Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2014. július 5. 22:0922001.
    1. Még egy utolsó kép a drúz shoppingolásból. 
    ***
    Innen felmentünk a régóta vágyott Muchraqa kolostorhoz (Sarutlan Kármelita Rendház), oda, ahol a legenda szerint három világvallás Illés prófétája legyőzte Baál követőit. Fent van a világ tetején, csodaszép helyen és itt sok-sok képet készítettem. Ma megmutatom az eddig lebutítottakat. A többit majd holnap este, mert napközben ismét nem leszek a gép mellett. 
    ***
    A kolostor kertje is gyönyörű, minden van benne, kövekből épített díszítőelemek, rengeteg kaktusz, illatos fenyőfajták, a virágszigetek között régi mezőgazdasági és kertészeti eszközök, szobrok, padok, ismét virágok. Teljesen rapszódikus a fotófelhozatal is - a fentieknek megfelelően. 
    2. Óriási gömbkaktusz.


    3. Pihenünk? 


    4. A kert egyik szépséges sarka. 

    előzmény:
    *Szigal* (22000)
    2014-07-05  21:55
  2. 2014. július 5. 21:5522000.
    Folytatom. Az előző sorozat utolsó képén egy drúz fiatalembert láthattok. 


    1. - 2. A piac legérdekesebb sarka: kaktuszok minden mennyiségben, de persze egyéb cserepes növények is. 


    3. - 4. A következő drúz faluban, Dáliát-el-Kármelen rengeteget csellengtünk, de ismét elfelejtettem fényképezni. Sajnos csak az utolsó egy-két üzletben jutott eszembe. Mindegyikünk vásárolt valamit, Panni a legtöbbet, igazán tetszetős dolgokat, Zsuzsa kapott ajándékba egy kerámia csengettyűt, én is megvásároltam az ötödik fekete nadrágomat. Vagy a hatodikat?





    előzmény:
    *Szigal* (21999)
    2014-07-05  21:45
  3. 2014. július 5. 21:4521999.
    Jó estét!


    Nem, már nem butítok, mert közben szégyenszemre elaludtam. Aztán a telefon ébresztett fel, és rájöttem, hogy még nincs is alvásidő, össze kell szednem magam. Felteszek néhány rend képet, a teljesség igénye nélkül, és itt főleg a szövegre gondolok, mert annak igényesebbnek kellene lennie, és én most nem vagyok megfelelő állapotban. 


    Felmentünk a drúz falvakba és már az első, Isfiya vagy Oszafiya óriási vásárral fogadott, persze, hogy meg kellett néznünk. Igaz keletiesebb hangulatú piacot képzeltünk el, pedig ez nem is volt kínai, csak esetleg török? Kár, mert aprópénzre váltják a később is csak néhány helyen látott drúz kézművesség értékeit. >>>>
    ***
    Marika! Gratulálok a kerek számhoz - 22000! 


    ***
    Julika! Isten hozott, végre itthon vagy! Itthon persze, a topikunkon! Igen, és követtem a régi topik általam nagyon kedvelt tagját. Nagyon tisztelem Őt! 
    előzmény:
    Alsórákosi (21998)
    2014-07-05  21:15
  4. 2014. július 5. 21:1521998.

    Jó estét kívánok!


    Még mindig  butítasz?

    előzmény:
    *Szigal* (21996)
    2014-07-05  16:47
  5. 2014. július 5. 20:0321997.
    Szervusztok!
    Újra itthon vagyok. Kellemes és hasznos volt az idő amit a "varázshegyen" töltöttem. Az eső általában éjszaka esett (ha esett), sokat voltam kinn a parkban, az erdőben, a jó levegőn. Jó sok és erős gyógytornán vettem részt. Most úgy érzem, fel vagyok turbózva. A mókusok még mindig szelídek, és a cinkék is szinte a vállára szállnak az embernek.
    Még nem volt időm sokat visszaolvasni, próbálok visszazökkenni a síkföldi időbe. Még félig pakoltam ki, és mosnivaló is van bőven...
    Szigál, ha a Csillagaosházak...-at nézed, a Pozsonyi ut 54-nél is taláálsz kedvess ismerőst, a szomszéd topikról! Sajnálom, hogy nem voltam itthon és nem vehettem részt egyik megemlékezésen sem.Ja és hát az Örömódát is csak  telefonon át hallhattam...
    Sajnos, nem lehet egyszerre két helyen az ember.
    Zsuzsa, nagyon kellemes időt és együttlétet a gyerekekkel! Ölelem őket is
    ... és mindnyájatokat
  6. 2014. július 5. 16:4721996.
    Én már itthon vagyok és Zsuzsáék is már úton hazafelé. Nem tudom, hogy nekik mi a véleményük, de számomra nagyon jó nap volt a mai és mesélni is fogok. 


