Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 10. 01:41701.

    ezeket az embereket, akik millioknak okoznak kart, hova teszed?

     

    tudatlanok, nem hozzaertek

     

    vagy egyszeru gazemberek??????????

     

    melyik valtozat tetszik jobban?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (700)
    2011-12-10  01:39
  2. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 10. 01:39700.

    es ha mar a penznel, hatalomnal, SZELHAMOSSAGNAL tartunk, mit szolsz a legujabb botranyhoz?

     

    1.2 BILLIO DOLLAR CSAK UGY ELTUNIK A LEVEGOBE???????

     

    WASHINGTON — Summoned by Congress, Jon Corzine embraced a bold strategy Thursday to distance himself from MF Global’s fall and $1.2 billion in missing clients’ money:

    Answer each question. Be courteous. And don’t huddle with your lawyer before replying.

     

    The one-time senator and New Jersey governor was subpoenaed by his former colleagues to explain how MF Global collapsed just over a month ago in the eighth-largest bankruptcy in U.S. history. It’s the first time in more than 100 years that Congress has subpoenaed a former senator to testify, according to Senate historian Don Ritchie.

     

     He said he doesn’t know what happened to the missing money,

    Rep. David Scott, D-Ga., told him it strained belief “for you to sit there and say ... you know nothing about” the missing customer money. A lot of farmers in Georgia need to know, Scott said. “The key to this is you. You’re the CEO.”

     

    no mit szolsz????????

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  3. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 10. 01:08699.

    Tudod kedves hus, en az eletben megtanultam, es a gyerekeimet is erre tanitottam, az eletben mindennek ARA VAN!

     

    Barmit teszunk, tetteinknek kovetkezmenyei vannak!

    ez vonatkozik kicsire, nagyra, maganemberre, corporationra, sot, orszagokra is.

     

    A nemetek amikor az a bizonyos EU megalakult rengeteget nyertek...ugy hivjak hogy PIAC!

     

    Nem veletlen lettek a keleti hatar allamok egybol bevonva, lengyelek, csehek, magyarok, jugok, romanok... minden hianyzott, a valasztek semmilyen nem volt, a csomagolas meg semilyenebb..hiszen tudod, mi abban nottunk fel.

     

    aztan egyszercsak mi tortent?

     

    mas sem hallottam otthon : MAR NALUNK IS MINDEN VAN!

     

    ezt mindenkitol, mindenhol... nagyon buszkek voltak ra a magyarok!

     

    es tenyleg!

    De aztan hamar rajottel, hogy barmit veszel a kezedbe, nemetul van rairva. Emlekszem meg mondtam is, ha itt elnek, okvetlen megtanulnek nemetul, mert maskep szinte lehetetlen a dolgokat tudni mire es hogy kell hasznalni.

     

    No latod, mi husz ev? meg addig sem tartott a dicsoseg! most jon a fizettseg! Ha akarjak hogy azok az allamok amik a piacuk lett...tovabbra is az legyen, bizony muszaly okat KIMENTENI!

     

    Eppen ma reggel hallottam a hirekben, hogy Kinaban egyre tobb gyar csukja be a kapuit, es az emberek mennek az utcara, sztrajkolni.

    Miert? Mert EU -ban fogy a penz, kevesebb a rendeles, 4dik honapja minden honapban kevesebb es kevesebb a rendeles.

    mit csinalnak a gyarak? becsuknak...jobbik esetben vege a tuloraknak, es a fizetesbol egy kinai nem tud megelni, olyan keves.

    Ennyire fuggunk egymastol, ettol a nagy , csodas globalizacios tervtol azt hiszem ennel tobbet vartak .

     

    Es akkor nem beszelek arrol, hogy kozben tonkretettek pl a magyar mezogazdasagot ahogy hallom. Meg lett mondva - DIKTALVA - hogy mennyi tejet , kukoricat , malacot , szollotoket lehet tartani, fenntartani. persze, nem kellett a konkurencia..vegyek a magyarok az oveket!

     

    es most mindenki bajban van????????

     

    miert nem lattak elore, hogy EBBOL EZ LESZ??????????

     

    vagy ugy gondolod, hogy ennyire tudatlanok, NEM HOZZAERTEK iranyitjak az orszagok sorsat????????

    előzmény:
    hus (696)
    2011-12-09  06:58
  4. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 10. 00:54698.

    Neha nezem a Cooper show-t, de nem igazan.

     

    viszont nem tudtam kirol beszelsz, amig meg nem neztem hogy ki az a Stephen Colbert.

     

    A SIGA-rol sem tudtam, de azt is megneztem...

    latod mennyivel "okosabb" lettem!

     

    maceralas oka? nem hiszem hogy titok..

    inkabb ugy mondanam ellenkezo oldalon allnak politikailag. Es ez ma igy szokas, ha nem ugyan azt vallod, akkor "macerallak".

     

    jobbik esetben.

     

    rosszabbikban , kigyot bekat kiabalok rad, hazugnak nevezlek, meg sex offendernek (:)

    aztan csak gyozd kimosni magad a pocsolyabol ahova helyeztelek!

    előzmény:
    hus (695)
    2011-12-09  06:38
  5. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 10. 00:37697.

    Mostmar erted a szegeny embert? Semmije nincs, csak a boldogsaga.  De milyen boldog lenne egy kicsit tomottebb penztarcaval

     

    latod, valahol ez is egyik ok talan amiert nem vagyok vallasos. Ebben az evben pl voltam Esztergomban, csodas a bazilika. Majd arrol is hozok kepeket kesobb, de sajnos a gepem nem 100%-os, es az nlc harmadszor dupta vissza pl a kicsinyitett kepeket a ghost townrol :(

     

    mar nagyon kezdem unni... lassan belyeg nagysaagura kell kicsinyiteni, aztan meg ok is... nem marad belole semmi!

     

    szoval a templom alatt van egy kiallitas papi ruhak, erekjek, serlegek, keresztek, papi gyuruk..stb.

    mit ne mondjak, ok is bort ittak, mig vizet predikaltak.

    mig a szegenyeknek a "boldogok a szegenyek, mert ovek a mennyek orszaga" addig ok itt a foldon duskaltak a jolepben, es aranyban.

     

    Voltal valaha Salzburgban???

    Csodas, alpesi varoska.. tobb mint 150 templommal! Latnad a palotat amelyet valamelyik biboros vagy akarmi tisztsegu paptars epitett a "szeretojenek" aki mellesleg nem emlekszem pontosan mar, hany gyereket szult neki.

    Ha lattad a Muzsika hangjai filmet, a szokokut koruli tanc ebben a kastelyban van.

     

    Persze az ilyen M. Moore felek ebbol lesznek gazdagok! Mert a penzt o sem veti meg! de eloadja a szegenyeknek hogy miert is szegenyek!!!

     

    es ettol a szegenyember meghatodik, hogy lam van aki latja, megerti, ramutat.. rohannak megnezni a filmjet.

     

    mindehol a hatalomra valo torekves megy..mindegy hogy egyhaz, vagy Feher Haz!

    előzmény:
    hus (693)
    2011-12-09  06:11
  6. hus
    hus
    2011. december 9. 06:58696.

     Euro-ra  is probalja megkeresni a ket legerosebb vezeto a  szamukra legjobb megoldast.

     

    http://www.cnn.com/2011/12/08/business/euro pe-debt-summit/index.html?hpt=wo_c2

     

    Ugy erzem minden felelosseg most a franciakon es a nemeteken van. Azert az is szornyu lehet.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  7. hus
    hus
    2011. december 9. 06:38695.

    Ezeket az osszefuggeseket a penz korul nem ertem, nem is akarom.

    A legtobb penzt az adja neki, aki azt akarja, hogy ezzel egyutt tudja ot iranyitani is.

    Akinek meg az allam adja a penzt,  az tudjon vele gazdalkodni arra, amire o akarja.

     

    Korbe jar, korbe jar.

     

    Anderson Cooper beszelt ma a SIGA-rol.  Igy azt hiszem jobban ertheto.

     

    Erdemes figyelni a musorait neki is.

     

     

    Errol jut eszembe, hogy mit ossze tudja egymast maceralni  ez a ket ember?

     

    http://ac360.blogs.cnn.com/2011/12/07/video-st ephen-colbert-on-the-ridiculist/?hpt=ac_t1

     

    Anderson Cooper es  Stephen Colbert. Eszre vetted mar?

     

    Tudod a titkukat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (691)
    2011-12-08  15:58
  8. hus
    hus
    2011. december 9. 06:21694.

    Megint lemaradtam a musorarol, pedig ma Jane Fondaval beszelgetett. Addig lattam, amig az altalad beirt reszt el nem mondta.

     

    Aztan ki hitte volna, hogy elete igazan 62 eves koraban kezdodott neki.

     

    Ugy gondoltam, hogy elotte sem lehetett rossz elete.  Talan a teljes szabadsagat akkor erte el.  Milyen erdekes. Talan azert volt olyan nagy harcosa a szabadsagnak.  Most mar nem kell neki akkor harcolni, szep nyugodtan elheti eletet tovabb.

    Szerettem, mint szinesznot. Emlekszem, de megint megneznem a Lovakat lelovik ugye ? c. filmjet.   Ez eppen most jutott eszembe.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (688)
    2011-12-08  15:43
  9. hus
    hus
    2011. december 9. 06:11693.

    Most mar csak azt nem tudom, hogy , hogy a vagyonelszamolasba szamoltak-e a csaladja penzet is? Vagy csak  az ove egyedul a 200 milliard. Mert akkor meg nagyobb osszeg kerult a zsebebe.

    Allitolag a feleseget is aranyvonat kovette.

     

    Neki biztos nem kellett elszamolnia az adojat minden evben.

     

    Majd kiderul kesobb meg sok minden. 

    Milyen erdekes, hogy az ember egy ido utan semmivel nem elegszik meg.

     

    Ennyi penzzel meg szerencse, hogy nem iranyitott tobb aljassagot. Mert sajnos penzzel mindent meg lehet venni.

     

     

    Mostmar erted a szegeny embert?  Semmije nincs, csak a boldogsaga. De milyen boldog lenne egy kicsit tomottebb penztarcaval.

     

    Egyszer mondta valaki elottem, hogy nekik a vagyonuk  a gyerekeik.

    Na gondoltam, Istenem, kellene meg valami hozza. Kulonben felbukik a vallalkozas.  Vallalkozas felbukott, Istenaldasa megmaradt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (687)
    2011-12-08  15:37
  10. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 16:06692.

    KB IGY NEZ KI AZ OBAMA FELE EGYENLOSEG....

     

    (ha mindenki egyenloen venne ki a reszet...mondta az ur hangja! ) 

     

     

    Special Michelle Hawaii Flight Would Cost Thousands

     

    President Obama’s decision to send Michelle and his daughters to Hawaii ahead of him if he is delayed by a fight with Congress could cost taxpayers tens of thousands of extra dollars to fund two separate vacation flights and related costs.

     

    The move would also violate the intent of an executive order he issued just last month urging federal employees to cut back on expenses like travel.

     

    soooooooooooo????????????

