Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2017. augusztus 6. 12:2229701.

    Szép napot!


    Egy cseppet sem vigasztal. Itt sem hűlt le a levegő éjszaka sem kint 24, bent 28 fok alá. Most 34 fok van, de vihar készülődik. Várom Katit.


    Nagyon nehéz délelőtt van mögöttünk...


    Ne erőltesd, nem tudom a választ.


    Nincs ventilátor, azért el kéne menni, és most nem lehet. 


    Milyen szerencse, hogy amikor itt voltatok tudtam veletek tekeregni!


    Szépek a képek, jól esik nézni.

    előzmény:
    *Szigal* (29700)
    2017-08-06  08:01
  2. 2017. augusztus 6. 08:0129700.

    Jó reggelt!


    Látod, Tanaria, észre se vettem, hogy rózsaszínű a füle! Tartozol egy válasszal a minapi találós kérdésre, gondolkozz! Majd küldök újabb - talán vonzóbb - olvasnivalót, kapcsolódik a találós kérdéshez. Tudom, fáradt vagy, vigasztaljon, hogy mi már két hónapja tűrjük a meleget és, amint írtam, még az éjszaka se hoz jelentősebb enyhülést. Gondolj arra, hogy még visszasírjuk, amikor a réteges ruházat időszaka lesz! Milyen könnyű most öltözködni, ugye? 


    Ventilátor? 


    Jól van, többet nem írok időjárásról, nem is hűt, ráadásul idegesítő! 


    ***


    Mielőtt Klárikához indulok, felteszek még néhány múltheti képet. Olyanok, amilyenek, nem indulok versenyre velük, csak a magunk kedvtelésére teszem…

    előzmény:
    tanaria (29699)
    2017-08-05  20:49
  3. 2017. augusztus 5. 20:4929699.

    Nagyon kedves a  rózsaszínű​ fülével.


    Örülök a szép sétáitoknak.


    Mindenkinek jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (29697)
    2017-08-05  16:40
  4. 2017. augusztus 5. 16:4329698.

    Neked is kellemes hétvégét kívánok, és megígérem, hogy EL FOGOM FELEJTENI! Egyszer… 

    előzmény:
    margaret3711 (29696)
    2017-08-05  16:37
  5. 2017. augusztus 5. 16:4029697.

    Jaj, és persze ezt is el akartam mesélni! Képzeljétek, július 20.-án, a náháláli séta közben felfigyeltem egy nyuszira! Ott üldögélt a már cseppet sem zöld fűben, tisztes távolságra az úttól és a mögötte lévő családi háztól. Y.-vel felidéztük a gyermekkorában tanult dalt, a "Nyuszi ül a fűben" kezdetűt, emlékeztek rá? (Nevettünk is ezen, mert a sok száz feldolgozott családi levél egyikében szó is esett erről a gyermekdalról és mókás volt héberre fordítani, de kellett, mert Y. anyukája mesélt fia budapesti óvodai sikereiről az izraeli nagynéninek, a kedves történeteket pedig át kell adni az utókornak!)


    A következő náháláli sétára július 31.-én került sor, és a fenti helyhez közelítve kíváncsi voltam, vajon találkozunk-e a fekete nyulacskával? Képzeljétek, ugyanott üldögélt, és még el is mozdult néhány méternyit, amikor megközelítettem, tehát él, nem giccses szobor,  és jól is érzi magát… a fűben! 


    1. - 2. Július 20.-án


    3. - 4. Július 31.-én (A zumm a minőség rovására ment, mert nagyon közel nem mehettem.)

    előzmény:
    *Szigal* (29695)
    2017-08-05  16:17
  6. 2017. augusztus 5. 16:3729696.

    Ibikem,soha nem fogod elfelejteni?


    Ma gyonyoru napunk van +19,mindenki fazos, en szeretem.June es July nagyon meleg volt.Mar emlitettem  a tel a kedvencem.


    Kellemes hetveget kivanok.


