Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Éden kert
2010-03-01 12:581.
Létrehozva: 2010. március 1. 12:58
Sziasztok!
Ide várok mindenkit aki szeret a kertben matatni.
Az első napsugarak megjelenésével én egyre többet gondolok a kertészkedésre.
Már elültettem a petúnia és az őszi rózsa magokat, és hamarosan a paprika és paradicsom is földbe kerül.
Ti miket csináltatok?
Miket fogtok ültetni?
Nem titok. A ferj olasz, de ha osszehasonlitom azzal amiket a neten olvasok a magyar ferjekrol , illetva azzal amit az olasz kolleganomtol hallok ferj ugyben, nem latok kulonbseget egy olasz illetve magyar pasas kozott .Nem hiszem ,hogy a nemzetisegek kozott nagy kulonbsegek lennenk itt europan belul , inkabb szemelyiseg kerdese minden .
Hátha megmarad a hortenziád! Tegnap a kertészetben egész kicsi hajtások voltak csak rajta, nem olyan szépek mint a Tiéden.
Lehet, hogy túl illatos a pipiknek a fűszernövény. Pedig milyen jó ötlet belűről is fűszerezni a husit!
Szep napot mindenkinek ,habar az enyem nem indult tul jol . A hortenziam a tegnap esti vihar szepen elverte ! Olyan erzesem van, hogy a viragok le fognak rola esni,de inkabb csak az erdekel, hogy maga a noveny eletben maradjon .Majd tudositok a tovabbi fejlemenyekrol par nap mulva:-)
A macska nalunk hal'istennek nem kapar ki viragokat . Max. raul es igy letori az egeszet :-DVirag kikaparasrol anyosom tyukjai gondoskodnak . Ok tobbnyire be vannak zarva , de neha par orara ki vannak engedve fuvet legelni .Hatalmas terulet van a haz mogott ,de fuvet csak ott levegelnek ahol viragot is lehet , nem tom miert . Alattomosan vettem fuszernovenyeket es jol lathato helyre raktam hatha csipegetnek belole (gondoltam finomabb lesz a pipihusi :-) )persze abbol nem akarnak csipegetni ! :-D
Holnap még jobb lenne.
Épp az előbb olvastam, hogy ki kell üríteni itt szemben a nagy parkolót, mert levágják a fákról a korhadt ágakat. Mellesleg megjegyzem, ezt tavaly óta várjuk.
Tiszta május elseje hangulat lenne!
Itt most ezer ágra süt a napocska!!!!!!!!!!!!!!!!
Küldök Nektek is!
Szuper!
csinálj videót, vagy legalább hangfelvételt, tuti valahogy fel lehet ide tölteni azt is.
Jó!
Megalakítjuk a butiksori kórust!
Sajnálom
Sarok ház vagytok, hogy máshova nem jó a szelektív gyűjtő?
Itt úgy néz ki mindjárt leszakad az ég, Bömby csak kellene az éneked.
Szólj másoknak is.
Sajnos mindenhol van, amiben kénytelenek vagyunk alkalmazkodni.
Nálunk pedig nincs is megoldás a dologra, ugyanis nincs hely, ahova parkolni lehetne, csak előttünk a füvön. Mi úgy építettünk kerítést, hogy a beállónál beljebb vittük, ott elfér egy autó, de a szembe szomszédok mind hozzánk állnak fel a fűre. Ezért aztán nem is csináljuk meg szépen, csak lenyírjuk. Ott vannak a ládák. Pedig olyan jó lenne ha szép lehetne!
Elhiszem, hogy ideges lettél!
Mi is oda hordjuk rendszeresen a szemetet,de annak nem örülnék, ha ott lenne előttünk, igaz, ott más gond van.
Nálunk is mindig küzd az ismim, akinél a kukák vannak. A múltkor is össze vissza telefonált, hogy jöjjenek rendet rakni, akkora kupi volt.
Húúúú, tiszta ideg lettem Képzeljétek, ide elénk akarnak rakni egy szelektív hulladékgyűjtő szigetet!!! A házunk elé! Meg sem kérdeztek minket, most olvastam a hírekben!!
Én is szelektíven gyűjtök, és pártolom a dolgot, de nehogy már a házam előtt legyen a szemétgyűjtő...hogy mellédobálják, és az én kertembe fújja be a szemetet a szél....meg egyébként is! Hogy képzelik???
Holnap megyünk be a polgármesterhez, ezt nem hagyjuk annyiban az tuti!
