Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztooook!
Végre péntek, jó húzós hetünk volt, alig tudtam benézni, de most már végigolvastam a hsz-okat (jó sokat írtatoK!) és nagyon sok jó ötletet kaptam én is!
Teszek fel egy kis karácsonyfás képet ill hangulatot én is. Ez a tavalyi fánk, nem volt annyira különleges, mert betegek voltunk mindannyian :-( és alig volt erőm a dolgokra.
Az ádventi koszorún kívül még ilyen gyertyanégyest szoktam a dohányzóasztalra tenni.
De volt már 2x kicsit különlegesebb fánk: egyszer kizárólag hófehér díszeket (ezüstöt is majdnem, de végül örülök, hgoy nem) tettem a sötétzöld fenyőre, fehér girlanddal stb. és fehér fények voltak csak rajta - az úgy nagyon szép volt.
Egy másik alkalommal meg játékok voltak a fán, és gyömbéres szívek. A kis fajáték díszeket biztosan ismeritek, de ezeket még felturbóztam néhány apró plüssmaci (Kikában lehetett kapni) és hintaló, kötött rénszarvas stb. dísszel, tényleg nagyon jól nézett ki. Kicsit olyan régies stílusa volt.
Mivel nagy sütisütő nem vagyok, ezért az Ikeában vettünk gyömbéres szív kekszeket, ezeket feldíszítettem tojásfehérjés-cukros fehér mázzal és szalagokkal tettem a fára. Nagyon jól mutattak, az illatról nem is beszélve.
Idén még nem tudom, milyen lesz a fa, lehet, hogy látok vmi ötletet, amibe beleszeretek majd, de ha nem, akkor szerintem ez a játékosféle elég esélyes, már csak a kislányom miatt is. Mivel 3 éves, ez lesz az első olyan igazi karácsony, amikor már tudatosan várja és csodálja a dolgokat.
Köszönöm, hogy jöhettem. Majd mindenkivel együtt szurkolok a babákért, és igyekszem a neveket megtanulni gyorsan.
Képzeljétek el én tavaly, láttam egy olyan Karácsonyfát, hogy a talpánál a plafonhoz volt rögzítve és így lógott lefelé és a díszeket így tették rá. Érdekes volt . Ilyet még soha nem láttam. Nagy fa volt.
Köszi, aranyos vagy! Egyébként azért döntöttem a saját készítésű mellett (bár rettegtem, h a piskóta már megint nem sikerül), mert állandóan elköltöttünk egy csomó pénzt tortára és egyik sem volt soha a mi szájízünknek megfelelő. Reménykedem, hogy ez mindenkinek ízleni fog!
Majd írd meg, hogy milyen tortát fogsz csinálni! Most sajna mennem kell, de jövök nemsokára olvasgatni!
Sziasztok!
Már megint van olvasnivaló bőven! Nem is tudom, h mikorra fogok a végére érni ennek a rengeteg jó ötletnek. Én is hoztam egy képet, bár nem Karácsonyos!
A múltkor azt mondtam, hogy nem vagyok egy nagy cukrász, sőt! most a gyermekem kedvéért mégis megpróbálkoztam egy sünitortával, mert az egyik mesekönyvben ilyet kapott a kislány (NA NEM PONT ILYET!). Úgyhogy ez a szülinapi torta, holnap lesz az ünnepség (kicsinek is, nagynak is, szerencse, hogy mindkettő őszi gyerkőc!
Jaj, ide most képzelj egy csomó nyálcsorgatós szmájlit.
Igen, kérjük szépen a recepteket, nagyon jól hangzik mind.
Szia Bogi (Edit)! Én úgy diétázom, hogy délelőtt csak gyümölcsöt eszem, ebédre sovány húst zöldséggel, estére pedig igyekszem csak salátát enni. Ha nem megy, akkor főzök hozzá kemény tojást. Ha nem bírod megállni, hogy ne egyél mást (mondjuk kiflit), akkor azt reggel 9-ig edd, akkor nem hízlal.
Nekem ez az egy vált be!
Na én is ideértem.
Kér valaki diós muffint? Most sült ki, még jó meleg.
Tesztelem a sütőm ,mert valami baja van. Nem lehet a sütő hőfokát állítani azt vettem észre. Így meg annyira oda kell figyelni, hogy meg ne égjenek a dolgok.
SZia Gertrudis. A nyálam folyik a menüd után.
Én fácánlevest akarok csinálni, ha sikerül szerezni egy fácánt és egészben sült pulykát rozmaringos burgonyával. Desszertre meg nagyon sokat begyüjtöttem már, szelektálnom kell melyik legyen.
Hogyan diétázol? Nekem is 10 kilót kéne leadni. De most olyan nehezen megy. Főleg akkor ha ilyen muffin sütős kedvemben vagyok.
Lányok nem győzöm menteni a jobbnál jobb sablonokat. Köszönte értük.
Szia!
Sajnos a mennyiségekre már nem emlékszem. Ha minden igaz egy 3 literes üvegben kényelmesen elfértek a likőrök. Csak a narancsosat kell hamarabb elkészíteni, a többit nem muszáj. Rázni pedig csak a narancsosat ráztam.
Csokit és desszertet tényleg nem szabad még megvenni, de nem azért, mert minőségét veszti, hanem azért, mert én veszítem el a fejemet!!
Szia Payette, te Amerikában élsz? Máris havazik?
Sziasztok!
Törpváró, nagyon jól esett, hogy hiányoltál!
Nagyon felgyülemlett a tennivaló mostanság, ezért nem tudtam jönni, de most már vagyok. Illetve olvasni mindig tudok, csak írni sokszor már nincs erőm, mire a picurt ágyba dugom!
Lányok kezd körvonalazódni a karácsonyi menü! Persze ez még változhat, ez az első verzió:
Gesztenye krémleves
Sült libacomb gombóccal és vöröskáposztával
Mézessütemény parfé fűszeres szilvaöntettel
A reciket egy újságból néztem, ha bármelyikre rákívántok, lefotózom és felteszem ide!
