Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Amerika uj elnoke?
Waoooooooo!!!!!!!!!!
ugy USA-ban elok, mint szerte a vilagon, kinek volt szerencseje latni szemelyesen a demokratikus kongresszust?
70 ezer ember!
erdekes lesz tudni, hogy Obama elnok lesz e?
barki lesz az elnok, magyarok is ilyen vagy olyan formaban elobb vagy utobb erintettek lesznek.
Kinek mi a velemenye?
egyaltalan ki tud hozzaszolni???????????
en csak azert tartom erdekesnek Opra viselkedeset, mert ugye allandoan arrol van szo hogy nem szabad racis-tnek lenni.
de hat rajuk is kene hogy vonatkozon.
egyebkent ha mar itt tartunk, nincs olyan magazin, amibe minden fajtaju no, ferfi vagy gyerek ne lenne, a magazintol fuggoen termeszetesen. (feher, fekete, ferdeszemu)
de en meg nem lattam fekete magazinban feher embert!
en magam nem jaratok fekete magazint, csak mivel sok feketevel dolgozom, sok fekete magazint latok. Es meg soha egy feheret benne nem.
no ezt csak erdekesseg keppen jegyzem meg. semmi koze a valasztashoz.
Egyebkent szemelyszerint en kedvelem ot, meg a masik nagy liberalis fekete holgyet is (ebbol is latszik, hogy en nem szemellemzovel nezek, mint egyesek) a Whippy Goldbert...(biztos nem igy van irva, de nincs most kedvem itt felbeszakitani megnezni a helyes irasat) irton birom ot, pedig a politikaja a szokasos nagyon liberalis hollywoodi.
de en nem a politikajat nezem, hanem a tehetseget.
Akkor még ellenfelek voltak, most már közös célokért küzdenek.
te hallgattad Hillary es Bill beszedeit, mikor meg csak kampanyban voltak????
mert ha igen, akkor nagyon rovid az emlekezeted, mert mindketten pontosan ramutattak ki is Obama.
nem kellett nekem senki konyvet elolvasni, csak ezt a kettot hallgatni.
aztan mikor kiesett, meg jopofat is vagni hozza.
Azt pedig mar fel sem hozom, hogy a jelenlegi VP jelolt miket mondott Obama urra.
igy en ezen veled nem vitatkozom.
en meghallgattam a demokratakat mit mondtak!
ja.........hogy most mast szelek fujnak!
a vitorlakat is mas fele kell forditani.
hagyd abba az Obama dicseretet, mert nevetseges.
a demokrata jeloltek maguk tobbet elmondtak rola, mint te itt ossze tudsz soporni Sarah asszonyrol a bulvarlapokbol
Mint Leiw irta, ulj nyugodtan, figyelj, es tanulj.
hatha meg rad is ragad valami annak ellenere hogy tudom hogy te mar mindent tudsz.
Jobbulas kivanok neked, szerintem meglesz. Nem tudom milyen jellegu az a rosszindulatu daganat de ismerek egy not, tul a 60-on szajrakkal diagnosztikaltak/ a fogasz fedezett fel nala egy ellenorzesnel egy nem fogaszati daganatot, azota operaltak, kemot is kapott, a fel arcanal kivettek a csontot mert az orvos semmi eselyt nem akart adni a raknak, potoltak valamivel, iszonyu beteg volt utana, mara tunetmentes, meggyogyult, semmi baja pedig o aztan nagyon kivolt, felevente ellenorzik, minden oke nala. Mama azert a rak nem egy halalos betegseg, nagyon el kellett hanyagolni annak aki rament. Csak azert irtam hogy nyugi, semmi bajod nem lesz. Van egy termeszetgyogyasz konyvem amerikai kutatok irtak es azt is hogy a cukor es a hus, foleg az elozo taplalja a rakos sejteket tehat nem szabad enni.....minimumot csak. Feherjepotlasra a babot ajanlottak meg nem is tudom hogy mit meg de ha akarod megnezem. Rendbe fogsz jonni. Kepzeld en meg hasnyalmirigy rakos pasit is ismerek akinek tobb mint 10 eve volt es tulelte......pedig az aztan nem tartozik az igazan gyogyithato dolgok koze. Bocs az offert, de meg nincsen kinek tapsoljunk mint jovendo elnokunknek...
SP semmit nem tett le az asztalra,ellenben Hillaryvel, ő csak egy taktikai fogás.Hillayra egy rossz szavam nem volt,őt ti fikázzátok.
Marhára irigylem sp a családi életét, igazi keresztény,erkölcsös.
Barack Obama szupersztár – Egy fergeteges és szabálytalan politikai karrier hiteles története és anatómiája címmel az államférfi életét és pályafutását bemutató könyv jelent meg 2008 nyarán Magyarországon. A szerző Bokor Pál író, újságíró, az MTI volt washingtoni tudósítója, több Amerikáról szóló könyv szerzője
SP férje eszkimó,az eszkimóknál meg szokás,ha vendég érkezik hozzájuk ,akkor felkínálják nekik a feleségüket.
