Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Amerika uj elnoke?
Waoooooooo!!!!!!!!!!
ugy USA-ban elok, mint szerte a vilagon, kinek volt szerencseje latni szemelyesen a demokratikus kongresszust?
70 ezer ember!
erdekes lesz tudni, hogy Obama elnok lesz e?
barki lesz az elnok, magyarok is ilyen vagy olyan formaban elobb vagy utobb erintettek lesznek.
Kinek mi a velemenye?
egyaltalan ki tud hozzaszolni???????????
Most mar ertem, hogy mit mondtal---
IGEN, ---persze, allitolag mindenkit mindenre lehet kenyszeriteni kinzassal. Emberetol fugg, de az atlag ember inkabb "bevall" mindent csak hogy ne fajjon semmi.
Szoval, a kinzassal elert vallomasok rendszerint hazugsagok.
Ezert gyerekes es primitiv dolog a kinzas.
Civilizalt orszagokban nincs is megengedve.
Es a Geneva Convention is megtiltotta a kinzast.
No, de ki az aki odafigyel manapsag?
Mindentol fuggetlenul, itt Amerikaban is jol teszed, ha elkerulod a rendoroket, nem csak Magyarorszagon!
Azok is sokszor rataposnak az emberekre, es kinozzak a fogolyt.
De, hozzateszem hogy nem mindenki ilyen.
Peldaul a McCain soha semmit sem vallott be amikor hadifogoly volt, pedig ma is meg nyomorek az akkor kapott kinzasoktol..
Ezek a dolgok, karakterhez kapcsolodnak.
Szoval, ideje volt mar, hogy kaptunk egy uj amerikai kormanyt, amely ezeket a dolgokat eliteli.
De, csak varj, majd ha jon a nagy EHSE'G!! Akkor le fogjak taposni es loni egymast egy darab kenyerert!!
A primitiv nep mindenhol ocsmany es durva.
Itt is, nalatok is.
Csak ne eljetek ujbol at az Andrassy ut 60-as idoket!!!
nem kivanom sem neked sem masnak, hogy odajussatok megint amikor Magyar oli a Magyart, es a falaknak is fulei vannak.
sajnalom, hogy ennyire felnia kell Mgayrorszagon.....
azt hittem, az ilyesmik mar eltuntek........
"es megis forog fold"---ugye?
Most Azsian van a sor.
ugylatszik ma este nem lesz alvas...........
Ezt a konyvet szerezd meg, ha lehet:
Szerelmi háromszögMichael KordaPONTOSAN megtudhatod, hogy ki olte meg Kennedyt!!!!!!!!JLX KiadóMarilyn Monroe, a hollywoodi legenda egyáltalán nem "buta szőkeség". Egy Beverly Hills-i partin találkozik a fiatal John F. Kennedy-vel. De Bobby, John öccse sem tud ellenállni Marilyn varázsának... E különleges regény középpontjában korunk legismertebb és egyben legtragikusabb szerelmi háromszöge áll. Korda zseniális jellemábrázoló, a szereplők szinte kilépnek elénk a könyvoldalakról. Mesterien szövi a cselekmény szálait, a történelmi tények között fellelhető kisebb-nagyobb hézagokat nagyszerűen kitölti írói fantáziája, így mindent megtudhatunk a huszadik század halhatatlan bálványainak életéről.
Online ár: 3 000 Ft Eredeti ár: 3 750 FtHa vizbefojtanak es nem engednek aludni, akkor meg te is bevallanad, hogy megolted Kennedy-t.
Hat ezert fel.
re: 9974
na, latod, nincs mitol tartanod.
good night
".........Szerintem. A tortenelmi tapasztalat, 2001
kornyeke, Irak... "
Szerintem, ( es ma mar 80%-a az amerikai nepnek is abban hisz,) hogy Irak megtamadasa egy oriasi marhasag volt.
Saddam Hussein egy "strongman" azaz diktator volt, de egyben olyan remekul ELNYOMOTT mindenkit, hogy c s e n d volt a kulonbozo vallasok es torzsek kozott.
Nos, amiota mi "felszabaditottuk" oket-azota robbantgatjak egymast, es minket is.
Az USA eredetileg segitette a Talibant a szovjet ellen. emlekszel??
Most a Taliban az ellenseg.
ERGO.... ?????
Mr. Cheney belevitte az USA-t egy remenytelen haboruba.
Teljesen a mancsaban tartotta a szegeny, iszakos Busht.
Ki lett ettol billiomos??
Cheney.
----es a Sweiz----akik meg ma is foleg abbol elnek, hogy fegyvereket adnak el MINDENKINEK---mindegy, melyik oldalrol van szo.
Obama ma bejelentette, hogy CSAK AKKOR fog katonakat kuldeni barhova is, ha-(es amikor) valaki megtamadja az USA-t.
Kivancsiak vagyunk......... fenntartasokkal.........
igy is valami 70 billio lesz az iden a katonaskodas.........
annyiban igaza van a forumvezetonek (Houston) hogy kerdezi: "kinek a penze megy el majd erre is?"...
valaszom, (velemenyem): NEM Amerika penze----eloszor is Europa fog tonkremenni megint.
Joccakat.
Probaltad amit ajanlasz?
En irtam es azonnal valaszt is kaptam!
FBI ezt valaszolta:
Your search - tanit-anni - did not match any documents.
No pages were found containing "tanit-anni".
Suggestions: Make sure all words are spelled correctly.Try different keywords.Try more general keywords.
CIA meg ezt mondja:
Search found 0 documents from 6735 searched. More indicates better match.
SZERINTED:
"Ha az egy masik orszagban tortenik, sot,ha csak azt hisszuk, hogy egy masik orszagban ilyen tortenik, az eleg ok arra, hogy megtamadja az USA azt az orszagot"...
megadnad a fennti mondatodra a forrast?
Szerintem. A tortenelmi tapasztalat, 2001 kornyeke, Irak...
Es, ha mar ennel tartunk----szokasos minden bemasolt ciknek a forrasat is megadni.
http://index.hu/kulfold/2009/05/22/zsinagoga t_es_katonai_repulot_akartak_merenyelni/
nem volt szokas, de vezessuk be, egyetertek
Miert felsz az FBI-tol es a CIA-tol, ha nem tettel semmi rosszat Amerika ellen???
Mire az kiderul... meggyozoen tudnak kerdezoskodni....
Na, mivan t--t---???
Elhallgattal???????????
persze, Magyarorszagon, meg ma is pofozzak es jol feneken verik a gyerekeket.
NALTOK nincs CIA??
Ide nyugodtan irhatsz barmit is:
https://www.cia.gov/
vagy
http://www. fbi.gov/
Tortura, kinzas:
A poll has sparked debate among Christians about torture.
The men first ordered Ken Cordier to strip naked.
They then forced him face-down to the ground and pinned his arms and legs. One of them grabbed a fan belt from a truck and began flogging Cordier. When it was over, they returned another day with a new approach. They slung a rope around Cordier's neck, pulled him back like a bow and beat him with their fists.
"You could tell they enjoyed it," Cordier says. "They had that look in their eyes and they grinned."
This is how Cordier described being tortured.
A survey conducted by the Pew Forum on Religion and Public Life found that white evangelical Christians are more likely to support torture than people who rarely or never attend religious services.
A survey conducted by the Pew Forum on Religion and Public Life found that white evangelical Christians are more likely to support torture than people who rarely or never attend religious services.
The Geneva Convention says that "no physical or mental torture, nor any other form of coercion, may be inflicted on prisoners of war." The U.N. Convention Against Torture defines torture as any act by which severe pain or suffering, "whether physical or mental," is inflicted on a person.
http://www.cnn.com/2009/US/05/22/torture.chris tian/index.html
En, helyedben inkabb tartanek a ti magyar kozegeitektol,----nem gondolod, hogy AZOK is elolvassak a beirasaidat???
Miert felsz az FBI-tol es a CIA-tol, ha nem tettel semmi rosszat Amerika ellen???