     

    sending his family ahead of him could easily cost taxpayers an added $100,000, and possibly much more.

     

    Last year, when Obama was delayed by Congress, Michelle left early for Hawaii, and the cost of her separate flight alone totaled about $63,000. This did not include related security and staff costs or the money for a cargo plane that may trail the first lady’s jet on such a trip.

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  11. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 15:58691.

    ha mindenki egyforman kivenne reszet.....

     

    gondolom igy: 

     

    Obama raises money for re-election bid

     

    President Barack Obama has met with a small number of donors at a Washington fundraiser to benefit his re-election bid.

     

    Democratic Party officials say about 20 people attended the fundraiser at The Jefferson hotel in downtown Washington. Tickets cost $35,800 a person, with the money going to the Obama Victory Fund, a joint fundraising account by the Democratic Party and Obama's re-election campaign.

     

    The White House says the event was closed to the media because the president wasn't making formal remarks.

     

    Obama has raised more than $150 million through the end of September for his campaign and the Democratic National Committee.

     

     

    a nagy penzgyujtes, es a golfozas mellett MIRE MARAD MEG IDEJE???? 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  12. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 15:51690.

    pokhendiseg, es arrogancia!!!!!!!!!!!

     

    ja... jo mester van most a barsony szekben. 

    jol mondta Trump... tul arrogons... de mire? nincs neki mire arrogans lenni.. de az! 

     

    miert is ne? 

    Clinton is azt mondta : "because I could!"...

     

    O is azert arrogans... "because he could"

     

    mikor feltartott allal eloadja, hogy MINDENKI egyforman vegye ki a reszet..es akkor jobb lesz!!!!

    hahahahahaha

     

    most indul az ur 17 napos hawaii utra... pont ugy mint az orszag TOBBSEGE! ....

     

    te! mond hol tanuljak a politikusok EZT A HULYE DUMAT? ez valami kulon kikepzes amiben reszt vesznek??????? fo tantargy :EGYENLOSEG!

     

    hahahahahahaha

    előzmény:
    hus (681)
    2011-12-08  06:30
  13. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 15:46689.

    mit varhatunk tole? chicagoi politikus... egyik kutya, masik eb!!!

     

    akarcsak.....

    előzmény:
    hus (681)
    2011-12-08  06:30
  14. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 15:43688.

    en megirtam miert nem kedvelem ot.

     

    de a Trump-al valo riportjat megneztem volna. 

     

    Valamikor nem kedveltem Trump urat, de ahogy jobban megismertem, meg a konyveit olvastam - most jott ki egy uj, majd azt is megszerzem a konyvtarbol - megkedveltem ot. 

     

    tudod miert? a szorgalmaert, a gyerekei neveleseert! 

     

    mellesleg ha jelentkezne elnok jeloltnek, gondolkodas nelkul RASZAVAZNEK!

     

    de eppen tegnap elott mondta, hogy a musora vegett, a szerzodes szerint majusig nem vallalhat semmit. Tehat addig nem jelentheti be hogy elnok szeretne lenni. 

    utana meg mar tul rovid lesz az ido. 

     

    az o musorat szoktad nezni? 

     

    Ivanka nekem nagyon tetszik! es a szepsege melle okos, tanult, es szorgalmas. EZT nagyon becsulom benne. 

    meg soha sehol semmi botranyt nem lattal a csaladjarol, gyerekeirol, nem ugy mint a Hilton lany. 

     

     

    előzmény:
    hus (682)
    2011-12-08  06:47
  15. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 15:37687.

    hogy hogy jott ennyi penz ossze?

     

    hat ezt nem nehez elkepzelni!

     

    az ORSZAG KINCSET ugy kezelte mintha az SAJAT TULAJDONA LENNE..

     

     kepzeld el naponta hany ezer hordo olajat adnak el Lybiaban...es az mind az o zsebebe ment! 

    hamar osszejon am igy!

     

    es az hogy mennyi penz?

     

    mikor mar ennyi van, akkor ki szamolja? es minek? megy a tobbi koze es kesz. nem mindegy mennyi? Annyi! 

     

    eppen tegnap beszeltek az egyik fia lelepett, es egyem a lelket, itt van most az USA hatar alatt, valahol Mexicoban. Gondolom majd benyujtja a kerest a papa penzere! 

     

     

    előzmény:
    hus (683)
    2011-12-08  07:04
  16. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 15:32686.

    a vegen kezdem:

     

    latod, mikor ilyet latok mindig arra gondolok hogy az ember tehetseg mennyire HATARTALAN!.

     

    csodas dolog, es el sem tudom kepzelni pl a technika fejlodesevel mi lesz mondjuk csak 100 ev mulva. (nem mintha ennek a filmnek a technikahoz lenne koze, inkabb csak az emberi kepesseghez)

     

     

    előzmény:
    hus (685)
    2011-12-08  08:18
  17. hus
    hus
    2011. december 8. 08:18685.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (676)
    2011-12-08  00:40
  18. hus
    hus
    2011. december 8. 07:06684.

    "Thank you for shopping @ Wal-Mart "   csak tiz dollarba kerult.

     

     

    Rosszalkodunk ma.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (673)
    2011-12-08  00:16
  19. hus
    hus
    2011. december 8. 07:04683.

    Na mar a felere ratettek a kezuket ugy tudom. A masik fele meg majd a csalade lesz.

    Az USA is visszatatott a penzebol  meg eleteben es majd vissza akarja adni az orszagnak, ha minden  kitisztul.

     

    De azt mondd meg, hogy tud valaki 200 milliard dollart osszeszedni es kozben is tejben-vajban furdeni kornyezeteben elokkel egyutt?

     

    Ha ugy szamolom, hogy az eleteben is koltott ugy, mint amennyit felre tudott tenni maganak, akkor havi 1 milliard dollart keresett maganak.

     

    Fel sem lehet fogni esszel, hogy az mennyi penz, igaz? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (674)
    2011-12-08  00:21
  20. hus
    hus
    2011. december 8. 06:47682.

    Szeretem Piers Morgen TV musorat. Ma eppen a maaaasik jolfesult baratoddal beszelgetett, Donalt Trump okegyelmessegevel.

     

    Ugy meg akartam nezni, de ugy elaludtam a musoron, hogy szegyellem magam erte. Pedig veled akartam kitargyalni a musort.

     

    Na vegre valami jo hir , hogy megerted Jane Fondat.

     

    Ha a republikanusok es a demokratak nem viselkednek jol, akkor meg elkepzelheto, hogy Mr. Trump indul a valasztasokon. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (675)
    2011-12-08  00:26
  21. hus
    hus
    2011. december 8. 06:30681.

       De nagy szelhamos vagy!

     

    Ott majd levagjak neki kopaszra.   14 ev alatt kitanulhatja az emberek csinjat-binjat. Elvegezhet annyi iskolat, amennyi eppen belefer. Es meg a reggeli torna is benne lesz.

     

    JJ fia jol elintezte. De mit tett volna akkor, ha a szeket elfogadja? Akkor magat is feljelenti?

     

    Az az erdekes, hogy nincs vele tisztaba, hogy o bunt kovetett volna el.  Nem hallottad, fel fog lebbezni?   Sajnalom fiatal eletet erre fecserelte, mert a legszebb ferfi koraban van benne.

     

    Azert piszkos egy erzes lehet tudomasul venni neki, hogy elzarjak az eddig megszokott arany eletetol.

     

    Uszkalt, mint hal a vizben, mindenki neki ot ugralta korbe.

    Persze  az arcan latszott a pokhendiseg es az arogancia.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (678)
    2011-12-08  03:49
  22. hus
    hus
    2011. december 8. 06:22680.

    Nem lesz alkalmad Houstonkam, mert az o penzerol lenne szo. Max. az adofizetok penzebol potolna a hianyossagot. MM  pontosan az az eset, amikor vizet predikal es bort iszik. Vagy bort iszik es vizet predikal.

     

    Ha olyan jo ember lenne, aki annyira, de annyira sajnalja a szegenyeket, akkor nem gyulne a vagyona, mert osztogatna. Persze nem neztem meg utana, hogy mennyit osztogat a szegeny raszorultaknak.

    Nekem sem szabadna gonoszkodnom.

     

    Viszont jol tudja fejni azokat az embereket, akik rohannak konyveit megvenni, filmjeit megvenni es megnezni.

     

    Soha nem lehet aZt mondani egy emberrol, hogy a munkaja soran nem csinal hasznosat.  O is azt csinalja, kihaasznalja a mrosszindulatu  emberek ehsege, a pletykara eheseket. Ezen kivul akik kivancsiak arra, hogy valojaban mi tortenik, azok is adnak a munkaiert penzt.

     

    Na ugy ahogy mondod, a 100 emeletest megvehetne es tarolhatna ott az olyan embereket, akik nem akarnak fizetni a hazukert, sem a szamlaikert.  Csak egy evig kellene a barataival megbeszelni, hogy osszedobjak a borravalojukat erre a celra.

     

    Csak van annyi ( 100 ) raszorult csalad, akikkel jot tehetnenek.

     

    Boldogan kialtanam orszag-vilagnak, es nok lapjanak, hogy ezt  nezzek meg, igy kell ezt csinalni.

     

    Kulonben mindig orulok, amikor valaki az eletben ossze tud hozni maganak egy rakas penzt a becsuletes, megdolgozott munkajaval. Aki nem hasznalja ki az emberek joindulatat es csapja be oket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (676)
    2011-12-08  00:40
  23. hus
    hus
    2011. december 8. 06:08679.

    Remelem sikerul betennem amirol a multkor beszeltem.

     

    Mit mondjak akkor, ha ez egy biro, aki igy banik a gyerekevel rendszeresen.

    Raadasul gyerekek ugyeben kell neki itelkezni.

     

     

    http://www.youtube.com/watch?v=9WAp5MOd33w&feature=related

     

     

    Egyszeruen  hihetetlen, hogy emberek hogy vannak  terrorizalva es mit takarnak maganeletukben.

     

    Arrol mar nem is beszelek, hogy nem csak a papok molesztaljak a gyerekeket, hanem sportban kivalosagoknak gondoltak is, akikere a szulok szinten nem is gondolnak, hogy mit csinalhatnak a gyerekeikkel.

     

    Nesze neked gyermekvedelem!

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (678)
    2011-12-08  03:49
  24. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 03:49678.
    ki fogja fesulgetni azt a szep frizurajat a dutyiban?????????
    előzmény:
    Tova57 (677)
    2011-12-08  02:13
  25. 2011. december 8. 02:13677.

    Hanoi Jane...  Minden reszvetem az oveen is depreszios leszek mikor N. Pelosi asszonyt meglatom, es amikor beszel; megijedek!

     

    Olvastatok, hogy Blagojevich volt kormanyzot 14 evi bortonre iteltek? tobbek kozott azert mert O. szenatusi szeket el akarta adni. 

    Jesse Jackson JR. pedig meg akarta venni, de otet nem vontak felelosegre...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (675)
    2011-12-08  00:26
  26. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 00:40676.

    tudod mit szeretnek latni?

