Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Azt még ki se próbáltam, nekem az aratásnál is idegölő, hogy ott a kis ablak, meg alul elég hosszú csik, na, amig az el nem tünik, áll a munka, azt a pár kockát, amit eltakar, nem tudom leszedni
Inkább a párod haját tépd, hogy néznék már ki, mi nők kopaszon?
én is tépkedtem ám , a sajátomat..
Nekem ugyan gépek dolgoznak, de még az sem a legjobb...vetésnél a felugró felröppenőkről tájékoztató oszlop eltakar jó darabot a növények listájából. Du. a páromét rendeztem kézzel, hát kb. kitéptem az összes hajam.
Egyre rosszabb az egész. Annyi fölösleges infót tolnak az arcunkba, közben a fontosabb dolgokkal egyáltalán nem foglalkoznak.
Megvan mindkettő, csak legyen idegrendszered végigolvasni az ismertetőjét...
Nagyon elszúrták...tele a hivatalos panasztopik. Kíváncsi leszek, mikor törlik az egész topikot...Mert a kritikát azt nem nagyon bírják.
nem, megvan mindkettő, csak sokkal körülményesebb..
gyorsvizezés: a villámos vízre kell katt..
gyorsvetés: na, ez még nekem se megy, mert többszöri kattra se sikerül.. rákatt a növényre, aztán mégegyszer, és ott mint a villámos viznél, legfelülre katt, de mondom, nekem se sikerül mindig
3 farmom van,mind 80 fölött,, de ez most elvette a kedvemet elég rendesn a büdös életbe nem szokom ezt meg. kiváncsi vagyok mire megyünk a panszkönyvbe írtakkal
ki tujda, az én kérdésem meg az, (szintén költői) , hogy miért kellett ez egyáltalán??
Olvasom a hivataloson a panaszkönyvet, hát, erőteljes a háborgás, egyetlen pozitiv véleményt nem olvastam
Szia!
Jelöltelek -vanilyen- vagyok.
(SEGÉDfarm, nem kell rá ajándékot küldened.)
Még jó, hogy van mindnem raktáron, különben biztos nem állnék neki az új arató-vető rendszerrel
Ez amugy egy habkönnyű event
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?p= 4701797#post4701797
Teli ház (orosz népmese)
Segíts a farmod állatainak megépíteni a házat erdei barátaik számára! Úgy kell építkezned, ahogy egy igazi ház épül: kőről kőre, zsindelyről zsindelyre. Építsd meg azt az otthont a legkülönbözőbb erdei állatok számára, amit a halhatatlan orosz mese megálmodott!
Az event kezdete: 2013. március 4. várhatóan 14 óra
Az event vége: 2013. március 11. várhatóan 14 óra
Az event jellege: bedobálós, felreppenős
Az event felreppenője: Falazókő és a Tetőzsindely
Az eventhez szükséges minimum szint: 2.
Ismét egy könnyen teljesíthető event vár ránk: alapvetően egy gazdaköri küldetés, ahol lehetőségünk van a már korábban megtermelt termékek beadására (pajtából).
Event növényre nincs szükségünk, csak a felröppenőkre kell figyelnünk.
Nézzük, mit kell tudnunk a felreppenőkről
Két felröppenőnk lesz ezúttal: Falazókő és a Tetőzsindely
Minden aratásból jöhetnek, minden területen (kivétel a Kerge Kert természetesen).
A Falazókő és a Tetőzsindely természetesen ajándékba is küldhető a szokásos napi 5 (vagy rúnával 7) darab lehetőség terhére, fogadása beleszámít a napi 20 ajándékba.
Ajándékba való küldésére a 2. szinttől van lehetőségünk.
Ha valaki már az ingyeneseket elküldte, lehetősége van FA-ért további felröppenők küldésére.
A Falazókő és a Tetőzsindelya Gazdaboltban is megvásárolható, ha valakinek nagy szüksége lenne rá, az alábbi árlista szerint:
1 darab Falazókő: 2 FA
50 darab Falazókő: 85 FA
100 darab Falazókő: 150 FA
150 darab Falazókő: 200 FA
1 darab Tetőzsindely: 3 FA
50 darab Tetőzsindely: 125 FA
100 darab Tetőzsindely: 220 FA
150 darab Tetőzsindely: 300 FA
A fel nem használt Falazókő és Tetőzsindely az eventet követően beváltásra kerül:
5 CSP és 5 TP jár a Falazókő darabjáért
8 CSP és 8 TP jár a Tetőzsindely darabjáért
A varázsfa az event teljes ideje alatt Falazókő felröppenőket fog kizárólagosan adni számunkra, Tetőzsindelyt nem!
