Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Elképesztő...

Torolt_felhasznalo_698367
Torolt_felhasznalo_698367
Létrehozva: 2008. július 1. 13:54

Már a magántulajdon sem szent.....

 

Cikk a mai Indexen:

 

Halálos áramütés uborkalopás közben
| 2008. július 1., kedd 12:55

Életét vesztette egy férfi, amikor hétfőn az éjszakai órákban Kesznyétenen két társával bemászott egy kertbe, hogy uborkát lopjon, s eközben áramütés érte őket. Mivel a kertet már több alkalommal megdézsmálták tolvajok, ezért a tulajdonos, egy idős férfi áramot vezetett ingatlana köré.

A férfi alumínium drótfonattal körbehúzta a kertjét, majd 220 voltot táplált a szerkezetbe. Úgy gondolta, ez törvényes, hiszen a magántulajdonát védi. Minden este 10 órakor bekapcsolta, reggel hat órakor pedig áramtalanította a rendszert.

A három kesznyéteni férfi keddre virradóra egy közös mulatozás után azzal az ötlettel állt elő, hogy menjenek el uborkát lopni az idős férfi portájára. Előtte még figyelmeztették is egymást arra, hogy áram van a kertben, ennek ellenére mindhárman átugrottak a kerítésen.

A három férfi nem egyszerre lendült át a kerítésen, az első kettő azonnal áramütést szenvedett, míg harmadik társuk ezt látva segítségért rohant. A legidősebb, 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette, az elsődleges adatok szerint áramütés okozta sokk miatt. A másik, aki szinte vele egy időben ugrott, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba, jelenleg a Borsod megyei kórház kardiológiai osztályán küzdenek az életéért. A harmadik személy a sokkon kívül 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, megégette a lábát.

Időközben a tulajdonos áramtalanította a kertet, a helyszínen pedig megjelent a három kesznyéteni férfi felbőszült rokonsága (30-50 ember), hogy elégtételt vegyen a történtekért. A rendőrség jelenleg is biztosítja a helyszínt.

Az idős ember vallomást tett, elmondása szerint eszébe sem jutott, hogy tragédiát okozhat, pusztán a kiskertjét akarta megvédeni. A férfi őrizetben van, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását. Ellene több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást.

 

  1. Torolt_felhasznalo_717201
    Torolt_felhasznalo_717201
    2008. július 6. 09:19324.
    Ha aláírásgyűjtésre is gondolsz, megyek segíteni.
    előzmény:
    Ugor (309)
    2008-07-01  20:32
  2. Torolt_felhasznalo_717201
    Torolt_felhasznalo_717201
    2008. július 6. 09:16323.

    Először a diszkriminációról: ebben van pozitív és negatív. Mert pl. van, hogy valakiért tűzbe teszed a kezed, ha tudod, honnan jött. Mert ismered a " fajtáját ", ha az egyedet nem is. Ez a pozitív. És van olyan is, hogy már az egyéntől kiver a víz, noha nem is ismered, de a " fajtáját" igen. És amikor egy népcsoport 10 tagjából 5 csibész, sajnos a maradék ötnek sem hiszel.Ez a negatív diszkrimináció.  Nagyon visszafogottan ítéltem meg az arányt. Én nagyon sajnálom azt az ötöt, aki próbál asszimilálódni, de a genyák miatt ez nem sikerül. Szerintem elsősorban nekik kellene valamit kitalálni, hogy kivessék magukból az ocsut.

