Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem vigyáznak az unokákra
Létrehozva: 2012. július 11. 10:11
Csak kiváncsi vagyok, hogy ez gyakori probléma-e, vagy rtikaság.
Az a helyzet, hogy itt a vakáció, és se az én szüleim, se az anyósomék nem vigyáznak a gyerekekre. Egyikük 7 másik 5 éves, elég hosszú a szünet, mi minden szabinkat velük töltjük, táborban is voltak, de így is van 2-3 hét amikor egyszerűen már nincs hova tenni őket. Kézefekvő lenne a megoldás, hogy a nyugdíjjas nagyszülők vigyazzanak rájuk, de nem szívesen vállalják, Már kellemetlen megkérni őket. Eddig összesen 1,5 napot "kaptunk" tőlük nyögvenyelősen. Azért nem értem az egészet, mert egyébként tök türelmesek, amikor együtt vannak, úgy tűnik jól érzik magukat velük.
Gyerekkoromban heteket töltöttem a mamáékkal, mi sem volt ennél természetesebb. Igaz, akkor még korábban nyugdíjba mehettek, anyukám sajnos még a munkahelye miatt nem tud segíteni.
Ezt értem és megértem, de anyukád már befejezte a te nevelésedet rég, nem kéne ilyen megjegyzéseket tennie. Főleg, hogy nagyon is tudod, elméletileg hogyan jó csinálni...
Dugd el előle, mikor jön, ahogy valaki tanácsolta:-) Vagy nyomd a kezébe a vasalót:-)
Kedves Kokapu!
Talán tényleg megoldás lenne a költözés, DE a férjemet ide köti a munkája, a bátyámék is itt élnek, és a Szüleim is eldöntötték, hogy szeretnének a közelünkben venni egy házat...
Egyébként én is felvetettem ezt a javaslatot, de a férjem egy másik földrészen szeretne élni, ha már költözünk... (Érdekes, olyan férfiakkal hoz össze a sors, akik az óceán túloldalán szeretnének élni)
Nekem tériszonyom van, és félek a repüléstől, a Szüleim mikor még gyerek voltam, egyik évben Párizsba tervezték a nyaralást, (Anyukám kedvenc városa) de én annyira féltem, hogy itthon maradtam a Nagyszüleimmel, és egész idő alatt attól féltem, nehogy lezuhanjon a repülő, mert akkor árván maradok, és nem lesz testvérem sem:)
Azóta sem ültem repülőn, a férjem szeretett volna nászútra menni, egy nagyon szép helyet nézett ki, gyönyörű, fehér homokos tengerpart, és persze próbált meggyőzni,higgyjem el, még egy repülő sem maradt fent, mindegyik földet ért valamilyen módon:)
Mivel ismerte a félelmeimet, végül nem erőltette a dolgot, nekem mindig a Balaton volt a kedvencem:)
Az ablakköze :)))) ezen nagyon jót nevettem, mert ezt pedig Anyósom tette szóvá, mikor legutóbb itt voltak, a nappali ajtaja, ha kinyitomalul a műanyag tok, enyhén volt csak piszkos, a porszívó csövével mindig kiporszívózom, de nem törlöm ki minden alkalommal vizes ronggyal... észrevette, pedig nem jó a szeme, és megjegyezte, az ilyen dolgokat ő már gyerekkorában megcsinálta...
persze, könnyen beszél, évek óta takarítónője van:)))
Én már elengedem a fülem mellett az ilyen megjegyzéseket, mert egyre kevésbé érdekelnek...
Anyukám szereti a rendet és a tisztaságot maga körül, és alapjában véve én is... csak, ha az embernek van két kisgyereke, akkor bizony a dolgok néha átértékelődnek, és nem az a legelső, hogy a ruhákat gyorsan kivasalni, és berakni a helyükre a szekrénybe.
Persze, a tisztaság fontos, szinte naponta porszívózok, és felmosok, mert a kicsi mászik, de pár ruha ha előlvan, ezt én már nagyon lazán kezelem:)
És az is egészen más, ha az embernek a saját Anyukája, Apukája, aki felnevelte, és ismeri születésétől fogva mondja el a véleményét, és megint más az Anyós, vagy Após, aki bírálja kritizálja a menyét!
Se Anyukámtól, se az Apukámtól soha nem hallottam még, hogy akár a férjemet, vagy a bátyám feleségét megbántották, szídták volna.
Lehet véleményt nyilvánítani, mindent meg lehet beszélni, normálisan, de nem úgy, hogy közben sértegetjük, porig alázzuk, vagy földbe döngöljük a másikat!
Azt hiszem elkerekedett volna a szemünk, ha Apukám megjegyzést tesz a kedvenc sógornőmre, aki történetesen a bátyám felesége, szülés után, miért nem fogyott le, meg sem fordul ilyesmi a fejében. Mikor elmeséltem nekik, apósom ezen van kiakadva, és miért nem sportolok a pár hetes kisbabám mellett, az időmbe igazán beleférne, alig akarták elhinni, hogy ilyent mond egy normális ember?!
Ilyen ANYAT es NAGYMAMAT kivannek mindenkinek!!!
Igyekszem:)
Egyébként szomorú, de Anyósomnak a mai napig az a rögeszméje, hogy egy gyereket azért, hogy szót fogadjon a szüleinek, néha jól meg kell verni:(((
Én soha nem alkalmaznám ezt a módszert, nem hiszek az efféle nevelési elvekben, és azt is közöltem velük is, és a férjemmel is, ha egyszer kezet emelnek, és megütik, nem megverik, mert ugye a kettő között is van különbség, SOHA TÖBBÉ nem láthatják az unokáikat!
Próbálkozzanak a másik unokájuknál... ha a szüleik hagyják.
EGyébként ők a tipikus "azt hittem, attól, hogy megszületik a gyerekem ugyanúgy élhetem az életemet, mint előtte, nézem a tévét, a gyerek meg az ágyában, a külön szobájában elvan, engem nem fog ugrálgatni... stb.
Simán rákiabált a pár hónapos kislányára a sógornőm, hogy ne hisztizz, nem te vagy a főnök.
A nappaliban nem lehetnek játékok, és még a járóka is rontja az összképet, nem illik oda, a gyerek nem mászhat, mert hol, a kövön? Meg különben is sír, ha leteszik a földre.
Napközben a járókában fekszik, (szerintem az a ketrec jó lesz neki óvodás koráig) néha felveszik, mert elég sokat sír rázzák az ölükben, este 10 kor meg rácsukják a szobaajtót, és nem nézik meg akkor sem, ha egy órán keresztül üvölt, majd abbahagyja...
