Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Karácsony 2012.
El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.
Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!
A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.
Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.
Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket!
http://karacsony2012.blogspot.hu
Hű, de jó hogy hirtelen ilyen sokan lettünk , és mindenki milyen lelkes.
Rakosgatok én is mindenfélét ezerrel, no persze a tempómról jobb nem beszélni, de már akár három métert is meg tudok tenni két perc alatt, hol edénnyel, hol mankóval a kezemben. Szóval, olyan béne vagyok hogy ihaj, minden állandóan leejtek, de már nagyon ügyesen fel tudom emelgetni a mankómmal - hajolnom nem szabad.
Azért tettem el én is 25 üveg meggybefőttet ecetesen. A fagyasztóba is került meggy, cseresznye, ribizli, mindenféle zöldfűszer, átpaszírozott ribizli sűrítmény, cukkini krémlevesnek, tök, aztán most folyamatosan cukkini, patiszon panírozva, zöldbab, és minden ami kikerül a kertből. Lassan a savanyúságos hordókat is elkezdem pakolni. A nagy lekvárfőzések most elmaradtak, szerencsére mindenből van maradék, idén biztos elég lesz.
Tegnap sűrített tejet csináltam, ma csoki és ribizli fagyit jó nagy dobozzal.
Köszönöm szépen, alakulok! Most már szinte egész nap fenn tudok lenni, bár még keményen mankóznom kell, a műtött lábamat még nem terhelhetem. Pénteken megyek kontrollra, majd akkor lesz "ítélet".
Rengeteg filmet néztem, főleg amig nem tudtam sokat fent lenni. Volt köztük jó néhány karácsonyi is.
Sajnálhatod is, de ami késik, nem múlik!
Nos, itt vannak a logantyúk, egy szélharang és mécses tartó
az ecetes üveg üresen és tele
fehérborecet tárkonnyal, kaporvirággal és petrezselyem virággal
a csokismeggyet feltétlenül próbáld ki!
a chutneyt is - hoztam be a munkahelyemre kóstolót és teljesen tisztára nyalták az üveget
horgolósdi nem megy nekem, sajnos a kötéshez sincs türelmem újabban
amit alkottam az olyan kerti dísz, szélharangszrű izé gyüöngyökből - este fotózom
Sziasztok!
Borcsamama
Jajj, hát gyógyulgass, remélem napról napra jobban vagy!
Nem semmi mekkora vágásod van :(
Georgina
Ezzel a télapóval évek óta szemezek, de ez is olyan, hogy sosem jutok el a megvalósításáig :/ Talán idén :D
Sziga
Bp. 11. kerületben is enyhébb toboz hullás van. Bikás park és környező utcák, játszóterek... :)
Eszterlili
Gratulálok a keresztelőhöz és örülök, hogy jól sikerült!
Fórumozok
Nálunk akkor épp a forma 1 ment, igy én is lemaradtam a karácsonyi filmről.
Eira
Köszi a recepteket!
úúúú ez a meggylekvár :O ki kell próbálnom! :O
Az eper lekvárról lemaradtam idén megint :/
Banyóca
Látom, neked is van terved bőven máris :) Az év első felében annyira én sem készülgettem... mostanában valahogy megjött a kedvem :)
Az év első felében próbálkoztam a horgolással, de folyton elbénáztam, semmi nem sikerült :( Aztán nemrégiben újra előszedtem a fonalat és a horgolótűt, és csodák csodája megy! :) Olyan sikerélményem van hogycsak na :) Horgoltam már 10 hópelyhet, meg egy kis koronát :)
Ezeken kívül, varrtam még egy kis plüss kutyust is (ööö valaki nyuszinak nézi, de sebaj :D nekem tetszik :D ) Varrógéppel kezdtem neki, de a negyedénél a varrógépem felmondott :( brühühü ... úgyhogy kézzel fejeztem be végül.
Majd hozok képeket, csak át kell raknom a gépre.
:)))) köszi.. csak az otthoni gépemen van visszaszámláló..
Eper lekvárral úgy jártam, hogy híg lett.......
erősen gondolkozom azon, hogy újra átfőzöm az egészet......
eperlekvár nem lesz idén ajándékba, a család nagyon rájár. Jövőre névre szólóan fogom felcimkézni az üvegeket
ha a mai napot és 24.-t nem számoljuk akkor kereken 175 nap van vissza
Sziasztok!
Le a kalappal előttetek, hogy a nyár derekán is életben tartjátok a topikot.
Bocsánat, hogy eltüntem, de nekem az év első fele sajnos ilyen....
Most is csak fél szemmel vagyok itt.
éééés mit látok?!?! Már körvonalazódnak az ajándékötletek, megjellenek az aktuális sk készítésű dolgok (olajak, ecetek, lekvárok) :)) örömmel tölet el!
