Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kezdjuk ujra

kriszmam
Létrehozva: 2010. január 19. 16:10

Nekem nagyok hianyzik a topikunk, hianyoznak a topiktarsak, a baratsagok es beszelgetesek. De ahova a kedvenc topikom (Izrael) jutott, abban nincs kedvem reszt venni.

Kerlek benneteket hogy kezdjuk ujra, teremtsuk meg a regi meghitt, bensoseges hangulatot. Beszelgessunk politikarol, oromeinkrol, banatainkrol, gyermekekrol, unokakrol es mindenrol, ami foglalkoztat bennunket. Nem fontos hogy mindenben egyetertsunk (nem vagyunk egyformak) de a sertegeteseket, meg es beszolasokat lehetoleg mellozzuk. Mindenkit idevarok, aki nem bomlaszto szandekkal akar kozenk jonni. Remelem sikerul ujra egymasra talalnunk.

  1. 2017. július 26. 15:3529676.

    Sajnos Katit még a repülő sem hozta el, mert a hajnali Kolozsvár-London Luton járaton egyik utas kijelentette, hogy, bomba van a kézipoggyászában. Ezért két óra negyvenöt percet késett.

    előzmény:
    *Szigal* (29675)
    2017-07-26  11:15
  2. 2017. július 26. 11:1529675.

    Igazad van, lehet, hogy a szórenden múlott? A belinkelt írás pedig a HVG Vélemény rovatában jelent meg, de alatta az van, hogy (A szerző a Transindex újságírója). 


    Honnan gondolod, hogy átment a HVG-hez? Erre mondtam, hogy kár… lenne, és azt hiszem valamit félreértettél. Az írás vágyát én úgy értelmezem, hogy egyebet is szeretne írni (nem csak újságírással foglalkozni), netán szépirodalmat? 


    Nagyon szimpatikus a fiatalember, ebben biztosan teljesen egyetértünk! 


    ***


    Isten hozta Katit! Örülök, hogy találkoztok, hogy - ha rövid ideig is -, együtt lehettek. Jó időt és szép közös órákat kívánok nektek, hiszen az anya-lánya beszélgetések úgy kellenek, mint a falat kenyér!


    ***


    Rengeteg a dolgom és délután megint el kell mennem itthonról. 

    előzmény:
    tanaria (29674)
    2017-07-25  18:38
  3. 2017. július 25. 18:3829674.

    Most te nem figyeltél. A szomszédasszonyod mondta neki. A srác festette meg a feje búbján a haját. És pont azt írtam, hogy átment a hvg-hez, mert most már írni szeretne. És, szerintem, nem kár, mert jókat ír.


    Mindenkinek jó estét!


    Itt esik.


    Ja, és nem mondtam, hogy holnap érkezik Kati-lányom, igaz, megy is tovább Csíkba, de a jövő héten itt is tölt vagy három napot!

    előzmény:
    *Szigal* (29673)
    2017-07-25  16:15
  4. 2017. július 25. 16:1529673.

    Nahát, hogy ilyet mondjon az én kedves szomszédasszonyomnak?! Akit mellesleg kedveltünk, a gyerekeink is. Emlékszel még a "becenevére"? NemzetBözsinek nevezték a tanítványai, amit ő is tudott és még mosolygott is rajta. Az általad említett eseten jót nevettem, eszembe jutottak további találkozások és átváltozások, de erről most nem szeretnék beszélni. 


    Kicsit beleléptem a Transindex egyik cikke utáni kommentekbe; az egyik hozzászóló linkjét meg is nyitottam és nem bántam meg. A kommentelő arra szólított fel ugyanis, hogy figyeljük az arcokat. Úgy tettem és élménynek bizonyult!


    (Mellékesen, B.-P. Előd július 10.-től már nem a Transindex főszerkesztője. Kár.)


    Kíváncsi vagyok valamire. Majd elárulom. 


