Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni, mert még mindig nem tudom, hogy a pillecukros borítás alá kenhetek e tejszínes krémet, vagy inkább vajasat?
Nagyon fontos lenne, mert amúgy nem izgat a dolog, de most ez a torta nem a családba megy, hanem kérték, hogy valakinek csináljak és szeretnék minden hibalehetőséget kizárni. :)
Légyszi segítsetek, mert holnapra kéne!
Előre is köszönöm
Sziasztok
Nemrégiben kértem tőletek tanácsot egyrészt hogy traktortortát tudjak csinálni az kicsit később leszesedékes de anyum tortájához is kértem segítséget és azt megcsináltam és megosztanám veletek mert nagyon büszke vagyok magamra .
Egyrészt azárt mert még soha nem csináltam fondantot / ez mézzel porukorral és vajjal készült /
másrészt mert rozsát sem csináltam még soha és az is szerintem nagyon jól sikerült /vajkrémből készült /
Köszönöm a sok segítséget
Sziasztok!
Nagyon szép remekműveket látok itt, rendszeresen szoktam ötleteket csenni.
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy mely krémek használhatók leginkább marcipán bevonatos tortában? Túrókrém mehet vajon bele?
Köszi,
csilluci
A mai villámgyors tortám. ------------------>
TÚRÓTORTA sütés nélkül - recept
Marcipánmasszát a nagyobb élemiszerboltokban vagy egyes cukrászdákban tudsz venni. És persze a cukrászati kellékeket áruló szaküzletekben.
Marcipánt szinte bármilyen tortára tehetsz. Csokitortára mindenképp.
Mondjuk túrótortára pl. nem hiszem. Kivéve, ha csak túrókrémmel töltött piskótatortáról van szó.
sziasztok
én is szeretnék ilyen marcipánnal díszített tortát csinálni de ötletem nincs hol lehet az alapanyagot beszerezni, egyáltalán mi kell hozzá, hogy kell csinálni stb..
nézegettem a fórumot de nem nagyon találtam a kérdésemre választ, csak képeket, lécci írjátok meg:)
a másik kérdésem, hogy ezeket bármilyen tortaalapra rá lehet tenni?
sima csokitorta stb?
köszi
Lányok nagyon ügyesek vagytok.
Lotti85 jól néz ki a biciglis tortád .
Én a kereszt lányomnak készítettem egy marcipános tortát tejszínes mogyoró krémmel.
Nem ismerem ezt a játékot, de megnéztem mit mond róla a gugli...
Húú, nem egyszerű, de ha esetleg a játékról keresnél egy szimpi képet, és azt csináltatnád meg ehető fényképnek, és tennéd rá egy tortára?
Milyen az érdeklődési köre?
Az én lányom is 13 évs lesz a jövő hónapban, nálunk most SP, Justin Bieber illetve Converse őrület van, én ilyesmiben gondolkodom.
De tavaly Playboyos tortája volt, tavaly előtt pedig Hajlakkos.
A Playboyos csoki torta volt, a Hajlakkos epres legyező.
Illetve tavaly az unokatesójának csináltam egy Converses tortát, csak a másik gépen van a képe, de ha gondolod áttltöm ide.
A legutóbbi tortám ----------------------->
MORGAN KAPITÁNY RUM TORTA - recept
Sziasztok! Most találtam ezt a topicot, mikor tortaötleteket kerestem.
Nagyon szeretek sütni és a család a házitortákat favorizálja a legjobban. Most a lányom 13. szülinapjára szeretnék valami különleges tortát csinálni. Ha esetleg valaki tudn ötleteket adni konkrét recepttel, megköszönném!
Nagyon szépen köszönöm Snöcy! Azt hiszem a ház-torta már kezd kialakulni a fejemben
Milyen jó,hogy majdnem téglalap alakú és egyszintes házunk lesz
Sziaztok!
Ma megcsináltam a fondant-ot és ki is próbáltam... persze csak egy jénain, előpróbáztam apa tortájára
Viszont úgy érzem összezavarodtam teljesen. Csatlakozva az előttem szólóhoz, milyen krémet lehet alá tenni?
A marcipán alá akkor a pudingosat nem lehet (mert izzadni kezd)?
Mindkettőre lehet ételfestékkel festeni? Fehérjekrémmel vagy vajkrémmel rajzolni??
Bocsánat, ha butaságot kérdeztem...
Köszönöm
Sziasztok!
Csináltam egy biciklis tortát, hát még lett volna mit javítgatni rajta, de nem sok időm volt (úgy mint általában).
Marcipán borítással van és gesztenye krém volt benne.
Lenne egy kérdésem: a pillecukros borítás alá tehetek tejszínes kérmet, vagy inkább vajas krémmel dolgozzak alá?
Köszi
Sziasztok!
Gyönyörű tortákat készítetek! Én ennél sokkal egyszerűbbel nem boldogulok. Tudtok tanácsot adni, hogyan lehet szépen egyenletesen a torta oldalára szórni a tortadarát vagy mandulát stb.? Lehet egyáltalán?
Köszi!
Andi
Tudtam, hogy valaki csinált házat is.
Kiskukta házkója
Meg is találtam Mohakonyhánál, igaz ez egy iskola, de nagyon jól le van írva a menete, ez kiindulónak jó lehet szerintem.
És az elöbb a robogómat nem csatoltam
Szia!
Én csináltam, motor, igazcsak robogó tortát.
Én úgy csináltm, hogy a neten kerestem egymegfelelő képet azt kinyomattam, és azt vágtam körbe.
