Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Koromreszelgeto...

Prókátor13
Létrehozva: 2010. február 26. 05:54

Koromreszelgeto. 

Csak ulunk, reszelgetjuk a kormunket es mindent, mindenkit jol kibeszelunk. .

Vagy ki tudja...egy igazan eles korom neha egesz jol jon.

Tema? Kotetlen. Az asztal alatt hever, csak le kell erte hajolnunk.

Tagok? A regi NLC/s jatszotarsak, uj Facebookos ismerosok, egyebkent pedig barki, akinek mondanivaloja, velemenye van.

Szoval ki vele, ne tartsd veka alatt, mert lejar a szavatossaga.  

  1. 2012. Április 5. 03:589351.

    Novernek lenni egeszen veszelyes foglalkozas, az ember akar meg az influenzat is elkaphatja. Nover tanulonak lenni pedig egyenesen eletveszelyes. Egy barom beszabadult az egyik Koreai egeszsegugyi suliba es lelott het diakot. 

    O is diak volt elotte, csak kibukott. Aztan meg annyira kibukott, hogy lovoldozni kezdett. Ez nagy divat itt Amerikaban. Nincs olyan ev, hogy ne lenne valamelyik High Schoolban vagy Collegeban meszarlas.

     

    Tortent az egesz a szomszed varosban, Oaklandon.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  2. 2012. Április 5. 03:449350.

    Ah, csak nem arra akarsz ezzel celozni, hogy fizetett provokator lennek?? Hulyeseg, ingyen csinalom-) 

     

    Es te?

     

    Egyebkent ez jo volt-) Ennel jobb mar csak az volt, amikor nehany nagyon buta heteken keresztul azt sipitozta, hogy en vagyok a moderator, hahaha-))

     

    Hogy hogy milyen szerepbol? A profilodrol beszelek, amit kitarto munkaval felepitettel magadnak. Kysslina hivatalos hodoloja, aki csak azert jar ide, hogy Linat csodalhassa-) Miert undokoskodsz akkor Z/vel?  

    előzmény:
    whatsnewnow (9349)
    2012-04-05  03:33
  3. 2012. Április 5. 03:339349.

    sorry, madam,  ezt  nem  ertem.

     

    Milyen  szerepbol?

     

     

    matyarazza  meg!

     

    Kulonben  irenehavas  mar  vagy 100x  felmondott,  de  aztan  ujbol  kezdi.  Attol  figg mennyi fizetest  kap.

     

    Te,  manapsag  mennyit kapsz  a NL-tol piroshaju?

    előzmény:
    PG13 (9348)
    2012-04-05  03:27
  4. 2012. Április 5. 03:279348.

    Ne ess ki a szerepedbol!

     

     

    O sem esik a ki a szerepebol.

     

     

    Meg az Irene Havas sem! 

    előzmény:
    whatsnewnow (9346)
    2012-04-05  03:24
  5. 2012. Április 5. 03:259347.

    Hat az a rendes nagy talalkozo, amit eredetileg terveztunk, ugy nez ki nem lesz. Majd jovore. Most eppen ott tartunk, hogy probalom Misit levenni a labarol, hogy fussunk ossze valahol mittudomenhol, ami utba esik nekem. Mivelhogy ok mar mindenkeppen beterveztek Amerikat....es hat nekunk is biztos a kofejek....onnan meg vallalnam, hogy esetleg egy ket allamot tovabb menjek....mittudomen meddig. 

    Ha viszont te is eltudnal jonni, akkor neki allhatnank pontositani egy kicsit, hatha megis lesz valami osszefutas. Talan oda meg ti is eltudnatok jonni kocsival is, es akkor nem kell draga repjegyet venni. Majd megbuvolom egy kicsit a terkepet. Mert igy magam ele kepzelni nem nagyon tudom.  

    előzmény:
    brampton (9342)
    2012-04-05  02:51
  6. 2012. Április 5. 03:249346.

    ...de  kysslina  ferjenek  a  beirasai  voltak  a  legszenzaciosabbak!!!

    :-)))

     

    miert  hagyta  abba?

    En  me'g  olyan  szenzacios  tragarsagokat  soha eletemben.  nem  hallottam .

    előzmény:
    PG13 (9344)
    2012-04-05  03:14
  7. 2012. Április 5. 03:199345.

