Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kezdjuk ujra
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10
Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.
Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.
Jó reggelt - mondom magamnak. Miért, van itt még valaki?
Ha minden jól megy, ma újra fényképezőgépem lesz, mert a telefon, bármilyen okos is, mégsem az igazi. Például illatot sem tud a halhatatlanságba átmenekíteni, igaz, hogy a fotómasina sem…
Így el kell fogadnotok az állításomat, hogy a domináns, mindenen áthatoló jázminillat az elmúlt héten, a gettóharcosok kibucában, teljesen el- illetve megszédített.
Telefonos képek következnek, de ne ijedjetek meg, csak néhány. Virágosak (is).
1. Bejárat a múzeum egyik, tanulmányi célokat szolgáló épületébe.
2. Előtte virágzó enciánbokor.
3. Az említett illat forrása,
4. és ahogyan a jázmin átmegy sétányrózsába. Csodálatos látvány, elhiszitek?
További szép napot.
Szervusztok!
Mégis előbújok a csigaházamból, jelentkezem itt, és ha erőm engedi, levelekre, üzenetekre is válaszolok.
Üzembe helyeztem a ventilátort, mert másképpen lélegezni sem tudok, tehát írni sem. Ránk tört ugyanis a hőség, 40 fokhoz közelítve.
Tegnap este 8:00 órakor megszólaltak a szirénák. Ezzel kezdetét vette az ország háborúkban és békeidőkben elesett 23,169 katonájának az emléknapja; az állami rendezvényt a Nyugati Falnál rendezték, mint minden évben. Megrendítő volt - mint minden évben. Utána dokumentumfilmeket néztem, egyik felelevenítette egy húsz évvel ezelőtti tragédiát, egy elrabolt katona meghiúsult kiszabadítási kísérletét. Annak idején lélegzetvisszafojtva követtük az eseményeket - nem is hiszem, hogy már húsz év telt el azóta. Aztán egy másik film egy fegyveres támadásról szólt, alig néhány hete történt - öt gyermek maradt árván.
Ma délelőtt újabb két percre állt meg az élet - éppen buszban voltam. Megálltunk, mindenki felállt, mély csend volt - megrendítő pillanatok ezek.
Most végignéztem a Herzl sírja melletti téren évente megrendezett állami ünnepséget - véget ért a gyász, megkezdődött a Függetlenségi Nap. Izrael 66 éves lett. Milyen fiatal, ugye? -:))))
Évről évre szebb ez az ünnepség - az idei különlegesen szép volt. "A nők ideje" jelszó alatt csupa nő gyújtotta meg a 12 zsidó törzset felidéző fáklyákat. Tudós, sportoló, önkéntes, rádióbemondó, diák, politikus, fiatal zseni, nagykövet, csupa nagybetűs NŐ - akikre méltán büszkék lehetünk. Az évente megrendezett katonai zászlósok ceremóniája és a művészi rész is tökéletes volt - a közönség élvezte, a televízió előtt ülők szintén. Utána nagy zajjal kezdődött a tűzijáték, Jeruzsálemben, Tel-Avivban, Haifán és szerte az országban.
Holnap három műsorra hegyezem a figyelmemet: az államelnök kertjében rendezett 120 katona kitüntetése, utána a Biblia-verseny, majd este az Izrael-díj átadásának ceremóniája, ezeket minden évben követem - én így ünnepelek. És most az is eszembe jutott, hogy pontosan 30 éve, a 36. Függetlenségi Napon döntöttük el az alijázást, ami aztán 1987-ben valósult meg.
Majd még írok és egy csomó mesélni valóm is lenne - pezseg az élet körülöttem. Hála az Istennek!
Szervusztok anyóca-társak!
Szépen eltelt a hosszú hétvége. Eléggé megvisel a nagyon szeszélyes időjárás, vagy nem is tudom mi, de olyan álmos - fáradékony - dögrováson vagyok, a felét sem tudom elvégezni a magam elé kitűzött dolgoknak. Olvasom milyen nagy melegek vannak Izraeleben - itt meg hűvös, esők, jégeső, zivatar...
Ma voltam vendégségben valahol, ahol be is fűtöttek... na az még nekem is sok volt. Nálam nyitva az ablak, amikor nem esik. Mindig légszomjam van...
Ráadásul, ha láttál, akkor éppen enni mentünk a lányokkal, amúgy nyugodtan szólits le, örülnék neked.