Sziasztok Virágtündérek
Hát este még nagy szám volt, hogy itt bezzeg nem esik, hajnalra ideért, arra ébredtem, hogy zuhog a csatornába. Mellesleg szeretem ezt a hangot, és a fűmagok miatt örültem is, de ez az októberre emlékeztető égbolt nem kéne sokáig...
A süss fel nap nálunk mindennap elhangzik, tanítom a kicsi fiamnak, szóval vegyétek úgy, hogy én énekelem :) Húsvétra családosan kirándulnánk, remélem legalább vasárnap-hétfőn nem fog esni.
Kockacukor, a fréziát tavaly vettem, és nyár végén kiszedtem a hagymákat földből, mivel azt mondták nem télálló, eltettem papírzacskóba a garázsba. Szóval nem vagyok még gyakorlott benne:)
Ysike, tudom, hogy ez nem vigasztal, de nekem csak egy macskám van, mégis képes a virágágyásomat lerendezni, hempereg, heverészik stb. A pampafüvetek remélem túléli, mi is tavaly ültettünk, sárgásfehér virágú, a macska persze meg szokta tépni
Elég jól néznék ki, amint énekelem a süss fel napot! Ugyanis a munka helyemen ülök, és az asztalom éppen szemben van a teli üveg ajtóval és ez a butiksoron van, ami elég forgalmas ilyenkor is.
Jó sok szép virágot, udvart, kaspót hoztatok! Simogatják a lelkem ebben a szomorú időben! Igaz, egy kicsit örülök is neki, mert már időszerű volt megtrágyázni a füvet, ezért megkértem apumat, hogy szórja el reggel. Most jól eláztatja az eső.
Tegnap meló után be kellett szaladnom földért a korábban emlegetett kertészetbe. Hát, lányok! Nem mertem semerre se nézni! Gondoltam ám Rátok! A paradicsom ilyen lehet....... Ilyen bőséges kínálatot még soha nem láttam náluk.
Reggel megnéztem a tálálló pálmájukat, már levették a törzséről a csomagolást, de a barna levelek még rajta vannak, ők még nem vágták le róla. Én egyszer teljesen megmetszettem egy datolya pálmát, mert olyan öreg nyúlott levelei voltak, de elpusztult szegény. Azóta a pálma félékkel nem vagyok olyan bátor metszés ügyileg.
Sziasztok!
úúúúúúúúúúúútálom idő van. De azt mondják hétvégén jó idő lesz.
Ysike nagyon szépek a kaspóid. Főleg az a kő!
Solitaira nagyon édesek a Te virágaid is.
A fahordást nem irígylem, dehát akinek univ3erzális férje van......
Aki egyébként olasz? (Ha nem akarsz válaszolni nem sértődök meg).
Énekeljünk közösen, hogy kisüssön a nap!
Jó reggelt
Szép esős napunk lesz ma, gyűlik a víz a gyűlytőben, és legalább nem nekem kell locsolni az új növénykéket De szombatra szép időt kérek!
Képzeljétek, tegnap, mire hazaértem a dokitól, a naggyonnemnormális kutyám kiásta félig a pampafüvemet!!!Azt hittem ott üt meg a guta! Le akartam fényképezni nektek a levendulámat, de el kell halasztanom az eső miatt...
Persze, én is szívesen vagyok velük, de azért jó néha mással is foglalkozni! Bár már tényleg nagyon ügyesek, tegnap annyit segítettek! Át kellett ültetnem egy rózsát, mert tavaly vacak helyre került, nem ment semmire. A lányok ásták a gödröt, lapátoltak, locsoltak, tapostak. Az idő gyönyörű volt, du. 24 fokot mutatott a hőmérő (ami árnyékban van)
Akkor ezt a zsalus dolgot még azt hiszem, h átgondolom, szerintem erre nekem nem lenne energiám...
A hortenziádat figyelni fogom, mert én is beszerzek egyet jövőre!
A kandallo uvegjet en nagyon eros zsiroldoval szoktam letorolni, lehet ammonim van benne vagy nem tudom mi ,de azzal egybol lejon .
A freziat en kb masfel hete ultettem el, de azt is cserepbe, mert most meg nem tudom, hogy hol akarom a viragjat latni. Ketto ki van hajta. En ajandekba kaptam egy csomagkuldo szolgalattol amikor a liliomokat vettem ,ugyhogy iden eloszor van ilyenem . Te hogy szoktad oket teleltetni ?