    Hahaha-) 

    nehogy mar csak ti b@cchassatok el-)

     

    Lob Strauss.... 

     

    es te honnan a francbol szedted a varrolanykas infomaciodat? A Grimm testverek meselgettek varrolanykakrol!  Vagy gyufaarusrol...vagy libapasztorrol, bar lehet, hogy az Benedek Elek volt...mittudomen-)

     

    előzmény:
    whatsnewnow (9343)
    2012-04-05  02:56
  8. 2012. Április 5. 03:149344.

    Ha hulyeseget kerdezek, csak lepj at rajta elegansan.....nem lehetseges, hogy a hutesevel van baj? 

     

    Mikor kijottunk, ekezetes billentyuzetem volt. Aztan a kysslina miatt abbahagytam az ekeztes betukkel valo tokoreszest.

     

    Meg nem is voltam regisztralva amikor olvastam toled nehany kiados, azt hiszem sumer ertekezest. Szep sokezer leutesest egymas utan olyan egy ket perces kulonbsegekkel. Neztem is, azt a mindenit, ez csaj aztan gyorsan hasznalja a guglit. Aztan remek korulmenyek kozott megismerkedtunk, amikoris csak ugy ropkodtek a levegoben a hozzaszolasaid. Vegul pedig egy napon megkerdezted privatban, hogy hogyan kell kopyzni. Majdnem lenyeltem a billentyuzetet ijedtemben-)

    Keptelenseg, hogy valaki gyorsabban gepeljen nalam. Marpedig ha nem tudtal kopyzni, akkor hogy tudtal egy ket perc alatt ilyen beriasokat produlkalni korabban? Haha!!! Hat persze, sokkal kevesebb betubol gepel a csaj mint en, nem hasznal ekezeteket. Es akkor szepen parasztos kiejetessel hangosan elkezdtem diktalni magamnak ekezetek nelkul, mig meg nem szoktam.  Par evig gondolom en voltam az egyetlen magyar, aki magyar ekezetes billentyuzetrol ekezet nelkuli hozzaszolasokat kuldott el. 

    Egy napon tonkrement a magyar billentyuzetem, de mar meg sem probaltam potolni.

     

    Kozben eszembe jutott, honnan is tudtam azt, hogy nem viccelsz, komolyan nem tudsz kopyzni. Mikor regisztraltam, meg nem lehetett fotot feltolteni. Kesobb igen, es akkor tettem is fel. Akkoriban meg nem lehetett a nevre kattintani es ugy megnezni a bemoldalt, hanem be kellett irni a nevet. Hat vegul irtal nekem, hogy megnezned a bemoldalamat, de nem tudod az ekezetek miatt (akkor meg ekezetes Prokator voltam)....hat irtam neked, hogy csak kopyzd be. Mire rakerdeztel, hogy azt hogy kell. Na, akkor nyeltem le majdnem a billentyuzetet-))) A kopyzas a leheto legegyszerubb dolog a szamitogepen. A fene sem gondolta volna meg akkor, hogy egy napon majd lazan filmeket toltogetsz le, letorlod havi egyszer a gepedet es ujratelepited, megcsinalod a sajat weboldaladat....megmiuttudomenmegmilyencsodak-)))) 

     

    Bei glit csinalni nagyon konnyu. Nekem mindent nagyon konnyu csinalni, amit mar egyszer legalabb lattam eletemben vagy meg is kostoltam. Sosem latott es sosem kostolt sutemenyeket es eteleket keptelen vagyok elkesziteni, mert gyarilag alkalmatlan vagyok olyan komoly leirasok lepesrol lepesre valo lekovetesere mint pl egy recept. Nem megy! Az elso nehany lepest elkovetem, utana ugyis meggondolom magam es azt csinalok amit en akarok.

    Ha mar kostoltam a sutemenyt, akkor oke, tudom, hogy milyen izenek kell lennie, hat azt eltalalom es kikeverem meg akkor is, ha elozoleg beledobtam egy marek fokhagymat meg a szomszedot ledaralva. Ha keruloutakon is, de eljutok a kivant izhez-) Amit meg sosem kostoltam, azt viszont nem tudom elkesziteni, egyszeruen nincs bennem semmi fantazia.

     

    Fantazia. Na, igen, hat ezert nem tudtam volna olyan konyvet elkovetni, mint a Tunderkez. De most raharaptam a dologra, kihuztam a nyulat a kalapbol es tetszik-) Mar napok ota el akarom meselni....majdcsak osszejon.

