Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Juj, de rég voltam
Remélem mindenki jól van, látom már a karácsony is porondon van
én még azért nem gondolok rá, szeretnék még egy kis meleget, MOST!
Szeretnék visszacsatlakozni, de sajna most is csak egy k.lap küldés erejéig jöttem :-(
Kozmi
cuki a tortád, én most apának egy ferrari versenyautó tortát sütöttem.
sziasztok, Livec
Ja, nem! Rosszul írtam. Tavaly előtt voltam 24-én beteg.:( Tavaly dec. 31-én lettem beteg. Szilveszterkor..
De azért kicsoszogtam a kis papucsomba-pizsibe,rá a meleg kabátban megnézni a tüzijátékot.
Egyébként pár hete nálunk voltak unokahugomék, és ők is egy karácsonyi micimackós mesét akartak megnézni ( Az ajándékok idejét).
Csitar!
Ezek nagyon szépek!!!
Én meg pont a napokban ahogy takarítottam, akkor találtam meg a hópelyheket, amiket a kis kozmi szalonomba raktam fel dísznek. Olyan jóó volt nézegetni őket.
Egyébként ezt nézzétek:
http://www.filmnews.hu/2009/12/filmek-bejgli -melle.html
:) igen, ez az, majd megnezem:)
Hoooo? na ne mar! Az legyen majd csak karacsonykor, brrrrrr hidegrazos szmajli
Igen, valóban nagyon furcsa..És a Tátrában is havazott. És igen, aug.31-én.. Megbolondult az időjárás..
Mi meg 7végén megyünk Balcsira "nyaralni"..Hát...ott sem leszmár fürdés.. Csak bent a kádban..a melegben..
Kelekótya karácsony a címe!!!
Egyik kedvencem. Tavaly pont 24 adták vagy a tv2-n vagy rtl klubon olyan 11-éjfél körül. Emlékszem ám nagyon, mert pont 24-ére lázasodtam be (tüszös mandi gyulladás-akkor még megvoltak) és ezért ágyban fekve,teát szürcsölgetve, mézeskalácsot, szaloncukrot majszolgatva néztem. Addig a 98 percig elfelejtettem teljesen hogy beteg vagyok.
Ma már aztán igazán ősz van..... hosszú nadrágban és pulcsiban fáztam reggel :( Hétvégére azért enyhe javulást ígér, reméljük úgy lesz :)
Annyira durva, néztétek este a híreket? Ausztriában tegnap 50 cm-es hó esett a hegyekben, már lehet sielni a határól 50 km-re!!! És tegnap elvileg még nyár volt! Remélem fehér karácsonyunk lesz :)
Sziasztok!
Vicces, de én is júliusban keveredtem be Pesten egy kis boltba (nam Pesten élünk) és akkor vettem Mézi, meg hintaló meg taáskanna formájú sütikiszúrót. Nálam egyébként már május óta Karácsony van, azóta készítem az eladásra szánt díszeimet.... Remélem, hogy azért még Karácsonyra is marad a karácsonyi hangulatból!
Kozmi! Isten eltesse az ocskost, milyen otletes a tortaja:)
Gombok:) Par napja nalunk is karacsonyi mesek vannak, bar ez csak veletlen: eperke karacsonya, bajkevero majom karacsonya, garfield karacsonya, es ma valami film is elokerult, de en csak ezelejet lattam, viszont jopofa, majd megnezem, Tim Allen es jamie lee curtis... kihgayjak a karacsonyt, hogy meleg eghajlaton (karib?) pihenjenek... az alapsztori, so kalamajkaval...
carla, ezek a feszkek, hu, nyami, osszefutott a nyal a szmban, nesze neked fogyas!!! Isteni jol uattnak, sutnom kell ilyet! mielobb!!!! Koszi nagyon a receptet!!!
Hu, gyorsan lementettem es kozben nagyokat nyeltem, nem is hosszu ido, , marmint egyhuzamban, szoval amig a gyerek alszik, addig megvan az osszeallitas kelesztes ..bar utana is kell ido, na majd aferj is itthin lesz, ugyis kaphato dios kalacsra, majd tisztit es daral hozza diot! Hu, de finom lesz, beindult az emesztesem....
Fogyni vagyo tarsak, ma leirtam a fogyis topikan a mai eloadsbol jegyzetelteket, ha valakit erdekel! Pusza Mindnekinek!
Sziasztok!
Én már juliúsban karácsonyi gömböket vettem és alig várom, hogy itthon is megjelenjenek az üzletekben.
Mentettem a süti recepteket. sajnos mg soha nem csináltam igazán fínom kelt tésztát.
Ma van utoljára "hivatalosan" nyár..
Holnaptól már ősz van.
És 115 nap múlva karácsony.
Ez sajna nem az enyém, mint írtam csak illusztrációnak raktam be....
Nem akarom learatni a babérokat más helyett....
:)
Ja! Jut eszembe.. Két hete tartottuk unokaöcsém 3. szülinapját, amire
teherautós tortát sütöttem neki.
Szió!
Én úgy szoktam, hogy beleöntöm az ecetet, amit picit állni hagyok benne. Aztán felforralom, majd kiöntöm. Beleöntöm a vizet, és felforralom azt is. Majd ezután azt iskiöntöm, új vizet forralok, és ez után szoktam a citromos vizet. Aztán már használható is. Tesóm egyik nap mondta, hogy az övét kb 2 hetente kell vízkőteleníteni, mert olyan gyorsan rárakódik. A miénket szerncsére, csak pár havonta. Bár még csak 2 éves-karácsonykor vettük.
Remélem azért egy jóideig bírni fogja még, nem úgy mint a porszívóm, ami pár perce a kezemben leégett. Most lehet venni egy újat.
Apropó. A darázsfészked valami iszonyat jól néz ki. Én ilyen jellegű sütit még soha nem csináltam.
Darázsfészek
60 dkg liszt
1 dl tej + 5dkg élesztő, 1 kk cukor
2 tojássárgája
3dl tej
2 ek. cukor
1 csipet só
0,5-1dl olaj
töltelékhez: dió+porcukor, margarin
félidőnél: 2- 3dl tej+van.cukor
A tejet az élesztővel és egy kis cukorral felfuttatjuk.
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, hólyagosra felverjük, majd langyos helyen kelesztjük kb. 1 órát.
Kelesztés után a tésztát kinyújtjuk megkenjük margarinnal, rászórjuk a porcukros diót. Feltekerjük, felszeleteljük és szépen egymás mellé helyezzük a tepsiben. Ilyenkor lehet még megtömni egy kis cukros-dióval. Én villanysütőben 150 fokon kb. 30 perc alatt megsütöm. Félidőnél kell a tejes vaníliás keveréket rálocsolni.
Isteni finom, ez az adag kerek egy tepsi :) A kép csak illusztráció, nem az általam sütött, az hipp-hopp elfogyott :)
Sziasztok!Most egy kicsit off is leszek ha nem baj!