     


     


     


     

    előzmény:
    *Szigal* (29695)
    2017-08-05  16:17
  7. 2017. augusztus 5. 16:1729695.

    Jaj, tényleg nagyon magas hőmérsékleteket jósolnak Kolozsváron. Sokat használt "műszóval" brutális kánikulát. (Mi jól tudjuk, mit jelent ez a szó, de akik feltűnési viszketegségből, gondolom, hogy kevésbé. Vadállati, állati - magyarul, de amikor hirdetésben brutális árakat mondanak, feláll a hátamon a szőr.)


    Visszatérve Margaret-Marika "kedvenc" témájára, az időjárásra, azért a mai, Kolozsváron mért 37 fokon mégis sokat segít(-het) a jelentős éjszakai lehűlés, ami itt nálunk alig fordul elő. Nézem a páratartalmat is, nálatok alig 26 százalék, míg itt most 52, ez utóbbi jelentősen növeli a hőérzetet: 31 fokról 33-ra, a kisokos szerint. 


    Amikor itt jártál, egyetlen egyszer említetted, hogy nagyon meleg van, Jeruzsálemben, amikor a Jád Vásém területén járkáltunk, és mert ott általában nem párás a levegő, nekem fel sem tűnt. Bezzeg itt, a partvidéken, annál inkább. 


    Még valami. Nekem sem volt mindig légkondicionáló berendezésem, 29 forró nyarat ventilátorokkal vészeltem át. Miért nem használod Te is? Hidd el, sokat segítene. 


    Megmutatom a legutóbbi hőstettünk bizonyítékát és már alig várom a hétfőt, a következő náháláli "gyaloglást" - már-már sikerélményt jelent! 

    előzmény:
    tanaria (29694)
    2017-08-05  10:34
  8. 2017. augusztus 5. 10:3429694.

    Szép napot!


    Sok szépet küldtél, jól esett a lelkemnek. 


    Az igazság az, hogy semmihez nincs kedvem ebben a kibírhatatlan hőségben. Borzasztó fáradt és nyomott vagyok. Három-négy órákat alszom éjjel, nappal, persze, semmit. Azt mondják az okosak, hogy még egy hétig tart. Most 35 fok van.

    előzmény:
    *Szigal* (29691)
    2017-08-05  07:15
  9. 2017. augusztus 5. 07:3929693.

    Ha érik a gránátalma, vigasztalón közeledik az ősz, ám egyelőre még tombol a kánikula.


    Nem is olyan régen még a virágait fényképeztem, ugyancsak Náhálálban. >>>>


    Most pedig óvatosan kimerészkedek a tűző nap alá. 

    előzmény:
    *Szigal* (29692)
    2017-08-05  07:33
  10. 2017. augusztus 5. 07:3329692.

    Nemsokára indulok Klárikához, de néhány képre talán még marad időm:


    1. Kollégám mérnökember, egyik kedves "műve" a timráti kertjében minden egész órában elinduló és csupán két percig tartó vízesés - éppen "elkaptam" az egyiket! A képen látható bambusznád-sövényt is ő ültette. 


    2. A kis tavacska fölött virágzó fa - ugyancsak Timráton. 


    3. - 4. Ezt csak a legutóbbi náháláli sétánkon is látott növényt ismét le kellett fényképeznem. 

    előzmény:
    *Szigal* (29691)
    2017-08-05  07:15
  11. 2017. augusztus 5. 07:1529691.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Egyre gyakrabban fordulnak elő egyetlen hozzászólás nélküli napok… Mit mondjak? Nem igazán válik a dicsőségünkre. Ám ez legyen a legnagyobb bajunk, ugye?  


    Tegnap teljes pihenőnapot rendeztem. Semmit se csináltam, egyedüli tevékenységem az olvasási szünetekbe beiktatott hosszabb-rövidebb szunyókálás lett, no és persze a magunk ellátása, beleértve a kedvenceket is. Ritkán fordul elő ilyen, és általában elégedetlenséget okoz, most viszont csak a tipikusan izraeli "jár nekem!" lett az egyedüli következménye, hiszen tényleg megérdemlek egy-egy ilyen napot! 