SP korábban a 30.000-es fővárosú,680.000 lakossáú Alaska kormányzója volt.
Még korábban, gyerekkori lakhelyeWasilla City tanácsában tevékenykedett ,aminek a lakosság 10.000 fő,mint egy magyar kisváros.Különben meggyanúsították halaommal való visszaéléssel is már SP-t,állítólag törvénytelenül távolította el egyik kollegáját.
Érdeks,pont az a párt nyomul most a női jeltölttel,akik korábban pont, hogy a legjobban ellenezték-akadályozták a nők társadalmi szerepvállalását.
Különben meg a női jelölt ötlet a demektől származok,a matróz csak koppintot.
Igaz, Hill nem lett alelnök,de most mégis bevonják a kampányba és
Obama-Clinton egy nyerő páros.
Jo reggelt!
Visszaneztem ide, es latom tisztul a levego!szinvonalas hozzaszolasok is vannak. Tenyleg azt kell csinalni aki ocsmanykodik,rosszindulatuskodik nem kell valaszolni a beirasara, igy majdcsak elmarad vegleg. Es maradjunk az elnokvalasztas temanal, ne off-oljuk a topicot szemelyes okorsegekkel.
Sajnos tegnap meg meg ma sem tudtam nezni ujsagot sem hireket sem - igy nem vagyok naprakesz - tegnap ugyans egy nagy lyukat vajtak az arcomba, kivettek egy nem joindulatu daganatot. Eleg vacakul erzem magam, de fogok irni.
Szep hetveget kivanok Nektek.
ugy latom szeretsz szennylapokat olvasni...
de ha mar itt tartasz, miert nem keresel kepet, amikor Obama meg drogozott hogy nezett ki. ( Sajat bevallasa szerint ugyanis hasznalta)
aruld mar el a nagy titkod hogy miert vagy te Budapesten EKKORA liberalis demokrata??????????
marmint hogy ennyi energiat befektetsz, hogy Sarah-rol minden kritikat megtalalj, foleg a felmeztelen kepet. Ennyire faj hogy egy republikanus no tetszik a kozonsegnek?
Neked nincs mitol felned, megha meg is valasszak McCain-t...
van kozte es kozted egy par km... mit izgulsz?
nyugi, nyugi...vard ki a veget.......akarcsak mi akik itt vagyunk.
turelem!
azt hiszem sokat fog maganak ezzel a huzasaval artani.
tudod mit nevetek? hogy a feketek szeretik hasznalni azt hogy racist....most Opra bebizonyitotta hogy o legalabb annyira.
persze, sok feketevel dolgoztam mar, ezt eddig is tudtam, hogy sok fekete nagyobb racist feherek irant mint feherek a feketek irant.
Miert?
mert a fehereket raszoktattak erre a politikailag korrektnek kell lenni attitude-ra. A feketeknek meg ilyen nincs!
Al Sharpen, meg J. Jackson mindig azt mond amit akar ....
Sp korábban tagja volt egy oylan szervzetnek,ami Alaska elszakadásáért fügött
Pikánsképek SP-ről
Az emberek jobban elfogadják a középszerű,Szomszédunk-is-lehetne Sarah-t, mint a kiváló Hillaryt.Sok nőt nyomaszt Hillary fényes karriere,jobban tudnak azonosulni Sarah-val.
Most hallom hogy Opra visszautasitja hogy Sarah a showba bemutassa, elbeszelgessen vele.
ez nagyon meglep, es nagyon csalodom benne.
Opra-t kimondottan kedveltem, pont mert mindig nagyon oszintenek tartottam, es mindenkit, mindenrol meghivott.
EZ valahogy nem melto hozza!
hiaba, no ....
a feketek Obamat akarjak, ha a vilag legbutabb, legcsunyabb, leglustabb embere volna akkor is....mert fekete.
Ezt most Opra megmutatta.
kar!
tobbet vartam tole!
jo ejszakat minden joindulatu, BESZELGETNI KEPES forumtarsnak.
a KOPKODOK KIMELJENEK...
menjenek ki a wc-re ott hanyjak ki magukbol a gyuloletuket.
akkor ez a topik sokkal jobb lesz!
szivesen varok minden BESZELGETOT, VITATKOZOT,
rosszindulatu, kotoszkodo, kopkodo beirasokra NEM REAGALOK!
ugy hogy kar a gozert!
Obama felesege nagyon sokat valtozott az elmult honapokban. Valaki nagyon felvilagositotta oltozkodesben , es foleg frizura es arc jatekban.
Divatosabb lett, "melegebb" hangulatu lett, kedvesebb es mosolygosabb lett..
igen, sajnos megoregszunk, es nem ugy nezunk ki 72 evesen mint 20 valahanyban...
nem beszelve amin keresztul ment!
a mama viszont nekem is roppant tetszett, a 96 evevel (vagy 92..valahol hol a 90-esekben)
Persze Obama eloado keszseget nem is lehet egy napon hasonlitani McCain-evel...
viszont az is igaz, hogy kivalt a tobbi szenator kozul, es sokszor akart mast mint a tobbi, amit javara lehet irni, hogy tud harcolni, ha valamit nagyon akar.