    Képzeljétek, itthon tudtam meg, hogy alig egy-két órával miután átrobogtunk a két drúz falun, tűz ütött ki Isfiya, vagy másképpen Oszafiya közelében, nem is hiszem, hogy ekkora szerencsénk volt - nagy-nagy kerülőt kellett volna tennünk, hogy Haifára érkezhessünk. 


    Haiféra érkezve, a román vendéglőben szerettünk volna töltött káposztát enni, sajnos az orrunk előtt elfogyott, így Zsuzsával túrós-tejfölös puliszkával vigasztalódtunk, de Zs. nem igazán díjazta. Nekem nagyon ízlett. Panni kebab-kolbász-hasábkrumpli mellett döntött - gondolom, hogy megelégedésére, ugyanis nagyon éhesek voltunk. Persze, ezt teszi az emberrel a friss hegyi levegő!


    Mindhármunknak abszolút premier volt a kirándulás második célpontja: a Muchraqa-kolostor. Csodaszép hely! A képekkel párhuzamosan mesélek majd, most a butításuk következik.



    előzmény:
    *Szigal* (21995)
    2014-07-05  08:22
  7. 2014. július 5. 08:2221995.
    Ja és még csak annyit, hogy nem eszik olyan forrón a kását, még Jeruzsálemben sem. 
    Köszönöm a figyelmeztetést, de már voltam Jeruzsálemben, július elsején, azokban az órákban, amikor a meggyilkolt fiúkat temették. 
    A beszámoló és néhány fotó majd következik, talán rövidesen erre is sort kerítek. Tegnap nem csuklottál? 




    előzmény:
    Alsórákosi (21993)
    2014-07-05  07:42
  8. 2014. július 5. 08:1721994.
    Köszönöm, Marika! 


    Ki is nyomtattam az üzenetedet - mindenestől. Nagy öröm lesz Zsuzsának, köszönöm a nevében! 
    előzmény:
    Alsórákosi (21993)
    2014-07-05  07:42
  9. 2014. július 5. 07:4221993.

    Jó reggelt!


     


    Sejtelmes sugarak a komor felhők alól, köszönöm.


    Csupa emlékezetes helyeket emlegetsz!


    Nem szeretnék mostanság Jerusalemben lenni, halogasd amíg a kedélyek nem csitulnak.


     


    Szórakoztató kikapcsolódást kívánok.


    P.s.:Küldök egy e-mail, Zsuzsának  fontos lesz.

    előzmény:
    *Szigal* (21992)
    2014-07-05  07:14
  10. 2014. július 5. 07:1421992.
    Ja, és a tegnap különlegességét hangsúlyozza, hogy nem jutott eszembe fényképezni, de egyetlen látvány mégis elővetette velem a gépet. 1. - 2. Ez még fenn, a Stella Marisnál történt. Éppen Kriszmam-Esztert emlegettük. Csupán két kattintás: >>>>


    3. - 4. Ma reggel, napkelte után: >>>>


    Legyen nagyon szép napotok, gondolunk rátok, élvezzük az együttlétet, helyettetek is! 


    Majd mesélünk. 
    előzmény:
    *Szigal* (21991)
    2014-07-05  07:06
  11. 2014. július 5. 07:0621991.
    Jó reggelt!


    Tegnap este már fáradt voltam, ronda meleg volt, magas páratartalommal, ami mindig "felújítja" a fájdalmaimat, így már nem írtam semmit, viszont jót nevettem. Miért is?
    Ezért:
    "Minden jó megvalósulását kívánom neked a mai napra, bár nem tudom mi is a különlegessége."
    Ugye mondtam már Neked, hogy ne irigykedj? 


    Szóval Zsuzsával és Pannival töltöttük a délutánt, felmentünk a Stella Marishoz, bámultuk a tengert a kilátótól és egy idióta anyukát figyeltünk, amint a leglehetetlenebb pózokban és helyeken fényképezgette csemetéit, miközben azok máris úgy pózoltak, mint holmi "celebek" (Azt hiszem először és utoljára használtam ezt a szót). Később a Kármel központban, az Anyák kertje közelében beültünk egy étterembe és vacsorázás közben beszélgettünk, hogy miről? Ha én azt tudnám!


    Ma sokkal jobb programunk van kilátásban. És ahol leszünk, oda még a páratakaró se ér fel. Gondolom. 


    Jeruzsálem ismét elhalasztódik. Már nincs időm, készülnöm kell, mindjárt indulunk. 



  12. 2014. július 4. 14:2621990.
    Köszönöm. Ez nagyon érdekes volt!