Jaj összefutott a nyál a számban. Különösen azért, mert még 7 kilóra vagyok az áhított testsúlytól és karácsonyig le kellene küzdenem! Akkor nyugodtan zabálhatok karácsonykor, abban ugyanis szerintem többek között az is a jó, hogy addig eszik az ember, míg lefordul a székről! Ha vissza is jön két kiló, azt már könnyebben leküzdöm!
Egyszerű 3 dimenziós díszek.
http://www.craftideas.info/html/3-d_paper_figures.htm l
3 db-ot kell egymásra illeszteni, összefogni, hgoy ne csússzon szét, középen hosszában végiglyuggatni és cérnával összevarrni.
Ilyen lesz------->
Egyszerűen hópelyhet papírból.
http://www.craftideas.info/html/making_snowflakes.ht ml
Szia Payette!
Ha nem titok, elárulod, hogy merre laksz, ahol most is havazik?
Kedves Mazsolácska.
Megtudod nekem mondani, minden likört felkell rázni naponta vagy csak a narancsosat? A narancsos likört kivéve a többit mennyi idővel hamarabb kell elkészíteni mint Karácsony? Amit meg adtál adatokat mennyiségben mennyi lesz?
Köszönöm szépen a receptet, mindet elszeretném készíteni.
A forrása az oldalnak .http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=26735917
Zse rbógombóc :
Hozzávalók:
15 dkg aszalt sárgabarack
15 dkg darált dió
2 ek narancslikőr vagy helyette konyak/rum
1 ek víz
2 ek porcukor
1 ek. baracklekvár
fél tk rumaroma/rum
A csoki bevonathoz:
15 dkg ét tortabevonó/étcsoki
1 tk olaj
A barackokat meglocsoljuk az alkohollal és a vízzel és állni hagyjuk kb. 1 órán át. 2. Késes aprítóval, kávédarálóval, vagy ami van, jól szétaprítjuk az aszalt barackokat, majd hozzáadjuk az összes többi hozzávalót, úgy, hogy gyúrható legyen a massza. 3. A masszából pici golyókat formázunk, majd betesszük a hűtőbe őket, hogy könnyebb legyen a csoki bevonás. 4. Kb. 1 óra múlva a tortabevonót/étcsokit egy kicsike lábosban gőz fölött megolvasztjuk és belekeverjük az olajat. És itt jön az attrakció! Helyet csinálunk a pulton: balkéznél a lehűlt gombócokkal teli tálca, mellette fogpiszkálók, középen a csokit tartalmazó lábos, jobb kéznél másik tálca, rajta a hungarocell. 5. A gombócba beleszúrjuk a fogpiszkálót, a csokis lábost kicsit megdöntjük, megforgatjuk a csokiban a golyót és gyorsan beleszúrjuk a hungarocellbe. Ha mind megvan, akkor visszatesszük az egészet a hűtőbe, majd ha megdermedt a csoki, megesszük egyszuszra.
Nagyon- nagyon finom , és Vegánok is fogyaszthatják. De ők tudják, milyen csokival, vagy karobbal vonják be.
Kedves Gertrudis.
Szeretnék hozzátok csatlakozni. Szabad még?
Tudom most regisztráltam, de sokat olvasgatóm már évek óta itt a forúmon, de azt láttam sok a veszekedés és inkább nem regisztráltam. De a te topicod annyira jó, és úgy látom mindenki olyan kedves is. Remélem nem baj, hogy most vagyok itt "hivatalosan először"
Imádom a karácsonyt én is. Saját készítésű ajándékot még soha nem adtam, az idén lenne az első. A férjemmel sokáig ketten ünnepeltük a karácsonyt, akkor meg beszéltük nincs ajándék, de bővültünk, a szüleivel, és a testvéreivel, tavaly volt az első közös karácsonyunk, és nem tudtam még mi a szokás itt, az idén szeretnék többet készülni, mindenkinek valami saját ajándékkal készülni.Nem biztos elsőnek, sok jó ötletem lenne, nagyon kezdő vagyok ötlet gyártásban. Elolvastam az összes hozzá szólást és annyira jó hangulatom lett. Ki is cserélem a számítógépen a hátteremet egy őszi képre :) Itt nálunk jelenleg is havazik, igaz még nem marad meg , csak a hideg :) Hétvégén hálaadás lesz, mi most erre készülünk.Amit minden évben csináltam az a mézes kalács házikó, hozok róla képet, csak megkel keresnem, meg hozok tavalyi dekorációt is, és Karácsonyfáról is.
Tudok nagyon jó bonbont megcsináltam és nagy sikert aratott, befogom linkelni, nem az enyém hozzá teszem az elérhetőség oldalát is. De fogok ilyet készíteni, és még több félét apósomnak, annyira imádja az édességeket.
Köszönöm ha befogadtok :)
Az egész napom úgy elszaladt, hogy észre se vettem.
Borcsamama te hogy csinálod a karamellt? Én csináltam múltkor de nemlehetett szépen szeletelni. Össze-vissza tört, de finom volt.
Te miket tudsz birsalmából is
Törpváró az ülő mikulás a polcra jó ötlet. Köszi
Girlandod én is csak az ajtó fölé akarok tenni.
Szemüvegtokot én is terveztem ajándékba, de ez olyan hogy filcből kell megarrni. Nem tűnik bonyolultnak még nekem sem.
Kiscleo mielőtt megrendeled a teszveszen nézd meg boltban is a matrica festéket. Lehet ott kapsz olcsóbban és olyan színeket veszel darabra amilyet csak akarsz.
Szia Camill. Nagyon szép a koszorúd.
Gicacica örülök hogy meggyógyult kisfiad. Mennyi idős?