Nekem Lieberman is nagyon szimpatikus.
az viszont erdekes volt, hogy Sarah asszony valami nagy ijedseget valthatott ki, mert csak akkor tamadnak ....ha egy kis senki mouse lenne, szerintem nem lett volna egy 24 ora alatt ekkora utalatnak, gyulolkodesnek, kritikanak kiteve a media altal.
jeeeeeeeeeee
megjelentek a amcsi honfitarsak...es beszelgetes kerekedett...
hajra magyar lanyok...tanuljatok, talan meg egyszer nektek is bejon, beszelgetni, mocskolodas, meg kopkodes helyett.
Mondjuk nekem Obama mint pasi nem jon be, de lehet azert mert az egesz szemelyisege taszit. McCain viszont kimondottan jokepu volt fiatal koraban szerintem, foleg abban a szep feher Navy egyenruhaban (nemhiaba gyengem az egyenruhas ferfi ;) )
Hat en nem tudom...en biztos nem eroltetnem a hazassagot az anyja helyeben. Ha ok ketten tenyleg ezt szeretnek, akkor persze semmi bajom vele, de nekem a hirek alapjan ugy tunik, hogy ezt csak inkabb az anyjuk nyomja nagyon. Amugy roluk (marmint a 2 hazassag elott allo gyerekrol) nem nagyon olvastam meg.
igen, nekem is nagyon szimpi osszessegeben ez a Sarah Palin, nagyon talprasett nonek nez ki. Ma lattam a hirekben, hogy MI-ben kampanyoltak es sok transzperensen a "Read my lipstick" :) felirat volt rafestve.
Tenyleg jokepu a ferje:), de nekem leginkabb a kislanya tetszik. a ferjemmel tegnap is azon rohogtunk, hogy milyen edes es tiszta anyja lanya, mert mar most latszik rajta, hogy mennyire tetszik neki a kozeppontban lenni, egyaltalan ne volt megilletodve ahogy integetett a sok embernek:) Sarah is csinos volt, nekem nagyon tetszett az a 3/4-es ujju acelszurke felso rajta. Mondjuk nekem Michelle Obama is tetszik kulsore, o is mindog csinos es apolt. Cindy McCain meg sokkal fiatalabbnak tunt rovid hajjal nem is olyan regen, ez az agyon szokitett hosszu haj sokat oregit rajta.
Amugy Obamanak sincsen sok tobb tapasztalata, mint neki, de megis o az uj "messias". Tudom es hiszem, hogy nem hulye ember o sem, de en megsem latom alkalmasnak az orszag vezetesere.
ez durva volt azert...kikerem a fekete barataim-ismeroseim neveben!
socialized health care meg a halalnak kellene...inkabb azon faradozzanak, hogy minden gyereknek ingyen lenne es a felnotteknek meg megfizetheto eu-i biztositas legyen. De erre meg Obamatol sem hallottam semmi jo tervet.:(
meg azt is tegyuk hozza meg: olyan embert aki levinne az adokat, rendbetenne az igen liberalis szellemu allami oktatast, nem vonna el a katonaktol a kierdemelt juttatasokat es nem adna el a katonai vedelmet kulonbozo "barati" orszagoknak. Aki szeretne, ha a korrupcio megszunne, es nekiallna furni olajert akar holnap is, hogy ne Venezulatol es az araboktol kelljen draga penzert megvenni az olajat stb.
Mielott meg belekot valaki, a Pro-life eletszemlelettel nem ertek egyet en sem, ez nagyon nem tetszik Palinban nekem sem.
az elobb mar irtam, de elszallt...
szoval a McCain kora...
hat bizos nem 40-es mint az ellenfel Obama, de azert csak a kora miatt nem irnam le, azert meg nincs a halalan:) (meg akkor sem ha sok liberalis ennek orulne a legjobban)
1. eleg jol tartja magat a korahoz kepest azert
2. szenatorkent a legjobb eu-i elletast kapja.
3. ha az anyja genjeit orokolte(aki 96 eves es tegnap este a TV-ben ugy pattant fel a szekebol, mint egy 20 eves), akkor meg boven benne van 4-8 ev szerintem.
Csak most latom hogy meg el a topik, beleolvasgattam.......na persze, otthonrol a szuk latokoru es agyu, irigy hozzaszolasok vannak, a normalis ember akivel valoban meg lehetne vitatni hogy tenyleg hogy is all, hol is tart a dolog olyan vegtelenul ritka, maskor errol magyart meg se kerdezz.....Mindegyik olyan jol tudja hogy hogy kene csinalni a dolgokat, Amerika kicsoda-micsoda, omlik beloluk a rosszindulat es az irigyseg .....igazabol olyan vidito olvasni a hozzaszolasaikat amikor kiengedik magukbol a gozt/ amit az otthoni gazdasagi helyzet fejlesztett/, itt csapjal le rajtunk...... .....rajtunk akik mereszeljuk szeretni a valasztott orszagunkat ahol emberszamba vesznek......