     

    hogy M Moore befekteti a penzet, es mondjuk vesz egy 100 unitos apartment complexust!

     

    es tegyuk fel 50 nem fizet!

     

    munkanelkulive valt, beteg, mind tragedia (a drogosokrol es alkoholistakrol direkt nem beszelek )

     

    tehat tulajdonkeppen nem onhibajukbol nem kepesek fizetni.

     

    vajon M. Moore hagyna e oket hogy az 50 apartmentjet csak ugy maradjanak a lakok????

     

    mert igaz, hogy amit mond, a bank nem a tulajdonosa a haznak, hiszen a morgage-okat eladjak ....es itt van megint ahol HAZUDIK A DRAGA... a tozsden... es kik veszik meg?

     

    a nyugdij alap, a postasok pension plan-je, a tanaroke, a te meg en befektetett penzunk... azzal a szandekkal, hogy majd A PENZUNK TARTJA AZ ERTEKET ES KAMATOT KAPUNK RA!

     

    es ugyebar, ha aki benne lakik nem fizet...akkor a tulaj - aki ez esetben M Moore ur kell hogy fizesse a morgage-t... maskulonben a penz veszik AZOKNAK AKIK KOLCSON ADTAK... vagyis a nyugdij alapunk, a te meg az en sporolt penzunk!

     

    nem a bank... mert az tovabbadja! 

     

    a BEFEKTETOK!!!!!!

     

    A MARHAJA...LATOD HOGY HAZUDIK??? 

     

    mivel egy icipicit ertek az ingatlanhoz es a mortgagekhez, azert tudom EZEN A HAZUGASAN RAJTAKAPNI!

     

    de ha mindenhez ertenek,  A TOBBIN UGYAN IGY EL LEHETNE KAPNI!

     

    előzmény:
    hus (667)
    2011-12-07  05:19
  27. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 00:26675.

    pl hogy miert zuhan P Morgen ratingje...

     

    itt a kovetkezo "nepszeru" little riport alanya !

     

    Actress and activist Jane Fonda is a guest on "Piers Morgan Tonight" tomorrow at 9pmET/PT, and she talks about her career, love and politics – and also takes aim at the media.

     

    "We're going to have to stop trying to be 'objective' and start telling the truth, and it has to start with the media," says Fonda. "I think it's been quite complicit. There's such an effort to be objective, rather than really looking at underlying truths and telling them, even if it might affect the ratings."

     

    She also talks about the 2012 GOP field: "They all scare me, frankly. I get depressed and scared when I look at the Republican debates." Watch the full, revealing interview tomorrow 9pmET/PT.

     

    teljesen megertem a holgyet!

     

    en ugyanilyen scared es depressed vagyok ahanyszor Obama ur "beszedet" hallgatom!

     

     

    előzmény:
    hus (667)
    2011-12-07  05:19
  28. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 00:21674.

    vajon o utana...kik fogjak zsebre vagni?

     

    hogy nem a nep kozott lesz szetosztva...ide a rozsdas bicskat!!!

    előzmény:
    hus (669)
    2011-12-07  06:48
  29. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 00:16673.

    nezd csak, ma kaptam... pont ide vag!

     

     

    The future medical care system., with a twist. One day, in line at the company cafeteria, Bob says to Mike behind him,'My elbow hurts like the dickens!! I guess I'd better see a doctor.'

     

    Listen, you don't have to spend that kind
    of money,' Mike replies. 'There's a diagnostic
    computer down at Wal-Mart.  Just give it a urine sample and the computer will tell you what's wrong and what to do about it.
    It takes ten seconds and costs $10 - A lot cheaper than a doctor.'

     

    So, Bob deposits a urine sample in a small
    jar and takes it to Wal-Mart.

    He deposits $10, and the computer lights up and asks for the urine sample.  He pours the sample into the slot and waits.

     

    10 seconds later, the computer ejects a printout:
    'You have tennis elbow.  Soak your arm in warm water and Epsom salts found on aisle
    2.  Avoid heavy activity.  It will improve in 2 weeks.  Thank you for shopping @ Wal-Mart'

     

    That evening, while thinking how amazing
    this new technology was, Bob began wondering if the computer could be fooled.

    He mixed some tap water, a stool sample from his dog, urine samples from his wife and daughter, and a sp*rm sample for good measure.

     

    Bob hurries back to Wal-Mart, eager to check the results.  He deposits $10, pours in his concoction, and awaits the results.

    The computer prints the following:

    1. Your tap water is too hard.  Get a water
         softener. (Aisle 9)
    2. Your dog has ringworm.  Bathe him with      anti-fungal shampoo. (Aisle 7)
    3. Your daughter has a cocaine habit.  Get       her into rehab.

    4. Your wife is pregnant.  Twins.  They       aren't yours.  Get a lawyer.
    5. If you don't stop playing with yourself,      your elbow will never get better!


    Thank you for shopping @ Wal-Mart

     

    előzmény:
    hus (668)
    2011-12-07  05:35
  30. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 00:09672.

    a P. Morgen valamikor nagyon kedveltem , a Simon showban egyik mentor volt az angol Brit got talent

     

    de aztan itt az USA-ban kapott munkat, valamelyik alphabeta allomason 1 oras riport showja van... 

     

    ketszer neztem... 

     

    akkora libi... olyan mocskosul az, hogy volt hogy akit kerdezgetett, felallt, es kiment a showjabol!

     

    mellesleg nem valami nepszeru, eppen a napokban olvastam valahol rola, hogy a ratingje nagyon zuhan... 

     

    Piers Morgan has been with CNN for almost a year.

    November has not been kind to him.

    Piers Morgan Tonight averages 154,000 viewers throughout November in the 9PM time slot.

    That's four percent down from Larry King last year for the 25 to 54 age demographic.

    The former America's Got Talent judge has been slowly spiraling downward since his show began.

    Other news commentators have seen better numbers.

    Ed Schultz of MSNBC averages 201,000, though this is 35 percent less that Keith Olbermann last year.

    CNN continues to lag behind MSNBC and Fox News.

     

    ---------

     

    I wonder why??????????? 

    előzmény:
    hus (667)
    2011-12-07  05:19
  31. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 8. 00:03671.

    tudod mit utalok ebben az emberben? ugy lassan rajovok!

     

    hogy olyan nepszeru!

     

    es tudod miert nepszeru? 

    mert ramutat arra a problemara, ami sok embert erint!

    es tudod miert utalom en pont ezert?

     

    mert mikozben ramutat az orszaga problemaira - kulfoldon is nagy karorommel nezik - arra nem mutat ra, hogy MI A MEGOLDAS!

     

    ha egy kameram lenne, es tudnam hasznalni, hidd el, nem kene nagyon sok helyen keresnem problemat! nagyon sok van, nagyon kozel. 

    pl az egeszsegugy!

     

    de nem ugy ahogy o csinalta!

     

    mert az igazsag melle, tett egy nagy rakas hazugsagot, hogy a sok buta ember elhigye, ot megtapsoltak, o meg kaszirozta a penzt.

     

    es a vilag fele - itt a forumon is tobbtol olvastam..hogy lam az USA-ban hogy van ez..meg az... es ha nem hiszed el...nezd meg MM filmjet...mondtak nekem is tobben, nekem aki itt el!

     

    szoval ezert utalom ot!

     

    tul konnyen kereste , tul sok hazugsaggal a sok penzt!

     

    lattam egyszer - tiszta veletlenul alkaptam San Remo-ban valami filmfesztivalt.. egy roman host volt.. bemutattak nem emlekszem pontosan melyik filmje akkor jott ki.. es beszelt a fiatalember hogy lam milyen bator hogy ramutat a hibakra.. Felallva tapsoltak.. valami extra kituntetest kapott.. (ha jol emlekszem az a bizonyos Farenheit valami volt) 

     

    o meg nagyokat hajlongott... kozben soporte be a penzt!

     

    előzmény:
    hus (667)
    2011-12-07  05:19
  32. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 7. 23:56670.

    ez nagyon erdekes volt, meg errol sosem hallottam!

     

    milyen szornyu lehet a szuloknek. 

     

    a gyerekek, akik ezen a kepen vannak, nagyon vidamnak neznek ki...talan fel sem fogjak a tragediajukat.

     

    koszi!

     

    előzmény:
    hus (667)
    2011-12-07  05:19
  33. hus
    hus
    2011. december 7. 06:48669.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (666)
    2011-12-06  22:29
  34. hus
    hus
    2011. december 7. 05:35668.

    Az  altatas mindig attol fugg, hogy ki milyen gyogyszert szed, van-e allergiaja stb. 

     

    Korhazbol jarnak ki az altato orvosok a fogaszatokra, nem sok helyen vegzik. A canadai valosagban van a fogorvos, az altato orvos 3-4 asszisztens kiaszony, aki az orvos szemebol figyeli, hogy mit ker, vagy szalad azert ami eppen nincs ott, de szukseg van ra.

    En ezt tudom, lehet, hogy mas mast tud, attol is fugg, hgy hol vegeznek muteteket szerintem.

    Kisebb varosokban mas lehet a felallas, vagy csak korhazakban muthetnek, mert felszerelesnek ot kell lenni, allando vernyomasmeres van a mutet alatt, ECG, merik, nem csak ugy van. Ezert olyan draga.

     

    Azert gyenge vagyok meg ma is.  Holnap mar dolgom van, ki kell lepni a hazbol.

     

     

    Igy vagyok a fogorvosi szamlaval en is, ingyen akarom, vagy annal olcsobban.   Ugye megertesz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (666)
    2011-12-06  22:29
  35. hus
    hus
    2011. december 7. 05:19667.

    Na mit gondolsz kit lattam ma Piers Morgen musoran!  Michael Moore urat! 

     

    Meg kell nezned, ha szeretned. Igaz en is csak felig lattam, mert mast is neztem, de nemsokara ismetlik es kivanom latni erveivel egyutt.

    A CNN kozvetiti ma meg kesobb, nalunk ejfelkor itteni ido szerint.

     

    Csupan fel milliad dollart szedett ossze  idaig munkassagaval. Benne van a gazdagok kozotti  1%-aba. Keserves eletet adott neki a sok hazugsaga.   Lazit, uszit, kis igazsaggal, kis hazugsaggal.

    Baratom, csak filmeznie kellett megtanulnia, a tobbi benne volt a genjeiben.

    Azert akarom megnezni vegig, mert kivancsi vagyok ra, hogy mennyit valtozott az utobbi idokben.

    Legujabb mondanivaloja, hogy a hazakat szerezzek vissza az emberek. Mert aki megnyeri birosag altal, az mardjon a hazaba es fizessen rentet. Ez idaig rendben is lenne, de ha valakinek nincs munkaja, nincs penze, akkor vegyuk csak telen a minimumot, futeni kell, villanyt hasznalni, enni, inni, szemelyes igenyeket kell felszamolni, es majd csak utana jon a rent. Azt mibol fogjak fizetni, ha a munkanelkuli segely is  lejar?

    Na majd latjuk.  Valamerre menni kell ennek a dolognak is.

     

    Ezzel a musorral neztem parhuzamosan, amelyik Hayley-rol szolt.

