Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem biztos tudok segíteni de megpróbálom. Én is csinálok cipős dobozt, de itt megmondták, rá kell írni fiúnak vagy lánynak lesz, hány éves korosztálynak, és tilos beletenni mindenféle élelmiszert. Így én tavaly lánynak készítettem az 4-7 éves korosztályt gondoltam. Tetem bele mindent amit egy ilyen kislány szerethet, ceruzákat, tollakat,ilyen csillámos zselés filceket, haj gumikat színeseket, pónit amit lehet fésülni. Kifestőt kiszínezőt. Persze a doboz korlátolt méretben de jókat lehet összeválogatni. Kötöttem neki tolltartót karácsonyosat. Tettünk bele egy képeslapot, amin az egész család boldog karácsonyt kíván neki,és a nevünk. Tehát olyanokat tettem bele ami hasznos lehet és egy kis játékot is. Semmijük nincs és így egy ceruza is nagy öröm, ezekből is a lányoknak én csiribiriset raktam. Azokat szerette az én lányom is.
Idén fiúnak csinálok, hasonlóakat teszek bele, csak fiúsokat. Focival kapcsolatos, kártya, autó, radír, tollak, színezők. Ja kislánynak tettem bele olyan emlékkönyv szerű szép kis könyvet amibe írhat, rajzolhat.
Nagy kedvenc most Hanna Montana, és a twilight. Kisebb fiúknak, pók ember , autós dolgok. Mindig beválnak.
Hát én ezeket tudom neked tanácsolni, hátha valamit segítettem.
Sziasztok Lányok!
Már kb egy hete jelentkeztem nálatok, de annyi meló lett, hogy egyszerűen nem tudtam jönni. Jó sokat írtatok. Rakok fel pár képet:
- ezt a képeslapot kb 2 éve csináltam, ja macerás volt kivagdosni, de élőben nagyon szuper volt
Még bogarászok, hogy mim van. Kérhetek én is jelszót és címet? Megnézném mi nincs még, és hátha nekem van! Előre is köszike!!
Kérnék egy kis segítséget egy számomra fontos ügyben, mert az erről szóló topik halódik, itt pedig csupa kedves ember van
Szóval: a kollégáimmal szeretnénk csatlakozni a Cipősdoboz akcióhoz, de 16-unk közül csak egyvalakinek van gyereke - így nehezen tudjuk belőni az ajándékokat... Akinek van gyereke, megírná, hogy
- hány éves,
- hány cm magas (ruhát is tennénk a dobozba),
- hányas lába van,
- milyen méretű sapkát-kesztyűt hord,
- milyen játéknak örülne,
- melyik mesefigura vagy tinisztár a menő számára?
Talán így könnyebb lenne összeállítani az ajándékcsomagokat...
Köszönöm előre is!
Sziasztok!
Kittike: nálunk csakis színes lehet. Egyszer volt piros, nem volt rossz, de a színes az igazi nekem. Tavaly is roskadozott a sok dísztől, de idén szerintem letörnek majd az ágat, mert Kedvesem még kevesli és venni akar szaloncukrot is (még többet) és díszt is. Majd kiderül, mennyire sikerül őt lebeszélni erről.
Sziasztok!
Valaki tudja már milyen színű lesz a fája???
Mikulás!!!
A KIk nevű "textilházban" aranyos apróságok jöttek. Pl. lazaszövésű zsákvászonból kb. 30x30-as zacskók, amiket felül össze lehet húzni piros madzaggal, és az elején különböző filcképek vannak. Mikulás, szarvas, hóember . Én megrakom, vagyis a Mikulás megrakja gyümölccsel, mogyoróval. Jópofa és 350 Ft. Rgy alkalmas ünnep utáni pillanatban el lehet tenni jövőre.
Ó, dehogynem olvastuk, csak tudod sokan úgy vannak vele, ha látják képen is, sokkal lelkesebbek lesznek tőle.