Moore kanadai szuletesu, ha ra gondolsz;)
ahogy elnezem az utolso 3-4 beirot, erdekes kovetkeztetesre jutottam..
Magyarorszagrol egyetlen NORMALIS hozzaszolas nem jon...
meg a vegen a DDDDDDD nek lesz igaza, hogy teljesen felesleges veletek, mert BESZELGETNI fogalmatok nincs hogy kell...
szidni, mocskolodni, ocsalni, kritizalni....itt aztan meg is all a tudomany, gondolom ehhez kellett a 3 diploma es a 5 nyelvvizsga.
ezennel mindenkinek aki NORMALIS HANGON szolt, megkoszonom a hozzaszolasat...
a tobbieknek good buye.....
bezartam a topikot!
Ő Obamát hozza párhuzamba a romákkal.
Tudod egyebek mellett veled az a baj,hogy csak a saját hangodat hallod, és főleg provokálsz. Nem akarod érteni a nyílvánvaló dolgokat sem. Elbeszélsz mellettük. Önmagad is becsapod. USA agymosás? "I'm the best, I do, I can".
Még néhány évtizedig várni kell,mire esetleg roma miniszter lehet Magyarországon. A párhuzam amit sejtetni próbálsz egyébként önmagáért beszél. Nevetséges vagy és fárasztó.
kis rasszista,mondom én
Lehet, hogy Obama egy "cigány",de neki Harvard-jogi diplomája van, neked meg egy 2,8-as érettségid:::))
Obama Hillaryvel tutinyerő lenne,kár, hogy nem ő a VP-jelölt
gondolom megvarjuk mig Magyarorszagon megvalasszak az elso cigany minisztert...majd az elhozza a vilagbeket egyenloseget es szabadsagot Mo-n!
utana mar minden mindegy!
ja....igy mar ertem!
demokrata vagy....azok mind szep es okos!
aki meg a republikanusokat kepviseli
az buta, kicsinyes, ronda !
meg szerencse hogy ilyen TISZTAN LATO VAGY, ES NEM VAGY VELETLENUL SEM ELFOGULT!!!!
mikor valaki ilyen szisztematikusan kijelenti hogy 350 millio ember buta, es primitiv, mindig szeretem tudni pontosan kikre gondolsz:
mert ugye te is tudod hogy amerikai....az :
indiai
indian
nemet
olasz
torok
magyar
sved
ni geriai
kinai
koreai
gorog
olasz
stb....stb.....stb....
szoval ezek kozul melyikre gondolsz hogy primitiv????
egek a kivancsisagtol hogy megtudjam!
Sajnalom, hogy elmesz innen, de TELJESEN IGAZAD VAN!!
Nincs semmirol sem szo----csakis Houston maniakus irogatasia---ugyanazok mint amik a WorldNews-on voltak.
Szio
Miért lennék kritikus?Pl Hillaryt egy szóval sem bántottam,elismeretm hogy o.k asszony.
Cindy meg tényleg egy múmiára hasonlít.De pl Obamánéra mondtam egy rossz szót is?Nem, mert csinos nő.
Bizony,bizony és milyen igaz! "Nagy országok primitív népei".
Amúgy ez a mondás eredetileg nem tőlem származik. Nem is tudod kié,ugye? Nem baj!
Pedig a jelszó ott: I do,I can, I'm the best. Minél primitívebb valaki,annál jobban hangoztatja. Nevetséges. A tények önmagukért beszélnek.
9/11 után készült film is tökéletes,átfogó képet ad az országban uralkodó szellemi színvonalról is. Amerikai a film,amerikai a rendező.
valamelyik nap arrol beszeltek a tv-ben, hogy a nok a leggonoszabb kritikusok a nok felett!
te TIPIKUSAN MEGFELELSZ ENNEK A KATEGORIANAK
errol jut eszembe, hogy az is regen tudott dolog hogy a nok nem a ferfiaknak oltozkodnek, hanem a masik nonek, hogy azt puffassza!
te is ilyen pukkaszto vagy ugylatom...
azt latom hogy mocskosul beszelgetni tudsz...
veled befejeztem....
talalj magadnak megfelelot, mert ilyen stilusban nincs kedvem beszelgetni az altalam kezdett topikban.
mashol megmondanam neked ki a sotet....itt ....
good bye....
Sara első nagybeszédje volt az alelnök-jelölti életében
Igen Alaska kicsi 680.000 ember 300 millióból.
Területileg legnagyobb,de emberszámilag kicsi,mert ugye az számít( a fókák,meg a jegesmacik nem szavazóképesek)
Érdekes, hogy Giuliani Obama tapasztalatlansáágra hivatkozik....
Cindy McCain meg haramosan jacko sorsára jut és szétesik az arca.
Ártatlan, aki nem bünös.
Amig nem bizonyitod bünösségüket, addig ártatlanok.