     

    http://www.childrenshospital.org/vector/vector_ spr08/treatment_for_progeria.html

     

    Egy szornyu betegseg,  ritka, es probaljak kutatni a gyogyitasat.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (666)
    2011-12-06  22:29
  36. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 6. 22:29666.

    latod, ezert nem szeretem ezt a krapekot..mert igazsag cimen csak mindig fel igazsagot mesel, es a sok ignorant, buta ember meg elhiszi mintha a szentbeszed lenne!

     

    a fogaszatrol jutott eszembe, a lanyom meselte hogy neki hogy zajlott le amikor a 4 bolcsesegfogat kellett egyszerre kihuzni.

     

    kapott egy icipicminci kis pirulat, mondtak neki hogy mielott elindul vegye be. (kb fel orara lakik a fogorvosi irodatol)

    emlekszik hogy beszallt a kocsiba, a ferje vitte, megerkeztek, meg hogy a mutetje utan mentek ido oda uzletbe, amit kellett intezni.

     

    de a mutetbol semmire nem emlekszik!

     

    nem volt elaltava, nem kapott injekciot a huzasnal. Raadasul az egyik keresztbe volt nove a gyokere, vesni kellett.

     

    kepzeld hogy semmire nem emlekszik.

     

    azt mondja most mar erti miert van hogy a fogorvosoknal egy asszisztens mindig jelen kell hogy legyen.

    Biztos te is hallottal a fogorvosok (nemelyik persze) miket muveltek a beteg novel, az meg semmire nem emlekezett utana!

     

    illetve, mint a lanyom meselte, olyan foszlanyokban, egy egy kep elojon. Igy voltak a nok is..akik kesobb vissza probaltak emlekezni.

     

    nem tudja mi volt a gyogyszer neve.. es en azt hittem mar mindent megeltem ami fogaszattal kapcsolatos, de meg ilyenem nem volt.

    nekem a fogaszati muteteket sodium pantathol-al  vegeztek..volt hogy 4 oras mutet is volt.

     

    nalatok is ismert ez?

     

    meg anyukamon is hasznaltak egyszer mikor eppen kinn  volt es begyulladt egy foga.

     

    ezt intravenasan hasznaljak, es valoban semmire nem emlekszel ez utan  sem .

    előzmény:
    hus (665)
    2011-12-06  21:00
  37. hus
    hus
    2011. december 6. 21:00665.

    Dehogy van ingyen a fogoorvos!  Max. MM filmje szerint.

     

    Le nem merem ide irni, hogy erre a fogamra mar mennyit koltottem. Annyit, hogy felhivtak amikor az adot vallottam be. Szepen megkertek, hogy orizzem meg a papirjaimat, mert lehet, hogy kerik megint. Na megorzom. Rajtam nem mulik. Legalabb latjak, hogy mennyibe kerul  a fogorvos itt.  Mert akkor, amikor mas egeszsegugyi problemat fizetnek ki korhazaknak, orvosoknak, akkor nem erdeklodnek, hogy miert ennyi a szamla. Ilyenkor veszik eszre, hogy meg szerencse, hogy az a 32 nem 52.

    Kesz, vegeztem vele. Oriasi szerencsemre, amit irtam is neked.

    Most beszeltem eppen a lanyommal a tegnapi naprol.

    Mikor mondtam, hogy ki huzta ki a fogam, akkor emlitette, hogy o is ehhez a doktornohoz jar es olvasta, hogy micsoda kituntetesei vannak. En csak most lattam ot eloszor, mert nekem masik orvoshoz kellett jarnom evekig.

    Ez a doktorno valamelyik arab orszagbol valo,  majd utana nezek. De soha eletemben senki ilyen jol nem huzott fogat. Nem azert, mert nagyon fajt es a megszabadulas erzese is bennem volt, hanem ahogy huzta, amilyen finoman.  Elotte 3 x rontgen felvetelt is csinaltak rola.

    Nem csodalkozom miert van annyi kituntetese annak ellenere, hogy fiatal.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (651)
    2011-12-05  23:13
  38. hus
    hus
    2011. december 6. 20:41664.

    Most olvasom ezt, azert nincs a listan mo. mert naluk a forint a fizetoeszkoz.

    Ok mas listara kerultek a mult heten. Sajnos.   Dde tudod mit? Nem hibaztatok senkit erte, hiszen a hires nagy orszagok sem allnak jobban penz teren, pedig ok tobbet tudnak a tejbe apritani.

    Ahhoz kepest mo. nem annyira all rossz helyen.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (652)
    2011-12-05  23:17
  39. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 6. 18:33663.

    csodas ez a kek szin ... nem sok ilyen kek virag van!

     

    koszi

    előzmény:
    hus (661)
    2011-12-06  17:45
  40. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 6. 18:31662.

    Tudod en nem ebben az allamban szulettem, de szerintem tobbet lattam mar belole mint sok "bennszulott".

     

    Annyi, de annyi szepseges nemzeti parkunk van - es Canadanak is - hogy neha arra gondolok nem is igen erdemes elhagyni az orszagot. Foleg mikor mar nincs kiert :(

     

    A kovetkezo allomas egy "ghost town" volt, mar tegnap akartam betenni kepeket - arrol nem sok van, mert sok ami szemelyes, -rajta vagyunk - olyat nem teszek fel tudod, de erdekesseg kepen majd egy parat felteszek.

    De rettenetes rossz, hogy mindent elobb le kell kicsinyiteni, mert igaz hogy mar kisebbre vettem, megsem fogadta el :(

     

    Mikor eloszor emlitette a lanyom hogy ez is "utbe ejtheto" kis kiteroval, nem is akartam menni. Mit nezzek egy "ghost" town-on.

    Aztan kiderult hogy ez egy turista erdekesseg lett, beoltozott "regi emberekkel" sok erdekes jopofa uzlettel.

     

    szoval erdemes volt "arra venni " utunkat.

     

    majd kicsinyitek, es hozok egy parat..meg persze infot rola.

     

     

    előzmény:
    hus (660)
    2011-12-06  17:37
  41. hus
    hus
    2011. december 6. 17:45661.

    Pelosi kisasszony szememben mar regen leszerepelt.

     

    Kepzeled, hogy  varja, hogy kiteritse a szerinte szennyet mindenki elott.

    Persze vedeni kell a munkajat, a penzet. Emberi tulajdonsagaira talan eppen jellemzot tesz.

     

    Hoztam mar neked a Himalaja kek pipacsat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (653)
    2011-12-05  23:25
  42. hus
    hus
    2011. december 6. 17:37660.

    Na most ugy jottek a kepek, mintha megrendeltem volna oket, egy kis vigasznak. Az elso kepen levo farol nem godoltam volna, hogy ilyen lesz" nagynak". Nekem volt ilyen viragom.Majd probalom megkeresni.

     

    Evszazadokat hoztal ide Houstonkam. Az biztos. Ilyen kaktuszfakat is keveset latni!

     

     

    Kicsit jobban erzem magam, nemreg ebredtem fel, eszembe nem jutott felkelni. Elfaradtam benne.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (656)
    2011-12-06  04:09
  43. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 6. 04:17659.

    nem tudok smilikat feltenni! :(

     

    teljesen egyetrtek a versikeddel!

     

     

    előzmény:
    Tova57 (658)
    2011-12-06  04:14
  44. 2011. december 6. 04:14658.

                       Twas the month before Christmas

                            (folytatas)

     

                       At the top of the Senate, there arose such a clatter

                       To eliminate Jesus, in all public matter.

                       And we spoke not a word, as they took away our faith

                       Forbidden to speak of salvation and grace.

                       The true Gift of Christmas was exchanged and discarded.

     

                       The reason for the season, stopped before it started.

                       So as you celebrate "Winter Break" under your "Dream Tree"

                       Sipping your Starbucks, listen to me.

                       Choose your words carefully, choose what you say

                

                       Shout MERRY CHRISTMAS, not Happy Holiday!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  45. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 6. 04:14657.
    meg egy par kaktusz fa..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (656)
    2011-12-06  04:09
  46. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 6. 04:09656.

    no megjottek a kepek meg egy par kaktuszrol Saguaro State Parkbol.

     

    persze, itt nem tudom erzekelni, ezek fa nagysaguva nolt kaktuszok.

     

    a 4 kep pedig egy dombrol ralatas egy kis reszre, mert ez hatalmas teruleten fekszik. Csak egy resze jarhato be. Nagyon szepen kiepitett uttal, es pihonovel. Illetve ahol lehet felrehuzni es mint a 4dik kep, kilatni messzire.

     

    csodas hely, aki teheti , es Arizonaban jar...ki ne hagyja!

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  47. 2011. december 6. 04:07655.

    Ez is nagyon szep!

    Talaltam en is egy "ellenreakcios" versiket:

     

                    Twas the month before Christmas

     

                    When all through our land,

                    Not a Christian was praying

                    Nor taking a stand

     

                    Why the Politically Correct Police had taken away,

                    The reason for Christmas - no one could say.

                    The children were told by their schools not to sing,

                    About Shepherds and Wise Men and Angels and things.

     

                    It might hurt people's feelings, the teachers would say

                    December 25th is just a "Holiday"

                    Yet the shoppers were ready with cash, checks and credit

                    Pushing folks down to the floor just to get it!

                    CDs from Madonna, an X BOX an I-pod,

     

                    Something was changing, something quite odd!

                    Retailers promoted Ramadan and Kwanzaa

                    In hopes to sell books by Franken and Fonda.

     

                    But as Targets were hanging their trees upside down

                    At Lowe's the word Christmas - was no where to be found.

                    At K-Mart and Staples and Penny's and Sears

                    You won't hear the word Christmas; it won't touch your ears.

     

                    

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (641)
    2011-12-05  04:31
  48. 2011. december 6. 03:32654.
    Csodalatos!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (644)
    2011-12-05  04:43
  49. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 23:25653.
    Pelosi: I’ll reveal information on Gingrich 'when the time is right' By Alicia M. Cohn - 12/05/11 02:44 PM ET

    House Minority Leader Nancy Pelosi (D-Calif.) is holding back some information on Republican Newt Gingrich that could detract from his presidential campaign, according to a report published Monday.

     

    “One of these days we’ll have a conversation about Newt Gingrich,” Pelosi told Talking Points Memo. “When the time is right. … I know a lot about him. I served on the investigative committee that investigated him, four of us locked in a room in an undisclosed location for a year. A thousand pages of his stuff."

     

    ----

    szep lassan, de biztosan...mindegyik R jelolt KIESIK a sorbol!

     

    marad a tisztesseges, okos, ugyes, tehetseges, becsuletes, nagytudasu, elnokunk... meg 4 evig...

     

    aztan mar majdcsak mindenki tonkremegy!

     

    hahahahahahahaha

     

    a hirek szerint allitolag adocsalas ugyben ment a nyomozas. De a vegen az adohivatalunk nem tudott semmit rabizonyitani.

     

    no es?

    a KINCSTERNOKUNK ADOCSALO... EZ BE IS LETT BIZONYITVA.. megis a helyen maradt!

    ja..

    elfelejtettem, o Demi....neki szabad!

