Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Hány személyre: 4 fő
Előkészületi idő:
Elkészítési idő:
Kategória: Desszert, Sütemény
Nehézségi fok: Könnyű
Hozzávalók
60 dkg körte,
2 ek. liszt,
3 ek. méz,
0, 25 dl zsírszegény tej,
2 tojás,
1 késhegynyi fahéj,
csipet só, kevés vaj a sütőforma
kikenéséhez
Rövid leírás
---------------------------------------------
Elkészítés leírása
Mosás és hámozás után kimagozzuk a körtéket, majd csíkokra szeleteljük. A tojást összekeverjük a mézzel, a fahéjjal, a tejjel és a liszttel, majd hozzáadunk 1 csipetnyi sót. A tésztát csomómentesre keverjük, és csak akkor öntjük a tepsibe, ha homogén masszát kaptunk! Kivajazzuk a sütőformát, majd a tésztát belesimitjuk és elszórjuk rajta a körteszeleteket. A gázsütő 5-ös fokozatán 2o-25 alatt sül készre.
Forrás: régi Elixir
Beküldte:: Bagolyka be szerda, november 24. 2004 at 22:55:49
További receptek tőle: Bagolyka
Neoton Família : Nyár van
Nyár van, alig fürdőruhában,
Égetem magam, a napon.
Nyár van, terepszínű, lilában,
Feltűnő vagyok, tudom.
És a lesben áll egy cápa,
Áldozatra várva,
Szinte felfal a szemével,
Mi legyen?
Valahol messze délen,
Örökös napsütésben,
Szirén énekemmel elkábítom,
Valahol egész délen,
A szerelem tengerében,
Én is megfürödnék, elárulom. . .
Nyár van, szenvedek a szobában,
S az emlék felkavar, nagyon.
Nyár van, épp olyan meleg nyár van,
Elfelejteni nem fogom.
Látom, lesben áll egy cápa,
Áldozatra várva,
Szinte felfal a szemével,
Hajajajj!
Valahol messze délen,
Örökös napsütésben,
Szirén énekemmel elkábítom,
Valahol egész délen,
A szerelem tengerében,
Újra megfürödnék, elárulom. . .
RÖGTÖN LETILTOTTÁK A RÉGI KÁRTYÁT.
Zsóka aktuális a vers!
NagyiÁgi hol van, talán szaporodott a betegek száma? Szegény, de együttérzek vele.
Nem volt senkinek se gondja ma a Windows frissitéssel? A privátbankárban pedig szomoru hireket olvastam. Még mindig nem tudok elszakadni a gazdasági élettől és naponta bekukkantok oda. Marimama
Arany János:
Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.
2.
Ösztövér kutágas, hórihorgas gémmel
Mélyen néz a kútba s benne vizet kémel:
Óriás szunyognak képzelné valaki,
Mely az öreg földnek vérit most szíja ki.
Válunál az ökrök szomjasan delelnek,
Bőgölyök hadával háborúra kelnek:
De felült Lackó a béresek nyakára,
Nincs, ki vizet merjen hosszu csatornára.
------------->L
- Józsi bátyám, nem tetszenek a leletei. Mondja, mit szokott maga reggelizni?
- Rántottát tíz tojásból, szalonnával.
- És mit szokott ebédelni?
- Csülkös bablevest.
- És vacsorára?
- Szalonnát meg kolbászt.
- Józsi bácsi. Hogy áll a koleszterinje?
- Mint a cövek doktornő, mint a cövek!
- Akarja, hogy kihúzzam a fogát, vagy nem akarja? -kérdezi a doktor dühösen.
- Persze, hogy akarom. - visít a páciens.
- Akkor fogja be a száját, és nyissa ki!
- Borzasztó ez, doktor úr! Örökké csak temetőkről meg börtönökről álmodom.
- Mondja, volt már idegszanatóriumban?
- Nem. Mindíg csak börtönökben és temetőkben.
Ezek után megértelek.
- Dohányzik?