SZERINTED:
"Ha az egy masik orszagban tortenik, sot,ha csak azt hisszuk, hogy egy masik orszagban ilyen tortenik, az eleg ok arra, hogy megtamadja az USA azt az orszagot"...
megadnad a fennti mondatodra a forrast?
Es, ha mar ennel tartunk----szokasos minden bemasolt ciknek a forrasat is megadni.
koszonom
Es ha valaszolnak, honnan fogom tudni, hogy az igazat valaszoltak-e?
Ha nem irok ide tobbet, az azt jelenti, hogy szemelyesen jottek el a valasszal...
Motto: Elvtárs, érted jöttünk, nem ellened! ;-)
Ezek rendkívül erőszakos emberek zsidókat akartak ölni, utána pedig katonai repülőket robbantani, mondta az ügyész arról a négy muszlim férfiról, akiket New Yorkban kaptak el. A vád szerint belföldi terrorizmusra készültek, ugyanis felesküdtek a dzsihádra.
Négy muszlim vallású, büntetett előéletű merénylő tervezett támadásokat New York-i zsinagógák és katonai repülőgépek ellen, írta a pénteki The New York Times. Az amerikai biztonsági hatóságok "belföldi terrorizmust" emlegetnek. A négy merénylő (a 45 éves James Cromitie, a 28 éves David Williams, a 32 éves Onta Williams amerikai, valamint a 27 éves Laguerre Payen haiti állampolgár) börtönben várja a bírósági eljárást.
"Ezek rendkívül erőszakos emberek, nagy veszélyt jelentenek a társadalomra, zsidókat akartak meggyilkolni", mondta Eric Snyder ügyész. Marilyn Reader védőügyvéd elmondta, hogy az egyik gyanúsított, a haiti Payen tudathasadásos elmezavarban és bipoláris mániás depresszióban szenved, és olvasni, írni sem tud angolul. A börtönviselt négy férfi a rendőrség feltételezése szerint raboskodásuk idején válhatott az iszlám hit egy radikális szárnyának követőjévé. Nincs tudomás arról, hogy kapcsolatban álltak volna az al-Kaida terrorszervezettel.
A terrormerényleteket tervező csoport vezetője a korábban 12 évet börtönben ült James Cromitie volt, aki azután választotta ki a zsinagógákat célpontul, hogy kijelentette: a legjobb célpontot, a Világkereskedelmi Központot már találat érte. Raymond Kelly New York-i rendőrfőnök előző nap közölte, hogy a négy férfi dzsihádra, vagyis szent háborúra készült.
adocean( 'adoceanindexhuohdebtprvm', 0, 0 ) ado.slave('adoceanindexhuohdebtprvm', {myMaster: '3RbhkqMYrJdGkReegNkOGBRQLEwSLtAOXDgc27vVvG7.D7' });A legnépesebb amerikai város Bronx negyedében szerdán este tartóztatták le a merényletet tervezőket, amikor azok két zsinagóga előtt általuk igazi robbanószerkezetnek hitt, kocsiba rejtett álpokolgépeket helyeztek el. Mindkét autóba 17 kilogramm C-4 plasztik robbanóanyagot raktak. A veszélytelen szerkezeteket a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egy álcázott ügynöke adta el nekik korábban.
A négy merénylő Bronxból a nemzeti gárda New Yorktól 70 mérföldre északra fekvő newburghi repülőterére tervezett utazni, hogy ott – szintén az FBI által hatástalanított – Stinger rakétákkal támadásokat hajtson végre katonai repülőgépek ellen. A New York-i rendőrfőnök elmondta: a merénylőket felháborította, hogy az amerikai erők mennyi muzulmán hittestvérüket ölik meg Afganisztánban és Pakisztánban.
Mindegyikük ellen vádat emeltek, mondván: összeesküvést szőttek tömegpusztító fegyvereknek az Egyesült Államok területén történő bevetésére, és egy másik vádpontban, amely szerint rakétákat akartak használni. Mindegyik vádpont alapján külön-külön is életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki.
--
Ha az egy masik orszagban tortenik, sot,ha csak azt hisszuk, hogy egy masik orszagban ilyen tortenik, az eleg ok arra, hogy megtamadja az USA azt az orszagot.
Mi lesz most?
kerdezd meg a CIA-t es az FBI-t.
Elvergre irhatsz nekik!!
Erdekes lesz megtudni, hogy valaszolnak-e neked.
Reszvetem, eldobhatod a hitelkartyaidat!
During a bill-signing ceremony at the White House, President Obama praised the new law, which was the culmination of several years of work by consumer groups and Democrats to rein in what they say are abusive practices that prey on consumers.
"We're here today for a bill that will make a big difference," said Obama.
Obama was joined by, among others, the bill's Democratic sponsors: Sen. Chris Dodd of Connecticut and Rep. Carolyn Maloney of New York. Sen. Richard Shelby of Alabama, a top Senate Republican who negotiated a final deal to pass the bill, also attended.
The House and Senate passed the legislation by overwhelming bipartisan margins earlier this week, despite strong objections by banking industry advocates who say it could result in tightened credit to Americans.
Shares of American Express (AXP, Fortune 500), Capital One (COF, Fortune 500) and Discover Financial (DFS, Fortune 500) traded lower on Friday.
Ez meg rohejes:
The law also includes an unrelated measure allowing people to carry guns into national parks.
Nearly 80% of American families have a credit card, and 44% of families carry a balance on their credit cards, according to the White House.
Ha Houstonhoz hasonloan sokan bezarjak a hitelszamlajukat a torveny miatt, akkor ez a szam valtozhat. Meglatjuk, sokan vannak-e akik ugy gondolkoznak, mint H.
In recent months, credit card companies have been raising fees and interest rates. From November 2008 to February 2009, rates increased from an average to 13.08% from 12.02%, according to a Federal Reserve Board report.
Vajon ezeket hogyan kerdeztek ki?
Alkalmaztak-e vizbefojtasos vallatast?
Vagy azt csak az USA teruleten kivul szabad alkalmazni, es csak nem USA polgarok ellen?
Ha igen, akkor miert nem?
"mivel maguknak nincs, egyet sem nyitnak, valahova ugy erzik jarni kell a szajukkal a wc-re...hat idetalaltak!
mivel maguknak nincs, egyet sem nyitnak, valahova ugy erzik jarni kell a szajukkal a wc-re...hat idetalaltak!"
Hogy mondhatod a sajat topikodra, hogy ez itt egy WC???????????
The Associated Press The Associated Press – Thu May 21, 6:21 pm ET
Authorities say they have foiled many home-grown terrorism plots since Sept. 11, 2001:
• MAY 2003: A naturalized U.S. citizen from Kashmir living in Columbus, Ohio, is accused of planning to destroy the Brooklyn Bridge, pleads guilty to supporting al-Qaida and is sentenced to 20 years in prison.
• JUNE 2003: The FBI charges a group of men in Virginia with being part of a conspiracy to support holy war overseas. In all, 11 men eventually were convicted in what the government described as a "Virginia jihad network" that used paintball games as training.
• AUGUST 2004: U.S. authorities announce evidence of a yearslong plot to attack financial institutions in New York, Washington and Newark, N.J. Eventually, five men plead guilty in London.
• AUGUST 2004: Two men are arrested on the eve of the Republican National Convention in New York on suspicion of plotting to blow up a subway station. They are sentenced to prison.
• AUGUST 2004: Authorities arrest two leaders of a mosque in Albany, N.Y., and charge them with aiding in a plot to buy a grenade launcher to assassinate a Pakistani diplomat. They are later convicted of counts relating to money laundering and conspiracy.
• AUGUST 2005: Four California men, one the founder of a radical Islamic prison group, are accused of conspiring to attack Los Angeles-area military bases, synagogues and other targets. Three were convicted; one awaits trial.
• FEBRUARY 2006: Three men are arrested in Toledo, Ohio, on suspicion of providing material support to terrorists. One is accused of downloading videos on the use of suicide-bomb vests.
