Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Igen, ez az én horoszkópom. Erről beszéltem tegnap a riportban. Vali!Te ott voltál :-))
A férjem az utolsó 4 percet felvette a számitógépen. Most várom, hogy rátegyék a tv honlapjára, hogy letölthessem.
Én is el vagyok kámpicsorodva, de én legalább jó részt láttam.
Jó ötlet volt hogy Erika majd a következö találkozón hastáncbemutatót tart nekünk. Söt. . . . . . ha nagyon emelkedett lesz a hangulat, még leckét is veszönk töle. . . . . nekem a pocak már meg lenne hozzá:)
na sziasztok rohanok míg nincs nagy meleg.
Ja a főt rák az kutya füle hozzám képest. Pedig gyakorlatilag nem voltam a napon csak a vízben nyakig. És szép felhős időnk volt , na így bizzak a felhőkben.
Olginak én is nagyon szép és boldog névnapot kívánok.
sajna a portál címe elveszett mikor a gépemre újra telepítettük a vindoszt.
A munka az viszont egy gond van de azért vagyunk hogy megoldjuk a gondokat. Üdv. michel.
Apropó, szeretettel köszöntöm névnapjukon az Olgi nevű társakat. Senpenlemó, már régen jártál erre. . . .
2005. 07. 27. szerda
KOS 03. 21. - 04. 20.
Most ne hallgasson megérzéseire, mert tévútra jut. Túl sokat fantáziál, a baj nem is létezik, csak saját képzelete szüli. Haladjon a kitaposott úton, ez nem megerőltető, és veszélyekkel sem jár.
BIKA 04. 21. - 05. 20.
Egy váratlan fordulat új lendületet ad álmai megvalósításához. Vagy pénz áll a házhoz, vagy olyan ígéretet kap, amelyet készpénznek vehet. Sikeres üzletkötéseket jeleznek a csillagok. Az érvényesülés, a népszerűség és a közkedveltség rendkívül fontos Önnek.
IKREK 05. 21. - 06. 21.
Járjon barátaival szórakozni. Bővítse ismeretségi körét, vegyen részt izgalmas rendezvényeken, ahol emberekkel találkozhat. Próbáljon meg oldódni, a gondokat űzze el kikapcsolódással!
RÁK 06. 22. - 07. 22.
Nincsen sürgős dolga. Nézze át, mik a lehetőségei biztosítások kötésére, az orvosi ellátásra és a takarékosságra. Egyáltalán nem biztos, hogy kapni fogja azt a szolgáltatást, amiről azt hitte, hogy az minden esetben automatikusan jár.
OROSZLÁN 07. 23. - 08. 23.
Itthon változatos az időjárás, talán ezért is tervez távoli helyre utazást. Lehet, hogy egyik barátja kedvezményt tud szerezni, így olcsón utazhat egy csoporttal. Annyi azonban biztos, hogy mindenképpen kedvet érez távoli tájak megismerésére.
SZŰZ 08. 24. - 09. 23.
Minden erejével azon van, hogy sikerüljön határidőre befejezni a munkáit. A nap huszonnégy órája se lenne elég, hogy minden kötelezettségének eleget tegyen. A rendelkezésre álló időt igyekszik minél hatékonyabban kihasználni.
MÉRLEG 09. 24. - 10. 23.
Szeretne minél teljesebb életet élni, ezért mindent kipróbál, amiben fantáziát lát. Járjon el strandolni és szórakozni is, mindig remekül fogja érezni magát. A vízbe merüléssel vigyázzon!
SKORPIÓ 10. 24. - 11. 22.
A Hold és a Mars utazásra csábítanak, és Ön meghívásra számíthat egy távolban lakó ismerősétől. Ha eleget tesz a meghívásnak, utazása során hamar összejön egy románc.
NYILAS 11. 23. - 12. 21.
Nem igazán érdekli most a munkája. Olyan régi ügyekkel bajlódik, amiket már le kellett volna zárnia ahhoz, hogy továbbléphessen. Az a baj, hogy mindig biztosra akar menni.
BAK 12. 22. - 01. 20.
Rengeteg új benyomás éri, sokan forgolódnak Ön körül. Mielőtt véleményt alkot és mond, gondolja át. Rugalmasnak kell lennie, és viselkedését mindig a helyzethez kell igazítania, hogy eredményes legyen.
VÍZÖNTŐ 01. 21. - 02. 19.