Itt esik, de a fejem legalabb mar nem zakatolL Az orrom meg,.... az allergiam is tartja magat, koszoni O jol vanL Lattatok azokat az isteni szilvas suti recepteket az nlc_n?
http://www.nlcafe.hu/gasztro/20100831/szilvaszezon_3_kip robalt_sutirecept/
Hu... merenylet! Ma szerintem nem voltam rossz kajaban, de azert maskeppen ment, mint eddig. Reggeli keszulodes, nagyot, kicsit oviba....hat razos.... de a kicsinek meg csak ismerkedes, es meg holnap megyunk, utana mar csak a betoltott3evesek mehetnek, azaz ha lesz majd nekunk valo prg. Is,a kkor nem hagyjuk ki! A mai jol sikerult, a vegen jol lepocsolta a karjat vizzel, meg szerencse, hgy annyira hideg nem volt es itt van az ovi szemben a haz sarkanalJ
Carla es tobbiek, igen ez a cel:) karacsonyra vagy elob! eddig en egesz jol haladok, remelem az osszes fogyasom zsirbol van , legalabbis nagy reszben! Engem most vilagositottak fel, hogy gyumolcsot e szoldseget nem jo estere enni! Inkabb feherjet egyel! Holnap lesz megint keddi eloadas, most az edzo tartja majd, kivancsi vagyok nagyon! ha erdekel, nezz be a fogyis topikba, ahol en is naponta megfordulok!
Fogyi 08.09.-tol a cime! varunk szeretettel, mert ugye akaracsony az suti nelkul nem igazi, de azt le kell es lehet dolgozni!:) Szep napot mindenkinek!
kozmi, huh bevallom most meg kellett néznem, mi az a reflux, mert nem igazán tudtam. Páromnak gyakran van gyomorsava, de csak bizonyos ételekről. így tudja azt kontollálni, hogy mikor mit eszik. Tipikusan ilyen a paprika nyersen... na attól egész éjjel szenved szegénykém.
A fogyihoz nagyon kellene az ivás, de sajnos én is nagyon megküzdök a 1,5 - 2 literrel is... hiába, én így vagyok kódolva. Ha jól emlékszem itt Angyallány a "nagy ivó" :)))))
A tisztításhoz én is ecetet használtam, csak utána párszor át kell mosnom citromos vÍzzel, hogy eltűnjön az ecetszag. Reggel még így is érződött. Te azt hogy űzöd el?
Tiara: jövök hamarosan a darázsfészek recepttel és most nyomtam le az egyik Bíró Ica kazettát! A vacsi egy kis dinnye lesz. Karácsonyra szép karcsúak leszünk :))))
Én ecetet szoktam felforralni, az nagyon jól leszedi a vízkövet a vízforralóból. Bár nálunk napi használatban van, mert a párom egész nyáron zöld teával tisztította magát belülről. Ő refluxos, és most kipróbálta azt a módszert, hogy nem szed gyógyszert, hanem "tisztító kúrát tart", a zöld tea pedig erre tökéletes. Na, meg persze hogy kb 6-7 óra után már nem eszik semmit.
Én is jövő7en megyek gasztroenterológushoz, mert lehet nekem is refluxom van (ami ma már sajnos népbetegségnek számít)..
Másrészrőlő fizikai munkát végez (kertépítés, kerttervezés-karbantartás) és neki a napi 6-7 l (vagy több!!) simán lecsúszik.
Ellenben velem, aki örülök ha megvan a nap végére legalább másfél literem, ha 2 nem is:( Főleg így hogy nincs jó idő, és hűvös van. Mert azárt melegben többet iszik az ember.
Pont azért kellene megtanítani a hazaszeretetet, mert nincs benne a gyerekeke agyrészében. Ki tanítsa meg, ha nem a pedagógus, a szülő? Magától nem termelődik senkiben. Nagy baj, hogy Veled együtt sokan így gondolkodnak, de majd meglesz ennek is a böjtje, mint mindennek, amit elhanyagolunk, mi emberek.
Nálunk is hideg van, reggel 10 fok volt. A hétvégén szerettünk volna bográcsozni, de esett az eső. Ehelyett a házban főztünk egy adag lecsót és megtanultam Darázsfészket sütni. Kelt tésztából készül, még sosem próbáltam, de egész jó lett. Azért még gyakorlásra szorul :)
Nálam is az az ősz biztos jele, hogy már a teát kívánom és nem a vizet. Vasárnap én is kimostam a teafőzőnket....
Szerintem a mai gyerekeket nem kell semmiféle hazaszeretetre tanítani, mert egy csöpp sincs bennük.... ha mégis találsz ilyet akkor szólj...
Bár én nem készülök külföldre és jól elvagyok kis hazánkban, sokszor engem is taszít.
Tudod mi?? Az emberek nem-törődömsége, a hozzáállás a másikhoz, a hozzáállás a munkához(éppen állásinterjúztatunk, tudnék mesélni), a gyerekek udvariatlanok és hát mondjuk ki, sokszor pofátlanok. Mert milyen jó megütni a tanárokat. A politikáról még nem szóltam (nem is akarok), illetve, hogy anyukámnak 48 éves tanári munkaviszony utána 40 000 Ft a nyugdíja... kijelenthetjük, hogy IGEN, néha én is menekülnék...
Így kérlek ne ítélj el másokat, a gyerekek miatt meg ne aggódj, sajnos van szerencsém anyukám tanítványait látni, hidd el, nem szorulnak hazaszeretetre...
Bár hozzá kell tennem a fentiekhez imádok a Mátrában túrázni, szeretem a finooom magyar borokat és minden nyáron heteket töltök a Balatonnál. Bírom a magyaros ételeket, a puli és a magyar vizsla a kedvencem, büszke vagyok sportolóinkra :)
Tehát ennyit erről, mert ez egy karácsonyozós topik :)
Sziasztok!
Bár még augusztus van (hivatalosan 2 napig) de már olyanőszies idő van.
A levelek sárgulnak, hullanak, már "korán" sötétedik. Este is nagyon hideg van (az eddig megszokotthoz persze) és reggel is.
Ez abból is látszott, hogy este már le kellett cserélni a lepedőt takaróra. És reggelire nem gyümölcslét, hanem jó meleg gyógynövényes teát ittam.
Nem is jövök ide a kitaszítottak közé.
Én jól érzem magam, szeretem Magyarországot.
A kedves tanárnő ugye nem erre tanítja az ifjúságot? Annyira jó tanár nem lehet, ha mehetnékje van a hazájából.
A tanárnak első, hogy a hazaszeretre tanítsa meg a gyerekeket, ne a kivezető utat keresse.
További szép karácsonyozást (külországban) és az haza iránti utálkozást.
Kozmi! Finomnak tunik, nyami, lesz is belole valami, de meg egyelore irtozastos kcal-bomba nekem:) bar csirri mezesevel mar kacerkodom egy ideje, minden meg is van hozza, valamelyik naplesz belole sutike, csak meg az idejet nem tudom:) Vszinuleg lesz szivecskes, mert azt szeretik es kerek, szmajli.diszitesest is tervezek, talan azt oviba is:)
Udv Mindenkinek!
Tia
Úgy taszítson ki magából Magyarország, hogy többé ne is gyere vissza, te sem, meg a hozzád hasonlóak sem.
Szép ez a karácsonyi fórum.....
