Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Izrael
2002-04-15 12:501.
Létrehozva: 2002. Április 15. 12:50
Ami összeköt minket az az, hogy mindenkinek megvan valahol
az "Ígéret Földje". Vagy a valóságban, vagy a vágyaiban, de a szívébe
befogadott barátaiban mindenképpen megtalálja azt. Ha a szív nyitott,
és a szándék igaz, jól érzi majd magát, és virtuális otthonra lel minden
idelátogató.
(mydma)
az "Ígéret Földje". Vagy a valóságban, vagy a vágyaiban, de a szívébe
befogadott barátaiban mindenképpen megtalálja azt. Ha a szív nyitott,
és a szándék igaz, jól érzi majd magát, és virtuális otthonra lel minden
idelátogató.
(mydma)
sajnalom, hogy meghalt a baratnod.
irigy vagyok rad a feljavitasert. biztos szeretsz oda felmenni.
szoktal talalkozni torzsvendegekkel is?
jo pihenest es kikapcsolodast!
Sziasztok!
Elmúlt az idő, elment haza az unokatestvérem. Egy jó hét vele telt el, nagyon szeretem őt, jó volt vele lenni! 50 éves érettségi találkozóra jött, úristen, pedig ő fiatalabb nálam. Öregszünk mindnyájan.
Egy nagyon szomorú hírem is van: meghalt egy barátnőm, akivel osztálytársak voltunk. Tudtam hogy nagyon beteg de olyan hősies volt, olyan tartással ... nem hittem hogy ennyire hamar...
Őszre terveztünk osztálytalálkozót. hát mindig kevesebben vagyunk mint az előzőn. Nincs mese, abban a korban vagyunk.
Én jól érzem magam; a doki kínlódik a vérnyomás gyógyszerem beállításával, de engem csak a reggel-délben-este mérés untat. No, majd egy hét se kell és fölmegyek a HEGYRE a szanatóriumba, majd ott kicserélnek fiatalabbra!
Igaz, Rupcsikám? Milyen volt?
jajjjdebolcsnek tetszik lenni!
odaig ertheto volt, hogy a tormalevel a torma levele. de mivel toltik? tormaval? aztan meg kap egy kis tormaszoszt is?
" a tormat is tormaval eszem!" /szabadon felhasznalt idezet Hyppolit, a lakajbol/
micsoda pontos leltart keszitettel!
mifene az a tomalevel es mi keszul belole?
nalunk ma szereny ebed volt.
Adam nincs itthon, csak 3-an vagyunk.
igy hat csinaltam tojaslevest. volt a melyhutoben kesz rantotthus meg a mult hetrol. azt csak felmelegitettem a sutoben. csinaltam tepsiskrumplit es sima rizst. ezek gyorsan mennek.
az egyik a sutoben suldogelt maganak, a masik a mikroban megfott .
viszont meg tegnap csinaltam egy turotortat. abbol is az egyszerut. daralt keksz alapu. turo izesitve es tejszinhab a tetejere. ennyi. ma nem sokat vacakoltam a konyhaban.
a torta nagyon feher lett. de sajnos elmult mar az eper szezon. az az egyetlen gyumolcs, amit tortan elviselnek. plane turon.
vettem gyönyörű, friss tormalevelet! Lesz belőle töltött tormalevél tormaszósszal.
Megyünk Szlovákiába, rokoni esküvőre.
Nem voltunk valami találékonyak a barátaim, rokonaim és mi. Mindenkinek van egy-egy Péter nevű fia. Most az utolsó Péter házasodik, az unokabátyám kisfia - volt. Ma már ügyvéd és ez hihetetlen. A másik orvos lett, a harmadik reklámszakember, a negyedik olajfúró mérnök, az ötödik bankár, az enyém biológus. 4 élt Magyarországon, de már csak egy van itthon.
ezt a filmet latnotok kell.
Grand Hotel Budapest
én húsbarát vagyok! De pl. szeretem a hagymás krumplisalátát is, persze leginkább rántott húsokkal, vagy halacskával.