     

    hahahahaha

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  50. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 23:17652.
    S&P Puts 15 EU Nations on Negative Credit Watch

     

     

    Standard & Poor's put 15 European Union nations on watch for a possible downgrade of their credit ratings as the continent's debt crisis lingers.

     

    The threat to downgrade the euro zone countries — including the ones that enjoy the stellar triple-A-rating — comes ahead of a crucial summit of EU leaders later this week.

     

    The nations include Austria, Belgium, Estonia, Finland, France, Germany, Ireland, Italy, Luxembourg, Malta, the Netherlands, Portugal, the Solvak Republic, Slovenia and Spain.

     

    Greece and Cyprus were not included on the list. Cyprus was already on negative watch.

     

     

    ---------

    Magyarorszag nincs a listan!!! 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  51. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 23:13651.

    oh te szegenyke!

    akkor szegenyebb lettel egy foggal! 

     

    a fene azokba fogakba, annyi problemat tudnak adni, sajnos! 

     

    nalatok az is "ingyen" van az allami biztositon, mint a tobbi orvos??? 

     

    nalunk a fogorvosok csillagaszati aron dolgoznak. Egy gyokertomes - specialistahoz kell menjel - 1000-1200 dollar. Egy implant 3000 per fog!

     

     

    előzmény:
    hus (650)
    2011-12-05  21:23
  52. hus
    hus
    2011. december 5. 21:23650.

    MOst jottem a fogorvostol, kihuztak. Kihuzattam, mert nem lattam ertelmet

    tovabb benn tartani.

    Majd mondom mi tortent.  Megyek egyet aludni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (649)
    2011-12-05  15:45
  53. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 15:45649.

    (Reuters) - The Federal Reserve, along with the 17 euro zone national central banks, may help provide the International Monetary Fund with funds that could be used to aid debt-ridden states, a German newspaper said.

     

    Die Welt cited sources close to the negotiations as saying the euro zone central banks could pay at least 100 billion euros ($134.2 billion) into a special fund that could be used for programs for nations struggling to control their debts.

     

    "Also other central banks, for example the U.S. Federal Reserve, are apparently prepared to finance a part of the costs," the paper said in an advance copy of an article to appear on Monday.

     

    Treasury Secretary Timothy Geithner may discuss the idea in the coming weeks when he visits Europe, the paper said.

     

    Officials had said on Saturday that talks on the size of loans from euro zone central banks were starting at a technical level after finance ministers from the currency union gave the go-ahead to explore the idea.

    The idea is for the IMF to be able to match the new firepower of the euro zone bailout fund, which is being leveraged.

    One senior euro zone official has said that no amount had been discussed at the political level.

     

    ---------

    mindenki, minden levelen...kolcsonbol el!

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  54. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 15:38648.

    jaj de jo hogy Canadabol tudom meg, hogy mar nem vagyunk a padlon!

     

    nezd, nemreg hallottam, es ezt tenyleg nem tudtam, az USA-nak van penz nyomasi joga. (Eu nem tud allitolag ilyet megtenni) no most a mult heten bejelentettek, hogy "konnyitsenek" a helyzeten - Europan is - penznyomas megy...

     

    masnap a tozsde tobb mint 500 pontot felment.. 

     

    a kerdesre hogy miert tortent ez a gazdasagi hirekben azt mondtak azert, mert a penz nyomtatassal.... no tudod ugye mi tortenik... lemegy a penz erteke.. az emberek probaljak gyorsan valamibe amibe remelik hogy marad az erteke a penzuknek , fektetni.

     

    tehat...ismered... kereslet , kinalat: tobb volt aznap a vasarlas..vagyis a kereslet... feljebb mint az ara.. 

     

    de a valosag, hogy akinek penze van, nem is tudja hova tegye. Nem veletlen hogy az arany ara annyira megszaladt az elmult evekben. 

    egyszeruen akarhova teszed...vesztesseg var rad. 

    Ez eleg felelmetes..foleg akik mondjuk 10 evvel vannak nyugdij elott.. hogy mit tegyenek a penzukkel, hogy ne csak hogy megmaradjon - mert mar ez is ketes- hanem legalabb annyival novekedjen mint amennyit a penz erteke romlik. 

     

    nem egyszeru. 

     

    en nem bantam meg hogy ingatlanba tettem. 

    lakni mindig kell..sot, sajnos a fiataloknak egyre nehezebb elkepzelni hogy sajat hazat vegyenek. Tehat kereslet kiadni, mindig lesz.

     

    igaz, ha holnap kenyerre kellene, ehenhalnek, mert ugye eladni vannak idoszakok amikor nem lehet. Most pont ez van. 

     

     

    előzmény:
    hus (646)
    2011-12-05  05:25
  55. hus
    hus
    2011. december 5. 05:38647.

    De meg milyen!   Nagyon tetszett az egesz.  Betanitani egy ilyen, az sem semmi.

     

    Koszonom, hogy feltetted.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (644)
    2011-12-05  04:43
  56. hus
    hus
    2011. december 5. 05:25646.

    Nagyon jooooooooo, latod tudjak kifiguralni ugy is, ha akarjak. Igy majd a nep eldonti, hogy neki mi tetszik. Fujhatnak a  trombitajukba az okosok akik csak unnepeni akarnak karacsonykor.

     

    Az ev legnagyobb uzlete is ez a karacsonyi unnep.

     

     

     

    Viszont ma so jot hallottam az USA-bol. Mar nincs a padlon. Talan a karacsony miatt is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (641)
    2011-12-05  04:31
  57. hus
    hus
    2011. december 5. 05:14645.

    Valoszinu nekem azert jott ki mert nekem  a Google Canada van beallitva.

     

    Igy a canadai dolgok is biztos feljonnek elol. Nem kell vegig lapozni az eredmenyert.

     

     

    Nincsenek meg kepek ugye.   Majd talan holnap.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (643)
    2011-12-05  04:40
  58. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 04:43644.
    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  59. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 04:40643.

    koszi...

     

    en is probaltam google-olni, de csak franciaul jott fel minden! 

     

    most mar okosabb vagyok!

    előzmény:
    hus (639)
    2011-12-05  03:35
  60. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 04:35642.

    latod!? te is egybol "ellenreakciot" krealtal a huncut agyadkadban: csak ilyeneket kell mondani, es mar nem kell menni suliba!!!

     

     

    előzmény:
    hus (640)
    2011-12-05  03:55
  61. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 04:31641.

    minden reakciora, mindig szuletik egy ellenreakcio is.. ime:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=ln01p1M2cH0

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  62. hus
    hus
    2011. december 5. 03:55640.

    Erre sem tudok mit mondani. Ugy gondolta a tantoneni, hogy szemtelen lett volna?

    Hat ha meg  a kocsiba invitalta volna a tantonenit.Edesen.

     

    Ha a gyerekek kiszimatoljak, hogy ezert otthon is lehet maradni, akkor idonkent fogjak hasznalni ezt az eljarast.

     

    Nem ertem mi lehet ott az iskolakban, hogy ilyen szigorusag van. Nem gondolom, hogy ez tiszteletlenseg lett volna, inkabb egy edes megjegyzes.

    Valamelyik gyerek valoszinu visszamondta ezt a "serto" megjegyzest es  ez lett belole. Milyen kellemetlen eset.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (637)
    2011-12-05  02:35
  63. hus
    hus
    2011. december 5. 03:35639.

    Nezze meg az ember, hat a lenyeget nem tette be a szerkezet.

     

    http://www.sanfordquest.com/francisbernier. html

     

    Probaltam egy masik informaciot keresni rola.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (635)
    2011-12-05  02:22
  64. hus
    hus
    2011. december 5. 03:27638.

    Ezt talaltam rola. Tunemenyes, gyonyoru hangu kisfiu.

     

     

    Nem hallottam semmi szemelyest errol a kisfiurol, csak nagyon szepen enekel a
    nagyokkal" es azer tettem be neked. 

     

     

    A fogam, kinlodok meg de holnap mar hetfo es csak tortenik velem valami. Begyulladt. Tavaly csinaltak meg, nem gondoltam, hogy mar problema lesz vele.  Holnap mar tobbet tudok en is.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (635)
    2011-12-05  02:22
  65. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 02:35637.

    mond, szerinted a HULYESEGNEK VAN HATARA??????????

     

    Mother says son was suspended for calling teacher ‘cute’

     

    A Gastonia mother says her son was suspended for calling a teacher "cute.”

     

    Chiquita Lockett said her 9-year-old son, Emanyea, spent the last two days at home.Lockett said the principal of Brookside Elementary called her Wednesday to say the incident was a form of “sexual harassment.

     

    Emanyea told Eyewitness News a substitute teacher overheard him tell another student a teacher was cute.

     

    Then he was suspended."It's not like he went up to the woman and tried to grab her or touch her in a sexual way," Lockett said. "So why would he be suspended for two days?”

     

    A district spokeswoman said she could not go into detail, but said Emanyea was suspended for "inappropriate behavior" after making "inappropriate statements."The district's Code of Conduct doesn't list "inappropriate behavior," but says "disruption of school" is punishable by five days of out-of-school suspension.

     

     

    --------

    hova megy ez a vilag??????????

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  66. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 02:29636.

    mi tortent a fogaddal??????

     

    igen , a kerteszkedes nem egyszeru munka, de nagyon tetszetes es mutatos. 

    En is sokat kerteszkedtem, sot, Califban, ahanyszor uj hazba koltoztem, fat ultettem, mert nem volt. 

    Most van sok fa, de meg mindig kerteszkedem...legalabb is tavasszal, mert utana mar nem igen lehet kinn dolgozni, maximum locsolast, mert a 40+ C fokos melegben a kutyat sem engedjuk ki...nem az embert! 

     

    es ha maskepp nem, meg excersize-nak is tekintheted!

    előzmény:
    hus (633)
    2011-12-04  06:25
  67. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 5. 02:22635.

    nem annyira a szam, mint ez az angyal arcu kisfiu lepett meg!

     

    probaltam kikeresni, de mindehol csak franciaul talalok rola infot... te tudod ki ez a kisgyerek? 

     

    cserebe ezt kuldom:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=qr5bNqDhTWM&feature=related

     

     

    előzmény:
    hus (634)
    2011-12-04  07:33
  68. hus
    hus
    2011. december 4. 07:33634.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  69. hus
    hus
    2011. december 4. 06:25633.

    Jegelem a fogam.    Alig varom a hetfot.

     

    Most jottem ra, hogy miert fajt a fejem egy par nappal ezelott. Azt gondoltam idovaltozas.

     

    Az ido ragyogo, holnap lefenykepezem a tátikát, hogy milyen szep kinn az udvaron.  Ritka kellemes ido van, ma is sokat voltam kinn az udvaron.

     

    Mennyi munka van kinn, szornyu mit csinaltam magamnak az  utolso 20 evben. Ebben a pillanatban ugy erzem, hogy le vele.Kiirtok mindent tavasszal. Kell a fenenek az a rengeteg munka.

     

    Hooooooogyne, hogy ramjojjon jovore az irigyseg a szomszeddal szembe, hogy bezzeg o".