De én vagyok a barom, mert még mindig szoptatom Annát, és igen, felkell kelnem hozzá éjszaka is, most már csak egyszer, és Bence is sokáig kapott anyatejet (nem is volt beteg, lázas, csak egyszer, most tavasszal) meg hagyom mászni a kislányomat a nappaliban, és kiviszem a levegőre aludni a babkocsiban, mekkora felesleges marhaságok ezek, elképesztő, a sógornőmnek ezekhez nincs türelme... negyven fokban levenni a pelust a babáról, (mikor a gyerekorvos, a doki és a védőnő is azt tanácsolja, mert piros a kicsi popsija) és ráadni egy kis bugyit, hogy bepisiljen???
Főzni neki, mikor ott a bébikaja, készen?
Nagyon különbözőek vagyunk, de azért, mert valaki máshogy csinálja, még nem biztos, hogy az a rossz, és csak mi lehetünk tökéletesek:)
Végülis, így is lehet gyereket nevelni, csak nem kell a másikat bírálni, és kritizálni, nulla tapasztalattal a hátuk mögött, mert persze ők a tökéletes szülők, mi pedig mindent rosszul csinálunk.
A szoptatás is tök felesleges és nyűg, minek, ha már meg lehet tömni a nyolc hónapost tejbegrízzel, persze néha kijön belőle, de semmi gond, megtömjük újra:(
Azért nem mindegy milyen hanglejtéssel adja elő anyuka. Sophié gondolom viccesen piszkálódósan, te anyukád meg bacogatósan, ha úgy élted meg.
Az én anyám inkább úgy adná elő, mint manna :)
Érzem hát. Csak az előző hsz-edben (amire azt reagáltam) kicsit furcsán szembeállítottad a férjed szüleit a te szüleiddel, utóbbiak javára. Holott ők sem tökéletesek, sőt, biztos, hogy vannak olyan dolgaik (ha úgy tetszik heppjeik), amiktől más mászik falra.
Na mindegy, anyukádnak tökéletesen igaza van a vasalás tekintetében, amúgy meg én is úgy csinálom, ahogy te
Ja, bocs, akkor félreértettelek.
Na igen, de ha mikor az adott szülő ápolásra kezd szorulni, fogja, eladja a lakását (ismétlem: ha van) és fizeti a dolgait. Ami marad, az örökség. Ha nem marad semmi, hát nincs örökség.
Nekem ex-anyosomnak volt kedvenc szokasa varatlanul beallitani es ezt-*a-szegyent-ezt-a-szegyent sopankodasok kozte(amit persze par honapos fiamnak gutyoreszett) nekiallni takaritani keres-kerdes nelkul. De aztan szivesen becaplatott cipolevetel nelkul(mi mindig levettuk a ciponket),es ha epp vett valamit az unokajanak,azt harsanykodva kicsomagolni es a csomagolopapirt nemtorodomseggel a foldre hanyva odaadni az akarmit,ers jatszani az unokaval. En szedhettem utana a csomagolopapirt,torolhettem fel a saros cipojenek a nyomait,de mikor olyanja volt,hat nekiallt takaritani es ezt-a-szegyenezni,meg elmondogatni masnak,hogy koszos az ablakkoze nalam......
Amit Sophie leirt,azt en is bactatasnak vennem,de mondjuk ha jon valaki,es eldugom az epp nem kivasalt vasalni valot-van egy muanyag ruhas kosaram,abba gyujtom a cuccot be,nem vasalok egybol,aztan ha jon valaki,hat felrakom a haloszobai szekreny tetejere,ott aztan kutya nem latja+a haloszobankba amugy sem nagyon jon be senki,de igy plane nem zavar senkit!
No, azárt sokszor azt mondja a lányom, hagyjam, és én bizpny nem erősködöm!
De hogy eszembe nem jutna akármit is felhánytorgatni a háztartással kapcsolatban! Mire föl? Ő sem teszi velem, pedig volna mit:-)))
Szóval ez szerintem is b.sztatás lenne.
Mégcsak kilenc hónapos, tehát a jelenlegi helyzetből nem sokat érzékel:(
A Szüleim viszont nagyon imádják, úgyhogy ez talán majd kárpótolja őt a továbbiakban.
A férjem öccsének a kislánya a kedvenc unoka... ez van:(
Jól csinálod, mert se a férjedet nem akarod megbántani, se a sajátos szemléletű apai nagyszülőket, ellenben félted a fiad, és próbálod a helyzetből kihozni a lehető legjobbakat.
Nehéz ilyen személyiségű, rugalmatlan, konok emberekkel.
Hogy mennyire más az egyes emberek tűrőképessége!
Az általad említett párbeszéd szó szerint nálunk is elhangzott már köztem és anyukám közt, én viszont erőteljes b..tatásként éltem meg.
Ha nem áll szándékában nekiállni és helyettem kivasalni (sosem engedném amúgy), akkor egy bugyuta kérdéssel indítva nem szükséges kioktatni. Én csak felvilágosítottam, hogy két kis gyerek mellett nem úgy működnek a dolgok, hogy hopp, a ruha épp 3 %-os nedvességtartalmú, pont ideális állapotban van a vasaláshoz, akkor neki is állok és egy óra alatt kivasalom a 4 kg ruhát.
Soha nem engedem senkinek, hogy bántsa a gyerekeimet, ezért nem bízom rájuk, és ebből adódik a konfliktus, amit felvázoltam.
Nézd, valószínűleg ez egy olvasatra nagyon töménynek tűnik, de közel négy év eseményét írtam le.
Nem, nem állítottam, hogy tökéletesek, de teljesen máshogy viselkednek, és más nevelést kaptunk tőlük a bátyámmal...
Ők is elmondják a véleményüket, vagy azt, hogy szerintük mi lenne a helyes, de nem szólnak bele az életünkbe:)
Hétvégén itt voltak pár napot, és látta Anyukám, hogy a vasalódeszkán, gyűlik a ruhahegy... persze megjegyezte, de aranyos volt:
-Zsófikám, mi ez a torony, mire várakozik?
-Anyuci nagyon meleg volt, közel negyven fokban nem fogok nekiállni vasalni.
-Miért nem csinálod azt, hogy kimosol, pár óra alatt megszárad, és már vasalod is, aztán mehet a helyére...
-Mert általában délelőtt mosok, aztán ebédfőzés, altatás, leülök én is szusszanok, meg összeszedem a romokat a konyhában, felmosok, mikor a manók alszanak, és sokszor csak este jut eszembe, hogy hoppá, a ruhák meg kintmaradtak...
-Na jó, úgy csinálod, ahogy akarod, én csak szóltam, hogy így talán könnyebb:)
És persze igaza van, mert tényleg egyszerűbb lenne:)
Érzed a különbséget:)
Öööö... izé... nem értelek. Szerintem ugyanazon a véleményen vagyunk.
Valóban az lenne az ideális megoldás, amit Te írtál.
Csakhogy a pénz nagy úr a legtöbb ember számára. A nagy családi balhék általában az örökség miatt szoktak kitörni, hogy nehogymá' két forinttal több jusson a másik rokonnak. De az idős szülőt gondozni, szükség esetén támogatni, na azt már nem.
