Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2016. június 9. 15:0927701.

    1. Hálószoba - félre a pajzán gondolatokkal! 


    2. Tükröm, tükröm… vajon mit mondott az a tükör?


    3. Nahát! Még mérleg is volt a fürdőszobában! Láthatóan elmés és kényelmes szerkezet, bár mai szemmel kissé bonyolult…


     

    előzmény:
    *Szigal* (27700)
    2016-06-09  15:00
  2. 2016. június 9. 15:0027700.

    Faragott szekrény, újabb gyönyörű kályha, romantikus szobabelső.


    A grófkisasszony vajon a fehér lovon érkező királyfit várja? 

    előzmény:
    *Szigal* (27699)
    2016-06-09  14:51
  3. 2016. június 9. 14:5127699.

    Az időutazást elősegítették a korabeli ruhákba bújtatott bábuk, mintha élettel töltötték volna meg a magas tereket. 


    Ismét meglepett a részletek aprólékos kidolgozása - csodálatot keltettek. 

    előzmény:
    *Szigal* (27698)
    2016-06-09  14:40
  4. 2016. június 9. 14:4027698.

    Nem utaztam Timrátra, hétfőre halasztottuk a munkakezdést. 


    Folytatom a kastély további szobáinak a bemutatását. Igazán szépen restaurálták, élvezet végigsétálni az egymásba nyíló szobákon. Furcsának tartom az akkori életmódot, vajon hogyan oldották meg a magánélet napi pillanatait, az intimitás elemi követelményeit? Ám a bútorok, a szőnyegek, a kályhák, és minden apó részlet a restaurátorok hozzáértéséről tanúskodik. 

    előzmény:
    *Szigal* (27697)
    2016-06-09  07:15
  5. 2016. június 9. 07:1527697.

    Szervusztok!


    A tegnap esti merénylet után érthetően nincs sok kedvem, meg aztán mennem is kell, segítséget ígértem egy ismerősnek ügyei rendezésében. Ha időben végzek, lehet, hogy Timrátra is elutazom. 


    Majd jelentkezem és a képek feltöltését is folytatom, amint időm és hangulatom engedi.


    Szép napot kívánok!

  6. 2016. június 8. 20:3627696.

    Gyönyörű ez a kastély. Hát a "Pista" jól megmosolyogtatott.

    előzmény:
    *Szigal* (27695)
    2016-06-08  15:55
  7. 2016. június 8. 15:5527695.

    Még egy nekifutás:


    1. A kastély impozáns előcsarnoka.


    2. Dolgozószoba.


    3. Biliárdterem.


    4. Vajon ez a szép csempekályha kimelegíthette a magas, egybenyíló szobákat? 


    Folytatása következik. Majd. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (27694)
    2016-06-08  15:19
  8. 2016. június 8. 15:1927694.

    Bizony szép napom volt a tegnapi - akár az elmúlt 2-3 hét összes napja! Jóé megy nekem mostanában, feltöltődtem szeretettel és szebbnél szebb élményekkel! Feltétlenül mondd meg M.-nek, hogy a csütörtök éjjel - érkezésem után azonnal elültetett borsmenta új életre kelt G. kertjében. Nagyon örülök ennek! 


    Jöjjön akkor még néhány kép.


    1. - 2. Mind más és más szögből láttam nagyon szépnek!


    3. A park minden szögletét a szívembe zártam.


    4. Fordítom a tábla románul írt szövegét:


    * Az 1482-es évben Károlyi Lancz László kő lakóház építésébe kezdett.


    * 1592-ben Károlyi Mihály törökök elleni vár formájában erősíti meg.


    * 1699-ben Károlyi Sándor díszesebbé alakítja (ugyanaz a Sándor, akinek a mellszobrát már láthattuk).


    * 1794-ben Károlyi József gróf lebontja a régi várat és (helyébe) kastélyt épít.  


    * 1894-ben Károly Pista (sic!) gróf lovagvárrá alakítja. 


    Jót mulattam, hogy az utókor román történésze simán lepistázta Károlyi István grófot! 

    előzmény:
    tanaria (27691)
    2016-06-08  09:59
  9. 2016. június 8. 14:3027693.

    Szervusz, Marika!


    Nem tudtalak hívni, mert a kis manócskák eltelefonálták a keretet. Na persze, nem is manócskák voltak, hanem pajkos kisegerek, akik a macska távoztával cini-cini táncra perdültek. Szóval, majd a jövő héten, jó? 


    Már csak azért is igyekeznem kellene a "színes" beszámolókkal, mert nagyon érdekelnek a Te képeid és szerintem nem örültél a minapi javaslatomnak, hogy párhuzamosan mutassuk be útirajzainkat. Biztos vagyok benne, hogy a Tiéd sokkal színesebb lesz - négy ország! - már alig várom!


