Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok, lányok!
Nagyon jó ötlet volt ez topic. Végig olvastalak benneteket és rengeteg nagyon jó ötletet láttam. Én is diszitem a lakást első adventra, (sőt húsvétra is). Minden évben készitek ajtódiszt és adventi koszorút. Sokáig műfenyőnk volt, de az utóbbi két évben igazi fára vágytam...... Hiányzott az illata. Nem igérem, hogy minden nap irni fogok, de olvasni igen. Nagy szerelmeme a foltvarrás és a virágok, de szeretek kötni is és minden féle kreativ dolgot csinálni. Ja és sütni főzni is.
Sziasztok!
Nincs meg valakinek a "Flitteres gyöngyös figurák" c. könyv? ma voltam hobbiboltban, és láttam ebben egy aranyos karácsonyi díszt. annyi volt a lényeg, h az angyalnak a teste hungarocell gömb volt, ez be volt fedve flitterrel, a feje egy kis fagyöngy volt, ez ki votl festve, meg még a nyakánál volt vmi kis dísz +2 szárny. nagyon jól nézett ki, majd lehet, hogy megpróbálkozom vele
Sziasztok!
Hű, tényleg nagyon pörög a topik, nem győzök visszaolvasni.
Reva, köszi a sablont! Mentettem, majd mindenképp megpróbálkozom vele. Most így hirtelen nem mondanám, hogy minden világos, de majd ha nekiállok, talán sikerül értelmeznem...
kacsa, köszi! Akkor majd még győzködlek további képek által:) Biztos felteszek még egy csomót, mert úgyse bírom magamban tartani, ha látok valamelyik dekor blogban valamit, ami tetszik.
Na igyekszem visszaolvasni, de azért ne haragudjon meg senki ha valakinek elfelejtek válaszolni.
Bodza nekünk is tavaly óta van műfánk és nagyon jól bevált tavaly.
Tetszik az angyalos fád.
Reva a gyöngyös szaloncukornak van mintája? Nehéz megcsinálni?
Gicacica hogy van kicsi fiad?
Kacsa00110 én még nem festettem követ. Ezeket a neten találtam de én akril festékkel fogom alapozni és utána lehet rá mintát ragasztani vagy festeni.
Ja és figyelem a makkokat meg ne kukacosodjanak.
Saya a télapós ablakdísznek nem tudod a sablonját elküldeni? Olyan jól néz ki, csinálnék Boginak.
Alíz1982 én is csináltam tavaly almalekvárt és én is ezzel töltöttem a mézest És még adtam külön üvegben is mindenkinek. Ez jó ajándék.
Tündéri a kisfiad
Hiris ezek a fehér fák is milyen szépek
Mazsolácska gratulálok a kisbabádhoz és örülünk hogy jöttél.
Ez az email nem tudom mi de csinálhatjuk.
Angyallány a filigránt hogy teszed az ablakra? És hogy szeded le?
Anita köszi a sok sablont
Szvetlana olyan jó érzés volt olvasni ahogy az adventet töltitek.
Mazsolácska mindjárt küldöm az emailt a likör gyüjteményért.
Borcsamama gratulálok a három unokához. És nagyon ügyes vagy. Szépeket gyártasz.
Démétér örülök hogy ide is benéztél. Nem bánod ha a blogodbol rakok fel dolgokat?
Lányok holnap több időm lesz és mesélek.
Jó éjt mindenkinek.
Húha!
Nagyon szép az első házikónak a teteje, hogy csináltad??????
Van egy elképzelésem, de lehet, hogy nem jó..
Játék házikó tetejét nyomtad a tésztába?
Legalábbis ez nagyon úgy néz ki, mint az ütőfás mézeskalács, mintha a minta bele lett volna nyomva a tésztába, de valami fantasztikusan jól néz ki!!!
Szia!
A recept Csirritől származik, aki nagyon segítőkész mindenkivel, és az ő segítsége nélkül bele sem mertem volna vágni.
És köszönöm szépen a dícséretet, de itt különbeket is fogsz látni.
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=172469
A receptet sehogy sem tudom bemásolni, már 10 perce próbálkozom, de nem engedi elküldeni .
De ha írsz priviben egy e-mail címet, nagyon szívesen átküldöm.
A fenti topikban is megtalálható a recept, de már elég sok a hsz. , és ezért egyszerűbb, ha átküldöm.
Jó estét minden karácsonyvárónak!
Ti aztán jó sokat termeltetek, van mit visszaolvasni!
szvetlana: nincs mit :) remélem, sikerült ma venned!
mazsolácska: köszi a likőr recepteket, megy a privi a többiért! :)
drami81: én már nyitottam egy word file-t, hogy a sok-sok ötletet elmentsem :D mivel a kismama agyam sajna megmaradt szülés után is...
Euthimya81, hevelyn: tök jó, hogy ennyi mindenkinél ez lesz az első karácsony a babábal, nálunk is. nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit vesz észre belőle majd...a villogó fát maximum :)
borcsamama: úgy látom, tőled is jó sok ötletet lehet majd "lopni" :) megyek is, böngészem a képtáradat
sütibaba, aki bőszen böngészget
Jujjj ezek a bumfordi angyalkák
Nagyon kis cukik
köszönöm megnéztem a mézes koszorút és a többi képedből is nézegettem más témájuakból is...hát van mit tanulni tőled...:)
Sok szeretettel Üdv a csapatban!!!