Ma már majdnem kész a menü. Töltött tök lett kaporszósszal, a szokásos húsleves, sült oldalas petrezselymes újkrumplival és savanyúsággal (a kovászos uborka még nem jó, úgyhogy egyebek lesznek) és túrótorta. Holnap megyünk esküvőre Bajnócra. Nem annyira jókedvből, mert jó messze van, viszont fél hatkor lesz, és nem lagzi, csak szertartás. Úgyhogy még haza is kell jönni.
na de meg illllyyyyeeeeet!
az elobb szemerkelt az eso, aztan meg zuhogott egy kicsit! junius 6-an.
de illllyeeeet!
minek a hus? ez a sutoben atsutott zoldseg ez a csoben sult nevu dolog, ugye? nem kell hozza hus iz.
a kuszkuszt leontottem a forro levessel es a tetejere raktam a sult zoldsegeket es azokat is meglocsoltam egy kis levessel.
huhhhaaa...
de hogy neked is legyen igazad valamennyire...az eredeti zoldseges kuszkusz levesebe a sok zoldseg melle foznek sok csirket is. tehat az ize ott van, sot, ha akarjak eppen, akkor hust is rateszik. de azt altalaban mashoz eszik.
szoval ugy varialod, ahogy akarod. ja! volt a levesben cukkini tok is. most jutott eszembe.
megittam a szegfuszeges teat. citromfu es datolyalevel teaval. ezeket en szaritottam meg tavaly es tettem el dobozba.
talan almoskas vagyok. de ez amugy betudhato a zoldlevel teanak is.
ami baj. mert eeeheees vagyok! ugy hogy most lemegyek es zsiroskenyeret fogok bunozni. pirospaprikaval es hagymaval.
en tegnap foztem egy jo nagy adag zoldseget. volt benne borso, kukorica, repa, karalabe, zellerszar, karfiol es krumpli, fokhagyma. ezek voltak itthon.
megfoztem, leszurtem es leontottem 3 doboz 3 tojasos kefirrel. be a sutobe es jo pirosra sutottem. isteni volt. sot van.
ma pedig a zoldseglebol /elraktam a hutobe es tegnap abbol is ittam forron/
forraltam egy adaggal es a kuszkuszt azzal ontottem le viz helyett.
haaat mit mondjak..nyaminyami lett. a zoldeseg es kuszkusz....ma egesz nap ezt ettem.
aKanadai topikon Bagoly betett egy altato-nyugtato receptet. mindjart lemegyek es megfozom. kivancsi vagyok hasznal-e.
ezt irta:
"1 evokanal szegfuszeg 1 es 1/2 pohar viz. Lssu forrassal fozz belole szirupot. Ismeteld meg haromszor. Tegyel belole 1 kiskanallal 1 pohar kamilla, vagy harsfa teaba. Nagyszeru nyugtato es altato."
ma azt irta, kiprobalta es hasznalt neki.
na lassuk a medvet! en is kiprobalom!
es tenyleg kitoroltek!
de hat nem reklam volt, hanem tanacsadas. tok birom, amikor ennyire szigorkodnak itt a modik. szerintem eszetlen dolog volt.
na mindegy. max ezt is kitorlik. nagy ugy.
hahaha...jo kis felsorolas!
ami remes, az az, hogy MINDET szeretem!
pedig nem lenne szabad szeretnem a cukorbetegseg miatt!
de en juszt is szeretem! na jo, kicsit kevesebbet eszem mostanaban.
es a kukorica? es a paradicsom? az kutyafule Amerikabol?
marha jó, hogy valamiért törölték a hozzászólásomat, pedig csak az ambroxol és az ACC600 nevű köhögéscsillapítót ajánlottam!
No mindegy!
A sült krumpli a legjobb étel, minden formájában. A pommes frites, a roseibni, az egészben héjában sütőben sült, a cicege, vagy más néven tócsni, de az apró újkrumpli is petrezselymesen, kicsit odakapva...
