Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Amerika uj elnoke?
Waoooooooo!!!!!!!!!!
ugy USA-ban elok, mint szerte a vilagon, kinek volt szerencseje latni szemelyesen a demokratikus kongresszust?
70 ezer ember!
erdekes lesz tudni, hogy Obama elnok lesz e?
barki lesz az elnok, magyarok is ilyen vagy olyan formaban elobb vagy utobb erintettek lesznek.
Kinek mi a velemenye?
egyaltalan ki tud hozzaszolni???????????
Ezzel nekem nincs bajom, ha valaki elvhű...
Hjusztonnak mindegy kit jelölt volna McCain, ha egy háromlábú grizzyl-medvét,akkor is a republikánusokra szavaz.
Elvhű.
Egyszer jártam Amerikában.
Volt amerikai tanárnőm, aki azt mondta, náluk egyetemi tananyag az, ami Magyarországon középiskolai.
Nem azt mondtam, hogy minden amcsi hülye, de összességében valami nem stimmel velük.
Ilyet például, hogy ráírni a mogyorós zacsira, hogy ne a zacskót nyeljem le egészben, hanem a tartalmát vegyem ki
Fetrengtem a röhögéstől...
Michael Moore is pénzből él, mint mindenki - egyértelmű, hogy hatásvadász filmeket gyárt. Az a borzasztó, hogy igaz, amikről filmet csinál...
Ja és egy vicc Bush-ról meg Irakról:
- Honnan tudják, hogy tömegpusztító fegyverei vannak Iraknak?
- Kérem, eltettük a számlákat!
Ugye bebizonyosodott, hogy semmilyen tömegpusztító fegyvert nem találtak Irakban, egyszóval hazudtak.
A terrorizmust csírájában el kell fojtani - ez igaz. De akkor mi van az amerikai tömegpusztító fegyverekkel?
Értem, tehát amikor a topicnyitó ír moderálni való stílusban, az nem probléma, mert nem Obamát támogatja.
Ok, értem!
Ettől függetlenül ugyanúgy beírom a véleményem, nem azért, hogy bárki válaszoljon rá, hanem mert ez a topic szól arról, hogy ki legyen Amerika új elnöke.
A sértődékenyekkel nem tudok mit kezdeni - üljenek be egy sarokba.
Na, abban viszont egyetertek veled, hogy a Juliani csunya eliras volt.
Amugy tenyleg tobb republikanus parti ir Amerikabol itt az nlc-n, en peldaul nem vagyok az, bar nehany alapelvukkel egyetertek.
Na azert mielott telebombazod a topikot, nehany eszrevetel:
1) Michael Moore filmjei is a profitert keszulnek, igy termeszetesen hatasvadaszok. De Amerika nagy reszen biztonsagban erzik magukat az emberek, peldaul en is.
Az meg, hogy 300millio emberre tobb devians gyilkos jut, mint 10milliora, az evidens nem?
2) Hagyjuk ezt az amerikai okos/buta dumat. Mas az oktatasi rendszer, arra fokuszalnak, ami itt zajlik. Teny, hogy tobbet tanulnak az itteni irodalomrol, tortenelemrol, de nem butabbak egy atlag magyarnal, sot, nagyobb a gyakorlati tudasuk, onallobbak.
Aztan nezd meg Magyarorszagot, sajnos csuszik le a PISA-felmeresen evrol-evre, es otthon is vannak butak, akik max. Blikk magazint fogtak a kezukbe irodalomkent es nem tudjak, mikor uralkodott Matyas kiraly stb.
Unom, hogy aki szidja az amerikaiakat az ugy tesz, mintha Magyarorszagon csupa agytroszt elne, aki muzeumba, konyvtarba jarkal.
Mondd, hany amerikait ismersz? Hanyszor jartal itt?
3) Szeptember 11 azert nem olyan egyszeru eset, mert utana voltak tamadasok pl. a madridi metroban is, ok peldaul mit vetettek? A terrorizmust csirajaban el kell fojtani, attol fuggetlenul, hogy az iraki haboruval en sem ertek egyet.
Az emberek nem érdemelté meg a halált.
Amerika viszont számíthatott már egy kis megleckéztetésre! Amíg játssza az önjelölt világ csendőrét, addig ne várja azt, hogy mindenki orra essen előtte. Amerika foglalkozzon a saját ügyeivel. Senki sem kérte, hogy pattogjon. Szept 11 volt a pofánvágás. Nem tanult belőle!
És csak az szólhat hozzá, aki nem Obama-t támogatja..?
Nem viselitek el a másik véleményét...?
Amerikai létedre nem igazán megy neked az angol!
Opra: OpraH
Juliani: Giuliani
Vagy én figyelek jobban nálad?
Akkor miért nem mész egy angol nyelvű amerikai fórumra...?
Hisz nem is magyar vagy, hanem amerikai..
Ez a származása, de hány olyan van, aki nem azt mondja, hogy ő német vagy görög, hanem csak a dédapja volt az. Ő már amerikai....
Oszt meg is látszik a szellemi színvonalán egynéhánynak...