     


     

    előzmény:
    Alsórákosi (27692)
    2016-06-08  12:25
  10. 2016. június 8. 12:2527692.

    Esőmentes Medárd napot kívánok!


    Köszönöm az eddigi "színes" beszámolót .


    Remélem mire hétfőn hazatérek bővelkedhetek az élményekben gazdag folytatásnak.


    Legyen kellemes hétvégétek.

  11. 2016. június 8. 09:5927691.

    Mindenkinek szép napot!


    Gyönyörű a kastély és annak külön örvendek, hogy fel van újítva és ilyen szépen karban tartva! Mert, hogy igen sok rom vagy közel-rom-kastély van Erdélyben.


    Szép napod lehetett G.-val.


    A mai délutánt mi is együtt töltjük Katival kettesben.

    előzmény:
    *Szigal* (27689)
    2016-06-08  07:47
  12. 2016. június 8. 08:0227690.

    egyedül is vissza is tértünk. 


    Felejtsétek el a fenti béna mondatot, helyette írom, hogy a kastély parkjába többször visszatértem, de majd mindent a maga idejében. 


     


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (27689)
    2016-06-08  07:47
  13. 2016. június 8. 07:4727689.

    1. Fák között, a kastély felé. 


    2. Még sok szó lesz róla, mármint a kastélyról, amelybe bármikor, bármeddig szívesen barangolnék. 


    3. Kedves kis rokonom Alexander Károlyi (1668-1743) mellszobra mellett. A szobor az 1711-es Szatmári békeszerződés egyik aláírójának állít emléket. 


    4. Minden szögből fényképezésre ösztökélt. 


    ***


    Most mennem kell, de a délutánom a tiétek. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (27688)
    2016-06-08  07:11
  14. 2016. június 8. 07:1127688.

    Jó reggelt!


    Köszönöm az ösztönzést, Tanaria és Neked is, kedves Tetszikelő! Folytatnám, de előtte röviden a tegnapról, mert fogalmam sincs hogyan telt el. Megérkeztem, meséltem, beszélgettünk, elkanyarodtunk témáktól, aztán vissza, fényképeket nézegettünk, egyszóval este lett és sajnos indulnom kellett haza. Mokka, akinek nevét a lányom szerint egy k-val kellene írni, de akkor Moka lenne és így bizony hosszú ó-t kívánna (maradjon hát itt Mokka), szóval a kiskutya nagy-nagy, igazi és őszinte örömmel fogadott. Büszke is vagyok erre! 


    Gyönyörű a kert és a kolozsvári borsmenta is megfogant! 


    ***


    Két és fél hét előtti sétánk a Károlyi-parkban és kastélyban folytatódott. Az előzőleg említett M., a házigazdám és barátnőm elvitt egy közeli panzióba, ahonnan győri rokonommal, drága és felejthetetlen unokaöcsém özvegyével elindultunk kastélyhódító túránkra. Ott születtek a következő fotók. 


    1. A kastélylátogatás előtt azonban, a panzió közelében láttam meg a kívülről már rendbe hozott zsinagógát, ahová majd, egy másik napon, egyedül is vissza is tértünk.


    2. - 3. Kilátás a panzió egyik emeleti ablakából.


    4. A Károlyi-park egyik bejárata. 


     


     

    előzmény:
    tanaria (27687)
    2016-06-07  13:31
  15. 2016. június 7. 13:3127687.


    Élvezem a séta minden pillanatát. Tudom, ez csak rövid összefoglalása az általad fényképezetteknek. Ügyesen szelektálsz.


    Mindenkinek szép napot!

    előzmény:
    *Szigal* (27686)
    2016-06-07  06:47
  16. 2016. június 7. 06:4727686.

    Az előző képek még Kolozsváron készültek, a következők már Nagykárolyban. 


    Az esküvőt megelőző éjszakán, a fiamék új házában elköltött hangulatos családi vacsora után nagykárolyi barátaink otthonában hajtottam álomra a fejem, ahová lassan úgy jövök, mintha haza jönnék, hiszen több évtizedes barátság köt hozzájuk, fiainkon át, akik egy táborban ismerkedtek meg, a nyolcvanas évek legelején. Azóta tart töretlenül, és ahogyan a harmadik generációs Dávid kifejtette: a hajdani fiúk nem csak barátok, hanem szinte testvérek. Én is így viszonyulok a szülőkhöz, és amikor ide jövök, otthon érzem magam. 