• APRIL 2006: Two Georgia men are accused of videotaping buildings in the Washington area, including the Capitol and the World Bank, and sending the video to a London extremist active on jihadist Web sites.
• JUNE 2006: The FBI announces arrests in Miami and Atlanta in the early stages of a plot to destroy the Sears Tower in Chicago, FBI offices and other buildings. A federal jury convicted five men of plotting to join forces with al-Qaida. A sixth was acquitted.
• JULY 2006: U.S. authorities announce the arrest of Assem Hammoud, a Lebanese man they claim was plotting to bomb New York City train tunnels to flood the financial district.
• MAY 2007: Six men were arrested in a suspected plot to attack soldiers at Fort Dix in New Jersey. Five were convicted of conspiring to kill military personnel and four were sentenced to life in prison; another got 33 years.
• JUNE 2007: Four Muslim men are accused of plotting to destroy New York's Kennedy Airport, kill thousands of people and blow up a jet fuel artery. They have pleaded not guilty.
• MAY 2009: Four men are charged in New York with plotting to attack synagogues and shoot down a military plane.
A gyilkosok itt elnek koztunk!!!!!!!!! :-(((
http://www.getyouhome.gov/html/eng_map.html
Simplify your travel checklist!
On June 1, 2009, U.S. citizens returning home from Canada, Mexico, the Caribbean or Bermuda, by land or sea, will be required to present one of the travel documents listed below.
Many of these documents are already available, and obtaining one now will ensure that you are ready on June 1, 2009, when they will be required.
U.S. Passport – This is an internationally recognized travel document that verifies a person’s identity and nationality. It is accepted for travel by air, land and sea.
U.S. Passport Card – This is a new, limited-use travel document that fits in your wallet and costs less than a U.S. Passport. It is only valid for travel by land and sea.
Enhanced Driver’s License (EDL) – Several states and Canadian provinces are issuing this driver’s license or identification document that denotes identity and citizenship. It is specifically designed for cross-border travel into the U.S. by land or sea.
Trusted Traveler Program Cards – NEXUS, SENTRI or FAST enrollment cards can speed your entry into the U.S. and are issued only to pre-approved, low-risk travelers. The cards are valid for use at land or sea; the NEXUS card can be used in airports with a NEXUS kiosk.
Special Groups – Information for Children, Groups of Children, Native Americans, "Closed Loop" Cruises, U.S. Lawful Permanent Residents, Ferries and Small Boats, and Boaters..
Knowing what documents are required and having them ready when you return home will help streamline the entry process and ensure your return to the U.S. is as smooth as possible.
A topik temajahoz:
Barack Obama téves kísérletnek nevezte a guantánamói börtöntábort, de azt is mondta, hogy senkit nem engednek szabadon, aki veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra. Az elnök csütörtökön nemzetbiztonsági beszédet mondott. Dick Cheney volt amerikai alelnök élesen bírálta Obama terrorizmuspolitikáját, és védelmébe vette azokat a vallatási módszereket, amelyeket Obama kínzásnak minősített.
A Guantánamón őrzött terrorgyanús foglyok közül néhányan maximális biztonságú amerikai börtönökbe kerülhetnek, jelentette ki az amerikai elnök csütörtökön a washingtoni nemzeti levéltárban.
Az amerikai alkotmány eredeti szövege előtt mondott nemzetbiztonsági beszédében Barack Obama kijelentette, elnökként legfőbb kötelessége az Egyesült Államok biztonságának szavatolása; senkit nem fognak szabadon engedni, aki veszélyt jelent Amerikára.
Megerősítette, hogy be akarja zárni a guantánamói börtöntábort, amit eltakarítandó zűrzavarnak, téves kísérletnek minősített. Azt mondta, a tábort már 2010 elején is be lehetne zárni, ha addig meg tudják teremteni az ehhez szükséges jogi feltételeket, írja a BBC. Szerinte nem a tábor bezárása, hanem annak létezése veszélyezteti Amerika nemzetbiztonságát, a tábor csak segítette az al-Kaidát a toborzásban.
Kijelentette, a guantánamói tábor működtetése visszavetette a jogállamiságot és Amerika legnagyobb nemzetközi erősségét, erkölcsi tekintélyét. Amerika szerinte utat vesztett a terrorizmus elleni háborúban az utóbbi nyolc évben. Hangsúlyozta, meg kell szüntetni a Bush-kormány idején a terrorellenes küzdelem jegyében alkalmazott ad hoc jogi szemléletet, ami nem hatékony és nem fenntartható. Meggyőződése szerint az Egyesült Államok meg tudja őrizni biztonságát anélkül, hogy fel kellene adnia hagyományos értékeit és törvényeit.
Azt mondta, Amerika háborúban áll az al-Kaidával - tudni lehet, hogy az továbbra is támadásokat tervez -, ezért fel kell készülni a modern fenyegetésekre. Világossá tette ugyanakkor, a Bush-kormány durva vallatási módszereit, köztük a vízbefojtást szimuláló eljárást nem tartja a leghatékonyabb vallatási eszköznek.
A Bush-kormány alelnöke szerint az úgynevezett kiterjesztett vallatási módszerek - közöttük a jogvédők által bírált fullasztásos technika - "jogszerűek, sikeresek és helyénvalók" voltak. Szerinte egyáltalán nem volt bölcs döntés, hogy Obama betiltotta ezen módszereket, mert ez csökkenti az amerikaiak biztonságát.
intelegenciajuk az valoban nincs nekik
elobb utobb -> elobb-utobb
paron -> paran
egyenlore - egyelore
http://helyesiras.blog.hu/2007/04/04/egyenlore_vs_egy enlore
Nem! Egyenlőre a focicsapatok állnak, amikor még senki nem rúgott gólt. Esetleg lehet egy mindenre hasonlító ízű jellegtelen üdítőital egyen lőre. Azt viszont, hogy „jelenleg még” úgy kell írni, hogy „egyelőre”.
Ajánlott: „Egyelőre még nem tudom, ráérek-e este.”
Ajánlott: „Még nem dőlt el a meccs, a két csapat egyenlőre áll.”
http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=227737
Tessek megtanulni: egyelőre: nem egyenlő : egyenlőre
El tetszik lenni tevedve lenni.
Ezek nyilvanos topikok, nem meghivasosak. Epp az a lenyeguk.
Ha nem tetszik akarni, hogy az egesz vilagrol barki beleolvasson, ha kedve ugy hozza beleszoljon, akkor tessek magan levlistat nyitni (pl a yahoogroops kivalo erre, ott lehet meghivasos listat uzemeltetni, ingyen), vagy magan emailekben is meg lehet beszelni, amihez a nem meghivottakat nem tartanak kivanatosnak..
szia Zapa
nincs nekik, sot , sem tudasuk, sem intelegenciajuk, sem tehetseguk arra hogy nyitnanak egy topikot, ahol egesz nap Obama dicsoseget zenghetnek. Es egymas kozott elbeszelgethetnenek.
Allitom, egyszer nem mennek bele irni!
de...
mivel maguknak nincs, egyet sem nyitnak, valahova ugy erzik jarni kell a szajukkal a wc-re...hat idetalaltak!
Dol beloluk!
szerintem, ha az nlc nem tesz az ellen, hogy EZT a szemetseget, keretlenul bemenni topikokba, csak azert hogy belesz@@@@ nem valtoztat, allitom, hogy az nlc elobb utobb a sohava fog sullyedni.
mert normalis emberek nehezen turik a barmok tarsasagat.
mondanam hogy ha annyira mindent jol tudnak, beszelgetnenek maguk kozott!
De latod.......AZT NEM TUDJAK, ARRA KEPTELENEK!
de...es megint csak az nlc -t hibaztatom, akarcsak amikor azt hallom hogy egy bunost szabadon engednek a birosag...
a bunos a hibas? NEM!!!!
A TORVENY AZ...
HOGY MEGENGEDI, HOGY LEHETOVE TESZI!
mar beszelgetunk rola paron, hogy itt hagyjuk AZ OKOSOKNAK...szivem szerint az egesz topikot, mivel en inditottam...KITOROLNEM...jarjanak mashova a szajukkal WC-RE...
egyenlore nincs valaszom az nlc-tol.
de ha elmentunk, megigerem, hogy teged priviben tajekoztatlak.!