Holnap délután is kószálok arrafelé, a Radnóti emléktábla koszorúzása után, bár az a szülőházánál a Kádár utcában lesz, de utána beszaladok a manikűröshöz, (akinek az édesanyja, hajdan kolleganőm volt), mert Panni hozott neki egy krémet, amit szeret és azt oda adom neki.
Izgalommal olvastam beszámolóidat és örvendek nagyon, hogy ilyen szépen, tartalmasan, szórakozva töltötted napjaid.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk.
A tegnap a Hójába mentünk a barátnőmmel egy kis majálisra. Meglepődtem, mert csak magyarok voltak. Azért lepődtem meg, mert manapság, a sok vegyes házasság miatt, gondolom, már a színházban is, a templomban is, minden magyar rendezvényen hallani román beszédet is.
Ezt megszoktuk és ezért feltűnt.
Hát jó volt. A Tokos népi együttes (a Felszállott a Páva nyertese) szórakoztatott tánccal és muzsikával.
Sok gyermek, sok szórakoztató program volt. Az idő is nagyon kellemes volt.
Szép napot!
Igazad van, és tényleg boldog is vagyok! Nagyon szerencsésnek érzem magam.
Jó reggelt!
BOLDOGOK LEHETNEK AZOK, AKIKNEK MÉG VAN KIT KÖSZÖNTENI.
Jó reggelt!
Annyi mindent szeretnék ma mondani, de nem tudok. Gondolataim Anyámról, az anyaságról, fájdalmakról és sok-sok örömről szólnának, ha megszólaltatnám a fejemben kavargó emléktöredékeket.
Inkább ezt küldeném - ebben minden, de minden benne van…
Szórakoztató esti időtöltést kívánok!
Légyszíves egy fotot küldeni a leharapott fejedről
.
Sziasztok. Ezer éve ....tudom, és azt is, hogy nem mentség, de azért olvaslak Benneteket.
Most Visszatárő Zsuzsának írnám, elég sokszor elmegyünk egymás mellett a Pozsonyi úton, ma is kora délután , a zöldségesnél, én valamiért pontosan megismerlek a képekről, de azt is tudom Te engem nem láttál még.
Na már most hogy nézne ki ha egyszer csak ugy megszólítanálak-ami mindíg is eszembe jut. De mit mondjak...egy virtuális ismerős ??? Szóval még szedem össze a bátorságomat.
A különteremben tartott szemináriumot egy natanjai ismerősöm vezette, aki történelmi dokumentációval szolgált a magyar nyelvterületről elhurcolt zsidóság sorsáról, beleértve Kassát, Pozsonyt, Marosvásárhelyt, Kolozsvárt, Nagyváradot, Szabadkát stb., tehát a bécsi döntés nyomán a Magyarországhoz visszacsatolt területekről és természetesen a mostani Magyarországról nagyon rövid idő alatt Auschwitz-Birkenauba, illetve más lengyelországi és ausztriai táborokba deportált emberekről. Nem tudta befejezni az előadást, mert annyi szála-boga van a témának, és annyi kérdés merült fel, hogy nem is lehetett volna, de sok érdekes tudnivalóval gazdagodtunk, a kirakós sok apró darabkája került a helyére.
Vissza kellett mennünk a nagyterembe, ahol a "Magyar maffiáról" hallhattam eddigi életem egyik leglenyűgözőbb előadását. Egy aránylag fiatal, 1961-ben született szábré karikaturista beszélt azokról a magyar származású férfiakról, akik "megalapították" az izraeli humort!
Öten voltak és nincs olyan izraeli, aki ne hallott volna róluk! Efrájim Kishon (Kishont Ferenc), Zeév (Farkas Jákov), Dosh (Gárdos Károly), Smulik Katz és aki felfedezte illetve összefogta őket, anyagaiknak publicitást szerzett: Tomi Lapid, azaz Lampel Tamás. Ők voltak a magyar maffia, egymásközt barátok, néha vetélytársak, de mindenképpen összetartó társaság.
Ez a fiatalember, Noszku (azaz Niszim Hezkijáhu), akit szintén ők kaptak fel és bocsátottak szárnyra, annyi szeretettel beszélt mestereiről, annyi jó, humoros történettel adta elő a mondanivalóját, miközben egyik karikatúrát a másik után helyezte el a kivetítőn, hogy oldott hangulatban hagyhattuk el a helyet és még hazafelé is nagyokat nevettünk. Ezért is mondtam, hogy a szervezők (a Locháméj Hágétáot múzeuma és a Cfáti múzeum) zseniálisan állították össze a programot - így kell azt csinálni!
