Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Emésztő bánat...
Nagy a fájdalmam, és szeretném magamból kiírni, meg talán kapok hasznos tanácsokat arra, hogy hogyan keveredhetnék ki ebből a nyomorúságból.
Fiatalon beleszerettem egy fiúba, és egy csodálatosan nagy szerelem lett belőle mindkettőnk részéről.
De aztán a fiú családja visszatáncoltatta a fiút, pedig már gyűrűs menyasszonya voltam. Akkor még ellent tudott mondani a család nyomásának, amikor megvette a gyűrűket, de aztán már hajlott mint a nád, és nem felém.
Miután szétment az utunk, többé nem láttam, de azóta sem vagyok képes elfelejteni. Képtelen vagyok új kapcsolatra, nem szültem gyerekeket, míg neki vígan folytatódott az élete. Megnősült, tán kétszer is, és három gyereke született.
Hogy lehet az, hogy valaki, aki annyira szerelmes, mint amilyen az a fiú is volt, csak úgy elhagyja a szerelmét, és semmi gondot nem okoz neki az, hogy milyen fájdalmat hagyott maga után, és szépen éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna?
Nekem meg huszonév sem volt elég ahhoz, hogy túljussak az érzelmeimen.
De ne haragudj, miért mondod, hogy ő volt az életed? Hiszen alig hagytad, hogy részt vegyen az életedben, arról nem is beszélve, hogy te mennyire vettél részt az övében...
Igen, vannak emberek, akik fel tudják fogni, hogy az élet megy tovább.
Képzeld el, ha a II. világháború után mindenki leült volna és bámul maga elé, és nem építi újra a házát... hanem csak várja a halált, ahelyett, hogy örülne, hogy túlélte!
Te valahogy azt gondolod, hogy csak úgy tisztességes a dolog, ha soha többé nem szeretsz bele senkibe...
De ki mondta ezt neked?
Hiszel valami felsőbb erőben, aki majd megjutalmaz ezért, vagy mi?
miért, mitől volt annyira más az a srác, mint a többi? Vízen járt, vagy mi?
És ha egy feltételezett Mennyországban újra találkoztok, de ő ott is a mostani barátnője kezét fogja, akkor mi lesz? Miből gondolod, hogy a "Mennyországban" téged igazol majd?
Vagy valami olyasmit képzelsz, hogy te és ő valami lélekpárok vagytok, mint az androgünök? És azt gondolod, valahol valamikor még összetalálkoztok? Mert gondolom, csak akkor volna értelme a te túlhajszolt hűségednek... De ő már nem hű, szóval még úgy sincs értelme... Illetve mi van akkor, ha neked más kapcsolatok által kéne odáig fejlődnöd, hogy végre vele is képes legyél normálisan bánni?
Nem bántásból kérdezek, csak kíváncsi vagyok, hogy mit hiszel? Mert gondolom, az magyarázná ezt a számomra érthetetlen rajongást...
Mert mindenki éli a normális emberek életét-csak max. csendesebben-de az nem akinek minimum 2 ember szétszakítása, boldogtalansága tapad a kezeihez.
Az arat: boldogtalanságot és szeretetlenséget-a magány pedig hű társává válik.
Attól még nem kell egy másik embert tönkretenni, rabláncon tartani, pusztán mert valaki reszket, hogy kiderül az igazság, és a két egykor szétszakított ember ujra kapcsolatba kerül. Mert sosem tudhatod, hogy az a kapcsolat "csak" barátként folytatódik, vagy teljesértékű kapcsolat lesz, vagy csak egyszerűen olyan emberi kapcsolat lesz ami arra szolgál, hogy a két fél rendezze a dolgát.
Aki ilyenbe beleavatkozik, az keményen meglakol a cselekedeteiért-és a jussa a boldogtalanság lesz, mert ki fog derülni az igazság, és soha az életében nem tud szabadulni a valóságtól, hogy ő mindig csak egy pótlék-az egyén életében.Pótléka annak az egyénnek aki mellett egykor ki tudott az a másik ember teljesedni, ahogy mellette úgy soha-ahogy kellett volna.