- Nem, doktor úr, köszönöm, inkább innék valamit.
1. Itt a nyár, esküvők, összejövetelek, stb.
2. Koronák le.
3. Húzások
4. Csiszolások
5. Csontba inpl.
stb. stb.
Na szóval ez vár, ezek várnak rám, hát. . . . ezért. :-((
- Ki kellene húzni egy fogamat.
- No, nyissa ki a száját, mindjárt kint lesz!
- Ezzel a kis fogóval?
- Ezzel miden fogat ki tudok húzni.
- Az enyémet nem! Ahhoz hoszabb kell.
- Miért?
- Mert a kocsmában kiverték és lenyeltem.
- Mentem a Trabanttal, és elhajtott mellettem egy Porsche.
- De hát ez még nem okoz balesetet.
- Igen ám, de azt hittem, hogy állok, és kiszálltam.
Könnyű??!!??
Azt azért még nem mondanám, de inkább nem írok róla egy szót sem, negyhogy bárkit is elriasszak.
:-((((((((
:-))))))))
Én is jártam így tavaly (az egész táskámat ellopták), persze semmi értékes nem lett meg, csak a táska egy jó fél év elteltével egy pár értéktelen kacattal.
Holnap délelőtt anyukám megbízásából elmegyünk a piacra és veszünk egy csomó friss zöldség-gyülölcsfélét nekik. Az apróságokat a kis boltból be tudják szerezni, de a piacról talán már ne cipekedjenek. Anyu kért eltevésre egy kis sárgabarackot is, mert apu nagyon szereti a friss lekvárt, remélem, találok valami szépet. Holnap délelőtt amúgyis felugrunk hozzájuk, mert apukámat szülinapjára még nem volt módunk rendesen felköszönteni - a kórházban nem lehet igazán szülinapi ünneplést rendezni.
Holnap délelőtt még lesz egy kis hivatalos dolgunk (sajnos a belvárosban:(((, de a piacozás, apu meglátogatása és a hivatalos ügyek elintézése után hanyatt-homlok rohanunk Kővágóra.
Azért ott, a 200 éves ház úgy jó fél méteres kőfalai között jobban ki lehet bírni a meleget, mint itt a panelben.
Ünnepélyesen megigérem, hogy ezen a hét végén nem fogok füvet nyírni, csatorna-árkot visszatemetni, nagytakarítást csinálni, ablakot mosni, és hasonló munkákat végezni, amik a lábamat megint kinyírják, hanem sokat pihenek a kertben, olvasgatok, zenét hallgatok (vagy csak egyszerűen a tücsökciripelést), stb. Jó lenne, ha végre normálisan meg tudna gyógyulni a lábam, inkább elnézem, ha valami nem abszolút tökéletes a házban és a ház körül.
Azért még jelentkezem, most megyek, elmosogatok ebéd után, aztán bórvizes borogatást teszek a csülkömre és megint felpolcolom.
Sziasztok, puszik: Éva
A görgőst pedig most tanulom, illetve már megtanultam hogy ami görög, az csúszik is. . . .
Évikém!
Nem gondolod, hogy megkellene már látogani a fogdokit?????
Küldjek egy kis bátorítást, hidd el csak elkezdeni nehéz, utánna már megy minden a maga rendje szerint. Mindenkinek joga van fájdalom nélkül élni, miért tűrsz annak a rendetlenkedő fognak???
A görgős fotellel pedig vigyázz, nagyobb baj is történhetet volna!!
Zsóka!
Akkor most nálam csak a Te hajad lehet a vörösebb:-)))
Az enyém egy hete lett festve, direkt extra intenzív vörsre.
Juditka!
Ha most indúlsz a randevúra, akkor már talán az izgalomtól nem is fázol annyira. Utánna nagyon szívesen küldök neked egy kis meleget, csak nehogy féluton találkozzon a Te hideg levegőddel, met abból egy akkora dörgés csattogás lesz, hogy ihajjjjj:-)))
Szorítok Neked, sikeres találkozást kívánok a "háziurral".
