Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Éden kert
2010-03-01 12:581.
Létrehozva: 2010. március 1. 12:58
Sziasztok!
Ide várok mindenkit aki szeret a kertben matatni.
Az első napsugarak megjelenésével én egyre többet gondolok a kertészkedésre.
Már elültettem a petúnia és az őszi rózsa magokat, és hamarosan a paprika és paradicsom is földbe kerül.
Ti miket csináltatok?
Miket fogtok ültetni?
Editnek mondom majd.Melyik színázban volt?
Lányok! Ma voltunk színházban Edith és Marlene volt. Nekem nagyon tetszett, az utóbbi év legjobb alakítása volt. A két énekes élete, főleg zenében bemutatva. Szuper, . Nagy-Kálózy Eszter és Botos Éva, ez utóbbi volt a szuperebb!!
Semmi kertészkedés, csak eső, már megint.
Köszönöm Etuci.
Ezeknek a dolgoknak, a gyerekek a vesztesei, de igyekszünk mindent jól csinálni.
Etuci!
Nálunk Bendus volt itt, nemrég ment haza. Olyan nagy fiú, már rengeteget segített , ügyes volt.
Elhiszem, hogy mérges vagy, de az eső is kell/ nekem nem.../
Most az ügyfélkapuval "szórakozunk", tegnap voltam bent, új jelszóért...valamit nem jól csinálok, megint nem tudok bejutni,
Az adóbevallást kéne megnézni.
Gratulálok magunknak jó egészséget nekünk és csak igy tovább
még nagyon sokáig !
Keltike sajnálom a kis drága unokádat ,mi is átéltük ezt
akkor volt 4 éves ő is ,de nem tiltott senki senkit és szépen
kialakult az élete az apukája egyengeti .
Hála nekem nincsenek még eddig legalább is ilyen tetvek ,
jó ötletet adtál hogy egy cserépbe több hibit legalább azzal is kevesebb
gond van , nekem is vannak kisebbek amik tényleg elférnek egyben.
Sziasztok!
Bosszúság,hogy esik az eső ,tegnap este haza jött a fiam hogy segit a kertet
rendbe tenni és reggel óta esik az eső nem lehetett semmit csinálni.
Most majd csak két hét múlva jön megint de biztos akkor is esni fog ,
mert általában mindig igy van.
Akkor jól csináltam, lemostam őket és felszívódóval permeteztem.Most szép fényesek a levelek.
Marika, az a gyapjas tetű! Millinek is írom, lemosni, és felszívódóval permetezni.Sajnos, ez akár a földben is lehet, ajánlatos kiszedni, lemosni, permetlében áztatni, majd friss, tiszta cserépbe ültetni.
Egyik éven a kaktuszokat kapta el, akkor már csak kb 40 volt. Mind a vödörbe került, majd mind lekeféltem. Szépek lettek érdemes volt.
A leákkal az most a baj, hogy a nagyok is csúnyák...
MNég nem volt jó idő, hogy kicsalja arügyeket, így nem tudni, mi maradt meg....Ha lesz 10-20, elég is lesz.
Most az ibiket is passzolom, a hibiket pedig kicsit nagyobb cserépbe suvasztom./ 2-4 tövet bele./
Ma infúzión voltam a kh-ban. Majd lesz ismétlés....
Milli, jó hogy jöttél közénk és kitartó vagy!!!
Nahát! Ez most engem is megtréfált. Leírtam, hogy a facén szoktam én így járni, hogy nem a kiválasztott képeket teszi fel. Erre azt kihagyták. Ilyen jól működik a cenzúra?
Nagyon szépek az orchik. A téli jázmin is csodás, a hóvirág, nálam már elnyílik. Szerencsére lehet korrigálni a hibát.
Richard Gere itt még nagyon fiatal volt.
Gizike, ez úgy van, hogy mi, nem tiltjuk senkitől a Zozit, részt vehetnek az életében. Elviheti az anyja, egyenlőre hetenként, később majd másképpen. Velünk van Zozi, én hordom oviba, és a fiam.
Ó, liliomokat én is kapáltam ki, de szerencsére időben észrevettem, és visszafogtam a kapámat.Most már rendben van a kertem, már csak gyönyörködni kell a kibújt virágokban, legalábbis egyenlőre.
A leandereket, én még ősszel kipakoltam a kertbe, tele voltak fehér pöttyökkel, pajzstetűkkel. Minden ragadt tőlük. Féltettem a citrusaimat, így inkább megszabadultam a leáktól. Van bennük élet, nemsokára kiderül, hogy meg maradtak e. Igazság szerint, már pakolászni sem szerettem ki be őket. Mindenkinek útban voltak a kertben is, állandóan elhúzkodták a helyükről, nem győztem vissza húzni.
Az orchideák csodásak tudnak lenni. Én is mindig várom, hogy nyíljanak. Nekem már virágban vannak a lepkék. A kisvirágú csodás, rengeteg virág van rajta, és még nem nyílt ki az összes. Most megnézem a képeket, amiket felraktál.
Gratulálok a szülinaphoz, hét év már nagyon szép idő.Én még csak egy kis ketteske vagyok de remélem,hogy hamar felnövök
Gyönyörűek az orchideák mióta vannak meg? Én is kezdek beléjük szeretni.
A leanderekért nagy kár.Szerencsére nekem négy darab megmaradt, de ezek még kicsi óvódások.
Ki ez a helyes fiú? Unoka?
jééé, ilyet még nem csinált!!
képek
még
Marika!
Nehéz, tudom, de az jó, hogy nem tiltja senki Zozit tőletek! Részt vehettek az életében, mindenben.