Barátosnő ezeket a kavicsképeket a neten találtam. Én még nem próbáltam ki, de szerintem a katicásat kézzel festeném rá, a többi kis színeset meg szalvétaragasztással csinálnám. Lehet holnap kipróbálom és megmondom hogy sikerült.
Bojana remek ötlet ahogy csinálod az ajándék gyűjtést. Ez már nekem is jutott eszembe, de mindig elmarad a megvalósítás.
Most meg kell keresnem a linket arról a kreatív füzetről, mert nem mentettem el. Végig akarom lapozni.
Sziasztok!
Írtam már korábban a dekorgumis-szalvétatechnikás képeslapomról, most hoztam erről 3 képet. (sajnos karácsonyit nem találtam, csak egy nyuszis mintát, de remélem a lényeg látszódik.)
Ügyes vagy! Gratula! Időben kell elkezdeni a karácsonyi készülődést. Nem az utolsó napokban.... Nekem van egy szekrényem, amibe egész évben bepakolom a különböző akciós de személyre szóló dolgokat. Még be is csomagolom, szépen át is kötöm, s egy külön füzetbe beírom, hogy mit és kinek.... Hidd el, nagyon okos ötlet, de nem én találtam ki.... A Nagymamámtól tanultam. Most lesznek a különböző vásárok, ott is lehet ám nagy vadászatot rendezni! Ha bort veszek, akkor mindig úgy teszem be az üveget, hogy a ,,popsija" feljebb legyen, mint a dugó. S, tudod, miért? azért, hogy a parafadugó ne száradjon ki. Mert akkor a bor bizony ,,sérül".... De így nem. Egy igazi borszakértőtől tanultam, hogy a bort, mindig fekve kell tárolni, de úgy, ahogy leírtam. Aztán szép kötött pulóvert is vettem a fiamnak, a lányomnak pedig már megvettem a szemspirált, meg a parfümöt is... Desszertet, csokit nem szabad megvásárolni, mert addigra minőségét veszíti. De a sál, pulóver, parfüm, könyv időtálló....
Okos vagy! Aztán a legfontosabb, hogy mindent időben készítsünk elő. Ne az utolsó időben kapkodjunk. Most bajban vagyok, mert van egy csudiszép fiatal cicusom... olyan minz az élet! Nagyon sok örömem van benne!!!! El sem tudom képzelni mit rendez majd a feldíszített karácsonyfával.... Még szerencse, hogy olyan díszeim vannak, hogy műanyagból, de mégis óarany színűek.... De a csúcsot már nem tudom majd feltenni, mert bizti hogy megcélozza...
*
Mindenkinek ajánlom, előbb gondoljon az ajándékokra, személyre szabottan vásároljon, de csak úgy a levegőben! Az egyik barátnőmnek tavaly vásároltam egy álomszép régi bögrét, s teletettem apró csokipralinéval... Annyira örült, azóta is árgus szemmel figyeli-védi a bögréjét, senki nem ihat belőle... valóban nagyon szép! Kézzel festett porcelán.... Ugye, ugye, nem mindig az ezrresekről szól a nóta, hanem a szeretetről is....
*
A szekrényemben van egy füzet, abban vezetem, kinek mit szántam, s mi van már meg. Utánozzatok le, sok kellemetlenségtől, decemberi szegénységtől mentitek meg magatokat.... - Bojana *
sziasztok szép estét mindenkinek
Egy ajándék ötlettel érkeztem amit tavaly meg is valósitottam ,a forrásom Nigela Lawson volt.
Csokis pisztácia
35 dkg étcsoki jo minőségü 70 % tol
2-3 deci süritett tej
2 dkg vaj
15 dkg Natúr pisztácia
A pisztáciát zacskóban összetörni.
A csokit a sürített tejet vajat összeolvasztani vizfürdö felett.Kicsit melegiteni elkeverni.Bele a pisztáciát.
Alu-tálcára szétteriteni ,lefedve hűtőbe tenni.Amikor megszilárdul ,kockákra vágni.celofánba beletenni ,a celofán négy sarát össze lehet kötni arany szalaggal.Igy csinos kis csomagocskákat kaphatunk.
Nálam hatalmas elsöprő sikere volt.....
Sziasztok!
Igyekszem visszaolvasni, de még nem sikerült teljesen
Leragadtam teljesen Angyallány filigránjainál . Remek ötlet, gyönyörűek,beleszerettem!!! Nagyon ügyes vagy!!!
Sajnos nem találtam képeket a karácsonyfánkról, de ezeket a férjem fényképezte tavaly. Külföldön volt az ünnepek előtt, és a szálló halljában állt ez a fa, illetve egy kis díszítés az utcáról. (bocsi a minőségért)
Én is már alig várom, hogy díszítsük a házat illetve az üzletünket is nagyon szépen kidekoráljuk mindig az ünnepekre. (fodrászat-kozmetika)
Most búcsúzom az -állítólag- utolsó "nyári" napon!
További minden jót Mindenkinek!
Régebben én nagyon sokat öntöttem gyertyát, de nekem a közepe mindig bemélyedt, a tieid pedig olyan szép egyenesek.
Mi a trükkje?
A mézeskalács tésztát hogyan teszed be a tálba?
Nem szakad szét? Vagy több darabból bélelted ki a tálat és a tálban nyomogattad össze az illesztésnél?
Szia!
A lovas a legegyszerűbb. Boltban kapható mécsesre rányaltam papírboltban kapható játéktetoválást. Ahhoz szokott lenni leírás.
A többit pedig simán öntöttem, illetve a dobókockásra késsel fúrtam lyukakat, és más színt belekanalaztam.
Szia !
Nagyon tetszenek a gyertyák. Hogy csináltad őket? Főleg a lovas érdekelne. Leirnád a készitését ?
Köszi előre is !
Sziasztok! :)
Nem jártam erre pár napig, jó sokat írtatok, majd visszaolvasgatom. :)
Sziasztok lányok !
Én is csatlakoznék ha nem bánjátok, bár még nem sikerült visszaolvasni, de igérem pótolom.