Ezt nem tudod az ügyvédektől zsufolt Amerikában??
Akkor hol élsz te??
Sötét van nálad mi??
Szerinted én addig New Timest olvasok???
De én nem bombázom le a fajtádat, csak azért mert te megtámadsz .
Melesleg, ha a ti oly kiváló politikátok, olyan kiváló lenne
sok minden nem történt volna meg. pl-szept.11
Az USA-nak még sok mindenért felelnie kell...
Szomoru, de ezért fizessen 5 millio ártatlan???
nem vagyok benne biztos hogy tudom kit tartasz artatlannak????
erdekesnek tartom mennyire LEKICSINYLEG Alaska (az USA teruletileg legnagyobb allama) KORMANYZOJAT!
Vajon honnan ez az ellenszenv?????
(fuggetlenul hogy McCain miert valasztotta)
a teny teny...
kijelentem, igen is terrorista vagyok!
te pedig ahogy elnezem a BEKE....
de ha en teged megtamadlak.... lefekudj, es csendben add meg magad, egy kukkantast sem akarok hallani, de foleg nem ellenallast!
ja, ha esetleg targyalni szeretne, mielott kinyitnad a szad...
puffffffffffffff
mar ki is fityantottalak...
no most akkor aztan mi van?????????
oda a beked!
A világon mindenütt vannak. Nálatok is. Csak ott más a nevük.
Pl-ul, az Íreknél robbantanak, le kéne tarolni az országot??
Spanyolországban ugyszintén.
Szomoru, de ezért fizessen 5 millio ártatlan???
Ha te ezt igy gondolod, te is terrorista vagy
A földön élek kispofa!
Sarah a vidéki riporterecske és Hillary, Yale-s sztárjogász nem ugyanaz a kategória.Többször bekerült USA 50. legjobb ügyvédje közé.Sikeresebb volt jogászként,mint a férje.
Alaska lakossága 680.000,fővárosa 30.000.
Sarah azért kellett, hogy megszerezzék a hillary miatt csaldott demeket.
sajnos igazad van!
vagyis, majdnem ugy nez ki, hogy Obama vagy Sarah Asszony...
irton kivancsi leszek a kovetkezo 2 honapra.
teszerinted nincsenek terroristak???
te hol elsz, hogy ENNYIRE el vagy maradva!
Ha nem háboruznátok, már rég a kacsapicsát szopnátok kinotokban.
nagyon ERDEKES meglatas !
ehhez meg kommentart sem tudok fuzni!
Nagy országok primitív népei.....
??????????????????
ja, etto fuggetlenul nagyon egyetertettem Obamanak azzal a hozzaszolasaval, hogy Iraq FIZESEN azert amit az amcsik csinalnak, kikepeznek, epitenek, fizessen meghozza OLAJJAL!
ugyanis hogy az amcsik ott ulnek, es szivjak az olajat, ingyen...ez csak egy propaganda....MONDANAM HOGY SAJNOS...
Obamanak igazat adok, hogy fizettessek meg az amcsik szolgaltatasait!
elarulnad hol elsz?
es miert eppen Obamat szeretned?
azok akik dolgoznak, es adot fizetnek, nem eppen vannak elragadtatva attol a gondolattol hogy majd meg tobb adot kell fizesenek..
te szeretnel tobb adot fizetni?
en kimondottan utalom meg a gondolatat is!
Amugy McCaintol meg mindig nem vagyok elajulva...a tegnap beszede nekem kisse csalodas volt:( De azert mondott 1-2 olyan dolgot, amiben nagyon igaza volt. En is nagyon kivancsian varom, hogy Novemberig mi alakul ki itt....
"A kedvencem hogy azert mentek az amcsik Iraqba , hogy lopjak mas orszag olajat!
milyen jo lenne ha igy lenne, akkor nem ment volna fel az ara esz nelkul az iden."
ebben milyen igazad van! Erdekes modon mikor nalunk mar $3 volt egy gallon benzin, qatarban meg mindig $1 alatt volt az ara. Tudom, mert dolgoznak ott ismeroseim es ok is levoltak dobbenve az itteni arakon...
Szállj már le a magyarokról huston!!
Ne azzal foglalkozzunk mi volt, hanem mi van.
Na mi van?? Ki háboruzik??
Gondolkodjál kedves!
Ha nem háboruznátok, már rég a kacsapicsát szopnátok kinotokban.
Iraktól már egy ugrás Irán ugye??
Egy hülyétől fog a föld elpusztulni, ugy hogy óvatosan csak az elnökválasztással.
Nagy országok primitív népei........ ugyan már! Miféle irigység?
Amúgy Magyarországon is NÉZHETŐ MINDEN más csatorna. Ha valaki objektíven tájékozódni szeretne ugye...
Nem feltétlenül kell idegenbe szakadt hazánk fiai,lányai szubjektív véleményeit (mertmiaztántudjuk,ti kis hülye otthon /el/maradottak) elhinni.
Hi!
