Nő vagyok, akinek udvarolt.. másnap elmeorvost hívna.

     

     

    Nem volt ilyen szerződés, de nehogy már maradi legyek, mert ez természetes nekem?! Bármennyire modern a világ, a feleségnek vannak feladatai. Ha azért hagy el egy NŐ-ért, mert az nem fog gondoskodni róla, és ez neki tetszik, ám tegye. De elhiszed nekem, hogy az új társa mellett nekem hiába hozná vissza a szennyesét?

     

     

    Ááááá, itt senki nem lehet jó úgy látom. Ha gondoskodom, élhetetlennek tartom a férjem, ha nem, akkor meg igénytelen önző dög vagyok..?? 

    előzmény:
    nok_apja (78)
    2013-10-03  14:33
  22. 2013. október 3. 14:3880.
    Sajnos sok no azt hiszi,a hazassagban az o feladata,hogy ellassa a csaladot amiert cserebe a ferje huseggel tartozik. Uhum,a nagy lopikulat,nem ez a hazassag alapja!!!!
    előzmény:
    nok_apja (78)
    2013-10-03  14:33
  23. 2013. október 3. 14:3679.

    Mivel vallaltad 20 eve,hoghy mosol,fozol,vasalsz egy ferfira? Alairtal egy szerzodest?Merthogy a hazassagi fogadalomban ilyen nincs,az tuti!

    Az csakis a Te bajod,ha Te azt hiszed,mosni,fozni,vasalni KELL egy ferjre,mert ez a hazassag alapja. Nevetseges szamomra ez a gondolkodasmod.

    előzmény:
    sinister28 (72)
    2013-10-03  14:28
  24. 2013. október 3. 14:3378.

    "De igenis gondját viselem, hiszen mosok, vasalok, főzök rá, mert ezt vállaltam, 20 éve."

     

    Ezek anyai feladatok. Ezek ugyanazok a gondoskodás funkciók, amit a párod a saját anyjától is megkapott. Amikor a párod udvarolt neked, akkor nem mostál, főztél, vasaltál rá és mégis odavolt érted. A nőért.

    előzmény:
    sinister28 (72)
    2013-10-03  14:28
  25. 2013. október 3. 14:3277.

    Oké, értelek már.

     

     

     Akkor NŐként érzem magam megalázva, nem anyaként.

    előzmény:
    nok_apja (73)
    2013-10-03  14:28
  26. 2013. október 3. 14:3176.
    Szerintem teljesen jó ez a megfogalmazás!
    előzmény:
    nok_apja (73)
    2013-10-03  14:28
  27. 2013. október 3. 14:2975.

    Én voltam szerető. Kb 3 hónapig. Válás után voltam és jól esett, hogy újra szeretnek. Nyár volt, sokat tudtunk együtt lenni. Előre tudtam, hogy ez csak a nyárra szól. Ő odáig volt értem, újra boldog volt, velem újra átélhette azt ami a házasságából már kiveszett. Amikor jött az ősz és ő a sítúráról bejelentkezett SMS-ben, hogy épségben megérkeztek, akkor éreztem, hogy ez ennyi volt és nem több, most kell befejezni.

    Aki nem volt még ilyen helyzetben, az ne ítélkezzen, mert nem tudhatja hogy min megy keresztül az adott ember. 

    Csónakázó hölgy! Megértem, hogy fáj, sirasd meg! De aztán gondold át hogy milyen kapcsolatot szeretnél magadnak és az eszedre hallgatva mondj nemet máskor egy szeretői státuszra, mert sajnos ebből Neked nem származhat sok jó.

    Később még volt egy srác, akivel nagyon egymásra kattantunk, szintén nős, gyerekekkel, egy éjszaka volt, és ott is nekem kellett véget vetnem a dolognak. Ilyenkor az ember elkezd álmodozni, hogy hú ez mekkora szerelem, de vigyázz, mert az agy ilyenkor beindul és elkezd romantikus filmeket írni, de ez csak a Te fejedben megy, a valóságban nem fog megtörténni!

    Azóta, hála a jó Istennek, megtaláltam a páromat, nagyon boldogok vagyunk és készülünk az esküvőnkre.

    Csónakázó hölgy! Kitartás, legyél erős!

    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  28. 2013. október 3. 14:2874.