Én is nekiállok lassan a karácsonyi pálinka készitésének, mert össze kell érnie. Igaz, hogy még nem próbáltam, de a puding próbája az evés.
Ezentúl próbálok naprakészen olvasni és igyekszem hozzászólni is ha nem gond.
Szilvi
Sziasztok Karácsony lányok!
kicsi Fiam meggyógyultMajd most már jobban tudok jönni,mert ma kivittem a levegőre 3 napja nem voltunk.Jó nagyot sétáltunk,néztük a fák leveleit ahogyan sárgulnak,hiába van nyárias idő,azért már ez az ősz!!
Olvastam,hogy novemberben már havazik,és jövő héten már kemény hidegek jönnek...
Most még nem tudok visszaolvasni ez rengeteg,de igérem fogok..
Én nagyon szeretném ha fehér karácsonyunk lenne..Ugyeeeee??
iszok egy kis fahéjas almás teát,és kezdek karácsonyi hangulatba jönni..
Jövök majd,ma este kipihenjük ezt a 3 napot,ami azért nem volt olyan megterhelő,de Manóbaba teljesen lekötött,inkább volt ölbe.Ma már megint az önálló kisgombóc!!!
Mindenkinek szép napot,az újakat üdvözlöm...
http://www.youtube.com/watch?v=XL7WjCJcD60 &feature=related
Sziasztok
Én is szeretnék csatlakozni, ha ne bánjátok.
Már gondolkozom ,hogy ki mit fog kapni karácsonyra, de ötletem még nincs túl sok.
A mézeskalácsokat már most elkezdem sütni, hogy karácsonyra jól begyakoroljam az írókázást.
Már azon is gondolkozom,hogy mit fogok sütni, ugyanis nagyon szeretek, bár sajnos az idén diétázás miatt, nem ehetek szinte semmit. :(
Majd keresek képet a tavalyi fánkról is, most pedig csatolok egy képet az adventi koszorúnkról, ami szintén tavalyi.
Sziasztok Lányok!
Szeretnék csatlakozni hozzátok, ha még beférek a társaságba. Visszaolvastam, és nagyon szép dolgok kerültek fel. Ha hazamegyek, akkor igyekszem én is jó kis képeket felrakni, de bent melóban nincsen.
Ééés, mit láttam a hétvégén??? Az Obiban elkezdték kipakolni a karácsonyi díszeket. A párom szörnyülködött, hogy teljesen elveszik a kedvét, hogy már most ezt lehet kapni. Én az addig kirakott dolgokat megszemléltem. Szóval lassan mindenhol megtalálhatóak leszenek a karácsonyi díszek.
Szóljatok, ha unjátok.
Eg ymásik gömbdíszítés.
Fogpiszkálóval visszük fel a ragasztót, pöttyöket teszünk a gömbre, szórunk rá glitterport, majd gyöngyöt nyomunk a közepébe.
A feliratosra azt írja, hgoy öntapadós betűmatricát ragasszunk fel, de szerintem egy beragasztózott fogpiszkálóval is megpróbálhatjuk ráírni a kívánt szöveget, majd glitterezni és száradni hagyni.
http://www.bhg.com/holidays/christmas/crafts/e mbellished-christmas-tree-ornaments/
Hogyan dobjunk fel egy sima gömbdíszt.
Kell hozzá glitterpor, ragasztó, gyöngy.
Ragasztócsíkokat húzunk a gömb tetejétől lefelé tetszőleges hosszúságokban, majd a ragasztót be kell szórni a glitterporral, végül minden egyes ragasztócsík végébe egy gyöngydarabot nyomunk.
http://www.bhg.com/holidays/christmas/crafts/ quick-and-easy-jeweled-ornament/
http://www.bhg.com/holidays/christmas/crafts/pretty-paper- christmas-ornaments-with-easy-embellishments/
letölthet ő mintával
Még
http://www.bhg.com/holidays/christmas/crafts/three -painted-gift-card-holders-for-christmas/
A sablonok letölthetőek, filctollal vagy festékkel kiszínezhető.
Valaki tudja, hogy olyan fém bigyót (fűzőlyuk)hol lehet kapni? Bár ha ilyen nincs otthon, anélkül is megoldható.
Jóóóó Én sem sajnálnám egy-két darabra, csak kifogyott, a tintára viszont most sajnálom a pénzt.
Sziasztok, köszönni meg elfelejtek.
Hoztam egy kis aranyos díszt, le lehet tölteni a sablont, a képen filcből csinálták, de gyerekek akár papírból is elkészíthetik, cakkos olló nem árt, ha van. Nekem is be kéne szereznem egyet.
Aki nem tud angolul, a download-dal kezdődő szavaknál lehet letölteni a 3 mintát.
http://www.bhg.com/holidays/christmas/crafts/felt-cut out-ornaments-for-the-christmas-tree/
Van vele munka, de nem bonyolult. A birsalmát alaposan megmosom, "felnégyelem", kivágom a magházát. /Hámozni nem szoktam/
Felöntöm annyi vízzel ami éppen ellepi, és puháa főzöm. Leszűröm, összeturmixolom /vagy paszírozom/, megmérem. Ahány kg annyiszor 80 dkg cukrot teszek egy másik edénybe. Minden kilóhoz 1 dl-t teszek a főzőléből /vagy vizet/ a cukorra, azt felforralom. Hozzáöntöm a pépet, és egy citrom levét, majd sűrűre főzöm. Vízzel öblített formákba öntöm, addig hagyom meleg helyen állni míg meg nem szilárdul. Akkor kiborítom, és szellős helyen hagyom szikkadni. Sokáig eláll, feltéve ha sok van belőle.
Szia!
Beírták, 195-ös hozzászólás.
Basszus meg a kulcsocskaez a haladási tempó karácsony elötti maratonra kényszeríti majd a kíváncsiskodó alkotni vágyót.nem lehetne egy másik topikot "gyülyteménynek" nyitni oda mennek a receptek ,ide a kérdések,beszélgatések?annyi jó dolog van hogy baromi sok átnézni a beszélgetések között.