    Ha valaki felmászik a villanyoszlopra,meghal, akkor az áramszolgáltató lesz a felelős? A bácsi a kerítésen belül alkalmazta az áramot. Véletlenül ahhoz senki nem érhetett hozzá. Ráadásul tudták is a tücskök azt a tényt. A bácsi nem azért tette ezt, mert úgy gondolta, na itt most tücsökvér fog folyni. Pusztán elrettentésből, figyelmeztetésből. Ha valaki ebből nem ért, vessen magára.                                                                                             És képzeld, amikor a mi kertünkből kilopták a frissen vásárolt két bringát ( tán egy hete vettük, nem is olcsóért ) és elmentünk a rendőrségre, az ottani reagálástól én tudtam volna ölni. Faji hovatartozástól függetlenül rendőrt, tolvajt. Mert lehet, hogy tudok venni újat bármiből, de az általam kemény munkával megtermelt javakat had én és a családom élvezze, ne pedig a csibész. Ezzel az erővel kiírhatnám a kapura: Fruttika jótékonysági egylet- vedd el,vidd el, mit itt lelsz! Hát nem, ezt írd ki Te a kapudra, én 80 kg-os kutyikát tartok és bizony, ha ennek ellenére idepofátlankodik valaki az én engedélyem nélkül, bizony élni fogok egynémely eszközzel. Legyen az én titkom, mivel.Ne gyere itt azzal, hogy cigány, meg fehér. Felesleges. De ezek az emberek, ha akarod, ha nem, romák voltak. És nagy mellénnyel, vigyorogva közli az apró sérülést szenvedett a kórházi ágyon, hogy ők biza lopni mentek. Hát akkor menjönk mi is, lopjon az egész ország egymástól.Semmi retorzió nem ér, hiszen megélhetésből lopsz.Ha szerencséd van, előbb utóbb visszalopod, ami eredetileg is a tied volt.De azt mond már meg nekem, miért van az, hogy ásót, talicskát egyik sem lop. hogy elmehessen kubikolni? A férjem egy élelmiszeráruház helyettes vezetője. Azt mondta, ha azon kap valakit, hogy kiflit lopott, mellé szel még 10 deka parizert. De ilyennel még nem találkozott. Aki arra hivatkozott hogy éhes volt, valamiért az is csokit, italt, kávét vitt. Hmmm...

    előzmény:
    betsy (115)
    2008-07-01  14:43
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 4. 11:30322.

    Sajnos itt elég nagy a probléma. A kis öreg , provokálta a C-tipusuakat , kaviccsal dobálta és cikizte őket , bibíííí nekem van uborkám  , majd mikor már érezte az kis öreg hogy eléggé felcsigázta érdeklődésüket , gyorsan elvetette a kertjében a csalit ,  uburkával mert tudta hogy nagyon szeretik piára legjobb a nyers uborka éjfél után, úgy még pár első foggal is lehet harapni nem muszály 32 ... . Nos mikor az igen gyorsan növő UBORKA ami az utolsó 40 napban arra a csalogató nagyságra nőtte magát , mert igen kedvező volt az időjárás , már érezte hogy a C-tipusuak nem fognak bírni magukkal , és akkor , gyorsan kiterítette a hálóját a kis öreg. Mi történt ? Mielőtt a kocsmából kilépett a három derék emberpalánta ,provokatív kisnyugdíjas  odaordította mivan b*k ....., erre utána rohantak , majd beugrálva a kerítésen az " aljas szándékkel erőre megtervelt etnikai tisztogatásnak is beillő cselekményt megvalósította ó szerencsétlen  kisnyugdíjas mire nincs ideje , kis rafináltnak , hát ebből lett így ez a halaszthatatalan  nyomozati cselekmény ". Ha  belegondolunk most egy igazi Terrorista akadt a horogra

     

    Most már nyugodtan élheti Magyarország napjait .

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2008. július 3. 12:30321.
    Na igen, ez tényleg a pofátlanság teteje volt. Ha jól tudom, azóta visszavonták a keresetet. Mondjuk az ügyvéd, aki ezt kitalálta - mert nem hiszem, hogy ezeknek a hominidáknak maguktól lett volna ennyi eszük -, legalább annyira aljas, mint a gyilkosok. Kíváncsi vagyok, mennyire ítélik őket....
    előzmény:
    aromó (320)
    2008-07-02  18:49
  5. 2008. július 2. 18:49320.

    Igaz, ezt nem most írták, de a   "Hát tényleg őrület, ami ebben az országban megy."   felkiáltásodhoz illik.

     

    http://www.origo.hu/itthon/20070725-szazmilliot -ker-a-lincseles-szo-miatt-egy-olaszliszkai-gyanusitott.html

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (304)
    2008-07-01  20:14
  6. Torolt_felhasznalo_698367
    Torolt_felhasznalo_698367
    2008. július 1. 23:28319.

    Drága Ugor! Abszolút megértem a dühöd! Én is mennék tüntetni a gazdáért! Ha tudtok valamilyen akcióról, mindenképp szóljatok!!!

    előzmény:
    Ugor (309)
    2008-07-01  20:32
  7. 2008. július 1. 22:20318.
    Nyugi visszajövök csak egyébként is végetért a munkaidőm, de azért olvasgatok, ha van időm. Majd holnap délután.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2008. július 1. 21:24317.