    1. Amikor felmentem a szobámba, ez a látvány került elém a hatalmas lépcsőházi ablakon keresztül. 


    2. Az ágyammal szembeni cserépkályha.


    3. Reggel, már az esküvő reggelén, házigazdámmal rövid sétára indultunk. Nagyszerű idegenvezetőként a közelben lévő ház falán ezt az emléktáblát mutatta meg. >>>>


    A történetet is kikerekítette, hiszen 38 éven át tanított magyar tanárnőként… A tábla a Térey Mari szülőháza helyén lévő épületen van, ahol a szembeni Arany Szarvas fogadó ablakából Petőfi először pillantotta meg az ő Júliáját. 


    4. Belépünk a híres-nevezetes Károlyi parkba, de erről majd este, vagy holnap. Ígérem, hogy nem lesz unalmas. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (27685)
    2016-06-07  06:20
  17. 2016. június 7. 06:2027685.

    Most megfordítom Hofi mondását: Holdfényes jó reggelt!  


    Mi mindig egy szobában vagyunk, Tanaria, ha nem is a fizikai valónkban! 


    Ma 16 éve, éppen ezekben az órákban maradtam özvegyen. Mintha tegnap lett volna…


    ***


    Korán keltem, zaklatott álom költött, így marad kis időm néhány további képre, mert még tegnap előkészítettem azokat. 


    Itt éppen fák és virágok, hiszen ugyanúgy lenyűgöznek, mint mondjuk egy szép barokk épület. 


     

    előzmény:
    tanaria (27684)
    2016-06-06  21:29
  18. 2016. június 6. 21:2927684.

    Egyszerre írtunk, pedig most nem egy szobában vagyunk.


    Jó a mondás! Köszönöm. Nektek is!

    előzmény:
    *Szigal* (27682)
    2016-06-06  21:14
  19. 2016. június 6. 21:2627683.

    Szép!


    Jó volt újra nézni a helyeket amerre jártunk.


    Katikáék nemrég mentek el. Éjjel utaztak, nagyon fáradtak voltak, de jól esett nekik is a beszélgetés. Még valami nagyon finom datolyás, házikészítésű mogyoró-és valamilyen dió-vajas édességet is készített, ami nagyon finom és semmi cukor nincs benne!


    Izgalommal várom a további képeket!


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (27679)
    2016-06-06  08:08
  20. 2016. június 6. 21:1427682.

    Szervusztok!


    Nagy kedvem nincs folytatni, hiányzik az ösztönzés. Tanaria, neked biztosan jól telt a napod, együtt lehettél a kislányoddal, sokat gondoltam ma rátok. 


    Holnap én leszek együtt a kislányommal, reggel korán indulok, nem lesz alkalmam beköszönni, esetleg a vonatból küldhetek nektek üdvözletet. Majd meglátom. 


    Ma a Maradj talpon egyik kérdése eszembe juttatta Hofi Géza kedves mondatát: 


    Napsugaras jó éjszakát!


     

  21. 2016. június 6. 09:0227681.

    A ma reggeli túl-ten-gést be kellene most fejeznem, ami nem jelenti azt, hogy később, délután-este nem folytatom.


    Az első nap estéjén meglátogatott a Tanariáék közelében lakó gyermekkori barátnőm, a líceumban padtársnőm, akivel másnap délelőttre közös sétát terveztünk, csak úgy a lakónegyed fái-virágai-épületei-játszóterei között, mert akkor még elég nehezen jártam (később belejöttem, és számításaim szerint autóval, vonattal, gyalog mintegy 1000 kilométert tettem meg a két hét alatt, de lehet, hogy valamivel többet…)


    ***


    1. A sok boglárka-sziget egyike.


    2. Talán hársfa? Nem tudom eldönteni.


    3. A legvalószínűtlenebb helyeken bukkannak elő.


    4. Csődöt mondott a "tudományom", fogalmam sincs, hogy ez a csoda milyen fának a virága. Segítenétek? 


    ***


    Ugyanannak a napnak délutánján nagykárolyi barátaim unokája (azaz fiam gyermekkori barátjának fia - bonyolult, ugye?, sőt, a 27664-ben belinkelt videó táncospárjának unokatestvére ), a Dávid nevet viselő végzős joghallgató és tehetséges rádióriporter repített Kolozsvárról Nagykárolyba, úgy, hogy a 180 kilométer megannyi szépségét sem örökítettem meg, mert élénk beszélgetésbe merültünk. 


     

    előzmény:
    *Szigal* (27680)
    2016-06-06  08:36
  22. 2016. június 6. 08:3627680.

    Azaz S. Nagy István, mert tulajdonneveket ugye nagy betűvel kellene írni. 


    ***


    Jól elkanyarodtam a képeimtől, de néha a felhőn-járást is gyakorolni kell…


    Haladjunk!