Latom nem most indult a topik, de en Obamanak szurkolok ezerrel!
miert gondolod hogy a fegyverviselesi jog baj??????????
elmondanad????
magam reszerol csak annyit, hogy nekem ugyan nincs, meg nem is lesz soha, de a ferjemnek is, fiamnak is van.
es persze REGISZTRALTAK ...
es azt is tudtad biztos, hogy a buncselekmenyek nem a regisztralt fegyverekkel tortennek ugye?
es azt is biztos tudod hogy Mo.is nagyon sok titkos, fekete piacon vett fegyver van. Azokrol mi a velemenyed? Az okay???
es ha nem okay, hogy allitanad meg?
mar mas is megkerdezte toled, de most en is megkerdezem:
a haboruk miert voltak mielott az USA volt???
(mert ugye ez meg nagyon fiatal 500 eves sincs) a haboruk tortenete , hogy ne menjunk tul messzire a magyarok 1000 eves tortenelme is masbol sem all mint haborukbol!
Az en papam olyan szerencsetlen korban elt, hogy 18 evestol 32 eves koraig allandoan be volt hiva, hol Erdelyeert, hol a felvidekert, hol ezert hol azert....
tudtad te ezt????
vagy csak egyszeruen mondod a magadat, mert ki nem allhatod az USA-t, amihez persze jogod van, nem bant senkit.
szerencsere szabad vilagban elunk, szabad utalkozni. Igaz, hogy nem sokra megyunk vele.
Továbbá kissé túlzásnak tartom azt, hogy Amerika retteg minden más országtól, és inkább lerohan más országokat.
?????????????????????????
sajnalom hogy elmesz, hiszen a java csak most jon!
szerintem igen izgalmas lesz ez a ket honap.
en azert szeretem meghallgatni mit irnak a magyarok (foleg Mo-rol) mivel ha eszrevetted nagyjabol egyet mondanak..miert? mert ugyan azt halljak.
es nagyon erdekesnek tartom hogy mennyire egyoldalu a magyar hirek/ujsagok/tv ugymond informacioja.
igaz, hogy nalunk is a media 90 % liberalis es ugyan ezt a szoveget fujja amit itt magyarul IS olvashatsz, de legalabb van egy ket tv es egy ket radio allomas ahol a masik oldalt is meg tudod hallgatni.
egyebkent pedig ha nagyon oszintek akarunk lenni, honnan is veszik a magyar hiradok a hireket???
az amerikai liberalis mediabol.
nem is hibaztathatod oket.
Pont ez az egyik oka amiert M.Moor rengeteget art ennek az orszagnak. Mert elviszik a filmjeit Europaba, azok ott megnezik, es mit gondolnak?
hatha M.Moor ott el, es EZT mutatja, akkor az mar egesz biztos hogy IGAZ.
A kedvencem hogy azert mentek az amcsik Iraqba , hogy lopjak mas orszag olajat!
milyen jo lenne ha igy lenne, akkor nem ment volna fel az ara esz nelkul az iden.
de az hogy azert mentek oda hogy lopjak, es EZERT ilyen mergesek a magyarok, akkor az meg azt jelenti hogy IRIGYEK illetve irigykednek, hogy naluk azert draga MERT NINCS HONNAN LOPNI....
jaj de vicces ez az olaj ugy!
De, meghallgattalak. Ettől függetlenül nem változott a véleményem Amerika agresszív külpolitikájáról. Továbbá kissé túlzásnak tartom azt, hogy Amerika retteg minden más országtól, és inkább lerohan más országokat.
Igen arra valo, es ertelemes vitakra. Ti meg sem hallgatjatok a mi velemnyunket akik itt elunk evtizedek ota, csak utaljatok Amerikat egyfolytaban annelkul hogy legalabb 1 napra itt lettetek volna. Mi is tudjuk nem kellett volna az iraqi haboru, de ha akkor Amerika nem csinal semmit es feljonnek akarmivel az iraqiak, akkor azert lett volna az USA a hibas.
Haboruk mindig voltak/lesznek. Voltak mielott meg Amerika egyaltalan letezett mint allam, tehat nem ok talaltak ki.
Ertelmes vitakra keszen vagyok de arra, hogy utalom
Amerkat, meg bokorgyuri stb. koszi ebbol nem kerek. Mi sem beszelunk tiszteletlenul a magyar politikusokrol akar szeretjuk kakar nem!
No, mire való a topic? Arra, hogy elmondjuk a véleményünket, nem?
Jo reggelt!
Ugy is volt, nezte a Redskint, McCain beszedet felvette, mert en nem tudtam nezni. Koran mentem aludni, mert ma reggel koran orvoshoz kell mennem.
Latom termekenyek voltatok, bar teljesen egyoldalu vitakkal.Mondjuk en nem mernek ilyen komolyan vitatkozni a magyar belpolitikarol, valasztasokrol, pedig olvasom az otthoni ujsagokat, evente hazajarok , ertem a nyelvet is, tehat eredetiben olvasom a dolgait. Egy emberaki megeleteben nem voltegy orszagban, hogyan tud velemenyt mondani. Persze nem a sajat velemenye hanem olvasta valakitol. Blikk)
Sajnalom itthagyni a topicodat, de ha csak a ket holggyel kell a semmin vitatkozni nem latom ertelmet az itt eltoltott idonek. Mivel Te vagy a topic-mama Neked valaszolnod kell tudom mindenkinek - igy illik - de ugy latom szelmalom harcot vivsz Te is.