Bővebben itt olvashattok a varázsfáról:
Leht, hogy nem egy játékot játszunk?
Nos, ez borzalmas, sokkal lasabban megy az aratás miatt ,
nekem is csak akkor van gép, ha nyerek, vagy akció van.
Én szeretem az újításokat, nekem nem tűnik lassabbnak. Csak szokatlan (még).
Mivel nekem csak akkor van vető-aratógépem, ha nyerek, így is rengeteg idő, míg egyenként kattintok a vízre, majd a trágyára...
Nekem tetszik az új funkció! Tetszik, hogy látom, hogy mennyi tp-t kapok egy-egy aratáskor.
Azt viszont sajnálom, hogy gyorsaratás funkció még mindig nincs. :-(
Sziasztok!
Néhány szomszédom eltűnt, ezért HisztisMirtill farmomra új gazdatársakat keresek!
Köszi a jelöléseket!
Sziasztok!
Mit szóltok az úja aratás-vetés stb müvelethez??
Szerintem borzalmas, sokkal lasabban megy.
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t= 62525
2013. március 1. 17:00
Teli ház
Üdv Farmerek!
Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz se volt, amikor egy kis légy házat kezdett építeni az erdőben. Az erdei állatok kíváncsian figyelték a nagy építkezést. A legyecske hamarosan el is készült a házzal és meghívta az erdei barátait, hogy lakjanak vele – hiszen egy ekkora ház túl nagy egy legyecskének. Érkeztek is sorban az állatok, mind boldogan vackolódott be új otthonába.
Egész addig, míg egy napon megérkezett a medve is, aki hosszúra nyúlt téli álma miatt késve kapta meg a meghívót. Megpróbált bemenni az ajtón, de bizony nem fért be, akárhogy össze is húzta magát. Akkor úgy döntött, a tetőn fog lakni – ám a tető nem bírta el a súlyát, alighogy mackó koma letelepedett, menten beszakadt! Az állatok szanaszét szaladtak, vissza az erdőbe, ahol azelőtt is éltek. Ezért van az, hogy az erdei állatok vackokban, fészkekben, odúkban élnek, nem házban…
… egészen mostanáig! Segíts a farmod állatainak megépíteni a házat erdei barátaik számára! Úgy kell építkezned, ahogy egy igazi ház épül: kőről kőre, zsindelyről zsindelyre. Építsd meg azt az otthont a legkülönbözőbb erdei állatok számára, amit a halhatatlan orosz mese megálmodott!
A Gazdakörben új, mulatságos feladatsor vár a gazdákra, amelyek során a farmon szorgalmasan begyűjtött tetőzsindelyeket és falazóköveket kell leadnotok az építkezéshez. Nyerjetek meg minden értékes jutalmat!
Meseszép szórakozást kívánunk!
A Farmerama csapata
Update:
Az event várható érkezése: 03.04. hétfő
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t= 62509
2013. március 1. 11:01
Szupertáp akció!
Az akció időtartama:
Az akció kezdete várhatóan: 2013. március 02. (szombat) 10:00 óra
Az akció vége várhatóan: 2013. március 04. (hétfő) 11:00 óra
Az akció kezdetét a városban a léghajón, és az eventjelző órán láthatjátok majd.
Baby, baby Boom!
Az akció időtartama:
Az akció kezdete várhatóan: 2013. március 02. (szombat) 10:00 óra
Az akció vége várhatóan: 2013. március 04. (hétfő) 11:00 óra
Ne feledjétek: az akció napján 10 óra előtt elindított tenyésztések, amiket már az akció keretén belül arattok le, ikreket adnak, azok viszont amiket az akción belül indítotok el, de utána arattok, nem adnak ikreket.
A tenyészetekben ikrek születnek 49 órán át.
Ezek kétpetéjű ikrek, tehát nem feltétlenül hasonlítanak majd egymásra.
Az egyik újszülött a normál öröklődési szabályok szerint fejlődik, azonban a másik meglepetés, bármilyen lehet.
Mindenki figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a denevértenyésztés és a hollótenyésztés lehetősége csak azok számára elérhető, akik a havonta jelentkező éjszakai horror event alkalmával előzetesen megszerezték a tenyésztés jogát.
Erről részletesebben itt olvashattok:
http://hu.board.bigpoint.com/farmera...ad.php?t=31034
Nézzétek át a tenyésztési ismertetőket a GYIK-ben, hogy minél jobb eredményeket érjetek el.