     


     


     

    előzmény:
    tanaria (29672)
    2017-07-25  14:21
  5. 2017. július 25. 14:2129672.

    Szép napot!


    Igen, ezt a cikket én is olvastam, Katival jól ki is beszéltük. Ő ismeri a szerzőt, aki a csíkszeredai M.Á.-ban végzett. Végig komoly, jótanuló volt. A ballagásra viszont a feje tetején a haját szőkére festve jelent meg. R. Bözse mellette elsétálva diszkréten odasúgta: Olyan vagy mint egy hímr...gyó. 


    Jó volt a cikk, azért is jött szóba köztünk, és Kati is nagyra tartja a szerzőt.


    Úgy tudom, hogy átment a hvg-hez, mert inkább írni szeretne, mint tovább szerkeszteni.

    előzmény:
    *Szigal* (29671)
    2017-07-25  07:58
  6. 2017. július 25. 07:5829671.

    Szervusztok!


    A tegnap is eltelt valahogy, itt például teljesen szó nélkül. Olvasgattam, közben házi, és kis szellemi munkával foglalatoskodtam, majd fogtam magam és kimerészkedtem a 37-38 fokba, a legkegyetlenebb kora délutáni órában. Dolgom volt, na! Túléltem. 


    Tanaria, tetszett, hogy maskarádénak nevezted a tusnádfürdői fesztivált, ha tőlem függne én akár be is tiltanám, de az eredeti elgondolás szerint szükség van rá. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha galád módon nem használnák politikai célokra. Ide is belinkelem azt a cikket, amit tegnap olvastam, és rettentően büszke voltam, hogy szerzője is a mi kies városkánkból indult. Sejtem is, hogy kinek a fia… Igaz, akkor, amikor mi eljöttünk, még nagyon kicsi lehetett. Olvasom, hogy ő a Transindex főszerkesztője, ezután ezt a lapot is figyelemmel kísérem. 


    Sajnálom, hogy a javulás csupán rövid időre szólt, nagyon nehéz lehet most mindkettőtöknek. Küldöm felétek a jobbnál jobb gondolatokat, hogy mielőbb tartósabb jobbulás következzék. 


    Remélem, hogy Alsórákosi-Marika gépe megjavult, mert nem csupán Ő maga, hanem a nyomai is hiányoznak. 


    Most pedig indulnom kell, hív a kötelesség. 



     


     

    előzmény:
    tanaria (29670)
    2017-07-23  11:19
  7. 2017. július 23. 11:1929670.

    Szép napot!


    Ó, dehogy utaltam én a Tusnádfürdőn zajló maskarádéra! A Iohannis székelyföldi látogatására gondoltam. Na, de teljesen mindegy, már elmúlt.


    Anyukám, sajnos, csak pillanatnyi javulást élvezett, nagyon hamar visszaesett. Én lennék a legboldogabb, ha ruhákban válogathatna. De ez egészen más helyzet. Nem szeretném, ha félreértenél. Teljesen megértem, hogy nagyon próbára teszi a türelmedet. Mármint Klárika.


    Ami a jeruzsálemi helyzetet illeti, nagyon átlátszó ürügy az egész cirkusz.

    előzmény:
    *Szigal* (29668)
    2017-07-23  07:13
  8. 2017. július 23. 07:3229669.

    Úgy belemélyedtem a gondolataim kifejtésébe, hogy elfelejtettem a legfontosabbat. 


    Tanaria, nagyon örülök, hogy Anyukáddal javult a helyzet. További javulást, jobbulást kívánok neki! 