Azért én is kicsit készülgetek ám:)
Eper szezonban sikerült nagyon jó áron epret vennem amik már a kis üvegekben várják, hogy ajándék legyen majd belőlük a remélem idén havas karácsonykor:)
Eleve nem pakoltam el egy csomó olyan dolgot amit tavaly nem tudtam elkészíteni, befejezni.
pl: a világító angyalomat a fa tetejér
- kidobásra alkalmas gömbök -iszonyatos állapotban vannak- felturbózása, díszítése (mert ugye semmi karácsonyit nem dobunk el)
- falucskám folytatása papírházakkal, kiegészítőkkel.
gondolom nem meglepő, hogy még semmire nem volt időm... de így hogy elöl vannak, legalább időben el tudom majd kezdeni az alkotást.
Asszem 178 -177 körüli a visszalévő napok száma.
Nagyon remélem, hogy mindenki jól van, rendben van, minden család egészséges, és mindenkinek szép nyara van/lesz.
Esetleg Lila tulipánról van valami hír?
Ezer puszi ölelés a kitartó Karácsonyi Manó Csapatnak!:)
Banyoc@
a hamis balzsamecet receptjét is megosztanám veletek:
0,5 kg cukrot világosra pirítunk, felöntjük 1 l borral és 2 dl ecettel, majd addig melegítjuk, míg a cukor felolvad
száríom a fűszerkeveréknek, teáknak valókat is
főzutem meggylekvárt csokoládéval:
kb 3 kg meggyet főztem puhára, botmixerrel nagyjából leturmnixoltam, adtam hozzá kb 0,5 kg cukrot és 20 dkg étcsokit + 1 dzsemfixet- ebből úgy néz ki nem marad ajándékozni való és meggy chutneyt
a chutneyt nagyon ajánlom, finom sérgahúsú őszibarckból, szilvából és birsből is
ecetes meggyet is szerettem volna, de túlérett volt a meggy, mire leszedtük
Tehát eddig a karácsonyi ajándékozni valók listája
Aktuális bizony a fűszerolaj készítés!
A munkahelyemen kiküldtek, nem azért mert rossz kislány voltam, hanem mert okosodnom kellett. Közben a munkám meg itt tornyosult meg sorban állt nekem.
Nos, szép üvegeket keresni az első feladat. Lehetőleg az üvegnek szűk nyaka legyen, hogy a növények ne usszanak fel a dugóig. Aztán lehet szedni a fűszernövényeket. Jó párosítás és látványos a rozmaring oreganóval és kakukkfűvel, a petrezselyem magában is mutatós tud lenni, a babérlevél bazsalikom és tárkony is finom. Láttam már fűszerolajat csilivel és fokhagymával, az nekem nem ízlett.
Vegyünk elegendő színes borsot, koriandert is. A babérlevelshez a borókabogyó is mehet.
3-4 napig szárítsuk a növényket, aztán szép kis csokorba elrendezni az üvegekben, rá a hidegen sajtolt olajat, lezárjuk és mehet a kamrába.
Ecetet is csinálhatunk hasonló módon. Fűszerezhetjük kaporral, tárkonnyal.
Ha az ecetet felesben fehérborral keverjük finomabb lesz a végeredmény.
Én vasárnap szedtem le a növényket, az ecetet holnap, az olajakat csütörtökön csinálom, mert akkor tudok hidegen sajtolt olajért menni
Hogy mindig akkor vannak ilyen karácsonyos filmek, amikor nem érünk rá...
Minden a tervek szerint zajlott hálisten.Nem panaszkodhatok.
Sziasztok!
Készülődésbe leszünk ma délután, holnap a nem egészen hétéves kicsikém keresztelője lesz.Nagy felhajtást nem csinálunk, csak a keresztszülők meg mi. De azért tisztességesen megadjuk a módját.Rövid időn belül sütök.Szerencsére a főzésbe a Férjem is kiveszi a részét, mert szeret és tud is főzni, nem is akárhogy, igaz, ezt tanulta négy évig anno.De még azért a takarításom is megvár.
Majkati: Bp-en belül merre lehet tobzódni a tobozban?
Georgina: recept is van hozzá?
Sziasztok!
De rég jártam erre! Igaz,hogy karácsony még egy kicsit odébb van, de most találtam, gondoltam megosztom veletek!
Sziasztok!
Dinnyezokni után dinnyeszoknya ! és aktuális is lehet;)
csillus: engem érdekelne az a mézeskalács recept:)
Eira! Nem lennének még aktuálisak azok a fűszerolajak?!
