Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mitől érzed magad nőnek?

kovacsa91
Létrehozva: 2012. augusztus 8. 23:36
Mi az a tulajdonság(külső vagy belső) amitől igazán nőnek érzed magad?
  1. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 20:19251.
    Eddig egyetlen ember volt, pár évvel ezelőtt, aki képes volt finoman próbálkozni nálam (lemásolt két CD-t, meg elhívott a barátaival csocsózni, csak hogy értsük, mit is jelent a próbálkozás), és ki is váltott érzelmet, csak addigra nekem pont nem volt elég önbizalmam már, szóval lekoptattam. Többször nem próbálkozott. Azóta is sajnálom kicsit, bár nem vagyok róla meggyőződve, hogy összeillettünk volna amúgy. Ő az egyetlen, akinél az én számlámra írható a kudarc.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256863 (247)
    2012-08-11  20:07
  2. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 20:13250.
    Aha. És mégis mitől kéne érzelmeknek megjelenni bennem? Például ha egy éjszaka után lelépnek? Vagy amikor kiröhögnek? Á, igen, olyankor keletkeznek bennem érzelmek, valóban. Csak azt épp nem szeretetnek hívják.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256863 (247)
    2012-08-11  20:07
  3. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 20:10249.

    Hát látod, éppen ezért felejthetem el én a férfinépet, mert az egyéjszakás felejtős.

     

    Voltam szőke, egy napig, lehánytam magamat a tükörben. Pedig az még csak melír volt!

     

    Szerinted a szilikonos melltartó nem kész röhej? Mert szerintem az. Számomra megfelelő méretűek a melleim, nem tehetek róla, hogy férfiak nem erre vágynak. Emiatt nem fogok kényelmetlen ruhákba bújni, meg átszabatni magamat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (243)
    2012-08-11  20:02
  4. 2012. augusztus 11. 20:10248.

    Innen horogra?

     

    Nahát azért megnézném az ő  horgát!

    Én meg azért provokáltam hátha nyilatkozik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (237)
    2012-08-11  19:43
  5. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. augusztus 11. 20:07247.

    Már itt kezdődnek a problémák...a felfogással... Mi a fenék lennénk egymásnak mi nők nekik és a pasik is nekünk??  Bármibe csomagoljuk is, érzelmek, belső értékek, stb...akkor is a nemi vonzalomból alakul ki minden kapcsolat...

     

    Ha már az első pillanatban nem látja benned a szexet akkor már nem is érdekled és ez baromira így természetes....Ennek fordítva is így kellene működni...ez nem sértés, ez a természet rendje, mondhatnám e körül forog az egész életünk.....

    Más kérdés, hogy akinek CSAK arra kellesz az neked kell-e....Biztos nem, hiszen akkor egész életünkben csak dugnánk különböző férfiakkal....

    Itt lépnek közbe az érzelmek, az egyén által kiváltott vonzalmak... Viszont ha eleve elutasítod az elsőt  és ezt sugárzod magadból , akkor esélyed sem lesz a másodikra....   Esély.....-na ezt kell adni némelyiknek és magadnak.

     

    Van olyan barátnőm aki szép, értelmes, de tényleg...Mindenkinek megmondja, hogy ő csak komoly kapcsolatot akar.... Anyám....egyik sem úgy indul és ha ezt hallja egy pasi , akkor annak már valószínűleg annyi is... Persze egyedül van, mint az ujjam mióta elvált és ennek már 10 éve..Lassan negyven....hát ennyit erről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (229)
    2012-08-11  19:11
  6. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 20:06246.

    Érdekes, azt mondtad, olvastad a netes párkeresés topikot... ezek szerint szelektíven olvastál - amin én nem csodálkozom - és csak azt láttad, hogy én harcolok a srácokkal, azt, hogy ők hogyan viselkednek, azt figyelmen kívül hagytad.

     

    Nem fogok példákat mondani, mert ezek a személyes dolgaimat érintik, és bármilyen sokat adok ki magaból itt a fórumon, van, amiről még én sem beszélek. Attól, hogy nem hiszel nekem, meg te nem találkoztál vele, még létező jelenség. Én meg azt nem hiszem, hogy soha egyetlen pasi sem sértett meg - szerintem csak annyira imádod őket, hogy szimplán elnézted nekik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256863 (242)
    2012-08-11  19:58
  7. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2012. augusztus 11. 20:06245.

    ez egyáltalán nem baj.

     

    Mivel nem értesz egyet? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (241)
    2012-08-11  19:57
  8. Torolt_felhasznalo_298455
    Torolt_felhasznalo_298455
    2012. augusztus 11. 20:05244.