A mézes koszorúrol nincsen véletlenül egy olyan képed ami kicsit nagyob....nagyon szívesen megnézném közelebről...esetleg az idén szakitanék a hagyományokkal és nem hagyományos koszorut készitek.....de lehet hogy is....ahogy magamat ismerem .....
Valami jo kis adventi naptárat is szeretnék lelni....sajnos varrni nem tudok...de egyéb mást probálok....
Ha van jó ádventi naptár ötletetek Lányok akkor ide vele!!!
Szia Evy, itt is, ott is?
Hoztam nektek egy kis mintát, egy kis karácsonyi dobozkát lehet belőle csinálni, annak, aki nem sajnálja a színes tintát.
még néhány kép..... ja és a képtáram: http://borcsamama.xfree.hu
Sziasztok Lányok!
Végre végigolvastam az összes hozzászólást, és megpróbáltam megtudni ezt-azt rólatok, már akiről lehetett, aki nem jelszavas.
Egy biztos, szinte kivétel nélkül a gyerekeim lehetnétek -nekem van három-, de úgy gondolom ez nem baj. Szeretnék csatlakozni hozzátok, valószínű nem fogok írni minden nap, de olvasni biztos. Tudjátok, egy nyugdíjasnak soha nincs elég ideje.
Ha kíváncsiak vagytok rám, a bemutatkozó oldalamról megtudhattok ezt-azt, annyit elárulok, hogy szeretek mindent ami szép, kreatív, és nekem nagyon nagy öröm az, ha magam készíthetem el ezeket a dolgokat.
Sokmindent csinálok, imádok sütni-főzni, dekorálni, kipróbáltam sokféle kreatív technikát, de az hiszem az örök szerelem az életemben a textilfestés és a foltvarrás lett.
Most éppen egy babaszoba berendezésén munkálkodom, november elejére várjuk a kisunokámat Ádámot, van már két nagy fiú, 14 és 18 évesek.
Bemutatkozásul néhány kép, a többit megnézhetitek a képtáramban, ha érdekel.
Sziasztok,
hű ez egy nagyon szép topic! Még csak az elejét olvastam végig, de máris egy csomó gyönyörű dekorációt találtam - köszönöm mindenkinek :) Nagyon szeretem a Karácsonyt, nálunk már évek óta kb ugyanazok a dekorációk, kisebb változtatásokkal. De most már tudom, honnan merítsek ötletet egy kis újításhoz :D
Még egyszer köszönöm mindenkinek, és csak így tovább!!! Majd még benézek ide később, addig is szép készülődést mindenkinek ;)
Alíz!
Gyönyörű ez a gyerkőc!!!Milyen icipici volt, és milyen kis mókamiki lett!!! Biztos nagy boldogság, látszik, milyen kiegyensúlyozott baba! Gratulálok! És Karácsonykor már hogy fog pakolni neked!
Nálam eddig a piros-arany díszek voltak a menők, de napról napra kedvet kapok a fehérekhez! Hiris dekorjai nagyon tetszenek!
mazsolácska: Gratula a babához! Úgy látszik, csupa babás csajszi van ebben a topic-ban, ami tök jó, mert hasonló élményeink vannak... és az első karácsonyok a manócskákkal... Én nagyon várom már a második közös karácsonyunkat Ágival. Mostmár aktív résztvevője lesz a dolgoknak.
Törpváró: A húgod csúcs! Merre laktok?
Megjött a szerelmem és éhes... megyek... majd jövök... képeket is hozok...
Sziasztok lányok
Ma visszaolvasni se volt még időm. Vásároltunk egész délelőtt, most meg házimunkázok, de látom jó sokat írtatok. Este jövök és mindent elolvasok.
Addig is egy kis édesség amit a neten találtam
Adventi bonbon (http://www.nlcafe.hu/forumkifejt.php?forumid=129474&step=0&bw=1)
Egy tábla 75%-os csokit, egy tábla narancsos csokoládét és úgy öt dkg kandírozott narancshéjat táblán összeaprítottam, közepesen durvára, hogy azért érezhető darabok maradjanak. Ezt a keveréket egy kanál erdei mézzel belegyúrtam húsz dkg natúr marcipánmasszába (a méz mennyisége változtatható ízléstől függően). Apró golyócskákat formáztam az illatos masszából, és rokokó csokoládéreszelékben hempergettem meg őket, aztán papírkapszlikba raktam a kis gömböcöket és most a hűtőben pihennek. Isteni az illatuk!
Nagyon vékonyra hámozom a narancshéjat, hogy a fehér rétegből ne nagyon kerüljön a héjhoz. Aztán 3-4 mm vékonyra vagdosom. A súlyával megegyező mennyiségű cukrot szórok rá, és egy kevés vizet, amivel átkaramellizálom az egészet. Lassú tűzön legalább 20-30 percig főzöm, és félreteszem. Másnap megint rászórok egy kis cukrot és egy kevés vizet is kap, és újra átforralom-melegítem az egészet. Ezt legalább háromszor megcsinálom, közben mindig egy-egy nap pihentetéssel. Aztán ha kész, langyosan átmeregetem fahéjas porcukorba, megforgatom benne, és abban hagyom kihűlni. Tudom, hogy ez nem autentikus recept, de szerintem isteni finom :-))
Jó munkát!