    Minden jó megvalósulását kívánom neked a mai napra, bár nem tudom mi is a különlegessége.


    Nagyon várom a beszámolót és a jeruzsálemi képeket is!
    előzmény:
    *Szigal* (21987)
    2014-07-03  20:57
  13. 2014. július 4. 14:2121989.
    Mindenkinek szép napot!


    Itt most nagyon kellemes, ragyogó nyári nap van, és csak 23 fok. Ezt nagyon szeretem, mert nem bírom a kánikulát.


    Nagyon szívesen és nagy izgalommal nézem a képeidet, hiszen annyira más világ. S a magyarázataid is nagyon érdekesek, számomra újak voltak. Úgyhogy, én köszönöm, hogy megosztottad velünk.


    A neten nézegetem én is az ételízesítő készítését, és annyira már rájöttem, hogy minél többféle zöldséget kell összedarálni, megfelelő mennyiség sóval ízesíteni, üvegekbe rakni és kb. ennyi. Lehetne szárítani is mint a vegetát, de az, szerintem sokkal komplikáltabb. 


    Igen, nagyon kellemetlen látni, hogy lelakják mások a lakásodat, de hát gondolja az ember, hogy keres egy kis pénzt...ez nekem nagyon fordítva jött ki. Most mégis újra kiadtam ügynökségen keresztül, tehát nekik kötelességük követni a számlák és a bér fizetését. Már úgyis eldöntöttem, hogy majd eladom, én már nem költözöm oda. Nagyon elment a kedvem...
    előzmény:
    Alsórákosi (21984)
    2014-07-03  19:27
  14. 2014. július 4. 08:0821988.
    Jó reggelt kívánok!


    Mindjárt elszáguldok, de előtte még beköszönök.


    Szép napot, kellemes hétvégét. Remélem, hogy sikerül időt szakítanom a topikra is. Annyi, de annyi mondanivalóm van és még mennyi lesz?!
  15. 2014. július 3. 20:5721987.
    Mielőtt nyugovóra térnék, még elolvastam valamit, amit ma délután tettem félre magamnak.
    Úgy gondolom, hogy érdekes olvasnivaló és az általam említett egzotikus virágról-gyümölcsről szól. 
    Ennek személyes története is van. Emlékszem, amikor több mint hat éve az Ein Bokek-i strandról kilépve először láttam meg, fogalmam se volt, hogy hová tegyem, viszont több szögből is lefényképeztem. 2012 áprilisában a mi Gábor barátunk fia, Gabika örvendeztetett meg egy fantasztikus sorozattal, amit Eilát közelében fotózott - ráadásul ő profi fényképész amellett, hogy sok-sok éve a számítógépem karbantartója. Erről a ritka bibliai növényről volt szó, így kerestem utána, miután megtudtam a héber nevét. Most pedig újabb érdekességeket találtam róla - nagyon örülök, ha a tudásvágyamat nagyritkán ki is tudom elégíteni. 


    Most már igazán: Jó éjt!


    Előtte azonban feltöltöm Gabika néhány fotóját. Ezek FOTÓK, nem amit én fényképezek. Neki - az édesapjához hasonlóan - kitűnő szeme és érzéke van. Ja és szuper masinája.  Az eredmény mindenképpen csodálatos! 

    előzmény:
    *Szigal* (21986)
    2014-07-03  20:16
  16. 2014. július 3. 20:1621986.
    Jó estét!
    A lányom keveset fényképezett, Marika, és legtöbbször hol a kép jobb-, hol a baloldalán folyt ki a Holt-tenger. Régebben velem is gyakran történt ilyesmi, aztán megszoktam, hogy a kijelzőre is figyeljek. Itt-ott megigazítottam, de nem mindig volt lehetséges, így kb. annyi maradt, amennyit feltettem. Sok képem van ezekről a helyekről 2008-ból, illetve 2011-ből, ennek előtte csak papírképek, mert azért mindig fényképeztem, akkor is, amikor elő kellett hivatni, és az bizony még pénzbe is került.  
    ***
    Az imént visszaolvastam és szembesültem az elütéseimmel, de csak a legdurvábbat javítom ki:
    balassagyermeti = balassagyarmati, természetesen. 
    ***
    Holnap azt hiszem sort kerítek a jeruzsálemi beszámolóra is, ha érdekel valakit. 
    Most pedig: Jó éjszakát, nagyon várom a holnapot! 
    előzmény:
    Alsórákosi (21985)
    2014-07-03  19:34
  17. 2014. július 3. 19:3421985.

    Köszönöm szépen! Van még?????


    Gyönyörű hely, sajnos odáig nem mentünk, (mindig az idő hiány).


     


    Összesen négyszer fürödtem meg a Holt-tengerben.