    1. - 2. A kaland mindig szembe jön velünk. Még mindig az első napon, május 19.-én vagyunk, hazafelé buszoztunk-troliztunk Tanariával, és a járműben, velem szemben felfigyeltem egy bocskoros lábra. A gazdája nagyon szép, gazdagon hímzett avasi román népviseletben állt, kezében egy szál rózsával. Megkértem, hogy fotózhassam és beszédbe elegyedtünk. (Beszúrás: évek óta nem beszéltem románul, akkor még elég nehézkésen fejeztem ki magam, de a két hét végére minden visszakerült a helyére.)


    A nőnek olyan tiszta tekintete volt, amilyet talán csak a gyermekeknél látni. Elmondta, hogy egy hagyományőrző együttes tagjaként érkezett Kolozsvárra. Az öltözete egy vagyonba kerülhetett, de az a bocskor… Ezt látnunk kellett és mindkettőnknek nagyon tetszett.  (Az élmény a buszban hevert, azaz állt…)


    3. Más téma: soha ilyen gazdag virágzást nem láttam, mint az idén, se ilyen harsány zöldet, az erdélyi természet virágözönnel fogadta rég látott lányát. Itt éppen egy jázminbokor, tele-tele illattal és szépséggel. 


    4. Bármerre jártam, a zöld fűben ilyen és ehhez hasonló boglárka-szigetek virítottak. 

    előzmény:
    *Szigal* (27679)
    2016-06-06  08:08
  23. 2016. június 6. 08:0827679.

    Akkor is, csakis a Te anyukádat juttatja eszembe! Ám nézd mit találtam


    Ráadásul ezt is:


     


    Ha mosoly helyett vendéged egy könnyes pillanat,
    Elhagytak a jó barátaid.
    Legyints egyet, ne gondold, hogy mindig így marad,
    A derűs ég majd újból rád tekint.

    Ha lábad elé halott fákról hull a rőt avar,
    S megborzongat a hűvös őszi szél.
    Legyints egyet, a tavasz úgyis visszajön hamar,
    Addig, míg az emlék benned él.

    A felhő fölött mindig kék az ég, kék az ég.
    Menj el egyedül arra, s láthatod, láthatod.
    A felhők fölött mindig kék az ég, 
    Messze űzi minden bánatod.

    A felhők fölött mindig kék az ég, 
    Menj el egyedül arra, s láthatod.
    A felhők fölött mindig kék az ég, 
    Messze űzi minden bánatod.

    Ha éjszakánként felriadsz, és csendesen bámulod,
    Falak mentén megnőtt árnyakat.
    A kedvesedre ne gondolj, ki hűtlenül elhagyott,
    Keress inkább újabb álmokat.

    A felhő fölött mindig kék az ég, kék az ég.
    Menj el egyedül arra, s láthatod, láthatod.
    A felhők fölött mindig kék az ég, 
    Messze űzi minden bánatod.

    A felhők fölött mindig kék az ég, kék .
    Menj el egyedül arra, s láthatod, láthatod.
    A felhők fölött mindig kék az ég, 
    Messze űzi minden bánatod.
    A felhők fölött mindig kék az ég.
    Felhők fölött mindig kék az ég.
    A felhők fölött mindig kék az ég.
    A felhők fölött kék az ég. Felhők fölött kék az ég, kék...
    1973. General együttes,
    szöveg: S. Nagy istván, zeneszerző: Ihász Gábor.
    előzmény:
    *Szigal* (27677)
    2016-06-06  07:53
  24. 2016. június 6. 07:5427678.

    No még egyet - mert megérdemli!

    előzmény:
    *Szigal* (27677)
    2016-06-06  07:53
  25. 2016. június 6. 07:5327677.

    A felhőn-járás vágya engem is megkísért, Tanaria! És annyiszor, de annyiszor eszembe jutott anyukád bölcs mondása, hogy: A felhők fölött mindig kék az ég! Csodálatos életfilozófia sűrűsödik a szavakban!


    Folytassuk a kedvenc szobrommal. >>>>

    előzmény:
    tanaria (27672)
    2016-06-05  12:39
  26. 2016. június 6. 07:3527676.

    Jó reggelt! 


    Tegnap kissé kifáradtam. A meleg ugyan csökkent valamennyit, de nem lényegesen, Klárikánál pedig rengeteg munka akadt, ráadásul délután a szemészetre is el kellett mennünk, újabb OCT-vizsgálatra. Mindketten túléltük. Az a jó, hogy annyira örült nekem, hogy többször is rám sugarazta utánozhatatlan mosolyát. 


    Estére már nem maradt erőm a képekkel foglalkozni, most viszont rátok zúdítok egy újabb sorozatot. 


    1. A megunhatatlan téma, annál is inkább, mert viharos ifjúságom összes jelentősebb találkozásait "a ló farkánál" bonyolítottam. 