    Szia! Sajnos én is voltam hasonló helyzetben, sőt talán még kicsit rosszabb is volt. De rájöttem utólag, hogy azzal, hogy véget ért, az életnek nincs vége, akármennyire szereti az ember a multat, odébb kell állni, nem nyalogatni a sebeket, hanem felállni és menni előre.

     

    Én is voltam szerető, sőt a szeretői státuszból élettárs lettem, de a sors mindenkinek visszaadja azt ami jár neki, engem is elhagytak egy fiatalabbért. Nehéz volt talpraállni, de én már állok a lábamon, ő pedig a volt párom, már megint egy ujabb kapcsolat után nézelődik, mert nem jó az, aki utánam jött.

     

    Igen, állj talpra, ne foglalkozz vele. Őrizd meg a szép emlékeket, de nem többet. Ne akard helyrehozni, azt ami már elmult. Az irásodból az jön le, ő nem fog visszamenni hozzád, te csak arra kellettél neki, hogy legyen valaki az asszony mellett. Látod, nekem élettársam is lett és mégis elhagytak, pedig nem vagyok kövér, elhanyagolt, csak jött egy fiatalabb, aki talán szebben mosolygott. 

     

    Hagyd menni azt aki menni akar, te pedig megtalálod azt aki RÁD vár, és csak RÁD. Ne keresd görcsösen, és akkor meg fogod találni.

    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  29. 2013. október 3. 14:2873.

    Az én fogalmaim szerint A CSALÁD az 5 szereplős. Van benne gyerek, anya, apa, feleség és férj. Az anya és az apa szülőtársi kapcsolatban van, közös feladatuk a gyereknevelés. A férjnek és feleségnek pedig egymással van dolguk. Egy jól működő családban mindkét vonal jól működik. De van úgy, hogy a férj-feleség kapcsolat sérül, elhalkul miközben az anya-apa remekül működik. Szülés után és kisgyerek időszakban a nőben erősebben van jelen az anya, mint a feleség és ez így normális. De, nem mindegy, hogy az anya-feleség egyensúly mennyire dől meg !!!! Az egyensúly a gyerekek (kis)kamasz korára visszabillen (sőt, akkor a nő NŐvé válik).

     

    Megcsalni nem az apa csal meg, hanem a férj. 

     

    Látszólag furcsa ez a kettősség egy személyen belül, de szerintem létezik. 

     

     

    előzmény:
    sinister28 (42)
    2013-10-03  12:55
  30. 2013. október 3. 14:2872.

    Ilyet nem írtam, hogy ez a férfi meghatározása. De igenis gondját viselem, hiszen mosok, vasalok, főzök rá, mert ezt vállaltam, 20 éve.

    Nem magatehetetlen, nem mulya.

    De tudod mit, ez a tied, nem az enyém. Én így érzem, és ennyi. 

    előzmény:
    HataMari (70)
    2013-10-03  14:22
  31. 2013. október 3. 14:2571.

    Nem volt mosolyszünet... csak azt a terhet, amid addig közösen cipeltünk, hirtelen (észre se véve) mindketten a saját vállunkra vettük. Éltünk, dolgoztunk csendben, és magunkban kerestük a megoldást. Csak a férjem megosztotta ezt valakivel, aki rögtön rá is repült, és a saját malmára hajtotta a vizet. Később ő maga is azt mondta, a problémák elől menekült az 'örömhöz'.

     

    Erőviszonyok? Hááát, nem tudom nálunk ez mennyire játszott szerepet, sosem volt ez egy alá, felé rendelt viszony, egyikünk sem főnökösködött. Ma sem tesszük. Gond volt (van is, hiszen a lakáshitelünk egy életre szól, de a fizetésünk nem emelkedik csak a hitelünk) és amig régebben együtt vészeltük át, most bezárkóztunk. Előfordul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (66)
    2013-10-03  14:16
  32. 2013. október 3. 14:2270.

    Ferfi=kisse magatehetetlen mulya,akinek gondjat KELL viselni???

    Hat,ha rolam igy gondolkodna a tarsam,en is keresnek olyat helyette,aki teljes ertekunek nez engem,nem gondomat akarja viselni,hanem magamert szeret teljes egeszeben es elhiszi,hogy egyenloek vagyunk mindketten a kapcsolatban. 