    Most sajna mennem kell, mert hazajott a gyerek, es kiontott a parkettara egy uveg uditot....hiaba mosatom fel vele, akkor is ragadni fog...nekem kell megcsinalni.  

     

     

    előzmény:
    kysslina (9339)
    2012-04-04  06:36
  9. 2012. Április 5. 02:569343.

     L O V I   ?????

     

    honnan  a  fr-...bol szeditek  az  informaciaitokat???

     

    Miert nem  irod  be a  wikipediaba,  akkor  nincs  szukseg  itt,  ilyenekkel  foglalkozni.

     

     

    előzmény:
    PG13 (9341)
    2012-04-05  02:42
  10. 2012. Április 5. 02:519342.

    Lina  gratulalok az uj munkahelyhez   Csak bejott

    Misi  lttam en is hogy dr ur lettel  van az a szam  [jo regi  ] a doktorrol

     http://www.youtube.com/watch?v=9Y7MPwq6V-I

     

    mi van mostanaban nem szavazunk?/ mar egesz hozza szoktam

      es megegy   lessz talalkozo vagy csak jovore?/ hogy all a dolog PG lattam nem tud jonni  akkor most  ??/ talan jovore?/   habar jovore lehet mennek haza de meg nem biztos   az csak jovo tavasz fele dol el hogy megyek vagy sem de ha itt osszejovunk akkor  nem megyek csak maj utanna megyek  na nem a speizba csak a mosokonyhaba  megnezem a nyuves gep megallt mar   aztan megyek  fejest ugrok az agyba reggel melo es kell az energia  

    előzmény:
    kysslina (9339)
    2012-04-04  06:36
  11. 2012. Április 5. 02:429341.

    Nem Lewis Strauss ahogy Misi irta, de nem is Levy ahogy te. 

     

    A tortenet jopofa, hogy Levy volt a varrono feleseg, es Strauss bacsi adta a penzt.....

     

    A valosag ennel egy kisse prozaibb. Lovi Straub egy Nemet szarmazasu zsido immigrans volt, aki elkezdett satorlapokbol nadragot varrni. 

     

     

    http://en.wikipedia.org/wiki/Levi_Strauss  

     

     

    előzmény:
    whatsnewnow (9338)
    2012-04-04  03:31
  12. 2012. Április 5. 02:299340.

    ....akkor ugrott be , hogy anno egy osztályba járt három valamirevaló matematika - fizka szakos diák. Neumann- Szilárd - Wiegner .

    Amikor dolgozat írás volt a tanár azzal indított : Neumann , Wiegner , Szilárd azonnal ki a ligetbe és csak óra végére jöjjenek vissza. Járt alattuk néhánnyal egy másik koponyais , neve Teller Ede.


    Jo sztori, hat egy kicsit utananeztem.  Neumann 1903-ban szuletett.Wiegner 1902-ben szuletett.Szilard 1898-ban szuletett.  Teller 1908-ban szuletett.  Neumann es Wiegner valoban egy osztalyba jartak a Fasori Evangelikus Gimnaziumban, es nehany evvel kesobb odajart Teller Ede is.  Az iskola hires diakjai es tanarai: Wiegner Jeno, Harsanyi Jozsef, Neumann Janos, Teller Ede, Faludy Gyorgy, Kalman Imre, Kando Kalman, Petofi Sandor, Lukacs Gyorgy,  Theodor Herzl,  Dorati Antal,  Haar Alfred, Fenyo Miksa,  Szepessy Gyula,  Fenyes Adolf, Falk Miksa, Stein Aurel, Tatrai Vilmos, Racz Laszlo. Szilard Leot nem jegyzik az iskola hires diakjai vagy tanarai kozott.  A sztori akkor is jo....mar az is nagy dolog, egy osztalybol kikerult ket ekkora koponya, mint Neumann es Wiegner.  
    előzmény:
    roccoma (9333)
    2012-04-04  03:08
  13. 2012. Április 4. 06:369339.

    Olyanom van több is, de nem elég jó, mert a bejuttatás a nehéz. Ugyanis vagy nagy gölödin lyukat vágok, akkor meg tökmindegy. hogy kettévágom, vagy nem megy át a lyukon. olyan kellene, csak nagyban, mint a fecskendő. van olyanosm, linzernek, csak éppen nincs meg az az alkatrésze ami nekem kellene.

