Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Keressem-e az apát?
sziasztok!
lenne egy történetem:
mikor terhes lettem és elmondtam az apának, hogy övé, letagadta, közölte vetessem el. mondtam, hogy megtartom. kitörölt a közösségi oldalról én meg kitöröltem a számát. onnantól kezdve nem volt semmilyen kapcsolat, ha akartam volna se tudtam volna megtalálni.
ez volt két éve összel.
néha rá rá kerestem a neten, de semmi. a nevét tudom és az apja nevét,meg a kerületet, ahol lakik, de az nem volt elég a gyámügyön se, hogy megtalálják. 4x találkoztunk összesen kb.
namármost.
múltkor megint keresgettem, csak úgy, már feladtam, hogy megtalálom.
de megtaláltam. miután már elintéztem, hogy jogilag rendben van a gyerek, az én nevemen, hamis apával.
most találtam róla fényképet és megvan, hova jár el, mert annak a helynek az oldalán van kitéve róla kép. tehát ha nagyon akarnám, meg tudnám találni.
a kérdés az, mi legyen. mert képet már tudok mutatni a fiamnak, hogy ö a te apukád. és igen, 23lesz idén, tehát fiatal.
a fiam egy hónap múlva lesz egy éves és új barátom van, akivel a kapcsolat komoly, vállal engem gyerekkel együtt.
ennyi. mi a véleményetek, keressem a valódi apát?
Honnan tudjátok hogy ki kicsoda?
Olyan szemfülesek vagytok.
Akkor megkérdezem, hogy ebben a történetben ki kicsoda?
Azt mondod nem számít mások véleménye, hát akkor minek a topik?
Én a legnagyobb jóindulattal visltetek irántad, de tényleg nem értem mi a frásznak a topik.
De az is ihaz hogy elfér a többi agymenés melett.
Nem jövök többé ebbe a toikba, mert felesleges.
Biztos gondosan nevelik Pottomek is a gyerekeket; jeleket keresni, raktarra aggodni meg nem erdemes..
ERRÖL VAN SZÓ!!!
a szüleimnek sincs semmi bajuk, mentálisan senkinek a családból nincs baja. nekem mégis. ezt most miért akkor?
és ahogy mondtam is, Amarynda, az élet maga kockázatokkal jár!! és a sok szellemi fogyatékos baba? süketnémák, betegek? ök is vállalták, ettöl felelötlenek lennének? mert nem vetették el, hanem megtartották? ismétlem magam, 10-12% nagyon kevés.
a másik családban én ezt olyan 30%-ra saccolom, tekintve a rokonságot.
Hat minden jot neked, es soha ne nyulj alkoholhoz meg droghoz, fuhoz se. Az ui. egy pillanat alatt tobbszorosere noveli a betegseget.
ezzel a betegseggel egeszsegesen es nyugodtan kell elni ahhoz hogy tunetmentes maradj.
Remelem a kisgyerek egeszseges lesz kesobb is.
Igen, nagyon megviselt, nalunk az volt a baj hogy o nem szedte be a gyogyszereket es drogot is hasznalt. ezert halt meg .
Egeszseges szuloknek is lehet skizofren gyereke; nem nagy a mintam, tehat nem reprezentativ, de az a par skizofren, akit ismerek, nem tud rola, hogy lenne mas beteg szemely a csaladjaban...
Amarynda, ha jol emlekszem, te se vagy beteg es a volt ferjed se volt az - ebbol a szempontbol-, megis skizofren lett a gyerek...
meglátjuk, remélem nem lesz gond.
sajnálom a gyereked... biztos nagyon megviselt. én élni akarok, látni szeretném ahogy felnö a fiam.
Engem errol nem nagyon tudsz meggyozni, tobbet tudok a dologrol mint gondolod.
felneveltem egy skizofren gyereket aki 19 evesen lett ongyilkos.
15 eves volt hogy diagnosztizaltak, ugyhogy a te gyerekednek ahhoz hogy a betegsege elojojjon boven van ideje sajnos.