    Te onnonmagad akarod kisse megalazott helyzetbe tenni de ugy,hogy kolcsonosen visszaalazol azerty(ferfi=gondoskodasra szorulo nem teljes erteku egyed). Hmmmm:S

    előzmény:
    sinister28 (63)
    2013-10-03  14:08
  33. 2013. október 3. 14:2169.

    Bemásolom hogy az itt olvasók tudják hogy miről van szó.

     

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

     

     

    nok_apja 2013-09-30 15:40100. Találtam, megosztom. Költői kérdés:  Te hol akadsz el ? A komoly kapcsolatok 5 fázisa

    1. A komoly kapcsolatok első fázisa: a romantika-fázis
    Az udvarlási szakasz, az eufória, a romantikus, gyertyafényes vacsorák és az egymásba feledkezés időszaka: a filmek kedvenc témája. Sokan összekeverik a párkapcsolatot ezzel az első szakasszal és tévesen azt hiszik, az a “normális”, ha minden úgy marad, ahogy ebben a fázisban van. Ez a fázis 2 hónaptól akár 2 évig is eltarthat – ameddig bírják az örömhormonok… Ez az a fázis, amikor még csak most találkoztatok, és minden fantasztikus, el sem tudod képzelni az életedet a másik nélkül. Nem lehettek eleget egymással, nem láttok meg egy apró hibát sem a másikban, mindenki a legjobb formáját hozza. A közös dolgokon van a hangsúly, nyitottak vagytok egymásra. Ebben a szakaszban épülnek meg a komoly kapcsolatok alapjai. A szakasz nagyjából megfelel Tuckman “formálódási” szakaszának: az együttlevés öröme, a közös dolgok megtalálása és egymás felfedezése jellemzi.
    2. A komoly kapcsolatok második fázisa: a kiábrándulás
    A rózsaszín romantika helyett belép az életedbe a zord valóság. Ráébredsz, hogy a tökéletesnek hitt társ is ember, és tele van emberi hibákkal. Mivel kezditek alaposan megismerni egymást, most azok a vakfoltok  kerülnek előtérbe, amelyeket eddig nem láttál a rózsaszín szemüveg miatt. Az endorfin hormonok kezdenek  elfáradni, már nem érzed állandóan a csúcson magad, előtérbe kerülnek az apró, hétköznapi dolgok. Már nem  olyan cuki és édes, bármit is csinál a másik, de azért az első fázisból még maradt elég energia, hogy felülemelkedj az apróságokon. A legfontosabb feladat a komoly kapcsolatok ezen ijesztő fázisában, hogy  megtanulj kommunikálni a másikkal, és megoldani az esetleges konfliktusokat.
    3. A komoly kapcsolatok harmadik fázisa: az erőviszonyok tisztázása
    A párkapcsolatoknak is van viharzási szakasza. Ez az. Már a kiábrándulás fázisában is voltak apróbb súrlódások, de azok ebben a szakaszban még inkább felerősödnek. Kicsit eltávolodtok egymástól, mert úgy érzitek, hogy az összekülönbözés és a konfliktus rossz dolgok. Gyakoriakká válnak a viták, a bolhából is elefántot csináltok. Meghúzzátok a határokat, megállapítjátok, hogy mi elfogadható és mi nem. Sokszor  eszetekbe jut, hogy talán jobb lenne külön (a komoly kapcsolatok nagy része szét is megy ebben a  fázisban). Most még fontosabbá válik a helyes kommunikáció, és hogy egységként gondoljatok magatokra.  Ha ügyesek vagytok, túlélitek ezt a szakaszt és megerősödve jöttök ki belőle…
    4. A komoly kapcsolatok negyedik fázisa: a stabilizálódás
    Végre nyugi van! Túl vagytok az előző, viharos szakaszon, kialakultak a közös normák, szabályok. A  komoly kapcsolatok (legalábbis a komolynak indulók) nagy része meg sem éri ezt a szakaszt. Aki viszont  megéri, az átélheti a mély kötődést, egy másfajta szerelmet, amelyben már nem csupán a szenvedély de a barátság is viszi a prímet. Mindketten tudjátok, hogy a másik nem tökéletes, de megtanuljátok egymás  hibáit szeretni, tisztelni és becsülni a másikat. Szintén ebben a szakaszban kezd mindkét fél a saját kis külön világának a gondozásához is: új hobbik, érdeklődési körök tűnnek fel a láthatáron. Ebben a fázisban nagyon meg kell azért dolgozni, hogy ne szürküljön be a kapcsolat, és mindig legyen benne valami izgalom  és közös újdonság.
    5. A komoly kapcsolatok ötödik fázisa: az elköteleződés
    Ami Tuckmannál a hatékony csoportműködés, azaz a performing szakasz, az a komoly kapcsolatok esetében az elköteleződés fázisa. Számítások szerint a párok mintegy 5 %-a jut el eddig. Ekkorra már alaposan megismerik a párjukat, és elfogadják annak hibáival és rossz tulajdonságaival együtt is. Mostanra már igazán egy csapattá alakul a pár, kevesebb meglepetéssel és több nyugalommal, mint az előző fázisokban. Együttműködve rengeteg nehézséget legyőztetek, ha eljutottatok idáig, gratulálok, vigyázzatok egymásra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (66)
    2013-10-03  14:16
  34. 2013. október 3. 14:1868.
    Tobbszor vegigolvastam a topicindito szoveget,de nem sikerult rajonnom,miverl csapta be illeto ferfiu? Nem irtal semmi igeretrol,csak hogy volt egy szeretoi statuszod,tudtad,hogy nos,gyerekes illetorol van szo,tudtad,hogy hazamegy a felesegehez,mellefekszik,vele is szexel-mivel csapott be,aruld el legyszi,hogy jobban ertsem elkeseredesedet!
    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  35. 2013. október 3. 14:1667.