Köszönöm, Ági! Most hogy mondod, felelevenedik emlékezetemben a hely. Érdekes, hogy ott nem is fényképeztem. Vajon miért? Mindenféle képeim vannak erről a napról, az érdekes felhőkről és az Akkón tett sétából több is, de a múzeumról magáról szinte semmi. Pedig milyen szépek ezek az ablakok!
***
Szerdán tanulmányi napot szerveztek különféle témákkal, amelyek egy részét a nagyteremben tartották, de volt szabadon választható téma is, azt viszont külön osztálytermekben. A nap végén pedig zseniális ötlettel ismét a nagyteremben gyűltünk össze, hogy mosolyogva, teljesen feloldódva hagyjuk el a kibucot - mindjárt elmesélem, mi is okozta ezt a laza lelkiállapotot.
***
A hely maga sokat fejlődött az elmúlt 5-6 évben, pezsgő élet folyik benne, zsidó, arab, drúz iskolásoknak tanítják itt a múlt század történelmét, annak minden vetületében és konkrét, tárgyi bizonyítékokkal. A múzeum természetesen a lengyel anyagra helyezi a hangsúlyt, de más európai országokkal - így a magyar nyelvterülettel is - részletesen foglalkozik.
A tanulmányi nap a magyar zsidóság tragédiájára fókuszált, a 70. évforduló kapcsán. Elsőként egy élő legendával találkoztunk, Chájim Guri izraeli költővel, aki 1923 októberében született Tel-Avivban és saját bevallása szerint az 1947-es budapesti kiküldetése megváltoztatta az életét. Akkor találkozott a Soá fiatal, többnyire magányos túlélőivel, akiknek az - akkor még - illegális alijázását készítette elő, többedmagával.
Ismertem néhány magyarra fordított versét, közöttük a Kiskató címűt, és most tudtam meg, hogy aki erre a versre ihlette, tulajdonképpen fiatalkori szerelme volt. Muris volt, ahogyan a Sátoraljaújhely helységnevet kiejtette. A teremben lévő több száz ember csüngött a szavain, a hallgatóság bizony megkönnyezte a 90 éves előadót, aki néha maga is elsírta magát. Megrázó volt valóban és mégis tele humorral, optimizmussal, szépséggel - hiszen költő, és nem is akármilyen!
Szép jó napot!
Az ablak a gettóharcosok kibucában van, a kiállításnak a gyerekekkel kapcsolatos részén. Mindjárt keresek még képet.
Közben kiderült, hogy már öten ülünk majd az ebédnél, hiszen van egy "vice" gyerekem is, aki ebből nem akar kimaradni, az exvőm, ai tényleg olyan, mintha a fiam is lenne egy kicsit. Természetesen Te is ott ülsz velünk, ha van kedved.
Szokás szerint az egyik kedvenc helyünkre megyünk a Pozsonyin.
Orgona ágát, a gyerek tegnap megpróbálta kiváltani egy új telefonnal (magyarán vett nekem egy szép hófehér, új modern készüléket, tehát tanulhatok), azzal a feltétellel, hogy ma nem kell énekelnie!
Itt ismét eső, szél, de majd csak lesz szép idő is.
Ciss, nagy zavarban vagyok. Láttam ezt a festett üvegablakot, jaj, de hol is??? Segíts kérlek!
***
Visszatérő-Zsuzsa, elfogadtok negyediknek a mai ebédhez? Persze, csak úgy, virtuálisan.
Jó étvágyat, fogadd szeretettel a dalt, ha nem is jó torokból, de tiszta szívből jön az!
És nagyon várlak, kell egy közös görbe napot is terveznünk!
***
Tanaria, jobban vagy, elmúlt az a vírusos fertőzésed?
Hogy van a kis Panna? Esetleg újabb képek?
***
Annyi szép virágot látok mostanában, és tudom, hogy virág-ügyben már semmi újat nem mondhatok, mégis, hadd tegyem mégis a mai reggelt virágossá!
Mostanában lilába borul az ország - nyílik a zsakaranda! Tegnap feltekintettem a Perzsa kertre, láttam, hogy ott is meghatározó színné válik a kékes lila, vagy lilás kék?