" Az elfogadásnak nincs köze az érzelmekhez-de a csendes vegetációhoz annál több, hoiszen már az illető leszámolt az életével. "
Ezt viszont mindenki tudja, aki egyetlen egyszer is benne volt érzelmileg és testileg tökéletes kapcsolatban:)
" aki nem "szívatta", nem küldte el, viszont boldoggá tette... Aki minden szempontból jobb"
Ezt azok mondják, akiknek lila gőzük nincs az érzelmekhez, max.az akarnoksághoz-ezért kell ezzel ámítani magukat, mert ha a valósgrta rájönnek, akkor az biza nagyon fáj nekik-de ez legyen az ő picinyke bajuk:DDD
Az elfogadásnak nincs köze az érzelmekhez-de a csendes vegetációhoz annál több, hoiszen már az illető leszámolt az életével.
De, minden kapcsolat hatásal van ránk, nem olyan, mintha meg sem történt volna. Mindegyikban tanulhatunk magunkról, másokról, a másikról, a világról, és változhatunk is. Nem kell elfelejteni. Beépült az életünkbe, de nem folyamatosan rá gondolunk, benne élünk. Én speciel kapcsolatban sem gondolok folyamatosan a másikra. Ott van valahol, de tudatosan azért más is foglalkoztat.
Ha nem lépsz tovább, ott leszel, mint a topikindító. Választhatod azt az utat is. Ez most általános alany, nem kell magadra venni.
Én mindegyik régebbi szerelmemre szeretettel gondolok. Bennem vannak valamilyen módon. És egyiket sem felejtettem el, egyáltalán nem, pláne nem egy hét alatt.
És még valamire válasz, ami tegbapról megmaradt bennem. Egy kívülálló szinte soha NEM látja jobban. Nem ismeri a pontos helyzetet, a konkrét jellemeket, stb..
Én nagyon megbántam, amikor okos kívülállóra hallgattam a saját megérzéseim helyet...
És ez a többség amióta emanci lett a nő. A pasinak meg ló nem jut, pattan rá a szamarakra sorba, de igazán mindig csak egy lóra vágyik.
"Az is lehet, hogy soha nem találkozik olyannal, akit érdemesnek talál.
HOZZÁD való ember megtalálásának annyi az esélye, mint a lotton a főnyereményt megnyerni."
Így van!!! :(
Egyébként én azon szoktam csodálkozni a "nagy továbblépkedőknél", hogy náluk ez tényleg ennyi?
Sírok néhány hetet/hónapot, oké, "meggyászoltam", lezártam, kész, pont, jöhet a fodrász, a csini szoknyácska meg az új lovag és vele a felhőtlen boldogság? Az, amit a másik iránt éreztem, ezzel el lett zárva egy fiók mélyére, onnan soha többé elő nem jön, ha elő is jön, semmilyen hatást nem gyakorol már rám, illetve az új kapcsolatomra?
Én ezt már el sem tudom képzelni. Hogy ennyire simán helyettesíthetőnek tartsuk azt, aki "az életünk" volt... Hogy jöhet bárki, elég, ha megfelel az elvárásaimnak, és akkor én már ugyanolyan boldog tudok vele lenni... Nos, aki tényleg az igazit veszítette el, az szerintem már nem képes erre. Ez nem olyan, hogy tönkrement a tv-nk, hát kellemetlen, de nosza, jöhet az új, mindegy, hogy Samsung, LG, Orion, akármi, lényeg, hogy megfeleljen bizonyos paramétereknek, és akkor lőn öröm-boldogság.
hogy csak annak nyitom ki, aki arra érdemes.
Az is lehet, hogy soha nem találkozik olyannal, akit érdemesnek talál.
HOZZÁD való ember megtalálásának annyi az esélye, mint a lotton a főnyereményt megnyerni.
Az átlag összefekszik olyanokkal is akiket nem érdemes az ajtón beengedni, könnyebben jutnak a pasik sok nő lába közé, mint hogy a nő a saját lakásában egy kávéra meghívná a pasit. Bizalmatlan a pasival az otthonába nem viszi, de akárhol meg szexel vele.
A nagy továbblépkedők, amit javasoltál, általában az egyik rosszból a másikba lépkednek.
hogy Te miért nem akartál továbblépni??
NEKI az a szaralak volt az embere, csak azért nem, ennyire egyszerű.
Miért az? Azt meg csak Ő tudja.
Sosem jo a felmelegitett leves..................