Fincsi lehet:
http://www.sutigyar.hu/recept/tejszelet
http://knorr.hu/recipes/recipe/sajtszosz
Rizskoch:
Hozzávalók:
400 g rizs
4 dl víz
8-10 dl tej
100 g vaj
6 tojás
200 g cukor
1 evőkanál keményítő (vagy finomliszt)
csipet só
reszelt citromhéj (én azt kihagytam, mert nem volt itthon)
Sziasztok, a kuglofot nem, de muffint csinaltam, igaz aregi isteni tejszines etcsokit mar nem aruljak, igy simaval csinaltam, bar nem annyira jo, de fino lett igy is:) A rizskochot hogyan keszited? ja anno ugy 31evesig, amig nem lettem terhes az elsovel en is barmit, barmilyen menniysegben ehettem, nem hittam eg ydekat sem, most sem hizok, csak a terhesseg alatt es azokat dolgozom le, de eddig sikerrel, az update dietat nem szeretem, vagyis nem tetszik, mert kozben tele van a kenyeruk mindenfele tartositoszerrel, stb. Inkabb eszem jo kajat e sledolgozom, de persze akaja is mertekkel s esszel, ja es asok udates edesitoszer, aszpartam es tarsai, ugye nem kell rszletezni, milyen karosak!
Angyallany, ne aggodj, tulzasba nehez esni a foygoban, es igazan nem kurakent etszem, szep es csini akarok lenni "ujra".)))) es szep ruhakat hirdani, meg azsirparnato megszabadulni, ami nem szep:))) A rceit a kasisers hu oldalon megtalalod az uj akcio alatt az egyik edeny mellett, bocsi, de most nincs idom kikeresni:(((( de varj, mndjart:)
Nagyon finom lehet ez a kuglóf.
Majd hamarosan én is csinálok valamilyet. Még szegény mamikám adta hozzá kölcsön a sütőformákat, de ez most már nálunk marad.
Én rizskochot csináltam nem rég. Volt itthon még egy kicsi a narancs lekvárból amit Teneriféről hoztunk, azt most el is használtuk hozzá. Mellé meg tejszínes tészta volt az ebéd.
Szia!
Az bizony jó is lenne. Egész nap körülvennének a kis karácsonyi
csecsebecsék, a karácsonyos illóolajok(mézeskalács, fenyő, fahéj, narancs, méz, szegfűszeg, vanília stb). A sok csomagoló papír..
Angyallány!
Nem tudom sajnos hogy lehet parlagfűt irtani, csak hogy elvileg még ugyebár a virágzás előtt KÉNE. Viszont most olvastam hogy
"Minden egyes növény pollenszemcsék millióit szórja a levegőbe. Egy tő parlagfű egy év alatt 60 ezer magot is termelhet, melyek a talajban maradva akár harminc évig is csíraképesek maradnak."
-> Ez nagyon durva!!!
Szia Tiara!
Igen, sajnos a torna mellé kell a diéta is. (bár én szerencsére az a típus vagyok-anyukámtól örököltem-aki bármennyit ehet, nem hízik) de van egy barátnőm aki áttért erre az update étkezésre (persze nem olcsó) és mellette rendszeresen tornázik, plussz még réka tornára is jár, és ő pár hónap alatt leadott 10 kilót..Mióta így étkezik és tornázik azóta ezt az "új súlyát" tartja is.
Azóta anyukája és több ismerőse is áttért rá, és ők is leadtak 10 kilót.
Szia!
Egyébként én is így vagyok vele..Magyarországon lassan az összes barátnőm/barátom "elfogy".. Mindenki kimegy lakni külföldre, vagy dolgozni v csak nyelvet tanulni..aztán kinnt marad..
Most egy barátnőm Londonban van a párjával, egy másik olaszországban a barátjával, egy harmadik spanyolban(sőt, ott 4 is-fiúk-lányok vegyesen) és 2 németországban.
Egyébként amikor én is Tenerifén nyaraltam ,alig akartam haza jönni, mert ott olyan jó volt. Ott még a kocsit is ott elhet hagyni éjszakára a kapu előtt, úgy hogy benne van a kulcs, mert nem nyúlnak hozzá..
És a levegő is olyan jó volt, meg az emberek is nagyon kedvesek. Mindenki mosolyog, mindenki kedvesen rád köszön, mindenki segítőkész(de nagyon). Úghyogy rossz volt ott hagyni. Mellesleg olyan szép barnák lettünk.
Szép reggelt Mindenkinek!
Carla: menjünk ki! Engem az ország összességében taszít ki magából.
Tiara: azért ne vidd túlzásba a fogyókúrát, mert az sem jó. Ha pici "fölösleg" van rajtad, az még szexis is lehet.
Én sem sütögettem a nyáron, volt annyi dolgom, mint égen a csillag. Igaz, hogy itt ültem a neten, de olyan dolgokat kérnek a suliban tőlünk, hogy a nyaram nagyrésze ráment annak felkutatására, kidolgozására. És így sem vagyok teljesen kész.
Az almaboros receptet azért kitehetnéd ide!
Zsüli: mi is csatlakozhatunk hozzád?
Sziasztok, mostanabn nem sutottem, mert aki fogyni akar, jobb ha nincs otthon suti, csak ugye volteg yzsulinap tortaval es en csinaltam 104kokuszgolyot (darabja 28kcal.:)), de most nezegetem a spar uj akciojat e spontokkal egyutt vasarolhato merleget (az enyem mind a3 vacak a ferjeme meg nem igazan jo, rugos es alegkisebb egyseg 25gr... szoval nem az igazi e stalan mar nem is jo a rugo sem.... nemis ez a lenyeg, hanem, hogy az egyik akcios termek mellett volt ez a rceept, de van meg egy almaboros suti is, de azt ugyse sutom meg, marad a kuglofe, kuldom! Ma vettem ujsagokat is, az egyik eceptes, majd megnezem van e valami amit ajanlhatnek.) a sutesi idot Ti nezzetek, mert lehet, hogy kimondottan a sparos edenyhez =roviditett sutesido) van merve:
Csokis-diós kuglóf
Hozzávalók:
Tészta:
35 dkg vaj/margarin
35 dkg cukor
2 zacskó vaníliás cukor
6 db tojás
45 dkg liszt
15 dkg keményítő
1,5 zacskó sütőpor
20 dkg tört mogyoró
10 dkg tört táblás csoki
meghintésre porcukor
Elkészítés:
A vajat vagy margarint a cukorral és a vaníliás cukorral habosra verjük, a tojásokat egyenként belekeverjük.
A lisztet, a keményítőt és a sütőport összekeverjük, a tésztára szitáljuk és alaposan összedolgozzuk. A tört mogyorót hozzáadjuk.
A tészta egyik felét a kikent kuglófformába tesszük, elosztjuk rajta a tört táblás csokoládét, majd a tészta másik felével lefedjük.
A kuglófot az előmelegített sütő közepén, kb. 180 fokon, kb. 70 percig sütjük. A kihűlt kuglófot porcukorral meghintjük.
Hu, valamit sutnom kell holnap! vagy ezt, vagy csokismeggyes mffint, nagyon megkivantam!
Sziasztok!
Hű, de régen nem jártam itt... De most, hogy benéztem, megtaláltam az álomállást: eladónak lenni egy "karácsony boltban"! A mindenit, de jó lenne!
kozmi: köszönöm a képeket is!
Angyallány: a barátnőm testvére már kint van évek óta. A barátnőm azt mondja, csak 1-2 évre megy, hogy a nyelvet megtanulja, de ki tudja... lassan minden barátnőm elhagyja az országot :((
Ez a parlagfű egy rémség... az hagyján, hogy nem irtják. de állítólag, ha egy szál parlagfű sem lenne az országban akkor is jó 5-7 évbe telne, mire megtisztul a levegő :( Jajjj, de jó is volt nekem a tengerparton.... :)
Carla: fényképtartót lehet hajtogatni, majd egy közös fotót beletenni. Hmmmm?