Olyan jo volt ez a topik!!!!!!!!
Vitaztunk, informaciot csereltunk, neha nem ertettunk egyet, pl. leiw es en Clintonrol, de mindig meghallgattuk a masikat. Nem ertem miert kell egy jo topikot szetzuzni idiota, reszeg, kioktato, kotekedo hozzaszolasokkal, magatartassal.
Bemasoljak ugyanazt. Unjak mar meg!!!!!
Find a life!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
http://magicafe.hu/news.php?nid=906
A deákné vászna ősmeséjének veleje -ahogyan a vagabundus verselményből kiszedegetém:
Élt valaha egy deák Máté, falun, aki elszánta magát, hogy ő bizony retkeslábú, repedtsarkú, rossztartású, kormosképű, fonásban-szövésben görnyedetthátú lyányt feleségül nem veszen, csakis olyat, aki , hogymondjam finoman, nyaktól lefelé fitnessz, fölfelé pedig babyface. Na, el is vette egy özvegy megfelelően kényes lányát, Ilkót. Telt múlt az idő, s a diák, hazajővén a munkából, egyre nagyobb kupit talált a lakásban. A koron még a mosogatást nem találták föl, de pl a fehér vásznakat időnként mosták, de szapulták is. A deák egyik barátja azt tanácsolta, hogy tettesse magát halottnak, így majd meglátja, mit tészen az asszony: ha még egy tiszta ingje sincsen. (Máma már nehéz elképzelnünk, hogy mit akart az asszony a tiszta inggel.)
"Jaj uram, jaj uram, háromingő jó uram!
Az egyiket szántam, másikat gondoltam,
Harmadik istentudja, főv, van szapuban."
Szegény értelmiségi asszony (a korban a textilárut a parasztság még maga-maga állította elő...) hova kapjon? Szövőszéke nincsen -mégha egy kis orsó fonala lyánykorából, ha, egy tökben. (Bio-módon készítették tárolóedényeiket...) Ígyen aztán szegény Máté diák holttetemét használta szövőszékül:
"Lába ujján fonal végét megkötötte vala,
Ritka fogaiban fonált matolála
Lába ujjaira s fogára hálolá."
Így készült volna tehát a deákné vászna, nonszensz, elképzelhetjük. És há-há, most már ismerős lehet a szitu, hiszen ma is van sok olydolog, ami ílyes kipkedés-kapkodásban, inkább verbalis születik meg. (Merthogy az ura "holtetemét" még szövöszékként valahogy fölhálóztaa cérnával a szövéshez, de hogy azon az inget sohase szőtte meg...)
Tovább nem tűrheté, Máté deák fölugrék:
>>Nem látod-é, kurva leánya, ki vagyok?
Húrt hálolál rám, agg eb, pengő lant vagyok!
Nem különb.
Mondhatni ugyanolyan.
Egyik tizenkilenc. Masik egy hijan husz.
Egyik kutya, masik eb.
Na, tudod azthittem te mas vagy.....de tevedtem.
Te sem vagy jobb a Deakne vasznanal.
Ha GONOSZ es IDIOTA cimkekkel illetnek, akkor igen.
Eszembe jutott egy gyerekkori szolas-mondas.
Aki mondja masra, az mondja magara.
Milyen emlekeket nem kever fel bennem Houston?!
ja, akkor veled nem beszelgetek tobbe!
tudod miert?
mert beszelgetni szeretek, akik NORMALIS HANGOT utnek meg.
de talan ismered azt a szep magyar kozmondast:
AKI MASNAK VERMET AS.......MAGA ESIK BELE!
latod , ez a nagy kulonbseg te es en kozottem:
en nem kivanom az ado emelest
en nem kivanom hogy minel kevesebb maradjon a zsebedben
en nem kivanom hogy munkanelkuli legyel
sot meg AZT SEM KIVANOM HOGY A VIZSZAMLAD MEGNOLJON!
BYE!!!!!!!!!!!!!"
1. Mert Te nem szeretsz vitatkozni...
2. Es ha NAGYBETUKKEL IRSZ, az olyan, mintha KIABALNAL internet etikett szerint. Szoval akkor ki hasznal normalis hangot?
3. Egyik legfobb kincsunk a viz. Ha felemelik a viz arat, akkor kevesebbet fogyaszt belole az ember. Ergo, nemileg korlatozodik a pazarlas. 26$ nem sok a havi vizszamlaert.
4. A tied lehet, hogy noL, az enyem csak noni fog.
http://www.gyakorikerdesek.hu/tudomanyok__helyesiras __42915-hogyan-helyes-no-vagy-nol
Szia!
Aki veled nincs egy velemenyen, az mind idota?
EZT TE mondod!
EN ilyet nem mondtam!
de ugylatom te kimondottan elvezed hogy majd az adora fogsz keresni!
en nem!
ahany haz, annyi szokas! "
Nem, en ezt kerdeztem. Ott a kerdojel utana.
"EL LEHET AM IM A SOK IDIOTANAK HULYULNI....DE A VEGEN KI NEVET?
EN , MERT A SOK IDIOTA CSAK OSZTJA AZ ESZT! PEDIG NEM SOK VAN NEKIK!
DE MAJD MIKOR AZ ERSZENYE IS ERZI...KI FOG SIRNI???? "
Te korabban a fentieket irtad. Szerinted ebbol mire kovetkeztet az ember?
Szia leiw, valami olyasfele, de nem terebelyesedik nagyon, direkt azert vettuk ezt. Nekem nagyon tetszik meg az ezustfenyo, de az hatalmasra megtud am noni, igy azt kilottuk, igy ez lett megveve.
Tudod szerintem csakis az otthoni paprikabol finom a lecso, szoval ezert probalkozom vele, amugy most hetvegen lattam a Fredmeyer-ben edeset es eros hungarian wax-ot. De ha nem jon ossze akkor a marketten veszek a termeloktol, nem messze tolunk van egy nagy farm ahol termesztik, tavaly toluk vettem es keszitettem lecsot belole, amit elraktam es most azt esszuk.
Meg menyi napig vagytok oda ?
a vitatkozok, illetve a kotozkodokkel kapcsolatban, el tudok kepzelni sok minden felet vitatkozni,
de hogy valaki ANNAK oruljon hogy egyre tobb lesz az ado??????
http://www.metazin.hu/node/1745
Az emberiség nagyjai ősidők óta keresik a népek boldogságának titkát. Az amerikai publicista szerint az emberek elégedettsége elsősorban az adóktól függ: minél magasabbak az adók, annál nagyobb a boldogság.
„Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet adatai szerint Dánia, Finnország és Hollandia polgárai a legelégedettebbek az életükkel. A boldogságnak számos összetevője van: az egészség, a jólét, a vagyon, a szabadidő, a szoros családi és társadalmi kapcsolatok. De a legboldogabb népekre a magas adószint is jellemző” – írja Thomas Kostigen a Marketwatch pénzügyi portálon.
Kostigen szerint a boldogság titka mindenekelőtt az adórendszerben rejlik: az észak-európai országok a magas adók miatt boldogok. Kétségtelen, hogy a boldogság-indexek és az adóelvonás-listák élén rendre ugyanazok az államok állnak.
„Az észak-európaiak fizetik a világon a legmagasabb adókat – a dánok például jövedelmük közel kétharmadát. Akkor hát minek örülnek? Annak, amit a magas adókért cserébe kapnak” – véli Kostigen. A magas adókból futja a bőkezű jóléti intézményrendszer fenntartására: színvonalas egészségügyre, oktatásra, magas nyugdíjakra, munkanélküli segélyre és (az egy éven át járó) anyasági támogatásra.