Tipp: potyognak a tobozok!! Én tonnaszámra gyűjtögetem őket, a munkahelyemen van egy fenyőfa, legalább naponta potyog róla egy nagy táska toboz. Úgy tűnik, rajtam kívül senki nem kapott még rá;) Akinek vannak tervei, már most gondolhat a télre! Egyébként aki szeretne, el is jöhet érte, tényleg rengeteg van (Bp)
Sziasztok!
Örülök, hogy jobban vagy!Nekem is vannak régi újságjaim, volt anyósomtól kaptam, én is nagyon szerettem olvsagatni.
Nálunk is nagyon meleg van és kornyadoznak a növényeim.
Jó nagy a vágásod.
Sziasztok!
Meglehetősen nehezen, nekem most még a víz sem megoldás, mert nem vihetem túlzásba a zuhanyzást a sebem miatt. Több mint 25 cm-es a vágás a csípőmön. Elég sokat fekszem is, bár érdekes módon még úgy a leg elviseletőbb a meleg. Járni sem könnyű, mert a csontrepedés miatt nem terhelhetem a műtött lábam, így két mankóval tudok csak közlekedni, és cipelem a teljes súlyomat a két kezemen és a másik lábamon.
Persze azért el vagyok, igaz varrni még nem tudok, nem ülhetek sokat folyamatosan, de napról napra jobb.
Most már főzögetek is, no meg rákaptam a film-nézésre. Képzeljétek, karácsonyi filmek is vannak a listában, aztán az RTL-n van délután egy török sorozat, igaz hogy szomorú történet, de nekem nagyon tetszik. Amit viszont sose hittem volna magamról, elkezdtem nézni a Trónok harca c. sorozatot, és naggyon jó. Az első évadból már nyolcat megnéztem.
Képzeljétek, kaptam egy csomó újságot, amiket 1930-as években adtak ki, Nők Lapja, Magyar Úriasszonyok Lapja, meg ilyenek, nagyon élvezem őket.
Hetente háromszor jön a gyógytornász is, jól megkínoz, de nem baj, muszály, az én érdekem.
Na megyek lehűtöm magam kicsit valamivel.
Sziasztok!
Hogy birjatok ezt a dogmeleget?
Mi itthon probalunk hüsölni...
Ééés amig a gyerekek aludtak délután, elkészitettem életem elsö horgolását, egy hópelyhet :D
Sziasztok!
Bár nincs itt az advent, de találtam egy oldalt, ahol olcsó jétékokat tud az ember itt beszerezni: www.olcsojatekok.eu
Juli
Eszterlili:
Örülök, hogy azért jól sikerült! :)
Na igen, van hogy mi is megyünk kirándulni, mi már rég hulla fáradtak vagyunk, a gyerekek pedig simán bírják :D
Ööö... sejtem melyik az a pörgentyűs játék, nálunk egyenlőre még kimaradnak belőle a fiúk... :)
Szisszka: Túl hosszú, és elfáradtunk rendesen. Minden ismerős helyre elmentünk, teljesítve lányom óhaját.Venni kellett abból a pörgentyűs vacakból is, ami most a sztár játék, de már ott elveszett az egyik része.
Jó ,eleg volt, az tuti.Szerencsére minden buszt elértünk, időben itthon voltunk.
Sziasztok!!!!
Naaaa, itt van a várva-várt nyár :P
Elkezdődött a nyári szünet is, én már most nem bírok a fiaimmal :O
Borcsamama
Örülök, hogy jelentkeztél, gyors felépülést, gyors gyógyulást kívánok!
Eszterlili
Naaaagggyon jól néznek ki a pizzák! :)
Milyen volt a kirándulás?
Fórumozok
Oh, eperlekvár! Nyami, Imádom! Biztosan finom lett! :)
Én is kinéztem egy vaniliás eperlekvár receptet, de nem jutottam el addig, hogy vegyek is epret hozzá :/ Amit vettem, azt befaltuk :D
És egyébként lefagyasztani nem lehet a szép nagyszemű epreket, majd télen felhasználni a Mikuláshoz? Én fagyasztásban egyáltalán nem vagyok otthon, mert olyan icicpici a mélyhűtőnk, hogy sajnos semmi nem fér bele :(
Csillus
Nnna most irigylem a kellemes kis 17-18 fokot ami nálatok van :)
Nálunk meg lehet sülni (panelötödikemelet :O)
Tényleg hamar itt lesz a karácsony, a visszaszámlálóm 190 napot mutat :)))
Sziasztok!
csillucs88: Igen.Előre megfőzve, aztán szeletbe felrakva a pizzára sütés előtt. Lekenve kecsappal, megszórva oregánóval és bazsalikommal, aztán jöhet ami van.Most felvágott, ananász, kukorica, tojás, és a végén a reszelt sajt.Most évzárózunk, hosszú lesz a délután.Nálunk a szobában épp 27 fok van.Ugye mindg mondtam, hogy a téli hidegnél csak a hőség a rosszabb?