(A tudathasadast keverik a skizofreniaval. )
nézd, nagyobb eséllyel lesz cukorbeteg, mint skizofrén a fiam, mert a nagypapám cukorbeteg. és emiatt ne vállalt volna gyereket??? vagy azért mert alkesz volt és apukámat is 3évig a nagyanyja nevelte, mert a szülök nem tudták? Mégis normális családos ember lett belöle. ha kezelve van a dolog, pont olyan, mintha nem lenne semmi.
még ha nem is 10% hanem 12% az esélye, az is nagyon kevés... ennyi erövel down kóros is nagyobb eséllyel lett volna és nem lett az.
sokat számitott, hogy terhesség alatt nagyon vigyáztam rá, mert nem szedtem a gyógyszert, amit felirtak, mert Németországban be van tiltva terhesség alatt, MO-n meg nem.
Egyikotoknek sem szabadott volna gyereket vallalni. Ha a sogornod egesz csaladja skizofren es nalatok is van ez a betegseg, akkor a gyerekek majdnem biztos hogy mind betegek lesznek.
szornyu.
ez a betegseg nem gyogyithato. nagyon remelem nincs gyereke legalabb.
Igen nekik van egy kepzelt vilaguk is aztan a valosag es a kepzelt eletuk sokszor teljesen osszemosodik. ezert veszelyesek.
de szedem a gyógyszert. nem bántottam soha senkit, egy pofont kivéve, amit a zárton adtam egy oregasszonynak, ö meg visszaütött. ez volt életem legdurvább esete.
és már csak azért is szedem, mert van betegségtudatom, sok skizofrénnek nincs is... Pöttöm szerint nem is vagyok az, csak megvettem a papirt... persze, mintha én kértem volna direkt, hogy beteg lehessek és szerinte megvettem a leszázalékolást is. ez egyszerüen a mai világban nem lehetséges. téveszme. én már csak tudom, mi az. jobb lesz ha vigyáz, nehogy rajta is eluralkodjon, skizofrén anyucival. náluk halmozottan veszélyben van a két gyerek, mert Pöttöm anyja is skizo meg a férje húga is (én). na ök hogy kiszúrtak az ö két gyerekükkel!!!!!
szóval ki az elmebeteg??
lehet, hogy össze kéne hozni semiramissal : >
Nagyon vigyazz vele mert amikor rossz passzban vannak mindenre kepesek az ilyen betegek. Ezert annyira fontos hogy ne igyanak, ne drogozzanak es allandoan szedjek a gyogyszert.
De azert igyekezz ne tul sokat egyedul lenni vele.
A gyerekedrol nem is beszelve. A te ferjed is skizofren?
Az hogy a gyerek esetleg orokolte e a betegseget toled sajnos csak joval kesobb fog kiderulni, remelhetoleg nem, bar a fiuk hajlamosabbak erre a betegsegre.
Azert nem fogod megkapni a gyereket , mert barmikor abbahagyhatod a gyogyszert senki nem lehet benne biztos hogy mindig beszeded, es ha a tuneteid elojonnek meg is olheted a gyereket.
skizofrenias, es ha nem szedi a gyogyszereit allandoan akkor komoly problemak lehetnek.
Azon gondolkoztam milyenek lehetnek a nagyszulok, mert a t. indiot allitolag veluk lakik es a gyamugy megis elvitte a gyereket.
Akkor a nagyszulokkel is gond van. Mert ha ok vallaltak volna es alkalmasak akkor nem veszik el tole a gyereket.
Te 30 eves vagy. Egy 30 eves no aki torodik a gyerekevel az maga neveli, foleg ha van hol, hiszen a szuleiddel laksz.
De a masik topicba irtad hogy nincs gyereked, edzesre jarsz stb.
ugyhogy innentol fogva nem erdekes a tortenet.
Furcsa csalad lehettek ha idegeneknel helyeztek el a gyereket. Ezek szerint se anyadek se te nem vagy alkalmas a nevelesre. Felteve ha letezik a gyerek egyaltalan.
mert nem volt fontos egy csomó idegen ember véleménye...
de akkor, mikor megtaláltam az Eltartott? c. topicot, nagyon rosszul esett, amiket irtak emberek. napokig ezen gondolkodtam.
most már kezdem jobban a helyén kezelni a dolgokat.
szerintem nem lesz új nickem, lusta vagyok. a kérdésemre pedig választ kaptam.