Az első két kép Haifán, a többi Tel-Avivban készült. >>>>
***
Ma még előfordulok itt…
Jó reggelt!
Tegnap már nem volt erőm bejelentkezni, ez a hét kiütött. Ma megpróbálom pótolni mindazt, ami - önhibámon kívül!
- elmaradt.
***
E-mailben kaptam egy "replikát" a tegnapelőtti versre, vajon kitől? Hát persze, hogy a drága Alsórákosi-Marikától, akinek nagyon köszönöm, még akkor is, ha titkolózik, de majd fény derül a nagy rejtélyre, igaz?
KÁNYÁDI SÁNDOR:
MÁJUSI SZELLŐ
Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.
Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.
Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.
Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.
Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.
Ez a drága, kedves Kányádi Sándor!
Folyt, köv.
Ne búsulj, eljön a te időd is.
De szép, ez egy ablak?
Janka is ezt a dalt énekeli el minden évben az anyujának, és neki sincs túl jó hangja.
Négy éves volt amikor hallottam tőle, de akkor egész nap ezt fújta még az utcán is.
Csak jól esett, hogy eszembe juttattad.
De jó, hogy készülhetsz visszaadni a látogatást.
Szép jó napot!
Elnézést kérek az ismételt eltűnésért, de egyrészt igen sok a munka az iskolában, másrészt még határidős külön munkáim is vannak.
Azért olvasni szoktam, gyönyörködöm a képekben, különösen a pici Panni képében (csendesen irigykedem, a fiaim igencsak lusták).
Mellékelek egy képet, remélem, Szigal megismeri.
Igen majd írom a folytatást is, de most inkább az örömöt, ma foglaltunk nekem júliusra 2 hétre repülőjegyet, tehát ha haza ment a gyerek, akkor kezdődhet a visszaszámlálás! Igy valahogy ki lehet bírni.
Remélem Marika útja is remekül sikerül majd, ő mindig olyan tervszerűen felkészül, ez már önmagában fél siker!
Ma végre itthon sem volt hideg és kivételesen semmi nem is esik. Holnap hármasban búcsúebéd és a lányok elénekelik nekem az Orgona ágát (na, nem a vendéglőben, mert rémes hangjuk van), a tulipánokat már ma megvettük. szép sárgák!
Szép napot!
Nálunk még nem virágzik az akác.
Jót mosolyogtam az ájer szavadon. Ezt ti honnan szeditek, mert románul mondják így a levegőnek.
Most már aztán nagyon kíváncsivá tettél az utazásodra vonatkozólag.
Szigal, örvendek szép, tartalmas napjaidnak. Ügyes voltál, hogy elmentél!
Akácvirág illatú, napsugaras szép napot kívánok!
Alsórákost belengengi a mézédes illatával, nagyon kellemes az ájer, napok óta.
Kívánom, hogy az új szemüvegedet sok évtizedekig használd csere nélkül.
Az úti cél nyilvánosságra hozásához még 2 hetet várni kell
!
Minden időmet a felkészülésre fordítom, nagyon sok a látnivaló, amit szeretnék rohanás nélkül belezsúfolni az ott tölthető időmbe.
A repülőjegyeim kb. 5700 km hosszra érvényesek!
Legyen eredményes, gondtalan napja Mindenkinek.
Jó reggelt!
Annyi mesélni valóm van! Nem ígérem, hogy mindenre sort kerítek, de a lényegesebb momentumokra biztosan.
Sűrű hetem volt, utazásokkal és igazi élményekkel, híres emberekkel találkoztam, jó előadásokat hallgattam, nagyszerű beszélgetések követték, szóval: kár lett volna kihagyni.
Most el kell mennem az olvasószemüvegemért - ez az első, és biztosan lesz "dolga", mert toronymagasan állnak az éjjeli szekrényemen az olvasásra váró könyvek, többek között a legújabb Moldova-szatíra, amelynek az éjjel neki is fogtam és már az első oldalak megnevettettek. "Számos kecskét káposztaőrnek neveztek ki" - és ez csak egy apró példa.
Köszönöm a Zsuzsa érzékletes beszámolóját, remélem, hogy lesz folytatása, valamint Tanaria és Alsórákosi hozzászólásait. Kicsit bővebben - ha kérhetem, mindkettőjüktől. Tanariának gyógyulást kívánok, Marikától várom a legújabb úti cél megnevezését és nem csak azt…
Anyuci-Panninak jó repülést kívánok - hazafelé!
