Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
.... bocsánat még egy kérdésem volna
van valami ötleted h. ezt a zöld borzadályt (gázóra) az előkertben mivel tudnánk eltakarni? valami lecsüngő kisfában gondolkodom....
köszike
Szia Katuska!
Már beköltöztünk a házunkba, aminek kicsike kertjét szeretnénk úgy kialakíttani, hogy hasznos dolgok is elférjenek benne, ehhez szeretném a segítségedet kérni.
Szeretnénk egy faházikót csináltatni, ami a fa-gyerkőcjátékok-és szerszámtárolás funkcióját is betöltené, valamijen módon úgy hogy csúszdát vagy hintát tudnánk hozzá illeszteni.
Nem muszáj hogy teljesen zárt legyen.
A véleményedre lennék kíváncsi, hogy ebben a "hatalmas" kertben hova és mekkora lenne a megfelelő.
Egy vázlatot, vagy képet tudnál-e küldeni róla?
Rajzolok egy alaprajzot is a méretekkel...
Van mégegy problémánk, az eső
Ugyanis egy lefolyócsatorna van elég nagy tetőfelületnek, és még ha reggel harmat van az is lefolyik rajta.... ma meg még az eső is esik, még jó h. ástunk egy tavat... hát félig van vízzel
Gondoltunk már esővízgyűjtő hordóra, de attól félek hogy egy kiadós esőben még az is megtellik.
Van-e ötleted valamilyen olcsó megoldásra?
Segítségedet előre is köszönöm!!!
jaj, de hülye vagyok.!!!
gartenausungarn@gmail.com">gartenausungar n@gmail.com
Szia!
Elég sok minden lehet, a sárgulás a vashiány jele is lehet, de a túlöntözésé is, vagy akár valamilyen betegség tünete. Kéne egy fotó a levelekről, úgy, hogy a fonákjai is látszanak, mert, ha van valami kártevőője, azt elvileg meg lehet rajta látni.
Szia!
Túl sok gondozást egyik sem igényel. A perzsafáért külön dícséret, szinte alig veszi valaki, pedig gyönyörű, nekem az egyik favoritom.
Lényeg az, hogy vizet adj nekik bőven kb. egy hónapig, addig elvileg meg kell, hogy eredjenek.
A cserjékkel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy ide felteszek négyet ( többet nem is tudnék..), de ha adsz nekem egy Te is egy emailcímet, akkor oda tudok nagyon sokat küldeni azokból a fajtákból, amik nagyon igénytelenek, viszont gyönyörűek.
Bocsánat, itt vagyok, csak el voltam úszva.:-(
Naszóval: Rengeteg lehetőség van, amiből lehet választani. Ebbe a kis sávba például belefér egy kecskefűz is, ami nagyon szép és nem nő nagyra, alá pedig sziklakerti évelőket ültethetsz végig körbe és amikor összenőnek, akkor egy gyönyörű párnát fognak alkotni.
De akár rakhatsz bele például oszlopos borókát is és aköré sziklakertieket vagy fáklyaliliomot is, ami kemeli azt a területet.
Jaj, annyi ötletem lenne még, de nem fér ki ide.
Esetleg, ha adsz egy mailcímet, akkor oda tudok több variációt küldeni.
Szia!
Én csak azt szeretném tudni hogy mi ez az undormány a körtefám levelén és mit kell vele csinálni????
Szia!
Én 1 hete rendeltem egy perzsafát és egy tamariskát. Azt szeretném tőled kérdezni, hogy miután kiültettem hogyan gondozzam? Nem szeretném, hogy tönkremenjen.
Színessé szeretném tenni a kertem anélkül, hogy virágoskertet kellene kapálnom. Milyen növényeket, cserjéket, fákat ajánlasz? Az udvarunk elég nagy, délelőtt az udvar első részét, délutn a hátsó részét süti a nap. Szóval elég napos .
Előre is köszönöm a válaszod.
Márti
Sziasztok! Üdvözlök mindenkit.
Kérdésem:már lehet kiszedni a fenyőcsemetéket vagy csak később?
Hahoooóóó, nem kapok segítséget..?
Csatlakoznék!
Az alábbiban érdekel a tanácsod:
A garázslejárót nem lebetonoztuk, hanem középen egy kis lépcső van, oldalt pedig föld. A garázs anyukám műhelye, és nem az autó tárolására használjuk. A lejáróra reggel rásüt a nap, egészen kora délutánig éri a fény, utána a ház másik oldalán van a napsütés.
Középen a lépcső, oldalt pedig kb egy méter széles földsáv van.
Erre a lejtős földsávra szeretnénk ültetni valamit, jelenleg citrommuskátli figyel, önállóan elszaporodott, de nem ilyet szeretnénk.
Valami kisebb cserjét, esetleg évelő virágokat a cserjék elé.
Mit javasolsz?
Mellékelek egy körülbelüli vázlatot. A garázslejáró mindkét oldala téglafal.
------------------
A másik kérdésem:
Van egy körülbelül egy méterszer négy méteres üres földsáv, amit szintén reggel, délelőtt, és kora délután világít a nap, utána a ház túloldalán süt. Oda is szeretnénk valami szépet ültetni, cserjéket, évelőket, virágokat.
Halihó Mindenkinek!
Nem tudjátok véletlenül honnan lehetne jó minőségű termőföldet (kertiföldet) gyep és tuja alá venni? Szállítást is meg tudnám oldani, csak a HONNAN a kérdéses.
Előre is köszi!
Ly