Amúgy én is allergiás vagyok! Iskola-allergiában szenvedek.
Végleg költözik ki a barátnőd?
Kozmi: hiába büntetik (vagy már nem?) azokat, akik a parlagfüvet nem irtják, mégis hagyják elhatalmasodni. Egyáltalán hogyan lehetne kiirtani?
Fogadd részvétem a nagymamád miatt!
Jujj, tényleg! Akkor bocsi Angyallány és Carla! Félre olvastam..
Elnézést kérek miatta!
Egyébként a puzzle-fénykép az jó ötlet. Anno én is nézegettem, aztán végül fényképes gyertya lett belőle, máskor meg fényképes bögre.
kozmi86: köszi a tippeket, a szakácskönyv talán nyerő lehet, szétnézek majd. Emellett ha minden jól megy készítek neki egy egyedi puzzle-t vmilyen közös képpel. A kivitelezést még nem tudom hogyan, de majd vhogy :) Egyébként bár Angyallánynak címezted az allergiával kapcsolatos dolgokat, tudtommal ő nem allergiás, hanem engem bíztatott, hogy kitartsak... :)
Részvétem a nagymama miatt, legyetek erősek és tartson össze a család!
Vagy pedig: egy szakácskönyv magyar kajcsikkal, az mindig jól jön(még külföldön is)
Esetleg szintén saját készítésű dolog.: Mivel lány, gondolom örülne egy ékszeres doboznak--->>>>
Ami bele lehet rejteni egy fényképet, vagy egy karkötőt, vagy egy illóolajat(virágosat pl.), vagy szárított illatos virágszirmokat. Bármit ami ilyen kis apróság.
Szia!
Nekem az jutott eszembe, hogy ha kiköltözik, akkor valami magyarországgal kapcsolatos emlék/ajándék lenne talán a legmegfelelőbb neki. Szerintem.
Bármi, pl. egy képkeret jutott először eszembe, bár ez szerintem jó pár 10 ezer ft is lehet.. -> az első kép. (Ide olyan képeket töltesz fel, amit csak szeretnél-ebben az esetben ha Mo-ról lennének rajta képek, az ott kinn külföldön bármikor láthatná).
Vagy olyan képkeret, amit te készítesz. Venni kell hozzáalapot, és fel kell díszíteni. Pl. beleraksz egy képet mondjuk rólad + a barátnődről, de a küldő részét magyarországos képekkel díszíted fel.
3. kép:
Egy olyan képes ajándék, amiből pl. az ő nevét lehet kirakni. Sok kicsi képből egy-egy betűt kell össze állítani.
Ilyen kereteket lehet venni sok helyen, pl OBI, Tesco,Auchann.. stb..
Vagy nagyban is el lehet készíteni.-> 4.kép
Itt egy oldal róla:
http://kreacuccok.freeblog.hu/categories/technik/pag e/2/
Azt hiszem az utóbbi két képes ötletet el lopom, és alkalmadtán én is elkészítem majd.:)
Sziasztok!
Kicsit eltűntem, de most ismét itt vagyok. A napokban meghalt a nagymamám, aztán intézkedni kellett a temetés miatt.. Tegnap temették el szegénykémet.
Carla, sok sikert a teafilter tartóhoz, biztos nagyon szép lesz.
Angyallány:
Anyukám is a parlagfűre allergiás, mindig 20-a körül jön ki rajta,de most egy héttel "késett". Ő az ilyen aloe verás (Forever) készítményeket szedi/issza és használni szokott olyan 80-90 %-ban. Bár most elfogytak a pirulái, és így most ő is nagyon szenved..Tüsszögés, orr folyás, szem folyás.. stb.. Ráadásul itt nálunk vidéken nagyon sok van a környéken..Rendesen benne van a levegőben..
Angyallány: parlagfű, szerintem ez a legbrutálisabb, mert mindenhol ott van, ráadásul Bács megye az egyik legszennyezettebb ilyen téren :( De remélem nem tart sokáig! Csak a párom izgul, mert ilyenkor kicsit idegesebb vagyok a megszokottnál.
Tiara: hajrá a fogyival, én nagyon együttérzek, mert szeretnék 5-7 kg-t leadni, de pár nap után mindig feladom vagy elfogy a lelkesedésem. Ami nekem nagyon bejött az a testkontroll, csak ott mindig főzőcskézni kell és nem vagyok mostanában olyan hangulatban. A 90 napos nekem túl hosszú. A barátnőm megcsinálta a Turbó diétát és lement 3 kg, utána visszajött 5 kg. Anyukám a káposztalevesre esküszik..... na igen, az ember döntse el mi a legjobb :)
kozmi javaslatán felbuzdulva a barátnőm születésnapjára teafilter tartót fogok készíteni, azaz inkább csak dekupázsolni. Voltam kreatív hobby boltban és elég nagy a választék: 800 Ft-tól - 5 000 Ft-ig mindenféle méret van. Mivel karácosnykor dekupázsoltam először, azt hiszem a 800 Ft-ossal kezdem, mert biztos megint elbénázom. A karácsonyi sem lett a legszebb... na de majd idén! :)
Sziasztok!
Kozmi: nekem már vannak karácsonyi mintáim is, amiket elkészítettem. A gépemen meg még jó sok, most rendszerezem őket rendesen, mert menet közben veszem észre, hogy 1-2 mintából több is van. Ma megyek év eleji konferenciára, de utána szívesen küldök a közösbe csoportosítva filigránokat!
Valamelyik nap már éreztem a karácsony illatát! Vagy az a fahéjé volt? Mindegy, de akkor karácsonyi hangulatba kerültem.
Az utóbbi időben itt is iszonyú viharok voltak. Nekünk még szerencsénk volt, mamiméknak és nekünk, hogy kár nem keletkezett.
Carla: jobbulást kívánok! Melyik növényre vagy allergiás?
Tiara: az a baj a fogyis receptekkel, hogy igazából csak ideig-óráig jók. Lehet, hogy lefogysz, de ha alkatilag hízékony vagy, bizony visszaszaladnak a kilók. Nagyon sajnálom azokat, akik ilyenek, de a természet ellen nem lehet tenni. Nekem sem jobb, mert én hízni szeretnék, de nem nagyon megy. Bár nem panaszkodhatok, mert z év első félévében 10,5kg-t híztam, aminek végeredményéből egy 2-3 hetes erős étványtalanság miatt 5kg le is ment.
Nálunk mától van a munka, a gyerkőcök csak 31-én 17 órakor kezdenek.
Legyen szép napotok!
Sziasztok csajok, mostanabn fogyis topikolok, mert le akarok adni ossz kb.10kilot es vagy alakulni, csinosodni, eddig 3 ment le, es mar a testzsirom is csokkent:) De itt az isteni sutiket meg mentegetem es olykor sutok, de alig varom, hogy elfogyjon, hiaba imadom, mindig nagy kisertes:) Utana le kell dolgozni:) Lanyom szulinapja volt 20an es maskor atortat zabalom, meg a kokuszgolyobol is megeszem egy kupacot, de most igen mertektarto voltam:(((((
Banyoca, Te csinaltad a 90napost? Hogy alakult? menniyre volt sikeres? A topikban mindenki lehurrogta, es igazat is adok, de nem ketlem, hogy vannak, akiknel bejon, bar inkabb a mozgas es dieta es bevitt, ledolgozott kcal aranyaban hiszek. neked bejott? mennyire tartos?