Nem is értem, hogy éltek az emberek, mielőtt felfedezték Amerikát és benne a krumplit! Nagyon sanyarú lehetett a sorsuk, mert pl. hogy készült akkor a krumplis lángos, vagy a nudli és a szilvás gombóc? Mit ettek paprikás krumpli helyett? Mit raktak a granattier marschra, avagy más néven krumplistésztára? Miből csináltak hagymás krumplit, tört krumplit és krumplipürét? És mi volt a sokféle krumplis pogácsa helyett?
Azért adott az a fránya Amerika valamiket a világnak, már csak azzal is, hogy felfedeződött...
Szia Eda!Dehogynem kapható !!!!Pl. ACC 600, Elixirium thymi composita.
Le kell menni a gyógyszertárba, nem kell hozzá orvos.
az opiat az opium szarmazek. azaz valamelyik alkotoresz vagy fajtaja. amik szinten erosen nyugtatnak, ezzel megakadalyozva, lecsillapitva az orokos kohogesi ingert.
a tobbi fele szer kopteto, amik a valadek feloldasat, eltavolitasat segitik.
de nem vagyok gyogyszeresz. csak egy nagyon gyakorlott anya.
Igen, van,
de elvegre "opiate" az NEM o p i u m-ot jelent, ugye?
Erdekes dolog, hogy manapsag a regi, bevalt, ASPIRIN-t is veszelyesnek tartjuk. Gyomor verzest okoz.
nem mindben! de ha nem csal a memoriam, akkor pont az Erigonban van.
az Ipecacuana, a Mixtura pectoralis mas hatoanyaguak.
de azokat pl. nem szabad 12 ev alatt adni.
nem alkohol miatt kell dugdosni oket. hanem, ha jol tudom, opiatok vannak a kohogescsillapitokban.
sokan azert szeretik, (es alltalaban a legtobb kohoges elleni orvossagot is)---mert alcohol van bennuk.
PERSZE, hogy el kell dugni a gyerekek elol!
VIGYAZAT!!!!!!!!
Az jó, hogy előkerültél, de hol voltál?
Bocsi, de nekem már csak azért sem használna homeós készítmény, mert nagyon kéne röhögnöm közben, annyi minden eszembe jutna. Egyébként volt már hogy köhögésre pont valami ilyent kaptam a patikában és amikor nem használt, megnéztem mi az. Aztán szóltam nekik, hogy nekem többet talán ne... Most kaptam Erigon szirupot, amit állítólag el kell dugni gyerekek elől, mert jó az íze.. Na, előlem nem kell eldugni.
http://heel.hu/termekek/1/6
Nekem bevált!
Szervusz/tok!
Előkerültem.
Kedves Liat==ez , nincs osszefuggesben smmife'le receptekel, vagy fozeshez.
Szimplan,-
nem kell elhinni amiket West vagy East vagy Southwesthillek dumalnak.
Probalj talalni az egesz noklapjan egy baratsagos megjegyzest tole barkinek.
Nos, nem fontos, penzt nem hoz be, csak ido vesztegetes.
Ciasztok
na itt vannak a kezi ketyereim.ezekhez meg vannak mas alkatreszek is. nem vettem elo oket, csak hogy lasd, mikrol beszelek.
a mandolinom mar megerett a kidobasra. a legkozelebbi beruhazas egy uj lesz. nem tul draga valami. az enyem mar naaaaaagyon regi.
vannak gepiek is. azokat ritkabban hasznalom.
ezek a keziek nagyon egyszeruek es nagyon praktikusak. peldaul a tekeros 3 keses egy aldas. azota nem szenvedek a hagyma aprora vagasaval. tized ido alatt egeszen aprora lehet vele darabolni. 4 fele vagom a hagymat es mehet bele. 10 masodperc mulva keszen is van.
a dobozo lecsukossal minden zoldseget fel lehet apritani egyenlo kockakra. nem tema egy zoldseglevest, amiben mindenfele van, felrakni. pillanatok alatt darabolhatsz vele. csak nem kell mosogatasnal a pengeket megfogni....
ez aranyos sztori.
de sajnos nem egeszseges etel. talan zsirban sutve nem szivta meg ennyire magat. ez is ropogos volt, kellemesen szaraz.
de az olaj fele eltunt a labosbol. lecsopogtettem a rosit, le is itattam papirtorlovel.
sajnos a modern vilagban ez mar nem meno.
de azert finom volt.
yam-yam-----
imadjuk a roscheibnit!