    2. Az 1778-79-ben barokk stílusban épített  egykori minorita templom és kolostor ma görög-katolikus katedrális.


    3. - 4. A sok-sok műemlékkel teli Deák Ferenc utcán  Tanariával megtaláltuk következő találkozásaink törzshelyét, a pici, de rendkívül hangulatos Le petit Paris nevet viselő kávéházat. Remélem a képeken a hely hangulata is átjön. 

  27. 2016. június 5. 17:3927675.

    Pedig elhiheted, hogy nálatok fotóztam!


    Hová tetted a fantáziád? Nem is ablak az, hanem a balkonotok két szélső fala, valahonnan a szoba közepéből, de biztos, hogy soha többé nem találnám meg azt a szöget! Látod ilyen az ihlet!


    Annak viszont örülök, hogy előkerült egyik kedvenc zugolvasónk!

    előzmény:
    tanaria (27673)
    2016-06-05  12:45
  28. 2016. június 5. 17:1327674.

    előzmény:
    tanaria (27673)
    2016-06-05  12:45
  29. 2016. június 5. 12:4527673.

    felhőn-járás


    Akárhogy nézem, nálunk ilyen ablak, szög nincs. Tény, hogy te találtál.

    előzmény:
    *Szigal* (27670)
    2016-06-05  07:28
  30. 2016. június 5. 12:3927672.

    Szép napot!


    Engem midig megkísért a felhő-járás.

    előzmény:
    *Szigal* (27669)
    2016-06-05  07:18
  31. 2016. június 5. 07:3727671.

    Élénk beszélgetésbe és nosztalgiázásba merültünk, így észre se vettük, hogy Kolozsvár szívébe érkeztünk - a főtérre. Természetesen, a sok ismert és kevésbé ismert téma között találtuk magunkat.


    1. Márton Áron püspök szobrát a Szent Mihály templom előtt, kissé baloldali irányban, még soha nem láttam. 


    2. A templomot őrző fenyőfák.


    3. És kedvenc találkahelyem: a Fadrusz-szobor. 


    4. Milyen kicsik vagyunk mellette! 


    ***


    félbe kell szakítanom, mert indul az első munkanapom, ráadásul két részletben. Mindjárt indulok Klárikához. 

    előzmény:
    *Szigal* (27670)
    2016-06-05  07:28
  32. 2016. június 5. 07:2827670.

    Elszoktam az y és z betűk felcserélt helyéről, majd belejövök, addig is elnézést.


    ***


    1. Tanaria erdeje - felülről, a hetedik emeletről. Nem jövök rá, honnan, milyen szögből kattintottam, de így is tetszik. Nem a kép, hanem az erdő. 


    2. Kolozsvár feletti felhők, amikor az első sétára indultunk.  


    3. És a lakónegyed szépséges fáinak egyike. 


    4. Ez pedig Tanaria újraéledt fenyőfája (lásd a 27630. hozzászólás fotóját is). 

    előzmény:
    *Szigal* (27669)
    2016-06-05  07:18
  33. 2016. június 5. 07:1827669.

    Eyeket a képeket nem én fényképeztem, de az én gépemmel örökítették meg. Már az 56 személyes kisgépen történt, amikor egy kedves - hozzám hasonlóan lázasan fényképező, mellettem, és az ablak mellett ülő - hölgyet kértem  meg, hogy számomra is kattintson néhányat a látványból. 


    Így érkeztünk Kolozsvár, illetve a szamosfalvi repülőtér fölé. 


    ***


    Közben beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy Ciprusból érkezik haza, Kolozsvárra, és nagyon szeretne Izraelbe jönni, de hát ott… lőnek. Mondtam neki, hogy nyugodtan jöhet, itt se "lőnek" többet, mint akárhol. 

    előzmény:
    *Szigal* (27668)
    2016-06-05  07:08
  34. 2016. június 5. 07:0827668.

    Jó reggelt! 


    Én már annak is örülök, ha valaki "tetszikel", de jobb lenne, ha az illető írna is néhány szót...


    Tanaria, tudom, hogy mennyire várod a kislányodat! Kedves, mosolygós, gyönyörű most is, mint azelőtt, igazi élmény volt a Csíkszeredában vele töltött egy óra, kár, hogy az idő hiányában csak ennyire futotta. 


    Tegnap estére nagyon elfáradtam. Lebutítottam az első két nap képeit, a május 19. és 20.-i alig néhányat, most fel is teszem. Lehet, hogy egy-kettő ismétlésnek tűnik, de talán mélyíti a téma első benyomásait? 


    ***


    1. - 2. - 3. Utazás előtti napon, május 18.-án is az eget kémleltem, nagyon vártam már, hogy a felhők fölé kerüljek.