úgy gondolom, ebböl a topicból, ha csak valaki ezt meg a másikat elolvassa, lejön, hogy normális vagyok, a hozzászólásaimból, még ha ferditettem is ez életkoromat, ami nem nagy vasziszdasz.
Még akkor azt az egyet mond meg nekem, hogy miért kell egyszer ezt írni egyszer meg azt?
Hiteltelen leszel illetve vagy.
Bármennyire is inkognitóban vagyonk itt mindnyájan, mégis valahogy a korrektség néha nem árt.
Saját magad miatt leginkább.
Hát nem tudom,rosszban vagyunk e. amikor a tesója párja lettem, elején csak levegő voltam.
most ne a nemköszönésre gondolj!4 hanem hogy pl többször mondta a tesója, lesz nála valaki hétvégén (beosztották a lakást mikor ki van otthon egyedül amennyire tudom)
na azokon a hétvégéken tuti otthonvolt. de annyira, hogy bejött tesója szovájába, stb, mintha ott se lettem volna!! mikor a kérés mindig süket fülekre talált, akkor onnantól a férjem kulcsrazárta az ajtót. mert simán bejött éjjel is!! se kopogás se semmi...
na így kezdődött... Perzse morbid szerint jóban voltunk:D
Közös témánk sose volt. Egy két sologban segítettem, mind visszaütött...
terhességem alatt végig hivogatott, hogy vele mi lesz vajon ha ő terhes lesz majd valaha , ezen egyszer kiakadtam... akkor elmagyarázta az anyukája, meg kell értenem, hogy nekik ez nagfyon nehéz, hogy én terhes vagyok a férjemtől, hiszen úgy tervezték, hogy hogy előbb majd ő megy férjhez, addig a fiuk mindenben segít. És ez morbidnak is enhéz, értsem meg... na intt kezdett elszakadni a cérnám... 30 éves volt a férjem mikor elvett, 31 mikor született a fia... nem gondolom,h ogy elkapkodta a családalapítást. Ő se, egyszerűen egyre inkább visszaépítettük a kapcsolatot.
Most itt tartunk. azt mindig szememre vetik, hogy nem gazdag családból jöttem... állítóléag ezért követelnék pénzt???? Arról mély csönd van többnyire, emnnyit dolgoztam.. hja, elfelejtettem, csak a hivatalosan bejelentett multis meló a meló. Így a férjem is, ímg nem ott volt, illetve én aki meg sose, ahnem itthon melózom élősködők vagyunk...
Szerintem sose voltunk jóban... Volt randink, amit megfúrt, több...De szeméylesen közölte velem (szemtől szembe) Hogy szerensés avgyok, emrtz ő minden barátnőt megpróbált eltenni az útból, aki tesójának volt. engem azért nem, emrt nem volt otthon eleget, becsüljem meg magam.
Hát így:) szerinted voltunk jóban valaha?
úgy tünik, a körülmények megoldják helyettem a kérdést, amit a topicinditóban irtam.
megszünt az a hely, ahol megtaláltam a képet, most kaptam a válasz emailt. ez van.
mire érted a 30 napot?
kivánságod teljesitve van, nem megyek, több hónapja nem telefonáltam, nem irtam emailt. és nem is találkozunk. erröl ennyit.
olvasni csak lehet nem? én mondjuk nem irtam volna ki a helyedben, hol lakom, de te vagy az egészséges, te tudod. majd egyszer valami ámokfutó kopogtatni fog nálad, mert utánadmegy. de persze csak aggódom.
Dehát nem az volt a vágyad, hogy megszajkítsuk a kapcsolatot? letiltottalak emilről, közösségi oldalakról...- nem szólok hozzád a búrán, nem reagálok a fogyitopikan. Legyen neked babazsúr, nem reagálok innentől az indexen se.
Vagy másokkal se beszélgethetek?? Fogyiról lehet? vagy a főzőstopikokba írhatok? az nem zaklat fel téged??
Megjegyzem, nyugi, zárt topikokba nem lehet csak úgy bejutni főleg régiekbe. szép napot.
A legjobb a neten, hogy mindennek nyoma van... 30 nap emlékszel? sose jár le így pedig te hívtad fel rá a figyelmet...
ez volt a terv amúgy is.
mondom, nem lesz itt kapcsolatmegszakitás, mert napi szinten beszélgetünk.
nem olyan könnyü tölem megszabadulni.