Houston, csak most jutottam gepkozelbe, es most is rohanok. Utana olvastalak benneteket itt kozben. Sajnalom, hogy sikeresen felreertettelek a multkor, de mindent szepen elmagyaraztal utolag, igy minden OK. Csak ezt akartam tudomasodra hozni. Irtad, lezarod a topikodat, de ugy latom, a magyarorszagi ertetlenkedok, gonoszkodok majdnem teljesen lekoptak, mert csak ennyit tudnak mondani, "minden ameriaki ember hulye". Legalabbis a sajat batyam az iden ezzel fogadott koszones helyett, sot a kisebbik fia is, akit teljesen o nevel. Kamasz gyerek, egy sajat gondolata nincs, csak az apjat ismetli. Ot percig hulyeztek, amikor megszolaltam, en akkor mar megyek is, erre kijelentettek, hogy ok nem is hulyeztek le engem. Hat igy van ez valahogy. Kerdeztem aztan, annyira hulyenek latszom? AA, nem, dehogy. Akkor mar erositem a szabalyt, egy kivetel legalabb van. Szoval, orulok neked, mar annak, amit irtal. Azota en is "Palinkozelbe" jutottam, mondtam en, ez elobb utobb megtortenik. Hat en nem vagyok odaig attol, amit eddig lattam belole. En Hillaryt sajnalom es hianyolom. Ha valaki, hat o kellett volna nekunk.
Egyebkent a magyarorszagi magyarok persze, hogy nem ertik, hizen aki Magyarorszagon jut hatalomhoz, az meggazdagszik, mig az USA-ban elotte is meg utana is el kell szamolnia a vagyonaval. EZt sem ertik, es meg szamtalan egyeb dolgot sem. A hibakat asszem mi tudjuk itt legjobban, hiszen mi elunk itt. Azt is egybol tudjuk, mi kamu mi nem. Ok meg "hallottak"valamit. Szoval a "hulyeamarikazokat" nem kell a szivunkre venni, ok ugy sem valtoznak, a helyukre kell oket tenni. En is azt hittem, okos batyam van, ... mar nem hiszem. Hogy egy szinesz is lehet elnok? Ja, meg kormanyzo is, itt az is ember. Sot meg az oregember is ember. Mc Cain fitalkoraban hu de jo pasi volt, ha most nezne ugy ki, atyam. !!!!!!!
Igen......
a barataim mondjak szinten...."valami lesz"...." nagy budos lesz"...
mert ami lesz, ( mindegy ki lesz elnok)---az nagy haboru lesz.
Es ne gondolja senki, hogy ami most van az egy NAGY haboru!
Ez most SEMMI----csupa volunteerokkal puffogtatnak az utcasarkokon valahol Irakba.
Az csak egy PROBA!!!!
Nem kell elfelejteni, hogy nincsen most "draft", de LESZ az is !!!
Az egyik fiam earospace design-ben dolgozik. Most csinalnak rengetek unmanned vehicles-t. (Nem tudom az mi magyarul...)
Boeing , es mas nagy companyk. A franciak is most azon dolgoznak.
Es satellite systemek ahhoz hogy latni lehet messzirol hova bombazni.
Ronda vilag, mindenhol.
na, joccakat.
ja...en meg ugy mondom:
FIGYELEK!
nezem ki mit mond, mit csinalnak, mondanak, igernek, aztan valami majd lesz.
Igen, Houston, a 2 VP-k kozott October 2ikan lesz Washington Universitybe, de nemtom mikor lesz TV-n.
En kire tennek penz egyenlore? Egyikre sem, ez most csakis "hazard jatek" .
Majd meglatjuk mondta vakember.. (cool.)
vagy, ahogy a fiam mondja: "lets chill out....."
koszi szepen Garcia, csak a fiukrol akartam "graduation" kepeket betenni, de nekem is "x"---
nem jon be a bitang.
Majd holnap megint....
jo par evvel ezelott egy magyar delegacio volt meghiva Gyurcsany mint elnok es a slepje...amibe Orban is TERMESZETESEN benne volt..
neki az nem felelt meg, ugy hallottam maga, gondolom a sajat slepjevel jott kulon gepen, nem amin a Gyurcsany es slepje jott.
majd megorul hogy nem o ul a barsonyszeken!
szerintem azert nem latod, mert meg nincs meg hogy mikor van. En sem hallottam rola, csak tudom hogy lesz.
de amikor lesz, szerintem nagyon be lesz elore harangozva.
sot, ugy hallom a VP jeloltek kozott is lesz egy "box mecs"
minden esetre, en a mai napon meg nem tudnam meg sacolni sem hogy ki lesz az elnok..
tened van akire saccolsz? (fuggetlenul hogy kedvedre valo vagy sem)
Azert ez nem csak Orbarol szol. Ami mogotte van, valoban nem kis kerdes...es ha azt nezzuk Gy. hova dorgolozik, akkor az meg rosszabbul hangzik.