    Az alvási szünetekben még a FB-re is bekukkantottam, így láttam meg ű, hogy a drága Ciss-Ági az éppen aktuális Radnóti hónapverssel és egy csodaszép képpel örvendeztetett meg. Köszönöm! 


    Még a hónap elején vagyunk, tehát nem vesztett aktualitásából:


    Radnóti Miklós: Augusztus 

    A harsány napsütésben
    oly csapzott már a rét
    és sárgáll már a lomb közt
    a szép aranyranét.
    Mókus sivít már és a büszke
    vadgesztenyén is szúr a tüske.

    1940


    Ezt küldte Ciss. >>>>


    Jé, már tényleg bomlik a vadgesztenye burka, pedig csak nemrég csodáltuk meg Kolozsváron a 2., 3. és 4. képen látható gyertyavirágokat! >>>>


     

  12. 2017. augusztus 3. 17:4629690.

    Szervusztok!


    Hogy nem csalnál, Tanaria, azt mindig tudtam. És azt is, hogy ismered mindkét verset. Hadd segítsek: azt már elárultam, hogy Kosztolányi, annyit még, hogy egy gyönyörű ciklus részeiről van szó. Az egyik így kezdődik: "Mostan színes tintákról álmodom". A második első sora pedig: "Az iskolában hatvanan vagyunk." 


    Ugye, hogy mindkettőt ismered? Mi a ciklus címe? 


    Itt is nagyon meleg nyár van az idén. Már-már elviselhetetlen. Olyan jól mulattam ma reggel, amikor egy itt született szomszédasszonyom a fülembe lihegte: "Nem bírom..." Mire én, az örök optimista: "Még csak egy-két hónap és vége lesz, aztán sírni fogsz a hideg miatt." Azt hiszem, hogy tulajdonképpen önmagamat bátorítottam. 

    előzmény:
    tanaria (29689)
    2017-08-03  08:50
  13. 2017. augusztus 3. 08:5029689.

    Szép napot!


    Nem csalok, nem tudom.


    Nehéz elviselni ezt a nagy meleget, most még tűrhető, de délután borzasztó. Még huzatot sem lehet csinálni, hiába nyitóm ki az ajtókat.


    előzmény:
    *Szigal* (29688)
    2017-08-02  07:17
  14. 2017. augusztus 2. 07:1729688.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Még néhány nap és egyik Manócskánk, de az is lehet, hogy mind a kettő, itt lesz (lesznek) újra közöttünk. Addig is írok, rendületlenül, bár lassan Kosztolányi szavaival: "Sokszor csodálva kérdezem: minek?" Honnan is van az idézet? Annyit elárulok, hogy egyik kedvencem, és csalni nem szabad! 


    Tegnap kipanaszkodtam magam, pedig nem is olyan nehéz türelmesnek lennem. 


    Most lesz egy-két óra szabadabb időm, ezalatt képeket butítok. "Kiszínezném vele az életem." Újabb  találós kérdés. 

    előzmény:
    *Szigal* (29686)
    2017-08-01  13:31
  15. 2017. augusztus 1. 17:5429687.

    Benéztem a kanadaiak topikjára - fogalmam sincs miért, hiszen elég ritkán zugolvasok náluk. Valószínű valami-valaki irányított: így tudtam meg, hogy régi topiktársunk, a kanadai Bogie már egy teljes éve nincs közöttünk - pontosabban éppen ma egy éve… Ott van még mindig a kevés FB-s ismerősöm között és már nincs! Döbbenten állok, nem tudok magamhoz térni, hiszen még olyan fiatal volt. 


    Nyugodj békében, drága Juli-Bogie! 


    (Éppen a napokban említette a lányom, hogy az "imádott" FB egyik nagy hiányossága, hogy örök életet biztosít számunkra… Hátborzongató.)

    előzmény:
    *Szigal* (29686)
    2017-08-01  13:31
  16. 2017. augusztus 1. 13:3129686.