(azt se tudom be írták e a narancsos almalekvár reciét,mert már sokat kell visssza olvasni)
Én a polcokra csak karácsonyi mécsestartókat szoktam tenni. Meg még nincs nekem, de idén szerintem veszek vagy csinálok ilyen ülő Mikulást vagy hóembert, aminek kerámia a teste és textilből vannak a lábai és azok lógnak le a polcról. Biztos láttál már ilyet. Én nem szoktam girlandot vagy ehhez hasonlót oda tenni. Meg pl. ha megcsinálom Gertrudis ünnepi csokrát egy kaspóba amit a topik elején mutatott, na azt pl. lehet, hogy a polcra teszem.
Tényleg, Gertrudis hol vagy?
Karácsonyi ajándék-ötleteket kezdjük gyűjteni, mi mindig felírjuk egy helyre, ha eszünkbe jut valami, mert aztán tuti elfelejtjük.
Most pl. egy szuper dolgot találtam. Valaki feltette egy régebbi kreatív hobbinak az online katalógusát ide. Hát én a most érvényesben láttam, hogy lehet kapni sima szemüvegtokot és különböző technikákkal (leginkább szalvéta) ki lehet dekorálni. Nálunk anyósom és apósom is használ ilyen tokot, úgyhogy fel is íruk, hogy ők kapjanak ilyet. És asszem 400 ft. egy tok. Szóval szerintem megcsinálom.
Hogy csinálsz otthon birsalmasajtot?
Megírnád a receptjét? Nagyon bonyolult?
http://www.teszvesz.hu/item756419756_uvegfestek_keszlet.h tml
Sziasztok!
Ez a készlet megfelelő?Csak a véleményetek szeretném tudni,hogy megvehetem-e vagy sem.
Vagy inkább hobbyboltba vásároljam meg?
Köszi!
Sziasztok Lányok!
Azt hiszem én sem fogok mindenkit név szerint felsorolni, ha azt írom hogy köszönöm, ill. hogy sok szép ötletet hoztatot, az MINDENKINEK szól.
A karácsonyi ajándékokat még nem igazán találtam ki, nagy valószínűséggel én varrni fogom, de mézest is sütök, likőrt is csinálok, aztán tervbe van véve tejkaramella, és lekvárok is. Tegnap pl. egész nap birsalmát főztem, készült belőle befőtt- sültekhez nagyon finom- , birsalmasajt dióval és anélkül, ill. olyan amit egész vékonyra öntöttem. Ezt egészen pici formákkal ki fogom szaggatni, felét csokiba mártom, és olyat is csinálok amit kristálycukorba forgatok, ez is nagyon jó ajándék. Ja és a legújabb lekvárom a feketeszőlős birslekvár.
Az ajándékokhoz a kívánságlistát így gyűjtöm: Ez a fa már ilyenkor felkerül a falra, és mindenki ráirhatja titkos vágyait.
http://www.xmasmelody.com/
Egy kis karácsonyi hangulat teremtő (karácsonyi rádió)
SZiasztok lányok.
Nem tudok válaszolni mindenkinek, de nagyon szép képeket töltöttetek fe.
Megint neki látok az üvegmatricázásnak. Meg most bébiételes üvegből fogok csinálni karácsonyi mécsest (ha Bogi engedi)
Ti kitaláltátok már kinek mi lesz a karácsonyi ajándék? Én már nyitva tartom a fülem és jegyzetelem kinek mi az óhaja.
A páromnak, Boginak, apukámnak már megvan az ajándék.
Fogok csinálni mézest ajándékba is mindenkinek , meg valami jó kis likört. És még lehet valamilyen bonbont is gyártok.
Egyszer már kérdeztem de nem nagyon jött válasz, hogy nincs valakinek ötlete polcot hogyan díszítsek fel karácsonyra? Van hat falipolc és most azt akarom díszíteni hogy a kicsi ne szedje szét.Tihogyandekoráljátok a polcot?
Most beruházok mad egy girlandra is az ajtó fölé.
Saya érdekes amit Japánról írsz. Mesélj még az ottani szokásokról, nagyon érdekel. Miket szoktak enni karácsonykor? Van karácsonyi süti?
Nagyon tetszik a tökös matrica. Ilyet csinálok majd én is csak most nincs narancssárga festékem.
Sütibaba nem szoktam teszveszelni. Jók amiket mutattál de ez nem ilyen amit én vettem. Nem hasonlít egyikre sem. Ez egy újszülöttnek rugi. Megmutatnám csak elem kell a gépbe.
Ja, és minden újonnan érkezőt szeretettel köszöntünk. Gyertek írjatok sokat.
Sziasztok!
Én is kutatgattam tegnap a neten és ezek nagyon tetszettek:
Az első üvegfestése, a másodiknak leírása nincs, de nem is túl bonyolult, viszont szerintem nagyon jól néz ki. Bár én egy kicsit csillógósabbra fogom csinálni!
lanyok talaltam ket aranyos karacsonyi sablont/kepet
3 kep Csipike ablakra,gyerekek nagyon elvezik................
Bocsia hibakert,mindig sietek
itt van egy par halloweenes kep,uvegefestekkel keszult...........
es meg ket kep cicaval...............
kicsit off voltam
Sziasztok lanyok!!!!
jaj annyira ugyesek vagytok annyi jo mindent hoztatok.................koszonom
Szvetlana nekem gyermekkori alomom volt Japan,aztan ugy hozta a sors,hogy egy japanhoz mentem felesegul es mar 6 eve itt elek.
Japanban nincs hivatalosan nincs karacsony..............de a legtobb japan megtartja,mert a gyerekek szeretik,kicsit furcsa nekem mert itt mar November elejen feldisztik a fakat,udvart es december 26 mar leszedik......................