Bocs az offert...nem ebbe a forumba tartozik, csak beneztem.
szoval akkor:
Profil, katt a kepekre, katt a kepek feltoltesre, katt a tallozra es utana katt a mentesre.
Most megprobaltam egy kepet feltenni, de csak egy x van a helyen nekem, lehet azert mert nem kicsinyitettem le ezt.
ja te a bemoldara akarsz kepet feltenni? azt hittem ide a hsz-hoz akarsz csatolni.
mindjart megnezem es leirom, fejbol nem emlekszem
Szia Tamas!
Ez az Orban egy gerinctelen opportunist!
szoval oda kell a szegeny magyaroknak dorgolodni ahonnan eppen kapnak valamit?
Borzaszto filozofia.
Nos, a 2 het USA vizitje alatt ugylatszik nem eleget igertunk az Orban bacsinak...
jajjjjj babam....
http://www.origo.hu/itthon/20080907-polgari-piknik-orban-a- nemzeti-erdek-a-magyarizmus-a-legfontosabb.html
Orbán: a magyarizmus a lényeg
MTI2008. 09. 07., 20:47
A több mint két hétig tartó amerikai látogatása után hazatérő politikus az útja során megjelent magyarországi sajtóvélemények kapcsán megjegyezte: nem az a lényeg, hogy Magyarországon ki a nagyobb Nyugat-, vagy Oroszország-barát, hanem az a lényeges kérdés, hogy ki a leginkább magyarbarát. "Innen kiindulva lehet aztán megmondani, hogy ha mi egy csak magyar érdekeket képviselő állásponton vagyunk, akkor abból mi következik Oroszországra és Amerikára nézve. Nem pedig fordítva" - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a nemzeti érdek mindennél fontosabb. "Ha be kell vezetni egy szót, akkor vezessük be a magyarizmust. Tehát a jobboldalnak az ideológiája a magyarizmus. A magyar érdekeket nézzük, azonosítjuk be, onnan vonunk le következtetéseket" - mondta.
A fidesz.hu szerint Orbán Viktor jobboldal ideológiája a magyarizmus - és nem az a lényeg, hogy ki nyugatbarát vagy éppen oroszbarát. Az ellenzék vezetője hosszan beszélt Oroszországról, amelynek szerinte még mindig világhatalmi törekvései vannak, egyben az energiaforrások egyedüli szállítoi akarnak lenni.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint mindennél fontosabb a nemzeti érdek, és nem az a lényeg, hogy Magyarországon ki a nagyobb USA-, vagy Oroszország-barát.
A Fidesz elnöke a "magyarizmust" nevezte a jobboldal ideológiájának, és arról is beszélt, hogy szerinte Oroszországnak világhatalmi törekvései vannak
cia Houston! mindenhol nezem a TV musorokban, es Interneten, de nem latom sehol mikor fog a McCain az Obamaval debatolni??
Te tudod?
Ird meg kerlek, nagyon koszonom, Ildy
koszi szepen Garcia, de ha bemegyek a bemlaphoz, ott csak a bemutatkozo fenykepre lehet ratallozni.
A tobbi fenykepeknek nincs gomb es nics hely
majd megnezem megint. cia
tallozz-ra kattints ra az ablak aljan. valaszd ki a kepet, es kattints ra a feltolt gombra. Eleg kicsi kepeket lehet feltenni en igy mindig kicsinyitek minden kepfelvetel elott.
elnezesed kerem, ha en felhozom szept 11...akkor az NEKED provokalas??????????
elmagyaraznad!!!!!!!!
ugylato m te meg mindig el vagy maradva, es fogalmad sincs, vagy nem illik az eszmei hitedbe, hogy vannak Amerikanak ellensegei, es AZERT tamadtak meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez a vilagcsendor elmelet mar kicsit unalmas... jelen pillanatban is hatalmas hajo megpakolva segito dolgokkal a gruzoknak, es az oroszok be vannak tojva, figyelik katonai hajoval, hogy mit pakolnak.
nehogy atomfegyver legyen gondolom! elrejtve a gyogyszer, az elelem meg a kaja kozott!
persze, ki tudja, esetleg szerinted is, fegyvert csempesznek be a voroskereszt cime alatt...
en meg hiszek abba, mert ilyen franya naiv vagyok hogy SEGITSEG erkezett szerencsetlen gruzoknak.
neked is Cia!
amint latod majdnem mindenki itt van, hiszen te nem voltal!
nem tudom hol a MsIlona, azt sem tudom mikor lattam utoljara..
te hol voltal???
gratulalok a fiaidhoz!
igen, erre gondoltam!
en is igy hallottam!
no akkor te is olyan vagy mint en, ejeli bagoly!
persze neked a gyerek vegett kelned kell, en meg szerencses vagyok, akkor kelek amikor akarok...
kellemes hetveget...ma dolgom van! majd jovok estere!
sajnos miota uj a noklapja, nekem sem megy!
olyanra kattints es kerdezd meg akitol lattal kepet feltenni, es azt kerdezd meg. nekem akarmilyen kicsi a kep, azt irja, hogy tul nagy! igy azota nem rakok fel semmit.
neked is kellemes vasarnapot
Mondjatok mar meg hogyan kell fotokat betenni erre az uj noklapjara>>>
jujj de nem birom!