Hahó!
Én vagyogatok, csak mindenki eltűnt :(
A hétvégén jöttünk haza a nyaralásból. Az utolsó pillanatban változtattunk helyet, így végül Horvátországban Trogirban kötöttünk ki, mint már évek óta mindig :)
Most próbálom beérni magam a mosással, takarítással, kutyákkal, munkával stb.
Ahogy hazajöttem tombol az allergiám, halni készülök tegnap óta, se éjjelem, se nappalom, csak a szemem folyik ki a heyéről meg az orrom + tüsszögök + fáj a fejem a sok orrfújás miatt. Remélem nem tart sokáig :(
Halihóó!
MIndenki nyaral? Vagy mindenkit így betemet a munka?!
Sziasztok!
Tegnap le akartam még írni a fasírt receptjét, ha valakit érdekel, mert érdemes kipróbálni, mert nagyon nagyon finom! Ajánlani tudom csak!
Tojás fasírt:
Hozzávalók:
6 keményre főzött tojás, 3 nyers tojás, 1 nagyobb fej vöröshagyma, 1 evőkanál étolaj, 2-3 kiskanál őrölt pirospaprika, fél csokor apróra vágott petrezselyemzöld, negyed mokkáskanál őrölt bors, só, 1 kiskanál mustár, 2-3 evőkanál liszt, zsemlemorzsa a panírozáshoz, étolaj a kisütéshez.
Elkészítés:
Az olajon állandóan kevergetve üvegesre sütjük az apróra vágott hagymát, meghintjük pirospaprikával, felöntjük egy nagy bögre (kb. 3 dl) vízzel, megsózzuk, belekeverjük a mustárt és a borsot és kb. 5 percig összefőzzük.
Az így elkészült alapba beletesszük a kis kockákra vágott főtt tojásokat. Megszórjuk az apróra vágott petrezselyemzölddel, ha kell, még utánsózzuk, és összeforraljuk, majd hozzáadjuk a nyers tojásokat, elkeverjük, és addig sütjük együtt, amíg a nyers tojás kicsit szilárdulnini kezd. Ekkor beleszórjuk a lisztet, gyors mozdulatokkal belekeverjük, és az egészet levesszük a tűzről, majd kihűtjük. (Egy könnyen formázható masszát kell kapnunk.)
A kihűlt masszából fasírtokat formázunk, meghempergetjük őket zsemlemorzsában, és forró olajban kisütjük. (Vigyázat, sülés közben ajánlatos letakarni az edényt, mert az olaj ennél az ételnél hajlamos fröcsögni.)
Halihóóó!
Most kivételesen nem sütit hoztam mutatni nektek.
Most egy pudingos gyümölcslevest csináltam a páromnak (2 féle barack és banán volt benne) és tojásfasírtot petrezselymes krumplival.
Nagyon fincsi lett.
Azta!! Hogy tegnap mekkora vihar volt..
Az egyik akácfánkat (ami kb 2 méter volt-vagy több) úgy kicsavarta, hogy
szinte súrolta az utcán a betont... Totál vízszintesen áll most...
Ráadásul a sétányrózsákat és a leandereket (amik elég nehéz kaspóban voltak) simán földöntötte.
Épp akkor kezdtem el egy arckezelést, attól féltem, hogy nehogy elmenjen az áram. De szerencsére csak mp-ekre ment el..
Azért bevallom féltem.
Szia!
Óhh..Dehogyis.. Én még csak kezdő vagyok. Még csak egy éve sütögetek..
Viszont ezek a dekorációk nagyon-nagyon jók.
Ilyeneket karácsonyra is lehet készíteni, persze karácsonyos mintával. Nagyon jók!
Főleg az a tök.
Na meg a felhő is.. Olyan jó..Hogy azt hogy csináltad???!!??
Sziasztok!
Hú, jól elmaradtam...
Sütni azóta is csak kottából tudok, főzni meg ahogy eddig is. Kozmit már behozni sem lehetne úgysem...(savanyú a szőlő ).
A nyaram az őszi iskolai dekorációk készítésével telik. Ja, és aktív láblógatással. Is.
Itt van a banános sütimnek a receptje amit a 7en sütöttem.
A Tenerifei nyaralás után kedvet kaptam hozzá, mert ott minden banános volt.
Banán-banán hátán.
Banános süti:
Elkészítés: A szobahőmérsékletű margarint habosra keverjük a cukorral, majd egyenként hozzáadjuk a tojásokat. A banánt pépesre turmixoljuk és a margarinos keverékhez adjuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral és a vaníliás cukorral, majd a nedves anyagok keverékébe forgatjuk. Jó alaposan kikeverjük és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. 220 fokon 30-40 perc alatt aranybarnára sütjük és ha minden jól megy, nem fog a tepsibe ragadni. Jó, intenzív banán illata lesz, egy pohár hideg tej vagy forró tea mellé ideális vasárnap délutáni csemege.
Hoppá! Most láttam hogy vannak még amik lemaradtak..
Azokat is feltöltöm, valamint azt a sütit, amit most (kivételesen) nem én, hanem anyukám készítette el. Citromvarázs a neve.
Itt a reci, ha valakit érdekel:
CITROMVARÁZS:
25 dkg babapiskóta,
5 dl tejföl, 5 dl tejszín,
2 db citrom,
12 ek. cukor,
1 cs. vaniliás cukor
A tejfölt habosra keverjük a kétféle cukorral, belekeverjük a citromok reszelt héját és levét. A tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan beleforgatjuk a citromos krémbe. Egy jénai tál alját kirakunk babapiskótával, rákenjük a fele krémet, majd ismét egy sor piskóta jön és a tetejére simítjuk a maradék citromos krémet. Citromgerezdekkel és levélkével díszítjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Nagyon finom, könnyen elkészíthető sütés nélküli sütemény.
Anyu csokiöntettel díszítette, mikor kiszedtük a sütit a tálkákba.
Fincsi volt. érdemes kipróbálni!
Sziasztok!
Húú..Azt hittem, hogy ha benézek 1 hét után olyan sok hozzá szólás lesz, hogy alig birok visszaolvasni. De biztos mindenki nyaral
Azért én (szokásomhoz híven) hoztam pár képet megmutatni.
A legújabb szalvéta szerzeményeim, amik egyenlőre most csak állnak a többi közt, de majd ha lesz időm, és ötletem csinálok belőlük/velük valamit.
Sziasztok!
Lányok! megintettem fel a svájci utamról képeket kommentárral a " Minden ami Karácsony " topikra a 35018-tól-.
Jó pihenést és főzőcskézést!
Bibelodhetsz vele, vagy
1, keszitesz egy fincsi fuszerso kevereket, amiben nincs natrium glutamat es egyeb vacak es bleforgatod, es nagyon kicsike olajon atsutod teflonba, szinte csak zsiros egyen az edeny, vagy ugyanezt megteszed a sutobe teve lefedve vagy siman es par erc alatt kesz, vagy kisse tobb ido sutobe folia vagy sutopapair, megszorod atepsit a fuszerekkel, ra a halacskak, aztan a tetejere az elobbi fuszerek, hagymakarika, es reszelt sajt ha szerettek akkor parikacsikoat i vaghatsz ra meg e lofozott kruplit is tehetsz be hozza es ahalacskakat megdiszited pice darabka vajjal vagy cseppentesz ra keves olajat es bebugyolalod letuzod hustuvel es 20pec alatt egsutod, ha ropogosra vgy pirosra akarod akkor az utolso 5ercben kibontod. Fincsi. vegyeskorettel vagy zolsegkorettel vgy rizibizovel, naluk ilyesmi a szombati kaja de a lanyom inkabb rantva szereti ezert mostanabn ratva van a harcsafile.
levesnek meg egy gyors gyumolcseves, vagy paradicsomleves vagy tojasleves, az is pikkpakk kesz.