Háhá, sima másolás és beillesztéssel mennek a szmájlik , mondjuk kipróbálhattam volna előbb is :)
Jó kis edzést tartottál akkor a pakolással! A tűzifa az nálunk is aktuális téma. Most a sufniban van a korábbi adagból, és a teraszra a házfalhoz felstócolva a frissebb, valahogy össze kéne logisztikázni egy helyre. Őszre jól ki lesz száradva, ami muszáj is, mert cifra a kandallóbetétünk lelki világa, és ha nem száraz a fa eléggé, akkor én is nagyon cifrákat tudok mondani, amikor a kormot sikálom az üvegről
A terasznak viszont minden négyzetcentije kell nyárra :)
Az én férjem nem univerzális, de néha próbál úgy tenni...több kevesebb sikerrel:) Itt még nyugalmas az időjárás, egy két napig essen felőlem, de ne tovább és nagy szelet se kérek. Én meg találtam anonymus hagymákat (bízom benne, hogy frézia), és elültettem gyorsan. Bent hajtatok egy kálát, majd ha virágzik, megmutatom.
Tok jok ezek a viragtartok ! Meg a teraszod , meg minden !:-)
Solitaria, a jacintod illatat szinte ide erzem .
Ma fel delutan tuzifat hordtam be az univerzalis ferjjel . A derekem ugy faj, mitha kette lenne torve !Igaz mi mar nem nagyon futunk ,de jo lesz jovore.
Az elobb hatalmas szelvihar jott es ugy esett az eso , mintha dezsabol ontenek . Holnap majd megnezem mi lett a hortenziaval.
:-(
A szazszorszepet megis elvetettem cserepbe, mert nem birtam ki, hogy taskban hagyjam .A sarkantyukanak es a torokszegfunek csak a felet vetettem el(azt is cserepbe) .Ha megsem kelnenek ki kesobb majd ujra probalom.
Sziasztok
Ma főzős mosós vasalós, számítógépet csak messziről szemlélős napom volt/van. Olyan szép képeket hoztatok, úgy mindenki és ez megnyugtat, hogy nem csak nekem jut néha eszembe, hogy ha valaki lát az udvaron, ahogy kattogtatok térdelve a növényeknél, biztos levonja a következtetést :)
Tegnap raktam fel virágképeket a játsz és nyerj topikba, bár az igazat megvallva, egyelőre áll az egész topik, úgyhogy nekem is egyre kevesebb kedvem van "versenyezni" :))ergo ma inkább ide hoztam néhányat.
Sorrendben: 1.klematisz 2.kankalinféle, amit a minap vettem 3.havasi gyopár 4. jácint méhecskével
HUUUUU, de szep nagy levendulad van ! Az enyem nem tudom mikor lesz ekkora,de egyenlore az az elsodleges kerdes,hogy megmarad-e .Most ugy nem ki nem nyulnak tovabb ,de ez nekem akkor is gyanus !
Az iriszed is elbuvolo !Nekem ilyenem nincs ,csak nyariak .... egyenlore:-)
Most így elnézve a levenduládat, erősödött bennem a gyanú.
Én jól megmetszettem őket a múltkor, mert olyan öreg fás ágak voltak, gondoltam felfrissítem kicsit. Na kíváncsi leszek rá !
Igaz, én könnyen sarabolok . Néha meglepem a családomat, amikor beindulok. Többnyire bejön, de néha pusztítok.
Miért venné bárki is dicsekvésnek ?!?
Nagyon bájosak a virágocskák!
Köszi Bömby!
Gyönyörűek a bokraid.
Én is mutatok pár képet.
Nem dicsekvés képpen, mert még nagyon nincs kész, csak úgy....
Csak lényegre koncentráljatok, de a gazokra.
Na, végre ide értem a bokrokkal!
Lehet, hogy azt hiszik a szomszédok, hogy valami gondom van, mert minden nap a kertet fotózom :-))))
Van mindenféle: örökzöld, lombhullató, álló, fekvő, bordó, zöld, cirmos, kicsi, nagyobbacska amit vissza metszettem ősszel, de szép nagy volt már, csak sűrűbbre akarom.
Sziasztok!
Tó ügyben én csak annyit tudok, amit a kezdetekről Taisha mondott, aki az ötletet adta a kerti tóra.
Mivel nem szeretnék bele állatot tenni, így elvileg nem kell tisztítani, de ezt madj az idő úgy is meghozza.