KEDVES KISLÁNYOK TEGNAP ELLOPTÁK A POSTÁN A TELEFONOM.
AZ A KÉRÉSEM HOGY HA MEGTENNÉTEK AKI AKRJA MEGADNI PRIVIBEN
MÉGEGYSZER A TELEFON SZÁMÁT VAGY HA VALAKI KÉRI AZ ENYÉMET
IRJA ODA HOGY KÉRI.
AKINEK EDDIG MEGVOLT NEM VÁLTOZOTT UGYAN AZ MINT VOLT.
CSAK A KÁRTYA LETT AZZONNAL LETILTVA ÉS VETTÜNK EGY MÁSIK
KÁRTYÁT. KEDVESSÉGETEKET KÖSZÖNÖM . michel.
Meg is nézem mit irt Vali mára a Halaknak.
Erika!
Időt, és "fáradságot" nem kimélve, megnéztem a reggeli adást videóról. GRATULÁLOK!Ez nagyon klassz dolog amit csináltok, már azelőtt kiszurtalak a társaságból, a fekete fellépőruhádban, a lila kendővel a csípődön, mielőtt megszólaltál volna. Remekűl mozogsz, a kéztartásod is egészen a profi táncosokéhoz hasonló. Csak GRATULÁLNI tudok csupa nagybetűvel. Büszke vagyok rád, megmutatalak a családomnak is:-)))
Mi lesz, ha tényleg bevezeti az msn a pénzes előfioeztést?
Titeket zavar a dolog? Legtöbb ismerősöm ezt használja, mire térünk át, ha fizetőssé válik? Csinálunk magunknak egy hasonlót?
Sunági, te mindent tudsz, ilyet tudsz csinálni?
Olyat mint az Olaszliszka, csak kicsit gyorsabb kellene.
http://www. nyugatijelen. com/archiv/2002/2002%20szeptember/szept. %205%20csutortok/j5. html
"A sokoldalú segítség a bab
A bab vagy paszuly hüvelyes növény, eredetileg Mexikóból származik. Az elmúlt századokban csak a lóbabot ez más faj ismerték. A messzi utazás után az alkalmazkodás a helyi éghajlathoz, a nemesítések számos új babfajta kialakulásához vezettek. Vannak szárazbabként és vannak zöldbabként termesztett fajták. Gazdag nukleinsav tartalmuk miatt a sejtek hatékony fiatalító szere. Sok vasat, kalciumot, C- vitamint és különbőző B-vitamint tartalmaznak. Gazdag ballasztanyaga a belek gyógyszerévé teszi. Szabályozza az emésztést, megköti a mérgeket és zsíranyagokat a szervezetben. Fokozza az életerőt, elősegíti a víz kiürülését.
A zöldbab és a fejteni való bab főleg nyáron kapható idénytermék. Alig van még egy zöldség, illetve más hüvelyes növény, amelyet oly sokféleképpen készíthetünk el, mint a babot. A legkülönbözőbb fajta babokból az ételek sokasága varázsolható. A zöldbabot vásárláskor ellenőriznünk kell. Ha megtörjük és nem pattan, az ára nem friss. A fiatal, zsenge zöldbab kitűnően alkalmas salátának majonézzel, fokhagymával elkészítve, levesnek vagy főzeléknek. Ne tároljuk túl sokáig, mert tovább érik, illetve öregszik és így élvezhetetlenné válik. A szárazbabból is lehet ízletes salátát, levest, főzeléket készíteni. Figyelmeztetés. A bab puffaszt és hasmenést okozhat! A babban lévő egyféle cukorfajta emésztetlen marad és a vastagbélben gázok keletkeznek. Egyébként minél gyakrabban fogyaszt valaki babot, annál könnyebben tudja megemészteni. Egy kaliforniai kutatóintézetben olyan módszert találtak, amellyel csökkenteni lehet a bab fogyasztása utáni puffadást. A babot jól megtakarítjuk, megmossuk, hagyjuk lecsöpögni. Öntsük le forrásban lévő vízzel és ebben áztassuk minimum 4 órát. Utána öntsük le róla a vizet és kezdhetjük a tetszés szerinti elkészítését. Áztatás közben a bab csírázásnak indul és így nagyobb lesz a tápértéke.