"és akkor most még egyszer: ha nehezen kezelhető is az a gyerek ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy a szülőnek segítségre van szüksége"
Igen. Lehet venni bébiszittert.
Hogy lehet a kettőt összevonni, én nem értem.
Mi az, hogy jaj, csak akkor az örökösöknek kevesebb jut. Banyek, nem erre kell apellálni. Az az ideális megoldás, ha nem a gyereknek kell még arra is pénzt keresnie, hogy az idős, ápolásra szoruló szülőt ellássa, fizesse az otthont, eltemesse. Hanem az ember (az idős) megoldja magának. Ha van háza, lakása, el kell adni, be kell menni az otthonba, félretenni temetésre.
nem csodalom.
megall az esz hogy mik vannak
Bocs hogy beleszolok de te nem tudod elkepzelni hogynem a szandek hianya hanem mert nincs 1-2 milliocskaja az illetonek? se egyedul se kulon amit osszedobhatnanak?
pedig eleg sok ember van igy akinek meg par szaz ezer ft ja sincs amit osszedobhat nemhogy milliok.
Egyszer én is elmenekültem egy ilyen kapcsolatból. Ott anyósjelölt még azt is meg akarta szabni, hogy mikor szülessen a gyerek, milyen nemű legyen (!!!!!!!!!!) és mi legyen a neve.
Ha megszületik és már nem szopik, akkor ő átveszi a gyereknevelést én meg viszem a cégét.
Ő elviszi a gyereket iskolába, elmegy érte, táncórára hordja majd, stb.. Én meg viszem a cégét.
Aha.. futottam onnan mint a nyúl.
Egyetertek. En azt hiszem minimalisra korlatoznam a kapcsolatot. karacsonyi kepeslap, szuletesnapi kepeslap es ennyi.
mert a vegen meg ezt a hazassagot is hazavagjak.
Nem lehet könnyű az ő helyzete sem, mert szereti a szüleit, de minket is ... és ettől szenved...
Bocs, de ilyen nincs. Mármint van, de a férjed már eldöntötte, hogy ki az elsődleges családja. Ti vagytok azok. Kirepült a szülői házból, elengedték(??) egymást, saját családot alapított.
Innentől kezdve nem kérdés, hogy ki mellett kell kiállnia első sorban.
Hát, nem tudom. Ha az idősnek van saját lakása, annak az értékesítéséből futná a beugróra (csak ugye az örökösöknek akkor kevesebb jut).
Ha meg nincs semmilyen pénzzé tehető ingatlan vagy ingóság, akkor bizony a gyerekek, unokák szégyene, ha nem tudnak/akarnak idős, gondozásra szoruló szülőjüknek "összedobni" másfél millió forintot.
És mennyi ilyen van sajnos
!
A te szüleid ezek szerint tökéletesek? Nem hinném.
Egyébként a két férfi nem áll/t elléggé a sarkára, ez az ő harcuk, belevonva a feleségeket is.
Nem kötelező hozzájuk menni. Ha látni akarják az unokákat, menjenek hozzátok. De ott igenis neked kell az asztalra csapni és kijelölni a határokat számukra is. Az a te házad, otthonod, birodalmad (és persze a férjedé, azaz anyósék fiáé is), ergo te vagy ott a királynő a férjed meg a király. Mindenki más csak vendég és aki oda belép, úgy kell tennie, ahogy te és a férjed akarják.
Ha ezeket a dolgokat betartjátok és betartatjátok velük, tudni fogják hol a helyük.
Tudom, hogy vannak ilyen emberek, ismerek én is párat. Lehet őket kezelni, csak meg kell tanulni.
Nem kell nekik megfelelned. Erről tegyél is le, pontosabban eszedbe se jusson. Amint látod, ők sem akarnak neked megfelelni. Egyszerűen el kell fogadni, hogy ők olyanok, de ugyanakkor nekik is el kell fogadniuk, hogy te pedig ilyen vagy. Nem vagy a tulajdonuk, a gyerekeid sem azok számukra.
A te és a férjed dolga kijelölni a határokat. Hajrá.
Hogyan jut eszebe egy szulonek hogy beleszoljon hogy hany gyereket vallaljanak, ha nem o tartja el a fiatalokat?
Hat eleg nehez lehet neked veluk. A kislanyt meg sajnalom hogy ereztetik vele a neheztelesuket. Ami teljesen nonszensz szerintem
Aranyosak vagytok, ha tényleg érdekel leírom, bár már le is írtam, csak nyilván elveszett a rengeteg hozzászólás között.
Szóval segíteni fog a nagynéném, ő mindig tök szívesen vállalja a dolgot bármilyen ördögfiókák is a srácaim (érdekes nem?)
aztán lesz olyan is, hogy a barátnőm fog rájuk vigyázni
és természetesen a sokat emlgetett nagyszülők is fognak vállalni néhány napot, csak tudom, hogy nem igazán rajonganak az ötletért. de ettől még belátják, hogy nem igazán van más lehetőségünk, és természetesen fognak segíteni
én pedig nagyon nagyon remélem, hogy végül teljesen jó kis napok lesznek azok is
Szerintem ha a nagyszulo a gyerek testi vagy lelki epseget veszelyezteti akkor a szulonek igenis meg kell hataroznia vagy tiltani ezeket a dolgokat.
Azt pedig sophia mar tobbszor is irta hogy nem o kerte hanem a nagypapa akar a gyerekkel tobb idot tolteni.
Egy olyan nagyszulonek aki a sajat gyerekeit is eletveszelybe sodorta en sem adnam oda felugyelet vagy megallapodott szabalyok nelkul a gyereket.
Topiknyitónak: nekem is van két kisfiam, bár ők még csak 1 és 4 évesek, tehát még nincs szünetes problémánk, de ha oda nőnek, akkor biztosan lesz. Nálunk a nagyszülők 200 km-re, de anyukámék már 70-en felül vannak, ráadásul anyukámnak volt már agyvérzése, szóval nem bírná a gyerekeket már, anyósomra meg 1 órára sem hagynám ott a gyerekeket, úgyhogy az is kiesett.
De ha nem lenne ilyen gond, nos, biztosan kicsit rosszul esne, de amúgy meg nem nekik szültem, nekik is meg van a saját életük.
Nem olvastam végig, csak Sophia hozzászóllásait néztem meg, így először neki akartam írni:
Sophia, a házasságod, a gyermekeid, és legfőképpen a saját érdekedben: költözzetek el az anyósodék városából olyan messze, amennyire csak tudtok! De minimum 100 km-re!
A férjed először biztosan nem akar majd, de meg kell vele értetni, hogy ez mindőtök érdeke.
A férjem családja nálunk is "érdekes", de szerencsére 200 km-re vagyunk tőlük. Ha egy városban élnénk, vagy a házasságunk ment volna tönkre már, vagy idegroncsok, esetleg alkoholisták lennénk. Így szerencsére csak ritkán találkozunk. Mondjuk még így is annyira megromlott a viszony, hogy most éppen nem beszélünk velük (ő döntésük). Annyiban jobb a helyzet, hogy nálunk a férjem látja a helyzetet, és 18 évesen meg sem állt az ország legtávolabbi főiskolájáig.