Saya: Az üvegfestés nekem is nagyon tetszik, de béna vagyok hozzá.
Hiris: Felteszem a mintát, csak le kell kicsinyítenem.
Törpváró: A sík képeket csak kivágod. (kisollóval, szikével,sniccerrel)
A térbelieket leírtam Sayának.
Mintákat a "Filigránok minden alkalomra" topicban találsz, de szívesen küldök neked ha kérsz.
Ez nem az én napom. A filigrános topic 63.hsz-ben is leírtam a készítés menetét
Utolsó próba:
A képet a megfelelő méretben nyomtasd ki. Ezt is kivághatod, de szebb ha átmásolod. Ezt lehet indigóval vagy ha világos és vékony a papírod akkor át is látszik. (Ceruzával halványan rajzold a mintát.)
A lapokat a képek szerint ragaszd össze, így csak egyszer kell kivágni. Ha függeszteni szeretnéd akkor a ragasztásnál egy fonalat is tegyél középre. A ragasztó száradása után vághatod a mintát. Ha a belső részén kezded, akkor könnyebb lesz vágni.
Ha 6-os mintát szeretnél, akkor 2x2 lapot teszel középre. Ez nagyon szép, de nehéz vágni.
Én sima nyomtató papírt használok (80 g/m2), vagy hasonló vastagságú színes lapot.
Kis méretű tapétavágó késsel vágom ki.
Na, ez nem sikerült
Szóval így ragaszd össze:
----
>
A sablonokat én is a "Filigránok minden alkalomra" topicból szereztem. (Köszönet nekik érte!)
A csillagok sablonját Angyallány fel is tette a 354 hsz-nél.
A készítést lefényképeztem. Remélem érthető.
A képeket nagyítsd-kicsinyítsd a megfelelő méretre és nyomtasd ki. Ezt is kivághatod, de szebb ha átmásolod. Ezt lehet indigóval vagy ha világos és vékony a papírod akkor át is látszik. (Ceruzával halványan rajzold a mintát.)
A lapokat így ragaszd össze:
___
>
sziasztok!
én is csatlakoznék...imádom a karácsonyt, a díszítést, az illatokat...és a kislányomnak ez lesz az első karácsonya velünk, akkor lesz 10hónapos
Sziasztok!
Szeretnék én is csatlakozni a karácsonyi topikhoz. Nagyon-nagyon szeretem ezt az ünnepet, az egyik, ha nem A legszebb ünnep!
A fóti Corában van egy kreatív bolt, ott úgy tudom aránylag emberbaráti áron lehet kapni ezeket a gyöngyöket!
Húú!
Ez egy jó topik lesz....(szerintem) még csak most indult, és máris ilyen sok hozzászóló van...
Én nagyon várom az idei karácsonyt, ugyan is a kisfiam éppen nyolc hónapos lesz addigra, - április 21-én született - és kíváncsi leszek milyen lesz akkor, hogy "tetszik"-e majd neki a karácsonyfa fényáradata...szóval más lesz az idei karácsonyunk.
Én tudnám esetleg ajánlani a húgomat, aki díszítőfestő, fiatal, ezért nem drágáér csuda dolgokat tud készíteni. :)
Lehet, hogy ez reklám, bocsi, de azért én teszek fel képet, pl. valakinek csinált (ketten csinálták) egy Shrek szobát, de kisebb dolgokat is fel tud természetesen festeni.
Szóval ha érdekel, vagy bárki mást, szóljatok!
Sziasztok!
csak győzzem megjegyezni a sok fantasztikus ötletet!
Tudom, hogy karácsonyi topik, de hátha... kisfiú babaszobába könnyen elkészíthető dekorációra van tippetek? Világoskék-csokibarnában gondolkodom....
Íme néhány recept....de ezen kívűl van még rengeteg. Ha valaki kéri a gyűjteményt, küldjön egy email címet, szívesen átküldöm.
Karácsonyi tojáslikőr
Hozzávalók fél literhez:
5 tojássárgája,
12-13 dkg porcukor
2oo g habtejszín
1 dl fehér rum
vanília aroma
Habverővel a tojássárgáját és a porcukrot krémesre keverjük. Hozzáadjuk a tejszínt, majd 7 percig verjük. Beleöntjük a rumot meg az aromát, és további 3 percig keverjük robotgép habverőjének a legmagasabb fokozatán.
Az elkészítése kb. 25 percet vesz igénybe.
Csokoládé likőr
Hozzávalók:
o,5 liter tej,
5o deka cukor,
15 deka csokoládé,
2 kanál kakaó,
o,5 liter rum.
A tejet és a cukor felét felforraljuk. A maradék cukorba beletesszük az összetört csokit és kakaót. A forró tejből erre a krémre öntünk egy keveset. Összekeverjük, rázzuk, hogy az alapanyagok jól egybeolvadjanak. Majd ezt a krémet öntjük a többi tejre. Amikor kihűlt a folyadék, akkor keverjük bele e rumot.