Ma én is kint voltam, de csak kihúztam a gazokat...már jönnek a liliomok is, így nem lehet kapálni. Szerencsére jó puha a föld.
A leandereim jó része elfagyott...még amiben élet volt a gyökerében, mostanra azok is feladták. Virágzóm nem lesz az idén....majd jövőre.
Most az orhikba szerettem bele. Még nem mind nyílik, kíváncsian várom a színüket.
Párat mutatok
Erika, gyere csak bennünket sem hívnak...de itt otthon vagyunk. jövünk, mikor úgy gondoljuk.
!
Etuci, Marika, Milli, Erika!
Úgy figyeltem , mégis elszalasztottam. Márc 1-én volt 7 éve, hogy együtt vagyunk! Gratulálok magunknak!
Remélem, még sok évig tudjuk egymást biztatni, irányítani, tanácsot adni, meghallgatni , vigasztalni...amire épp szükség van.
Sok BOLDOGSÁGOT!
Milla, köszönöm szépen vigasztaló szavaid.
Nálunk is nagyon szép idő volt. Kicsit kapirgáltam a virágoskertemben. Nagyon vontatottan bújnak a tavaszi hagymások, volt, hogy sikerült ki is kapálnom egy párat. Valahogy lejjebb kerültek a földben a gumók. Főleg a tőzike van túl mélyen. Még csak most bújt ki, sárga levelekkel. Elvirágzás után, feljebb ültetem majd. Amikor megyek az oviba a Zozival, nézelődünk mindig befelé a kertekbe, hát van egy kert, ami tele van nyíló tőzikével. Csodás! Nekem mikor lesz olyan? Azért én megelégszem ezzel a kis csokornyival is.
A hagymát, répát, zöldséget már 2 héttel ezelőtt, elvetettem. Most már csak meleg kell a magoknak, hagymácskáknak, és nagyon beindulnak.
Ma elvetem a büdöskék magjait.
Tegnap nézelődtem a virágosomban, nem találom a 3 évvel ezelőtt vett, hajtatott jácintokat. Lehet csak ennyit bírtak, végük van? Már ki kellett volna bújniuk. A kis szimplák már kibújtak.
Szia Erika!
Auchanban is van ilyen mulcs.Vannak ilyen kertészeti áruházak ott pedig még többfélét is lehet kapni.Pl. itt a közelünkben az Oázis vagy Baumax
Ma elvetettem a magokat.
Edit orchideáit is rendbe tettem.Valami fehér színű bogár volt az egyiken és olyan fehér foltokban talán valami tetű féle.Levéltetű elleni szerrel befújtam.Remélem rendbe jön.
Lánykám nem akarta engedni, hogy én gondozzam, de már belátta hogy hiába akarja túl sok a dolga.Szerintem túlságosan hagyja mindig kiszáradni.
Bele állítottam a cserepeket eső vízbe. Remélem jól csináltam.
Auchanban is voltam.Vettem pár tavaszi virágot és egy szép fehér orchideát csak 1500 ft volt.
Bizony ez nagyon nehéz helyzet sajnálom Zozit.Egy gyerektől ilyet kérdezni nagyon tapintatlan dolog.Nem akarok erősebb véleményt mondani.
Azért biztosan neked is nehéz, vigyázz magadra.
Ma tudtam egy kicsit kertészkedni,végre szép idő volt elvetettem saláta féléket és hagymát is duggattam.Egy balkon ládába is raktam jó meleg helyen egy hét alatt ki is csírázott.
Kedves Erika, az a mulcs a szomszéd kertben van, nem nálam. Mulcsot egyébként obi, tesco, meg minden nagy hipermarket forgalmaz. Általában egy 50 literes zsák 1000 Ft. körüli áron kapható.
Zozi velünk van, ugye az apukájával együtt. Az anyuka lépett le, egy másikkal.
Sziasztok!
Megérkeztem én is, olvasni simán tudok, na de belépni, jaj..és sosincs értesítésem még most sem levélkéről, igaz most nem is írtatok tán nekem, nem baj, azért jöttem, hősiesen!!!
Ahogy a TAVASZ is közeleg..bizony lassan, de talán jobb is...tavaly már nyolcadikán kinyílt a Bangitám, most még most kezd magához térni, bimbós..szóval később van minden..a Hunyorok szépen nőlnek, sőt annyi bimbót hoznak, de az sárga Jázminon sehol sincs, éppen hajt.
Hogy lehet Neked ennyire szép? És az Íriszek? Tegnap bogarásztam, meg vannak, néhány hajt..kérdés melyik...nem hogy virágozna, még csak hajt...ennyire másabb az időjárás felénk.
Ami a kis Unokád illeti én is drukkolok, hogy jobb legyen, rendben legyen, de ez főleg a Szülőkön múlik, ha ott nincs megértés..hát semmit sem tehetsz, csak szeresd, ha lehet és Veled van!!! :))
Ami nekem még nagyon tetszik Nálad, a mulcs..kérek priviben is akár egy címet, hol vetted, és mennyit szórtál a kiskertedre, és hány centi vastagon? Van alatta fólia? Nekem nagyon kéne a ház köré és ebből idén nem engedek...két éve szórtam ki tán a régit, megvettet, most épp ideje lenne frissítenem azt hiszem!!! :) De itt sehol sincs..
És jön a jó idő, tegnap nagy szél ide vagy oda, tettem a dolgom, és látványos a haladás!!! :) Ezt IMÁDOM!!! :) A reggeli fagyok meg á..majd csak elmúlnak még három napot mond belőle oszt annyi egy fokkal..de van ahol néggyel, na az már sok, most már jöhet az átmenet az évszakokban igaz??? :))
Legyen szép napotok! :)