A férjem sokszor örlődik a Szülei és a kis családja között...
Nem lehet könnyű az ő helyzete sem, mert szereti a szüleit, de minket is ... és ettől szenved...
Egyszer azt mondtam neki, ha nem áll a sarkára, és mégegyszer az apja itt, a mi közös otthonunkban ilyen hangot enged meg magának, fogom a gyerekeket, és elmegyek... ettől alig tért magához, és belátta, valóban átlépte a kedves Apósom azt a bizonyos határt...
Apósom nagyon nehéz eset, borzasztó tud lenni, a természete, hát hogy is fogalmazzak finoman, elviselhetetlen...
Néha vannak időszakok, amikor egészen kedves, mintha egy teljesen másik ember lenne...
Amikor a halacskákat hoztuk át tőlük a tóba, megint volt egy kirohanása...
Odament hozzá az unokája, és kérte:
-Papa, foghatunk még egy halikát, egy kicsi fehéret, mert azt szeretném - és közben csillogott a kis szeme
- Nem, elég, már vittetek, ez az én házam, itt én parancsolok!!!
Anyósom viszont rászólt, engedd meg neki, nézz rá, mennyire szeretné, és a zord, mogorva Nagypapa megenyhült, én pedig kifogtam a kicsi halat és Bence nagyon nagyon boldog volt:)))
Lehet, hogy nem helyes, hogy próbálom megtalálni a megoldást, nem mindig könnyű, de igyekszem.
Nem rossz emberek ők, és tudom, szeretik a fiaikat és az unokáikat is, csak nagyon mások, mint én, és máshogy viselkednek, mint amit én megszoktam...
Nem találkozunk velük minden nap, csak kb hetente egyszer, de nem biztos, hogy azzal jót teszek, ha megszüntetem velük a kapcsolatot.
Igyekszem úgy alakítani, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
A minden héten vendégül látásról már leszoktam, de azért néha áthívom őket, akkor láthatják az unokákat, de közben a vigyázó szemem rajtuk van:)
És néha mi is meglátogatjuk őket:)
"Oké, legtöbb helyen egyszeri befizetés is van (1.5-3 millió forint), amihez gondolom a leendő örökösöknek nemigen füllik a foga..." Ez azért nekem egy kicsit erős: nem fűlik a foga? Vagy nincs csak úgy kifizetető pár milliója a zsebében.
Akár van mit örökölni, akár nincs.
Most megnéztem én is, a 15 km-es körzetben a helyin kívül van egy viszonylag közeli faluban, slussz. Meg van egy olyan intézmény a városban, hogy kb 10-15 pici garzon, ehhez le kell adni a saját lakást, vagy olyan árat befizetni (és az nem 3 millió errefelé), de ezért a beköltözést kapja az idős ember, rezsit és minden egyéb szolgáltatást akkor kap, ha kifizeti.
(Egyébként jó régen, egy miskolci öregek otthonában halt meg egyik nagyanyám. Nem hibáztattam a fiát, hiszen a mama majdnem felrobbantotta a lakást, lévén akkor még másfajta gáztűzhelyek, ők meg akkor még dolgoztak.)
most komolyan hogy tudtok ilyeneket írni? még viccből is?
mi az hogy ütnivaló genya?
szerintem te vagy az
Jé, erre statisztikát csináltak? Ez jó.
Akkor mégiscsak jó helyen járok a gondolataimmal.
Mivel ő így nőtt fel, neki ez a természetes...
De a gyerekeinket nem így szeretné nevelni...
Apósomnak a sportolás a lételeme, a két fiát pedig hajtotta, nem volt kérdés, mit szeretnének, akarják-e egyáltalán, ő eldöntötte helyettük...
És kezdte Bencénél is, mondtuk, hogy nem, majd azt, amihez neki kedve lesz, nem lesz focista, vagy úszó, vagy futó, csak akkor, ha ő így akarja, nem azért mert mi megparancsoljuk:)
Én tornász voltam, de saját elhatározásból, a bátyám úszott, de nem az örökös versenyekről szólt a gyerekkorunk, és a gyerekeinkké sem...
Ha saját háztartásod, életviteled van, amit te magad alakítasz ki, működtetsz, saját belátásod szerint, tehát különösebb külső befolyástól függetlenül, próbáld meg összehasonlítani a szülői ház rendjével, szokásaival. Van, amit tudatosan ugyanúgy csinálsz, mert jónak tartod, van, amit szándékosan másképp, mert negatív példának tartod, de a maradék az kb. ugyanolyan, ahogy otthon láttad, megszoktad.
Valahol %-ra lebontva is olvastam már ezt, ez az utolsó hihetetlenül nagy szám, valami 70-80% . De ha belegondolsz pl. a főzési szokásokba, reagálásba, stb., csupa mindennapi dologba, akkor tényleg kb. ennyi.
Igen, aki be szeretne kerülni egy ilyen helyre általában egy-két hónapon belül sikerül is. Most csak egy gyors kereséssel utánanéztem, 15 km-en belül találtam 8 otthont! A térítési díj általában 60-80.000 Ft. Oké, legtöbb helyen egyszeri befizetés is van (1.5-3 millió forint), amihez gondolom a leendő örökösöknek nemigen füllik a foga... De aki önszántából, saját lakását eladva vonul be egy otthonba az bőven talál lehetőséget.
A férjem nem hajlandó konfrontálódni a szüleivel, és ritkán állt ki mellette, egy bizonyos pontig, kétszer leült az apjával megbeszélni a helyzetet, az egyik az ominózus hiszti után, a másik pedig akkor volt, amikor megszületett a kislányunk és ők tüntetőleg távolmaradtak, nem voltak kiváncsiak rá...
Eredmény? Egy darabig, mintha...
A sógornőm a férjem öccsének a felesége:)
Mi a szent szarnak akarsz te ezeknek megfelelni? Egyszerűen nem értem!
Minek hívod meg őket? Mitől félsz? Férjed menjen hozzájuk, neki a szülei, de ezek tényleg mrgező emberek. Mi szükséged van erre? Megszólnak a faluban? Vagy mi a csuda?
Olvasni is rossz, amiket írsz. Én még a saját szüleimtől sem tűrnék ilyet....
Ez egy közös utazás alatt történt, ami az utolsó is volt egyben:)
Azóta ilyen kiruccanásokat csak a saját Szüleimmel követünk el, ott még nem történt hasonló incidens, egyébként Bence türelmes, és jól nevelt gyerek, de még gyerek, és egy okos felnőtt tudja kezelni, vagy legalábbis megpróbálja, a nehéz helyzeteket:)))
Kedves Dapazso!
Nagyon sok igaz gondolatot írtál le...
részben egyet is értek veled...