Ez a pasi akirol irsz egy nyim-nyam alak, akit ide-oda fuj a sze'l!
Arra van szukseged???????????????????????????
Ennyi év után rá kell jönnöd, hogy azt az időt is kár volt rá pazarolni, amíg boldognak hitted magad vele.
Nem szabad ennyire ragaszkodni egy álomhoz.A tipikus esete annak, amikor sokkal többet hiszel bele valamibe, mint ami.
Sokan ragaszkodnak a fájdalmukhoz, szinte dédelgetik magukban.Mintha az utolsó szalmaszál lenne, ami a szeretett emberhez köt.Nem is akarnak túllépni.Pedig az élet túllép rajtuk.
Ennyi idő után, úgy érzem már nem is lehet csak úgy lerázni magadról ezt a fájdalmat, mert túl sokáig éltél vele.Vannak erre módszerek, kineziológus, pszichológus, talán ők tudnak segíteni.
Van egy mondás, amiben van igazság: "Ne sírj, hogy vége lett, mosolyogj, mert megtörtént veled"
Ez az esetedben nem egészen igaz, de jobb híján próbálj örülni a szép emlékeknek és lépj tovább!
Én meg csak megsajnáltalak, mert látom, hogy segíteni akartál neki.
Innentől kezdve amúgy is isméát életbe lép a hírzárlat:DD
Rájött szerintem-már mint a topikinditó-lényegtelen ki miatt nyitotta a topikot, hogy a játékjának vége.És bármit ir, bármit tesz, bármit mond, bármit hazudik arról a másik nőről, meg annak gyermekéről és családjáról-már nem tudja eltakarni az igazságot.Mert kiderült.Végérvényesen, megmásíthatatlanul.
Kérdésem van: Mi az, hogy visszatáncoltatta???
Talán tüzes vassal égették? Vagy forró olmot öntöttek a fülébe? Vagy mi??
Ki kényszeríthet és mivel valakit arra, hogy puhapöcs legyen? Nem csak saját maga??
A másik kérdésem: Miért gondolod, hogy "vígan folyt az élete" ??? Aki többször nősül, annak bizonynem folyik vígan az élete. De nem azért írtam ezt, hogy jó magyar szokás szerint el kezdj örülni a másik nyomorúságának .... az gusztustalan lenne ...
Nem az itt a kérdés szvsz, hogy ha ennyire szerelmes volt, hogyan léphetett ilyen szépen tovább, hanem az, hogy Te miért nem akartál továbblépni?? Te miért kapaszkodtál a múltba annyira, hogy huszonév alatt sem engedted meg magadnak, hogy boldogulj.
Értem én, hogy az ember fél a csalódástól, fél attól, hogy megint hintába teszik, viszont erre nem az a megoldás, hogy bezárom az ajtót, hanem az, hogy csak annak nyitom ki, aki arra érdemes.
nem tudom
nem ismerem a topiknyitót
talán férjhez ment a kolléganője/bnője/szomszédja
vagy babája született a tesójának
.....
mittomén.
" egyébként jót röhögtem: "vígan folytatódott az élete. Megnősült, tán kétszer is""
Ezen egyébként én is
" gyébként történt most(anában) valami veled ami ezt felszínre hozta, biztos vagyok benne"
Mire gondolsz/tippelsz?
hát anyám, ha huszonév sem elég, akkor ott vmi nagy gond van, ammántuti
egyébként jót röhögtem: "vígan folytatódott az élete. Megnősült, tán kétszer is"
egyébként történt most(anában) valami veled ami ezt felszínre hozta, biztos vagyok benne
Kedves Alternatíva!
Szomorú történet, de mindketten fiatalok voltatok, és eltelt több, mint húsz év...
Ez rengeteg idő, túl sok a gyászhoz...
Mint írtad, ő továbblépett, megnősült, talán többször is, gyerekei születtek...Te pedig még mindig utána vágyakozol, reménytelenül.
Ezzel megfosztod magad a boldogságtól, egy olyan férfival, aki őszintén szeret, attól a csodálatos élménytől, hogy anya lehess...
Köszi, de pont azt ettem most két napig, nem akart elfogyni! A nagy húsfogyasztó a családból diétán van éppen...
Most karfiolfőzeléket eszem, csirkefalatkákkal.. nyami!