    Sajnos ezt már soha nem fogom a helyszínen meglátni!

    előzmény:
    *Szigal* (21978)
    2014-07-03  13:35
  18. 2014. július 3. 19:2721984.

    Kellemes esti időtöltést kívánok!


    Megtisztelő számomra, hogy "velem" töltöd az idődet.


    Ha nem igyekszel utóléri a következő iráni sorozat!


     


    Hogy kell  ételízesítőt készíteni, nem ismerem?


     


    Ma én is elmentem a lakásban "felmérni" a károkat és megörökítettem néhány fotóval.


    Szerintem a 20 hónap alatt csak ott takarítottak ahol a papok táncoltak.


    Minden csupa szutyok, a legbosszantóbb, hogy ujra kell festetni néhány helységet


    és kitakaríttatni.


    Fiatal erdélyi házaspár volt 1 gyerekkel.


     

    előzmény:
    tanaria (21973)
    2014-07-02  21:55
  19. 2014. július 3. 14:4221983.
    Gyönyörű hangulatú képek. Olyan lustálkodásra csábítók.. A tükröződősek olyanok mintha festve lennének. Csodaszép helyek!


    Biztosan remek egy hétvége volt. Sok ilyent kívánok még K-nek.


    Most itt csendesen esik. Egy félórája még vadul fújt a szél.
    előzmény:
    *Szigal* (21982)
    2014-07-03  14:16
  20. 2014. július 3. 14:1621982.
    1. Ein Bokek partja madártávlatból.


    2. A híres-nevezetes tükröződések a párás idő miatt eléggé gyengén láthatók, de így talán még sejtelmesebbek. 


    Vannak még 2008-as 2011-es saját képeim is, de azokat már láthattátok - annak idején. 


    3. Mégis kikerestem egyetlen tükröződöst. -:)))))


    4. Jutalmat is kaptam a keresésért! Ez egy igazi ritkaság, sivatagi növény-virág-gyümölcs: Szodoma almája. Nem voltam rest és előkerestem, amit 2012. április 2-án írtam róla: 
    "Fél éjszakán át kerestem róla az adatokat, de most már tudom, hogy bibliai növény - az Ószövetség is megemlíti, sőt Josephus Flavius is, Calotropis Procera, azaz Sodom's Apple, vagyis Szodoma almája. Gyümölcse belül üres, szétpukkanása után nagyon mérgező csípős nedv marad, és kis mennyiségű selyemszálacskák, amelyeket összegyűjtöttek, és az arabok az így nyert anyagba tekerték fegyvereiket, vagy éppen párnákat töltöttek vele. 

    Virága viszont elképesztően szép, maga a bűn!" (a topik 12778-as hozzászólása) 


    és a 12779-es: 


    "Ja és héberül a neve P'tilát hámidbár, azaz a Sivatag kanóca! A rabbik viszont tiltották a kanóc, illetve az imént említett selyemszálak használatát a szombati gyertyákhoz. Mennyi apró érdekességet rejt egyetlen növény!"


    Még mindig ez a véleményem! 

    előzmény:
    *Szigal* (21980)
    2014-07-03  13:46
  21. 2014. július 3. 14:1021981.
    Hát, kedves Alsórákosi, tényleg mindig nagy élmény együtt lenni a családommal.


    Először is az unokáim leptek meg azzal, hogy mennyire nagyosak már, kedves, jóindulatú gyermekek. Persze, egész biztos, hogy elfogult vagyok velük, sőt a fiammal is, akit a világ legjobb apukájának látom.


    Szóval minden velük és a lányomékkal eltöltött idő öröm-élmény számomra. Feltöltődöm életkedvvel.


    Aztán nem sokára jönnek szerre az unokáim egy-két hétre hozzánk.


    Én is készülök baracklekvárt főzni. Még ételízesítőt szeretnék eltenni, kell keressek valami jó receptet a neten.
    előzmény:
    Alsórákosi (21969)
    2014-07-02  16:32
  22. 2014. július 3. 13:4621980.
    Kell ennél több egy megérdemelt hétvégi pihenéshez? Képek a szállodából és a kertjéből. 
    előzmény:
    *Szigal* (21979)
    2014-07-03  13:43
  23. 2014. július 3. 13:4321979.
    Megnyílik a link, de rá kell kattintani a sárgabetűs szövegre: Oasis Dead Sea és akkor minden kívánt adat megjelenik. 


    ***
    1. Holt-tengeri látvány a partról


    2. - 3. és a szállodából.


    4. A hotel bejárata.  
    előzmény:
    *Szigal* (21978)
    2014-07-03  13:35
  24. 2014. július 3. 13:3521978.
    Szervusztok!