Ír krémlikőr
Hozzávalók:
2 deci rum
15 deka porcukor
2 vaníliás cukor
2 kis csomag natúr ízű kapuccsínó por
3 dl habtejszín
A tojásokat, a porcukrot és vaníliás cukrot kikeverjük, majd hozzáadjuk a rumot,a kapuccsínó port, és a habbá vert tejszínt. Ha sűrű a massza lehet hozzáadni egy kevés tejet is. A rum helyett whisky-vel is lehet készíteni Egy éjszaka alatt jól besűrűsödik.
Narancslikőr
Hozzávalók:
* 0,5l kiváló minőségű vodka
* 4 db vastag héjú, illatos narancs
* 3dl tej
* 2dl víz
* 30dkg cukor
* tölcsér
* filterpapír
* csavaros tetejű 3l-es befőttes üveg
Elkészítés
Az érlelés ideje 3 hét. Ezalatt naponta 1-2-szer alaposan fel kell rázogatni a keveréket.
A narancsok sárga héját fejtsük le, majd a belső fehér réteget gondosan kaparjuk ki.
Tegyük a befőttes üvegbe és öntsünk rá fél liter vodkát.
Egy hét elteltével öntsünk rá 3dl tejet.
Újabb egy hét elteltével 30dkg cukorból és 2dl vízből főzött, majd kihűtött szirupot teszünk hozzá.
A harmadik hét letelte után szűrőpapíron átszűrjük és az időközben megfestett palackba töltjük.
Sziasztok lányok!
sajnos tegnap vacakolt a gépem, de mára sikerült (nagyjából) visszaolvasnom. Itthon van 4-ből 3 gyerköcöm, így lehet hogy egyes hozzászólásokat akaratlanul átugrottam
reagálva a hsz-ekre:
Kalrita, mazsolácska, katherina2: GRATULA a babákhoz (akár pocaklakó, akár már kibújt)!!!!
Gertrudis: mi az a cukoriro ami a bosziujjakhoz kell????
Gicacica: Jobbulást a kislegénykédnek!!!
Évikeee: hogyan öntesz ilyen tuti gyertyákat? van erre honlap??? (ha a honlapodon van, azt mentettem, de még nem sikerült elolvasnom)
Bekazso: köszi a mentalikör receptet!!! kipróbálom, hátha nekem is sikerülni fog!
Mirabo: nekem is nagyon tetszenek a lányod alkotásai, és szerintem pólóban is nagyon sikeres lenne. Még én is szívesen hordanék ilyen pólót
Tr1n1ty: mézespálinkát hogy kell csinálni?
Sütibaba: köszi az Aldi-s mézesforma tippet, pont ma megyünk és így tudok venni
Drami: nagyon tetszik, hogy az évet jelképező díszt vesztek!!!
Boglárovics: köszi az almalekvár receptet!!! Kiscsajod tündéri!!!
Nálunk az adventi koszorú hol sk volt, de sajnos 2 éve meghalt a nagynéném, aki imádott dekorálni, ezért szebbnél szebb koszorúk maradtak ránk. Így ezeket használjuk és így közöttünk érezzük őt is!!!
Egyébként ha dekorálok, akkor advent első vasárnapját megelőző héten teszem, így az első vasárnap már kellemesen telik:) ilyenkor forró kakaót iszunk tejszínhabbal, sütizünk és énekelünk és táncolunk a gyerekekkel és a férjemmel. Imádom ezeknek a vasárnapoknak a hangulatát!
Ajándékok: apróságok szoktak lenni, idén a 4 gyerköc kap közösen 1-2 társast, ennek örülnek most. párommal egymásnak nem igen veszünk, inkább gesztusokkal fejezzük ki az "ajándékot", bár ez az egész évre jellemző. A két nagyszülő pár kap egy egy kisebb ajándékot még, idénre még nincs ötletem, de szerintem anyum valami szép asztalidíszt kap majd.
Fa: nekünk évekig kék-ezüst volt, tavaly arany és idén is az marad anyagi okokból nem tudok "újítani", de nem baj. Nálunk közös a fa díszítése 24-én délelőtt, ugyanis a gyerekek azt kérték, hogy a Jézuska csak az ajándékokat hozza. Ezzel is megkönnyítjük Jézuska dolgát
Kaja ügyben nem csinálok gondot, gyerköcöknek a sima spagetti is megtenné persze ennél azért extrább van, de inkább olyat készítek, ami nem túl bonyolult és előtte napokban meglehet csinálni/elő lehet készíteni.
Lányok küldjetek még képeket mert annyira szuperek és mentem el őket, olyan jó nézegetni őket:)
Na most már befogom a szájacskámmás is jusson szóhoz:)
Köszi Anita ez a link jól jött,keresgéltem már én is,de nem linketek,mert egyszer a növénykedvelősben félre sikeredett.
Soktál ilyet csinálni?én még soha nem csináltam,de ki fogm próbálni!
Még visszajöttem egy pillanatra, itt van egy csomó karácsonyi sablon üvegmatrica festéshez vagy minek hívják, ami rátapad aztán az ablakra.
http://www.windowbutterflies.com/FreeChristm asPatterns.html
Sziasztok!
Mennyi hsz!! Hiris, köszönjük a fonott szív "receptjét"!