Bocsi lanyok,hogy nem tudok mindenkinek kulon irni de mind nagyon ugyesek vagytok,es a kepek is szepek,szepsegesek
hoztam egy par tavaly keszitett uvefestessel keszult kepet................
az ablakon a hopelyhek nagyon szepek,es mutatosak,es ha rasut a nap csak ugy csillogna,mint valami igazi kristalyok.........................egesz evben fenn maradtak az ablakon,mert sajnaltam leszedni
mindenkinek
Köszönöm az ötletet, bár nekem ez sem az igazi, mert majdnem a szoba közepén van az egyik oszlop és nem is a plafonnnal érintkezik, hanem még egy boltív is megy, de még oda talán meg tudnám oldani, de alulra nem merném a pici fiam miatt. Talán majd odakötözi a férjem az alját meg a tetejét jó erősen, ez jutott még az eszembe, hátha nem csúszik le.
Mondjuk ugyan ez a bajom a bejárati ajtóval is. Oda sem sikerült még a megfelelő rögzítési módot megtalálnom. :(
jó estét mindenkinek!
megint van mit visszaolvasni :)
boglárovics: szoktál teszveszen vásárolni? ha beírod a keresőbe, hogy mikulás, egy halom ilyen rugdalózót dob fel, amiben olyan a gyerkőc, mint a mikulás. én is most licitálok egyre :)
itt vannak: http://teszvesz.hu/search.php?string=mikul%C3%A1s&category=10914
az első az enyém, el ne lopd :D:D:D:D
kacsa00110: nekem is ég a fejem, hogy csak böngészek, de tényleg kezdő vagyok, tőlem nem sokat lehet tanulni :(
de a lelkesedés megvan.
egyébként a harmadik, a diós ötlet tök jó!
mazsolácska: köszi a likőr recepteket!
megyek aludni, mert leesik a fejem, kisbabám ma nagyon aktív volt :)
jóccakát!
Az a hosszúkás nagyon tetszik nekem.
Elárulod, hogy lehet ilyet csinálni, mert én még ilyeneket soha nem csináltam.
Viszon megcsináltam már Déméter narancsos almalekvárját, sőt tavaly karácsonykor többen azt is kaptak ajándékba. Valami eszméletlen finom és egy szép üvegbe, masnival átkötve, szuper ajándék.
Sziasztok!
Igazából már három napja köztetek vagyok, de eddig tartott visszaolvasni és kimásolni a jobbnál jobb ötleteket.
Remélem, csatlakozhatok én is, mivel én is Karácsonyista vagyok nagyon.
Nagyon szeretem, a legszebb ünnep!
Idenézzetek mit találtam:
http://www.ekatalogus.com/lapozosok/kreativ hobby/2009_tavasz/
http://www.kreativvagyok.hu/gravi rozas/index.php?olvas=394
Szia
Van nekem is egy hógömb receptem ha gondolod szivesen megosztom veled...
1 bébiételes üveg csavaros tetővel
1 kávéskanál suintelen mosogatószer
2 kávéskanál fehér vagy szines flitter
vizálló ragasztó
a gömb aljára ragsztható tárgyak
Elkészités
Mossuk ki és szárítsuk ,meg az üvegetragasszuk az aljára a tárgyakat
Öntsük bele a flittert és a mosogatószert
Töltsük tele az üveget vizzel sztem érdemes desztillált vizzel
Csavarjuk rá a tetejét...
Sajnos a fénykép rátétellel nem tudok segiteni....talán hasonló lehet a szalvéta-technikához....
szia
Hát nagy műszaki nem vagyok de ha van bluetooth telefonodon és a gépeden is akkor át tudod küldeni ,vagy ha van kábeled amivel a telefont és a gépet össze tudod kötni akkor is.Mégegy megoldás van ,mms ben elküldeni az email cimedre a telefonodrol de az eléggé sokba kerül....
Remélemsikerül neked
Köszi kacsa,remélem sikerülni fog.
Bár még most nem állhatok neki,mert nincs hozzá semmim,de itt a faluban nem is tudom beszerezni,péntek körül megyek vácra és akkor benézek a hobbyboltba!De jött auchanos újság és abban van,169-forintért lesz péntektől. Akkor csak a kinyomtatott sablonok kellenek,iratgyújtó,sima vagy olyan ami egy kicsit olyan durvább vagy nem is tudom milyen.
kiscelo: Én úgy vásároltam, hogy üvegfesték van a cimkére írva. Ez az a technika, amikor megrajzolod a kontúrokat egy átlátszó iratgyűjtőre, utána "kiszínezed" színes üvegfestékekkel. Van olyan üvegfesték is, amit azonnal az üvegre raksz ecsettel. Azt nem lehet lemosni, leszedni. Amit a fóliára készítesz, azt a tubusból nyomod ki és megszáradás után rakod fel a kívánt felületre. Szólj nyugodtan, ha problémád van!
kissniki: értem a problémát. Én is igyekszem minél kevesebb kárt tenni a környezetemben és a gyerekeket is erre nevelni... de egyszer van egy évben karácsony... de elfogadom és tiszteletben tartom, amit írtál.
szvetlana: Van sablonom, csak nem tudom, hogy azt hogyan kell a gépre feltenni. Nagyon szívesen megosztom... Megpróbálom a páromat megkérni, hogy segítsen, ha hazaér. Lányok, az működik, hogy telefonnal lefényképezem, felrakom a gépre és itt megmutatom? Aki nagyobb műszaki ember, mint én vagyok, legyen szíves segíteni! Köszi előre is!
Akkor most ez üvegfestés vagy matricafestés?????
Vagy a kettő ugyanaz????
kacsa, szerintem sokan nem az ár, hanem az ökoszemléletük miatt nem vesznek élő fát! én is tervezem, ha a gyerekek nagyobbak lesznek, átváltunk műfenyőre. bár a párom ragaszkodik az illathoz. addig is mindig gyökereset veszünk. sajna amióta saját kertünk van , nem sikerült egy fát sem életben tartani. bezzeg amiket régebben a nagyi kertjébe ültettük! élnek és virulnak!
a szobapingálással kapcsolatban: szokták úgy is, h diavetítőn kivetítik a falra a képet, akkor "csak" másolni kell a mintát. persze így is sok vele a meló.