Ezt nem tudtam. Tágabb ismeretségi körünkben van egy hasonló család, ott a nagyszülők nevelik az unokát és "felügyelik" a lányukat.
ugyan miért?
okos, értelmes, érdeklödö kisfiú, baromijó testalkattal, már jár egyedül. kutya baja. jól van, sokat nevet, barátságos, ügyes kissrác.
Ennek van más módja is, pl. nem árul el egyáltalán ilyen infókat. De egyszer ezt mondani, másszor mást mondani nem ad okot semmilyen szavahihetőségre.
Minden kérdésessé válik. Pontosabban számomra már érdektelenné.
a gyámügy közölte a szüleimmel, hogy vagy én lakom velük, vagy a gyerek.
engem választottak. ennyi az egész.
K@t@ jól irta, ö mindig is értette, miröl van szó.
A gyerekkel te jobban kicsesztél, mint az apja.
Nem tudok okosat mondani. Vagyis azt mondanám, hogy ilyen esetben eszembe sem jutott volna gyereket szülni - de hát ugye nem voltam még ilyen helyzetben.
A szüleid nem akarták neveleni a fiad? Mégiscsak kisebb törés lehet, hogy a családban van, mint hogy néha-néha láthatásokon felbukkantok, aztán mindannyian haza mentek.
tudtam, a terhességet megelözö két évben már megvolt a diagnózis. de épp abban az idöszakban voltam, amikor nem szedtem a gyógyszert. és terhesség alatt sem szedtem.
a családom támogatott és ök is kiborultak, hogy ez történt a gyerköccel. mivel nem szedtem, a gyereknek nem lett baja, de nekem elöjöttek csúnyán a tünetek, azért is kellett a kórház utána, ahol beállitották megfelelöen. azóta szedem is, ami elöfeltétele annak, hogy megkapjam.
kefejtenéd légyszives azokat a gondokat? ha már egyszer belekezdtél, ird végig.
legrosszabb esetben csinálok egy újabb reget és kezdödik elölröl az egész :) ez a jó a fórumokban. nekem ez a nick sem jelent semmit, irogatok, mert van idöm, kaptam tanácsokat, amiket megfogadok és közben végig a kis szobácskámban ültem.
bizony, ez volt.
de ö is utánamjött az indexre, és én is szeretném tudni, ö miket irogat, ezért is regeltem. ott kicsit ritkábbak már a hsz-ei, mert a múltkor beszélgetni akartam vele, de nem ment neki. ha már egyszer úgy is ott van. itt érdekes módon még a fogyitpoikjába is irogattam, nem is vett észre semmit.
tehát komoly baj sztem nincs velem.
tapasztalatom már van és folyamatosan jön is.
de ezért most nem bánkódunk
igaz, sejti az ember hogy topikok egyrésze színkamu, dehát sokan unatkoznak.
nem akarok nagyon magyarázkodni, de a valóság az, hogy ez a történet az igaz
volt rólam már itt egy topic, ahol elhordtak mindennek. csináltam egy új reget és szétnéztem, mi olyan jó ezen a cafén, mert én inkább az indexre irok, 12éve. és kezd megtetszeni. olvasni akartam, hogy mit irnak rólam, aki rólam a topicot nyitotta. aztán most asszem tetszik ez a hely, maradok.
a történet sajnos igaz, de én már nem bánom, hogy igy alakult. megszoktam a helyzetet.
valószinüleg összel férjhez is megyek.
ma volt kinn nálam a gyámügy, lesz a következö tárgyalás júniusban és már megint környezettanulmányt készitettek. a gyereket megkapni sztem nem fogom, de talán legközelebb. szedem a gyógyszereimet, jól vagyok, jól élek, nem nélkülözöm. nem lenne gond ha a fiam velem lenne. amin most aggódom, az az, hogy elkérték a bankszámlakivonatom a gyámügyesek. remélem a leszázalékoslásból nem fognak a gyerek javára levonni, félreteszek én neki külön, mindenképp gondolok rá, de remélem nem vonják le. a családi pótlékot már igy a nevelöszülöje kapja, mert nincs nálam a gyerek, igy nem jár.