Juhtenyésztés
Nyúltenyésztés
Tyúktenyésztés
Tehéntenyésztés
Denevértenyésztés
Disznótenyésztés
Kecsketenyésztés
Lótenyésztés
Hollótenyésztés
Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: a tenyésztelepek szüretelésekor nem kapunk különleges felszálló tárgyakat!
Jó szórakozást és sok-sok iker bébit kíván
a Farmerama csapata
Nagyon köszi! négyet kaptam, úgyhogy bebuktam egyetlen miatt!
máskor majd előrelátóbb leszek! én marha!
Hahó! :) jár erre ma valaki?
Martenicát szeretnék kérni, akinek van felesleges ajándéka, küldene nekem?
Bedobtam előre minden mást, már csak az hiányzik.... nagyon kevés röppent szerintem ma!:(
farmnév szintén csurimuri! Köszönöm!
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t=62 368
Február végén megérkezik az első gólyapár Magyarországra és érdekes ajándékot hoz magával Bulgáriából: a martenicát! A farmod állatai máris szorgalmasan barkácsolják össze ezeket a kis szerencsehozó talizmánokat piros és fehér fonálból.
Az event kezdete: 2013. február 25. várhatóan 14:00
Az event vége: 2013. március 1. várhatóan 14:00
Az event jellege: bedobálós, felreppenős
Az event felreppenője: Martenica
Az eventhez szükséges minimum szint: 2.
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t= 62318
Közeleg a tavasz, érkezik a Bulgár event!
22.02.2013, 15:02
Adjisten, Gazdák!
Úgy tűnik, végre visszahúzódik a tél és a tavasz már ugyancsak szaporán kopogtat a tanyaházak ajtaján. Idén szeretnénk egy egész különleges eventtel üdvözölni a tavaszt, méghozzá bolgár hagyományok alapján. Megismerkedhettek egy kedves bolgár mesealakkal, Baba Martával (lefordítva „Március anyó”) és természetesen különleges bolgár jutalmakat szerezhettek az esemény során, például Bulgária színeiben pompázó virágágyást és Baba Martát ábrázoló figurát, stb. Ahhoz azonban, hogy Baba Marta elhozza nekünk a gyönyörű, meleg tavaszt, meg kell örvendeztetnetek extra ajándékokkal. A farmon való munka közben úgynevezett „martenicákat” találhattok, ezeket az aranyos, kis piros-fehér díszeket, amelyeket régi hagyomány alapján minden évben márciusban viselnek a bolgárok.
Jó szórakozást kívánunk a Bulgária eventhez és a vadonatúj feladatsorhoz a Gazdakörben!
Az event várhatóan február 25-én, hétfőn fog elstartolni.
A Farmerama csapata
Ha a kombájnra kattintasz, jobb oldalt van egy kinyitható fül, ott lehet aktíválni.
Itt a leírás:
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t =10181
A megnyert munkások kupont hol tudom aktiválni?
Köszönöm!
Nálam akkor fordult ez elő, amikor másik gépes a fiam besegített, én nem tudtam és be akartam én is lépni.
Holnap 11 óráig lesz így.
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.ph p?t=62265
Észrevettétek, hogy a barkácsolt ólak mind 8 óra alatt készülnek el? Ez most újdonság? Meddig marad így?
Kedves Piroska, köszi a sok infót!
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?p= 4678219#post4678219
2013. február 22. 10:19
Mega TP nap és titokzatos csemete akció
Adj' Isten Farmerek!
A hétvégén két kedvelt esemény kerül megrendezésre, ezek a Mega TP nap és a Titokzatos csemete akció.
_____________________
Mega TP nap
Akció kezdete: 2013.02.23. (szombat), várhatóan 10:00
Akció vége: 2013.02.24. (vasárnap), várhatóan 11:00
Aki az akció ideje alatt Farmaranyat rendel, az ajándékba kap egy 100% -os TP bónusz táblát, amely 24 óráig lesz érvényben. Hatása megegyezik a kerekkeréken nyerhető TP bónusz táblával. Erről ITT olvashattok részletesen.
Figyelem: NEM farmaranyért történő vásárlásról van szó, hanem FA megrendelésről!
Az ajándék bónusz nem csak FA vásárlása esetén jár, hanem Prémium Tagság vagy Kezdő Csomag megrendelése esetén is.
Egy napon csak egy megrendelés után kaptok ilyen ajándékot, a megrendelések számától függetlenül.
Az akció keretében kizárólag az azonnali fizetési lehetőségek használatával kerül a bónusz jóváírásra! Így átutalással történő vásárlás esetén nem!