Kellemes hetveget kivanok.
en is elmegyek aludni, asitozok mar. tegnap fenn voltam vagy 2-ig, olvastam...aztan reggel meg 8-kor keltem fel es azota talpon vagyok.
Jo ejt mindenkinek!
HELLLOOOOO!
Ciasztok!
Mindenki itt van??
Hol az MsIlona?
Szoval minden renben veletek?
utalom ezt az uj NLcet.
Hogy kell kepeket betenni?
a 2 fiam college grads lettek.
no ki lesz az elnok??
jaj..........
puszi Ildy
telepromter. ezt hallotam en is, hogy nem mukodott ugy ahogy kellett volna.
McCain meg allitolag gyulol ekkora tomegek elott ezzel a telepromterrel beszelni. Talan azert is volt annyira akadozo a beszede.
Ha nem akarod az ellenvelemenyt hallani, miert provokalsz es hozod ezt szoba?
Nem, termesztesen nem erdemeltek meg a dolgozni indulo civilek, turistak, new yorkiak a 9/11-et.
Viszont ha nem akart volna vilagrendorseget jatszani az USA, akkor lehet, hogy ez nem kovetkezik be.
Abban egyetertek, hogy jo otlet a ket jelolt egyuttes fellepese, ez az a mondat is jo volt, hogy bajban osszefog az amerikai, ilyenkor nincs fekete-feher, ilyen part, olyan part-ezt a szellemiseget en mindig szerettem az orszagban.
en meg akkor nem eltem Amerikaban, de ugy tudom a Kennedy csalad azert nem ez a szelso balos, liberalis demokrata kormany volt.
talan azert is tettek el lab alol
es Schwarzi felesege abbol a fajta demokrata csaladbol szarmazik.
no jo ejszakat mindenkinek...
holnap ujjabb nap jon, meglatjuk ki mit , hol mond.
Amugy az a lenyeg, hogy az uraddal egyetertsetek, azonos legyen az ertekrend.
Bar Schwarzi felesege is demokrata csaladbol szarmazik....
hallottatok hogy szept 11-en egyutt McCain es Obama fognak a helyszinen megjelenni, es beszedet mondani, New Yorkban?
ilyenkor van az, hogy nem szamit demokrata vagy republikan, ha az orszagot erinti, egyutt vagyunk, es ez azert nem semmi.
Engem talan semmi nem ingerel annyira mint mikor azt hallom otthoniaktol hogy a szept 11-et az USA megerdemelte...
ezert olni tudnek!
mert valahogy a gyulolet amit gondolom (remelem Bushra, es a politikara gondolnak) nem veszik eszre, hogy ilyenkor helyt adnak tobb ezer abszolut artatlan ember halalanak.
Az pedig rettenetes.
Azok akik a repulevel lezuhantak, melysegesen aterzem min mehettek keresztul.
ugyhogy nehogy valaki beirjon hogy amerika mit erdemel, mert nagyon csunyat fogok irni ra!
Mar irtam a masik topikon, de Sarah Palin-ban nagyon becsulom, hogy az elvei szerint el, nemcsak "papiron" pro life, hanem tamogatja a teherbe esett nagylanyat, megszulte a Down-szindromas gyereket.
Ebben a szempontban az en tiszteletemet kivivta.
minden egyes beszed amit hallottal, tobben, kimondottan professional speaker writer-ek irtak!
Obama beszedet pl 9-en!
McCain beszedet nem tudom hanyan..
de Sarah beszedeben amit olvasnia kellett (hirtelen nem jut eszembe a szo, ahonnan olvassak) kesesben volt, mint ahogy beszelt.
vagyis inkabb fejbol mondta mint olvasta, ezt tegnap hallottam.
Na, ezzel kapcsolatban a fejem a homokba dugom. Jobb, ha nem tudom. Ezert nem folyok bele annyira a politikaban sem, csak igy valasztasok kornyeken, mert mindig felidegesitem magam rajta, hogy olyan ritkan van valaki, aki a kisemberrel is torodik, nemcsak a zsebet tomi.
Nagyon kivancsi vagyok Obamara, hogy mennyire valosul ez meg, ha nyer.
Nem, ezt nem tudtam.
sajna a katonasag is is tiszta politika magasabb beosztasban. Josenak pl. ebbol lett elege es ezert ment nyugdijba azelott ahogy o eltervezte eredetileg. Pedig o nem is a Pentagonban szolgalt meg...
Szerintem ha csak a felet tudnank mi megy a szinfalak mogott, dobnank egy hatast kapasbol!
OFF
azt tudod, hogy a Cyntia Kilpatrick (aki a zoldek jeloltje), fia a detroiti polgarmester akit most mindenfele vadak miatt(tobbek kozott gyilkossag is) levaltottak? Azert ez sem semmi egy tortenet...