Én elfogadtam, hogy a férjem családja más értékrendet képvisel, mint az enyém, nem akarom őket se megváltoztatni, viszont én sem fogok azért megváltozni, hogy NEKIK MEGFELELJEK!
Valóban, egymásba szerettünk a férjemmel, gyerekeket vállaltunk, akiket szeretnénk a saját legjobb tudásunk szerint felnevelni, átadni nekik azokat az értékeket, amik számunkra a legfontosabbak, nem a szülők elvárásait teljesíteni!
Nem magunknak szüljük a gyerekeket, de nem is a nagyszülőknek, hanem saját magukért hozzuk a világra őket, mert szeretnénk gondoskodni róluk, szeretni őket, vigyázni rájuk, végigélni a gyerekkor minden örömteli és néha talán nehéz pillanatait, mert egy gyerek hatalmas nagy ajándék, és csoda is egyben...
Már túlléptem azon, (régen) hogy anyósomnak a hétvégi családi ebédek a lányos anyák agyament hülyeségei, szívesen elkészítem az ételt, nekem nem nyűg és teher a sütés, főzés...
DE, ha hétvégén meghívjuk őket, átjönnek, és engem a férjemmel közös otthonunkban sérteget, és megaláz a gyerekeim előtt, mert valamit nem úgy csinálok, vagy gondolok, ahogy ő szeretné, na azt nem vagyok hajlandó elfogadni!!!
Hogy neki joga van beleszólni, hogy hány gyereket vállaljak, mert az a családi összetartás szerinte, hogy kétévesen bevágom a fiamat a bölcsibe, és megyek napi tíz - tizenkét órát melózni a cégükbe!!!
Na neeeeeeeeeeeee, nagyon sokáig készültem az anyaságra, és szeretném kiélvezni minden pillanatát, mert a gyerekek hamar felnőnek, és az első évek soha nem jönnek vissza, azok pótolhatatlanok számomra.
Szeretném, ha ez a férjemmel a közös döntésünk lehetne, nem a Nagyszülőké!!!
Hogy az ő engedélyük és akaratuk ellenére megszültem a kislányunkat azt a mai napig nem tudták feldolgozni!!!
Szerintem nekik kéne tudomásul venni, és elfogadni, hogy nekünk is jogunk van a saját életünkhöz, n ők diktáljanak, és hagyjanak teret nekünk... de erre képtelenek, jön a sértődés, meg az ordibálás...
A férjemnek a második felesége vagyok...
Tudod mi történt az első házasságával?
Ő sem tudott megfelelni a férjem szüleinek, nem volt számukra tökéletes meny, mert nem lehetett irányítani, volt saját gondolata, önálló akarata és véleménye, ritkultak a találkozások, a férjem őrlődött a felesége és a szülei között. Aztán a hölgy mély depresszióba esett, Apósom pedig azt hajtogatta, hogy ilyen betegség nem létezik, és ő egy gyenge nő, aki nem képes abbahagyni ezt a hülyeséget!
Ez a legjobb terápia, valóban.... egyre emelték a gyógyszeradagot, a végén már semmi nem használt, annyira elhatalmasodott rajta a kór, hogy az orvosok közölték, le kell mondania a gyerekvállalásról is... erre Apósom: Neki unokák kellenek, milyen nő vagy Te, hogy nem vagy képes szülni????
A sógoromnak is már a sokadik házassága a jelenlegi... ki tudja miért???
Egy szülőnek joga van terelgetni a gyerekeit, ha felnőnek lehet, véleményt nyilvánítani, és tanácsot adni, normális hangnemben, nem üvöltve az unokák előtt, de a döntés jogát meg kell hagyni, úgy, ahogy az én Szüleim teszik!
Akkor normálisan tud működni egy család, és mindenki megtalálja benne a helyét... szerintem
Nos, akkor Miskolc környéke jól el van látva. Hely is van abban a féltucat otthonban? A hirdetett otthonok meg mind nagyon drágák, egyszer nézd meg, mennyit kell ilyenekben fizetni, nem ám hogy átlagnyugdíj összegét...)))
Ami azt illeti, azok közé tartozom, akiknek egy 30 km-re lévő otthon messze van. Ettől függetlenül végiggondoltam: soha nem láttam, de egy szomszéd megye beli otthont szoktak dicsérni, úgy kb 50 km-re innen.
Türelmem az van, de magyarázni nincs mit.
Pontosan erről van szó. Csupán egy kis különbséggel.
Vannak olyan minták, amikről észre sem vesszük, mivel folyamatosan ellenkezünk, hogy mi nem, mi másképpen csináljuk, és egyszercsak ott a homlokra csapó szmájli, hogy úr isten, hiszen pont azt és pont úgy csinálom, ahogy az anyám / apám.
Hát bizonyára agyatlanra melóztam magam, de még mindig nem értem. Ha van még türelmed, ezt magyarázd el légy szí:
De a minta beleég az ember viselkedésébe, mondataiba, mozdulataiba, szinte a részévé válik.
Én pont úgy gondolom, hogy van egy minta, amit anyám meg apám képvisel, mutat, mond, cselekszik, reagál, stb.. Na most ezek egy része nekem szimpatikus, azt átveszem, én is úgy csinálom, sőt, úgy is adom tovább majdan. És van egy része, ami nem szimpatikus, teljesen másképp fogom csinálni az enyéimmel, nem veszem át tőlük.
Ezek szerint a meny sosem volt az anyós irányába kellemes családias tekintettel. Akkor pláne nem tőle kellett volna elvárni, hogy befogadja és ápolja.
Ha meg csak a hótakarítás volt a gond meg a kerti munka, mindkettő megoldható lett volna, ha egyébként el tudta magát látni a néni. Akarata ellenére semmit nem csinálhattak vele. Ő belement abba, amit a meny kitalált neki. Egyébként hol volt ekkor a néni fia, ha végig a menyről beszélünk??
A másik:
Ez a egész úgy van leírva, mint az apósod és közted levő konfliktus.
HOL VOLT KÖZBEN A FÉRJED????
Nem próbálta apját lecsendesíteni, a gyerek figyelmét elvonni, a húgának megmondani, hogy akkor okoskodjon, ha már őneki is lesz gyereke???
Úgy látom valamit nem úgy adtam át, mivel nem az jött ki belőle, mint aminek szántam.
A minta az minta. Ezt a legtöbb esetben nem látjuk, mert egy folymatos ellenkezésben vagyunk, ami érthető, hiszen mindenkinek van egy útja, amit járnia kell, éppen ezért aztán lázad minden ellen, ami ebben megakadályozza.
De a minta beleég az ember viselkedésébe, mondataiba, mozdulataiba, szinte a részévé válik.
Ezzel nem azt mondom, hogy minden ember követi a mintát, csak azt, hogy a minta ott van, azzal együtt él, de ez nem zárja ki, hogy igyekszik másképpen.