Erről bővebben ITT olvashattok.
_____________________
Titokzatos csemete akció
Akció kezdete: 2013.02.23. (szombat), várhatóan 10:00
Akció vége: 2013.02.25. (hétfő), várhatóan 11:00
A jelenlegi akcióban kizárólag a farmra vásárolhatunk csemetéket, a szigetre nem!
Egy titokzatos csemete ára: 5 Farmarany
A léghajóra, illetve az eventórára kattintva a gazdaboltba kerültök (vagy közvetlenül is eljuthattok ide), itt vásárolhatjátok meg a csemetéket, amelyek a Szezonális fülön találhatóak.
A csemetéből a szintetektől függően XL és XXL fák, valamint különleges fák fejlődhetnek ki. A farmra kihelyezhető titokzatos csemeték ismertetőjét itt olvashatjátok. Ne feledjétek, a titokzatos csemete megvásárlása nem garantálja, hogy abból különleges fa fog kifejlődni!
Ez alkalommal egy különleges új fa is bekerül a játékba, ami pedig nem más mint a Varázsfa, amelyről bővebbet itt olvashattok.
A megvásárolt csemeték a menüben a fák közé kerülnek, az ABC rendezés miatt a 'T' betűnél keressétek!
_____________________
Az események kezdetét minden esetben az eventóra jelzi és a Hírek felületen is olvashatjátok. Emellett ezen topikban is jelezzük az indulást!
Az egyes akciók indulásakor érdemes egy ki- és belépést elvégezni!
Sok különlegességet és kellemes hétvégét kíván:
A Farmerama csapata
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t= 62284
Kezdetét veszi az Oxcar díjkiosztó...
Hatalmas sztárok és ragyogó fények a vörös szőnyegen.
A gazdák már türelmetlenül várják a Hollywoodi elit "krémek, krémjét" az Oxcar díjkiosztóra és az azt követő partyra.
Az alkalomból kifolyólag a Farmerama csapata megnyit számotokra egy speciális három részből álló küldetés sorozatot.
Tehát, szállítsatok be a feladatokhoz szükséges árukat, hogy egy pillanatra megemlékezhessünk a 2013-as Oxcar díjkiosztóról.
A küldetéslánc várhatóan a holnapi nap folyamán veszi kezdetét.
Farmerama csapata
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?t= 62248
Ismét eljött a borzongás ideje!
Adj' Isten Farmerek!
Eltelt egy újabb hónap, ismét elérkezett hát kedvelt eventünk.
Telihold event
Az akció kezdete: 2013.02.21. (csütörtök), várhatóan 15:00
Az akció vége: 2013.02.22. (péntek), várhatóan 15:00
Elérkezett a borzongás éjszakája, újra itt a Telihold event. Ismét lehetőségünk nyílik az éjszaka sötétjében rémséges növényeink termelésére.
A Telihold event részletes ismertetőjét IDE kattintva tekinthetitek meg.
Továbbra se feledjétek:
A szokásos váltógomb most nem látható, de ha az időzítő órában az ikonra kattintunk, akkor sötétség borul a farmunkra, és termeszthetünk rémnövényeket a már megszokott módon.
_____________________
Az események kezdetét minden esetben az eventóra jelzi és a Hírek felületen is olvashatjátok. Emellett ezen topikban is jelezzük az indulást!
Az induláskor érdemes egy ki- és belépést elvégezni!
Borzongatóan jó szórakozást kíván:
a Farmerama csapata
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?p= 4675459#post4675459
Boldog napok a műhelyben!
Adj' Isten Gazdák! Üdvözlet Farmerek!
Boldog műhelyes fejlesztések napja!
Az akció időtartama:
Az akció kezdete várhatóan: 2013. február 22. (péntek) 10:00 óra
Az akció vége várhatóan: 2013. február 23. (szombat) 11:00 óra
Az akció időtartamában elindított műhelyes fejlesztések érési ideje 9 órára csökken.
Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a csökkentett időintervallum csak azokra a barkácsolt ólakra érvényes, amelyek szokásos/ hagyományos érésideje több, mint 9 óra!
Barkácscucc akció a gazdaraktárban!
Az akció időtartama:
Az akció kezdete várhatóan: 2013. február 22. (péntek) 10:00 óra
Az akció vége várhatóan: 2013. február 23. (szombat) 11:00 óra
Az akció ideje alatt a Gazdaraktárban 50% kedvezménnyel (féláron) lehet Barkácscuccot vásárolni. Az akció ideje alatt a csökkentett árak láthatók a Gazdaraktárban!