Na, ezt nem is tudtam, hogy taktikai dontest is hoznak hozza nem erto politikusok. En naivka azt gondoltam, hogy azt a szazados, ezredes, chief commander, tehat a csapat elen allo katona donti el, esetleg tobbekkel konzultalva.
Nem azt mondtam amugy, hogy a fele magarol szolt, hanem hogy en minimum a feleben a programjat hallgattam volna szivesebben, mint a tobbi tolteleket.
ez hulyeseg hogy a fele magarol szolt, magarol 3 bekezdesben beszelt. Amugy tenyleg eleg silany volt a beszede szegenynek.
A "change" jelszo elcsorasan en jot rohogtem:) valami mondta utana a TV-ben, hogy azt egyik sem mondja, hogy van jo change is, meg rossz change is, csak nezopont kerdese az egesz.
A haboruval es foleg ezzel a haboruval az a baj, hogy a politikusok akarjak eldonteni a katonai vezetok helyett, hogy milyen katonai taktikaval kellene ezt megnyerni. Politikusok foglalkozzanak politikaval, katonak a haboruzassal es papok a vallassal.
Ajanlom is, hogy becsuljon meg.
Amugy korabban irtad, hogy a gyerekeknek ingyenes EU-biztositast adnal, a felnotteknek meg megfizethetot-ezzel teljesen egyetertek!
Kozben vegigolvastam Bob Barr programjat, szerintem o eszes ember, es kenterbe veri (verne) McCaint. Igazad van, szimpi a programja es megvalosithato terveket tartalmaz.
Obama nekem is kicsit idealista, de ha ezt mondom a ferjemnek, o szaz oldalrol hoz ellenerveket!
Es mikor mondtam neki, hogy Magyarorszagon allami biztositas van, de 40%-ra rugnak az adok, akkor azt mondta, o fizetne ennyit, ha mindenkinek jutna...o sokkal adakozobb es liberalisabb nalam.
nalunk en fozok, mosok, takaritok, fuvet vagok, intezem a hivatalos ugyeket(penz, szamlak stb.), gyereket nevelek. Igaz meg nem dolgozok, igy siman belefer minden az idombe...
De a ferjem allitja, hogy " there's a woman behind every successful man".
Azert fotelekrol beszelve, a haborut is barsonyszekben ulo politikusok dontik el, a katonak csak kovetik a parancsot, mert erre eskudtek fel-ha egyetertenek, ha nem.
Majd ha Bush odaall az elso sorba a celkeresztbe, akkor azt mondom, hogy harcol is az elveiert, de igy csak az adofizetok penzet kolti, amit te vagy en is meg tudnank csinalni, abban a pozicioban csucsulve.
Amugy nem mondom, hogy felesleges a katonasag, hisz USA a vilag vezeto hatalma, kell a vedelem, es kell is kolteni erre.
Az meg, hogy McCain nem tanult retorikat...hat egy ember sem akadt a republikanusok kozott, aki segitett volna megirni? Mert magaval a hangjaval, artikulalassal nem volt semmi baj, es gondolom, nem egyedul irta igy sem, amit felolvasott.
De ha mondjuk a beszedenek az 50%-a a programjarol szolt volna, nem a csaladjarol, bortoneveirol es az Obamatol lopott "change" kezdetu mondatokrol, sokkal jobb lett volna.
aq haborut en is legszivesebben befejeznem, ebben egyetertek Obamaval is. De nem ugy ahogy o akarja, hogy hipp-hopp lelepunk. 3 provinciat nem adtunk meg at Iraknak teljesen, ha azt is megkapjak dolgunkat befejeztuk es johetnek a katonak haza!
PS en alt. fenn vagyok min. ejfelig miota Gracie nem jar nyaron oviba:) Ilyenkor elem ki magam a csondben, gyereknyuzsges nelkul:)
ne felejtsd, McCain nem hivatasos speaker!
Obama igen!
en becsulom oket merhetetlenul hogy a fiuk a csatateren.
mert konnyu otthon a kenyelmes fotelben itelkezni mi folyik a fronton.
Jol mondta ma egy , azt hiszem valami radio komentator volt, hogy akinek a fia a harc teren van, az maskepp fog donteni a haborurol, mint aki az iroasztal mogott ul.
de azert azt erdekesnek tartom, hogy a magyarorszagi hozzaszolok, az USA gyuloletuk kozepen elfelejtik hogy Iran milyen kozel van, ha az orult elnok valamit tenne Izrael ellen, abbol Mo. is kapna..nem is kevesett.
persze, tudom, egybol az USA lenne az oka!
akarcsak a rossz idonek! meg a globalis felmelegedesnek!
hat kimondottan jo nezni, hogy beszelgetunk....
ja, szegeny leiw egyszerre akar modern haziasszony, meg komputer szakerto lenni, ez a vege!
no de ugye ez is mar tobb mint amit a ferjek megtettek volna...vagyis mi a tanulsag?
hogy mi nok 2 kezzel ket kulonbozo dolgot is tudunk csinalni, mikozben a gyerekre is figyelunk.