Sziasztok!
Borcsamama jobbulást, mielőbbi gyógyulást
Hihetetlen milyen gyorsan telnek a napok, mindjárt szeptember, aztán itt a Karácsony
Eszterlili az főtt tojás(szelet) a pizzákon?
Nekem van puha mézespuszedli receptem, amit akár 2 hónap múlva is, ha előveszel tudsz falatozni belőle, semmi baja nem lesz, illetve van ilyen linzer receptem is Beírom, ha szeretnétek
De viszont ez a recept csak pogácsának, puszedlinek jó szerintem, fára nem tudod felrakni, mert omlós, puha, könnyen törős.
Lányok én megmondom őszintén fázokA lakásban nagyon hűvös van 17-18 fok klíma nélkül. A lábam lefagy, zoknit kell húznom
Télen jobb lenne lekvárt főzni, mert nyáron meg lehet gebedni.Idén én is szeretnék főzni, szeretjük a finom házi lekvárokat!
Borcsamam, jó pihenést és most már hamar eltelik az a kis idő,jó, hogy párod is veled lesz.
eperlekvárt főzök és az jutott közben eszembe, hogy kár, hogy télen nincs szép nagyszemű eper, mert most valahogy nincs hangulatom a mikuláshoz
(a kép a netről van)
Helló Lányok!
Köszönök Mindenkinek Mindent! :-)))
Napról-napra könnyebb lesz, és egyre többet tudok fent lenni. Hat hétig sajnos nem terhelhetem egyáltalán a műtött lábamat , így ez kemény mankózást és meglehetős tehetetlenséget jelent, de fogynak egyre a napok, gyorsan el fog múlni ez is. Szerdától már a párom is itthon lesz, neki is lejár a kezelés, aztán majd "dédelgetjük" egymást, nem leszünk ketten kétfelé.
Fekve sajnos nem tudok netezni, nem olyan a gépem, de lehet hogy jobb is, mert ha egész nap nyomnám, akkor a szemem is kikészülne.
Jó nyaralást és pihenést Mindannyiótoknak, talán most már lesz nyaralós idő is.
A halas receptet mentettem, lesz még idén az én horgászomnak névnapja, legalább megvan az ötlet.
Majkati!
Csak most jutottam ide és láttam a hozzászólásodat!
Sajnos azóta sem tudtam olyan mézest sütni én sem, pedig amikor férjhez mentem / 43 éve / hoztam magammal a receptet, de soha nem lett olyan.
Arra fogtam, hogy saját őrölt lisztből, saját mézzel, kemencében sült.
Egyébként egy hónapig simán eláll a mai mézes is / tovább még nem tartott, mert megettük /, bár nem olyan puha, mint az otthoni volt.
Sziasztok!
Borcsamama!
Gyors felépülést kívánok neked! Jön a nyár, süt a nap, a kedved is jobb lesz, a gyógyulás is gyorsabban megy!
Sziasztok!
Nézzétek, mit találtam ;) Hal a tortán
Sziasztok!
Persze, megadom, csak most a holnapi kiránduláson jár az agyam már, a naggyal útra kelünk.Pécs az úti cél.űkiértem a suliból, már nem lesz nagy tanulás, délben mehetnék érte(különben csak négykor). Hónapok óta ígéret volt.Tudom, hogy későn jutott eszembe, de hátha:
valaki Pécsről minitali?Bevásárló központ(Á), vidéki pályaudvar közelében?Kávé?JRészletek privátban, este még megnézem, Ja, jövök még a citromkrém receptjével is.Ígértem.A pizza kelttészta alaprecept, nagyadag,direkt ehhez az edényhez.Van hozzá még sok recept, pl. fánkos is.Nem mostanában csinálnék másik keltet.
Helló Borcsamama:)
Ha nem megy ülve akkor netezz fekve:) nem lehet semmi akadály:)
Borcsamama! De jó, hogy jöttél!
Gyors gyógyulást neked.
Ha az ülés nem is kellemes még, az agyad azért járhat! Pl. a karácsonyi dolgokon!
Sziasztok!
Amikor a tupit hasznájuk is, nemcsak dísz. Hagyományos módon én se mostanában csinánék keltet, de ezzel még nekem is sikrül,szerencsére. Ajánlom mindenkinek kipróbálásra, tényleg nem bonyolult.Fánkot is könnyen lehet a segítségével csinálni.
Elkészültem vele.3 tepsi lett a nagyadagos tésztából. Szerencsére szép idő lett.