tegnap óta kissé megváltozott a gyerek fekvése : >
Ne izgulj,menni fog.Jobb lenne nem fórumon dumálni,de nem tudok privit írni,most léptem be.
hiába hirdettem, nem volt jelentkezö, csak két érdeklödö. ez falu, sajnos...
ma beadom a helyi bankba az önéletrajzom, mert van felvétel. tudnám csinálni, 4órában, simán.
izgulok, mert ma 9re jön hozzám a gyámügy. környezettanulmány, megint. fél év alatt nem változott semmi, de új a gyámügyes.
eperszezon :) köszi- tényleg mostanra rendezödtek a dolgok körülöttem. és nem akarom én sem megbolygatni a békés méhkast, nem is fogom keresni.
folyamatosan állást keresek, most van 2 is, amire jelentkezem. igaz, hogy csak 4vagy 6órában (inkább 4) tudnám vállalni, de már csak ez hiányzik az életemböl és tényleg teljes lesz. nem szándékozom félhülyén egy szobában a nettel megöregedni :)
nagyon elhamarkodott volt ez a hsz.
én törödöm vele. azért is látogatom.
a szüleimmel a kapcsolat jó, velük élek. ugyanakkor van nekik is a láthatés, mint nekem, mindig együtt megyünk.
tudja, mi a bajom. és szedem öket rendesen.
több gyerek nem lesz, védekezem.
Na mi meg itt koptattuk a billentyuket
Nem baj, a lenyeg hogy egy skizofrenias no nem szult gyereket , ez mar hatarozottan pozitiv dolog.
szep hetveget mindenkinek
Abbol amit leirtal magadrol szerintem a mostani nagy szerelmed mar egy fel ev mulva reg a levesben lesz, es a hatosagok szerint sem vagy alkalmas anya.
Hagyd hogy a fiadat olyanok neveljek fel akik normalis eletet tudnak biztositani neki nem pedig egy idegbeteg kiszamithatatlan anyat aki szall egyik pasirol a masikra, anyagi hatter es minden nelkul.
Te meg 50 evesen is rohangalni fogsz egyik pasitol a masikig.
Remelem legalabb a gyerekeket nem potyogtatod majd szanaszejjel.
Gondolom a szuleiddel sincs kapcsolatod, mert akkor talan ok torodnenek ezzel a szegeny gyerekkel.
Azzal semmi baj nincs, de azzal igen hogy ezek szerint nem vedekezel es uton utfelen osszefekszel barkivel. Mi van ha valaki AIDS es es azzal is ilyen egyejszakas kalandod lesz?
Gondoltal mar erre?
Ahogy elsz az meg OK egy fiatal 20 ev koruli nonel de most mar 30 felett vagy, gyereked is van, kicsit jobban oda kellene figyelned.
Mi lesz ha megint terhes leszel?
Ha igaz hogy skizofrenias vagy akkor legjobb lenne ha beken hagynad a gyereket is, es megelegednel a lathatassal.
Ezzel a betegseggel nem tartom valoszinunek, apa es egyebek nelkul hogy alkalmas vagy a gyerek nevelesere.
Az uj baratod egy honap utan mar ossze akar koltozni veled ? Tudja hogy mi a bajod? Szeded a gyogyszereidet rendesen?
Azt hiszem a dolog temafuggo. vannak dolgok amiben hasonloan latjuk a kerdest es van amiben nem.
A lenyeg hogy mindket esetben normalis hangnemben tudjunk velemenyt cserelni.
"amikor más, egészséges ember abortuszra megy akár egy nyaralás miatt is, hogy a terhessége ne zavarjon be"
Ööö, ez enyhe túlzás azért, nem...?
Off
"és a végén elárulta, többezer hsz után, hogy csak szórakozott.
(még a fókuszban is benne volt)"
Hűha, mikről maradtam le Fókuszban? Hogyhogy?
Ez is egy álláspont. Meg az is, hogy abortuszra menni gusztustalan.
(Nem az enyém, de azért én is ódzkodom tőle, ha valaki ilyen könnyedén veszi, főleg, ha nem neki kell a műtőasztalra feküdnie.)
Egymás után öt ilyen hozzászólás. Érdekes.