    Mégse mentem ki a kánikulába. Gyűjtöm az erőt a következő napokra.
    Tanaria, ne irigykedj, nem szép! Még viccből sem. Én is alig várom a találkozást, a beszélgetéseket, Zsuzsával, Pannival és remélem a pótunoka-Fruzsival is. Valamikor majd mi ketten is beszélgetünk, sokat, mindenről. Csak már tervezhetnénk ezt, de jó lenne! Addig marad a topik és a többi kommunikációs lehetőség. Azért, ha belegondolok, hogy már négy éve nem találkoztunk, elfog a kétségbeesés. Szívesen utaznék, de nem merek - arra gondolok, hogy ha baj van (ne legyen!), nem tudnék pattanni. És nem lehet kockáztatni. 
    ***
    Alsórákosi-Marikának kedveskedek most a lányom képeivel, amelyeket Ein Bokek partjainál fotózott, az elmúlt hétvégén. Ez a hely sokkal délebbre van Ein Geditől, ahol Marika járt a barátnőivel. Ha jól tudom, már kétszer. Vagy háromszor? 
    Amúgy ez az a hely, ahol magam is "kelj-fel-Jancsi!"-t játszottam a hullámokkal, mert mindegyre lábra állított a sós víz, így hamar meguntam a vele való ellenkezést. -:))))) 
    ***
    Belinkelem a szálloda honlapját, ahol a vendégkönyvben magyar vélemények is olvashatók, remélem, hogy a Ti gépeteken is egy bizonyos balassagyermeti János mondja el benyomásait. Ugyanott sok képet is láthattok az Oasis Dead Sea szállodáról és a környékről is. Már ha érdekel és van rá időtök. 
    Mindjárt felteszem a lányom képeit is. 



    előzmény:
    tanaria (21977)
    2014-07-03  12:48
  25. 2014. július 3. 12:4821977.
    Visszatérő, nagyon szép, örömteli napokat kívánok neked a családod körében! 
    Természetesen a sárga irigység esz meg, hogy személyesen találkoztok és egy jó nagyot beszélgettek Szigállal. Persze, hogy nagyon örvendek nektek!
    előzmény:
    visszatérő (21975)
    2014-07-03  07:23
  26. 2014. július 3. 12:4221976.
    Nem, visszamentem az elejére, de nagyon aktívak voltatok. 
    Félre ne értsen valaki, ez nem panasz. Örvendek.


    Most látom, ajtóstól rontottam a házba.


    Mindenkit üdvözlök!
    előzmény:
    *Szigal* (21974)
    2014-07-03  07:14
  27. 2014. július 3. 07:2321975.
    Szép napot mindenkinek!


    Rendben megérkeztünk, utána elmentünk még a tengerpartra egy étterembe enni, mert a dolgozók majdnem éhen haltak. Aztán haza, mármint mi az "öregek". 
    Jó lesz hétvégén találkozni végre ennyi idő után, majd jól kibeszélgetjük magunkat.
    előzmény:
    *Szigal* (21974)
    2014-07-03  07:14
  28. 2014. július 3. 07:1421974.
    Jó reggelt!


    Az utóbbi napok izgalmai egyszerűen kiütöttek, így 12 órás alvással próbáltam helyrehozni amit még lehet.   
    Majd a keddi napomról is mesélni fogok, fényképek is lesznek, valahogyan csak utolérem magam, bár a jelek és a következő napok programjai újabb élményeket ígérnek. 
    Ki mondta azt, hogy a nyugdíjas ember unatkozik? Nem tudom, de biztosan hazudott. -:))))))                 
    ***      
    Zsuzsa, Isten hozott! Követtelek én egy darabig, de aztán szépen leragadt a szemem. Hívni sem merlek még, mert esetleg felköltenék valakit. Csak annyit írj, ha teheted, hogy a régebbi, itteni számod működik még? Benne van a telefonom memóriájában, jó lenne használni! 
    ***
    Margaret-Marika, akkor írsz, amikor kedved és időd van hozzá. Jól emlékszem, hogy ebben a hónapban újabb műtét várható?     
    ***
    Alsórákosi-Marika, amint a druszádnak is írtam: két dolog kell: kedv és idő, no meg egy számítógép. El is kíséred a vendégeidet ide-oda? Vagy csak a terülj asztalkám és legyen puha ágyacskám? Azért fényképezzél szorgalmasan, jó?  
    ***
    Tanaria, Te csökkenő sorrendben olvastál vissza? Hála Istennek, hogy volt mit olvasnod, de erre-arra, egy-egy témára, vagy képre, vagy tudom is én mire, biztosan felfigyeltél. Ne engedd elveszni a gondolataidat, jó? 
    ***
    Várlak Benneteket - addig is dolgozom és talán még a kánikulába is kimerészkedek.                                                                                                                                                                          
    előzmény:
    tanaria (21973)
    2014-07-02  21:55
  29. 2014. július 2. 21:5521973.
    Szép estét!