     

    Nincs rá időm, csak hétvégén, egyébként akkor is csak azért, mert az összeállítása kb 10 perc, aztán meg a sütő dolga. A tejszínhabot meg pár perc alatt fel lehet verni géppel. Azért csinálom mert rohadt drága a boltban, és jól akarok vele lakni..én is, meg mindenki.

     

    beijglire nem vállalkoznék, mlg nem tudtam rávenni magam soha. Minek neked tanulni??? okosabb vagy, mint a fél NLC együttvéve az egész gárdáját is beleszámítva!

     

    A gépünk elkezdett ketyegni. Mint apósomék régi nagypapa órája, csak éppen nem harangozik minden egész órában. Godoltam már rá, lehet, hogy bomba van benne.. szóval lehet, hogy megadja magát. Bentről is fel tudok jönni az NLC-re egyébként, bár ott csak ékezet nélkül, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne állítgani a gépet, még elég új vagyok ott ilyen ténykedésekre, bár holnap nem leszek az irodában.. persze most snow storm warning van, hát már nem tudtam mi hiányzik a pokolgép hangú számítógépünk mellé! Ma meg rövidújjúban voltam a kint cigizni.. Ebben a városban télen nyáron vinni kell magunkkal a nagykabátot, usánkát, meg a fürdőruhát napvédő kalappal, mert sohasem lehet tudni...

    előzmény:
    PG13 (9337)
    2012-04-04  03:26
  14. 2012. Április 4. 03:319338.

    Igen,  o"k  mar  akkor  tudtak,  hogy  a  matematika   a  legfontosabb,  univerzalis  nyelv....

     

    kulonben,  kerem  olyan  nincs,  hogy  LewiS  Strauss--

    Levy  vot  az  egyik  joembernek  a  neve,  (marmint  a  felesege  volt a  varrono")

    es  a  Strauss  bacsi  adta a  kezdemenyezeshez  a zsirt.

    előzmény:
    roccoma (9333)
    2012-04-04  03:08
  15. 2012. Április 4. 03:269337.

    Habtolteshez nylon zacsko, a sarkat kivagni, aztan nyomas....vagy a gyerek nagymeretu nyari vizikarabelya, nagyon vicces dolgokat lehet muvelni vele. 

    Nem is akarom hallani, hogy hogy a fenebe van neked ilyesmire idod, mert aztan csak frusztralt leszek.

     

    Nekem tavaly meg a beiglire sem volt idom....mondtam, ok, jo lesz az Januarban is....azota sem keszult el. Talan Husvetra...vagy azutan.  

    előzmény:
    kysslina (9331)
    2012-04-04  02:43
  16. 2012. Április 4. 03:239336.

    Na aze'!!!

     

    Te egy ilyen gimiben szerintem meg kell simogatni minden padot!

    Meg belehuzhatsz Misi, talalj fel valamit,....pl szamitsd ki matematikai alapon, hogy hogyan lehet a legrandabb novel megnyeretni a legnivosabb szepsegversenyt. Aztan nevezz be szepen engemet, lehetoleg husz evesek koze-)  

    előzmény:
    roccoma (9333)
    2012-04-04  03:08
  17. 2012. Április 4. 03:169335.

    A gyerek nyert egy online tanfolyamot. Valaszthat nyelvet. O a Franciat szeretne. Egyebkent teljesen mindegy, a Francia sem lesz semmivel sem hasznalhatobb, mit a Hunky-Bunki. Angolul igy is, ugy is tokeletesen fog beszelni, tehat barhol kepes lesz magat megertetni a nagyvilagban. 

    Hogy ez melle mit tanul meg, Kinait, Franciat, Hottentottat vagy Hunky-Bunkit, teljesen mindegy. Csak abbol a szempontbol van nemi jelentosege, hogy melyik ostoba mibe tud belekotni.

     

    Ket napja faj a vallam...nem tudtam rajonni mitol! 

    előzmény:
    whatsnewnow (9332)
    2012-04-04  02:59
  18. 2012. Április 4. 03:129334.

    Miert nem tanitsz a gyerkocnek egy neki  teljesen uj,  idegen  nyelvet????

    Te PG !

     

    Mi az neked egy teljesen új idegen nyelv ? Egy űrhajó , néhány évtized a Marson és máris megtaláltad. Kőrösi Csoma Pg !