    Igen, ez annnnnyira tipikus!

     

    Vidéki vagyok, 2 város között van vagy 6 település, itt jellemzően mindenki ismer mindenkit. Szóval még ha nincsenek is közeli viszonyban egymással, az információ mindenképp áramlik. És a helyzet a következő: én is végignézhetem/hallgathatom, hogy előbb-utóbb mindenkinek összejön, csak nekem nem természetesen. Ebből kifolyólag a szánalom mintapéldájává váltam errefelé, a lesajnálással és kiröhögéssel bőségesen van alkalmam szembesülni.

     

    Arról, hogy ráérünk: ez tizenévesen jó duma. De amikor már javában huszonéveidet taposod, elvileg a legszebb korban vagy, most kéne, hogy éljenek-haljanak érted, erre vastagon letojnak, és mivel nem vagy teljesen hülye, azt azért tudod, hogy ez a későbbiekben is így lesz, akkor ez a "ráérsz még!" szöveg egy oltári nagy baromság. És persze mindig az hajtogatja a legnagyobb mellénnyel, akinek sosem volt ilyen problémája!

    előzmény:
    Ria_86 (231)
    2012-08-11  19:22
  9. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2012. augusztus 11. 20:02243.

    az egyéjszakás felejtős. A szőke, nagymellűről meg kattanj már le légyszi. 

     

    Egyébként, ha ebb)en látod a megoldást, mi akadályoz meg abban, hogy szőkére fesd a hajad és szilikonos melltartót hord? akkor szőkenagymellű leszel..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (239)
    2012-08-11  19:47
  10. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. augusztus 11. 19:58242.

    Én ezt nem értem...Ne haragudj Müge, de olyan érzésem van, mintha nem is egy bolygón élnénk...

     

    Légyszi , legalább egy példát mesélj el, hogy hogyan zajlik egy ilyen sértegetés....  Fel nem foghatom....még életemben egy ici-picit sem sértettek meg a pasik......  Tényleg megáll az eszem ezen...és mik azok a negatív visszajelzések????  Én kész vagyok most ettől!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (228)
    2012-08-11  19:10
  11. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:57241.
    Jaj, de kis optimista vagy! Én veled nem értek egyet. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (240)
    2012-08-11  19:51
  12. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2012. augusztus 11. 19:51240.

    Hát, egyet nem is érthetsz - mármint a férfiakkal, ha erre gondoltál.:) Ahhoz neked is férfinak kellene lenned. Mást akar a férfi és másra vágyik a nő - merőben.A férfi kalandot keres, a nő biztonságot akar. Egyetértésről, ugye,  szó sem lehet.  Kérdés, hogy hogyan teremtsünk magunknak biztonságot és hogyan vegyük elejét a kalandozó kedvnek. Ehhez kell nőnek lennünk. ezvan.

    nemkönnyű. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (238)
    2012-08-11  19:45
  13. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:47239.

    De az is lehet, hogy igazad van és rajtam múlik. Ha szőke lennék és nagymellű, akkor bizonyára szívesen feleségül kérnének naponta többen is.

    Vagy: ha kurvaként viselkednék, akkor is rohannának velem az oltárhoz!

    Mivel így, hogy rendes lányként szoktam, rendszeresen csak egyéjszakára kellenék nekik. Persze kivétel, akinek még arra sem. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (236)
    2012-08-11  19:41
  14. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:45238.
    Akkor nem értünk egyet, bár ezt én sejtettem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (236)
    2012-08-11  19:41
  15. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:43237.
    Hihi. Szerintem topikindítónak attól nő valaki, hogy horogra akad! Méghozzá az ő horgára... Mit gondolsz, miért árasztotta el naív topikokkal az NLCét?
    előzmény:
    varrólány (234)
    2012-08-11  19:41
  16. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2012. augusztus 11. 19:41236.
    Más hormonok vezérelnek minket is és őket is, ez pedig másfajta viselkedést generál nálunk is és náluk is. ha ezt elfogadjuk, akkor talán érthetőbbé válik a két "nem".Mi is nekik és ők is nekünk. Hogy csak szextárgyat látnak-e bennünk? Hát igen... Valószinüleg két csoportra osztják a nőket: az első csoportba azok tartoznak, akikkel el tudják képzelni a szexet, a másodikba azok, akikkel nem. (Legfeljebb egyszer, de azt is csak akkor, ha már az összes lehetséges megoldás kifújt..) Sztem szerencsésebb dolog az első csoportba tartozni. aztán, hogy a szextágy kategóriából át tudsz-e váltani "nő" kategóriába, az csakis és kizárólag rajtad múlik szerintem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (230)
    2012-08-11  19:16
  17. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:41235.
    Mi az, hogy el ne csesszem? Az átok része az is, hogy elcseszi az ember. Ha igazán levetted, akkor nem cseszhetem el. Ha elcseszem, nem vetted le.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (233)
    2012-08-11  19:36
  18. 2012. augusztus 11. 19:41234.