Mit kellett volna tennie, abortusz...? Gondolom, akkor meg az lenne a baj.
Nem vagyok abortuszellenes, és nem erre akarom kihegyezni a témát, csak kissé fura ez a "nő akarta, úgy kell neki" álláspont.
erre csak ennyit: http://www.youtube.com/watch?v=6UAcYzbilbw&ob=av2n
ha jól tudom, kihasználhatom névtelenségemet a fórumokon, erre van kitalálva...
köszönöm a hsz-t, roppantul érdekes hogy csak több mint 100hsz után nézte meg valaki miket irtam régebben.
mindenki döntse el, igaz vagy sem, én szerintem jó döntésre jutottam a hsz-ek kapcsán.
Ugye, ugye....
És még hogy leüvöltötték annak a fejét, aki feltételezte, hogy kacsa az egész.
Nekem csak az a furcsa, hogy vannak emberek, akik ennyire ráérnek?
Köszi, akkor átdobott bennünket........
Nem baj, legalább kamu az egész .
Sziasztok!
Csendben olvasgatlak Titeket, közben egy másik topiban ezt láttam....
Morbid... akkor most van egyermeked, vagy nincs? Csak szerényen érdeklődöm...
Morbid
2012-05-21 14:046.
hello,
nekem ugyan nincs gyerekem, de van rajtam plusz 10kiló. Most hogy kivettem ezt a fizetés nélküli szabadságot, még van kb 5 hónapom, hogy ennyit leadjak. Most van idöm eljárni edzeni. én edzöterembe járok. otthon képtelen vagyok tornázni, pedig van zsirégetö dvd. ma találkoztam olyannal, akinek 18kilót kell leadni, most kezdi, szintán anyuka. nekem a cél a bikini strandszezonra, amihez min 5kiló kell lemenjen. de a cél a 10kg. kevesebbet eszem, de mindent. lefeleztem az ételadagot. anyukám ugyanis jól föz szeretném álmaim lovagját is megtalálni, azt gondolom, kevesebb kilóval könnyebben menne.
röviden ennyi. ha nem is fogok sokat irni, akkor is olvasni fogom a topicot.
sok sikert!
nekem sajnos nem adatott meg a házasság és 7év alatt max egy éve volt a leghosszabb kapcsolatom, miután az exemmel szétmentünk.
de azt gondolom, attól még hogy igy alakult, nem fognak a gyerek elött ki be járkálni az életemben a pasik.
ismerek olyat, aki elvált 3gyerekkel és az ö életében is vannak férfiak, de megoldja úgy,hogy nem költözik (saját háza van) és a gyerekek is kimaradnak belöle.
nem kell ilyen sötét jövöképet festeni a fiamnak meg nekem.
most azt gondolom, megtaláltam az igazit. és nem volt egyszerü... de sikerült. még ha késöbb is, nem pedig a nagykönyv szerinti életet élem, mint hogy szüzen férjhez megyek és szülök a házasságba 2gyereket majd elválok, mert manapság is hiába a házasság, nagyon sokan válnak.
Hurrá, van is minek tapsikolni, tényleg!!
Baromi felelősség kell ahhoz, hogy világra pottyantjuk a gyereket, aztán majd felnől valahol, ha nem nálam, majd akárhol.
Beszélgess el egyszer egy ilen gyerekkel, hogy milyen csoda jó neki!
Ugyanis pont a gyerek életéről feledkeztek meg.
Topicindító még nem tudta, hogy valójában mit akar. Pert-e, vagy hagyja békén a pasit, keresse vagy sem ...
Abban az esetben, ha nem keresi, nem zargatja, az apa valóban nem sokat tehet. De ő közben latolgatta, hogy mégis bevonja őt az életükbe, akár azon az áron is, hogy hivatallal keresteti, stb.
Dehogyis! Felejtsd el úgy ahogy van!
Mit gondolsz, mennyi nyűgöt vennél ezzel nyakadba? Senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy törődjön a gyerekével. Éld az életed, a gyerek meg majd idővel megtudja.
Ha az apa keresné, egész más helyzet lenne, vagy ha a gyereked mondjuk 14 éves lenne és igénye lenne rá, hogy találkozzon az apjával - ez esetekben mondanám h menj bele.