Legutobbi 2 gyum. leves az alabbi. fazek, kiblit, 3 uveg meggybefott a levevel, 2 csomag van.cukor, keveske cukor, amennyia meggy savanyusagatol fugg, 4 barack megmosva es felkockazva, amig ez rottyan egyet, addig fozotejszinbe egy nafyba vagyis keveske maradt a dobozban a 5dlbol, testtem 2 csomag vanilias pudingport, jol elkavatam es bele a levesbe egy rotts es kesz, lehet huteni es enni. ha van otthonma sfincsi gyumolcs, pl szilva vagy akiszereti s.dinnye abbol is lehet ele kockazni eves elott! Jo etvagyat!
Sziasztok!
Itt az ígért "lemaradt" bográcsos képek.. Most csak ennyit találtam, bár nem a legjobb minőségűek.
Majd jövök késöbb a nyaralós képekkel is.
Szia!
A dobozkát pesten az Árkádban vetettem a KES kreatív hobby boltban, legfelül van, egy szappan üzlet mellett.
Azt hiszem 1500 Ft. volt, tehát nem is volt drága.
Ha nincs, lehet rendelni, de egyébként van több fajta teafilter tartó.
Jó kis üzlet. Mostanság ott szoktam szalvétákat venni a dekopázsoláshoz.
Sziasztok!
Hazaértün, ma hajnalban.... innentől fogva már kicsit sűrűbben leszek, bár a lakás tatarozást még be kell fejezni......
Később jövök részletekkel, meg majd -még később- fotókkal is... egyenlőre azt sem tudom, hogy melyik csomagban van a fényképezőgépünk:)
Remélem mindenki jól van......
Még tombol a nyár, azt ki kell élvezni, aztán kis őszi hangulat, és már lehet is készülni egy újabb karácsonyra:))))
kozmi: nagyon szuper lett a teatartó! A dobozt hol vetted? Én is szeretnék ilyet, de sehol nem találok :(
Tiara: mi is nagyon fagyisok vagyunk, de meg kell, hogy állapítsam, a fagyik egyre silányabb minőségűek. Szerencsére a sógornőm családja cukrász és nem gond az igazi házi főzött fagyi :)))) A boltiak között nálam évek óta a vaníliás Vienetta a nyerő :)
A nyár gyorsan röpül nálunk, a hétvégén a Mátrában túráztunk, voltunk az egri boros pincékben is, Szilvásváradon, Parádon. Jól eláztunk egyik nap.... illetve grilleztünk kukoricát! Nagyon finom volt!
Jövőhéten megyünk Horvátországba, már nagyon várom. Utána lassan szeptember és lehet gondolkodni a karácsonyi ajándékokban :) :) :) :)
Van valakinek ötlete, hogy hekk-et hogy csináljam meg?
Grillezni jó! Kozmi nagyon gusztusos képeket hoztál!
Tiara, hát igen, az lenne jó, ha azonnal megtörténne a változás. :)Nekem is nehéz kitartónak lenni, pedig muszáj.
Jó lesz kategória! Ez jó, tetszik. :))
Képkeret egyelőre az ajándék, kicsit ez is jó lesz kategória. Dehát elég távoli az a családtag. :))
A receptet kipróbálom, ha elküldöd. Köszönöm. Majd negyed adaggal kezdek. :)
Folyt.köv.->
Ezt persze nem egy este csináltuk, hanem más-más alkalommal.
Sziasztok!
Mi pár hete sütögettünk-grilleztünk-bográcsoztunk, ebből hoztam nektek egy kis ízelítőt, amit ígértem anno.
Hű, mennyit ítál, de jó volt olvasni!
Idén már én is jobban tudok készülni, mert áprilisban elvégeztem a sulit. Időmilliomos vagyok! :)) Na jó, mégsem, napi 8 órát elvesz a munka. Baba meg sajnos nincs. De jó neked, hogy már kettő is van!
Ez a jogsidolog ismerős, nekem sincs gyakorlatom. :))
Nálunk sosincs mézeskalács, nem szeretjük. Pedig egyszer én is kipróbálnám, habbal díszíteném.
Nem szereted a telet? Én nagyon! Jobban, mint ezt a kánikulát. Főleg a havat imádom! Amikor minden gyönyörű hófehér, és taposok benne, vagy a szoba ablakából nézem.
Igen, nagy fagyis vagyok. Télen-nyáron szeretem. Legutóbb tirasimut ettem, Tescosat, jaj, de finom volt!! Tölcséreset ritkán veszek, amióta ennyire drága lett. Sajnálom rá a pénzt.
Egy családtagnak már megvan az ajándék karácsonyra. :))
Te jo eg! ne riogass, mar tenyleg csak 5hnap? Az ovoban ost van ettol a hettol nyari szunet, es eg nem volt azota igazan jo ido! bar a mai nap elfogadhato, vegre kijutottunk a lakasbol!:) Es aris lehet kezdeni a karacsonyozast? :)
Ami igaz, az igaz, epp a mai nap jutott eszembe, mar nem is tudom minek a kapcsan, hogy ha masnem, hat jo lesz ajandekba, tavaly is gyujtogettem elore mindenfelet, amikor eppen eszembe jutott. A szekrenyben elfer,a gyerekek meg kicsik, hgy a felso reszbe is benezzenek:)
De elobb nekem allasugyben kell majd nezegetnem, mert marc.22en lejar a gyes es a regi bp.i melohelyre nem megyek vissza, de itt Nyiregyhazan nem tudom hol kellek majd 2 kisgyermekkel, raadaul elso sorban 6oras munkat keresek, hogy tudjam oket hozni-vinni! Addig meg az anglomat kell fejleszteni es tenylegmegtanulni vezetni. Jogsim mar van, csak a gyakorlat mult el, mert nem vezettem:(
Az tuti, hogy lesz iden is dekoracio, meg koszoru, meg fa, meg biztosan uj diszek is, es mezeskalacs az a fincsi csirri fele, es banyoca receptje alapjan a csirriebol mezeskremes is, mert tavaly nagyon finom volt. Es a rozsaszin teteju suti, amit Anyukam szokott csinalni, meg valami makos es dios,...A hangulat hianyzik, meg a keszulodes varazsa, de a tel nem brrrrrrrrrrrrrrrrrrr. Addig nalunk meg lesz unnep boven, mert ha csak a szuk csaladot szamitjuk, akkor is lesz sogornomnevnapja holnap, Aug.ban lanyom szulinapja, Anyukam nevnapja, Szeptemberben keresztfiam szulinapja ... Szoval johetnek ujabb sutisreceptek, bar tegnap ota szobabringazok vagy huszonvalahany percet, igaz a terdem mar jelez, hogy nem az igazi mozgasforma (kisse csapagyas)es napi kb. 320kcalt ezzel egetek el, de tegnap e smai is talaltam valami finomat. Nemreg bukkantam ra egy fagyizora. Erdeti olasz ficko a tulaj es eredeti de bp-n gyartott es naponta szallitott olasz kremes fozott (istni finom, nem muizu) fagyijuk van. meg bitam allni, hogy csak 2gmbocot egyek, de legszivesebben vegigettem volna a menut:) Ti nagy fagyisok vagytok?