Ez nagyon találó kép...
Palin az abortusz-ellenes, és tagja az NRA-nek, az amerikai fegyvertartók lobbiszervezetének. Ez a kettő már antipatikussá teszi a szememben.
azt irod USA UJFENT
ez szerinted mit jelent????
elmagyaraznad mire gondolsz?
azt irod sexista!
a Sarah asszonyt 35 millio ember hallgatta!!!!!
ki itt a sexista??????????
nagyon jol mondta a bemondo a tv-ben ma este...
Obama 19 honapot es tobb szaz millio dollart koltott hogy STAR legyen.
ez a kis no, csak ugy puff........es 3 napi media/ujsag/radio mocskolodas ELLENERE
STAR LETT!
tudod miert? szerintem?
mert rettenetesen eredeti!
nem amit mondott, ahogy mondta!
en is ugy vagyok, hogy vannak dolgok amikkel nem ertek egyet, de hat adjunk neki eselyt, es meglatjuk mi sul ki ebbol az egeszbol.
rasszista?
mire alapozod?????????
sexista?
miert gondolod?
hol elsz, ha megszabad kerdeznem?
mellesleg egyenlore meg nem volt valasztas. Majd lesz, novemberben.
es mindegy hogy melyik part nyer, a masik - a fele az orszagnak - nem lesz boldog es elegedett....
a te ket soros beirasod alapjan nem leszel boldog....
miert??????????
erre csak azt tudom mondani, hogy ez a kis no tobbet ert el a semmibol es rovidebb ido alatt, mint azt barki is gondolni merte volna. Csak azt mutathatja, hogy nagyon ambiciozus es okos is. Nekem nagyon szimpi egy no igy elso hallasra, kivancsian varom hogy milyen tervei es elkepzelesei vannak vice presidentkent. Nem ertek egyet mindennel, amit kepvisel, de meg igy is sokkal alkalmasabbnak latom vezeto pozicioban, mint az eppen a liberalis media altal agyon ajnarozott Obamat.
a fiarol meg annyit, hogy Hoah INFANTRY!!!
Azon meg csak mosolyogni tudok, hogy McCaint csak letengeszezed igy siman. Szerintem Lt. Commandorkent a Navyben, azert tobb felelossege volt, mint a pl. a hajotatot sikalni...kb. ez jott ki a szavaidbol... es azt se felejtsuk el, hogy evtizedek ota szolgal mint konresszusi kepviselo es szenatorkent.
Legyetek boldogok.
USA újfent bebizonyítja majd , hogy rasszista és sexista.
csak annyit mondhatok, hogy azok akik nem hallottatok tegnap a Mrs. Palint,
es akik nem hallottatok ma a John McCaint----
vegyetek egy ujsagot!!!
OLVASSATOK el a 2 beszedet!!!
Es legyetek buszkek arra, hogy Amerikaiak lehetunk !!!!!!
2008, Szeptember 4-ike!!!
Ez egy NAGY es hires nap lesz Amerika tortenelmeben!!!!
A mai nap volt az, amikor John McCain,
AMERIKA KOVETKEZO ELNOKE
meggyozte a demokratakat, republikanosokat, independent-eket es a kezukon csucsulo "nem tudom mit csinaljak"- fajhta embereket, hogy O", mcCain KELL hogy Amerika kvetkezo elnoke legyen!!!
Eljen az uj Koalicio!!!!!
Eljen az USA!!!--
Eljen a mi HAZANK!!!!!
LONG LIVE THE U S A !!!--OUR COUNTRY!!-- OUR PEOPLE!!!
en nagyon regen elek itt, es csak annyit tudok neked mondani, hogy minden hibaja, problemaja ellenere IS, egy csodalatos orszag.
ajanlanam hogy szemelyesen is meggyozodj!
hidd el, javulna a velemenyed
mint irtam az elejen....figyelek!
nem vagyok elvakult, amikor ez az egesz elindult meg EGYIKET SEM kedveltem..
most persze mondhatod hogy bejottem a "megirt" szovegre.''
de az igazsag hogy hallgatva es nezve ezt a ket part gyulekezetet, es megismerve a foszereploket, akinek kijar az erismeres, miert tagadnam le? az teljes elvakultsagra vallana.
en Hillaryt nem kedvelem, de melyen elismertem a munkat, energiat amit beletett, es ahogy nagyasszonykent atadta a raszavazokat az ELLENFELNEK!