Teremtsen egyensúlyt lelkében. Legyen bölcs, derűs és könnyed, az esetleges sérelmeit, kellemetlen emlékeit végleg felejtse el. Most fontos az alkalmazkodás, hogy együtt tudjon működni társaival.
HALAK 02. 20. - 03. 20.
Ki kell alakítani magában az önbecsülést, és bíznia kell saját értékeiben. Az önmagáról kialakított kedvező képpel azt az érzést kelti másokban, hogy tiszteljék, értékeljék. Érzi, hogy szeretik Önt.
Nagyon korán keltetek ma!!!!
én is igyekeztem de a sorban már csak a sokadik lettem.
vigyázzatok magatokra mert állítólag ma kánikula lesz.
Tudjátok aki útra kel a kis üveg vizet a táskába!!!Jó szolgálatot tehet!
Kellemes napot mindenkinek, betegeknak gyógyulást!!!
Köszi a szellemi és étkezési finomságokat! Michel hogy vagy? Ági hogy vagy? Marimama
________________________________ ____________________________
_/O _/O _/O _/O _/O _/O _/O _/O _/O = A KRÉM KÁVÉ
(_)o (_)o (_)o (_)o (_)o (_)o (_)o (_)o (_)o (_)o = A KÁVÉ
(__)o (__)o (__)o (__)o (__)o (__)o (__)o (__)o = TEJES KÁVÉ
(__)O (__)O (__)O (__)O (__)O (__)O (__)O (__)O = CAPUCINO
o(__)o o(__)o o(__)o o(__)o o(__)o o(__)o o(__)o = CACAO
O(__)OO(__)oo(__)oo(__)oo(__)oo(__)oo(__)oo(__)o TEA
&(__)@@(__)@@(__)@@(__)@@(__)@@(__)@@(__)@ = FORO CSOKI
ÉS MIUTÁN A MAI NAPRA MELEGETT MONDOTT A MEOTOLOGUS
CTROMOS LIMONÁDÉ. HAGYATOK OVICSNAK IS A HASTÁNC UTÁN.
_/ _/ _/ _/_/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ _/ = JEGES LIMONÁDÉ
_§§§§§§§§§§§§§_/ SZEDVICSKE _ßßßßßßßßßßßßß_/ PÉKÁRU
_@@@@@@@@@@@@_/ BRIOS _############_/ CSOKI
____________________________________________________ ________
:::::::::::::. MINDENKI EGÉSZSÉGÉRE : 7. 20-KOR DUNA TV :::::::::::::::
___________________________________________ _________________
-----<<-@ -----<<-@ -----<<-@----<<-@ -----<-@ -----<<-@ -----<<-@
@->>---- @->>---- @->>--- @->>---- @->>---- @ ->>--- @->>-----
----<<-@ ----<<-@ -----<<-@ -----<<-@ ----<<-@ -----<<-@ ----<<-@
@->>---- @->>---- @ ->>--- @->>---- @->>---- @-->>--- @->>-----
________________________________________________ ____________
:::::::::::MINDENKI A SAJÁT SZINÉT VÁLASSZA ::::::::::::::::::::::::::
________________________________ __________a kertész michel. ____
Napindító:
A dinnyeevés annyi, mint harapni a vizet.
Jót szórakoztam Katica viccein. Itt toporgok már a TV előtt, el ne szalajtsam Erika táncát.
Kicsit be is nézek a honlapoka, mert még a sajátunkat se láttam hogy alakult a héten. Marimama
A korankeloknek meg szep jo reggelt !
- Anya, kaptam az iskolában két pirosat meg egy feketét.
- Jól, van, kisfiam megjutatlmazlak, itt egy százas.
Pistike fut az apukájához is.
- Apa, kaptam az iskolában két pirosat, meg egy feketét.
- Jól, van, ügyes vagy. Itt egy százas.
Fut a nagyihoz is.
- Nagyi, kaptam az iskolában két pirosat meg egy feketét.
- Ügyes vagy, itt egy ötvenes. De mondd csak, miért kaptad a feketét?
- Mert beírtam magamnak két pirosat. . .
Számtan egyes, durr egy pofon.
Olvasás egyes, durr egy pofon.
Ének ötös, durr egy pofon.
A gyerek méltatlankodva így szól:
- De apa, ének ötös, miért kaptam a pofont?
- Azért, mert két egyes után még volt kedved énekelni.
felhúzni a csizmáját?
A gyerek nagyon kínlódott, hát odament neki segíteni. Bizony nagyon
megizzadt, amire a kisfiú lábára felráncigálta a csizmát, ám alighogy
letörölte a homlokáról a verejtéket, a kissrác azt mondta:
- Óvónéni, fordítva van a lábamon a csizma.