Itt tudod megnézni
Valamelyik blogon régebben láttam ház alakú tortát, megpróbáloom megkeresni
Sziasztok!
Tegnap találtam rá a topikra és első látásra
El vagyok ájulva... Egyre másra készítitek a szebbnél szebb és gondolom finomabbnál finomabb tortákat...
Jómagam is készít(get)ek és párotokon felbuzdulva nemsokára csinálok egy blogot és megmutogatom őket
Igaz én marcipánnal egyszer dolgoztam, de nem sikerült túl jól De látva a remekmüveiteket (voltam olyan lelkes és két nap alatt átszaladtam a topikon) ki fogom próbálni...
Férjemnek lesz a sznapja... nagy motorrajongó... volna pár könnyen kivitelezhető ötletetek... vagy inkább keresgessek magamnak a guglin?
De biztos ami biztos, hogy pár torta idén ki lesz próbálva, csak legyenek már azok a szülinapok...
Ja igen... egy nagy tervem lenne még A házavatónkra (még csak most épül) szeretném a tortát a házunk alakjára csinálni... elvileg nyáron lenne...
Hidegzselé itt
Sziatsztok a traktor torta recepteet nagyon szépen köszönöm ha elkészül majd megpróbálok felrakni kép
Viszont volna még 1 kérdésem hogy lehet szines tortalapot készíteni ?
Olyanra gondoltam mint a szines kalács tésztája
Elkészült...
Barátnőmnek holnap lesz az eljegyzése és megkért, hogy készítsek egy tortát erre az alkalomra.
Nem egészen ilyet szerettem volna, de mivel kézügyességem az nincs ilyen lett.
Neki nagyon tetszett.
Remélem nektek is.
(Az ő engedélyével töltöttem fel fényképpel együtt.)
Van még mit gyakorolnom, de legyen mentségemre, hogy ez az első marcipánnal bevont tortám.
Haanaa
Szia!
Köszönöm, még nem volt késő. :)
Vettem még 15 dekát.
Holnap sütöm, majd beszámolok, hogyan sikerült.
Haanaa
Szia Haanaa!
Ez a mennyiség maximum egy zsúr turtára elég, az pedig kb. 15 cm átmérőjű és 8-10 cm magasságú.
Remélem még nem késő a válasz.
Üdv.: Eni
Sziasztok!
Megpróbálkozom itt is.
Vettem 30 dkg marcipánt, mekkora torta bevonására elég?
30*30-s tortát sütök, amin egy 16 cm-s kerek sütőformában megsütött piskátából kivágott szív alakú torta lesz. A magasságuk nem nagy. (Két réteg tészta, egyréteg krém mindkettő.)
Szerintetek elég lesz erre az a 30 deka marcipán, vagy vegyek még egy 15 dekát?
Köszönöm válaszotokat!
Haanaa
Sziasztok
Először is nagyon szép tortákat csináltok
Segítséget kértem nem rég motor torta készítésben de amit küldtetek az nagyon jó csak inkább mást választottam kicsit nehéznek tünk
Esetleg ha van receptetek traktor tortához vagy annak elkészítésére mert én a képekből nem megyek semmire csak ha recept van hozzá Ez volt a baj a motorral is :(
Bocsi ha nagyon körülményes vagyok
Előre is köszi a segítséget
Sziasztok!
Legújabb tortáim:
Köszönöm szépen!
Most pénteken lesz a szülinapja, de szerintem még nem most csinálom a tortát, mert fogyókúrázik. Azt mondta, hogy jó lesz később is.
Ha megcsináltam a tortát, akkor mindenképpen megmutatom.
Sok sikert!
Majd mutasd meg, milyen lett!
Sajnos nem szoktam Metróba járni. Nem esik egyáltalán útba. Szerintem inkább megpróbálkozom a házi marcipán készítéssel.
De azért köszönöm a tanácsokat!
A Metróba nem szoktál járni? Ott mindig van natúr Szamos marcipán tömb.
Biztosan meg lehet oldani kevesebből is, de én egy nagy tortára fél kilót szánnék.
Igen, tudom, mert megkérdeztem és meg is néztem, de nem volt. Csak színes, de én sima fehéret szerettem volna venni.
Most nézegettem recepteket házi marcipán készítésre. Lehet, hogy megpróbálkozom inkább azzal. Csak azt nem tudom, hogy mennyi marcipán kell egy torta bevonásához. Nem dolgoztam még sosem marcipánnal.
Egy normál méretű (kerek, szerintem 24 cm) tortát szeretnék díszíteni vele.
Köszönöm szépen! Majd megnézem. A Tescoban és a Lidl-ben is néztem már, de egyik helyen sem volt sima fehér marcipán.
De akkor jobban körülnézek.
Szia!
Bármelyik nagyobb élelmiszerboltban lehet kapni marcipánt. A szupermarketekben pedig több színűt is. A Szamos marcipán például nagyon jó díszítéshez.
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni, de először is gratulálok a sok szép tortához. Nagyon ügyesek vagytok!
Azt szeretném kérdezni, hogy hol tudok venni sima fehér marcipán tömböt? A Páromnak szeretnék sütni egy tortát szülinapjára a Chelsea címerével a tetején.
Abban vannak színek is, de azt gondoltam, hogy színezném, nem vennék külön olyan színű marcipánt.
Vagy esetleg, ha van ötletetek hogyan tudnám megcsinálni, megköszönném.
Zooj45: nagyon tetszik a csokis-epres szívtortád. Elküldenéd a receptjét? Biztos finom!
Előre is köszönöm a tanácsokat!
Üdv, Malina