    Te csak felteszed a kérdést utána meg eltünsz?

     

    Szerinted mitől NŐ egy nő?  Férfivélemyény számít igazán..-:-)

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  23:36
  19. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 11. 19:36233.

    NNAA! Én most levettem Rólad az átkot! Kettő...kettő hónapon belül jelentkezni fog nálad az a pasi aki a Te párod lesz...egy életre! 

    El ne cseszd!!!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (224)
    2012-08-11  18:59
  20. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:35232.
    De akkor honnan vannak a gyerekeid?
    előzmény:
    Ria_86 (231)
    2012-08-11  19:22
  21. 2012. augusztus 11. 19:22231.

    Dettó ugyanebben a cipőben járok én is. Egyszerűen nem kellek a pasiknak. A kinézetem nem annyira gáz, viszont borzasztó unalmas, pesszimista, fapofa vagyok. Sajnos ezeket az alaptulajdonságokat tényleg nem lehet megváltoztatni. Én is híján vagyok a tűznek és a "huncutságnak", mit lehet tenni. 

    26 éves vagyok, és körülöttem mindenkinek van barátja, mindenkinek udvarolnak, sokan férjhez is mennek, csak én nem kellek soha senkinek. Engem meg kiröhögnek és lesajnálnak, hogy még bőven ráérek, ami igaz is, de az ember tudja magáról, hogy ez már így marad, mert egyszerűen ő erre totál alkalmatlan.

    Hogy mitől érzem magam nőnek? Vonzódom a pasikhoz. Egyébként azt mondanám, én semlegesnemű vagyok. Das, ahogy a német mondaná.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_298455 (225)
    2012-08-11  19:00
  22. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:16230.

    Mondjuk én reménykedtem benne, hogy mivel állítólag a nők is és a férfiak is az emberi nemhez tartoznak, ezért van bennünk talán valami közös lélekrész is, de az utóbbi időben bennem is felmerült, hogy talán nem is egy fajhoz tartozunk... ennek egyetlen cáfolata az lehet, hogy képesek vagyunk a gyakorlatban is utódokat nemzeni, de ki tudja, talán ez is csak véletlen, hiszen felnevelni már nem közösen neveljük őket - legalábbis a gyerekek harmada már csonka családban nevelődik - szóval ha nem is voltunk eddig két külön faj, mondhatjuk, hogy az elkülönülés folyamata azóta már beindult.

     

    Persze lehet, hogy csak egyetlen generációnak van ilyen gondja, a szingli generáció, ahogy mondani szokták... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (227)
    2012-08-11  19:04
  23. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:11229.
    Hát igen, elég taszító, hogy csak a szextárgyat látják bennünk. De ez is tapasztalat. Nyilván, ha nem azt látná valaki bennem, és kifejezésre juttatná, akkor nem is taszítana.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785782 (227)
    2012-08-11  19:04
  24. Torolt_felhasznalo_294051
    Torolt_felhasznalo_294051
    2012. augusztus 11. 19:10228.

    Ja, és a barátnőm Anyukája, aki tulajdonképpen nekem barátnőm is, ő sem érti a dolgot. És beszélgetett más szinglikkel is a munkahelyén, akiket én nem is ismerek, és azt mondta, hogy az ő esetüket sem érti, mert olyan kedvesek, meg helyesek meg csinosak és mégsem jön össze nekik.

     

    Korábban beszélgettünk itt a fórumon erről és kábé annyit hoztunk ki, hogy több bizalom kéne a másik nem felé, meg több önbizalom. Nos, folyamatosan kapom jelenleg is a negatív visszajelzéseket, szóval nem hiszem, hogy ezek alapján több bizalmat kéne szavaznom az ellenkező nemnek. Pont ma kellett újból ráerősítenem az elutasító énemre, ahogy az elmúlt hónapokban rendszeresen szükség volt erre, mivel csak a sértéseket kaptam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256863 (223)
    2012-08-11  18:51
  25. Torolt_felhasznalo_785782
    Torolt_felhasznalo_785782
    2012. augusztus 11. 19:04227.

    bocs, hogy belekotty. Sztem ott van a kutya elesve, hogy taszajt a férfilélek.

    Hm?? A férfi az férfiből van. Ez van. ha tetszik, ha nem.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_294051 (23)
    2012-08-09  11:50

Címlap

top