     

    Ugye megertesz.   Aztan jovore en leszek az, akinek pityergesre fog allni a szeme, szaja a tavaszi gyonyorusegtol.

     

    Bezzeg tavaly meg nem voltak ilyen gondolataim. Ma jott ram.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (630)
    2011-12-04  04:20
  70. hus
    hus
    2011. december 4. 06:13632.

    Hallottad ma Caint, o bezzeg nem azokat kergette.

     

    Akinek erdeke volt az igyekezett mindent megtenni, hogy kibukjon.

     

    http://www.cbc.ca/news/world/story/2011/12/0 3/cain-presidential-race-announcement.html

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (630)
    2011-12-04  04:20
  71. hus
    hus
    2011. december 4. 06:03631.

    Orommel olvastam visszaemlekezesed.Erdekes 10 eved lehetett az apacakkal dolgozni. Ritka alkalom az eletben, nem csodalom, hogy mint elmenyt szeretted.

    Errol jutott eszembe Diderot  konyve az apacakrol. Csalodtam bennuk konyvon keresztul, ez volt  gyermekkori elmenyem.

    Pedig milyen jokat hallottam roluk mindig.

     

     

     

    Bizony az irigysegnek nagyon  hosszu gyokere van,  csak csodalkozom a hálóján is. Felelmetes a velejaroja, aki azt gyakorolja, a sajat elete megrontoja. Jo kerulni az  eletben a gyakorlojukat.

     

    A ferjemet apacak tanitottak, nem szerette oket.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (630)
    2011-12-04  04:20
  72. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 4. 04:20630.

    (nem akartam hogy elrepuljon azert felignel alkuldtem!)

     

    szoval Sister Elia... tudod az olyan kapitany volt, es annyira onkenyeskedo, parancsolgato, es hatalomra vagyo, hogy neha vicces is volt. Az ICU vezeto novere Sistem Imelda volt. Nagytudasu nover volt. Szerintem az orvosok is nagyra becsultek, mert nem egy beteg neki koszonhette ha eletben maradt...mert ugye mire az orvos valaszol a hivasra, nem beszelve hogy megjelenik, a beteg regen meghalhat...

     

    szoval Sister Imelda igen nagytudasu nover volt.

     

    Sister Elia olyan feltekeny volt ra, hogy orom volt nezni!

     

    csak ilyen kis jelenet jut eszembe, pl a specialis tuket uveg syringel a mi departmentunkbe tartottuk, ezt hasznaltuk akkor meg arterialis vervetelhez. No egy par - emergencyre - volt az ICU-ba is.

    Ennek a vernek a vetele a mi departmentunk "prevelegiuma" volt, specialis kikepzes igenye vegett.

    Persze hogy S. Imelda tudta hogy kell csinalni!

     

    egy alkalom kirit :) emergency volt, mire minket hivtak, mar o el is vette a vert, es nekem csak futattni kellet az eredmenyt, ami megint csak a gep a mi dept. volt.

     

    mikor S. Elia megtudta hogy S Imelda vette a vert... szo szerint vedd...berohant a unitba, felkapta a kis dobozt amibe ezek a specialis syringek voltak , meg ami kellett a procedurahoz.. es nagyon csunya arccal, nagyon csunya hangon kijelentette : EZ A MI SPECIALITASUNK...NE NYULJ HOZZA LEGKOZELEBB!

     

    de tudod, ez olyan nagy butasag volt...mert a nover nagyon tudta mit kell... de nehogy mar az o "hatalmaba" belenyuljon egy masik.

    es sok ilyen kis pitianer jelenetnek voltam tanuja.

     

    ha mentem a folyoson es egyszercsak valaki hatul ment mogottem azonnal tudtam hogy ha o volt... hatra nezes nelkul mondtam Hello Sister Elia!!!

    kerdezte honnan tudom?

     

    mondtan neki, ugy megy mint egy kapitany, a rozsafuzere csattogasarol megismertem!!!

    nem vicc!

     

    Kb 8 ev utan egy befolyasos no, aki benne volt a dontesekbe, annak a keresere levaltottak, es mivel no letere pap nem lehetett, de azutan a pappal jart, o is aldoztatott, ugymondtak "clerikalis tevekenyseget fejtett ki".

     

    akkor atvette Sister Cabrini...

    o egy cukorbaba volt... olyan volt mintha a nagymamank lenne.. nagyon jo volt mindenkihez. Aranyos volt, kedves, baratsagos.

    Allandoan horgolt, kotott..o volt a dept diszitoje.

    szoval sister ide, sister oda, mindenki ugyan olyan volt mintha nem is lenne sister.

     

    akkor jottem el onnan mikor elhagytam Californiat.

     

    Volt egy nagydarab, nagyhangu, nagyon jopofa sister..imadta a fotbalt... ha az ment a tv-ben... rengett tole az ICU.. ahol dolgozott..ugy szurkolt..

    Volt a Sister Olga.. a kicsikkel... Nagyon kedvelte a fiacskam.. mindig meselte a nap vegen miket csinalt, vagy mondott..

     

    meg egy erdekesseg: soha , egyetlen sister sem volt legzogepre teve!!!! aki meghalt... hagytuk "hazaterni"...

    a haldoklo sisterek mellett persze 24 oraban ult egy sister, gyertya egett, imadkoztak. Szoval ez a resz nagyon jol es szepen, ahogy kellene volt megoldva.

    Kapjon vizet, ne legyen fajdalma... ez a legfontosabb aki a hallal viaskodik. Es ezt a noverek egymasnak megadtak.

    nem volt tube-feeding.. Code Blue meg legzogep!

     

    minden nover dignitivel hagyta el a foldi eletet...

     

    erdekes 10 ev volt...mit ne mondjak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (629)
    2011-12-04  04:03
  73. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 4. 04:03629.

    neked az apacakrol vicceid vannak, nekem szemelyes elmenyeim...sok!

     

    kerek 10 evet dolgoztam veluk. Egy kis community korhaz volt, amit valamikor a haboru utan tbc betegeknek alapitottak. Kesobb mivel mar erre nem volt szukseg, at lett alakitva helyi korhaznak. Mindenfele osztalyunk volt, sot muto is, ER...

     

    a korhaz teruleten volt egy nagyon szep templom es termeszetesen a kolostor ahol laktak. Azonkivul pedig volt egy idosek haza, ahol a mar nem dolgozo, idos apacak betegeskedtek, de voltak rendes "civil" polgarok is... tobbnyire idos, magatehetetlen nenikek.

     

    no de a lenyeg, hogy az egesz korhazat Carmelite sisterek iranyitottak.. a Mother volt a CEO, az osszes department head sister volt. Volt egy idos papunk is, aki rendszeresen jott este minden beteghez, aki katolikus volt, aldoztatott.

     

    erdekes korulmenyek voltak, nem volt rossz!

    Akkor volt a kicsi fiam meg ovodas, es jott velem, mert volt egy kulon resz ahol sisterek kicsikre vigyaztak. Kintrol is voltak gyerekek, de a dolgozok gyerekei is ott lehettek. Nem emlekszem mibe kerult, nem is erdekes. De jott velem a fiacskam reggel, es mentunk egyutt haza. Jo megoldas volt!

     

    Szoval a mi departmentunknek is 2 nover volt a "vezetoje". A fo vezeto Sister Elia volt a masik Sister Cabrini.

    No errol a Sister Eliarol akartam kicsit meselni neked.

     

    ezek a noverek 90% mexicobol jott, a 10% masik amerikai lanyok voltak. Nagyon szigoru ruhajuk volt, az egesz noverbol az arca latszott ki. Ha dolgoztak teljesen hofererben voltak, fekete szandallal es hosszu, nagyszemu fekete olvaso logott az ovukon. (ez volt az egyenruhajuk) Ha nem dolgoztak, fekete ruha es sotetbarna fityula, feher homlokfedovel.

     

    Szoval, visszaterve Sister Eliara, ez a kis no szerintem ferfinek keszult... mert kb igy , vagy ilyennek kepzelem el a katonasagnal a vezerormestert!!!!

    előzmény:
    hus (625)
    2011-12-03  20:08
  74. hus
    hus
    2011. december 3. 20:28628.

    Veletlen elkuldtem.

     

    Igy kotottem egy sa'lat a Barbie reszere.   Meg azt a feladatot kaptam, hogy holnapra egy kis ruhacskat is kossek neki. Szep kek fonalbol. Ha lattad volna, kipakoltuk az osszes kotos szerszamokat, mindent megnezett, megkerdezett mire valo. Nagyon elvezte az egeszet.

    A kotes viszont kicsit bonyolult neki, de megbeszeltuk, hogy kovetjkezo alkalommal a keresztszemes kezimunkat mutatom meg neki, mert annak az alapja nagyon konnyu es latszatra sokkal haladosabb.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (623)
    2011-12-03  17:34
  75. hus
    hus
    2011. december 3. 20:22627.

    Hogy en milyen halas vagyok a sorsnak a nagyszuleim es szuleim miatt, azt elkepzelheted.  Na ezrt fajdalmas nekem a karacsony, hoy nem lehetnek mar itt.  De az emlekeik!

     

    Todom, hogy te is igy vagy veluk, hiszen beszelgettunk rola.

     

     

    Borsoszemmel nekilattunk kotni ma.   Mutatom neki, hogy kell csinalni, mire kell figyelni es csak nezett ram, majd azt mondta, hogy most meg nem akarom megtanulni.  De kotsz valamit a barbiemnak?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (623)
    2011-12-03  17:34
  76. hus
    hus
    2011. december 3. 20:16626.
    Nekem gyermekkori  karacsonyainkrol nagyon szep emlekeim vannak. Probalom visszaadni a csaladomnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (623)
    2011-12-03  17:34
  77. hus
    hus
    2011. december 3. 20:08625.
    " aaaaaaaaaaaaaa........ mar regen nem vagyok vallasos... pont a sok mocsok, disznosag, amiket felnott fejjel mar megertek vegett.. a hatalomra torekves, a vagyon novelese ott is! "

     

    Igen, a hatalomra valo torekves, a hatalomra jutas vagyonnovekedessel is jar. Megtartani, az a valami. Igy a vallasok kiveszik belole a reszuket. Nem csak a katolikusok. De ahhoz, hogy a vagyonuk megmaradjon, nem csak szepen kell mondani az imat, egy kicsit moskosabb dolgokat is el kell vegezni mindamellett. Aztan lehet imatkozni es feloldozni magukat hama... hama.., minel elobb. Koritesnek meg elmondani a legszebbeket, legjobbakat. Mindenki azt vesz be belole, amit akar.

     

    ===============

     

    Az apáca kimenőn lefekszik egy fiúval, és a főnővér megtudja.
    - Ezért egész nap a sarokban térdelsz, imádkozol, és egy citromot nyalogatsz.
    - Rendben, de miért kell citromot nyalogatnom?
    - Hogy ne lássam azt a kielégült képedet.