Igen, apósod szerintem is nagyon bután viselkedett.....
De!
Amikor elhatároztátok az étterembe menést, nem gondoltatok arra, hogy egy ekkora kisgyereknek ez egészen egyszerűen nem való? Én nem is gondoltam volna a félórás tétlen várakozásra, hanem arra, hogy nem a megszokott íze lesz számára az ételnek, lecsöpögteti az abroszt, rosszabb esetben a ruháját, amit nem tudsz lecserélni.
Hogy esetleg egyáltalán nem akar enni és míg ti esztek, addig nem fog nyugton ülni?
Otthon ezeket sokkal egyszerűbben, természetesebben le lehet rendezni, raádásul, ha kitör a hiszti, nincs nézőközönség sem.
Minden eset és minden család más és általában azt mondják, hogy egy menytől ez nem elvárható. Pedig néha igen. Őt különben nem kellett ápolni egész a végéig, először csak arról volt szó, menjen be csak a télre, mert nehezére esett már a havat takarítani a háza előtt. S igen, ezt a kérdést a meny anyagi nehézség nélkül meg tudta volna oldani, mint ahogy azt is, hogy a hatalmas házában adjon egy szobácskát az anyósának, akitől rengeteget kaptak (mármint anyagilag) és anyóst még nem láttam rajta kívül, aki annyira dicsérte volna a menyét évtizedekig. Az otthon dicsérete? Milyen otthon az (és milyen meny), ahol elnézik, hogy egy 80 feletti lakójuk egyedül és busszal járjon át a szomszéd megye székhelyére kemoterápiára? Egyszer az egyik nővér fedezte fel elszörnyedve a buszmegállóban...és gondolom ügyet csinált belőle. Tudtommal többet nem ment.
Más esetekben gyakran sem a menynek, sem saját gyereknek nem áll módjában otthon maradni, vagy pláne eljárjon otthon ápolni, ha az idős ember nem hajlandó átköltözni...és ahol nincs megfelelő otthon, vagy nincs benne hely, csak kihalásos alapon.... ?
Akkor ezek szerint a menyétől kellett volna elvárni, hogy a nagynénit ápolja? És ha nincs rá lehetősége/módja?
Muszáj neked ezekkel az emberekkel találkozni? Én nem tenném ennek ki sem magamat, de a gyerekeket SEMMIKÉPP nem!!!!!
Mi a csudának kell udvariaskodni? Nem találkozni többet, nem vinni a gyerekeket és kész. Mert ez már árt neked is, de az ő lelküknek meg egyenesen mérgező. Neked kell megvédeni őket. Ha már a férjed képtelen rá. Pszichológusnál volt már esetleg? Biztsoan nem dolgozta fel ő sem a gyerkkorát.
(bocs, ha ezekre tudnom kéne már a válaszokat, nem biztos, hogy mindent elolvastam)
Ez a mintakövetés nem úgy van, hogy ezt látja, ez rögzül, ezt adja tovább betűre, centire ugyanúgy. Van ugyan egy minta, de azt vagy átveszi az ember gyereke vagy szöges ellentétet próbál kihozni belőle vagy van, amit átvesz belőle van, amit átalakít.
Egyébiránt ősökre visszavezetve a család minden tagja ugyanúgy viselkedne és akkor még most is ősember módjára nevelnénk a gyerekeinket.
Ezen nagyon jót nevettem:)
Sajnos nem, már többször megpróbáltuk, sikertelenül :(
Neki nem lehet ellentmondani, mert mindig mindenben neki van igaza, eddig egyetlenegyszer látta be, hogy tévedett, de az is csak ideig óráig tartott...
Elutaztunk együtt (az volt az utolsó közös programunk házon kívül) beültünk este egy étterembe, vacsorázni szerettünk volna... Annácska a pocakomban, Bence két és fél éves volt.. már eltelt fél óra, és nem hozták a kaját, a gyerek türelmetlen volt, szeretett volna kimenni motorozni, Nagypapa ráparancsolt ellentmondást nem tűrő hangon: Viselkedj fiam, mert kihajítalak, itt nem úgy lesz, ahogy te akarod, ez egy étterem, és ülj nyugodtan, várj türelmesen a sorodra... ekkor kitört a sírás, Apósom hozta a szokásos formáját, kapjam fel a hülye hisztis gyerekemet, és takarodjak kifelé, mert lejáratom, leégetem, őt még ilyen szégyen nem érte, felállt, és elnézést kért a jelenlevő vendégektől, hogy nem ő a hibás, de az idióta menyem nem tudja megnevelni az ő unokáját!
Aztán sohasemvolt még gyereke sógornőm szintén előadást tartott a gyereknevelésről (azóta már szembesült vele, nem is olyan egyszerű egy kicsivel boldogulni, ahogy azt egy kívülálló gondolja, nulla tapasztalattal, ő már az elején kiborult a pár napos babától, mi lesz később)
Utána a férjem elolvastatta a kedves Papával mit ír Ranschburg Jenő a hisztis gyerekről, és úgy tünt, felfogta... aztán kezdődött minden előlről
A példa ott van, ha mást is csinálunk.
Ugyanezt mondtam. Vagy követjük, vagy nem, épp azért, mert ott a példa.:-)
És a tiszteletre nevelés sem egészen így van. Mi pl. nagyon tartottunk apámtól, nem mertünk neki ellentmondani, de én biztosan nem tiszteltem. Ahhoz más kell.
Senkit sem akarok megbántani,ezért írtam új hozzászólást.
Szeretném elmondani,hogy mindenki párját azok a szülők nevelték,akiken most "számonkérik" a nevelési elveiket,szokásaikat.
Hiszen beleszerettetek ezekbe az emberekbe valamiért.
Akár férfi,akár nő az illető,értéket képvisel a szemetekben hiszen házasságot kötöttetek vele,gyermeket szültetek ebbe a házasságba,megbíztok benne valamiért.
Nos ezt a valamit abból a szülői házból hozta amit most kritizáltok,vagy példának hoztok fel.
Azon a módon és avval a szülőpárral nevelődött,lett olyan felnőtt akivel le akarjátok élni az életetket.
Igen valószínü,hogy a mostani nevelési szokások,trendek..csak évtizedek múlva lesznek igazolva..de addig is a családok funkcionálnak.
Jól vagy rosszul az csak rajtunk áll.
Lehet vitatni,hogy melyik szülő,nagyszülő az adott helyzettben hogyan viselkedik,de mit bizonyít az??
Ha egy férfit azért szeretnek mert...és itt sorolhatnám az okokat...mit számít hogy hogyan nevelték fel?
Az lett belőle aki neked pont megfelel és ez az ami már bizonyított.
Szerintem ha kell a nagyszülő akkor fogadd el olyannak amilyen,ő nem fog megváltozni már.
Igen lehet,hogy az unokája kedvéért alkalmazkodik az "elvárásaidhoz",de nem lesz őszinte,mert alkalmazkodni az ember nem szeret hosszú távon.