Legyen szép napotok, majd jövök, amint tehetem.
Pihentető esti kikapcsolódást kívánok!
Köszönöm Mindenkinek, hogy megosztottátok szívfájdító vagy örömteli élményeiteket és a képeket.
Bár Zsuzsa beszámolója kissé rövidebbre sikerült mint reméltem, valószínű napok mulva lesz még folytatás, ami ebből kimaradt.
Most olvastam vissza és látom, hogy te is részt veszel különböző megemlékezéseken.
Kívánok neked méltó ünneplést.
Mindenkinek derűs napot! (bár itt nagyon szomorú idő van)
Visszatérő, nagyon köszönöm, ezt az nagyon szemléletes, részletes, személyes érzelmeidet, benyomásaidat jól érzékeltető beszámolót. Izgalommal, érdeklődéssel olvastam minden sorát.
Szigal, neked is köszönöm a hajnalban írt gyönyörű Ady verset.
A héten egy kellemetlen vírussal küzködöm, ezért nem jöttem eddig. Eléggé lefárasztott a bevásárlás és házimunka.
Az alattunk lévő alsó rakpartot hívják Carl Lutz rakpartnak, az elmúlt évben itt volt a budapesti Élet Menete. Jó volt (nekem) mert nem kellett messziről hazagyalogolni, mert akkor rémes meleg volt! Előző évben a Szabadság híd lábától indultunk, ahol a rakpart Salkaházi Sára nevét viseli.
Az idei élmények:
Jó volt a két állandóan vitatkozó, egymást cikiző gyerekkel menni, olyan volt, mintha én lennék a saját unokám és a fejem felett vitatkoznak a szülők, hogy mit mutat az útjelző tábla, merre kellett volna fordulni és ki a hibás, ha rosszfelé kanyarodtunk. (mondtam, hogy egyezzenek ki azzal, hogy én vagyok a hibás, legyen is a hiba akármilyen természetű) , szóval jókat mulattam a rovásukra.
Szép hegyi utakon autóztunk, a szállásunk szép tiszta és rendes volt , kedves Panni korú "házi néni"-vel. Az alváson kívül nem sok időt töltöttünk ott. Megérkezésünk délutánján még elautóztunk Krakkóba és ott sétáltunk egy kicsit, néztük a szépen kivilágított várat, a hattyúkat a Visztulán, megvacsoráztunk egy étteremben, aztán haza aludni.
Másnap reggel 7-kor, mire a Keletiből a vonat megérkezett a hazai résztvevőkkel kint voltunk a vasútállomáson, ahol német evangélikus emberek kávéval és egy szépen kinyomtatott bocsánatkérő levéllel és virágokkal várták az érkezőket.
Besoroltunk a csoportba, ahol rengeteg régi baráttal, ismerőssel találkoztunk, ami külön örömet jelentett. aki már volt, az tudja, hogy utána logisztikai feladatok vannak ( dzseki,hátizsák és élelmiszer osztás), az önkéntesek remekül helyt álltak, minden flottul ment.
Végig mentünk a tematikus barakkokon az auschwitzi lágerben, vezetőkkel és magyarázattal kisérve. A 18 barakkban rendezték be a magyar kiállítást, ami nem csak szemléletes, hanem szép is. Ez már az új kiállítás, ugyancsak új a mostani évfordulóra készült el az általunk látott formában az a kiállítási rész is, ami nagyon megrendítő, a személyes holmikkal.
Ott két óra várakozás és sorba rendeződés után gyalog mentünk a birkenaui lágerbe. Útközben hallgattuk a felsorolást a magyar áldozatok neveit és a helyet, ahonnan deportálták őket. A lágeren is végigmentünk és ott volt az ünnepség a végén. Az államelnök beszédét el lehet olvasni a neten, tehát nem idéznék belőle és csak kevéssé kommentálnám. A beszéd remekül szerkesztett, szép de nem ömlengő volt. A fő baj az, hogy nem olyan országba és olyan hírekre értünk haza másnap, mint amilyen képet az országról, annak mentális állapotáról az államfő szép beszéde tükrözött.
Felemelő élmény volt a végén - az ima után - ennyi ember szájából hallani az izraeli himnuszt.