Én is kerestem elő karácsonyi képet, itt épp a barátokat vártuk vacsorára, nem is emlékeztem, milyen szuper hangulata volt!
Ha valakinek van kedve egy jó ki őszi-téli leveshez, akkor ezt próbálja ki (sütőtökkrémleves):
http://www.stahl.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1&k1=1&k2=42&receptid=693
Én tegnap megcsináltam és nagyon jó!
Sziasztok! Te jó ég, én hogy fogok ennyit visszaolvasni?
Ne csesszetek ki velem
Cleo, itt is, igen, mert a növények mellett még a karácsonyt is nagyon szeretem és szeretek ötleteket lopni.
Cserép, Sütibaba, Bekazso, köszi a dicséretet a narancsgyertyára, itthon nem kaptam ennyi dicséretet érte.
Boglárovics, akkor az idén körbe kell barikádozni a fát.
Bridzso, nagyon tetszenek a hóemberkéid meg az adventi naptárad, nagyon ötletes. A mézesek meg egyszerűen fantasztikusak. Vannak ilyen kiszúróid vagy sablont csináltál nekik?
Bodza, azt hogy csináltad, hogy a háztető olyan cserepes? Milyen technikával?Gyönyörűek a puszedlik.
Reva, nagyon ügyes vagy, klasszak a filigránok. Azt hiszem én is elkezdek ilyeneket gyártani. Vagy remélem találok a neten sablonokat.
Jaj, csak ennyire van most időm, mert már lassan megint útra kell kelnem.
Délután még igyekszem benézni. Szép napot mindenkinek.
Filigránmániás vagyok, tehát itt vannak az újabb újabb minták...
A kisebb minták nagyíthatók a szükséges nagyságra!
Bodza: ezek filigránok, amiket papírból kell kivagdosni. Aprólékos munka, de eltehető évekre. színes papírból is megcsinálható, de fehérből elegáns.
Újabb filigránok---->
jó reggelt mindenkinek!
alíz1982: megnéztem a videot, naggggyon cuki a kisfiad!
mazsolácska: üdv! a líkőr receptet leírod? meg a műzlit is, hogy miket tettetek bele? kösssszi előre is!
sütibaba, aki kíváncsiskodik
u.i.: én is csatolok egy képet a tavalyelőtti fánkról, mű volt és picike
arany színben pompázott
Nagyon aranyos
Meg írod mi ez zene?
És a naris almalekvár receptjét is légyszi.
Sziasztok!
Nekem tavaly ilyen volt a fám,idén szeretném szebbre lecserélni!Nem a legszebb a mű fa sem és illata sincs,de az emeletre nem tudok felrángatni élő fár,na meg ugye,a karácsony öröme megmarad egést évben,ahogy a tűlevelek a szönyegben!
Már a gyermek is okosabb,nem fogja bántani!
Sziasztok!
Ha lehet, akkor én is csatlakoznék..... Végigolvastam a topicot és teljes karácsonyi lázban égek.
Nagyon szépek a képek és már most rengeteg ötlettel lettem gazdagabb.
Nálunk az idei karácsony más lesz mint az eddigiek. 3 hete született meg a kislányom, így idén már hármasban töltjük az ünnepeket.
Én tavaly is magam készítettem el a család minden tagjának az ajándékot és idén is így tervezem.
Likőröket, bonbonokat, lekvárt és műzlit gyártottunk a párommal és mindenki kapott még egy egyedileg díszített képkeretet vagy fali tükröt. Rengeteg receptem van. Előkeresem majd őket és hozom.
A szaloncukrot is én készítettem, abból is ajándékoztunk. Hatalmas sikere volt.
Csak egy ötlet: csinálhatnánk egy közös email fiókot és oda mindenki elküldhetné a szerzeményeit. Így minden egy helyen megtalálható lenne, könnyebb lenne visszakeresni.
Hozok én is egy képet a tavalyi fánkról. :)
Nekem ezek nagyon tetszenek, és be kell vallanom, hogy még életemben nem hallottam erről a filigrán dologról
Úgyhogy ha leírnád, hogy mi ez, nagyon megköszönném, és hátha van még hozzám hasonló tudatlan, aki örülne neki, mert ha nem túl bonyolult, szívesen készítenék én is.
Köszi
Szia!
Nekem szög van beleütve az ajtófélfába, arra akasztom, de te nem szeretnéd szétszurkálni az oszlopot. Azt gondoltam, mi lenne, ha egy-egy kampót raknál az oszlop és a plafon érintkezéséhez és a padló és a plafon érintkezéséhez. Felül beakasztod a girlandot, hogy ne csússzon le, és mivel ezek drótalapúak könnyen köré tudod tekerni és a lenti kampóba beakasztva rögzíted. Így nem szúrkálod össze az oszlopot, és mivel ezek kicsi kampók nem is zavaróak, ha nincs fent a girlandod.
Szia!
Én is megkukkoltam a videódat!Nagyon tündéri a kisfiad!És a zene is nagyon jó,ki énekli?
Nekem is van egy fiacskám,karácsony előtt lesz 4 éves!Igazi kis rosszcsont!
Gyönyörű karácsonyotok lesz!
Sziasztok!