Szep napot!
Ja,és igen..Majd el felejtettem..
It az ígért képek a teafilter tartóról.
Amikor vettem fa szinű volt, én csak lefestettem és dekopázs technikával ezt a teaás szalvétát rá raktam.
Nem lett olyan jó mint vártam, de aki kapta, örült neki.:)
Na halihóóó!
Végre vagyok.
Megjöttem a nyaralásból (Teneriféről).
Őszintén megvallva maradtam is volna....
Majd hozok nektek sok-sok képet.
Addig is egy kis piskótás sütis képet hoztam.
Tegnap csináltam öcsikém névnapjára.
Sajnos most össze esett, nem lett olyan szép magas mint máskor, de helyette kárpótolt az hogy fincsi lett.
...ezeket pedig vettem, az elsőt az üzletben, a többit svájci ajándékboltokban
De szépek!
Már csak 5 hónap!
Sziasztok!
Klassz dolgokat sütöttetek, míg nem voltam.
És most újból Karácsony.......
Sziasztok!
kepem nincs, de a legutobbi 2 suti a csaldban nagy siker volt. Elobbi enyem: olyan, mint a borogatos, 2 tojas, 1 van.cukor, 1 csesze cukor, 1 sutopor, 1dl olaj, 2 csesze liszt, 1 csesze tej,
de ezen szoktam alakitgatni es igyekszem mast mast kihozni belole. Most annyit valtozattam, hogy az egyik csesze liszt helyett egy csesze daralt mandulat tettem bele, es meg megspekeltem egy nagy evokanal mogyorokremmel. Nme nutella, csak valami nutoka vahy mi, de jo volt bele. A legvegen meg tettem bele egy zacsko aszalt afonyat. Mivel kisse hig lett (talan a mandula miatt, meg tettem bele egy keves lisztet) Az alapsutit altalabn 15-20perc utan nezem meg, de mivel szinte mindig teszek bele az egyik csesze liszt helyett valamit, vagy kiegeszitem, altalaban 40percig sul a kapscos zenker tepsiben. Most eleg volt neki kb 26perc, tehat ugy 15-20perc utan tenyleg meg kell nezni tuprobaval. nagyon fincsi lett. Es a lustasagomat peldazza, no meg, mert nem tudok igazan jo csokimazat csinalni, szokas szerint megszortam etcsoki tortadaraval. Ja a suti tesztajaba most tettem egy citrom reszelt hejat is, mert eszembe jutott, hogy a teahoz kicsavart citromot megreszeltem es eltettem, hogy jo lesz valamire, de igy nem fagyasztottam le, hanem ment a sutibee.
Este Anyukam is beallitott egy adag fiomsaggal: (nesze neked fogyokura, vagy alakformalas....)
Piskota alapot keszitett, erre rvagdosott nagyon finom, kellemesen savanykas kajszibarackokat, erre ment a sio 1literes premium baracklce azt hiszem az is kajszi volt, de felfozte 3 tasak van. pudingporral, de 2 tasaknak megfelelo cukorral, erre ment 2doboz tejszin felverre kemeny habba (ez utobb osszeesett, talan nem tett bele fixalot, de igy is isteni volt) es erre tett csokimazat. nyammmmm, nagyon finom volt, imadtam:) De mar elfogyott mind:(
Ma delutan szobabicajoztam egy fel orat, vagy 23percet es egettem 309kcalt.) Igy jart nekem a suti, elore ledolgoztam.))))
Szep napot! ha atalakitottam a kepeket, majd vegre belinkelem, amiket korabban igertem. Itt van mar a tesom skennere is, de meg nem sikerult csinalnom semmit, mert eppen nem voltam akkor itthon, mikor elhozta igy nem tudom meg kezelni. de majd lesz!
Pusza! Tia
Sziasztok!
Én is vagyogatok néha...
Próbálok képet csatolni a mostani kedvencemről, boci süti..remélem megjelenik. Az alapja egy kakakós piskóta tészta, amibe túrógolyókat kell össze-vissza rakni. Igazán egyszerű és isteni :)
A héten próbáltam egy pogácsa receptet, nem élesztős, hanem sütőporos... nem igazán lettem elégedett az eredménnyel, úgyhogy próbálkozom majd az élesztős verzióval is valamikor.
A hétvégén egy kisebb kerti party lesz nálunk, amire illene valamit sütnöm. Vagy próbálkozom a pogácsával vagy a töki pompossal, majd meglátjuk.
Mi nyaralni csak augusztusban megyünk, már nagyon várom! Addig is jó pihenést mindenkinek!
Leírom a recit, ha valaki kérné mert most a 7en megyünk nyaralni, és lehet már addig nem leszek.
Majd hozom a képeket Teneriféről!!:)Jujj de várom már!
Kráter-szelet:
9 dl tejjel felfőzünk 2 db vaníliás pudingport 5-6 evőkanál cukorral.
Teljesen hagyjuk kihűlni.
Tészta:
5 db tojás sárgáját (ha kicsi, 6 db)
1 vaníliás cukor,
25 dkg kristálycukor,
1 dl étolaj,
1 dl tej,
20 dkg liszt + 1 cs sütőpor, csipet só
2 evőkanál kakaópor (nem instant)
- ezeket kikeverni, majd hozzáadni a tojások felvert habját.
Közepes méretű vajazott, lisztezett tepsibe simítani, vizes kanállal kb. fél evőkanálnyi gombócokban egyenletesen hogy mindenhova jusson, a tésztára szaggatni a kihűlt pudingot.
Lassú tűzön, közepes fokozaton készre sütni.
A tetejére:
1 nagy doboz tejföl,
1 cs. vaníliás cukor
4-5 evőkanál porcukor. Ezeket jól kikeverni, a sütőből kivett forró tészta tetejére kenni.
Ha kihűlt, hűtőbe tenni, egy óra múlva fogyasztható.
Jó nyarat és nyaralást mindenkinek!
Szia!
Igen, a 450 g-os tejfölre gondoltam.
Kár h nem sikerült a képeket elküldeni.
Én mindig csak 400x300-as képeket tudok feltölteni..Annál nagyobban nem nagyon enged.
Azért majd próbálkozz! Én kíváncsian várom!
Én is hoztam egy sütit, Kráter szelet a neve, tulajdonképpen egy 6 tojásos piskóta ami tejfölös és vanília pudingos. Isteni finom!
Most készítettem életemben először, és olyan finom lett. 7végén kerti party volt nálunk, hát.. az egész tálca elfogyott percek alatt.
Nem nagy meló volt, de időbe telt míg elkészült.
Küldöm a képeket róla.
Sil78, koszi, megnezem, hatha az a baj, es gratula a rutinvizsgahoz, ugyes vagy! Nekem mar lassan masfel eve nem, 2,5! te jo eg , de akkor mar nagy volt a pocakom es tolatni mar nem tudtam, mire ,megjott, aztan bebivel meg nem furikaztam, gyakorlatlaul, plane nem hegyi uton (akkor koltoztunk el, majd vissza), szoval azota sem vezettem, es oda meg az apici gyakorlat is. Jo lenne ujra orakat venni, csak ne lenne olyan draga, no meg a gyerekeket addig le kell passzolnom...
