Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Fura csaladi szokasok
Torolt_felhasznalo_924713
Létrehozva: 2012. Április 26. 22:06
Amiktol meghalltunk gyerekkent es amit tuzzel vassal probalnank kiirtani a sajat felnott eletunkben . /asztalnal nem beszelunk.. tyuktojas a kamraba megy es nem a hutobe... gyerekek kapnak eloszor az etelbol...szalveta hasznalatuk ritusai....mindent meg kell ennunk ami a tanyerunkban van ...
van ahol leveshez fozelekhez kenyeret kell enni.....
asztalnal
Nalatok mi volt ?
Most csupán a fura családi szokásokról van szó, vagy értékelni is kell az embereket azok alapján?
Nálunk ez a szokás - és szerintem egy fokkal sem rosszabb vagy jobb, mint hogy lehet-e inni evés előtt-alatt-után vagy merre kell kavargatni az ételt.
Reggelizni-vacsorázni külön-külön szoktunk, ahhoz pláne nem tesz mindenki szalvétát magának. És igen, beletöröljük a konyharuhába, vagy megyünk, és megmossuk a kezünket-szánkat, és még senki nem halt meg ettől közülünk.
Soha nem felejtem el Nagymamám lóhistóriáit.
Mármint valamikor 44-ben (egy) ostrom után feljöttek és találtak egy félig döglött lovat, bomba találta talán.
Valaki leszúrta és azt ették egy hétig.
No, hogy ez igaz-e vagy nem azt vitathatjuk. De mindig ez jött elö, ha nem akartam mind megenni a tökfözeléket.
A másik meg a" Kínában éheznek a gyerekek" címü lemez volt. Nektek nem mondták?
Anyósék próbálták a gyerekeimet zaklatni az evés miatt, de nem hagyom.
Amikor megérkezünk, akkor kint van a pogácsa a dohányzóasztalon, amire a gyerekek azonnal rávetik magukat, majd egy órával később pedig nem éhesek, és megy a jajveszékelés, hogy miért esznek ennyire rosszul a gyerekek...
3 választás van:
1. Kicsavarom a gyerek kezéből a pogit, és akkor jól eszik.
2. Nem rakják az asztalra a pogit.
3. Baromira nem érdekel a témakör, és a gyerek aznap pogit ebédel, úgysem sűrűn megyünk.
az apai nagyszüleimnél volt ez szokás.
de engem amugy is mindenki tehát az egész familia szekirozott az evés miatt, mert sovány voltam.
Sokszor már utáltam náluk leülni az asztalhoz, mert ráadásul nagyanyám iszonyat zsírosan és fűszeresen főzőtt.
Az anyai nagyszülőknél jobban éreztem magam. Ott nem erőltették az evést. hordtam is a zsírosdeszkát újhagymával vagy snidlinggel müsoron kivül.
Hát az biztos...
Azt tanítom a gyerekeknek, hogy ne menjenek még csak közel se a kerítéshez, ha idegen jön, hanem azonnal szóljanak nekem.
"az óramutató járásával megegyezően kellett a kanállal az ételt kavarni. Fordított esetben pofon járt érte."
Látod mennyit fordult a világ? Ma már azért szúrják le a gyereket ha beengedi izébácsit. :)
Na meg a másik, hogy leves előtt/közben/után nem lehet inni, meg gyümölcs után nem lehet inni. Én ettől is kiakadok. Igyon akkor, amikor akar. Persze nem cukros löttyöt, de vizet hadd igyjon már az a gyerek.
Nálunk oviban nem engedték a gyümölcs környékén ivást. Sos felejtem el. Mindig tök szomjas voltam.
Az oviban, bölcsiben,suliban is kapnak szalvétát a gyerekek. Ők azért még csak próbálkoznak a kultúrált evést tanulni.
na meg reggelinél aszája tejes, kakaós lesz.Mindenki törölgesse a konyharuhába???