De igy , 1 éves gyerek mellett. Dehogyis. Nekem egy nagyon kedves barátom javasolta annak idején kedves TJ ne pakolj előre köveket a hátizsákodba, úgyis jönnek majd a maguk idejében.
Kb 12 éves nlc-s tapasztalattal mondom. - A problémáról lehet beszélgetni...
De nem lep meg ha vannak akik kamunak nyilvánitanak dolgokat.
Amarynda, kezdek reménykedni. Mindig azt hittem, mi sosem fogunk egyetérteni semmiben, de már egyre többször megtörténik.
Az utolsó mondatodat aranyba kéne foglalni. Tudod, mikor csak a felvezetést olvastam - ott nem szerepelt a "hölgy" életkora - meg mertem volna esküdni, hogy valami tizenéves kis felelőtlen hülye p**** írhatta. Mert csak olyannal történhet meg ilyesmi. Aztán kiderül, hogy 31 éves, majdnem eldobtam az agyamat.
Semmi baj azzal, hogy valaki szép és szereti a szexet. Én liberális szemléletű ember vagyok és senkit nem ítélek el az egyéjszakás kapcsolat miatt, váljon egészségére. Ha nem árt vele senkinek. De ha betegséget terjeszt, vagy teherbe esik... Mit lehet erre mondani? A srác kerek perec közölte, hogy NEM akarja a gyereket. Ennél egyértelműbben nehéz fogalmazni. Az igaz, hogy védekezhettek volna mindketten vagy legalább egyikük, de ezen már kár károgni, mert a baj megtörtént (első hibás lépés). A második, hogy meg is tartotta, bár őszerinte jól, okosan döntött. Akkor viselni kell a következményeket - egyedül, hisz a döntést is egyedül hozta meg.
A sok blabalblát én nem eszem meg. Hogy nem a pénz, meg betegségek, stb. stb. Ami még érdekes, hogy most foglalkozik a lelkiismerete megnyugtatásával? Mikor egy éves a gyerek? Akkor kellett volna a lelkiismeretével foglalkozni, mikor figyelmetlenül hagyta egy másik ember döntését, egyrészt, másrészt egy kisgyerek életéről is felelőtlenül döntött. De nem baj, majd ágról ágra szálldogál a kisgyerekkel. Az exsógornőm is ilyen volt. Szegény unokahúgomnak annyi pótapukája volt már, hogy csak na, némelyik a nagyapja lehetett volna. Már annyi helyen laktak az országban, hogy nem is lehet követni, vajon most merre lehetnek. MIndig oda költöznek, ahol befogadja őket valami "rendes, kedves, pótapuka, aki jóember, hogy elfogadja más gyerekét".
És akkor csodálkozunk, hogy sok pasi menekül a nők elől. Hát meg lehet érteni. Az, hogy a nagyszülők nem kérnek a gyerekből, mondjuk nem túl szimpatikus.
Tudom én, van itt aki agyon dícséri a topicindítót és tapsikol, mert csak egyet lát: hogy a csaj nem ment abortuszra. Mert ez mindent felülír. HÁromszoros hurrá.
Én viszont sajnálom az ily módon megszületett kisgyerkőcöket, mert jobbat érdemelnének. Míg anyuka majd ágról ágra szálldogál és utólag keres apukát a gyereknek. Fel kéne már nőni, az az igazság.
Akkor is nevetségesnek tartom, hogy ilyennel jönnek. Ha valaki tényleg kamuból indította, nem fogja bevallani, hacsak kifejezetten nem akar ezzel valamit, másrészt meg adott témákról lehet beszélgetni, akkor is, ha éppen nem köthető egy konkrét személyhez. A dolog az anonímitás miatt amúgy sem köthető, szóval mindegy is, hogy ki indítja.
De gusztustalannak tartom, hogy fel-fel bukkannak topicokban nickek, akik nem is szólnak hozzá a témához, csak közlik, hogy kamu, aztán mennek a másikba, ahol szintén közlik. ... marhaság az egész, nem?
Így van.
Nem mondtam, hogy Te kamuzol.. Cokenak írtam, miért kerül minden topiknál amiben valaki a saját problémájáról ír, hogy kamu.