Én még pont bosszankodtam is, hogy pár nappal előttetek voltunk kinn és akkor még egy darab karácsonyi dolog sem volt kirakva.
Szzia
Igen vannak sok fajta, csillagok, gombok, stbb
Érdekelmes lenne kinézni mert nagyon szépeket vannak ikeába.
Mi is kimegyunk 2szor is mmert annyira megtetszett nekem .Vagy nézd meg ikea honlapjján legujabb terméket ott uugyan azok szinte amiket láttam.
Sziasztok!
Én is nagyon örülök ennek a topicnak, rengeteg 5let van benne. Szintúgy karácsony rajongó vagyok. Remélem nem veszitek tolakodásnak ha már megkérnélek titeket hogy akinek van baileys-es receptje azt elszeretném kérni(priviben), cserébe énis hozok sok-sok képet és 5letet. mindegyikőtök nagyon ügyes,viszont láttam egy képet sajnos nem tudom melyikőtök hsz.-a alatt volt egy gyönyörű üveg kifestve és fahéjrúd volt rátéve.(ha eltudná küldeni a szerző akkkor nagyon örülnék neki, majd én is viszonzom) a leírásokat is szívesen venném. tudommost így új hsz.ként bunkóság de tényleg én is majd amikor tudok hozzászólok. előre is köszönömholleanyus
Jaj, igen, erről már volt szó, valaki írta, hogy szeretne menni, meg kérdezte, hogy milyen.
Hát azt egyszer látni kell. Mert nálunk is van Bp-en díszítés, de az kismiska ahhoz képest, ami Bécsben van. Én imádom. Aki igazi karácsonyi hangulatra vágyik, ki kell mennie, ha van módja rá. Az illatok, a látvány egyszerűen csodálatos. A fő szenzáció nekem a városháza tér volt. Ott van minden, mi szem szájnak ingere. Egy-két képet teszek fel, de a világításokat nem igazán adja vissza, nem volt éjszakai módunk a fényképezőn. Na mindegy. A lényeg, hogy úgy kell menni, hogy sötétedést mindenképp meg kell várni, tehát kicsi gyerekkel elég nehézkes, mert aztán még haza is kell érni valahogy.
Sziasztok Lányok!
Bocsánat, hogy így hébe-hóba jelentkezem csak, de sajna kicsi lányom beteg volt, így netezésre már nem sok idő jutott. Viszont örömmel közlöm, hogy hozzánk már leszállt két Karácsonyi angyalka is! Sajna képet csak az egyikről tudok mutatni (a neve Adrienn, a kislányom nevezte el így), a másik (akit pedig Marcsikának hívnak) ugyanis tegnap átment a mamáékhoz és nem is igazán hiszem, hogy visszajön ...:)
Egyébként só-lisz gyurmából készült és akkrill festékkel + csillámos lakkal van lekenve...=====>>>>
Ki milyen fát vesz? Nekünk évek óta normand van.
Nekünk is rengeteg szettünk van. Egyik évben ezüst-kék másik narancs- vörös, nekem picit giccses volt. Aztán volt gyöngszínű és konyak sz gömb. De most lehet az idén csak aranyat teszek rá. Az mondjuk kis fenyőn mutat jól vagy közepesen. Csak arany gömbök és arany masnik! :)
Én Bécsbe szeretnék kimenni most karácsony előtt. Úgy tervezzük 4 en mennénk és Sopronban aludnánk egy éjszakát. Csak egy 1 napos kirándulásról lenne szó. Kis vásár, forró puncs.....:)
Sziasztok
Most írok ide először, remélem nem utoljára. :) Eddig olvasó üzemmódban voltam, már 900 hsz-t végigolvastam, és nagyon jó dolgokat olvastam, láttam, köszönöm mindenkinek a jó ötleteket. Még pár nap és utolérlek benneteket az olvasással. :) Külön örülök, hogy itt mindenki kedves, segítőkész a másikhoz és nincs a szokásos fújolás, mint oly sok topikban.