Azt gondolom,hogy mindíg a fiatalnak kellene alkalmazkodnia,pedig legtöbbször az öregek teszik.
Mert vágynak a szeretetre amit már sokszor csak az unokától kaphatnak meg ölelés,puszi,odabújás stb.
Ezért aztán próbálnak megfelelni.
Aki nem teszi,vagy szerencsés esetben elfogadják olyannak amilyen ,értékelni kell.
Aki nem akar alkalmazkodni azt az őszinteségéért aki megpróbálja azt azért.
Szerintem egymást és a gyerekeiteket próbáljátok nevelgetni,ne a nagyszülőket.
Próbáljátok őket elfogadni olyannak amilyenek,mert mint mondtam ők már nem változnak.
Ráadásul mint írtam a nagyszülők már bizonyítottak.
Tökéletes szülőket neveltek belőletek.
Jóvanna ez vicc volt,...vagy esetleg mégsem??
Tényleg azt hiszitek,hogy az a tuti amit ti gondoltok az ideális gyermeknevelésről és nagyszülőről??
Legyen igazatok,de ha belegondolok mennyit változik a világ egy emberöltő alatt,lehet,hogy idősebb korotokban esetleg visszasírjátok a szigorubb nevelési elveket valló mamát,papát.
Mert akkorra már meg is értitek őket.
Nos..
Itt a hétvége,nálam gyakorló nagyinál ez már az az idő amikor nincs internet,hanem jönnek az enyéim.
Beosztva, vagy csőstül. az unokák is...a kéthetestől a 16 évesig a szüleikkel vagy anélkül,és eszik amit elébük teszek,(ami jut)és elvagyunk "jóban-rosszban".
Nektek is legyen szép hétvégétek!
Nem a szülői minta követéséről van szó, hanem arról, hogy a tiszteletre tanítottak bennünket, mármint arra, hogy tartsuk tiszteletben azt, amit a szülő mond.
Ezáltal azt kellett hinnünk, hogy a szülő olyan dolgokat tud, amik megfellebbezhetetlenek, így természetszerűleg jók is.
És hidd el nekem, ha látszatra mást is csinálunk, mint a szüleink, azért a példa erősen ott van még ha nem is vesszük észre.
nekem az unokám 10ves , rá vigyázok most , annyira aranyos
tegnap is segitett sajtot panirozni , mutattam hogy kell és vigyázzni kell mert ha lyukas kifolyhat mikor sül . na az enyém is kifolyt 
De ott leste hogy kié lesz a rosszabb 
A lányom még nem tudott járni ( 1 éves körül volt, 13 hónaposan járt) , csak úgy, hogy a falnál támaszkodott, de már látta, hogy amit este mosok, az reggelre megszárad, és reggel szedem le a szárítót.
Majd megzabáltam, mert ment a falnak támaszkodva, leráncigálta a szárítóról a ruhákat, és egyenként elcipelte a szekrényhez, a komódhoz ( abban voltak a zoknik), és betette a HELYÉRE a ruhákat.
Nagyon megdicsértem, tapskoltam neki, és nem kritizáltam a munkáját.
De amikor már gyerekként ténylegesen segített pl. teregetni, és mutattam neki, hogy kell kirázni, és hogy kell a kötélre tenni, hogy ne nyúljon ki, vagy mit hova praktikus tenni, hát eleinte nagyon nem úgy sikerült neki ( 8-10 évesen), és bármennyire is nem tetszett, de nem javítottam ki ( szedtem le, és rendeztem el "jól") Minden házimunkát megmutatok, de utána hagyom, hogy úgy csinálja, ahogy tudja.
Ma már épp úgy tereget, ahogy én (15 éves).
Megtanulta MAGÁTÓL, na meg persze engem nézett, meg ő szedi le sokszor a szárítóról a ruhákat.
Nehéz megállni, hogy ne szóljak bele, de megneveltem magamat.
Mindig is nagyon önérzetes voltam. 10 évesen már simán kitakarítottam az egész lakást, és egyszer anyu beleszólt, hogy milyen irányból söpörjek. Én meg megmondtam neki, hogy mivel én csinálom, én így csinálom.
Hagyta, többet nem szólt bele.
Élni, és élni hagyni.
A nagynéném nem magától ment be, a menye egyszerűen becsapta, hogy csak a télről van szó. Van ilyen és segíteni sem lehetett rajta, mert nem hagyta volna el a várost, ahol aférje és a fia el lett temetve.
Egyébként hol vannak ilyen otthonok, amiről írsz? Budapesten, környékén és még esetleg 1-2 az országban? Nem tudtad? Ott ahol ő élt még egy otthon van, de a sokágyas fajta. A mi városunkban egy van, nem tudom hány ágyas, de többnyire demens, szociálisan rászorult (elég jól körülírtam?) öregek vannak ott. Ha lenne olyan, mint amiről írsz, megmutatnám anyunak, de így nincs lelkem hozzá. Öregek nem szeretnének 1-2 megyével odébbmenni, mert akkor még kevesebbet lehetne őket látogatni, mint helyben.
jól teszed hogy vigyázol a fiadra . ( gyerekeidre) . Okosan csinálod.
Hát vagy igen, vagy nem.
A mintákat vagy követik, vagy elvetik.
Vagy a kettő ötvözete:-))
Nem olyan egyszerű ez, hogy ahogy téged neveltek, úgy nevelsz te is. Én biztosan nem követtem a szülői mintát.
Azért azt érdemes figyelembe venni, hogy a mai nagyszülőket másképpen nevelték, ők azt a mintát követik, amit ők kaptak.
És mint tudjuk, egy berögzült szokást nem olyan egyszerű levetni még fiatalon sem, nemhogy öregen.
Ráadásul mivel bennünket még a tiszteletre úgy tanítottak, hogy "tisztelni kell", és nem úgy, hogy az érdem, ezért aztán azt is képzeljük, hogy amit mi kaptunk, az a jó mérce, és azt is képzeljük, hogy ezt ha továbbadjuk, akkor ezzel jót cselekszünk.
Nagyon okos, és őszinte a fiad !
Ilyen veszélyes terepre, ilyen felelőtlen nagyszülőknél én sem hagynám ott a gyerekem, a gyomrom állandó görcsben állna.
Lerhet ,hogy neked van igazad,de én azért csak megkérdezném,hogy miért nem akar az unokával lenni.
Hátha van rá egy egyszerü válasz,és akkor nem kell az anyukának tovább morfondírozni a dolgon.
Csak egy példa,én minden félelem nélkül fürdetek,öltöztetek 2,60 dekás csecsemőt is.de nászasszonyom hozzá sem mer érni,sőt fejfájást kap,ha csak rábízzák egy pár percre,és neki kell rá felügyelni.
Attól fél,hogy nem kap levegőt nem hogy tisztába tegye.