Másnap délelőtt vissza Krakkóba, ott megnéztük a Kazimiers városrészt, néhány múzeumot, vettünk néhány ajándéktárgyat a "főnök"-nek, aki helyettünk is dolgozott és engedélyezte nekünk ezt a kis kimenőt!
Összességében: nekem olyan volt az út hivatalos része, mint a pszichoterápia, csak a vége nem az lett, amire számítottam, hogy képes leszek valaha is elfogadni a bocsánatkérést, sőt inkább kérlelhetetlen lettem!
Tegnap már itthon, felszedtem az itthoni híreket, rájöttem, hogy igazam van, tehát nem nekem kéne szégyenkeznem, hanem ennek a k..országnak!
Ma, május elsején szabadságoltam magamat, mostam, vasaltam, takarítottam, most meg főzni fogok az előttünk lévő napokra, mert a gyerek állandó mozgásban van és tart engem is. ma ő barátnőzik egész nap.
A képen az élen haladó magyar csoport a két hatalmas zászlóval.
"Május diktál és nem tudom, hogy mit mond,
Csak azt tudom, hogy elmentél hamar,
Hogy jó szemeddel oly kicsinyig néztél,
Föl se mentettél, pörbe sem idéztél,
Titkunk titok és a pörünk pihen
És múltjaink dermedik a Napot.
Ha azt mondom, hogy mégis te vagy a Kezdet,
Látom, ahogy a homlokodon
Ezer gyanú méltó fájdalma reszket
S hogy a szemed távolban is bezárod.
S én künnrekesztve dideregve várok
És félek is, hogy a szemedbe fogadsz.
Nagyon látsz majd és kegyelem nélkül látsz
És könnyeiddel vegyülve megtudom,
Hogy kit siratsz, mit siratsz, meddig
Félsz még és miért kell neked félned.
Jaj, az a május, ez az Élet,
jaj, mi két ember, akik félünk,
holott titkunk miénk s a bátraké a Sors.
Olyan csodásan kezesek a titkok
Fogózzon a szívembe a szíved
S ne átkozz semmit, ami elmúlt
S úgy várd a késő üdvösséget.
Az elfáradt szívek is szépek
S áldottak az ölelő zokogások."
(Ady Endre: Könyörgő májusi levél - részlet)
Szervusztok!
Nagyon örültem a szerencsés hazatéréseteknek, Zsuzsa és a rövid jelentkezésednek - remélem, hogy amint teheted, folytatása is lesz. Biztosan hamar telnek az együtt töltött napok és alig kezdődött, máris vége lesz - sajnos.
Nagyon szépek vagytok a képen, jó volt együtt látni benneteket.
***
Nagyon pörgős napjaim vannak a 70. évforduló jegyében, és ma észak irányába utazom, abba a kibucba, ahol a fiam élt és dolgozott évekig, és amelynek Holocaust-múzeumát Ciss-Ágival és csoportjával látogattuk meg mintegy öt és fél évvel ezelőtt. (Ezt a kibucot a varsói gettólázadás túlélői alapították.)
Holnap délután a Haifai Egyetemen Carl Lutz svájci diplomata budapesti mentőakcióiról tartanak előadást, megemlékezést.
További szép napot!
Hazaértünk épségben. Minden volt, 18.000 ember, eső, napsütés, beszédek, műsor.
Még ülepedik, majd mesélek, de most még sok mindent kell csinálnom.
Jó reggelt!
utazás előtt néhány szó.
Tegnap munkába öltem és így sikerült túltennem magam a levegőbe és minden gondolatomba beszívódó szomorúságon. Reggel tíz órakor megszólaltak a szirénák. Huszonhetedszer történt ugyanaz: fáztam, melegem volt, rázott a hideg, gyöngyözött a homlokom és ezernyi emlék, gondolat cikázott villámgyorsan az agyamban. Nem is lehet szavakkal kifejezni azt a két percnyi koncentrált érzéskavalkádot.
Este elmentem a haifai Holocaust Intézetbe (nem is tudtam, hogy itt van a negyedemben, alig néhány autóbuszmegállónyira), ahol természetesen a magyar zsidóság tragédiájának 70. évfordulója volt a fő téma. A közönség is főleg a magyar nyelvterületről származó túlélőkből és a második, harmadik generáció képviselőiből tevődött össze.
Különleges élmény volt, hogy Szenes Hanna "Éli, Éli"-jének akkordjaira gyulladt meg egymás után egy hatalmas kivetítőn egy, kettő, három, négy, öt, hat gyertyaláng és a közönség együtt énekelt! Talán még a sziréna hangjainál is megrázóbb volt!