    4. Valamivel éjfél után, május 19.-én már fentről láthattam Tel-Aviv éjszakai fényeit.


    ***


    Arra is rájöttem, hogy miért választottam az átszállásos utazást. Van a repülésben néhány nagyon kedvelt pillanat: amikor a gép felemeli az orrát és diadalmasan hasítani kezdi a levegőt, fel, egyre feljebb! Ezekben a pillanatokban most négyszer volt részem! 

    előzmény:
    *Szigal* (27667)
    2016-06-04  16:31
  35. 2016. június 4. 16:3127667.

    Itt meg majdnem 40 fok van. És áll a levegő, nagyon nehéz újra megszokni. Kicsit olvasgattam az időjárásról és azt írják, hogy júniustól augusztusig nagy hőség várható, nem mintha újdonság lenne, de még azt is hozzátették, hogy a szokottnál is nehezebb kánikula lesz. Most nagyon vágyom a kolozsvári esők után, Tanaria.


    Megvolt az ünnepség, sokan voltunk a Stela Maris kolostor közelében néhány éve megnyílt Santa Maria nevű arab vendéglőben. Kóser ugyan nem volt, de finom sajtok, felvágottak, előételek és saláták igen, majd a fő fogást választani lehetett. Én gombás-tejfölös lazagnát kértem, ami nagyon finom és bőséges volt, utána pedig almás strudelt fagylalt és kávé kísérettel. Jól megy nekem mostanában... Az ünnepelt fia, menye, unokái, egyik rokona és barátai megható szavakkal köszöntötték ezt az igazán kivételes asszonyt, aki olyan főnök volt, hogy most is barátként viszonyulunk egymáshoz. A közvetlen kollégákkal januártól nem találkoztunk, jó volt velük csevegni, szót váltani. Alig érkeztem haza, és máris kellemes élményben volt részem. 

    előzmény:
    tanaria (27666)
    2016-06-04  10:55
  36. 2016. június 4. 10:5527666.

    Mindenkinek szép napot!


    Két napig szinte egyvégben esett az eső. Ma reggel derült ég köszöntött, de mostanra újra beborult.


    Nekikezdtem a Tamási Gáspár (Tamási Áron öccse) szép című könyvének (Vadon nőtt gyöngyvirág). Olvasmányos.


    Közben Kati-lányommal beszéltem. Hétfőn jönnek!


     

    előzmény:
    *Szigal* (27665)
    2016-06-04  07:47
  37. 2016. június 4. 07:4727665.

    Jó reggelt!


    No, most ugrik ki a szög a zsákból! Vajon így szól a közmondás? Vagy összekevertem volna valami mással? 


    Szóval, tegnap megpróbáltam a képekkel dolgozni, háromszor is nekiugrottam, töltött is rendesen, de először a harmadánál, aztán a felénél, majd a már a vége felé jelezte, hogy állj meg vándor, mert nincs több szabad tárhelyed!


    Mindhárom fázisban töröltem illetve különböző tartalmakat átmásoltam a winchesterre, ami már magában macerás eljárás, inkább a válogatás, mint a konkrét munka. Így szépen kifutottam az időből, mert a telefon állandóan szólt, felgyűlt a mosnivaló, ésatöbbi, ésatöbbi. Végül drasztikus nagytakarítás után szabadon tölt a kártyaolvasóm, nemsokára be is fejezi, ám egy óra múlva indulnom kell a volt főnöknőm-barátnőm 80. születésnapi ünnepségére. Nagy felhajtás lesz a jelek szerint.


    Azért remélem, hogy még ma beindíthatom a képek feltevését, és ha Alsórákosi-Marika is küldené az övéit, párhuzamos útirajzokkal szórakoztathatjuk a mi kedves zugolvasóinkat! 

  38. 2016. június 3. 10:0227664.

    Amíg a több mint 1500 fényképpel (géppel és mobillal is fotóztam) bajlódom, felteszek nektek egy alig két perces felvételt, amely egyszerre három barátomról szól: a Carmina Renascentia nagykárolyi régizene együttes blockflötén zenélő alapító tagjáról (ha a videó alatti "még több" gombot megnyomjátok, a többi adatra is fény derül), és gyermekeiről, a két táncosról szól. Fogadjátok szeretettel, mert gyönyörű! Chiara Stella - 1581-ből!

    előzmény:
    *Szigal* (27663)
    2016-06-03  09:19
  39. 2016. június 3. 09:1927663.

    Szervusztok!


    Én is nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Gyönyörű két hét van mögöttem, de ahogyan az én drágáim fogadtak, ráteszi a koronát az elmúlt 14 napra. Természetesen a lányokra és a cicákra gondolok. 


    Ehhez a mostani nagyon jó érzéshez a kalandos utazás is hozzájárul. Tanaria kísért ki a kolozsvári repülőtérre, sokkal hamarább mentünk ki, mint kellett volna, mert én az itteni jó szokásokhoz tartottam magam - arra a bizonyos három órára gondolok, amelyek itt a mindenféle, de főleg biztonsági ellenőrzéseket jelentik. Kolozsváron csak egy órára volt szükség. Időben fel is szálltunk, húúúúú de szép volt a világ odafentről! 