De pl.vagy van ismerősöm aki a 8 éves fiuunokáját nem meri elvállalni,mert nem fogad neki szót és a garázs tetjéről mászik fára,őt meg a szívroham kerülgeti..Egyiküknél sem szeretethiány az ok.
Rengeteg oka lehet annak,hogy nem vállalják a gyerekeket...nem baj,ha tudjuk miért..
Most arról nem szólok,ha nem tudják őszintén ezt megbeszélni..akkor ott más baj van.
De érdemes puhatolózni...szerintem.
Apósod egy segg.
Amikor carik a wc-n, és nyög, meg dülleszti a szemét, akkor le kellene fényképezni,
és kiplakátozni vele a környéket, ahol lakik, meg felnyomni a netre, hisz olyan vicces....vajon mit szólna hozzá ?
Nem lehet vele beszélni ?
Azon gondolkodtam, hogy ha egy gyereket úgy nevel az ember, olyan értékrendje alakul ki, ami felé szeretné az ember terelni a gyerekét, és láthatóan kialakult, sikerült, hisz az már látható tini majd fiatal felnőtt korában...akkor hogy fajulhat odáig a dolog, hogy a gyerek feltételeket szab, sőt parancsolgató lesz.
Ha jó egy kapcsolat, akkor az a gyerek pontosan tudja, milyen a saját anyja, pontosan ismeri, és megbízik benne.
Nem hiszem, hogy egy eleve normális emberből, ha lesz gyereke, utána követelődző hp lesz.
Ha pedig egy gyerek, aki már szülő, nem bízik az anyjában, vagy apjában, hogy képesek önállóan, saját életvitelüknek, elképzeléseiknek, megfelelően ellátni az unokát, vagy nem szeretnék azt, hogy aszerint lássák el, mert csak ukászok alapján lehet, akkor az a szülő ne bízza rá a nagyszülőre. Mert, akkor nem bízik meg benne, hát vigye oda, akiben megbízik.
Viszont visszafelé is igaz : a nagyi csak segítsen szelíden a gyerekének, de nem mondja meg állandóan a "tutit" , hogy hogy kell azt csinálni, mert csak úgy a jó, stb. Hagyja a gyerekét, hogy ő úgy csinálja, ahogy ő szeretné. Ha rosszul, hát rosszul, majd rájön, MAGÁTÓL, hogy hogy kell másképp. Illetve az, hogy mi a rossz és mi a jó relatív....van akinek az a jó, ha a gyerek óránként szopik, cicin alszik el, stb...másnak meg más.
A nagyszülőnek is tiszteletben kell tartani a saját gyereke ( menye, veje) rendszerét.
Igen, nagy valószínűséggel, szeretik az unokájukat...
És a kisfiam is szereti a Nagyszüleit..., de anélkül, hogy bárki mondaná neki, már látja a különbséget:
Két éves lehetett, mikor az asztalnál ültünk, és megszólalt:
A mama szidojú, mondja, ne ne ne
ne ne, nem játszik velem...
Nagyi énetel, és ölel, puszil....
És milyen igaz, Mama soha nem ült le Bencével játszani, csak nagyon nagyon ritkán, mikor a gyerek kérte, mama gyere játszál velem... de sokszor ilyenkor is azt a választ kapta, a mama most nem ér rá, beszélget a felnőttekkel, és ilyenkor a gyerekek csendben vannak és türelmesen várnak, apa is ezt csinálta, mikor kisgyerek volt.
Valóban, jöttek a vendégek, gyerekek becsukva a kisszobába, és az ajtónál kuporogtak, hogy lássanak és halljanak valamit...
Viszont ha mi áthívjuk a kedves Nagyszülőket akkor ne kelljen már örökké a munkáról és a politikáról beszélgetni, ami egy felnőttnek nagyon érdekes téma, de egy kisgyerek talán nem arra vágyik, hogy hallgassa, hanem, hogy vele is törődjenek, és észrevegyék, és figyeljenek rá...
Ez egy éve lehetett, Bence kérdezi:
-Apa, te kinek a hasából születtél?
-A Mamájéból...
-De hát ő szigorú- mondja a gyerek nagy szemekkel:)))
De a legnagyobb balhé akkor következett, hogy a kisfiamat nem adtam két évesen bölcsibe, és nem mentem a családi vállalkozásukba dolgozni, feladva ezzel az én hivatásomat, hanem az ő döntéüket és akaratukat megvétózva megszültem Annát, aki azóta is teljesen vétlen és kívülálló, de az én makacsságom eredménye, akit a mai napig nem tudnak elfogadni!!!
Sajnos a férjem is belátja, nem helyes az, ahogy a szülei viselkednek velünk szemben, szinte teljesen bele akarnak folyni az életünkbe, fontos kérdésekben, mint a gyerekeink száma, dönteni szeretnének helyettünk, és ez nem jó. Viszont, mivel arra nevelték, hogy a gyereknek kuss, mindenben a szülő parancsol, nem akar konfrontálódni velük!
Mindketten más családból jöttünk, teljesen más értékrendekkel rendelkezünk, és ezek a különbségek akkor ütköztek ki, mikor megszületett az első gyerekünk.
Addig ódákat zengtek az összetartó családról, de mivel nekem megvolt a saját munkám, akkor még volt külön életünk, sokat jártunk az én Szüleimhez, Nagyszüleimhez látogatóba, és sok időt töltöttünk kettesben, kirándultunk, utazgattunk.
Most már el nem hiszem, hogy van gyereke/unokája. Egy pozitív megnyilvánulása sem volt. A gyerek (unoka) csak barom, szaros, hülye, genya, stb. lehet. A fiatal mg csak rossz, meg seggmeresztős, meg liba meg kurva.
Hagyjátok rá, egyértelmű, hogy csak provokátor. Abban viszont nem elég profi. Kicsit árnyaltabban kéne művelni, hogy hihetőbb legyen.
Kedves topicindító! Azért oszd meg velünk, végül is hogy sikerült megoldani a problémát? Engem érdekelne.
MIndenkinek szép hétvégét kívánok.
Igen, eléggé furcsa a hozzáállása a témához.
De ez esetben inkább az a stílus volt számomra irritáló, ahogy használta a jelzőket pl a gyerekekre is akár.
Igazad van, valóban nem lehet nagymama, aki így jelzőzi az unokáját, vagy akár a saját gyerekét.
Ez így teljesen rendben van, hogy úgy neveled a gyerekedet, ahogy jónak látod.
Apódosék másképp, ez neked nem megfelelő, de nem is kérsz a segítségükből.
Nekem az nem tetszik (hogy finoman fogalmazzak), és ezt már írtam is, ha valaki elvárja a nagyszülői segítséget, de elvárásokat fogalmaz meg velük szemben.
Köszönöm.
Én el se tudom képzelni, hogy a születésekor már ne ott toporogjak, és ne töltsek vele minél több időt, amennyit csak tudok.
Így tervezem, szeretnék minél sűrűbb és szorosabb kapcsolatot.