A kepet megprobalom, csao, Tia
Sziasztok!
Én mostanában nem sütöttem, mert anélkül is úszik a lakás, fürdőszoba-felújítás zajlik már hetek óta. (Nincs az egész 2x2 méter, de hogy micsoda felfordulás van miatta...) Szerencsére most már lassan kész lesz.
Nem tudom, meséltem-e már, hogy tanulok vezetni, de képzeljétek, csütörtökön vizsgáztam rutinból, és átmentem elsőre. :)
Nyaralni csak két hét múlva megyek, táborba azzal a társasággal, akikről már meséltem. Tegnap voltam a halfőző fesztiválon, de nem sokat láttam belőle, mert dolgoztam (a cégem ilyenkor meghív egy csomó partnert).
Tiara: próbálj meg kicsinyíteni a képeken, ha nem látszik az előnézete, akkor nem is tölti fel őket. Olyan 800x600-as méretűeket fel szokott már engedni.
Sziasztok csajok, ezer eve nem irtam, de mindig volt valami. Elobb a huto (sorozatosan nem hutott, es mivel mar tul sok etelt dobtam ki vettem egy masikat, de azt meg 3 napot belul visszaszalittattam, mert rossz volt es meg annyira se hutott, mint a rossz, es vegul egy 3lett a befuto, de sok utanajaras, sok bosszusag es megtobb penz:( De mukodik. Azota mar fagyit is csinaltam, de lehet jobb lenne megis fagyigeppel. Siman leturmixoltam barackot, masik alkalommal sargadinnyet, es felvertem egy igazi tejszint, a purebe tettem pici porcukrot, egy tubus suritett tejet, baracknal vanilias cukrot is, es bele ahabot, elkavartam egynemure, es feloranket, orankent atkevertem. Fincsi lett:)
Most jovok jopar keppel, amik az elmult idoben szulettek, de nincs mindenrol, mert pl. elobb elfogyott, aztan nem volt meg a fotoapparat, vagy elem, vagy az atjatszozsinor. ja es par kep a tavalyai gyumolcskarnevalrol, meg az idei egyik vasarnaprol, mikor kimentunk Sostora (ahol az a nagyon jo allatkert is van, ahol most adtak at a piramist, de arrol nincs kep) es az egyik regi uttorotabor tovabbkepzo helyen vann lovaglasi ijaszati lehetoseg. Mindket gyermekem, a kicsi 2 eves is felult, de arakoncatlan nagy miatt kep a kicsirol nincs, mert mikor lezsallt a lorol, mindeki vele volt elfoglalva, nehogy bajt csinaljon es a kicsi kozben volt a lovon. A billentyuzetem valtozatlanul vacak, bocsi, ha elutom, nincs szokoz vagy hianyzik karakter, de Gergo tul aktiv a gep elott. akkor a kepek. ja meg Kozmi kekeszeset is megcsinaltam, de tobb reteggel. kozmikam, a tejfo, mait irsz, hogy 3doboz, az nagy 450gros darabja?
Pusza Mindenkinek, jo nyaralast, nekunk meg drukkljatok, hogy G. mielobb ragjon, mert akkor mi is elmehetnenk par napra, ui. a pelusrol egyik percrol masikra leszokattam. levettem, es azota nincs:))))))) Ragasfejleszto ORT masszazst fogok tanulni csutortokon ezert megyek Bpre egy napra! Jonnek a kepek vegyesen, bocs, ha egy tobbszor.
Mar több mint 1 honapja szabadsagra utaztunk. Sokat vagyunk uton autoval, es elvezzük a meleg nyarat. Ritkan vagyok internet felkapcsolas közeleben, igaz akkor a szamlaimat es az e-maileimet ellenörzöm. Meg 5 hetet leszünk tavol az otthonunktol, igy majd jelentkezem amikor hazaertünk.
Mindenkinek nagyon kellemes es elmenyekben gazdag nyari szabadsagot kivanok.
Na sziasztok lányok, Üdv. mindenkinek!
Én is vagyogatok, csak mi most belekezdtünk a párommal itthon szoba festésekbe, és az nem kis meló..:( Már alig várom hogy vége legyen..
De még hátra lesz a legjobb: a bútorok helyre rakása és a takarítás..
Hát..mit ne mondjak..durvább lesz mint a tavszi NAGY takarítás..
Köszönöm szépen a dícséreteket, nagyon jól esik.
Hoztam ismét egy sütit/tortát, bár eztmég június végén csináltam az unokahúgom szülinapjára(és egyben az enyémre ) de a gyertya az ő évét jelképezi.
Most egy sütés nélküli málnás-túrótortát csináltam (ugyan az mint amit télen csináltam a citromtortát-csakmost citrom helyett málnával).
Mindenkinek jó nyralást , jó pihenést, kitartást a munkában is.
Majd még benézek amint lesz 1 kis időm.
Szia!
A filter tartó, még egyenlőre sajnos nincs kész, napok óta festünk-glettelünk az emeleten, úgyhogy megy a munka 1000el..
Ígérem hozok nektek képet róla.(Bár lehet hogy csak nyaralás után állok neki).
Süti recept:
HOZZÁVALÓK:
- 50 dkg darált keksz
- 10 dkg darabos dió
- 6 dkg kakaópor
- 30 dkg porcukor
- 3 dl tej vagy kávé ( mi a kávéra szavazunk)
- 2-3 evőkanál rum (én a 2 dl-es kiszerelésben kapható ún. cukrász rumot használom, abból én teszek bele még 5-6 kanállal is)
KRÉMHEZ:
- 10 dkg margarin
- 10 dkg porcukor
- 10 dkg kókuszreszelék
(Anyukám a krémbe még tesz egy egész tojást is , amit én kihagyok, mert - egy kb.7-8 évvel ezelőtti ételmérgezésnek köszönhetően - írtózom mindentől amiben hőkezelés nélküli (azaz nyers) tojás van)
ELKÉSZÍTÉS:
A hozzávalókat összegyúrjuk, ha nagyon száraz, tejjel rásegíthetünk. Porcukros táblán kinyújtjuk kb. fél centisre, majd a tetejére egyenletesen rákenjük a krémet. Szorosan feltekerjük, aki akarja beleforgathatja még kókuszreszelékbe. Folpackba tekerjük és hütőben tároljuk.
Jó étvágyat!
Sziasztok!
Latom, nagyon all a topik, gondolom sokan nyaralnak...
Na pironkodva bevallom, hogy meg en sem vagyok otthon meg kicsit maradok..
Ido nagyon jo abszolut nyar van, sokat logunk a parton, a vizben... Hallom, hogy oyyhon milyen komoly bajok vannak:((((( elszomorit.
Latom, hogy van torol felhasznalo..... ki toroltette magat??????
Angyallany es Kozmi a torzstagok:)))) itt vannak:)))) Kozmi kifolyik a nyalam a sutik lattan, ugyanis itt abszolut nincsennek olyan hagyomanyos ertelemben vett cukraszdak mint nalunk, es persze sutemenyek sem, viszont a fagyi az mennyei!
Termeszetesen majd hozok fotokat ha mar ottthon leszek.
Addig is pusszantas mindenkinek!