    Nagyon egyetértek!

     

    előzmény:
    ardian (281)
    2008-07-01  19:39
  9. 2008. július 1. 21:09316.
    Az elhunyt anyukája nyilatkozta, hogy valami régi sérelmet akartak megtorolni, úgy hogy ez az uborka dolog ez nem frankó. Szerintem a bácsit akarták kicsinálni, de ez most nem jött össze.
    előzmény:
    bbius (315)
    2008-07-01  21:04
  10. 2008. július 1. 21:04315.
    És ha részegek voltak, nem hiszem hogy belegondoltak, hogy hogy fogják majd elvinni onnan az uborkát...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (256)
    2008-07-01  17:17
  11. 2008. július 1. 20:43314.

    (sóhajtós emoticon ha lenne...)

     

    "Tudod, ha bármelyiket a kezem közé kapnám, gondolkodás nélkül felszeletelném."

    forrás: ardian 291. hsz. Konkrétan erre írtam, neki.

     

    Inkább Te ne firkálj hülyeségeket. Olvass. Értelmezz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839481 (311)
    2008-07-01  20:40
  12. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 1. 20:42313.
    Annyira szar a jogrendszer itthon, hogy ha így folytatódnak ezek a dolgok, polgárháború lesz...ha a jog nem védi meg az embereket, akkor az embereknek kell cselekedniük.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281609 (304)
    2008-07-01  20:14
  13. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 1. 20:40312.
    Szívesen kiállnék ezért az emberért! Ha sokadmagammal tenném, nagyobb eredménye lenne!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_839481 (310)
    2008-07-01  20:38
  14. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. július 1. 20:40311.

    Honnan a túróból szeded, hogy mi bárkit is megakarunk ölni?

     

    Ne firkálj már hülyeségeket legalább.

    előzmény:
    kisszifur (294)
    2008-07-01  19:56
  15. Torolt_felhasznalo_839481
    Torolt_felhasznalo_839481
    2008. július 1. 20:38310.
    Benne vagyok!!!!!
    előzmény:
    Ugor (309)
    2008-07-01  20:32
  16. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 1. 20:32309.
    Ide jövök vezekelni... nem voltam eléggé figyelmes és én is nyitottam hatalmas felháborodásomban egy áramos topicot. Jövök, ha lehet, jövök, tüntessünk a gazdáért együtt! Aki kétségbeesetten védte jogos tulajdonát!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_214908
    Torolt_felhasznalo_214908
    2008. július 1. 20:25308.
    Nem tudom elhinni, hogy még a bácsit vonják felelősségre!!! Nem olvastam minden hsz-t, de gondolom - remélem - a többségnek is ez a véleménye! Egyszerűen észbontó, hogy a saját kertjét nem védheti meg. Anyukáméknak a házuk előtt, az utcán van meggyfája - a környéken ez nem ritka - és volt már rá példa, hogy a nő szatyorral jött, és kb félig már meg is szedte magának, mikor észrevettük! Nem vagyok képben, hogy ha utcán van, akkor magántulajdon-e, de akkor is... ők gondozzák, ők ültették. Azért sose szóltak, ha valaki megállt egyet-egyet szedni, nade szatyorral... Szóval félelmetesen pofátlanok az emberek. Én már kiábrándultam belőlük. És még háborognak Olaszországban, hogy nyilvántartásba akarják venni az etnikumot... ezek szerint ott se dolgoznak, nem csak itt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (1)
    2008-07-01  13:54
  18. Torolt_felhasznalo_148368
    Torolt_felhasznalo_148368
    2008. július 1. 20:24307.
    Február 16.
    Este becsöngetett a jó szomszéd. Áthozta a Satelit antennáját és a nagyképernyős Sony Televízióját. Azt mondta: Használják egészséggel! A bíróságon ezt a tényt tagadta.

    Öcsém késő este jött haza egy komplett hálószobabútorral. Azt mondta, hogy az utcán találta, és biztos valaki véletlenül húzta ki a zsebéből, a zsebkendőjével együtt. Csak neki lehet ilyen szerencséje!

    Február 25.
    Öcsém részt vett egy délutáni futóversenyen. Ő szaladt elöl, hóna alatt egy padlószőnyeggel. Az áruház dolgozói csúnyán lemaradtak. Azért mit tesz az állandó edzés!