(Orban ezt sosem tudna megtenni, mint lathatod)
nem gondolod hogy ami kijar, azt el kell ismerni! ???
pl ma McCain felesegerol sok mindent megtudtunk, amit elotte fogalma sem volt, szerintem millioknak.
szoval ugy erzem, ha az ember nyitottan indul egy ilyen nagy dolognak hogy majd donteni kell...nem lehetunk elvakultak.
szerintem neked egyik problemad hogy eleve utalod az USA't es ebbol a szemszogbol nezel mindent.
ezert tevedsz nagyon sok mindenben.
tele vagy eloitelettel, meg mielott meggyozodnel valamirol...szemelyesen.
en meg probalok csak egyenlore figyelni, nezni, hallgatni, tanulmanyozni... es majd annak alapjan donteni.
1. Topik kelején még Obamát tapsoltad
2. Nem élek USA-ban, tényleg felesleges belpolitikai kérdésekről vitáznom ,de az tagadhatatlan, hogy az, hogy ki az USA elnöke, az sajnos-vagy szerencsére- kőkemény hatással van a világ sorsára (biztos ismerős az "USA a világ csendőre" szlogen), szóval ezért és ebből az okból Obama.
3. Drága ex-anyósom természetesen megrögzött tory,de mi elég sokban különböztünk mindig is egymástól .
4 Majd meglátjuk, én -bár nem kedvelem-de az egész cécó elején meg voltam győződve, hogy Hillary nyer.
Rep oldalon Giulianit tippeltem, ismert, sokat tett New Yorkért,szimpatikus.
Errefel egyik sem jött be.Sőt,annak idején Gore-t tippeltem Bush helyett,szóval már sokszor félretippeltem.
ambar, en tul kis ember vagyok ahhoz hogy el tudjam kepzelni is miert akarja valaki ezt az allast.
mindenki szidja, mindenki hulyenek nezi... uvegkalitkaban el az egesz csaladja.. szoval nem latom at..
Én szívesen lennék államelnök::))Persze esélyem a -10 és a -25 között.
sajnos nem lehet veled a MAROL beszelni, mert vagy a multban turkalsz, vagy a propagandat szajkozod!
amikor azt a bombat ledobtak, masik millio eletet sporoltak meg...mert Japan nem akarta abba hagyni,
hallottad te ezt mar??????????????
igen, artatlan japanok meghaltak,
hogy artatlan szazezrek Europaban es amerikaiak megmaradjanaki.
ugyhogy ezt a vitat befejeztem veled....
vagyis, mas szemmel latjuk a vilagot...
es egyikunk sem tudja a masikat meggyozni!
te orulj hogy OTT elsz, ahol elsz,
en orulok hogy ott elek ahol elek...
igy mindketten elegedettek lehetunk.......
ES EZ A LENYEG!
egyetertek hogy a szegenyeknek is ugyan olyan eselyuk legyen mint a gazdagoknak.
de nem vagyok benne biztos hogy azert mert Sarah asszony prolife, megvaltoztatnak a torvenyt, ami jelenleg megvan.
vagyis ne gondold hogy ha meg lesznek valasztva, tegyuk fel, holnap nem lehet abortusz az USA-ban.
A haboruval kapcsolatban nagyon ellenkezoen latjuk, mert en nem hiszek abban sajnos hogy USA-nak nincs ellensege. Bar ugy lenne..
de biztos hogy te is tudod hogy van!
illetve nem lehetsz annyira naiv, hogy azt akarod elhitetni mindenkivel (onmagaddal elsosorban) hogy minden ember bekeszereto....
pl. TE lennel a vilag vezetoje, mit kezdenel Irannal...es az epulo atombombajaval...hogy mint az elnoke nagy hangosan hirdeti...elsopri a terkeprol Izraelt...
es ugye nem kepzeled hogy mint anya...ahogy kivettem a szavaidbol..szeretnel egy atom tamadast olyan kozel mint Izrael van Magyarorszaghoz.
mit kezdenel veluk?
mert hiaba hirdeted te hogy beket....ha a masik el akar soporni...
MIT TENNEL?
igen hallottam rola...
de ugyan ez megjelet Obama-rol is...
mindketto marhasag volt!
ugy gondolom mindket part probalt alamenni a masiknak.
nezd, te Mo. elsz, nagyon jol tudod hogy micsoda harc folyik a magyar barsony szekert. Orban elvesztette es most mar hany eve keptelen elfogadni.
gondolj bele akkor egy Mo. egy kicsivel nagyobb tetert micsoda "veres" harc folyik!
ambar, en tul kis ember vagyok ahhoz hogy el tudjam kepzelni is miert akarja valaki ezt az allast.
mindenki szidja, mindenki hulyenek nezi... uvegkalitkaban el az egesz csaladja.. szoval nem latom at..
persze azert nem vagyok ott
azon viszont meg vagyok lepodve, hogy angol ferj-el aki elkepzelem hogy nem valoszinu liberalis baloldali, te Obamat szeretned.
ezek szerint hiszel abban, hogy te dolgozol, es mas elvezze gyumolcset....mert a te adod fizeti, gondolom ezt te is tudod.
(nem akarok off-olni, de ugy tudom sok magyarnak teli a hocipoje a ciganyokat eltartani)