    Jaj, de jó, hogy ennyi mindenről írtál, a negatív beharangozás ellenére!


    Már igazán nem tudom, miről szerettem volna írni, de hátha majd menet közben eszembe jut (?) 


    Van a héberben egy mondás, amely szerint a szomorú, keserű ember "tisá'bi'áv"-i arcot vág, (a mai gyásznapra vonatozik). Még Klárikát is sikerült megnevettetnem, amikor elmeséltem neki, hogy az egyik örökké morcos nővért "Tisá'bi'áv'-nak neveztem el. Tényleg, az egész böjt- és gyásznap ott van az arcán és nem csak ma, hanem az év többi napján is.


    Amúgy Klárika ma éppen elviselhetetlen volt, de hősiesen kibírtam. Amikor hozzá érkeztem, a számítógépe asztalkáján (és körülötte a földön) száz bizsu és mindenféle ékszer hevert és panaszosan mondta, hogy ellopták egy briliáns medálját. A szekrényeit is feldúlta, egy fekete mackónadrágot keresett éjszakára. Azt is ellopták… Megint végig kellett hallgatnom, nem csak az ellopott tárgyak hosszú sorát, amiből semmi se igaz, de ez is a leépülésének egyik megnyilvánulása. Nekifogtam visszapakolni a szétszórt dolgait és elmondtam, hogy jelenésem van egy vizsgálatra, ahonnan nem késhetek, tehát fogja rövidre, mert másképpen kifutunk az időből.


    Végül sikerült pontosan megérkeznem a csontsűrűségi vizsgálatra, ami éppen szemben van a Klárika otthonával, a bevásárló központ  hetedik emeletén. Ott ért a meglepetés, egyrészt, hogy a procedúra időben és pillanatok alatt megtörtént (pozitív gondolkodás!), másrészt az előző, két év előtti vizsgálathoz képest, még javult is a közel húsz éve megállapított  oszteoporózis mértéke! Lám-lám, már ezért is megérte türelmesnek lennem Klárikával…


    Erről jut eszembe, hogy a minap megkérdezted: mitől fáj a bokám? (Nagyon!) Nem az én feladatom diagnózisokat felállítani, de feltételezem, hogy a 12 év előtti törés köszönt vissza a mostani időjárás miatt, de bármi más is lehet. Például a súlytöbblet. Vagy mindkettő. Egyelőre fáslizom, és várom a további fejleményeket. Ettől függetlenül, tegnap a náháláli gyaloglásról se mondtam le. 

    előzmény:
    tanaria (29685)
    2017-08-01  12:31
  17. 2017. augusztus 1. 12:3129685.

    Szép napot!


    Én is szégyellem, de nem nagyon van amiről írjak.


    Te viszont valamire kíváncsi voltál, aztán azóta is várom, hogy mi volt az és megtudtad-e...


    Érdeklődéssel olvasom amiket írsz, és mivel sokszor titokzatos vagy, én mindig várom, hogy aztán csak elmeséled.


    Sétáltatok-e Náhálálban?


    Most itt is nagy a hőség, délutánonként és éjszaka nehéz elviselni. Minden rosszban van egy kis jó is, pld. nem kell kimennem.


    Nálunk is és, szerintem, mindenütt gyerekek, fiatalok, idősek minden szabad percükben a telefonjukat nyomogatják.


    Közben befejeztem a Murakami könyvet. Érdekes volt, nagyon szép a stílusa, gazdag a téma. Nekem kissé túl misztikus, de nagyon élveztem.


    Vigyázz magadra!

    előzmény:
    *Szigal* (29683)
    2017-07-31  07:55
  18. 2017. augusztus 1. 07:2629684.