    ***


    Még azt is elmesélném, hogy tegnap szinte a falra másztam. Klárika ugyanis ki akart öltözni a szombati ebédre, és szépen megóvott ruhatárából (ezt, tudod, Pesten vettem, ezt a kislányom hozta Amerikából, és ezt Hongkongból stb.) egyre-másra kérette az árnyalataikban is összeillő darabokat, csak egy baj volt, hogy többnyire nem lehetett begombolni, de nem azért, mert meghízott, hanem csakis a haskötő miatt - mondta Ő. Végül elindultunk, annak ellenére, hogy a testszínű harisnyája szerinte nem passzolt a szoknyája színéhez, de már nem voltam hajlandó elölről kezdeni a cirkuszt. És ezt közel 92 évesen! Igazán csodálatra méltó. 

    előzmény:
    tanaria (29667)
    2017-07-22  10:58
  9. 2017. július 23. 07:1329668.

    Jó reggelt! 


    Hmmm, zajlik az élet, és attól függ honnan nézzük, ja és attól, hogy mit nézünk, mert az objektív médiának már régen befellegzett. Manipulált hatalmi játékok passzív tanúi vagyunk, hacsak nem indulunk szélmalom harcba. Hagyjuk is, mert még jobban belesétálok a témába, és azt nagyon nem szeretném. 


    Valamit azért csak megemlítek, bár igazán nem oszt és nem szoroz. Azt az emberszabású majmot, aki a szörnyű "Tusványos" szót kitalálta, szívesen látnám gladiátorként egy általam elképzelt arénában, mondjuk szemben egy Bálványosról odatévedt tusnádfürdői medvével. Megérdemelné! 


    Még hogy "szabadegyetemek szabadegyeteme"? Ugyan már! Nem ártana egy kis szerénység népem fiainak sem! Mi, magyarok, mindig, mindenben "leg"-ek vagyunk, illetve hisszük magunkat. Ez az igazi turáni átok!!! Az is, hogy minden más nációt lenézünk… (Már aki.)


    Erről ennyit, még ez is sok volt. 


    Az elmúlt napoktól nem lett jobb kedvem. Attól sem, ami itt nálunk folyik a teljesen legitim fémdetektorok kapcsán, ismét uszítás és manipuláció - a birkanép kárára. Harminc éve, bárhová utazom, bárhová érkezem, bármilyen ügyet intézek, fémdetektorok százain haladtam már át, és sohasem lázadoztam. Pedig engem sem kérdeztek, hogy akarom-e, elfogadtam és még meg is köszöntem, mert merényletek százaitól óvtak meg. Ez aztán a mondvacsinált ürügy, de egyik uszító se viszi vásárra a bőrét. Se itt, se ott…


    Ahogyan a tegnapi "elmélkedésemre", az elmúlt napok videóira és egyebekre, erre se érkezik majd válasz. Óvatosak vagyunk és közömbösek. Ez is a turáni átok része.


    A jó viszont az, hogy elmondhattam. Ha válasz nélkül marad, az is jó. Legalább nem érzem magam gyávának, pedig egyik téma sem "az én gondom".  


    Legyen ma is jó napotok! 

    előzmény:
    tanaria (29667)
    2017-07-22  10:58
  10. 2017. július 22. 10:5829667.

    Szép napot!


    A földrajzi helyeket politikai szempontból említettem, mert tényleg zajlik az élet.


    Itthon kicsit javult a helyzet, Anyukám jobban van.


    Te most biztos Klárikánál vagy. 


    Meleg van, 31 fok.


    Nagyon jó eredményt értetek el, csak így tovább!


    Mindenkinek szép hétvégét!

    előzmény:
    *Szigal* (29664)
    2017-07-22  07:23
  11. 2017. július 22. 07:4629666.

    A  képek lemaradtak, pedig nagyon kell most sietnem!


    A képeken:


    Bougainvillea-folyamok és egy (talán) zsurlóféle növény virága - gyönyörű!


    Ez a séta arra is rádöbbentett, hogy ugyanazon az úton is többféleképpen láthatjuk a dolgokat, most például az irány megváltoztatásával a szemszögünk is teljesen módosult. Biztosan nem mondok vele újat, de ez is egy magyarázat lehet arra a mindennapi jelenségre, hogy ugyanazt a dolgot mindenki másképpen látja, vagy hogy ugyanarra a történésre mindenki másképpen emlékszik? 