ámulva olvasok és nézem a rengeteg képet, nagyon ügyesek vagytok! sajnos mi mindig csak a gyerekeket fényképezzük, idáig eszembe sem jutott a díszletet, na majd idén!
Sziasztok.
Én is csatlakoznék hozzátok, igaz, még csak az ötleteket gyűjtöm.
Most éppen az jutott ezsembe, hogy hógömböt fogok csinálni a gyerekekkel, készített már valaki közületek?
Azt tudom, hogy glicerin és csillagpor kell hozzá, de szeretném, valahogy a lányok fotóját is rátenni, van ötletetek?
Szvetlana nézd mit találtam:
http://www.barkacskucko.hu/article.php?article _id=120
Nekünk az oviba kellenne csinálni, még én sem csináltam soha, itt az ideje kibróbálni.
http://kreativkozpont.hu/cikk/karacsonyi-diszek-cd-lemezbo l
Lányok!!!Nézzétek meg,hogy mit találtam.Nagyon ötletes,lehet meg is fogom valósítani! gyermek is fogja élvezni!
Szép jó napot!
Sikerült visszaolvasnom. Nem volt egyszerű, mert lassú a gépem, többször le is fagyott és rengeteget írtatok, de nem adtam fel
Tőlem is üdv az újonnan érkezőknek, szuper hogy ilyen ügyes és kreatív lányok (igen Borcsamama is az) jöttek össze, így tudok sok sok szuper ötletet "lopni".
Kacsa00110:nagyon édes a kislányod!!!!:))))
nagyon jó ez a házikós-lámpás ötlet! esetleg tudnál nekem átküldeni házikó sablont? vagy elárulod, hogy honnan tudok lementeni ilyet? Bocs, ha kicsit bénának tűnök, de az vagyok, főleg szgépezés terén....
Saya: Japánban élsz? mióta? milyen a japán karácsony? Mit csinálsz kint? munka vagy szerelem? bocs, ha olyanokat kérdezek ami nem tartozik rám, meglehetősen kiváncsi vagyok...természetesen csak akkor válaszolj ha van kedved.
Borcsamama: szuper a képtárad, hihetetlenül ügyes vagy!
Leiw: a fádtól elvagyok ájulva! nagyon jó ötletet adtál ezzel a kis fa- babák összeállítással. A gyereklszobába meg is fogom majd valósítani! Köszi!
Törpváró: nagyon ügyes a hugod!!
Sütibaba: sikerült formákat venni, igaz rájöttem, hogy vannak ugyanilyen formáim itthon, de így legalább nem lesz vita a 4 gyerek között, ha pont egyforma kellene.
A filgránok tippeket köszönöm, szuper a topik!!!
Lányok Halloween-re szeretnék töklámpást csinálni, kérdésem: mivel lehet a tököt kivágni? sima késsel, vagy snitzer vagy valami extra kell?
Segítséget mindenkinek köszönök! és lesem továbbra is a tuti tippeket!
Sziasztok karácsonyozók!!!!
Szép jó napot mindenkinek!
Nálunk is borongós az idő,ráadásul tüzelős nap van és valaki jól befüstölt,szerintem a nedves füvet égetni.
Én ma varrni fogok,de csak kézzel ,egy kicsit beszűkíten a nadrágom derekát,ami jó jel.
reggel egy kicsit csepergett az eső,de elállt,felőlem eshet is,mert már úgyis bent teregetek.
Kimyontatom ma a sok mintát,amit innen szedtem le és kaptam e-mailben is.Aztán valakikr megyek a hobbybolt felé és beszerzem a matricafestéket.MÉg soha nem csináltam olyat!
Üvegfestékkel csak is üvegre lehet festeni?Kerestem a teszveszen,de csakis azt adta ki,matricafestéket talán egyet.
Szép jóreggelt Mindenkinek, ne ilyen bánatos-borongósat mint itt nálunk van.
Muszály volt legalább bekukkantanom hozzátok, annyira jó hogy ilyen sokan lettünk, és ennyi jó ötletet hoz mindenki. Ma nagyon sok házimunka vár rám, nem nagyon lesz időm írogatni, de azért egy ötlet tőlem is. Vegyél nem túl nagy hungarocell gömböket és szines organzát - nekem tavaly narancssárga volt- vágj belőle négyzeteket, csomagold bele a gömböket, kösd össze aranyszínű szalaggal, igazitsd le szép formásra ollóval az elkötés felett kimaradó organzát, és már mehet is a fára. Majd lefotózom a régebben készített díszeimet is, mint írtam, sajnos az összes képem elveszett.
Mindenkinek köszönöm az elismerést is, megpróbálok a priviben írt levelekre is minél előbb válaszolni. További szép napot, sok jó ötletet.
Szia!!!
annyira szep a kisbabadkoszi a jo oetleteket.............
lanyok fantasztikusok vagytok,annyi sok mindent tanul az ember Tolletek
sajnos nalunk(japan) nem lehet kapni elo fenyot,igy marad a muanyag...................
kerteszetbe van elo ezustfenyo,de azok akkorak,hogy nem nagyon fernek a lakasba es aruk is hatalmas..................
nekem nagyon hianyzik a fenyo illata.................... meg a havazas.........................
Sziasztok!
Ma benézek a hobbyboltba, és veszek akrilfestéket!
Annyira megtetszett a kavicsos ötlet, hogy nekifutok én is...
szia lew,szép jó reggelt mindnekinek!!!
Ezek a kis figurák nagyon szépek ezt megprobálom majd megvalósitani.Merrefelé laksz egyébként,melyik államban?Mert nagypapámék kinnt élnek és karácsonykor anyukám kilátogat hozzájuk,hátha náluk is van ez a dolláros bolt amit mondasz....