volt nekem erre valamikor egy nagyon jo mondas amit talaltam, szo szerint nem tudom visszaidezni, de a lenyege az volt, hogy mi nok 5x annyit kell megtegyunk mint egy ferfinek, hogy bizonyitsunk, egyszer....de nem baj, mert nekunk az konnyen megy!
bizony nagyon sok not ismerek 2-3-4 gyerekkel, 12 oras munkaido, 1 ora ide, egy ora haza utazas, bevasarlas, fozes, es mindezt mint single mom..
ferfibe nagyon keveset ismerek aki ezt megteszi.
van egy szemelyes ismerosom (magyar holgy) 2 gyerek , ferj (aki dolgozik!!!) o pedig dolgozott, es iskolaba jart, es fozott, mikor a csalad lefekedt, elmosogatott, elkeszitette mindenki masnapi ebedjet, aztan leult TANULNI.
es ragyogoan vegzett!
igen, a ferje dolgozott!!!!
es meg mit??????
vagta hetvegen a fuvet....no bummmmm
es akkor meg o a jo ferj, mert 6 napon at dolgozik (mernok)
hany esetrol tudtunk mint ez....visszafele? en egyet sem!
ja, es mellesleg, igaz hogy geppel, de frissen sutotte a kenyeret, amibol a lunch-ot keszitette.
es mindezt 3 egesz evig!
most mar o is CSAK dolgozik, igaz ma beszeltem vele, masfel kg liszbol csinalt a gyerekeknek (akik most mar egyetemen jarnak masik varosban) kekszet az esti teajuk melle....
egyebkent nem tudom ki hogy van vele, nekem az a tapasztalatom, hogy minnel elfoglaltabb egy no, annal tobbet tud csinalni/produkalni. Ertitek mire mondom?
szerintem mert megtanulja minden percet nagyon praktikusan kihasznalni.
Szia,
te is ejjeli bagolykodsz?
Amugy Palin nekem is szimpibb, mint McCain.
Multkor irtad Bob Barrt, most utananeztem: a haborut peldaul o is befejezne.
Plain= Palin
nem tudtam nem kijavitani, mert ez a no nem PLAIN egy kicsit sem
a tegnapi meztelen Palin fotokrol elso latasra latszik, hogy photoshoposak:) Lehet, hogy te alkottad oket nem???
Amugy tegnap olvastam a wsj-ban, hogy Biden fia is szeptemberben megy Irakba deploymentbe, a Delaware National Guard-ban szolgal mint jogasz. Akkor most o is egybol unszimpi lett neked, mint Sarah Plain, akinek a fia is katona?
en is hallottam ezt meg regebben...es en sem hiszem, hogy akarmit bevaltana az igereteibol ezel kapcsolatban, egy okbol kifolyolag, nincsen ra keret es akkor sem lenne, ha nem lenne Irak. Amugy azt meg mindig nem tudja senki sem, hogy hogyan es mit csinalna meg pontosan az igeretekbol. Pedig neki mar volt masfel eve, hogy ossze szedje a gondolatait es leirja, hogy vegre mindenki tudja.
Wall Street Journalban amugy olyan jo cikkek vannak errol a valasztasrol. Ott lehet meg a legatfogobb velemenyeket olvasni es azok sem olyan fenyesek Obamaraol miota Sarah Palin megjelent a szinen...
"Mivel nincs ilyesmiben gyakorlatom a teve es a kompjuter miatt majdnem leegettem ....meg a ferjem egy darab kenyerrel a kezeben lesi a fazekat de azt hogy megkavarja azt nem...../"
ezen hangosan felnyeritettem... az en ferjem is kb. igy allna a baracklevar fozes besegitesben:)
De, szerintem meg is szeretne valositani! Igaz, nem mindent fog tudni elerni 4 ev alatt, pl. az alternativ energiaforrasokat kiaknazni nem megy ennyi ido alatt...aztan a betegsegbiztositas sem lesz mindenkinek, legalabbis az illegalisoknak...de mar annak is orulok, ha tisztes, adofizeto polgarok megengedhetnek maguknak egy foghuzast vagy sugarkezelest, ne kelljen emiatt honapokig nyomorogni.
Az iskolak es az EU-biztositas amugy sehol nem ingyenesek, ezt nem is igerte meg.
Hillary szerintem ugyanugy nem Obamat jelolte volna meg alelnoknek, ha teszem azt o nyer. Ilyenkor taktikusan kell valasztani. Es Obama ezt tette, egy tapasztaltabb szenatort kert fel.
Hillary-val szerintem az a baj, hogy sokan ismerik meg a ferje idejebol, es most a 8 ev Bush utan abszolut friss szelet akar a nep.
Szia leiw!
Amugy minden temaban tisztelem a velemenyed, de ebben most nagyon nem ertunk egyet.
Evek ota folyik a haboruskodas-kepzeld el, ha csak azokat a dollarmilliardokat az oktatasra, egeszsegugyre forditanak, mar mennyire jobb lenne. Ugyanis az is az adofizetok penzebol ment.