Nem tudom, hogy írta-e már valaki, mától vannak az Aldiban akciósan karácsonyi dolgok, sokféle kisebb-nagyobb gyertyák, illóolajak és párologtatók hozzá, szerintem nagyon szépek, nálunk épp narancs illat terjeng itt körülöttem, mert persze máris vettem egyet. Három részes sütis dobozok, mécsesek, mécsestartók, csomagolópapírok, szóval csupa szépséges karácsonyi dolog. Ja és sok finomság is, puszedlik és társaik.
T.
Sziasztok!
Először is: nagyon szépen köszönöm, megérkezett mind a két keresztszemes melléklet! Sőt: egy ráadást is kaptam! Kérdésem: mit adhatok cserébe?
Öröm látni, hogy mennyi hozzászólás jött össze! Mától már szerencsére vagyok és vissza tudok mindent olvasn!
Addig legyen kellemes és szép napotok!
nehogy már ilyen apróságon megsértődj...
annyi a hsz, hogy az ember csak kapkodja a fejét, ha egy napot kihagy - ne csodálkozz, hogy vagy elkerüli az ember figyelmét egy-egy hsz vagy mire a végére ér az olvasásnak, esetleg elfelejt párat
naaa, tessék mosolyogni...
Én mint már írtam hétfőn hogy kint voltunk a IKEÁBA sőt még jeleztem is csak ugy látszik nem olvastátok figyelmesen. Most hogy katagogus oszogatják szét városba, már is érdekel nektek ez a téma.
További szép napot
Igen neked én - 8 órában vagyok, így váltjuk egymást mindig. Ezen már sajnálkoztam itt egy kicsit, hogy ha ráérek mindenki alszik már. Tudod én éltem másik országban is, így tudom milyen az amikor arra gondolsz, hogy otthon ki mit csinálhat, vagy mit csinál, te kivel találkoznál, és miket csinálnátok. Ez haza húzza az embert, és én haza is költöztem, mert az agyunk nagy színező mester. Igaz mindenki akit eddig életedben ismertél és ragaszkodsz hozzá ott él, és mennél hozzájuk, az agyunk pedig annyira széppé tesz mindent hogy ezzel még nagyobb honvágyat okozunk magunknak. Nem azt mondom, hogy ami otthon van az rossz, csak mindent külföldön még szebbnek, még jobbnak látunk, és így emlékezzünk és szinte már fáj a hiány is. Én ezt magamon tapasztaltam meg. Keserves éveket éltem így, mert otthon éltem az otthoniakkal az életemet,és nem kezdtem el élni az új életemet. Nem kerestem embereket, nem kerestem az új helyemet az új országban. El voltam azzal egész nap ó de jó nekik mert ők találkoznak egymással, mármint mondjuk a barátnőm a másikkal, tesóm a tesómmal, és én senkivel, hozzám senki ki nem jött. Mivel ebben éltem, szépen haza is költöztem, és akkor bizony megláttam azt amit ott kínt nem, bizony minden más mint ahogyan emlékszünk. Szóval egy tanácsom van ha elfogadod,és én ide úgy is jöttem el, nem élek otthon fejben sem, másképpen nem megy. Az életemet itt kell élnem, itt kell újra megtalálnom magamat és az otthonomat. Még ha ez neked átmeneti is, nem tudom. Nekem egyenlőre végleges otthon Kanada,de ezt nem tudhatjuk soha előre. Tudatosan készültem erre, és mindig próbálok be illeszkedni, nem azt mondom te nem, de mindig annak kell jobban az adott kultúrába belemennie, és megtanulnia aki kívülről jött. Kerestem a társaságot már, nyitott voltam és elszánt hogy bizony nem agyalok többet az otthoni életen. Nagyon