Az előadást is Szenes Anikó verse, a "Boldog a gyufa" vezette be.
"Boldog a gyufa, amely elégve szítja a lángot
Boldog a láng, amely szíveknek mélyén lobog
Boldog a szív, amely becsülettel múlt ki a világból
Boldog a gyufa, amely elégve szítja a lángot."
Az elhangzott két előadásra majd visszatérek. Indulnom kell.
Kellemes napot kívánok!
Nagyon egyetértek minden szavaddal, Julika, mert a történelmet valóban nem lehet átírni. És büszke vagyok Rád, hogy sok egészségi problémád ellenére is megmaradtál érdeklődő, tevékeny, aktív társadalmi tényezőnek.
Megnéztem egy filmet, amelyben személyesen ismert emberek is szerepeltek - nagyon érdekes volt, majd egyszer elmesélem.
És Julika, nagyon köszönöm Neked a fotóid okozta élményeket. Valamikor már láttam a képeket, de most mégis más volt, jobban beleéltem magam a látottakba, ráadásul egyes képek a televízióban is visszaköszöntek, az egész este a "déjŕ vu" jegyében telt, pedig én soha nem jártam Auschwitzban.
Elmaradt egy munkám is, hajnalban kell kelnem, ha be akarom fejezni. Még egyszer, jó éjszakát!
Julikának valóban nagy ötlete volt feleleveníteni a négy év előtti képeket. Még jó is, hogy a linkelés nem sikerült és nekem se, így a képekből válogathattam és a mai, illetve holnapi naphoz méltóvá tehettem a mi illusztrált megemlékezésünket.
Még egyszer köszönöm Julikának!
***
Megnéztem az állami megemlékezést ma este, a Jád Vásémben tartották, mint minden évben. Most is meghatott a hat fáklya meggyújtása - a hat millióért. Az idős túlélők kezébe az unokáik nyújtják a fáklyát, amelyről meggyullad az emlékláng, és a két kéz - a fiatal és az öreg - összekapcsolódása a tűz fényében, a lehető legszebb szimbólum. Az államelnök és a miniszterelnök beszéde is nagyon helyénvaló volt.
Holnap 10 órakor majd megszólalnak a szirénák és ez az a pillanat, amikor libabőrös lesz az ember…
***
Ma jó néhány hibát vétettem, korrigálni szeretném azokat:
"Ma este, itt a negyedünkben nyitjuk meg a Soá-napot. Majd beszámolok róla. És készítem Julika képeit is - illusztrációként - holnapra."
Ezt írtam a 21499-es hozzászólásban. Egyik tévedés, hogy csak holnap este tartják a negyedünkben az említett megemlékezést - elvétettem a dátumot, a másik pedig, hogy a Julika képeit mára terveztem, nem holnapra. És hála Istennek, meg is valósítottam.
Amikor pedig Simon Szegálról beszéltem, azt mondtam, hogy ő Treblinka túlélője - ezt is korrigálom: Theresienstadtban volt művészgyerek és készült erről egy film is - évekkel ezelőtt láttam. Meg kellene keresnem, lehet, hogy megnézhető az interneten? Érdemes lenne, mert jól emlékszem, hogy mennyire tetszett.
Szóval, ma nem voltam formában és holnap-holnapután még ennyire sem leszek. No majd meglátjuk.
Most pedig: Jó éjszakát!
Én is köszönöm, Szigal, hogy felelevenítetted...
Ma csak rövid sétán vettem részt: nem a kezdetektől indultam, hanem a Blaha Lujza téren csatlakoztam a menethez, a Keleti pályaudvarig. Jó érzés hogy sokan voltunk. A végét nem vártam meg - öszetalálkoztunk a testvéremmel és eljöttünk...
Nekem is a táblácskák mondják a legtöbbet - de minden kocka valami személyes emléket, érzést hoz elő...
Remélem Zsuzsa és Panni is azzal az érzéssel jönnek majd haza mint én anno - a halottakat meg kell siratni, nem felejteni semmit soha, és élni tovább, tenni a dolgunkat legjobb tudásunk szerint. Még ha ez nem is számít sokat... de hinni kell benne, hogy minden szó, minden gesztus számít!