Én ezért fogadtam meg, hogy soha ki nem ejtem azt a számon, hogy mindent meg kell enni.
Viszont valamilyen szempontból érthető.
A szüleim nagyszüleim generációjának bizony kellett éhezni és sokszor kellett éhezni.
Nekünk akik a 60as évek végén 70esben vagy még késöbb születtek már nem kellett. Volt étel, ha nem is a kaviár lazac.-- de tészta-főzelék- mindig jutott és kenyér is.
Egyrészt szerintem aki kultúráltan eszik, annak a szája és környéke nem fog úgy kinézni, mint egy malac. Legtöbbször a kitett szalvétákat érintetlenül tesszük vissza a fiókba.... de lehet, hogy mi vagyunk UFO-k
Másrészt ott a konyharuha (-ruhák), akinek nagyon kell. De otthon ha annyira mocskos (zsíros, akármis) lesz a kezem evés közben, akkor felállok és megmosom, nem szalvétázok, mert attól ugyanúgy ragacsos marad.
Én mondjuk azért sem rajongok, ha olyanokkal hülyítik a gyerekeket, hogy ha sok répát esznek, akkor attól megtanulnak fütyülni. (Ovistársuk váltig állította, hogy így van.)
El is mondtam nekik, hogy ebből egy szó sem igaz. :-)
Nekem ez annyira megdöbbentő, hogy ennyi helyen erőszakoskodtak a gyerekekkel ezzel a "mindent meg kell enni" dumával.
Ez vajon most is ennyire megy?
Férjem anyja is csinálta, de férjemnek eszébe sem jutna a mi gyerekeinkkel így erőszakoskodni.
Én annyit várok el, hogy annyit szedjenek, amennyit meg tudnak enni. Még a szállodában, a svédasztalnál is. Ne dobáljunk ki ételt.
Ha véletlenül mégsem sikerül belőni a mennyiséget, azért még nem tömném beléjük, max. megkérem őket, hogy máskor jobban figylejenek erre.
Nekem most az jut eszembe, hogy anya minden hétvégére sütött süteményt, de azt vasárnap csak akkor volt szabad enni, ha már ettünk levest és másodikat. Aztán felvágott anya egy tálca sütit, felvonultak vele a szobába délutáni sziesztára/TVnézésre, maguk közé vették a tálcát, hogy felügyelet alatt legyen. Úgyhogy mi előbb-utóbb lesunnyogtunk a konyhába, ettünk valamit, csak hogy a sütit is megkapjuk. Annyira bátrak nem voltunk a húgommal, hogy a spájzban vágjunk magunknak sütit
Azóta is sokszor emlegetjük ezt - a vasárnapi közös ebéd azóta is "szent" - hogy csak az ehet sütit, aki evett másodikat. Pedig sokszor járok úgy én is, hogy megeszek inkább 2 tányér levest, a főételt pedig korai vacsorának, viszont a kettő közti kávéhoz "jár" a süti. Húgom szerint ezért is jó felnőttnek lenni
Meg a szalvétával kapcsolatban egy történet:
vidéken élt a család, és amikor felépült az új házunk, jöttek hozzánk _A_ pesti rokonok (=kábé mintha az angol királyi pár érkezne). Előkerültek a soha (azóta se...) látott kézzel hímzett ágyneműhuzatok, törölközők, satöbbi - mindenből a lehető legszebb, legjobb. Azon az egy héten mindenki körülöttük sürgött-forgott, nehogy szégyenbe' maradjunk. A rokonok meg is jegyezték, hogy úgy érzik magukat, mint egy szállodában.
Egyik reggel reggelizünk, mikor megszólal Gyöngyi néni, hogy kérne egy szalvétát. Mire én (voltam vagy 5 éves...) rohanok a konyhába anya után, hogy "de ugye anya, mi csak akkor teszünk szalvétát, ha vendégek vannak?"