Érdemes tehát babot fogyasztani, mert láthatjukm, milyen sokoldalú és nélkülözhetetlen a szervezetnek. "
l
Megint szeretnék kérdezni, tájékozódni: Fejteni való bab mennyibe kerül a piacon. ha szabad feltennem ezt a körkérdést, mivel tegnap voltam piacon, de ezt nem néztem meg.
A szomszéd néni kínálta eladásra, és mondta, majd megadom, ha tudom az árát. Hát én nem megyek sehova. Szóval aki tudja, kérem írja meg nekem. KÖSZIKE!
Az ugynok meg mindig nem jelzett vissza lakast, de idonkent ide telefonal hogy keres. Agi, hogy van a pottyos kislanyka? Legalabb tul lesz rajtakozbe
Nincs kamerám, mindenem nekem sem lehet:))))
Zsóka megmutathatnád a szép frizurádat, van kamerád?
Páran érdeklődtek, ezért ide irom: Niki unokám a pontszámok szerint bőőőőven bejutott a tanítóképzőbe, 122 pontja volt, és a pothatárt 72-nél húzták meg.
Sziasztok!
Szép napot mindenkinek!
Kész van az ebédem, ma már nem csilálok semmit csak a lábamat lógatom hidegvízbe:-)))
Már elkezdődött a felmelegedés, ha igazat mondtak az időjósok, akkar estére egy saját levében párolt csírke(na jó tyúk)lesz belőlem.
Vigyázzatok magatokra, 11 és délután 4 óra között csak az menjen ki az elsötétített szobából akinek nagyon muszály, és tudjátok a folyadékbevitelt fel kell emelni napi 2 literre, amíg tart a kánikula. !!!!!
Ami a meleget illeti a Duna TV reggel miondössze 33 fokot igér nem ugy mint a tegnap esti időjárásjelentés. Ugy hogy nincs is olyan rettentő meleg.
Michelkém köszi a sok finomságot, mindenből csipegettem egy kicsit.
Mindenkinek nagyon kellemes napot kivánok, most elvonulok a Tesókámhoz és délután kártya parti és csak este leszek.
Indul a nap-hastánccal a rák ellen.
Itt megnézhető.
Most L. Leugrunk Zánkára , lógatni a lábunkat a Balcsiba. Férjemet kisérjük munka ügyileg, de mig ő meló, addig mi lóg. . . . . . . . . . . Este leszek.
Most már fent van a reggeli müsor a www. dunatv. hu -n, le is töltöttem, de nem tudom megnyitni, mert valamim hiányzik hozzá
De mit kelet megnézni a Duna tv müsorát az jo volt én szoktam nézniiNem is mondtad Erika hogy ott dolgozol . :-))
Reklámozod a Duna tv-t :-)))
:- ) :-) :-) :-)
michel.
De mit kelet megnézni a Duna tv müsorát az jo volt én szoktam nézniiNem is mondtad Erika hogy ott dolgozol . :-))
Reklámozod a Duna tv-t :-)))
:- ) :-) :-) :-)
michel.
Na egy ideig megint ki sem nyitom, de azért jó lenne valahol megnézni.
Arra gondoltam egyébként, hogy milyen szuper lenne, ha mondjuk te mint profi ráznád középen, mi meg adnánk a hátteret /persze u. olyan lenge szerelésben mint te/ mint a Veresegyházi Asszonykórus. . . :-))
Vigyázzatok ma ebben a pokoli melegben, amiről a meteorológus beszél.
Én meg csak fájok, fájok, változatosság kedvéért most kétoldalt van egy-egy fogam begyulladva, érik a dolog a fogdokira.