    "Holnap szentté is avatom"

     

    Szükséges még a pápa jóváhagyása hozzá ?

    előzmény:
    sinister28 (63)
    2013-10-03  14:08
  36. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2013. október 3. 14:1666.

    A "Bajban a mai harmincasok? topikban van egy leirás a komoly kapcsolatok 5 fázisáról. Tanulságos.

    Főként ott lehetnek problémák, ahol az erőviszonyok tisztázása és a határok meghúzása túl vehemensen történik. Ekkor előfordulhat szerintem, hogy be tud férkőzni egy harmadik az esetleges "mosolyszünet" idején.

     

    Te hogy látod ezt? 

    előzmény:
    sinister28 (57)
    2013-10-03  13:49
  37. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. október 3. 14:1565.

    Két szőke nő beszélget:

    - Képzeld, tegnap hatalmas orgazmust szinleltem.

    - És mit szólt hozzá a pasi?

    - Milyen pasi? Egyedül voltam.

     

     

    Ez csak a kihasználásról jutott eszembe.... 

    idézet:
    Borsódomb (55)
    2013-10-03 13:43:53
    Óh az istenadta.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (55)
    2013-10-03  13:43
  38. 2013. október 3. 14:1364.
    Igen, volt idő, amikor ezt hittem, hogy na, nekem nem menne.. és ment. és nem csaltam (szerintem nem is fogom) vissza, sehogy. És igen, az volt az elvárás részemről, ha baj van beszéljük meg, rágjuk át, keressünk megoldást, mert van két ember akinek az életéért, és annak minőségéért felelősek vagyunk. És végül, ha nem megy, annyira nincs közös cél és út, akkor váltani. Nem megalázni, hiszen valamikor szerettem. Legalább ennek az emlékét tiszteljük.
    előzmény:
    rockcica (61)
    2013-10-03  13:57
  39. 2013. október 3. 14:0863.

    Megtették, nem? Hülyének voltam nézve... napi szinten a szemembe nézett a férjem és elvárta, hogy gondját viseljem, miközben mással hetyegett.

     

    Friss-e? pár hónapja történt. 

     

    Szeretem-e? Nem tudom... (haragszom, nagyon)

     

    Ő szeret-e? (számít valójában? tiszteljen, és ha váltani akar, legyen egyenes, ne alázzon meg)

     

    Rendbe lehet hozni azt, ha dolgozol, küzdessz, de a fizetés kevés, mert a lakáshiteled padlóra küld, és emiatt mindenki rágódik magában, hibást, okot keres, és már nem tudja miről mondjon le, hogy könnyebb legyen?

     

     És ha már szubjektív vagyok, elárulom, a 3. mindezek tudatában, még engem okosított, hogy "ez nagy szerelem, ha szeretem elengedem, és a gyerekeim nem lehetnek összetartó  erő, maximum zsarolás eszközei".. és végül még hálásnak kellett volna lennem neki, amiért visszaengedte hozzám a férjem.