Nem az a baj tehát, ha magasak az adók, hanem ha rosszul gazdálkodik az állam. Az amerikaiak többsége azért tekinti lopásnak az adókat, és tiltakozik az adóemelés ellen, mert a kormány felesleges dolgokra, egyebek között hadikiadásokra fordítja a bevételeket, miközben a polgárok 15 százalékának nincs egészségbiztosítása. (Nem csoda hát, ha az Egyesült Államok csak 11. a boldogságlistán.)
Te most ezt komolyan kerdezed ? vagy te is kotekedni akarsz ?
a vitatkozok, illetve a kotozkodokkel kapcsolatban, el tudok kepzelni sok minden felet vitatkozni,
de hogy valaki ANNAK oruljon hogy egyre tobb lesz az ado???????
Ha a kerdes az, hogy adot emelnek, vagy kiengedik a bortontoltelekeket es elbocsajtjak a rendorseg allomanyak felet... lehet valsztani:
In one of the more extreme measures, Illinois Gov. Pat Quinn has proposed a 50% increase in state personal income and corporate taxes. He's struggling to close a nearly $11.6 billion budget gap for fiscal 2010.
The governor wants to increase the personal income tax rate to 4.5%, up from the current 3%, and the corporate tax rate to 7.2%, up from 4.8% now. To offset some of the spike, the personal exemption would triple to $6,000.
The hike would bring in an additional $2.8 billion in personal income tax revenue and $350 million in corporate taxes.
Without this revenue, Illinois might have to let out 6,000 prisoners early and lay off half the state troopers, among other spending cuts, said Quinn,
Szerintem Magyarorszagon kevesebb okod van felni toluk. A magyarok nem bantottak oket.
Talan ha megismerik, ki volt Szanto Kovacs Janos, ugy gondoljak majd, hogy ok is ilyen szanto kovacs janosok voltak.
Te irtad:
Every American with a credit card will see sweeping changes in the market, with limits on sudden hikes in interest rates that drive consumers deeper into debt.
Ez szerinted baj... hogy hirtelen kamatemelessel nem lehet adossagba kergetni a polgart...
Ez csokkenti a bankok jovedelmet. Te veluk sirsz? Bankar vagy?
Neked jo az, ha polgartarsaid nem tudjak fizetni a hirtelen felemelt kamatot?
Megall az esz.
Ezt angolul bullshitnek nevezik.
Miutan valaki nem fizet, azutan felemelik a kolcsonenek a kamatat, vagy ha valaki kesik egy napot a fizetessel
Te beszopod ezt a meset?
Es 5000 ember dolgozik azon egyetlen allaban, hogy emelgesse a kamatokat?
Milyen hiszekeny vagy...
Ezutan is emelhetik a kamatot, csak szolniuk kell elore. Kinos, mi?
Jobban meggondoljak majd, hogy kinek adnak hitelt. Ez okozta avalsagot, hogy szandekosan olyanoknak hiteleztek, akirol tudtak, hogy nem fogjak birni fizetni, arra szamoltak, hogy majd jol megszedik magukat a felemelt kamatokkal, buntetesekkel, csak tullottek a celon, olyan sokan nem tudnak fizetni, hogy leesett az ingatlanok ara.
Sajat dugajukba doltek... es most a te adodobol fizeti ki oket az allam.
Az ellen tiltakozol,sirsz, karogsz. Varju. Egyetertek
De most jon egy torveny, ami ugyanezt hivatott megelozni a hitelkartyak kapcsan, az ellen is karogsz?
Tessek eldonteni, vagy az egyik ellen, vagy a masik ellen.
The practice of charging higher rates and fees to cardholders with risky credit was devised as a means to protect lenders against the risk of default while keeping costs low for consumers who paid their bill on time, said Edward Yingling, president and CEO of the American Bankers Association, which lobbied against the legislation.
Yingling says the new rules will limit the card companies' ability to price according to risk.
Two of the opposing senators — GOP Sen. John Thune and Democratic Sen. Tim Johnson — were from South Dakota, where thousands of jobs depend on the industry.
Thune estimated up to 5,000 workers in the state would lose their jobs as a result of the changes.
WASHINGTON — Every American with a credit card will see sweeping changes in the market, with limits on sudden hikes in interest rates that drive consumers deeper into debt. Even cardholders who pay off their balance each month may face new annual fees or lose out on lucrative rewards programs.
"This cements a victory for every American consumer who has ever suffered at the hands of the credit card industry," said Sen. Christopher Dodd, D-Conn., chairman of the Banking Committee.
But there will be losers too.
Banks, which oppose the legislation, will need to make up the cost somewhere, and cardholders who pay off their balance in full each month could see new annual fees and lucrative rewards programs canceled.
Credit could become harder to come by too.
WASHINGTON — In a rare, bipartisan defeat for President Barack Obama, the Senate voted overwhelmingly Wednesday to keep the prison at Guantanamo Bay open for the foreseeable future and forbid the transfer of any detainees to facilities in the United States.
He added Obama has not yet decided where some of the detainees will be sent. A presidential commission is studying the issue.
The administration asked for $80 million to close the facility. Obama promised repeatedly as a presidential candidate to shut down the prison, calling it a blot on the international image of the United States.
Obama came to office pledging a dramatic change in George W. Bush's terrorism policy. In the months since, he has woven an uncertain course, occasionally angering liberals.
ezzel problemam van, mikor nalam hulyebbek, meg olyanok, akik eletukben nem volt sajat uzletuk, (lasd Obama) mindig az ALLAMNAK DOLGOZTAK , akarja nekem megmondani hogy kell penzt kezelni.
Nosza rajta, alakits partod, indulj a valasztason, ha megvalasztanak, akkor majd te diktalsz, te mondod meg nekik.
Vagy legalabb keress egy olyan jeloltet, akivel egyetertesz, menj dolgozz a kampanyaban, tamogasd penzzel.
Igy mukodik a demokracia.
Azzal, hogy itt KARogsz egy magyar forumon, par ELVtarsadnak, attol semmi nem fog valtozni.
Okos Varju.
a vitatkozok, illetve a kotozkodokkel kapcsolatban, el tudok kepzelni sok minden felet vitatkozni,
de hogy valaki ANNAK oruljon hogy egyre tobb lesz az ado???????
ez nekem magas!
aki tobbet akar fizetni, sosem banom....fizessen..ha nem tud vele semmi okosabbat , vagy jobbat csinalni.
DE AZ EN ADOM HAGYJAK BEKEBEN, ES NE AKARJAK MEGMONDANI MIT TEGYEK A SAJAT PENZEMMEL...
ezzel problemam van, mikor nalam hulyebbek, meg olyanok, akik eletukben nem volt sajat uzletuk, (lasd Obama) mindig az ALLAMNAK DOLGOZTAK , akarja nekem megmondani hogy kell penzt kezelni.
AZT nehezen viselem el!
persze majd jonnek, hogy en nem vagyok milliomos, bezzeg Obama az...akkor ki a jo uzletember!
a differncia az, hogy en BECSULETTEL KERESTEM MEG amim van...
nem hazugsaggal loptam ossze...
OOOOOOOORIASI DIFFERENCIA!
persze mindig voltak akik felneztek a CSALOKRA, HAGUZOKRA, ES TOLVAJOKRA.!
en nem kivanom hogy minel kevesebb maradjon a zsebedben
Van fogalmad arrol mibe kerul az orvosi ellatas annak, akinek nincs biztositasa?
hat ez a citromfa a parom "faja"...gondozgatja, ide teszi , oda teszi.. most teli van friss uj levellel, de meg mindig a contanerben van.
szerintem mar ott is marad, amig ki nem novi!
orulok hogy megusztatok...szo szerint! es nem usztatok!
no latod, a kerdesed hogy mi van ha egy viziting office nem hirdet, hogy akarnak majd sok turistat?
a kovetkezo kerdes, hogy Obama lett a Crysler "fomufti"ja igy most o szabja meg mennyit hirdethet a Chrysler Co.... ilyen sem volt meg, de majd most lesz!
aztan csak figyelj, hogy hany Crysler lesz eladva, foleg hogy most is csodbe van, amikor meg sokat hirdethettek!