    Időben meg is érkeztünk Bukarestbe, jött aztán a vég nélküli gyaloglás, lejártam a lábam, mire megtaláltam a külföldi járatokat. Nagyon szép az Otopeni-i repülőtér, de óriási távolságok vannak benne. Újabb biztonsági ellenőrzés után megkerestem az indulási kaput, amely a 12-es számot viselte, de valami oknál fogva a nyolcas és a tizenhatos közé ékelődött, egy mellékúton, na jó, megtaláltam, leültem és vártam, hogy a beszálláshoz hívjanak. Bizony nem hívtak, aztán kitettek és be is mondtak egy értesítést, amely szerint a gépünk egy órával később száll fel. 


    Várakozás közben lebonyolítottam a romániai beszélgetéseket, aztán visszacseréltem a SIM-kártyát, hogy megérkezve majd kommunikálni tudjak az enyéimmel. 75 perces késéssel szálltunk fel, remek utunk volt, csak aggódtam, mert tudtam, hogy a Ben Gurion repülőtéren a kicsi lányom sokat fog várni. Szerencsére már otthon látta, hogy késünk, így ő is később érkezett a reptérre. Hét óra helyett fél kilenckor szálltunk le, kétségbeesetten láttam itt is a nagy távolságokat, de ráálltam a mozgó sávra, és egy-kettőre az útlevél vizsgálathoz érkeztem. Rengetegen voltunk ott, sorba álltam, türelmesen várakoztam, de most a telefonommal volt baj, nem akart ráállni az izraeli hálózatra. 


    Esyembe jutott ekkor, hogy hopp! - hiszen nekem van biometrikus beléptető kártyám, akár használhatnám is! Működött is, búcsút intettem a sornak, aztán gyorsan ki a futószalagokhoz, jött is a bőröndöm és végre megölelhettem egyik gyermekemet.


    Folytatása majd a rengeteg napi teendőm után. 

    előzmény:
    Alsórákosi (27662)
    2016-06-03  07:16
  40. 2016. június 3. 07:1627662.

    Nagy csokor virággal és szeretettel köszöntelek otthonodban.


    Mindenütt jó, de legjobb a saját ágyban ébredni.


    Nagyon várom a képes beszámolódat, feltételezem nem csak én.


    Szép napot kívánok az idetévedőknek.

    előzmény:
    *Szigal* (27659)
    2016-06-01  21:26
  41. 2016. június 2. 21:2327661.

    Drága barátnőm, szeretettel üdvözöllek újra innét. Majd írd meg, hogy fogadtak a cicák, mert a lányok, tudom, nagy szeretettel és örömmel. Most pedig, pihend ki a fáradalmakat a puha-meleg ágyikódban.


    Mindenkinek jó éjszakát kívánok!

    előzmény:
    *Szigal* (27660)
    2016-06-01  21:36
  42. 2016. június 1. 21:3627660.

    Marika, köszönöm a gratulációt, viszem haza a képeket, rengeteget, hogy a lányaim is átérezzék az esküvő jó hangulatát, mert az valóban tökéletes volt.


    Ez alkalommal ennyit és nem bánnám, ha a Te képeid előznék meg az én fotóimat és a történeteid az enyéimet. Már alig várom!

    előzmény:
    Alsórákosi (27656)
    2016-05-30  06:57
  43. 2016. június 1. 21:2627659.

    Szép jó estét!


    Nem vesztem el Csíkországban, drága Alsórákosi-Marika, csak sok jó élmény sűrűsődött az ott töltött két gyönyörű napba. Hétfőről és keddről van szó, mert vasárnap és ma utaztam, ami 5-6 órás út a 280 km-es távon, természetesen gyorsvonattal. Hegyek között visz a vonat, festői tájak gyönyörködtetik a szemet és a lelket. 


    Csíkországban nagyon jól éreztem magam,  drága barátaim szó szerint a tenyerükön hordoztak. Mintha csak tegnap mentem volna onnan el, olyan természetesen folytattuk beszélgetéseink fonalát. 


    Most itt vagyok Tanariánál, és többet már nem is írok, mert fáradt vagyok. Érzelmileg is igénybe vett közös látogatásunk az én egykori iskolámban, az egyetem filológiai fakultásán. Izgalmas volt, gyermek lettem újra.


    Aztán volt egy csodás naplementénk.


    Holnap indulok haza és majd otthonról jelentkezem.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    Alsórákosi (27658)
    2016-05-31  15:40
  44. 2016. május 31. 15:4027658.

    Napsugaras szép napot kívánok!