    Holnap szentté is avatom. Ha lesz rá időm, vacsora után, két fürdetés között.

    előzmény:
    bababetű (59)
    2013-10-03  13:52
  40. 2013. október 3. 14:0162.

    "különmenni, és utána félredugni"

     

    Na szóval ha külön mennek, akkor is félredugásnak számít ?

     

    (Csak viccelődök.)

    előzmény:
    rockcica (61)
    2013-10-03  13:57
  41. 2013. október 3. 13:5761.
    Én biztos nem maradnék együtt csak a gyerek(ek)kedvéért ha megcsalnának... a gyerekek úgyis érzik hogy gáz van, nem lehet azt eltitkolni. Vagy ha együtt maradnék, visszaadnám mint a szél..De nekem az a véleményem, hogy MINDEN olyan faszi, aki egyszer elvesz egy nőt csinál neki gyereket utána meg félrekúr, az aljas. Ha nem működik a dolog mégse, és nem boldogok együtt, előbb kell tisztázni van e mód változtatni, és ha nincs szépen különmenni, és utána félredugni.
    előzmény:
    sinister28 (42)
    2013-10-03  12:55
  42. 2013. október 3. 13:5360.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (55)
    2013-10-03  13:43
  43. 2013. október 3. 13:5259.

    Miért gondolod, vagy inkább érzed azt, hogy megaláztak ?

     

    Friss még a dolog ?  Meg tudsz bocsájtani a férjednek ? Szereted még ? Ő szeret téged ? Ami miatt beférkőzött a 3., azt rendbe tudtátok hozni ?

     

     

     

    előzmény:
    sinister28 (46)
    2013-10-03  13:06
  44. 2013. október 3. 13:5158.

    szerintem itt aki igazán bűnös, az a pasi, mert ilyen helyzetben mindkét nőt hitegeti, a feleségét is, hogy minden rendben, a szeretőt is, hogy vele minden rendben, de otthon nem ...

    Az ilyen vagy váljon el és találjon magának új kapcsolatot, vagy egyáltalán ne legyen szeretője. ÁÁ tök gerinctelen az ilyen .... 

    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  45. 2013. október 3. 13:4957.

    Tedd azt, köszönd meg. Azt elhiszem, hogy nincsenek érveid. Mert én ezzel téged nem bántottalak, miközben te engem támadtál, hogy én kin, mit verek le.

     

    Elárulom, magamat sem érzem kizárólag áldozatnak, és mielőtt megvádolnál, hogy magamba néztem-e, bevallom, igen, megtettem. De ettől nem érzem magam kevésbé megalázottnak.

     

    Ne is pazarold rám az idődet, nem kérte senki. Attól én még nyugodtan alszom... (amikor nem azon agyalok, hogy mit csinál a férjem )

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_164163 (48)
    2013-10-03  13:12
  46. 2013. október 3. 13:4856.
    Hmmm...talán csak gyakorolta a hódítás művészetét......
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (55)
    2013-10-03  13:43
  47. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2013. október 3. 13:4355.

    Két szőke nő beszélget:

    - Képzeld, tegnap hatalmas orgazmust szinleltem.

    - És mit szólt hozzá a pasi?

    - Milyen pasi? Egyedül voltam.

     

     

    Ez csak a kihasználásról jutott eszembe.... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (50)
    2013-10-03  13:26
  48. 2013. október 3. 13:3754.
    A feleségre sosem gondoltál ? Hogy neki is fájhat , hogy őt megalázátok ? Azt kaptad amit érdemeltél !!!Szerető voltál !!! Enyi és nem több !
    előzmény:
    csonakazo hölgy (1)
    2013-10-02  22:54
  49. Torolt_felhasznalo_268437
    Torolt_felhasznalo_268437
    2013. október 3. 13:3553.
    Ha szex téren nézzük, akkor igen.
    előzmény:
    varrólány (52)
    2013-10-03  13:33
  50. 2013. október 3. 13:3352.

    Legalább most már ezt is tudom!:-)

    Bár nem hiszem hogy ennyire egyszerű lenne , a magyarázat.

     

    De ugye a szókimondó férfi az tudja !:D

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_268437 (50)
    2013-10-03  13:26

Címlap

top