     

    ===============

     

    Egy apáca stoppol az úton, felveszi egy fiatal nő. A nő egy Mercedes
    autóban ül, karján kilószám az arany ékszerek, a hátsó ülésen egy jól
    láthatóan
    valódi nercbunda. Kérdezősködik az apáca
    - Honnan van ez a gyönyörű autója?
    - Van egy gazdag bankár barátom, az vette a megismerkedésünk egyéves
    évfordulójára.
    - És ezek a csodás ékszerek?
    - Óh, ismerek egy arab sejket, imádja az európai nőket, ahányszor vele
    töltöttem egy éjszakát, mindig meglepett egy-egy arannyal.
    - Hát ez a csodás nercbunda?
    - Az meg egy diplomata barátomtól van, amikor elutazott egy hosszú
    kiküldetésre, azért vette, nehogy elhagyjam.
    Hazaér az apáca. Este már lefekszik aludni, mikor kopognak az ajtón .
    Kikiabál
    - Elmész Péter atya a pi****a a pilótakekszeiddel!

     

    ===============

     

    hit

    Két apáca megy az úton egy kocsival.
    Egyszer csak kifogy a benzin,
    ezért bemennek egy közeli farmra kérni egy keveset..
    A farmer, mivel nem talál más edényt
    egy régi bilibe tölti nekik a benzint.
    Az apácák visszamennek az autóhoz
    és éppen töltik bele az újonnan szerzett üzemanyagot,
    amikor arra megy egy rabbi és így szól:
    "Nővérek, igaz, hogy a vallásukkal nem értek egyet,
    de a hitüket, azt igazán csodálom!"

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (624)
    2011-12-03  17:41
  78. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 3. 17:41624.

    tudod mikor ilyen kepeket latok mint feltettel Brazilrol, vagy lehetne sorolni, Mexico, hogy ne is menjunk messzire.. azert elfog egy kicsit a duh!

     

    mert miert is van ott akkora nyomor?

     

    mert nincs semmije az orszagnak?

     

    a nagy feszkes fenet! 

    mert mocsok , szemet korrupt vezetok vannak, mert a nep szuli esznelkul a gyerekeket, mert tombol a tudatlansag.. 

    es akkor mondjam hogy kereszteny allamok! legtobbje KATOLIKUS ( en is az vagyok...papiron ) hol az egyhaz a tanitasaival? hol vannak a papok?

    hogy neveljek a nepet...ne arra hogy a szegenyeke a mennyek orszaga...hanem arra hogy ne szuljenek esz nelkul... hogy vege legyen a korrupsagnak, hogy nyissak ki a nep szemet!

     

    de nem........ 

     

    aaaaaaaaaaaaaa........ mar regen nem vagyok vallasos... pont a sok mocsok, disznosag, amiket felnott fejjel mar megertek vegett.. a hatalomra torekves, a vagyon novelese ott is! 

     

    semmi koze az egesznek ISTENHEZ! 

     

    mert abban sosem vesztettem el a hitem!

     

     

    előzmény:
    hus (622)
    2011-12-03  06:47
  79. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 3. 17:34623.

    Milyen szepen leirtad az emlekeid a karacsonyi misekrol.

     

    nekem is kedvenc volt... mi is jartunk okvetlenul ejfeli misere. Azok az enekek, a diszites, az ahitat szoval... szep volt. 

     

    es persze, a szuleimmel voltam ! 

     

    mi, akiknek nagyon jo szuleink voltak, el sem tudjuk kepzelni, vagy felfogni hogy milyen szulok vannak. De talan valamikor nem is voltak ilyenek.. csak mostanaban azok akik szedik a drogot, vagy mint irod, mar ok is ugy szulettek hogy a drog a verukben volt...az anyatol..

     

    eszembe jut errol, mikor meg Califban dolgoztam egy kis community korhazban, volt egy 22 eves anya, akinek kezeleseket kellett adni, mert a legzese szules utan nem volt kielegito... 

    a kicsit meg szuletes utan VITTEK A NAGY ALLAMI KORHAZBA VER TISZTITASRA!!! 

    Mert a kicsik vere is fertozott, es amikor nincs mar drog.. beall a gorcs.. mint az epilepszia.. (withdrawal symptons) 

     

    ennek is nem emlekszem mar hanyadig gyerek volt... 

     

    es neki is polgari joga...szulni! esz nelkul... majd mas kolcsegere. 

     

    tudod ezen a palyan amin en voltam 35+ evet...sok fertelmet lattam az ember allati viselkedeserol... 

     

    te, meg en , mi nagyon szerencses csillag alatt szulettunk! 

    jo szulokkel voltunk megalldva es jo gyerekeink lettek! 

     

    kesz... ennel mar minden tobb...csak plusz!

    előzmény:
    hus (620)
    2011-12-03  06:06
  80. hus
    hus
    2011. december 3. 06:47622.

    Jaj ne is mondd, hiszen ez borzaszto!

     

    Micsoda allatok vannak a vilagon!

    De tudod azt, hogy egyre tobb embert kapnak el a  gyerekek  kepeit terjesztik a neten!  

    Arfikaban persze "ez a termeszetes" akkor?

     

    Hat mast nem talalnak maguknak? Ahelyett, hogy a fanak a hejahoz dorzsolnek a dorzsolni valojukat!  Megall az ember esze.

     

    Nem kell ahhoz haboru, hogy a ferfibol allat valjek. A mindennapoktol azok akkor ott. Ezt tanuljak egymastol? A betuket kellene.  Micsoda erkolcstelen sotet vilag!

     

    Az az " apuka"  bizony eleg  "gányvás"  apuka lehet.  A pici babakat mar elore megfertozik. Meg meg sem szuletnek, mar a verukben van a marihuana.   Nem is kell, hogy raszokassak a gyerekeket erre a kinti eletukben.  Magukkal hozzak. A mama sem lehet kulonb.

     

     

    Rossz rola meg beszelni is.  Az en Borsoszemem, meg nyugodtan aludt el most is, jol osszeolelkeztunk, megmasziroztam a hatat es mar durmolt is, mint egy kismedve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (616)
    2011-12-03  01:59
  81. hus
    hus
    2011. december 3. 06:18621.

    Nem baj az egyaltalan, kivarom, tudod. Turelemmel.

     

    Csak felrakom a bizarr kepeket addig.

     

     

    Hat a gyerekeknel aranyosabb, termeszetesebb es oromteli arca valoban senkinek nincs.  Mar ugy varjak es ugy akarjak azt kapni amit szeretnenek.

     

    Raadasul itt amikor irnak levelet a telaponak, hogy mit hozzon, izgulnak, hogy meg kapjak-e, majd amikor megpillantjak, ooooooooh azt nem lehet elfelejteni. Ugy tudnak ugralni oromukben, hogy csak na.

     

    A kicsi fiammal voltam mindig meglo"ve, mert o joforman egesz nap nem evett az izgalomtol, az ajanedozas vegere meg ugy elfaradt, hogy azeert nem tudott enni. Pedig mindent megtettem volna, hogy egyen egy kicsit. O ilyen volt es nem tudtam vele mit csinalni.

     

    Azt sem lehetett pl. elmondani neki, ha mentunk valahova es azt a helyet nagyon szerette, mert akkor nem is tudom hanyszor ebredt fel azon az ejjel.

    Egy ido utan pedig mar nem is mondtam meg neki csak reggel. Na attol kezdve  nem faradt el a nap vegere. De reg volt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (618)
    2011-12-03  02:05
  82. hus
    hus
    2011. december 3. 06:06620.

    Az en idomben semmit nem lehetett mondani kritizalni a szocializmust, csak ugy, hogy ne halljak meg. Templomba jarast sem lehetett olyannak, aki a kommunista elvet vallotta papiron. Csak papiron, mert aki nem volt parttag, az megnezhette azt, mikor kerul feljebb a letran. Akinek nagy tudasa volt, parttag sem volt, azt ott probaltak akadalyozni, ahol tudtak.

     

    Ki lehetett mondani a karacsony szot, az mast jelkepezett ott, mint amirol most beszelsz.

     

    Bizony a templomba jarokat figyeltek am.  De azok is figyeltek egymast, akik templomba jartak. Csak mindket fel reszerol mast takart a figyelem szo.

    Tudom, mert az apukamnak eleteben volt egy fontos kerese hozzank, hogy menjunk el vele minden evben karacsonykor a templomba. Ott voltunk. Allohely jutott csak, mert fogalmam sincs, hogy mikor ultek be az idosebb nenik a padba. Mi alltunk a padok vegenes a sokadik sorban, szinte minden alkalommal majd megfagytam, mert nem mindig volt a szonyegen a labam. A templom gyonyoru volt, rengetegen voltak, alig lehetett bezarni az ajtot. Abban az idoben decemberben hideg szokott lenni. Szepen ki volt diszitve a templom es akkor egy musort is csinaltak Jezus szuletesere emlekezve.  Szep volt nekem. Meghato es igazan csaladiasnak szamitott azert, mert apukam kerese volt ez.  Nagyon szivesen emlekszem vissza.

     

    Na es, hogy a kerdesedre feleljek, ott latta meg az ember, hogy kik azok, akik csak papiron  parttagok, kik azok soha nem voltak parttagok eppen azert, hogy jarhassanak templomba es a hituket gyakoroljak a nyomas ellenere. Mostmar ott is megvaaltozott minden, de ezt te biztos jobban tudod, hiszen te szoktal mo.ra jarni.  Filmeken latom, hogy azota megvaltozott sok minden es bizony sokan jarnak templomba. Egy musort is lattam egyszer. Ha jol emlekszem Mester Akos is ott ult a misen.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (619)
    2011-12-03  02:11
  83. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 3. 02:11619.

    mond! a te korodban, mikor meg good old cuculizmus volt Mo-n... hol volt arrol vita NAPONTA  TOBB SHOWBAN, hogy ez most Christmas or Holiday?????

     

    tudod a liberalizmus tisztara elhulyiti ezt a vilagot! 

     

    lassan mar a komcsiknal is rosszabbak, mert meg azok sem mondtak hogy nem szabad az ISKOLABAN Merry Christmas-t mondani!

     

    az agyam eldobom! 

    a nagy szabadsag soknak az agyara megy!

     

    holiday tree!!!!!!!!!!!!!! ja... persze, libieknel.. akik szerint, gondolom a majomtol szarmazunk!

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  84. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 3. 02:05618.

    jo a gepem..de meg a mindenfele ketyerek nincsenek felteve, igy nem tudok kicsinyiteni. es tudod hogy az nlc nem szeret nagy kepeket! :(

     

    de ami kesik...nem mulik.. talan a hetvegen!

     

    igen, tudod miota az unokam "felnott" az unnepek nem olyanok mint akkor voltak amikor kicsi volt a haznal. Az valahogy mas! 

    az a csoda a szemukben, a varakozas, a meglepetes, az mar egy felnottnel nincs meg, legalabb is nem ugy mint egy kicsinel!

     

    persze, mi akkor is nagyon szeretjuk!

    előzmény:
    hus (615)
    2011-12-02  19:38
  85. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 3. 02:02617.

    nem ertem a szoveget, de gyonyoru a nyelv!