Úgy látszik megjavult a gépünk,és tudok jönniés bekapcsolódni
Gert tényleg semmi baj,amit privibe írtál
Minden dekor,kép,karifa gyönyörű
A narancsos almalekvárt én már megcsináltam,tavaly is evvel töltöttem a mézes puszikat,nagyon fincsi,és szépen feldíszítve,ajándéknak is kitűnő
Ez a karácsony nekünk is más lesz,idén áprilisba azületett a kisfiam,tegnap volt fél évesha kicsit offolhatok,és nem haragszotok,itt van egy tegnapi videó róla,na megyek,igyekszem jönni
Ezek a csillagok a 2 . képen nagyon jók!Megmutatod,hogy kell csinálni?
Én is nagyon szeretem a karácsonyt,az ovis fiam nagyon sokat szokott segíteni!
Sziasztok!!!!
Nagyon tetszik ez a topik,annyira szep munkakat hoztatok,es hat a sutikek es a feldiszitett fak mind mind nagyon szepek.........................................
Reva meseszep amiket alkottal...............
en tavaly uveg festekkel keszitettem ablak diszeket, es ajandekba is adtam egy parat,mindenki nagyon orvendett neki ..............
mindenkinek
Sziasztok!
Tegnap aztán nem tudtam jönni... Annyira sűrű volt a program... Nagyon pörögtök, aminek örülök, de lehet, hogy visszafele nem sikerül végigolvasnom ma mindent, bocsánat, ha valamire másodszorra kérdezek rá!
Gertrudisz: Telitalálat volt most ez a topic! Örülök, hogy nem sikerül megfúrnia senkinek! Sokan örülünk, hogy eszedbe jutott most elindítani! Köszi!
Egyébként, ha bárkinek bébiételes üvegre van szüksége és Békés megyében jár, nagyon szívesen adok ingyen is, rengeteg van. A tányéros adventi koszorú nagyon tetszik! Van koszorú alapom, de lehet, hogy szakítok a régivel, nagyon szuper hangulata van ennek a műhavasnak!!!
Boglárovics: Gyönyörűek a köveid!!! Milyen festéket használsz?
Én is szívesen tanulnék varrni. A gyerkőcöm - ha meggyógyul - már szerintem engedné, csak nem tudom, merre lehet tanfolyamot keresgélni. A makkokkal vigyázz, nekünk az egyik évben bekukacosodtak az osztályban! Akkor eldöntöttem, hogy se makk, se gesztenye hosszabb ideig nem maradhat benn.
Lusti: Én is faleveleket, gombákat csinálok, felfűzöm és az ablakba teszem őket. Nagyon szép, ahogyan besüt a nap. Anno az osztályomban is csináltam ilyet, nagyon vidám hangulata volt, sajnáltam leszedni. Akkor papírból csináltam, most mással próbálkozom, majd megmutatom...
Drami: Gratula a gyerkőchöz! Nagyon kíváncsi lennék a régi díszekre! Ha van időd, kedved és a pocak még nem akadályoz, akkor fotózd le, kérlek a háború alatt kézzel készített díszt! De jó, hogy örzöl ilyet!!! Mi is minden évben veszünk egy-egy új díszt, a mi fánk eddig még kicsit kopasz volt... de évről évre szebb lesz...
Most megyek, vár a házimunka:)
Szép napot mindenkinek!
Régen én is rengeteg kavicsot festettem, épp valamelyik nap jutott eszembe, hogy festek karácsonyit is és lehetne mindenkinek egy kis ajándék, elnevezem szerencsehozó karácsonyi kavicsnak!
Bele lehetne rakni vmi kis szütyőbe vagy dobozkába. Még arra is gondoltam, hogy a nagyszülöknek az unokák képével díszíteném ki, szalvétatechnikázva....
Mára ennyi ,holnap jövök.
Sziasztok!
Remélem még engem is befogadtok!
Most olvastam végig a topikot. A papírszív és a fehér zsinóros gömb ötlet mentve, remélem el is készül karácsonyig.
Mi a tesóimmal közösen veszünk ajándékot a szüleimnek, de mindig kapnak valami apróságot is, amit a 9 éves lányommal közösen készítünk.
1. gyöngyszaloncukor
2. hungarocel gömb
3. szappan
Készült még gipsz hűtőmágnes, gyöngycsillag,sütistál,papír képkeret, de ezekről nincs képem.
Az iskolai papírdekorációt is én csináltam.
én azt találtam ki, hogy bevezetünk hagyományokat, amiket kicsi fiam akár tovább is vihet (most lesz 9 hónapos a héten), az egyik, hogy minden évben készítünk egy karifa díszt, a dátumot persze ráíruk mikor készült. Idén még ezzel egyedül leszek, de jövőre már talán be tud segédkeznie gy picit, ha más nem elmondja milyet szeretne!
A másik, hogy saját készítéső adventi naptárt fogok neki készíteni, és nem édességgel lesz tele inkább hanem lesznek benne olyanok pl:
ma mézeskalács házikót csinálunk
ma elmegyünk a cirkuszba
ma.....
ilyesmi, de lesz benne majd mindenféle.
és hát a hagyományokat is el kell vkinek kezdenie nem ?
jól néznek ki
majd leírnád a receptet is? :)
Nagyon ügyes vagy
mi puszedlit szoktunk:
Sziasztok!