Az ünnepségen bejátszották Simon Perez videó-üzenetét, az Élet menete kanadai fő-fő szervezője is beszélt, az amerikai követség embere is... és még sokan...
Az elejét -mint mondtam - nem láttam hallottam, de el fogok menni oda, mert ott egy szobrot, emlékművet avattak fel, azt meg szeretném nézni.
A mostaniak különvonattal mentek, ez gondolom kényelmesebb, mint nekünk a busz volt. De hát hiszen nem is az élvezetért megy oda az ember...
Örülök, hogy egyszer is ott lehettem, láthattam amit lehetett. Mindennek ellenére - nem volt olyan nyomasztó, mint ahogyan tartottam tőle - amit a sok-sok fiatal jelenléte okozhatott, a világ minden részéből!
A mai meneten olyan táblákat, molinókat vittek, ragasztottak a mellünkre, amin ez állt: a történelem nem átírható. Szomorú aktualitása van ennek itt, most, napjainkban.
Részt vettek a menetben náci háborús bűnösök leszármazottai, akik szembe akartak nézni a múltjukkal, őseik cselekedeteivel, ellátogattak emlékhelyekre. Ez a helyes út - csak nem tudom, mikor ismerik fel ezt itt azok, akiknek nagyon kéne.
Sziasztok !
Kedves Szigal,koszonom a megemlekezest.Fiatal voltam,de emlekszem a tortenetekre .
Never again ! Never forget!
Jó estét!
Szigal, ez nagy ötlet volt.
Köszönöm ezt a sétát. Én is örvendek, hogy ennyi fiatal vett részt.
Végül a IX. és utolsó fejezet
Nagy-nagy köszönet Julikának ezért a virtuális menetelésért.
Az Élet és az Emlékezés diadala. Hiszen közhelynek tűnik, de MÚLT nélkül nincs JÖVŐ!
***
Olyan jó érzés, hogy a barátaink most is útra kelnek. Zsuzsa és Panni, vigyázzatok egymásra!
VIII. fejezet
(Engem ezek a sínek közötti táblácskák hatottak meg a leginkább…)
VI. fejezet
(A harmadik képen Julikát láthatjuk fél- vagy inkább negyedprofilból.)
IV. fejezet
(Tévedtem, nem 32, hanem 36 képről van szó.)
Nemsokára indul az Élet Menete és most mindannyian részt veszünk benne: lesz aki ténylegesen - és büszkék vagyunk rá, rájuk, de lesz aki virtuálisan, Ny62-Julika 2010-es képein keresztül. Nem teszek fel linket - nem tartom helyesnek, inkább a több mint 100 képből készített válogatást - 32 képet töltök fel négyesével az NLC által kínált lehetőségek szerint.
Julika 2010-ben Auschwitzba utazott sokadmagával, és az arcok között Turbonagyi-Katit is felfedeztem - nagy örömömre. Aki nem ismeri, csupán annyit, hogy a régi-régi kályhatopikom, az 50-es, 60-asok prominens személyisége, nagyon szép emlékeim vannak vele kapcsolatban: budapesti találkozások és egy kellemes izraeli együttlét, már nem emlékszem melyik évben, de egy napig, Haifán és Akkóban közösen élveztük a magyarul beszélő idegenvezetők közül a legjobbat, Simon Szegált, aki maga is Treblinka túlélője. Többször emlegettük őt ebben a topikban. Kati pedig a világ egyik legbűbájosabb embere.
Szóval most retro-2010-es Élet Menete következik - képekben, többnyire magyarázatok nélkül, mert a képek maguk is sokat mondanak…
1. - 4. Dohány utcai nagytemplom előtti gyülekező és megérkezés Auschwitzba. Számomra most is megható, hogy milyen sok fiatal volt a menetben.
Ejnye-ejnye! Jó tudni, Egriani, hogy gyakran benézel a topikba, de emlékszel? Egy időben azon élcelődtünk Mercikével, hogy nem elég benézni, hanem be is kell köszönni! Jó tudom, mostanában biztosan nem volt sok időd.
Küldhetnél képeket, mit szólsz? Az FB-t továbbra se sikerült megkedvelnem, a hiba biztosan az én készülékemben van, de annyira felszínesnek tűnik, hogy, na, röviden: nem kell! Azt hallottátok, hogy Zuckerman, illetve az ő viaszfigurája is bekerül madame Tussaud londoni panoptikumába? Nahát!
További kellemes napot!