    Idáig olvastam most vissza. Sűrű volt a mei napom is.


    Köszönöm az együttérzést a bérlőim miatt. A pénzt csak azért sajnálom, mert a fiaméknál nagyon is meglett volna a helye, ugyanis már évek óta építkeznek...lassan-lassan. Ami nehezebb volt, felszámolni utánuk a lakást...


    Izgalommal követem Alsórákosi exotikus, egészen különleges utazását.


    Örvendek, hogy ilyen sokat írtatok, bár nem könnyű behozni a lemaradást, úgyhogy, Szigál előre elnézést kérek, ha ugrom.


    Jó éjszakát!
    előzmény:
    *Szigal* (21842)
    2014-06-12  07:41
  30. 2014. július 2. 17:0021972.
    Itt nem lehet egy normális szerkesztést sem elvégezni, ilyen béna hely nincs több a világon. Dühös vagyok. 
    előzmény:
    *Szigal* (21971)
    2014-07-02  16:57
  31. 2014. július 2. 16:5721971.
    Szia, Marika! És újabb egysróf, mert én is most néztem a járatinfót, és nálam ez van, de mindegy, tovább követem. 






    16:20
    Tel Aviv
    Wizz Air
    W62457
    2B
    Felszállt 16:34







    Beleköltöztem a tévébe és ez nem jó, mert még médiamérgezést kapok.


    Köszönöm, hogy érdemben is hozzászóltál az itteni helyzethez, ha röviden is.  Nagy tűz van most Jeruzsálem hegyeiben. 
    A kis arab tizenévest, bármi és bárki okozta halálát, ugyanúgy megsiratom, mint a mi fiainkat. 
    Én is félek, hogy tovább gyűrűzik az erőszak… Nem tesz jót és nem szolgál semmire.
    előzmény:
    Alsórákosi (21970)
    2014-07-02  16:34
  32. 2014. július 2. 16:3421970.
    Ha Zsuzsa most megy, akkor 16:27-kor szállt fel a gép.
    előzmény:
    Alsórákosi (21969)
    2014-07-02  16:32
  33. 2014. július 2. 16:3221969.

    Szép délutánt kívánok!


     


    Az erőszak erőszakot szül. Itt a következő értelmetlen gyerek halál.


    A gyilkos ösztöneiket miért nem saját magukon gyakorolják?!


     


    Ibike, nem akarlak elkeseríteni, de tőlem két hétig ne sokat várj.


    Ha "korán" felébredek legfeljebb olvasni lesz időm. Várom Tanaria élménybeszámolóját is.


     


    Vasárnap  megérkeznek Mentonból a rokonaim és minden időmet  velük töltöm.


    Most vár rám a baracklekvár főzés első részlete. Még a héten következik a második


    adag és a jövő héten amit elvisznek, mert ilyen zamatos lekvár a világon sincs mint itt!


     


    Visszatérő Zsuzsát "irigylem" lehetséges, hogy már megérkezett, vagy  a "bádogterminálban" fő?!.


    Kivánok gondtalan  együttlétet, élményekben gazdag kikapcsolódást.


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (21967)
    2014-07-02  08:25
  34. 2014. július 2. 13:4821968.

    Sziasztok !


    Kedves Szigal,nem lettem hutlen. Olvasom irasaitokat, tv es ujsagokat...veletek szomorkodok.


      

  35. 2014. július 2. 08:2521967.
    Jó reggelt!


    Zsuzsa! Követni fogom a gépedet és nagyon várlak! 
    ***
    Nem felejtem el ezt július elsejét.  Annyira gazdag volt, annyiféle benyomás, érzelem és gondolat kavarog bennem, hogy időt kell adnom magamnak. Nem láttam a temetés képeit, de amikor este, már Tel-Aviv felé, elhaladtunk Modi'in mellett, közel négy órával a temetés kezdete után, még mindig tömegek mentek az út szélén a ki tudja hol parkoló autóik felé. Döbbenetes volt az a sok fiatal, amint az út szélén ballagtak, csendben, szomorúan, libasorban egyik a másik után. Ez a nap belevéste magát az ország történelmébe. 
    ***
    A Jeruzsálemben tartott megemlékezés is későbben kezdődött, mert a főváros határánál kitört szélsőséges, arabellenes tüntetés óriási késedelmeket okozott a közlekedésben. Igazán elmaradhatott volna, bár részint érthető volt a tegnap is emlegetett zsigeri érzések miatt, de mégis, ha kultúrnépnek tartjuk magunkat, megengedhetetlen, hogy ilyen lincshangulat alakuljon ki. Nehezen fogjuk ezt a szörnyű történetet feldolgozni, annál is inkább, mert néhány durva emberi mulasztás is történt az ügyben. 
    ***
    Egriani, köszönjük a kedves mondókát, kissé fellazította nyomott hangulatunkat… Tanaria, még mindig nem sikerült visszaolvasnod? Pedig annyi minden történt elutazásod óta! Anyukád jobban van? 
    Margaret se jelentkezett, és Alsórákosi se nagyon írogat. Én csak azt remélem, hogy a következő napok pozitív élményeket is tartogatnak számunkra. 