     

     

    Ember ! Hát megint itt vagy ?

    előzmény:
    whatsnewnow (9332)
    2012-04-04  02:59
  19. 2012. Április 4. 03:089333.

    drága barátnőim !

     

    Hétfő írtam és ha jó látom most itt szerda hajnal van. Argentínában durván mint az Ontario partján. Új Zélandon pedig + 12 óra , tehát du. 5 körül járhat az idő. Messzebb is van idő , a tér - idő elmélet alapján ( Itt az ideje , hogy lemenjek a térre ) alakalmaztam Einstein relatinitás elméletét már fiatal suhanc koromban.

    Nagyanyám azt hitte csodagyemek vagyok , el is vitt a pszihológushoz. Kiderült , hogy " asszonyom , nincs ebben a gyerekbe semmi , olyan mint az átlag )

    Anyám tovább folytatta a hagyományokat és - protekcióval - felvettek a Fazekasba. Ez volt az ország legerősebb matematika tagozatos iskolája. Tény , anyámnál jobban megtanultam számolni  de gyorsan kiderült , hogy a Pelikán meg a Lovász már diákolimpiát nyertek matekból , amíg én inkább az akadályversenyen jeleskedtem igazán.

      Éppen vasárnap , ahogyan a Fasorban ( Gorkij fasor - Lenin kórút mintájára ) mentem felfelé a belváros felé , megpillantottam a híres " Fasori gimnáziumot ". PG tudja ki az a Gyuri bácsi ( Andrea nagybátyja volt ) , na ő is oda járt.

    Nu - ahogy azt Lina mondaná , de mostanság kerül valamiért - akkor ugrott be , hogy anno egy osztályba járt három valamirevaló matematika - fizka szakos diák. Neumann- Szilárd - Wiegner .

    Amikor dolgozat írás volt a tanár azzal indított : Neumann , Wiegner , Szilárd azonnal ki a ligetbe és csak óra végére jöjjenek vissza. Járt alattuk néhánnyal egy másik koponyais , neve Teller Ede.

    Amikor itthon volt , akkor azt mondta gy exklusive interjuban : " Ha tudom mire használják fel a hidrogénbombát , akkor nem találom fel "

    Azt beszélik , hogy amikor már Amerikában együtt dolgoztak az atombomba kisérleteken , elhangzot valamelyikük szájából : " Uraim , ha Fermi professzor nem lenne közöttünk , nyugodtan beszélhetnénk magyarul is.

       A következő projectünk Anikóval már sokal de sokkal keményebb próbatétel lesz. Egy virtuális nőt indítunk el és őt kell futtatni be az első helyre. Unjuk Ancsámmal már ezeket a snasz dolgokat. egyébként is megígérte , hogy nagy titkokba hamarosan beavat.

    Mi vagyok én Levis Strauss ?

    Ja ! Kirándulás. Doktori ma nem dicsőség magyarorszégon.Szégyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2012. Április 4. 02:599332.

    Miert nem tanitsz a gyerkocnek egy neki  teljesen uj,  idegen  nyelvet????

      Mennel tobb  nyelven  beszel valaki manapsag,  annal  sikeresebb  lesz  kesobb.

    ( a  hunky-bunkit  nyugodtan  kifelejthetitek!)

    előzmény:
    PG13 (9330)
    2012-04-03  22:18
  21. 2012. Április 4. 02:439331.

    Jól sikerültek, ezt a módszert alkalmaztam, amit ez a recept ír, azaz hideg sütőbe tettem, és kis hőmérsékleten inkább csak szárítottam. Sajna nincs olyan alkalmatosságom, amivel a habot normálisan bele tudnám tölteni, így ketté szoktuk vágni és úgy töltjük meg. Másnap a legfinomabb, addigra kicsit puhul a tészta, és a hab is kicsit keményebb. Én 7 tojással csináltam, de a receptben is megemlíti, hogy talán úgy jobb.

     

    Na túlestem a tűzkeresztségen, nagyon-nagyon-))) de még mindig nehezen hiszem el, lesz benne még valami franciacsavar biztos. Kaptam saját irodát, mindent. Holnap már megyek ki üzletekhezm igazából az számít.