Kepzeld hogy ugy jottunk ki Floridabol hogy Jacksonwille-nel a 295-os lupe-nal talan ket autora lattunk elore olyan embertelen eso volt de leallni sem mertunk mert nem tudtunk volna biztonsagosan kihajtani a leallosavba. Elottunk egy kamion araszolt, folyton hirtelenul fekezett, a szivrohamot hozta rank mert olyan kozel kerul mindig! Kozel egy oran at! Georgiaban is esett, a kozepe tajan elallt, itt sutott a nap, bementunk a Visitor Centerbe hogy keressunk egy valami regies ultetvenyt amit mindig meg akartunk nezni, hat az irodajuk zarva volt, prospektust nem tettek ki, azzal hogy nincs ra keret nyitva tartani hetkozben a turista irodat! Hat hogy akarnak ezek bizniszt csinalni, igy elesnek a letesitmenyek a belepodijaktol, a turistak az erdekes latnivaloktol aztan majd nem fognak jonni! Azert igy is lattunk dolgokat, holnap megyunk tovabb es lesz meg nehany varos ahova behajtunk, nemigazan igyekszunk haza. Vacsoranal beszivtam 2 koktelt, majd megbanom holnap, mama egyelore vidam vagyok tole, meg a Lalival is megkostoltattam de rabeszelni nem tudtam hogy o is igyon, ki nem allhatja az alkoholt. Az uszomedence vize nem tul meleg de meg oda is bemegyunk mindjart, legalabbis megprobalom, ha nem megy akkor hagyom a fenebe, ugy kezmelegnak ereztem, futott,- de a levego az lehult......ugy sejtem hogy holnap mar megint szedhetem elo a hosszunadragot...Mar aruljak a georgiai barackot, kis kosarakban az ut mellett, paradicsomot es a dinnyet.....hat nem sok kedvem van hazamenni, jo a ferjjel utazgatni, evkozben csak hetvegen talalkozunk meg este, jo egyutt tolteni a napot.....megyek mert felszemmel latom hogy nem sok van hatra az ujsagbol.......talan holnap is lesz kompjuter, kezdek remenykedni.....Az amirol beszelgettunk, tudod mirol, meglesz? Jo lenne! Majd irok privit de mama mar nem tudok.......
Remelem, azt is felemelik, foleg feletek!
ja...elnezest!
fogalmam nem volt hogy te azon kivul hogy szeretsz vitatkozni, kotekedni, meg GONOSZ IS VAGY!
ja, akkor veled nem beszelgetek tobbe!
tudod miert?
mert beszelgetni szeretek, akik NORMALIS HANGOT utnek meg.
de talan ismered azt a szep magyar kozmondast:
AKI MASNAK VERMET AS.......MAGA ESIK BELE!
latod , ez a nagy kulonbseg te es en kozottem:
en nem kivanom az ado emelest
en nem kivanom hogy minel kevesebb maradjon a zsebedben
en nem kivanom hogy munkanelkuli legyel
sot meg AZT SEM KIVANOM HOGY A VIZSZAMLAD MEGNOLJON!
BYE!!!!!!!!!!!!!
Aki veled nincs egy velemenyen, az mind idota?
EZT TE mondod!
EN ilyet nem mondtam!
de ugylatom te kimondottan elvezed hogy majd az adora fogsz keresni!
en nem!
ahany haz, annyi szokas!
Jesse Ventura schools The View’s Elisabeth Hasselbeck on torture
“If waterboarding is OK, why don’t we let our police do it to suspects so they can learn what they know?” he asked. “If waterboarding is OK, why didn’t we waterboard [Timothy] McVeigh and Nichols, the Oklahoma City bombers, to find out if there were more people involved? … We only seem to waterboard Muslims… Have we waterboarded anyone else? Name me someone else who has been waterboarded.”
“If we hadn’t waterboarded to begin with, none of this would be a controversy, would it? Torture is torture. If you’re going to be a country that follows the rule of law, which we are, torture is illegal.”
Jesse Ventura is surprisingly wise.
http://www.youtube.com/watch?v=ObiRJ1LsWBc
Erdemes megnezni az egeszet, zsenialis!!!!
Jajj, de fajdalmas!
Wine taxes would rise by 49 cents per bottle, from the current 21 cents
Egy uveg bor 49 centtel fog tobbe kerulni.
Percentage-wise, wine drinkers would take the biggest hit, a 233 percent tax increase per bottle.
igen 233% emeles
Egy uveg bor 49 centtel fog tobbe kerulni.
Ki fogod birni?
Hany uveg bort iszol egy heten, hogy ezert erdemes cikket irni, jajveszekelni?
Ha ezert cserebe ingyenes orvosi ellatast kap minden allampolgar, akkor szerintem megerte! Sajnalod toluk?
Egyeszeru: ne igyal tobb bort, ne vegyel tobb cigarettat, akkor a te penzedbol nem kapnak.
"nem sok a sok....vagy sok a sok? MIKOR VALIK SOK-KA A SOK, BABOCAS!!!!
EL LEHET AM IM A SOK IDIOTANAK HULYULNI....DE A VEGEN KI NEVET?
EN , MERT A SOK IDIOTA CSAK OSZTJA AZ ESZT! PEDIG NEM SOK VAN NEKIK!
DE MAJD MIKOR AZ ERSZENYE IS ERZI...KI FOG SIRNI???? "
Aki veled nincs egy velemenyen, az mind idota?
most sajnos ki kell abranditsalak!
en kifizetem a kerteszt, a tobbi az o dolga, a viz szamlam meg miota itt vagyok, telen , nyaron, akarmit csinalunk 26 dollar egy honapra.
remelem ezen nem lesz 200% ado!!!!
Mit mondtam?
amikor azt mondta a Messias hogy a szegeny ember nem lesz adoztatva, majd csak a gazdag es a corporation!!! az okos, mindentudo libik nem hittek el, engem gunyoltak ki!!!!
aztan mi volt az elso tax emeles????
a CIGARATTA!!!!
es a statisztika szerint minnel szegenyebb annal nagyobb aranyu a dohanyzas! 100,000 felett mar csak 12% a lakosagnak dohanyzik...
AKKOR AZT MONDTAM a kovetkezo lesz az ital es a benzin...
a libik kinevettek!!!!! most en nevetek:
Joe Six-Pack may have to hand over nearly $2 more for a case of beer to help provide health insurance for all.
Details of the proposed beer tax are described in a Senate Finance Committee document distributed to lawmakers before a closed-door meeting Wednesday.
Senators are focusing on how to pay for expanding health insurance for an estimated 50 million uninsured Americans, a cost that could range to some $1.5 trillion over 10 years.
You can't raise that from beer money alone.
Lawmakers are looking at an extensive list of spending cuts and tax increases, including a new levy on the value of job-based health insurance. The latter proposal seems to be gaining ground. It could lead to higher income taxes for some people with particularly generous job-based health
Taxes on wine and hard liquor would also go up.
And there might be a new tax on soda and other sugary drinks blamed for contributing to obesity. A tax of 3 cents per 12-ounce drink would raise about $50 billion over 10 years, according to congressional estimates. Diet drinks, however, wouldn't be taxed.
Wine taxes would rise by 49 cents per bottle, from the current 21 cents.
tax on hard liquor would increase by 40 cents per fifth, from the current $2.14.
Percentage-wise, wine drinkers would take the biggest hit, a 233 percent tax increase per bottle.
233 %!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
nesze nektek FREE HEALTH INSURANCE!!!!
The beer tax would rise by 145 percent per six-pack.
nem sok a sok....vagy sok a sok? MIKOR VALIK SOK-KA A SOK, BABOCAS!!!!
EL LEHET AM IM A SOK IDIOTANAK HULYULNI....DE A VEGEN KI NEVET?
EN , MERT A SOK IDIOTA CSAK OSZTJA AZ ESZT! PEDIG NEM SOK VAN NEKIK!
DE MAJD MIKOR AZ ERSZENYE IS ERZI...KI FOG SIRNI????
EN MEG CSAK
Te nem okos vagy, hanem egy nagy barom.