    Én is üdvözöllek kedves Tanaria. Valóban sok érdekeset láttam és a "balkáni" állapotokat Magyarországhoz közeledve tapasztaltam meg.


    Képek nélkül nem érdemes bármit is írni, majd idővel sorkerül rá. 


    Ibikénk elveszett "Csíkországban"? Hiányzik és sokat gondolok Rá.


     

    előzmény:
    tanaria (27657)
    2016-05-30  10:33
  45. 2016. május 30. 10:3327657.

    Szép napot!


    Nagy örömmel üdvözöllek, Alsórákosi! Biztosan gyönyörű, élményekben gazdag időszak van mögötted. Alig várom a képes beszámolót. De képek nélkül is mesélhetsz benyomásaidról. Nagyon érdekes lehetett.


     

    előzmény:
    Alsórákosi (27656)
    2016-05-30  06:57
  46. 2016. május 30. 06:5727656.

    : .


    Napsugaras boldog napot kívánok az idetévedőknek!


    Köszönöm az aggódást, utoljára Anyácskám aggódott miattam egy-egy távollétemkor.


    Gratulálok az ifjú házasoknak és az öröm anyának.


    Visszaolvastam, de még a "tetsziket" sem engedte ez a "bűvös" rendszer , pedig mennyi izgalmas, tartalmas Ó-hazádban eltöltött időszak van mögötted/előtted. Nagyon várom a magyarázatokkal színesített képeidet, úti élményeidet. 


    Az enyém majd utánad következik, jelenleg még nincs feltöltve, mert nem tudom hogyan kell az "előzmények" nélkül megoldani.   Az El Camino-s csak a hétvégén ér haza, aki megoldja és feltölti a 4 országban látottakat.


    Csíkországhoz - mindenképpen - jó időjárást és örömteli napokat kívánok rég' nem látott rokonaiddal, barátaiddal.


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (27655)
    2016-05-29  10:04
  47. 2016. május 29. 10:0427655.

    Szervusztok! 


    Alsórákosi-Marika, már nagyon várlak, sőt, már-már aggódom miattad.


    Nemsokára szedem a sátorfámat, de szép ez a kifejezés! Estére már Csíkországban leszek és külön adomány, hogy nappal utazhatok, láthatom azt a tájat, amely egyike a világon legszebbeknek. No és fényképezhetek is. 


    Szervusztok, majd még jövök. Tanaria pedig tarthatja a tüzet. Segítsetek neki, nem méltányos, ha csak zugolvastok - gondolom én.

    előzmény:
    *Szigal* (27654)
    2016-05-28  22:10
  48. 2016. május 28. 22:1027654.

    Azért ilyen sem volt még a topik történetében, hogy csupán egy méter távolságról és ugyanabban a percben két topiktárs egyazon témáról küldjön üzenetet, miután mindketten megnézték (-tük) mi újság a neten.


    A meseszép és nagyon gazdag Botanikus kertről most csak annyit, hogy Fenci többször is eszembe jutott, mert egyszer, ha hazamennek, ajánlatos lenne betévedni ide, hogy pálmák és tavirózsák és egyéb látványok őt is elbűvöljék, meg a családtagjait is, ahogyan velünk történt. Sokat barangoltunk benne, és igazán jó volt, bár rendesen el is fáradtunk.


    Alsórákosi-Marika,  otthon vagy már? Kérlek jelentkezz!


     


     

    előzmény:
    tanaria (27652)
    2016-05-28  21:35
  49. 2016. május 28. 21:3527653.

    Folytatás, ahogyan ígértem.


    Tegnap délután még két hajdani osztálytárssal és baráttal is találkoztunk, miután a Fellegvárról jövet végiggyalogoltuk fél Kolozsvárt, beültünk egy valamikor elegáns cukrászdába és gesztenyepürét ettünk, finom volt. Előtte pedig Tanariával egy Kis Párizsnak nevezett valóban elegáns helyen nagyon jó gyümölcsturmixot ittunk. Dőzsölés a javából, de milyen jól esett!


    Ma új barátot szereztem, Tanaria gyermekkori barátnője személyében, de a mai barangolásokról majd holnap írok, ha lesz időm.

    előzmény:
    *Szigal* (27651)
    2016-05-28  16:34
  50. 2016. május 28. 21:3527652.

    Ma pedig a Botanikus kertet látogattuk meg. A nagy meleg ellenére szép élmény volt. A k-vári barátnőmmel hármasban töltöttünk egy pár gyönyörű órát.


    Minden átutazónak melegen ajánlom, mert nagyon szép.


    Holnap Szigal utazik Csíkba.


    Jó éjszakát zugolvasók.


     

    előzmény:
    *Szigal* (27651)
    2016-05-28  16:34

Címlap

top