     

    Nu most megyek, még meggyúrom a kicsit, össze csókolgatom, mert nagyon jól viselkedett, ma ő volt itt a ház vigyázó főnök, mondtam neki, hogy nem, nem a Gabesz, hanem ő, úgyhogy bízom benne, hogy jól fogja csinálni.

    előzmény:
    kirandulas (9328)
    2012-04-03  12:38
  22. 2012. Április 3. 22:189330.

    A Misi lekenyerezett engem a liszt kodszamokkal, igy most egy honapig nem kompromittalom-) De ha sokat hianyzik, akkor be fogom nevezni egy szepsegversenyre, van mar rola eppen eleg fotom!

     

    Minden tiszteletem a tietek, csak kapkodom a fejem ennyi amibiciotol es foleg tanulastol. Eppen nemregiben dontottem el, hogy nekem ez mar nem megy, semmi ujat nem tudok mar tanulni, megprobalom vegre rendszerezni azt ami van...es megprobalom nem elfelejteni-)

    Tutira nem megy mar a tanulas, le vagyok rola szokva. Gondoltam, majd ha a gyerekkel csinaljuk a szavakat, majd csak tanulok belole en is valamit, aztan utolag rajottem, hogy nekem nem sok hasznom volt az egeszbol, pont, hogy nem tanultam meg egyetlen uj szot sem.....fujjj-)

     

    Miutan vege lett a spelling izenek, par napig lezengtunk a lakasban celtalanul es nem tudtunk mit kezdeni a rengeteg felszabadult idovel. Vegul megbeszeltuk, hogy akkor mostmar nem hagyjuk abba. Nekifekudtunk a netnek, dictionaryt keresni, vegul pedig megtalaltuk a spelling ize hivatalos ezevi dictionaryjat...klassz, van benne haromezer szo. So....megrendeltuk. Aztan utana a gyerek mindennap kerdezte, hogy megjott e mar a szotara. Remek-) Orultem neki-) Szoval ezek szerint neki is ures lett a vilag-) Ma megjott a szotar. Heti szaz szot kiveszek belole, azzal eljatszadozunk, egy ev mulva ilyenkor tudni fogja az osszeset. Magamra pedig fogadast kotok magammal, hogy vajon kepes leszek e ot szonal tobbet elsajatitani egy ev leforgasa alatt vagy sem.

    Ez nem is olyan vicces!!! 

    előzmény:
    kirandulas (9329)
    2012-04-03  13:29
  23. 2012. Április 3. 13:299329.

    Ismerem a huto nyitogatast es nincs semmi amit enni lehetne  :))))

     

     

    Lanyok lattatok hogy a Misi ledoktoralt a FB-n?! :)) Nem tudtam hogy miert nem ir mostanaban. .... Ugye ott vannak a lanyok akiket futtat minduntalan, es most pedig doctori cimmet szerzet a facebookon.  Nem is tudom merjuk-e meg tegezni ezzek utan ?! :)))))))))))))))))))))))))))

    De megvallom oszinten es ferfiasan hogy az irigyseg beszel belolem. En jarok iskolaba vizsgazok, veszem a kovetkezo lepcsot megint vizsgazok majd es igy tovabb csak azert hogy egy kishulye sales rep legyen belolem egyszer. Erre jon a Misi es egy eszaka allat megszerzi a doktor cimmet.

    előzmény:
    PG13 (9327)
    2012-04-03  00:33
  24. 2012. Április 3. 12:389328.

    Olvastam a neten hogy Calgary belvarosaban ingyenes a tomegkozlekedes.

    Itt is borzalmas tomegkozlekedes van. Egyedul a go train/bus van. Mondjuk Burlingtonban is rossz a tomegkozlekedes, bar ott barhova eltudsz jutni ha van eleg idod ra ugyanis felorankent jarnak a buszok. Ahoz kepest itt jobb mert itt meg egyaltalan nem jarnak :)))) Nezd legalabb nem kell a buszra varni!! :)))))

     

    Hogy sikerultek a puffs-aid? Neked szokot ossze esni? En meg sosem sutottem ilyet. En kizarolag hulye gyerek proofed recepteket szoktam csinalni. Lattod ez erdekes dolog hisz back home nagyon sokkat sutottem. LEkvart foztem, savanyusagot tettem el, stb. Foliaztam is annak idejen...... Itt pedig...nos errol jobb nem is beszelni. Egyszer edesanyam megkerdezte hogy megis mit csinalok egesz nap?! :)))

     

    Hogy megy a munka? Hogy viseled a cold call-okat? Van nekik adatbazisuk amit hasznalni tudsz?

    előzmény:
    kysslina (9324)
    2012-04-02  22:25
  25. 2012. Április 3. 00:339327.