Es mi ertelme volt? En szivesebben adom a penzt iskolakra, korhazakra, mint egy tobbezer merfoldre zajlo gyilkolaszasra.
Amugy leirom neked, mi zavar a legjobban a republikanusokban. Itt van G.W. Bush-az apja, a penz es az osszekottetesek nelkul maximum Walmart menedzser lett volna belole. Buszken vallja, hogy kozepes rendu osztalyzatokkal jutott tovabb a Yale-en. Ittas vezetesen fogtak, a lanyai sem vetettek meg a partizast...de ok akarjak a kereszteny ertekrendet propagalni.
Es most itt van McCain, egy womanizer, a trofea-agyonmutott felesegevel egyutt, aki katonaakademiara jart, de ott a legrosszabb otben volt benne, viszont a bortonelmenyeivel kerkedik rendesen. Most sajnalatbol szavazzunk ra, vagy mi?
Ennyi erovel Obama is mondhatott volna egy-ket szot Kenyarol, ahol anyukaja nott fel...
Es Mccain, aki maga mondja, hogy a kulpolitika az erossege, nem tudja, hogy Irak es Afganisztan nem hataros...hat ilyen ember kezebe hogyan helyezzuk a sorsunkat?
Amugy vannak a republikanusoknak elvei, amivel alapban egyetertek, de mindig fogom a fejem, hogy ezeknel jobb jelolt nem volt? Aki az eszevel tunik ki, aki szeretett iskolaba jarni es jo jegyekert kuzdeni? Ez a ket utobbi jelolt siralmas volt!
Obama sokat igert, az igaz, jo ha a fele megvalosul, de McCain is igert olyat, ami nem megy marol a holnapra.
no megvan hogy Szolvenka hol hallotta amit irt...
a du. egyik kerekasztal beszelgetesnel kiderult volt valami ujsag a heten aki azt irta hogy Sarah-ra az "iskolazatlan, tudatlan " nep fog szavazni!
no ugy latom ezt gyorsan megalalta Szolvenka es nagy orommel nyugtazta.
ezert nem haragudhatunk hogy a magyarok neha miket irnak. Hiszen az amcsi liberalis lapokbol szedik, es persze megfelel a sajat hituknek is, igy aztan gyorsan magukeva teszik.
Akarcsak M. Moore filmjeinek a valosagat!
hallom a tv-ben, hogy a demokratak mar valaszoltak:
ELOPTAK ezeket a zaszlokat , amiket ok felretettek....
(a szemetesbe...marha jo!)
igen, teljesen igazad van.
es ha ott egyszer komolyan elkezdenek furni, megnezhetik az arabok, a hires Chavo meg Opec is hogy hova zuhan az olaj ara.
Mar arra a hirre hogy Bush belegyezett a parti furasba, lement vagy 50 centet galonja az utobbi honapban.
ja, es meg azt nem is beszeltuk hogy valami 600,000 nemzeti gardanak a vezere!
es ami meg EZEKNEL is fontosabb...tobb gyerekes anya.
marpedig mindnyajan tudjuk hogy ott aztan tudni kell gazdalkodni, beosztani, egyszerre tobb dolgot intezni, vagyis multi task-i !
Meg nem voltam Alaskaban, de 2 ismerosom volt, azt mondtak hogy az maga az alom... A zold zoldebb a zoldnel, es az eszaki feny egy csoda.
no nem baj, most majd megismerjuk Alaskat....igazabol!
mellesleg ahogy hallom 80% az alaszkaiak elegedettsege vele, szemben a Bush 32, es a demokrata szenat 9% ....val!
azert ez sem semmi!
Igazan akarod tudni, hogy en mit gondolok ??? Az itteni "irkalokrol" ugyis tudod mit gondolok.......
Jo valasztas volt Sarah asszony, okos, intelligens.....es kemeny is ha kell. Akik itt kopkodnek, azoknak fogalmuk sincs, hogy mifele allam is Alaszka.....csak ugy rabokik, hogy "ugyan mar Alaszka kormanyzoja?" az egy semmi........Hat keremszepen, aki meg nem tudna, Alaszka az egyik legfontosabb allam, az energiaellatas jovoje ott van biztositva az USA-nak.....nagyobb jelentoseggel bir, mint az egesz oroszok, meg szaudiak egyuttveve. Sarah asszony ezt az allamot kormanyozta ket ev ota, es sikerrel......Strategiai szempontbol is eszmeletlen fontos allam, ezt nem lehet megmagyarazni azoknak akik nem itt elnek...akik nem ismerik a napi politikai es gazdasagi esemenyeket, akik csak a bulvar sajtobol, vagy nemely "jol ertesult" tv adobol szedik az infot. Te is es en is tudjuk, hogy mifele munkat vegez egy allam kormanyzoja az USA-ban.......es micsoda orult jelentosege van Alaszkanak, es annak, hogy ott minden flottul menjen. Sarah asszony jo munkat vegzett ott, es ugyanolyan jo munkat fog vegezni Washingtonban is. Tudja mit jelent small businesst mukodtetni, es mit jelent egy allamot kormanyozni....