Jobb lett volna, ha anyad meg apad kisszeket csinalnak helyetted.
Te nem vagy normalis, a lelked melyeig mocskos vagy.
Meg mindig nem tokeletesen hasznalod taniit-anni a kozpontozast.
Ne menjel taniit-anni...
Itt van, hogy mik valtoznak. Melyik az ami ellen kifogasod van?
Retroactive rate hikes: Both bills ban hikes to interest rates on existing balances. So say you carry a $1,000 balance at 8%. If the rate on your card changes, the new rate will apply only to new purchases going forward—the issuer won’t be able to start charging 19% on the previous balance. The only catch: If you fail to comply with a debt repayment workout plan or if you are more than 30 days (House bill) or 60 days (Senate bill) late on payments, all bets are off. What’s more, both bills prevent issuers from raising your interest rate during the first year of the card account.
Penalty periods: If you are late and your rate goes up, the Senate bill states that if you pay your bill on time for 6 months in a row, you can reclaim the lower rate.
Advance notification: Time was, your issuer could jack your card’s rate and only give you 15 days notice. No more. Both bills require that issuers must give you 45 days notice before making significant interest rate, fee and finance charge increases.
Teaser rates: Both bills require that promotional rates must be offered for at least six months.
Payment allocation: You may have a balance transfer on your card at one rate, while other purchases or balances accrue interest at a different, higher rate. Before this legislation, banks could apply your payment to the balance with the lowest interest rate first—so your more costly balance just kept racking up interest. Now, payments in excess of the minimum amount owed must first be applied to the balance with the highest interest rate first, and then to remaining balances in descending order.
Due dates: Credit card statements must be mailed 21 days before the bill is due, up from the current 14. And no more odd timing deadlines for payments—payments received by 5 p.m. on the due date are on time. Payments with due dates that fall on holidays or weekends must be accepted by the next business day.
Over-the-limit fees: Before, if you tried to charge above your credit limit, the issuer would approve the transaction and slap you with an “over-the-limit” fee. Now, consumers must opt in for over-the-limit approval—and the fees that come with it.
Cards for young adults: The House bill stipulates that banks can’t issue cards to un-emancipated minors under the age of 18 unless a parent is the account holder. It also limits college students to just one credit card, sets credit limits to a percentage of the student’s income and requires parents to approve increases to credit limits on joint accounts. The Senate bill takes it even further, eliminating credit cards for people under the age of 21 unless an adult co-signs or they can show proof of income.
Gift cards: The House bill doesn’t touch them, but the Senate bill states that gift cards can’t expire in less than five years. Retailers selling Visa, MasterCard, American Express or Discover-branded gift cards will have to print information on dormancy fees—charged when the card goes unused for a while—right on the cards themselves.
Universal default: Both bills eliminate this practice, which allows a card issuer to raise your rates if it learns that you were late on another card.
Account closings: The Senate bill doesn’t address it, but the House bill requires an issuer give you 30 days notice before it closes your account.
A rokasat hallgatja, nezi, a FOX-ot.
Tobbi mind liberalis hazaarulo szemet banda.
Logika! Merre jarsz?
ugy leszel "megbuntetve" hogy amig ma a hitel kartyak (legalabb is az enyem mind 0% es nincs evi dijam) ez megszunik!
Ha belegondolsz, te ingyen hasznalod a hitelkartyadat, ezen a banknak semmi haszna nincsen, azt valakitol be kell szedje...
Buntetes az, ha fizetned kell egy szolgaltatasert, amit hasznalsz?
azt mondta, "valakitol be kell szedni azt amit akik nem fizetnek elbukjuk"....szoszerint...angolul EZT mondta..
Igen, valakinek fizetni kell Houston helyett, es ezentul lehet, hogy Houston is fizetni fog... reszvetem.
Mirol szol a hitelkartya torveny? Hogy elore kell szoljon a bank, mielott kamatot emel. Baj?
Hogy ha egyszer felvett a polgar adott feltetellel egy kolcsont, akkor a bank azon egyoldaluan ne valtoztathasson. Baj?
Szerintem teljesen fair, igazsagos es jo torveny.
mas:
egesz Florida flood watch alatt van!
lehult a levego? vagy paras meleg az esotol?
A flood watch az azt jelenti, hogy figyelni kell, kiaradhatnak a folyok, patakok, vizmosasok megtelhetnek, az utakat, telkeket viz araszthatja el, ami nem tud el/le-folyni.
A lehulo levego ritkan okoz ilyet, a paras meleg meg ritkabban.
Az ok egyszeruen tobb eso, mint amennyit a talaj be tud szivni, a csatorna, a folyo el tud vezetni.
Eso volt.
nem haragszol remelem ha azt irom hogy nekem olyan mindegy te mit hiszel el mit nem...majd meglatod...mikor mar teged IS erint!
az pedig hogy miert "buntetik" akik a jo fizetok????
a multkor egy financial news showban meginterjuoltak egy bank igaztatot, attol ugyan ezt kerdezte a riporter, amit te, hogy miert a "jo kuncsaftot" buntetik...
a CEO NEVETETT.....
azt mondta, "valakitol be kell szedni azt amit akik nem fizetnek elbukjuk"....szoszerint...angolul EZT mondta..
mire a riporter: "nem gondolja hogy ez serto azokra akik becsuletesen fizetnek?"
a krapek csak mosolygott!
nezzel tobb financial hireket, sok ERDEKESET FOGSZ HALLANI!
hogy mit terveznek a penzednek!!!
IDOZOJELBE tettem hogy buntetve!!!
ugy leszel "megbuntetve" hogy amig ma a hitel kartyak (legalabb is az enyem mind 0% es nincs evi dijam) ez megszunik!
lesz helyette evi dij, es elveszik a kedvezmenyeket.
csak ugy mellesleg hadd kerdezzem meg toled:
TE NEM HALLGATSZ HIREKET?????
mert ezeket amiket beirok , nem a kisujjabol szopikazom, hanem a hirekbe hallom!!!!
tovabba:
You can't find the time to visit the graves of our greatest generation because you don't want to offend the Germans but make time to visit a mosque in Turkey . You offended our dead and every veteran when you give the Germans more respect than the people who saved the German people from themselves. What's the matter with you?
I am convinced that you and the members of your administration have the historical and intellectual depth of a mud puddle and should be ashamed of yourselves, all of you. You are so self-righteously offended by the big bankers and the American automobile manufacturers yet do nothing about the real thieves in this situation, Mr. Dodd, Mr. Frank, Franklin Raines, Jamie Gorelic, the Fannie Mae bonuses, and the Freddie Mac bonuses. What do you intend to do about them? Anything? I seriously doubt it.
What about the U.S. House members passing out $9.1 million in bonuses to their staff members -- on top of the $2.5 million in automatic pay raises that lawmakers gave themselves? I understand the average House aide got a 17% bonus. I took a 5% cut in my pay to save jobs with my employer.
Sincerely,You haven't said anything about that. Who authorized that? I surely didn't! Executives at Fannie Mae and Freddie Mac will be receiving $210 million in bonuses over an eighteen-month period, that's $45 million more than the AIG bonuses. In fact, Fannie and Freddie executives have already been awarded $51 million -- not a bad take. Who authorized that and why haven't you expressed your outrage at this group who are largely responsible for the economic mess we have right now.
I resent that you take me and my fellow citizens as brain-dead and not caring about what you idiots do. We are watching what you are doing and we are getting increasingly fed up with all of you. I also want you to know that I personally find just about everything you do and say to be offensive to every one of my sensibilities. I promise you that I will work tirelessly to see that you do not get a chance to spend two terms destroying my beautiful country.
Every Real American
" AZOKAT FOGJAK "MEGBUNTETNI"....VAGYIS TOLUK LESZ EXTRA PENZ BESZEDVE!!!"
Meg a stimuluskent adott penzt vissza fogjak a jovo evi adoban kerni. Nem hiszem.