És tényleg: hétköznapokra, magunknak nem teszünk azóta sem. Csak ünnepre, illetve ha vendégek jönnek.
Azért engem is csesztettek ha -ez akkor volt amikor már egyedül közlekedtem- nem köszöntem valakinek. De nem bunkóságból volt, hanem mert nem ismertem az illetőt. De esetleg ő ismert engem.. én viszont képtelen voltam fejben tartani anyámék összes ezeréve nem látott ismerősét.
Volt rá példa, nem is egyszer, hogy egyedül voltam otthon és jött hozzánk valaki. láttam én a konyhaablakon titokban, hogy dörömböl valaki a bejárati ajtón, de mivel nem az általam ismert szomszédaink voltak így nem engedtem be őket. Apám kollégái voltak egyébként, de nekem nem ugrott be, hogy ismernem kéne őket. Erre nagyon élesen emlékszem. Utána még titokban lestem kifelé, mert ott álltak az udvaron és beszélgettek. A Szülleim talán bevásárolni voltak, vagy nem tudomhol.
Utána meg lecseszést kaptam, hogy miért nem engedtem be izébácsit, mert csak a mianevét akarta kölcsönkérni.
Nekem - sok más egyéb hülyeség mellett - az óramutató járásával megegyezően kellett a kanállal az ételt kavarni. Fordított esetben pofon járt érte.
Évekig azt hittem, hogy valami balkezességre való hajlammal születtem (a fiam balkezes lett, akit anyám állandóan le akart erről szoktatni). Csak egy pár hónapja döbbentem rá, hogy nem én, hanem maga anyám született balkezesnek, ezért kavarja az ételt fordítva. Amit sikerült szószerint belém vernie, én is fordítva kavarom.
Apai nagyszüleim tanyán laktak és ha készen volt az ebéd, először mindig a kutyák kaptak enni. Ők őrizték a házat.
A kenyeret felvágás előtt én is mindig megkeresztelem. Ezt a tiszteletet tőlük hoztam.
Anyukám nagyon rossz szokása volt hogy mindig tömte belém az ételt, gyümölcsöt mert nagyon rossz evő voltam. Előfordult olyan hogy belém erőltetett egy őszibarackot és három hétre bekerültem a korházba vérhas gyanuval tőle.
Én nem erőltetek senkit sem felnőttet, sem gyereket evésre. Ha éhes lesz majd eszik. Ha nem esik valami jól, ne egye meg.
A vadkörtét és vadalmát mindig megettem a többi gyerekkel együtt. Érdekes attól soha nem volt bajunk, pedig sokszor ettük még zölden.
Rég volt, szép volt, már csak emlék
Egy bizonyos történetre emlékszem, olyan 4-5 éves lehettem.
Jött egy ismerös néni hozzánk vendégségbe, és szépen "árulkodott" hogy nem köszöntem neki pár napja az utcán.
Már nem tudom miért, de arra emlékszem hogy nem szándékosan történt.
Erre (miután a néni elment) Nagymama elmagyarázta nekem hogy ez egy nagyon nagy hiba volt, tiszteletlenség egy idös nénivel szemben, és ezt soha többé nem akarja hallani rólam, mert "lesül a bör a képemröl" ...már az övéröl.
Ezért a büntetés volt hogy köszönni kellett mindenkinek az utcán két hétig, akár ismertem akár nem.
Jobban odafigyeltek ránk? Több idejük volt?
Ha egy kérdést megengedsz, kíváncsi vagyok: milyen az a tejespohár?
Attól, hogy az ember nem származik nagypolgári családból az alapvető illemet még megtanitották neki. Szülők , nagyszülők. és igen--- a rendszerváltás elött is.. sőt még annál korábban is. Hiszen a nagyszülők is hozták valahonnan.
továbbmegyek. Sokkal jobban megtanitották, mint a mostani szülőkorba ért generáció tanitja meg a mai gyerekeknek.