McCain meg egy igazi hazafi, nyugodtan hajthatja a fejet alomra minden allampolgarotok ha o lesz az elnok. Nagyszeruen kiegeszitik majd egymast.
Obama ur, haaaaaat o meg iger, iger, es meg tobbet iger.....csak az nem derult ki meg eddig az o beszedeibol sem, hogy mi a banatbol fogja az igereteit megvalositani ???????? Hat iraki haborura koltott penz nem eleg arra, hogy egy evre biztositsa pl az ingyenes eu ellatast az embereknek. Tiz iraki haboru penze se coverolja a sok igert ingyenes oktatast......vazze.........telenyom benneteket meg tobb adoval.....igaz ezt meg is mondta Aztan majd lebratyizik a muszlim brotherjeivel es akkor nezhettek......igaz mi is....tul kozel vagyunk ahhoz, hogy minket ne erintsen ez az egesz dolog.
no most ez hogy kerult elo...tobb ezer szazlo, zsakokban, a szemetesben...a demokratak kongresszusa helyen. veteranok meg a gyerekek mentettek meg a zsakokat, es most szetosztottak az emberek kozott Colorado Springen.
hogy mik vannak!
hölgy teljesen mást hirdet az elveiben,mint amit megvalósít a magánéletében, nekem nem szimpik az ilyen emberek
jaj, te, megint keversz....
emlekszel mikor Bill a Monikaval sexezett az asztal alatt a szivarral?
akkor a demokratak azt mondtak az MAGANUGY!
akkor most miert zavar teged Sarah asszony mit csinal a maganeleteben???????
egyiknel maganugy?
masiknal nem????
jaj de jo vagy!!!!!!!!!!!
es te honnan a fenebol tudod hogy en kire szavazok?
vagy azt hiszed mindenki olyan ELOITELETTEL TELJES , mint te , akar egy fal...neki lehet menni, es beverni a fejet az embernek...
juj........de rossz lehet neked!
betonfal!
te kigunyolod McCain hogy venember!
te egy venasszony lehetsz, hogy ennyire beton kemeny vagy..
mi itt, tudod inkabb mint a fiatal nyirfa...hajlunk...hol erre , hol arra,
ahogy jobb az orszagnak, a nepnek,
nem a szine , a neme , a vallasa, vagy a partja vegett valasztunk!
ennel mi mar kicsivel elobbre leptunk!
figyelj!
tanulj!
hatha meg egyszer neked is hasznodra vallik Magyarorszagon, mikor ott kell valasztani!
tudod mikor eloszor lattam Sarah nevet, kesz voltam...
no mondom, McCain eladta a Feher Hazat!
Miért voltál kész?Neked teljesen mindegy,kit jelöl MC, úgyis rájuk szavazol:))Látszik.
tudod mikor eloszor lattam Sarah nevet, kesz voltam...
no mondom, McCain eladta a Feher Hazat!
erre a egetrengeto tamadasra nem is gondoltam, egy ismeretlen ellen... csak nezek mint a moziban
de minnel jobban szidjak (media) annal szimpatikusabb, mert valahol van valami benne, ami vegett ennnnnnnnyire utana loholtak, mint a csaholo kutyak, meg lihegnek is.
akkor kezdtem felfigyelni, hogy mi is van itt?
meg hogy a meztelen kep is elokerult!
nagyon erdekes....
figyelek....!!!!!
te mit gondolsz?
Houston hagyd mar......hat az elobb az volt a baja, hogy az eszkimok felajnaljak a feleseguket ( Sarah Palin ferje kapcsan) , ugylatszik azt nagyon szabadelvunek tartotta, most meg az a baja, hogy McCain nem tamogatja a homosexualisok hazassagat....
igen, igy van.
mindegyik a hatalomert, sot a SAJAT hatalmaert...
lasd Orban-Gyurcsany!
de ezek ha a hatalomert kuzdenek is, legalabb kozben nem teszik tonkre az orszagot, mint egyesek.....nem akarok ujjal mutogatni, nem az en dolgom mit csinalnak Mo-n.
ja, igy lehet hogy ha semmi masert nem, ezert kedvelem McCain-t?
szerintem mindenki azt csinal a haloszobajaban amit akar...
de a hazassagot ferfi-no kozott talaltak ki! gyerek csinalas vegett...hogy neve legyen, orokos!
ma mar meg a ferfiak nok sem hazasodnak....lasd a sok magyar topik!
nem ferje van a "holgynek" hanem pasija, baratja, palija, meg satobbi
tobb nagyon rendes ember, akik homosexualisak ismertem, ismerek, de egyik sem akar "ferj- feleseget" jatszani.
elik a maguk eletet, csendben, tiszessegben, es nem vonulnak az utcara felmeztelen mutagatni a privat partjukat.
ez a modernseg?
ennek alapjan kell elnokot valasztani????
jol nezunk ki!
ezt a kozos celt ugy hivjak hogy
HATALOM VAGY! MINDEN ARON!
no ez a het vicce....
kozos celok!