     

     

    előzmény:
    hus (614)
    2011-12-02  08:50
  86. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 3. 01:59616.

    apuka?????????????

     

    te a vilagot a te vilagoddal hasonlitod! 

     

    hol van itt apuka????????? tobb krapek, ki tudja melyik kie

     

    hogy nem megy el szavazni? mert hogy nem er ra??????

     

    jaj Istenem! azt hiszed ezeket erdekli hol a gyereke es mit csinal? no na hogy elmegy , hiszen Obamatol kapja a sok penzecsket..a mocsok republikanusok meg nem akarnak adni... illetve VAGNI szeretnek!

     

    fogalmam sincs hogy mukodik a welfar, csak azt tudom mikor a nagy korhazban dolgoztam, es volt pedi unitunk, hogy bejott a mama, befekudt az agyba, majd jott az eppen aktualis "papa" vagy boyfriend, a kicsi a crib-be, a masik a masik kisagyba - nem hagyhatja ottho egyedul... 

    es neztek a tv egesz nap... a szobaban alig lehetett lepni, talcak a kajakkal mindenhol.. 

     

    de sok ilyet lattam!

     

    ma reggel mikor mentem dolgozni, mondtak be, hogy letartoztattak egy "apuakat" mert a gyerek - par honapos - kek , zold, bordaja eltorve, es a kicsiben marijunat talaltak! no hogy mi tortent arra a kerdesre azt mondta, fogalma sincs, o artatlan!

     

    aha...

    de ez sem kutya.. a koromreszelgetokbe irtam be a cikket, a lanyom meselte valamelyik nap egyik kollega gyereke Afrikaban volt valami research -on... par evig.. aztan kikerestem hogy letezik e...haat itt van:

     

    Child-rape epidemic
    in South Africa
    Fueled by widespread belief that sex with virgin cures AIDS

    A bizarre belief among many African black men that sex with a virgin -- even a child or baby -- can cure HIV/AIDS is fueling what is already one of the highest child sexual exploitation rates in the world.

    According to the latest report by South Africa's Police Service, children are the victims of 41 percent of all rapes and attempted rapes reported in the country


    The trend is worsening. Babies as young as only a few months old are being raped almost daily.On Nov. 11, a nine-month-old baby girl from Kimberley in the Northern Cape who survived a gang rape underwent a full hysterectomy and will require further surgery to repair intestinal damage, a hospital spokesperson said ---------no ERROL miert nem keszit dokumentumot a hires IGAZSAGOT KERESO M. Moore????????
    előzmény:
    hus (610)
    2011-12-02  05:30
  87. hus
    hus
    2011. december 2. 19:38615.

    Houstonkam, meg mindig nem jo a geped?

     

    Majd kesobb benezek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  88. hus
    hus
    2011. december 2. 08:50614.

    Nekem is a karacsony a legszebb unnepem.  Mar varom megint, mert a lanyok produkcioja azon a napon mindent meger. Feldob mindnyajunkat.

     

    Toto Cutugno - L'italiano (Sanremo 1983)

     

     

    http://www.youtube.com/watch?v=zRDVQT_MT-o&feature=related

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (607)
    2011-12-01  17:02
  89. hus
    hus
    2011. december 2. 06:03613.

    Remelem most allitjak a kompjuteredet es holnapra mar lesz kep is amit felteszel.

     

    Olyan jo kepeim vannak, de nem merem ide feltenni mindet, mert  gyava vagyok.   Gyava kukac.

     

    MM-nek  jol kell viselkednie ezek utan, hogy penzt is keressen majd a filmjeivel, ha tovabbra is az USA minuszait fogja kipellengerezni kulonbozo hazugsagokkal.  Meguntak mar ot.  Aztan egy kicsit ot is el kellene vinni z atvaltoztatjuk c. musorba es esetleg felfrissiteni ot. Elhagyta magat, pedig fiatal ember.  Kar erte, hogy nem ad magara.  Feleseget nem erdekli? Persze semmi kozom hozza,  de az egeszsegenek sem artana a frissites.

     

     

     

    Jonnek az unnepek is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (606)
    2011-12-01  16:57
  90. hus
    hus
    2011. december 2. 05:51612.

    Kicsit el vagyok keseredve,  mert kiirtam vagy 50 kszamot karacsonyra, hogy majd leveszem es a fiam kitorolte a geprol. Felreertettuk egymast. Most kezdhetem elorol. Jajj, jajj, jajj nekem.  Ugy is olyan keves az idom karacsonyig eppen szamolgattam a napokat, nagyon kell igyekeznem.

     

    Raadasul egyik baratunk 50-ik szulinapja lesz es arra is kell osszeszednem dolgokat, meg kesziteni is kell. Ez az unnepek kozott lesz.  A heten a kaposztat is meg kell csinaln, mert szekelykaposzta nem lesz akkor.

    Lelekben keszulok.

     

    Viszont a papirokkal majdnem keszen vagyok, oriasi haladas ez is.

     

    Borsoszem jon holnap es itt alszik. Tegnap csak ugy ment el megelegedve, hogy megigertem neki. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (607)
    2011-12-01  17:02
  91. hus
    hus
    2011. december 2. 05:35611.

    Nem mindenhol mutatjak a hozzaszolasokat ennel a temanal, van ahol toroltek az egeszet.

     

    Pedig azok jok szoktak lenni. Kozben meg ossze is vesznek a hozzaszolok egymassal. Mint a nlc-nal. Kicsit elternek a velemenyek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (608)
    2011-12-01  17:19
  92. hus
    hus
    2011. december 2. 05:30610.

    Micsoda szerencsetlen egy helyzet.

     

    Az anyuka mar reg elkothette volna magat. A csaladjanak valahogy ra kellett volna beszelnie mar erre. 

    Apuka is eli vilagat ezek szerint.

     

    A testverek is meguntak mar segiteni, vigyazni a gyerekekre.  Itt igazabol a gyerekek isszak meg a levet mindennek. Hiaba probalnak segiteni most nekik, kesobb is lesz veluk problema.

     

    Majd ra fognak jonni arra, hogy egy bizonyos gyermek szam utan, akik allami segelyen vannak, vagy elkottettetik az anyukat, vagy csak egy bizonyos szamu gyermekig vizetnek segelyt es utana a szulok felelossege a gyerekekrol gondolskodni.   De mar jo  lenne minel elobb beultetni az emberek fulebe, hogy erre keszuljenek fel es 5-10 ev mulva meg kellene valositani, mert lesz annyi pici gyerek, hogy sajnalhatjuk oket.

    Mert a szuloknek nem mindig van eszuk, hogy betablazzak az aprosagok szamat.

     

    Tartani meg tartsa el az allam ugy,hogy fizessek a mamat meg. Azt  mondta az anyuka is, valakinek fizetni kell.

    Meg eszebe sem jut, hogy az apuka is a csaladhoz tartozik?

     

    Csak azt nem tudom, hogy mi tortent eddig, ha ez a problema csak most jott fel.  El tudtak tartani oket a segelybol?

     

    Nem tudod kb. mennyit kap nalatok egy gyermek havonta?

     

    Gondolod, hogy el fog menni szavazni?  A sok gyerek mellol?  Ketlem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (608)
    2011-12-01  17:19
  93. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 1. 17:21609.

    aztan mit gondolsz EZ KIRE FOG SZAVAZNI???????????

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (608)
    2011-12-01  17:19
  94. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 1. 17:19608.

    hat igen, jo lenne ha ILYET TALALNA M MOORE Norvegeknel, aztan szeretnem latni hogy hova jut a norved welfar:

     

    (kepet a holgyrol nem tudok betenni, mert nem a sajat komputeremen irok, es ezen nincsenek olyan ketyerek mint amit tudok operalni... de a "mama" szinet , fajtajat RAD BIZOM :

     

     

    FLASHBACK: Homeless Lady with 15 Kids: ‘Somebody Needs to Pay for All My Children’!

     

     

    a hozzaszolasokat nem irom be!mert a moderatorok egybol kiveszik...

     

    azokat is RAD BIZOM miket irtak be erre a cikkre.... 

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  95. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 1. 17:02607.

    Paul Anka az egyik aki legjobban erzekelteti az ido mulasat!

     

    akkor voltam teenager mikor o meg a twist nagyvolt!!!!

     

    hat elmult... 

     

    igen, beleptunk decemberbe, a kedvenc honapom. 

    nagyon szeretem a karacsonyi enekeket, az unnep hangulatat, meg a munkahely is kellemesebb a sok diszitestol, finomsagok mindenhol... 

     

    szoval szeretem ezt a honapot. 

     

    megyek ugyeket intezni, ujabban allandoan menni kell... es majd jovok

     

    mindenkinek szep napot... 

    előzmény:
    hus (602)
    2011-12-01  07:21
  96. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 1. 16:57606.

    hogy te micsoda kepeket tudsz felrakni!!!!

     

     

    a fene tudja miert, azonkivul hogy CSAK! .... nem szeretem a palit!

     

    pedig tudod hogy en IS eleg kritikus vagyok a politikusainkal szemben.

     

    de, mint mar nagyon sokszor mondtam, a politikusok viselkedeset kritizalom... a hulye szabalyaikat, rendeleteiket.

     

    de SOHA, SOHA nem az orszagot, es a rendszert.

     

    miert?

     

    mert az orszagot nagyon szeretem, a rendszer meg akarmilyen es mennyi hibaja van, MEG JOBBAT NEM TALALTAK KI!

     

    ennyi!

     

    lehet hogy estere lesz komputerem!!! akkor en is tudok hozni kepet. 

    előzmény:
    hus (602)
    2011-12-01  07:21
  97. hus
    hus
    2011. december 1. 07:44605.
    Maris december van.   Szalad, rohan az ido.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (603)
    2011-12-01  07:22
  98. hus
    hus
    2011. december 1. 07:43604.

    csak ,csak, csak ...   igy vagyunk vele. Mit is kellene  magyaraznunk.

     

    Tenyleg megyek es legyen nagyon jo ejszakad.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (603)
    2011-12-01  07:22
  99. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. december 1. 07:22603.

    Ez a velemenyem.  Miert?  Csak.

     

    Nekem is hasonlo...

     

    vagyis miert gondolom hogy Martha utan vonulhatna az egesz washingtoni bagazs?????? be  dutyiba!!!

     

    CSAK! 

     

    előzmény:
    hus (598)
    2011-12-01  05:39
  100. hus
    hus
    2011. december 1. 07:21602.

    O is ugy lehet vele, hogy kinez egy temat es mindegy, hogy mit fejteget, csak kapjon erte penzt.

    Nem tudom miert, de ugy tunik innen, hogy egy kicsit meghunyaszkodott.

     

    Valami miatt nem olyan ellenseges mar. Hulyesegeket azert beszel meg.

     

    Faj  a fejem, biztos idovaltozas lesz. Macskamodra megerzi.

     

    Kuldok egy szep szamot es megyek agyikoba.

     

    Paul Anka - I Don't Like to Sleep Alone

     

    http://www.youtube.com/watch?v=1ZBNjU1V26M&feature=related

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (600)
    2011-12-01  06:54

Címlap

top