    Megyek is, mert máris megfájdult a fejem!


     

    előzmény:
    *Szigal* (29665)
    2017-07-22  07:31
  12. 2017. július 22. 07:3129665.

    Látom te sem értetted az "értetlenkedésemet", Margaret-Marika! A jeges kávét mindenképpen köszönöm, éppen most iszom, mielőtt kimennék a kemencei forróságba, mert már 31 fok tombol odakint, itt a hűs szobámban pedig csak 23, nagyon kellemes! 


    Neked is jó hétvégét kívánok és küldök néhány képet az imént említett séta látványaiból. 

    előzmény:
    margaret3711 (29662)
    2017-07-21  15:05
  13. 2017. július 22. 07:2329664.

    Jó reggelt!


    Köszönöm a magyarázatot, Tanaria, bár az korántsem teljes, ugyanis a "területek" nem földrajzilag érdekeltek. És ha már Székelyföld, azt végképp nem értettem. Talán azt is elmagyaráznád a magamfajta hülye gyereknek? 


    A piac sem azért volt mert péntek, hanem mert a cicákat akartam valami csak ott található finomsággal kényeztetni. Csak a nagyon felső részében jártam, ott még a hangzavar sem volt piacos, vagy inkább "sukkos".


    Aztán elszaladt velem a ló és semmit sem csináltam, van is érte lelki furdikálásom (a kifejezést a nagylányom levédte!) 


    A náháláli sétán radikálisan változtattunk, ugyanis eddig a kör alakú belső út jobboldali felén andalogtunk, most hátat fordítottunk a megszokott iránynak és az út belső felén jártunk körbe, csuda érdekes volt! Azt hittem, hogy a közel 1,7 km-t lényegesen megrövidítjük, csodát! A mérő applikáció szerint talán 40 méterrel. Mellékelem a legelső rajzot és a legutóbbit is, az is kiderül belőle, hogy "edzettebbek" lettünk, és valamiért kevesebb kalóriát égettünk el. Az időt mindenképpen lényegesen lerövidítettük. Amúgy öregesen. 

    előzmény:
    tanaria (29663)
    2017-07-21  20:33
  14. 2017. július 21. 20:3329663.

    Jó, akkor megmagyarázom: ott, az Izrael; itt az Románia, pontosabban Székelyföld; itthon az itthon nálunk. A negyedik, az Magyarország.


    Ma itt is kínzóan meleg volt délután.


    Jó éjszakát!

    előzmény:
    *Szigal* (29661)
    2017-07-21  14:01
  15. 2017. július 21. 15:0529662.

    Ibikem  negyedik  a-haz.Jeges tejszin habbal.


    Kellemes hetveget kivanok a palmafak arnyekaban. 

    előzmény:
    *Szigal* (29661)
    2017-07-21  14:01
  16. 2017. július 21. 14:0129661.

    Se a hármat, se a négyet nem értettem. Azt se, hogy az élet melyik területére utaltál azzal, hogy zajlik?


    Elnézést, hogy értetlenkedem, de tényleg, de tényleg nem értem, mire gondolsz.  Lehet, hogy ez a nagy meleg a hibás? (Ma valaki elájult az egyik megállóban, a buszból láttam, fiatal volt és ráadásul sötét bőrű, nem olyan "fehér", mint például én. Valaki vizet vitt neki a mi autóbuszunkból. Ismét láthattam, mennyire nem közönyösek itt az emberek.)

    előzmény:
    tanaria (29660)
    2017-07-21  13:49
  17. 2017. július 21. 13:4929660.

    Bocsánat, négy helyre...

    előzmény:
    tanaria (29659)
    2017-07-21  13:48
  18. 2017. július 21. 13:4829659.