Miert buntetnek a jo crediteseket?
ma kaptam ezt az emailt!
tudom, lesz aki olvassa es egyetert, es lesz akit verrig bosszant.
en EGYETERTETTEM A LEVELLEL...azert teszem be!
AMEN!
WOW!!! This lady should run for President!! She is right on the money, and she's not afraid to take credit for it either!! She left her name and phone number at the end!
This letter you are about to read was written by a 4th grade teacher this past week. She even gave the world her telephone and fax numbers. We are in dire need of more true American citizens who are proud of OUR United States of America . WAKE UP AMERICA . . . please . . . before it is too late!
April 27, 2009
The White House
1600 Pennsylvania Avenue NW
Washington , DC 20500
I have had it with you and your administration, sir. Your conduct on your recent trip overseas has convinced me that you are not an adequate representative of the United States of America collectively or of me personally.
You are so obsessed with appeasing the Europeans and the Muslim world that you have abdicated the responsibilities of the President of the United States of America . You are responsible to the citizens of the United States .
You are not responsible to the peoples of any other country on earth. I personally resent that you go around the world apologizing for the United States telling Europeans that we are arrogant and do not care about their status in the world. Sir, what do you think the First World War and the Second World War were all about if not the consideration of the peoples of Europe ? Are you brain dead? What do you think the Marshall Plan was all about? Do you not understand or know the history of the 20th century? Where do you get off telling a Muslim country that the United States does not consider itself a Christian country? Have you not read the Declaration of Independence or the Constitution of the United States ? This country was founded on Judeo-Christian ethics and the principles governing this country, at least until you came along, come directly from this heritage. Do you not understand this?
Your bowing to the king of Saudi Arabia is an affront to all Americans. Our President does not bow down to anyone, let alone the king of Saudi Arabia . You don't show Great Britain , our best and one of our oldest allies, the respect they deserve yet you bow down to the king of Saudi Arabia . How dare you, sir! How dare you!
ALCU..........ACLU akar lenni...a fenne enne meg oket, akar hogy vannak a betuik...hazaaru mocskos csapat..
minden eppen csak nem civic erdekekert harcolo csoport! lehet hogy valamikor annak szantak, es normalis, hazaszereto emberekbol allt, es valoban a polgari jogokert kuzdottek.
mara mar egy elfajzott sokszor allam ellenes extra szelsobal liberalis banda!
no hogy mar valami jo hir is legyen, a szenatorok 96-4 aranyban NEM FOGADTAK EL a Messias indivanyat hogy becsukni a GITMO-t es behozni a terroristakat az USA-ba.
Obama esznelkul, terv nelkul igergetet, EZ IS egyik igere volt, persze fogalma sem volt akkor sem, meg most sem, hogy HOGYAN.
egyenlore mig valaki nem all elo egy JO tervel, marad minden a regiben!
ez a 2dik jo dontes az elmult honapokban...amiert az ALCU prusszkol!
(az also volt hogy Obama nem egyezett bele hogy a 2 ezer kep public legyen)
ebben az egeszben tudod mi az erdekes?
hogy teljesen mit mondtak, kivel baratkoztak, mi volt a star mogott es a baratai... minden mindegy volt! CSAK O LEGYEN A KIRALY!
tisztara megbolonditottak a nepet, illetve, azokat AKIKET LEHETETT!
kb 51%
ugyhogy most majd ami tortenik....pont jo!
tegnap hallottam hogy azzal hogy a Messias beleugatott a bankok hogy kell kezeljek a kredit kartyakat IS - ugye ez is mar az o hataskorebe tartozik ! - most a bankok ugy fognak kiszurni a neppel hogy akiknek jo a kreditjuk, meg rendesen fizetnek, meg kifizetik a ho vegen, AZOKAT FOGJAK "MEGBUNTETNI"....VAGYIS TOLUK LESZ EXTRA PENZ BESZEDVE!!!
ugy kell nekik, minek hagytak magukat ELHULYITENI!
Szia Leiw, igen mar kesz van a kiskert ? ha annak lehet nevezni egyaltalan, majd lefotozom es atkuldom neked, hogy lasd nem egy nagy vasziszdasz, mivel picike. De mit szolt a norway spruce-omhoz ? En teljesen odaig vagyok erte, kapott egy kis halacskat is, meg banannak a hejat, szoval remelem megmarad a draga.
Most vasarnap meg a zoldseges kertunket takoltuk ossze, es kirakom a magyar paprika palantaimat, amiket en neveltem, meg veszek sok-sok paradicsom palantat, meg amiket jonak latok, ugyanis bekoszontott a jo ido, a mai nap kivetelevel, ugyanis bolond modjara fujt a szel.
Jol kifogtatok a floridai utat, hogy a fene vinne el, gyorsan alljatok onnan tovabb, es varjuk a fotokat.
Meggyogyultunk, de nalam kozrejatszott az allergia is. Tervezgetunk egy hosszabb hetveget valahova, ahol a janykank kiaztathatja magat, de nem mondjuk neki, mert akkor nem lehet vele birni. Most akartunk menni, de mivel a deck-et csinaljuk, mert egy kicsit megsullyedt, meg festesre is szorul, szoval van mit csinalnunk. Aztan meg az ablakos mestert is felkell keresnunk, hogy adjon arajanlatott, mert a konyhaablakat es a Nicole szobajanak abalakat akarjuk kicserelni.
Tovabbi jo szorakozast nektek es foleg esomenteset.
Ezzel nem csak te vagy igy, hanem en is. De en ezt csak elotte hallottam a manoken felesgetol mielott megvalasztottak a ferjet a fo muftinak.
Most gondolom mar buszke amerikai es az orszagara is buszke.
hat megmondom oszinten bulvar lapokat en sem olvasok!
nem szeretem mikor valakirol CSAK diszhimnuszt zengenek...a jo, az okos, a szep, a szorgalmas..szoval maga a foldre szallt...tehetseg!
szerintem nem o gondozza sem a kertet (kiveve mikor fenykepeztek) sem a kutyakat. No de persze biztos van helyette sokkal fontosabb tehendoi is, ez vegett nem kritizalnam.
az vegett viszont kritizaltam, hogy mint egyszeru - mint irtad- csaladbol szarmazo valaki, elvegezhetett egy nagyon jo es hires egyetemet, es volt jo munkaja, es egy ilyen ember azt mondja :meg sosem voltam buszke az orszagomra.....
no nekem itt jo lement a szememben!
de hat ez en vagyok, van akinel pont ezzel lett nagyon jo!
Sportnak is jó a kert, egy óra kertészkedés elfáraszt úgy,mint egy óra edzőterem,ráadásul csak kimegyek a kertbe,jó levegőre.
Michelle állítólag megmondta a szolgáknak,hogy a lányoknak maguknak kell megvetniük az ágyat és nem segíthetnek.
Én elsősorban és nem csak a pénz miatt csinálok kertet,hanem az egsészség miatt.
Igen, én is erre tippelek.
Azért azt hallottam Mrs. egészen szegény családból származott,apja kazánfűtő volt, a bátyja híres kosaras lett.
Vagy ez is csk pr?
Mostanában eléggé le vagyok maradva a bulvárhírek olvasásával:)))
nem tudom merre elsz, de nalunk nem olcso hobby a kerteszkedes!
egy egy palanta 3-5 dollar ami mar nagyobb mint a kisujjam.
ugyhogy olyan kertet fenntartani mint egy botanikus kert, ott mar eleg sok penz van befektetve, es aki fenntartja ideje is kell hogy legyen.
azt csak a fenykepezes vegett csinalta hogy kapalt!
Lattam, nezte hogy hol all a fenykepesz, hogy ugy forduljon hogy lassak a kapat a kezeben.
Szerintem eleteben most volt eloszor ! nem baj, friss zoldfele sosem art!
ugye illik hogy kutya is legyen, no most mar az is van! Azt is lefenykepeztek elolrol hatulrol...
Persze azert nem aggodom hogy faj Michelle dereka, akar a rendszeres kapalastol, akar a kutya ellatasatol!
publicity nagyon fontos!
es igen jol ertenek hozza!
hadd tegyek!