Nagymaminak volt egy huga, (mar meghalt a szegeny) es az a neni Becsben elt, es o" szokot nagyon finomat csinalni ebedre. Mindig halalra nevettuk magunkat amikor behozott egy nagy tallal es mi gyerekek mar nagyon vartuk, es akkor a Jolineni letett az asztalra egy nagy talat, es hangosan "be-konferalta" :
" A roseibnit egye meg!'
ezen me'g az apu is nevetett.
na nem ilyen szepecskem van, csak ezt talaltam illusztracionak.
nagyon hasznos.
es van egy doboz alju darabolom is. ami kockakra vag, vagy karikakra.
na jo. tulvagyunk a 10 evenkent esedekes roseibni evesen. az egesz lakas bulzik az olaj szagtol. en is. finom volt, jo volt, eleg volt.
belehaltam volna, ha nem csinalok. Licusnak is izlett. de mivel mostanaban szep nagy popsit novesztett, sot..sajnos csikokat is ra, ezert elegge visszafogottan ette az olajos cuccot.
amugy en se kezzel szeletelem. hanem a mandolin nevu szeletelovel. minden azzal csinalok. vagy maximum a masik fajta dobozos daraboloval.
en mar nagyon regen rajottem, kar kinlodni, ha van keznel segitseg.
Egy fotót akartam idemásolni a facebookról, de nem sikerül :(
hat en igenis szeretem a bolti csipszet. csinalgassa a fene itthon. raadasul elenyeszo a mennyiseg, nagy koltseggel.
a roseibnit en is szeretem. van is hozza eszkozom ilyen vekonyra szeletelni.
na ki fogom azt is probalni. annak legalabb van ertelme.
imadtam gyerekekoromban. szegeny nagyanyam nem gyozte csinalni. o sutotte en meg faltam be.pedig se szeleteloje nem volt, se olaja. jo kis bolti disznozsirban volt kisutve.
csinaltam magamnak fahejas-gyomberes-kurkumas-citromos vizet. beontottem egy 1 literes uvegbe es most az iszogatom. finom.
felforraltam a suritmenyt, igy most nem annyira szemcses a fahej benne. igy mar nem kaparja a torkomat.
de azert lassan iszogatom, ne mar allergiat kapjak...
sziasztok!
itt ulok es morfondirozok magamban.
olvasgattam a neten mindenfeleket.
tobbek kozott, amit mar ugyis tudunk, miket nem szabad enni.
ezek kozt van a bolti csipsz. oke. szerintuk csinaljuk magunknak.
megcsinaltam cukkinibol. nem mondom, hogy nem finom. de....ezert a mareknyi cukkini csipszert dolgoztam is es a suto is tobb, mint 70 percet ment.
amugy sem fert volna tobb a racsra, tehat nem tudtam volna tobbet csinalni ennyi ido alatt.
naszooooval...nem egeszen masfel perc alatt megettem.
szovaaaal...mehetnek a fenebe.
egyszer mar megcsinaltam az alma csipszet, isteni volt. ugyan ennyi energia raforditassal es ugyan ennyi ido alatt valo eltuntetessel.
ja. es padlizsant is csinaltam mar igy, semmivel se kulonb eredmenyekkel.
egyel mezes fokhagymat.
ja...tudom...epe...
aspirin+C pezsgotabletta.
jobban leszel tole.
Muszáj...csak a "még " szót nem értem: szerintük még korai tornagyakorlatokat kapnod?
Nekem meg valami kéne erre a gyomromból jövő mély köhögésre, amit pénteken szedtem össze, amikor megfáztam. Egyre rosszabb és baromian fáj..((( Nincs másom, csak méz, normális köhögésszirup recept nélkül nem kapható. És még holnap sem tudok dokihoz menni..(((
az a baj, hogy meg nem kapok. szerintem fogok sajat magamtol lazito gyakorlatokat csinalni. valahogy muszaj ezeket az izmokat kimozgatni.