    Február 26.
    Megtartottuk a házavatót. A társaság jól érezte magát. A vendégek éjfél felé távoztak. Kora reggel vettük észre, hogy hiányzik a bejárati ajtó, 70 méter elektromos vezeték, 12 kapcsoló, a WC csésze, 7 négyzetméter válaszfal és a cserépkályha. Utoljára a sógoromék mentek el. Lehet, hogy ők is építkeznek? De nincs baj, mert holnap mi is házavatóra megyünk!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_148368 (306)
    2008-07-01  20:23
  19. Torolt_felhasznalo_148368
    Torolt_felhasznalo_148368
    2008. július 1. 20:23306.
    Október 12.
    Tegnap megünnepeltük, hogy eddig saját erőnkből hoztuk össze a házat. Egy étteremben mulattunk. Az öcskös úgy berúgott, hogy padlót fogott. Azt is hazahoztuk.

    Október 20.
    Nagyon szép kovácsoltvas kaput láttunk. Becsöngettem. Kiszóltak: szabad! Haza is hoztuk.

    Október 24.
    Unokabátyám, Kálmán bolondul a téli sportokért. A minap fölvett egy hátizsákot, fejére sísapkát húzott, és kezében egy jégcsákánnyal betoppant az OTP-be, ahol magához kérette az egész bevételt. Legutóbb Sopronkőhidáról írt levelet, melyben közölte velünk, hogy itt áll Európa Kapujában, de sajnos belülről. Kért babakrémet, hajolajat, bőrápoló kenőcsöt és szemceruzát. Kár, hogy benn van, mert nagyon hiányzik az építkezésnél. Főként a keze.

    Január 4.
    Öcsém Balatonföldváron sétálgatott az egyik villa szobájában. Egyszer csak előugrott egy kutya, és megkergette, mire ő fejest ugrott a medencébe. A medence tele volt száraz falevéllel. A fejestől az öcsém 10 centivel rövidebb lett. Most behúzott nyakkal közlekedik, és ettől úgy néz ki, mint egy teknősbéka. Az esettől olyan dühös lett, hogy hazahozta a medencét. Hogy eltüntesse a nyomokat, megette a kutyát. Így mindenki jól járt, és a káposzta is megmaradt.

    Január 7.
    Hatalmas dörrenésre ébredtünk. Valaki a kerítésen keresztül bedobott 6 db komplett ablakot. De az is lehet, hogy maguktól repültek be, mert az ablakoknak 2 szárnya volt.

    Január 11.
    Találtunk egy megbízható villanyszerelőt, aki a mi fogyasztásunkat rá tudja kötni a szomszéd villanyórájára. Most neki pörög. Kész főnyeremény.

    Február 15.
    Lakásügyben a szerveknél annyit kilincseltem, hogy mindegyik a kezemben maradt. Így aztán lassan összeállt a ház. Öcsém újabb oldalról mutatkozott be. Este fölment a tetőre, és hegedülni kezdett. Nem tudtam, hogy más ág is becsatlakozott a családfánkba.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_148368 (305)
    2008-07-01  20:22
  20. Torolt_felhasznalo_148368
    Torolt_felhasznalo_148368
    2008. július 1. 20:22305.

    Építési napló

    Augusztus 30.

    Házat akarunk építeni, de sajnos nincs pénzünk. Majd csak összedobjuk valahogy. Öcsém hegedűművész. A helyi AFÉSZ "Rózsafa" étteremben működő, ifjabb Kodály Zoltánról elnevezett vonósnégyes vezetője. Én ugyanott vagyok a ruhatárban belső ellenőr.

    Szeptember 1.
    Elhíreszteltük a rokonságban, hogy dédapánk 14 méter hosszan, 6 méter szélesen és 3 méter mélyen kincset ásott el. Így aztán 3 nap alatt elkészült a ház alapja.

    Szeptember 22.
    A ház már alá van pincézve, viszont a Tűzépről napokkal ezelőtt nagy mennyiségű tégla tűnt el. Azért a biztonság kedvéért ráírtuk a mi tégláinkra, hogy "Fizetve".

    Október 1.
    A ház már áll. Az ácsok is remekül dolgoztak, de a belső munkák még hátravannak. Ma este eldöntjük, hogy ki és mit fog nekünk felajánlani a házhoz. Ez azért szép tőlük, sírva is fakadtunk.