    előzmény:
    visszatérő (21966)
    2014-07-02  06:07
  36. 2014. július 2. 06:0721966.
    Néztem a neten a temetésről megjelent képeket és tudósításokat, meg azt a torz hiradást is, amit az egyik kereskedelmi tv hiradója tegnap adott. az olyan kommentárok, amik ott elhangzottak csak táplálják az antiszemitizmust itthon.

    Ennyit a komolyságról, de a jó az, hogy este már nálatok hajtom álomra a fejemet!
    előzmény:
    *Szigal* (21962)
    2014-07-01  09:17
  37. 2014. július 1. 13:4421965.
    Érthetetlen! Hihetetlen! Szomorú! 




    előzmény:
    *Szigal* (21959)
    2014-06-30  23:14
  38. 2014. július 1. 13:2721964.

    Szép napot mindenkinek!


    Itt a július első napja, egy népi mondókát hoztam szeretettel.


     


     


     


    Júliusi népi mondóka



    Esős Illés rossz,
    mert áldást nem hoz.
    Jakab napja vihart szül,
    Magdolna sárban csücsül.
    Anna asszony reggele
    már hűvös, ne játssz vele.
    Mihelyt a pók széttépi hálóját,
    Jön a felhő, s rögtön tartós esőt ád.
    előzmény:
    *Szigal* (21959)
    2014-06-30  23:14
  39. 2014. július 1. 10:0921963.
    Most jelentették be a három család döntését: egymás mellé temetik a fiúkat Modi'in városában, fél hatkor, izraeli idő szerint. Jaj! 
    Akkor éppen Jeruzsálemben leszünk. 
    előzmény:
    *Szigal* (21962)
    2014-07-01  09:17
  40. 2014. július 1. 09:1721962.
    Szervusztok!


    Nehéz reggelünk van, és úgy próbálom feldolgozni a történteket, hogy a jó, a pozitív visszajelzéseket gyűjtöm: például a mécsesek fényét, a közös gyászt, a viszonylagos összetartást, a higgadtságra buzdító szavakat.  
    Persze, vannak, akik bosszúért lihegnek, tulajdonképpen ennek is van legitimációja, de inkább azokra hallgatok, azokkal azonosulok, akik a rációt részesítik előnyben. 
    Büntetés kell, de nem azon a szinten, ahová a gyilkosok süllyedtek. Meg fogják őket találni, fel fogják göngyölíteni a szálakat, és a példás elszámolás sem marad el. Én ebben bízom, és nem a zsigeri bosszúban. Remélem, hogy elvárásaimban nem fogok csalódni…


    A mai rendezvényt nem halasztják el. (A magyar zsidóság vészkorszakának 70 éves évfordulóján, 
    a SOÁ áldozatainak emlékére ÁZKÁRÁT tartunk Jeruzsálemben, 2014. július 1-én, [tamuz hó 3-án] kedden).


    Tehát utazom, és majd Nektek is beszámolok a benyomásaimról. Még nem döntöttek a temetések időpontjairól, de gondolom, hogy valamikor a délutáni órákban helyezik örök nyugalomra a drága fiúkat.


    Ettől függetlenül Nektek - és a zugolvasóknak is - elviselhető napot kívánok.  


     

    előzmény:
    visszatérő (21961)
    2014-07-01  06:03
  41. 2014. július 1. 06:0321961.
    Olyan dühös lettem az egész gonosz világra, amikor elolvastam a három gyerek értelmetlen haláláról szóló hírt, hogy azt szavakkal ki sem tudom fejezni.
    előzmény:
    *Szigal* (21959)
    2014-06-30  23:14
  42. 2014. június 30. 23:2021960.
    Az egyik kép, amely a döbbent szomorúságról szólt, nem ment át, de még egyszer megpróbálom. Ha nem sikerül, akkor valószínűleg nem kompatibilis. Lássuk, aztán megyek aludni. 
    előzmény:
    *Szigal* (21959)
    2014-06-30  23:14
  43. 2014. június 30. 23:1421959.
    Éppen eltelt az évnek az első fele, és július havába léptünk.
    Nem tudok aludni, és gondoltam, hogy megosztom Veletek az Ynet izraeli hírportál néhány képét: a három fiúról, a helyről, ahol a holttesteket megtalálták, a döbbenetről és a gyászról. Mit nem adnék, ha most a tegnap este lenne és még tele lennénk reménységgel…