Hú de pörög a topik
Igértem képet a tavalyi fáról, kicsit elmaradtam vele..látom már mindenki felrakta..én csak most hoztam..
látom közben a mézeskalácsház is felmerült..mi tavaly vettünk olyat ami lapokból állt..mindjárt kikeresem a képet azt feldobom azt is..
Tavaly volt elösször műfánk. Elösször nagyon ódzkodtam ellene, de aztán megbarátkotzam vele..szerintem csoda szép
Az egész fa angyalkával volt tele..kicsit agódtam is, hogy a régi, (még az én szüleim díszei is megvannak ) megsértődnek, hogy nem kerülnek fel a fára
Angyalány: ez az ablak dísz Karácsony útán lemosható? Vagy kapargatni kell?
Köszike!!!!Kösszentyű ahogy Macaulay Culkin modta ......a kedvenc fimben...bevallom h mindig ez megy az adventi koszorú készités közben nálam....sajnos az első rész még nem sikerült megszereznem....
Elmentettem a képet is...
Ha megvalósitottam teszek fel képe.Azthiszem időben el kell kezdenem.....eltart egy darabig mire az ember falut épit...:)
ezekbe a topicokba is nézzetek bele!!!:
http://www.nlcafe.hu/forum/index.php?fid=441&topicid=243097&bw=1
Ezek a dekorációk ablakra tehetők elsősorban, de fantáziával máshová is. Én még el tudnám képzelni képeslapnak, színes háttérrel.
Ezek téli és karácsonyi dekorációk!
Szia!
Köszönöm!
Őszintén szólva én tavaly innen szedtem le a házikó sablonját:
http://www.desszert.eu/mezeskalacs_haziko_kesz ites
És ehhez szabtam tornyot és a toronyra tetőt.
Most nekem is fáj a fejem, mert nem tudom, hogy hová tettem tavaly a sablonokat, remélem, nem kell újat vágnom.
De ez alapján Te is meg tudod csinálni, nem nehéz.
Szia
Csodásak a mézes házikóid...szeretnék az idén késziteni egy kis falut
nincs véletlenül a templomhoz sablonod?Nagyon megköszönném...
Zelma
Folyt. köv.:
1. kép: Adventi koszorú
2.kép: Anyuéknak
3. kép: Kis Jézus dióhéj bölcsőben
És most már nem fárasztok senkit..
Inkább visszaolvasgatok.
Sziasztok!
Örülök, hogy rátaláltam erre a topikra, mert én is imádom a Karácsonyt! Talán még jobban, mint gyerekként
Két Karácsonyi számot hoztam Nektek, remélem tetszeni fognak!
Az első a Nicsak ki beszél most című film végén volt, a második pedig a Reszkessetek betörőkben volt, talán az egyik legszebb Karácsonyi zene, amit halottam.
http://www.youtube.com/watch?v=HT_c9GrZQk8
http://www.youtube.com/watch?v=dBk7BOPpR0Q
Folyt. köv.
1. kép: A fa. Tavaly először mézeskalácsokkal.
2. kép: Mézeskalács
3.kép: Mézeskalács
4. kép: Templom és ház
Sziasztok!
Azóta még csak most estem ide a képekkel, és sajnos azóta sem volt időm végigolvasni a topikot, jó lenne már végre egy szabadnap..
1. kép: Hóemberkék, leegyszerűsítettem a dolgokat, és kész hóembereket vetetm, amit csak össze kellett ragasztani, sapit, sálat varrtam rájuk.
2. kép: Hóemberkés mécsestartó, nem tudtam őket a boltban hagyni
3.kép: Adventi naptár kartonból
4.kép: A tavalyi szerzeményeim a Philanthiából, már alig várom, hogy újra karácsonyi lázban égjen az üzlet
És jövök még mézeskalácsokkal, és a tavalyi fával.
Sziasztok!
drami: Ez annyira aranyos! Minden évben egy dísz, ami...!
Lányok, aki a sablonokat kérte, annak a lényeget, a karácsonyiakat átküldtem. Valamiért nem sikerült az egész cuccost csatolni, csak egyesével.
Bogi, igen, üvegmatrica festékről írtam.
így sem hozza be
de ha felmentek az oldalra, és beírjátok a keresőbe, h "patchwork", akkor ki fog dobni egy videót, és az lesz az
Köszi, hogy szóltál!!
karácsonyfadísz
remélem sikerült:P
Ja azt elfelejtettem írni, hogy idén sütiből lesz az asztal dísz.
Mézesből fogom készíteni a karácsonyfát, amit cukormázzal fogok lelocsolni, hogy olyan legyen mintha havas lenne, erre megy majd az ehető gyöngy, és az arany színű szintén ehető csillag a tetejére.
Anyukámnak is ilyet készítek majd azzal a különbséggel, hogy az övén lesz zöld marcipán is, hogy tényleg zöld fnyő legyen és erre jön a cukormáz és a gyöngyök valamint a csillag
Sziasztok!!!
Jobbulást a betegeskedő apróságnak!!!!
Tavaly találtam ezt a képet -ötletet gondoltam megosztom a kedves társasággal.
Az alap hungarocell kúp.
Sziasztok!