A nő látta ám, hogy a gyereknek igaza van, hat gyorsan lehúzta róla, és ismét nagy kínlódások közepette, most már oldalhelyesen felcibálta a kissrác lábára, de így is nagyon nehezen sikerült. Ekkor a kisfiú megint csak megszólalt:
- Ez nem is az én csizmám.
A nő egyre idegesebb lett, őrült tempóban lerántja a gyerek lábáról a csizmát, közben az folytatta a mondatot:
- . . . hanem a bátyámé, csak már ő kinőtte, és ma reggel rám adta az
anyukám.
Az óvónő mar lilát látott, de uralkodott magán. Ismét ráadta a kisfiú lábára a lábbelit, pedig még mindig nagyon sok tuszkolást igényelt a művelet. Minden rendben levőnek nézett ki, amikor a csaj megkérdezte:
- Pistike, hova tetted a kesztyűdet?
- Azt beletettem a csizmám orrába.
A tárgyalás a jövő héten kezdődik. . .
Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!
Amint látom, már inkább tegnapot kellett volna írnom az első mondatban a ma helyett:-) Ilyenkor szoktak jönni a tengerentúli kislányok, akiknek, ha jönnek, kellemes beszélgetést kívánok, és üdvözlöm őket!
Évikém, még nincs elkésve a születésnapi jókivánság uge?
Boldog születésnapot a testvérednek, hosszú életet, egészséget kivánok neki.
_Becsület Évi testvérkédnek boldog születésnapot kivánok.
-Marimama örülök hogy jok a leletesid és föleg a szivecskéddel nincs baj.
_MandulaÉvi-t nem láttam egész nap .
Kivánok mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát.
Holnapra problémamentes napot.
Nem írok. . nem olvasok. . nem volt időm. . jó éjt. . . .
Szép jó éjt Mindenkinek! veramami
Ovics hi-hi halkan.
Annáknak Anikóknak Ancsáknak Minden szépet és jót kívánok én is .
Megjöttem az előbb a kirándulásból . Párkány és Esztergom volt az uticél. Nagyon jót fürődtünk és nézelődtünk. Csak kicsit a fejem nem az igazi, pedig szupi időnk volt de a nap azért nem tet jót a fejemnek. Persze szokásomhoz híven a kalapom azt itthon felejtetem. Na aki nem ált kétszer sorba mikor az észt osztogatták az így jár. . . . . . . . . . .
Betegeknek gyógyúlást Gotika, Mandula Évi , Cseni Remélem más nem beteg vissza nem olvasok most . )))))))))))))))))))))))))
Marimama az nem beteg csak kényeztesse magát. )))))))))))))))))))))))))))
Halkan röhögjetek!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Zsókának válasz a sok szép versért:
Aradszky László : Nem csak a húszéveseké a világ
Milliók fogják énekelni ezt a dalomat,
Milliók, akik mind találva érzik magukat.
Harcba hívok gyermekeket, aggastyánokat,
Hallják hát, hallják hát az álláspontomat!
Nem csak a húszéveseké a világ;
Az úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály.
A réten nyílik ezerszám a virág,
Nem csak a húszéveseké a világ.
Ajjajj. . .
Egy évesek, két évesek énekeljetek,
Harmincasok, negyvenesek táncra keljetek,
Ötvenesek, hetvenesek ti is jöjjetek,
Dalra fel, dalra fel, így mondjátok el!
Nemcsak a húszéveseké a világ:
Az Úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály
A réten nyilik ezerszám a virág,
Nem csak a húszéveseké a világ.
Húszévesek, felétek még annyit mondhatok,
Húszévesnek lenni sajnos múló állapot.
Igy az, aki ma húszéves, holnap huszonegy,
Jöttök majd, jöttök majd
És énekelitek:
Nemcsak a húszéveseké a világ:
Az uton még poroszkál
Nede néhány korosztály.
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek lányok, legyünk jó barátok!
Jó hírt én úgy öregbítek, hogy énekelek,
Jöjjetek hát öreg barátok, s énekeljetek!
Ábrándozó nyugdíjasok tartsatok velem,
Teljes lesz, teljes lesz az én dalseregem.
Nem csak a húszéveseké a világ;
Az úton még poroszkál
Nemde néhány korosztály.
A réten mindenki talál virágot,
Hát gyertek lányok, legyünk jó barátok!
Marimama
Gratulálok a 105 000. -hez!!!!!!