    Nalunk a fozes a legegyszerubb dolog. Ez az egyik elonye annak, ha nem tart az embert otthon a haznal egy allando pasast-) 

    A fiam ugyan kepes egyik pillanatrol a masikra az oruletbe kergetni, de mar jaratos vagyok benne.

    Tegnapelott volt egy kis mozi, meg hat elotte etterem.

    Tegnap dolgoznom kellett delelott, igy aztan tuti biztos voltam benne, hogy nem ebedelt meg egyedul. Egyedul nem szokott. Is nothing to eat, ha kerdezed. Ket tele hutoszekreny es masfel fagyaszto amiben o nem talal SEMMIT sem ami eheto. Gondoltam megallok valami szupergyors szuper egeszsegtelennel es viszek haza valamit. A valami az ketto darab cheeseburger. Ha kerdem mit kersz, akkor azt modja egy darab cheeseburger. Ha nem kerdem hanem veszem, akkor egy ulteben megeszi mindkettot. Igy aztan leszoktam arrol, hogy ostoba kerdeseket tegyek fel-)

    Azert beprobalkoztam. Felhivtam telefonon es egesz egyszeruen azt mondtam neki, hogy huzzon cipot, pulovert, tiz perc mulva ott vagyok es felveszem. Hova megyunk? Etterembe ebedelni, csak keszulj el mire odaerek. Mukodott a dolog es nem volt vita-)  Ha ugyanezt ugy probaltam volna megjatszani, hogy hazamegyek es tiz perc mulva azt mondom, hogy oltozz fel, kimegyunk ebedelni, akkor nem mukodott volna, ne kerdezd miert, meg nem tudtam rajonni. 

    All you can eat-be mentunk. Kinaiba. Kis vita utan. Nagyon kis vita volt. Kerdezte hova megyunk. Mondom Kinai. Melyik? Great Wall. jaj, ne...olyan helyre akarok menni ahol etlapot adnak. Szuper! Dennys! Oke, Great Wall. Ott volt meg egy kisebb csorte, de vegulis megmentettem a helyzetet, igy tovabbra is tudunk odajarni. Elso kor....ugy telepakolta a tanyerjat, hogy mar hullottak le rola a dolgok. O, aki fennyel es levegovel taplalkozik. Igy hat en nem pakoltam tul sokat a tanyeromra. Termeszetesen a tenyer negyedevel tokeletesen jol lakott. Igy aztan attol kezdve mentettem ami mentheto, atnyulkaltam az asztalon es ettem amit o valasztott, egy egy falatot meg beletoltam meg a szajaba, biztos ami biztos. Ezek utan edesseg. Kiszedett vagy ot cookiest, nehany tortat, harom kokusz csodat, egy csomo gyumolcsot, egy tal fagylaltot, egy kis jellot.....szoval tettem a tenyeromra ket darab egy centis ananaszdarabot, egy talba pedig egy kobcentimeter fagylaltot. Mondanom sem kell, hogy ketten nem tudtuk megenni a talat amit kiszedett maganak, de azert megint megusztuk azt, hogy egy eletre kitiltsanak az etterembol. Valojaban felul multa onmagat, meglepoen sokat evett.

    Mentunk kifele, es mar alig vartam, hogy kierjek, majdnem belefulladtam a tiszta levegobe, ugy vagytam ennyi kaja utan egy jo mely szippantasra a marlborombol. Mondtam setaljunk mig elszivom a cigimet, de konyorgott, hogy nyissam ki neki a kocsiajtot, fekudni akar, osszegombolyodni, nem kepes setalni, haza akar menni, tele van, nagyon sokat evett-) En is-) Hat hazajottunk gyorsan....en fel az internetre, ahonnan tiz perccel kesobb lekonyorgott, hogy nezzunk egyutt filmet-)  

     

    Meg most is. Mar a masodik spy film ma! En tehetek rola, meg a Misi, meg a Vamos Miklos! Kulon sztori, majd elmeselem, de most tamadnak a klonok! 

    előzmény:
    kysslina (9326)
    2012-04-02  22:58

Címlap

top