    Szép napot!


    Persze, ma péntek s, ha péntek, akkor piac. Jó nagy hangzavar jön elő emlékezetembe. 


    Micsoda égbolt köszöntött ma reggel.


    Itt is meleg van, de borult az ég. Itt bent kellemes.


    Hát, nem mondom, zajlik az élet, ott is, itt is rendesen.  És, sajnos, itthon is.  (három helyre utaltam)

    előzmény:
    *Szigal* (29658)
    2017-07-21  10:31
  19. 2017. július 21. 10:3129658.

    Szép napot a hűségeseknek!


    Megint elszaladt velem a ló, millió dologgal foglalkozom és semmit sem fejezek be - nem szép!


    Igen, elviselhetetlen a hőség, mégis elviseljük, ugye Margaret-Marika? Tegnap egy pálmafa árnyékában - mert minden tévhit ellenére, a pálmának is van árnyéka! - vártam, hogy a kollégám autója megérkezzen, összesen körülbelül 5 percet, de többet nem is bírtam volna ki. Olyan 38 fok lehetett éppen. 


    Ennek ellenére este megismételtük a körsétát Náhálálban, csak másképpen, majd elmesélem. 


    Most megmutatom a kora reggeli felhőket, "élőben" sokkal szebbek voltak >>>>,


    aztán piacra megyek és valamikor újra idelátogatok. 


    Tanaria, örülök, hogy tetszettek a lábnyomok! Majd mutatok egyebeket is, hátha tetszeni fognak Neked és Anyukádnak is! 

    előzmény:
    margaret3711 (29657)
    2017-07-20  15:21
  20. 2017. július 20. 15:2129657.


    Az utolso napokon majdnem birhatatlan a magas homerseklet.

    előzmény:
    *Szigal* (29654)
    2017-07-20  07:28
  21. 2017. július 20. 15:1929656.

    előzmény:
    tanaria (29655)
    2017-07-20  10:16
  22. 2017. július 20. 10:1629655.

    Szép napot!


    Drága Margaret, nagyon jól esik, hogy mindig gondolsz Anyukámra. Mostanában nehezek a napjai...


    Szigal, nagyon örülök, hogy boldog napja volt Krisztinek. 


    Gyönyörű ez a csokor! A kaktusz kis jókedvet hozott. Megmutatom Anyukámnak is. Tudom, még volt ilyen, de ezek nagyon jók!


    Mindenki vigyázzon magára!

    előzmény:
    margaret3711 (29653)
    2017-07-19  16:52
  23. 2017. július 20. 07:2829654.

    Szervusztok, indul a nap! 


     


    Persze, hogy szép nap volt, de a tervünket el kellett halasztanunk, mert minek menjen az ember kemencébe, ha hűtőszekrényben is ücsöröghet? 


     


    Ma ismét zsúfolt programom van, rátok is gondolok majd a hét végén, jó lesz?


     


    Margaret-Marikának a lányom nevében is köszönöm a köszöntést, át fogom adni, ha hazakerül. Nagyon boldog napja volt, használtak a jókívánságok! 


     


    Alsórákosi-Marikának nagyon köszönöm, hogy elküldött egy lélekmelengető felvételt, felér száz ilyen-olyan megnyitóval! (Az előző videóra se reagált senki, de ezt már megszokhattam volna…)


     


    Tanariának és minden kedves zugolvasónknak pedig két képet küldök:


     


    1. Születésnapi rózsák.


     


    2. Lábnyomok a levegőben. 


    Szép napot, kedvenc klubtagok! 

  24. 2017. július 19. 16:5229653.

    Kedves Tanaria,


    Anyukadnak 

    előzmény:
    tanaria (29646)
    2017-07-17  20:37
  25. 2017. július 19. 16:5029652.

    előzmény:
    *Szigal* (29650)
    2017-07-19  08:06

Címlap

top