    előzmény:
    tanaria (21956)
    2014-06-30  22:14
  44. 2014. június 30. 22:4921958.
    Tanaria, sajnálom, hogy ismét balesete volt Anyukádnak, és Veled együtt remélem, hogy nem lesznek következményei. Érthető, hogy megviselték az események, kissé kibillent a megszokott napirendből, ami most már helyre fog állni. 
    Mondtam, hogy csak egy enterre van szükség, nézd a hozzászólásodat. A nagy sorközök két enter miatt lettek. Ezt próbáltam magyarázni, ugyanis már kitapasztaltam. 
    Jó éjszakát!
    előzmény:
    tanaria (21955)
    2014-06-30  22:13
  45. 2014. június 30. 22:3921957.
    Jó estét, jobbat, mint ami most itt van.
    Június utolsó napja szomorúan végződik. Ti is olvastok híreket, nem is kell többet mondanom, és síró-rívó hangulatjelekre sincs szükség. Az estét a tévé előtt töltöttem, érzések viharzanak bennem, és nagy-nagy szomorúság.
    És rájöttem, hogy még bennem is munkálnak gyilkos ösztönök. 


    Tegnap este a Rabin téren tízezrek szolidarizáltak az elrabolt gyermekek családjaival, most, alig 24 órával utána, úgy kapcsoltam ki a tévét, hogy ugyanazon a téren mécsesek ezrei égnek és vallásos, meg világi fiatalok közösen gyászolnak, gitároznak, dúdolnak, nézik a lángokat…
    Abu Kábirban, a kriminológiai intézetben most vizsgálják a holttesteket. A kapu előtt rendőrök. A kapun kívül izraeli polgárok mécseseket gyújtanak. Gyászol az egész ország. 


    Holnap Jeruzsálembe készültem, de azt hiszem, hogy a meghirdetett rendezvényt nem fogják megtartani, így valószínű, hogy itthon maradok. Majd kiderül. 


    Könnyű éjszakát kívánok, elsősorban magunknak. 
     





    előzmény:
    tanaria (21956)
    2014-06-30  22:14
  46. 2014. június 30. 22:1421956.
    Egy enter nem tesz sorközt.
    előzmény:
    tanaria (21955)
    2014-06-30  22:13
  47. 2014. június 30. 22:1321955.
    Mindenkinek szép estét!


    Még mindig tudhatok meg rólad újat. Tényleg szomorú, de a képek békéje rendesen átjött.


    Kati is hazament és ezzel mindenki visszakerült a helyére. Jöhetnek a hétköznapok. Ma már újra skype-on beszéltünk.


    Anyukámat megviselte a sokminden. Gyenge nagyon.
    A tegnap reggel nagy suppanásra riadtunk. Elesett szegény a fürdőben. Két szerencsés dolog is volt a bajban, hogy itt volt még Kati és együtt fel tudtuk emelni, meg, hogy most sem ütötte meg magát. 
    Az agyvérzése után többször elesett, de mindig szerencsésen. VALAKI kifogja.
    Jó éjszakát kívánok!
    előzmény:
    *Szigal* (21946)
    2014-06-28  19:54
  48. 2014. június 30. 09:1521954.
    "sztalaktik és sztalagmit" - ezt kissé elírtam, sajnálom. Szóval, sztalaktit. Remélem, most jó lesz. 
    ***
    Szép napot!  



    előzmény:
    *Szigal* (21951)
    2014-06-30  08:59
  49. 2014. június 30. 09:0721953.
    Nahát, Zsuzsa! Nem engedem, hogy strébernek nevezd magatokat! A tudásvágy és az alaposság dícséretes tulajdonságok, közük sincs a stréberséghez. 
    előzmény:
    visszatérő (21949)
    2014-06-29  07:24
  50. 2014. június 30. 09:0421952.
    Még néhány kép, a már említett forrásból. >>>>
    Nagy-nagy köszönet jár a lányomnak, hogy felhívta figyelmemet erre a gyönyörű helyre! 
    A Holt-tengeri képekkel majd máskor jövök, most el kell mennem és holnap sem leszek a gép mellett. 
    ***
    Fenci kirándulásai is nagyon érdekesek, sort kerítünk az ő további képeire is. 
    előzmény:
    *Szigal* (21951)
    2014-06-30  08:59

Címlap

top