nehéz tudom, néha mikor elfelejtem hol vagyok, és eszembe jut majd a barátnőmnek megmutatom, át megyek hozzá, hoppá hova is megyek át hozzá hát nem lehet, mert messze van. Ilyenkor fájdalmas és jó lenne valakinek a közelségét érezni aki barát még ha nem is az akiket otthon hagytál. Azt írtad kis falúba élsz, tudom mások az emberek és az élet, de mindegy ki, idős, vagy fiatal de jó néha beszélgetni velük,én kedvelem az idősebb embereket, sokat tanulhatok tőlük, leküzdöm a félelmemet és ők bevezetnek az új életbe. Kereshetsz hozzád hasonlóakat, akik kitelepültek, és azonos gondjaitok lesznek, amin talán ő már átment vagy te mentél át,és így segítitek egymást. Egy a fontos ne zárd be magad és ne gondolj sokat arra mi lenne ha otthon lehetnél. Tudom nehéz neked mert úgy érzem hogy a férjeden kívül teljesen egyedül vagy, és még nem találtad meg ott kint a te életedet ami olyan mint otthon. Sajnos tény a szülök, testvérek, barátok mind ott maradtak, de neked ott kell élned, és legyél boldog, mert a férjed ott van veled, szeret és egymásnak ti vagytok. Ez a legfontosabb , majd idővel minden helyre áll, és megtalálod az új barátaidat. Nagyon szép lesz kettesben a karácsony, nekem sok ilyen évem volt, mindenkitől távol, ne szomorodj el, és ne legyen a karácsonyod is szomorú. Mikor később vissza emlékeztek nem mindegy milyen érzelmek jönnek fel benned.Készülj úgy a karácsonyra, ahogy akkor készülnél ha mindenkit vendégül látnál, kényeztesd el magadat és a párodat is. Készülj a lelkedben is erre az ünnepre, és a férjed is nagyon boldog lesz. Közösen csinálhattok nagyon sok mindent, zenét hallgathattok, és közben készül a fa, megterítesz szépen gyertyákkal, és finom ételeket esztek, közösen sétáltok este, kibontjátok az ajándékot, és megnéztek egy szép filmet. Élvezzétek, hogy ketten vagytok, csak ti egymásnak ezen a csodás estén, olyan jó oda bújni ahhoz akit annyira szeretünk, még ha kicsit a szívünk is fáj, de neked is ő az új családod még ha csak ketten vagytok is. Ez az új életed, lehet szép és boldog vagy szomorú, honvággyal teli. Szerintem ha oda mentél élni nagyon szereted őt , és nagyon fontos neked ő és gondolom te is neki. Nem okoskodni akartam, csak amit te érzel most sajnos azokat én már végig csináltam, és így tudom nehéz neked most nagyon. Sajnálom és szívesen segítenék neked bármiben csak érezd jól magad ez a legfontosabb.
Szia Payette,
Olyan jo volt olvasni, amit irtŕl! Biztos nagyon szčp ott a Karŕcsony...
Itt Olaszorszŕgban sokkal inkŕbb olyan a Karŕcsony, mint otthon. az ajandčkokat is szenteste adjuk oda, nem reggel čs a fŕt is aznap diszitjuk fel. Kanadŕban szinte olyan akkor mit Amerikŕban, ez a reggeli ajŕndčkbontŕs teljesen angolszŕsz dolog.
én is 2 čve vagyok itt, ekozben 3szor voltam otthon, legutobb most szeptemberben, de nagyon szeretnek gyakrabban menni, mert hiŕnyzik minden.
Minden Karŕcsonyt otthon toltottem eddig, ez lesz az elso itt, ezert csak most fogom igazan meglatni, hogy hogy unnepelnek az olaszok. Tavaly mar dec.20an hazamentunk es jan.7ig otthon voltunk.