    Íme, megérkezett az év nyolcadik hónapja, a forró augusztus. Nálunk ma gyász- és bőjtnap: áv hónap kilencedik napja. A Templom-hegyen épült második szentélyt i.u. 70-ben ezen a napon rombolták le a rómaiak. Nem bizonyítottan, de egyes történészek szerint a helyére épült, a hetedik század végén, a nyolcadik század elején, a ma is sok vihart kavaró Al-Aksza mecset, majd a közelébe az aranykupolás Sziklamecset, amelyet szintén a hetedik század végén építettek. 


    Elnézést, hogy igénybe vettem a figyelmeteket.  


    A tegnapról és egyebekről majd később. Máskor? 

    előzmény:
    *Szigal* (29683)
    2017-07-31  07:55
  19. 2017. július 31. 07:5529683.

    Nem vagyok egyedül azzal, hogy féltem a következő generációkat. Lehet, hogy nincs is igazam. Mégis, szinte félelmetes, ahogyan a kis kütyüjükbe bambulnak, bárhol is lennének - most történetesen az autóbuszban. 


    Üdítő látvány közöttük és ritkaságszámba megy az az előttem ülő fiatalember, aki könyvet tartott a kezében és még lapozott is időnként! >>>>


    Nehezen, de sikerült belesnem a betűk közé: oroszul olvasott, és még a könyve szerzőjét is ki tudtam silabizálni: Julia Jakovleva. Vajon ki lehet? Még nem hallottam a nevét. Nem kaptam egyértelmű választ a Google segítségével sem: elég sok hasonló nevű és mindenféle foglalkozású hölgy található a világhálón, még mosolyognom is kellett, mert egyikük éppen Haifán él. Ilyen kicsi ez a világ! 


    Most mennem kell - Timráton leszek egész nap, este lehet. hogy még Náhálálra is eljutunk.


    A többiról talán holnap? 


    Szép napot, jó hetet! 


     

    előzmény:
    *Szigal* (29682)
    2017-07-31  06:37
  20. 2017. július 31. 06:3729682.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Most kicsit szégyellem magam, hogy már én is mostohán bánok ezzel a topikkal, a valamikori szigetünkkel. Mentségemre szolgáljon, hogy tegnap milliószor eszembe jutott, de először az időm hiányzott, azután az erő, hogy leülhessek a gép elé. Igaz, tegnap az autóbuszban (az egyikben, mert több volt) akartam, hogy néhány szót pötyögtessek számotokra, de valami elvonta a figyelmemet - majd mindjárt kiderül mi is volt az.


    Elmentem Klárikához, vele voltam másfél óráig, de néhány napja már ez sem ad elégtételt, mégis teszem a dolgom rendületlenül, már mindenki magára hagyta szegényt. Amikor kedve van, ízesen mesélget - jó hallani! 


    Klárika után találkám volt a barátnőmmel, aztán kerestem valamit a lányomnak, már egy hete járom az üzleteket és sehol sem lelek vékony, de hosszú ujjú blúzra, ami védje a karját az erős nap ellen. Anyag sem mindegy, szabás sem, egyszínű legyen, csipkék és díszítés nélkül. Még nem leltem ilyesmire. Közben ezt-azt vásárolgattam, és fél három körül beestem az ajtón. Főzésbe, sőt sütésbe kezdtem, kicipeltem egy ventilátort a konyhába - hamar eltelt a délután. Megnéztem közben a lehangoló ötórai híreket is. Ja és közben mostam, teregettem, mosogattam, cicákat rendeztem - utóbbi kivételével lélektelenül. A lányom nagyon későn érkezett haza, közel tíz órás munka után. Vacsoráztunk, nyolckor ágyba dőltünk, én könyvvel - jaj, erről is mesélnem kellene! Ma reggel fél hétkor ébredtem, Muszkó indított frontális támadást a lábujjaim ellen. De mégis, jó nap volt a tegnapi, csak ne tett volna totálkárossá. Picur kint töltötte az éjszakát, elég szemrehányóan nézett rám, amikor eléje tettem a reggelit. 


    Jó hosszan ecseteltem, amolyan mentegetőzés-ízűen. A buszban esett történet is következik. 

    előzmény:
    tanaria (29681)
    2017-07-30  06:02
  21. 2017. július 30. 06:0229681.