Köszi a filmes linket, gertrudis, majd megnézem :P
boglárovics: megpróbálok képet keresni a képeslap mintákról... ha nem lesz, akkor majd csinálok egyet csak neked
Majd még este továbbolvasom a fórumot, meg majd írok is, de most megyek (tanulni ).
sziasztok.
Na visszatértünk a sétából és szedtem egy csomó makkot. azt találtam ki hogy az őszi asztaldíszem alá ezt szórom a falevél helyett. Mindjárt kipróbálom milyen.
Anita még akkor nem volt olyan ügyes, még nem tudod magától ülni se. De majd most biztos szétszedi a fát.
Gyere szvetlana te is. Most biztos sikerül a karácsonyi készülődés.
drami 81 ez nagyon helyes ötlet ahogy a díszeket gyűjtitek.
Festéket én hobbiboltban vettem. Akril festék. Igaz még kavicson nem próbáltam ki, de ezer százalék hogy befogja. Mert én ezzel a festékkel most fémet festettem és szuper lett. Lefested a kavicsot és utána lehet rá bármit rakni szalvétatechnikával
Ketterami nekem is ki kell találni valamit, hogy Bogi ne legyen itthon mikor fát díszítünk. Ha lenne hó elmehetne szánkózni a nagyszülőkkel. Most úgyis azt tervezem, hogy minden nagyszülő nálunk lesz szenteste. Eljönnek olyan ebéd után és itt lesz uzsonna meg vacsi és játszhatnak a kisunokával amennyit csak akarnak.
Helyesek a fiaid. A nagyobbik mennyit változott
KisCleo ha bemész egy hobbiboltba ott tud segíteni neked az eladó mit vegyél üvegfestéshez. Kell ecset, higító (én ebben mosom ki az ecsetet utána) és festék ami szem-szájnak ingere. Én páromtól ezt kaptam karácsonyra és ő is úgy vette meg hogy az eladó segített neki.
Cserép küldöm én is az email címem a sablonokért
De ezt most nem értem hogy nem húzod le a fóliáról. Most a matricafestékről beszélsz? Én a matricafestéket szoktam fóliára tenni és ha megszárad megy az ablakra. És van az üvegfesték amivel dekorálom pl a bébiételes üvegeket.
Jaj Gicacica szegény kicsid. Jobbulást és kitartást nektek.
A sütiajándékozás baromi jó ötlet.
Húú, tényleg szédületes a tempó, egész nap csak olvastam, ha volt időm a mindjárt kétévesem mellett és most jutottam oda, hogy akkor írni is tudok. :)
Igaz, hogy nem engem kérdeztél, de én szoktam mohásból csinálni a koszorút és meg vagyok elégedve vele. Könnyű beleszúrni a dolgokat, nem hullik a tűlevél de legalább zöld
Ketterami és többiek, lehet, hogy nevetséges a kérdés, de mivel erősítitek oda pl az ajtófélfára a cuccokat? Mert eddig semmi értelmes nem jutott az eszembe, mert a cellux nem fogja meg, összeszúrkálni nem akartam, szóval??? Van két oszlopom is a nappaliban, amire lenne fenyő (mű) girlandom, még a régi lakásunkban a gázcsőre tekertem őket, de itt nem tudom, hogy hogy erősíthetném fel a festett oszlopra. Segítsetek!!!
Maria vargané ez nem ér! Jaj, de gyönyörűek. De ezekhez nem csak varrni tudás, hanem sok sok idő és türelem is kell. Egyszer nekiálltam egy takarónak az unokahúgomnak, születésére. Most két és fél éves...
Gertrudis: azt olvastam, hogy piacokon elvileg kellene kapni már most ezt a tököcskét, de még én sem láttam sosem.
Annyi ötletet adtok, csak én már attól félek, hogy több ajándékomat nem is látom az illetőknél, vagy valahol valami eldugott sarokban és akkor nem is értékelik igazán, de nem adom fel.
Jaj, a legjobb kísérőkártyám az volt, hogy kivágtam kartonból a kis kártyákat, kilyukasztottam a cérnának a lyukat, az elejére ragasztottam valami karácsonyi madricát és onnan tudta mindenki, hogy melyik az övé, hogy kerestem mindenkiről kicsit viccesebb fényképet,kivágtam a fejeket, etikett cimkére kinyomtattam, és azt ragasztottam belülre. Na ez nagyon tetszett mindenkinek. Bár amikor majdnem mindenkinél a csomagolóval együtt ment a kukába, akkor azért kicsit fájt a szívem. :) De hát ez csak egy pillanatnyi ajándék, bár én a jobb kísérőket is el szoktam tenni. Persze ebből nincs, hogy meg is tudjam mutatni, na mindegy.
Most pihenek egy kicsit, mert nemsokára kel a gyerek. :)
Atti most
Közben találtam képet az ajtófélfámról, ami kb. a gyerekek fotóit nézve 2 éves. A masnik az én gyártmányom (minden évben olyan színűt kötök, mint az adventi), az angyalszárny Kika.
A fiúk meg az enyémek . Jó fej a nagy leguggolt, hogy akkor legyen, mint az öccse. (8 év van közöttük). Közben a nagyobbik nőtt, fogyott, most 19 éves 176cm és 65 kg. A kicsi is nőtt, de nem hízott .
Az icipici, pedig még olyan pici volt, hogy nem is látszik.