Az XXL barkácscucc most 45 farmarany helyett 22 farmaranyért a tiétek lehet.
Az XL barkácscucc most 10 farmarany helyett 5 farmaranyért vásárolható meg.
Örömteli napot és sikeres építést kíván
a Farmerama csapata
Sziasztok!
Rég jártam erre, de ezt meg kell kérdeznem tőletek.
Mint mindig rendesen beléptem a farmomra, majd kb 1 perc múlva kidobott. Mikor újra be akartam lépni ezt írta ki:
"A felhasználói fiókodat lezártuk nem megengedett program használata miatt. 1:59 óra múlva ismét elérheted a fiókodat.
Ha megismétlődik az eset, folyamatos kizárásra is számíthatsz!" Ez meg mi???Nem használok én semmiféle nem megengedett programot. Köszi a segítséget
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?p= 4673490#post4673490
Szupertrágya és Kacsa katás szupertrágya akció
Szupertrágya akció!
Az akció kezdete várhatóan:
2013.02.21. (csütörtök) 10:00 óra.
Az akció vége várhatóan:
2013.02.22. (péntek) 11:00 óra.
Kacsa Kata szupertrágya akció!
Az akció kezdete várhatóan:
2013.02.21. (csütörtök) 10:00 óra.
Az akció vége várhatóan:
2013.02.22. (péntek) 11:00 óra.
Kód: valentin
Ajándék: 10 szupertrágya és 10 nagy doboz praliné
Érvényesség: február 20.
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?p=46 58422#post4658422
http://hu.board.bigpoint.com/farmerama/showthread.php?p= 4656012#post4656012
Munkások akciós áron
Üdvözlet Gazdák!
Úgy érzitek, nem halad a termelés? Fáj már a derekatok a hajlongástól a földeken, lábatok a létrázástól a gyümölcsösben?
Itt az ideje, hogy pihenjetek picit, érkezik a munkások fél áron akció, mely keretében minden munkást fél áron vásárolhattok meg.
Az akció kezdete: 2013.02.14. (csütörtök) 10:00
Az akció vége: 2013.02.15. (péntek) 11:00
Az akció ideje alatt az aratógép, vetőgép, állatgondozó munkás bérleti díja egyenként 7 Farmarany lesz.
Az Építőmester egy kicsit kilóg a sorból, ára: 6 órára = 1 Farmarany!
Tehát az aratógép, a vetőgép és az állatgondozó 48 órás bérleti díja az akció időtartamán belül egyenként nem 15 FA, hanem 7 FA.
Az akció kezdetét az eventóra jelzi és a Hírek felületen is olvashatjátok.
Amint az akció online, végezzetek el egy ki- és belépést a farmotokon, ha a munkások vásárlásakor 15 helyett 7 FA jelenik meg árnak, akkor már az akciós áron bérelhetitek ki őket.
A munkások részletes ismertetőjét az alábbi linken olvashatjátok:
http://hu.board.bigpoint.com/farmera...ad.php?t=10181
A Gazdaraktárban Alapfelszerelések - Szolgáltatás fülön lehetőségetek van 48 óránál hosszabb időtartamra is bérelni munkásokat.
Jó szórakozást kíván
a FARMERAMA csapata
Sziasztok!
Adjisten, Gazda!
Alig várod már a tavaszt? Nos, a farmot még hó borítja, de mi februárban majd felmelegítünk egy kicsit… belülről.
A téli depresszió ellen a legjobb gyógyszerrel: vidám karneváli eseménysorozattal várunk 2013. február 6-tól 11-ig a Gazdakörben!
A tavasz hírnökei még nem érkeztek meg, a kikelet messze van, de a jó gazda kiskertje ilyenkor is vidám színekbe öltözik: kezdetnek tíz vízipisztoly-virág maggal várunk, és már kezdhetsz is ültetni. Ha ötnél kevesebb ilyen növényed van az eszköztárban, ezeket öt óránként egyszer után rendeljük neked. No és persze a jó karnevál más fontos kellékei, a karneváli mulatság, karneváli kocsi, jelmezek és arcfestés sem maradhatnak el.
Hát maszkra fel: itt a farsang, áll a bál! Indul a karneváli kocsi!
Ez jelent meg tegnap, de nem írták hány órakor kezdődik. Tudja valaki?
Sziasztok! Nem tudjátok véletlenül, hogy hogyan lehet hollót tenyészteni? Valahol lemaradhattam, mert nem tudok....