    Jó reggelt!


    Nagyon jók ezek a kaktuszok, bár kissé szomjasak, de még így is kellett mosolyognom rajtuk.


    Nyugtalan voltam az erdei séta közben Anyukám miatt. Szép volt az erdő, majd pótolom.


    Igen, jó volt magamhoz ölelni, érezni kicsi lányomat. Egy nap nagyon kevés volt. Jövet sem lesz több...


    Mitől fáj a bokád?


    De ez a fa tényleg nagyon érdekes. Az élet útját sugallja.


    Mindenkinek szép napot kívánok!


    előzmény:
    *Szigal* (29679)
    2017-07-29  07:24
  22. 2017. július 29. 07:3929680.

    Néha meglátok valamit, ami teljesen furcsa irányba viszi a gondolkozásomat. 


    Például ez a faág a túlélés hősiességét jelképezi számomra, a mindenek ellenére is teljes életet. 


    ***


    Most megint ki kell merészkednem a szaunába - majd csak ennek is vége szakad…

    előzmény:
    *Szigal* (29679)
    2017-07-29  07:24
  23. 2017. július 29. 07:2429679.

    Jó reggelt kívánok!


    Örülök az együttléteteknek, biztosan rengeteg mesélni valótok volt! Ugye milyen más ez, mint Skype-on kommunikálni? Mindig az jut eszembe, hogy remegtem az izgalomtól, amikor legelőször telefonáltam haza - neked! Jaj, és B. Marit, aki ezt megengedte, nem is láttad, hogy szalaszthattam el? Ezt is?  Azért szörnyű, hogy mik jutnak eszembe, nem? 


    De jó lett volna, ha a rövid sétán legalább egy-két képet készítesz…


    Tegnap gyalogoltam egyet és gumifáslit tekertem a lábamra, mert mostanában nagyon fáj a (jobb) bokám, eléggé sántikálok. Ez a kellemetlenség mégsem akadályozott meg abban, hogy hazafelé néhányat kattintsak, bár a júliusi hőség teljesen tönkretette a szépségeket. 


    Később meglátogattam a szábrékaktuszt is a dzsungelben (na jó, medvetalp-kaktusz), még mindig jókat lehet rajta derülni! >>>>


    No és ha már ott voltam, hadd keltsek egy kis vágyakozást… >>>>


    Kár, hogy csak a  telefon volt nálam…

    előzmény:
    tanaria (29678)
    2017-07-28  09:43
  24. 2017. július 28. 09:4329678.

    Szép napot!


    Szépen telt a tegnapi nap, Katival. Ebéd után még az erdőbe is kimentünk egy röpke fél órára. Aztán fél hétkor elment. 


    Édesanyámat nagyon felkavarta összezavarta a látogatás. . .


    Most néztem meg a flashmobot, szép volt és megható.


    Vigyázz magadra!

    előzmény:
    *Szigal* (29677)
    2017-07-27  07:51
  25. 2017. július 27. 07:5129677.

    Szervusztok, jó reggelt!


    Remélem, hogy végül minden megoldódott és Katika is szerencsésen landolt Kolozsváron. 


    Az "Isten hozott!" továbbra is érvényes. 


    ***


    Egyik Manócskánkkal beszélgettem tegnap, akinek be nem járatott új számítógépén még rengeteg titok van, ráadásul most rövid időre elutazik, így megint kiscsoportosan beszélgethetünk - sajnos… 


    A meleg igazán elviselhetetlenné vált, tegnap már ki akartam szállni ebből a világból, aztán mégis maradtam…Még legalább két hónapig tart, de lehet több is… Mondogatják is, hogy az időjárás többszörösen is rekordokat dönt, egyre nehezebb elviselni. 


    Most pedig ismét világgá megyek, de Klárikánál megpihenek. 


    Szép napot! 


     

    előzmény:
    tanaria (29676)
    2017-07-26  15:35

Címlap

top