Kicsit irigykedem az univerzális férjért, az én férjem nem túl ügyes, de annál jobban igyekszik
Tündérlány üdv újra itt!
Ysike én is költöztetném már a virágokat ki, főleg a pálmát, mert nem szereti itt bent, de szerintem is hideg van még éjjel.
A paradicsom miatt szerintem ne aggódj, még megindulhat.
Lehet, hogy kicsit lejjebb kerültek a magok.
Most jut eszembe ! Anyu meselte tavaly : Szomszedja csinalt egy kis halastavat sok szep aranyhallal . Van 2 rosszcsont fia. Olyan 8-10 evesek . Kitalaltak , hogy kiserletet tesznek arra , ha 1 uveg hypot ontenek a vizbe a halak kifeherednek-e:-D Az apjuk nagyon turelmes ember , de aznap jol el lettek valagalva :-DD
Szerencses vagy ! Nekem sajna nincs gyerkocom , de ha lenne inkabb is szivesebben foglalkoznek veluk, mint a kerttel !
A zsalus ablakok nagyon szepek , de ahoz , hogy szepek maradjakank nagy sok gondoskodast igenyelnek . Az univerzalis ferjem :-) minden evben tavasszal korbejarja a hazat es az osszes ablakot jol atvizsgalja,nincs-e rajta megpattanva a festek . Az alando eros napsugarzas kart okoz benne, de eleg egy nagyobb jegeso vagy a teli hideg , raadasul itt nalunk telen szinte egyfolytaban all a kod . Ez mind hatassal van a fabol keszult zsalura . Szoval 2-3 evente le kell oket szedni es atlakkozni , de szinte minden evben leszedi es atkeni olajjal ami kifejezetten erre a celra talaltak ki . Persze vannak zsaluk muanyagbol is, de azt mondjak az beszivja a meleget . Lehet az uj fajtakra ez mar nem igaz nem tudom .
A hortenziarol majd teszek fel kepeket a fejlodeserol es metszeserol ,igy figyelemmel tudod kiserni a fejlodeset hatha segitseg ez is . Egyenlore csak remenykedni tudok, hogy nem szarad ki ha majd jonnek a nyari 40 fokos melegek . Kulonben az aljat azert kotottuk ossze, hogy ha fuj a szel ne csapkodja a kis agait . Meg alul nekem olyan erzesem volt, mintha kis penesz is megtamadta volna , igy a nap leszaritotta rola azt is. Egyenlore egesz otthonosan erzi magat nalam .
Lassacskán ki kellene költöztetni a benti növénykéimet. Csak még elég hidegek az éjszakák, félek, hogy megsínylenék.
Már bújnak elő a büdöskék is! A kerti ládában a hagymácskák is mutatkoznak. A paradicsom viszont megállt, a 10 pohárból csak 3-ban indult meg...
Délután a kukoricát akarom elültetni, mást úgysem lehet ettől a bolond széltől.
Sziasztok Kerti Tunderek !:-)
Koszonom a dicsero szavakat, de ez csak egy reszlet a haz elotti kis kertbol . A haz mogotti es melletti reszrol egyenlore nem merek kepeket csinalni, mert ha meglatjatok kidobtok ebbol a topikbol:-D Szoval rendeze alatt all a kert pillanatnyilag . Iden biztos nem lesz kesz , mert ahoz tenyleg sok penz es ido kell, de majd szepen lassan ...
Timacs , Taisha , Kertember ! Azt akarom megkerdezni , hogy a viz ami a mini toban van nem kell idonkent cserelni ? Nem algasodik be ?Es a novenyeket hogy szoktatok teleltetni ? Mondjuk en iden biztos nem fogok csinalni ilyet ,de majd egyszer talan en is megprobalom.
Köszi a receptet. Sajnos azóta nem volt alkalmam benézni hozzátok.
Most igyekszem az azóta keletkezett termést átolvasni!
Uh, az a cserép ajándék volt annyiért!
Igaz, hogy nem tőlem kérdezted, mert én nem tavazok, de egészen közel hozzánk van egy kertészet oda sokat járunk. Amikor a nagy kertalakítás volt, irdatlan összegeket lehetett ott hagyni. Na, azóta jóban vagyok a lányokkal és épp itt ment el előttem az egyik, mai árfolyam tavirózsa ügyben: 2100ft-tól 3800-ig mérettől függően.
Sok szép mindenük van, kisfiam szereti a halacskákat nézegetni. Vannak egész nagyok is náluk a tóban.