Tetszik amit irtal hogy nem nagy ajŕndčkok vannak, nekem olyan kiŕbrŕndito tud lenni, mikor a Karŕcsony csak arrol szol hogy ki vesz kinek drŕgŕbb ajŕndčkot... Szerintem nem ez a lčnyege ennek az unnepnek. ezzel gondolom mindenki egyetčrt...
Kis helyen laksz vagy nagyobb vŕrosban?? Mi egy kis faluban lakunk, ahol mindenki midnenkit ismer..nem volt konnyu beilleszkedni...
szep estčt! (lehet hogy ott nem is este van :-))
Kisköjte: Ez az őszi koszorúm. Nem nagyon látszik rajta a "pókháló" , de ott van (sajnos inkább csak a lakk a szembetűnő).
Voltam ma a JYSK-ben, ott is kipakolták a karácsonyi dolgokat!
Én is lakótelepen lakom, de nem hoztak ikea katalógust. Nem mintha lenne itt ikea, de gyönyörködni jóTavaly hoztak kikát azthiszem, de megnézem így a honlapot.
Eszembe jutott, hogy lehet venni csomagban, egész nagy cosmagokat, egész jó áron, potpourrit! Ezeket is fel lehet használni díszsítéshez, asztaldíszhez, koszorúhoz!
Sziasztok!
Egyre jobban rákattanok a témára
Hétvégén előszedem, hogy mi is van... és mi kell még??!!
A mi karácsonyfánk évek óta piros-arany, tavaly némi zölddel kombináltam. Igazából túl sokat nem variálhatok rajta anyagi megfontolásból.
Viszont mindig teszek egy girlandot fel a nappaliba, már az advent kezdetén vagy még előbb. Ez évente változik. Volt már kék-ezüst, piros-arany, barna-narancs-arany.
Az előbb viszont feltettem a nagy kérdést a páromnak...
bordó-pink-ezüst vagy fehér-arany-bézs?? Hát mit is mondjak, nem érdekli De engem annál inkább!!!
Ma karácsonyi IKEA katalógus volt a postaládánkban:-)
Gyönyörűűűű dolgok vannak benne! Hétvégén muszály lesz ellátogatni és megnézni mindent eredetiben.-)
Payette: nálunk sincs időhöz kötve a karácsonyfa díszítése. Mivel adventkor ismerkedtünk meg, így már első vasárnapján közösen díszítjük a fát. Annyira jó!
Bocsi,most néztem meg....a honlapon fennt van a karácsonyi katalogus!
Az ügyfélszolgálatnál nézd!
Nem tudom hol lehet beszerezni.
Én lakotelepen lakom ide mindent bedobálnak,.
Az IKEA honlapján már elég sok karácsonyi kiegészitö fel van rakva!
Szerintem nézd meg. A legújabb termékeknél vannak!
Attól nem félek, szereti mindenki...,de fára akasztani nemigen lehet.
Tavaly a gyerekek sulijába is csináltam a karácsonyi bulijukra, minden gyerek keresztnevét ráirtuk 1-1 mézesre, és meg kellett keresniük a sajátjukat. Kis dolog és mégis annyira örültek neki, bejött a dolog
Szép napot mindenkinek!
Gyönyörűek ezek a mézesek!
Évek óta sütök én is minden karácsony előtt, de az enyéim mindig púposak. A gyerekeim nagyon szeretik így is, /van, hogy ki sem tudom díszíteni őket/, mert frissen nagyon jó puha és gyorsan felfalják.
Meg tudná mondani valaki,hogy mi lehet az oka annak, hogy olyan dagik lesznek? Mi a titok? (Úgy szeretnék én is ilyen szépeket készíteni!) Előre is köszönöm!
Szia!
Csak azt szeretném megtudni, hogy hol lehet beszerezni IKEA karácsonyi katalógust???
Köszi Zsüli!
Hétfőn már volt kiszúró az ikeában, hozott a párom, nagyon klassz, bár nekem kicsit nagy méret.