Ők Portland ben laknak.
Sziasztok!
Olyan jó, hogy mindenki már ennyire lázban ég!
Borcsamama: Te nagyon ügyes vagy! Az angyalkáid különösen tetszenek!
watermelon: Hasonló figurát láttam én is egy könyvben... ha megtalálom estig, akkor jelzem.
Törpváró: Semmi baj! Sajnos mi Békés Megyében élünk (nem sajnos, csak a távolság miatt sajnos...) így nincs esélyem a húgoddal szövetkezni. A tanítványaim szülei között volt egy ügyes anyuka, aki szintén csinált a gyerekeinek falfestést, de "idegennek" nem vállal.
Nagyon szégyellem, hogy én csak böngészek, de nem sok ötlettel álltam még elő. Így most jön egy:
Ha valakinek van egy olyan nagy felülete, amit az adventi időszakra szívesen díszbe borítana, annak ez jó lehet, az én osztályomban volt egy régi zongora, aminek a tetején csak egy terítő volt...
Szóval jóminőségű papírból házikókat kell kivágni (a sablont szívesen megosztom...) a belsejükbe színespapírból kell borítást ragasztani, így az ablakoknál más és más színű papír van. A felületre egy olyan terítőt kell tenni, amit nem sajnálunk összeszúrkálni. A terítőre gombostű (de lehet máshogy is) segítségével rögzítünk egy karácsonyi égősort (olyat, amiben az égők messzebb vannak egymástól) minden égőre egy házikót helyezünk (vigyázni kell, hogy ne érjen a papír hozzá a gyulladásveszély miatt) így egy komplett kis falut kapunk. A házak közé hóembereket, fenyőfákat helyezünk. Ha ügyesek vagytok, ezeket szintén papírból meg lehet csinálni, nekünk az osztályban olyan sok kerámia hóemberke meg fenyő alakú gyertya összegyűlt, hogy nem kellett hajtogatni. Ha az égősort bedugjuk, olyan, mintha a házikókban égne a villany. Nagyon hangulatos, engem a régi idők vasúti terepasztalára emlékeztet.
Nálam nem sok házikó készült el, és összerakni sem sok idő volt (már Ági a hasamban volt, bábszínházas betlehemest adtunk elő a gyerekekkel... de sok "alkatrészem" megvan...) Hátha tetszik valakinek az ötlet.
A másik: Az egyik aranyos kolléganőm a narancsos-szegfűszeges gyertyatartók alá készített a gyerekekkel alátétet, ami tök egyszerű, és mutatós egy rajzlapot alaposan beragasztózunk és fényes csomagolópapírt ragasztunk rá. Körzővel nagy köröket rajzolunk a hátuljára, cik-cak ollóval kivágjuk őket. A gyertyatartók mellé tehetünk egy pici fenyőágat, egy szaloncukrot, nagyon mutatós és olcsó.
Az egyik anyuka ötlete: Szintén csak csomagolópapír kell hozzá, ill. dió, vagy bármilyen gömbölyű forma. (Ilyet fehérből fogok készíteni, ha találok szép csomagolópapírt. A diókat négyzetalakúra vágott színespapírokra helyezzük (itt is a fényes csomagolópapír a nyerő) és kis batyunak becsomagoljuk. Mi csak színes gyorskötözővel kötöttük meg és akasztottuk a fára, girlandokra, de aranyszínű kis zsinorral egészen dekoratív. Sok egyforma gömböcskével sokmindent lehet csinálni.
Hmmm... sokan dicséritek a műfenyőt... megmondom őszintén, el sem tudom képzelni. Szeretnélek rábeszélni titeket az élő fenyőfára. Olyan jó reggel úgy ébredni, hogy érzed a fenyő illatát a szépen kitakarított lakásban... kicsit takarításmániás vagyok mostanában...Tudom, drága... mégis...
Na, hagyok másokat is érvényesülni.
Szép jó reggelt mindenkinek
REva köszi az oldalt. MEgpróbálkozok ezzel a szaloncukorral
Leiw gyönyörű a fád
Saya köszi a sablont. Már el is van mentve.
Törpváró nagyon szépet tud tesód. Budapesten él?
Képzeljétek mit vettem tegnap teljesen véletlenül. A sógornőm november 19-én szül és vettem a picinek karácsonyra egy piros rugdalózót, rá van írva hogy let it snow és van rajta télapó,fagyöngy és rénszarvas és tele hópelyhekkel. Hát álomszép. És pont jó lesz neki karácsonykor .
De jó lenne Boginak is valami ilyen szerkó.
Na majd később még jövök.
Sziasztok Lanyok!!!
Annyi sok szep mindent hoztatok,kesz orom nezelodni..............
elhoztam a kivant mintat............
Leiw fanatasztikus az a fa............akarcsak a meseben,megprobalom az iden elkesziteni a diszeket............
lanyok most muszi mennem ,nem tudok naponta jonni de azert beukkantok....................
mindenkinek
boglárovics: A szaloncukor Dobos Éva mintája. Az oldalán a MINTÁKnál megtalálod. (11.)
www.doboseva.hu
Én még kezdő gyöngyös vagyok, az elsővel megszenvedtem, de az ötödik már simán ment.
Jaj, de nagyon szégyenlem magam! Nagyon küzdök ellene, de sokszor fórumozás közben megfeledkezem arról, hogy igaz, hogy egy témában, és nagyjából egy ritmusra jár az agyunk, de különböző helyen élünk. Én meg azt képzelem, hogy itt van mindenki a közelben. Mondjuk azért valahol jó is. :)
A húgom Szigetszentmiklóson lakik, Budapesttől 8 km-re, tehát Bp., és környéke az ahol tudna gyerekszobát vagy egyebet dekorálni.
Azért még felteszek két dolgot, amit ő csinált