    Október 5.
    Öcsémmel úgy döntöttünk, hogy vendégségbe megyünk. De nem volt otthon senki. Ezt nem hiszem el! Mondtam öcsémnek, hogy adjon egy pofont. Úgy megütött, hogy tokostul kivittem az ajtót. Haza is hoztuk.

    Október 8.
    Az öcskössel körülnéztünk a környéken. Délután fele megszomjaztam. Be is csöngettem az egyik házba. Azt mondták a függöny mögül, hogy igyak a kerti csapból. A csap nehezen működött, ezért hazahoztam. A 30 méteres vízvezetékkel együtt. Otthon vettem csak észre, hogy a vezeték végén bojler is van. Viszont a bojlerhez egy kád is tartozott, amiben egy gyönyörű nő fürdött. Ennek furcsa módon a feleségem örült a legjobban. Holnap az asszonyt orvoshoz viszem.

    Október 10.
    Az éjjel nagy vihar tombolt. De akkora, hogy a szomszéd összes cserepét a mi tetőnkre fújta át. Éppen illett rá.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_858143 (295)
    2008-07-01  19:56
  21. Torolt_felhasznalo_281609
    Torolt_felhasznalo_281609
    2008. július 1. 20:14304.
    Banyek, az idős bácsi már előzetesben van, az egyik tolvaj meg vidáman nyilatkozott a Híradóban. És azok a pofák - mert persze ott állt a pereputty fele a kamera előtt - na az mindent elárult az illetők értelmi és erkölcsi színvonaláról. A bácsit életfogytiglanra ítélhetik. Hát tényleg őrület, ami ebben az országban megy.  Ja, a tolvaj szabadlábon vigyorog a kamerába. Ellenük nem indult eljárás?! Holott ha jól olvasom, nem ez volt az első lopásuk, ergo visszaesők. Valaki írta lejjebb, hogy az egyén szabadsága, jogai addig terjedhetnek, amíg a másikét nem sértik. Egyetértek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. július 1. 20:10303.

    Érdeklődve olvastam végig a topicot, hátha megtudok belőle valami okos dolgot, mert én is küzdök a szomszédaimmal. Nem cigányok, hanem magyarok, csak éppen büdös a munka, a játékgép meg csábító, és hát ugye azt valamiből finanszírozni kell. Visznek mindent, amit érnek, ja a kerti szerszámokat békén hagyják.

    Amikor elmentem a rendőrökhöz, és elmeséltem, hogy mi a problémám, hogy rendszeresen átjárnak az én kertembe, és ha éppen nem találnak semmit /tavaly a sárgabarack és a késői körte nagy részét is ők zsákmányolták be-cefrének/ , akkor csak randalíroznak egy jót, vagy az első udvaron lévő kutyáimat hergelik. Főleg a szomszéd fiú meg a gyermekotthonos cimborái. A rendőrök jól ismerik őket, és azt mondták, hogyha ilyen van, azonnal hívjam őket, mert:

    1. ha jól megveri őket a párom, netán én, akár súlyos testi sértésért fel is jelenthetnek minket

    2. ha elengedem a kutyáimat a saját hátsó kertünkbe amikor ott vannak a srácok, és a kutyák valamit tesznek velük, akkor abból is lehet nekünk bajunk

    Komolyan mondom, tiszta röhej, hogy semmit nem tehetünk velük!  

    Bár most elég nyugi van, mert a múltkor nekiszorítottam az egyiket a vasvilla nyelével a kapunak, és megfenyegettem, hogy a leközelebbi balhénál betolom hozzánk az udvarba, és abban nem lesz köszönet 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 1. 20:06302.
    Nagyon sajnállak, az olyan tisztességes romák, mint te például, szenvedtek a többi 99% ocsmány viselkedésétől. Minden tiszteletem az olyanoknak mint te. Nektek a legnehezebb!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_654151 (101)
    2008-07-01  14:39
  24. 2008. július 1. 20:04301.
    Szerintem a Btk büntetési tételei többé-kevésbé elfogadhatóak, csak a bírók éppen az ilyen esetekben hajlanak valamilyen "rejtélyes" oknál fogva inkább a törvényi minimum és a lehetséges enyhítés felé...... sajnos.
    előzmény:
    ardian (298)
    2008-07-01  19:59

Címlap

top