Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anyósterror
Torolt_felhasznalo_189226
Létrehozva: 2008. május 16. 14:04
Két gyermekem van, egy 4 éves, akivel lassan egy éve pszichológushoz járunk, problémás, úgy néz ki figyelemzavaros, és túlzottan aktív, óvodába nem sikerült beiratni, az óvónők félnek tőle. És van egy másfél éves. Kettőjükkel vagyok itthon, már az idegkimerülés határán sajnos. Elsősorban köszönhetően az anyám és az anyósom terrorjának.
Az anyósom két percre lakik tőlünk. Az anyám egy másik városban.
Én, amikor házat kerestünk, kértem a férjemet, hogy az az egy szempont a legfontosabb, hogy ne az anyósomék közelébe kerüljünk, mert már akkor tudtam, hogy nagyon durván beleszól mindenbe.
Ha egy kis segítséget kapok, rögtön visszahallom anyósomtól, ha jön hozzánk valaki, mindig azzal kezd, hogy ő főzött nekünk ezt-azt, holott folyamatosan kérem, ne főzzön nekünk, minden nap készítek főtt ételt, hétköznap is. És én is rendszeresen küldök nekik hetente süteményt és palacsintát, ha sütök, de soha, senkinek nem emlegetem.
Beleszólnak abba, hogy a házunk előtt hogyan nyírjuk a füvet, hogyan műveljük a kertet, milyen bútort vegyünk, hova vigyem a gyereket játszóházba, hétvégén milyen programot csináljak. Szóval mindenbe. Kulcsuk van a kapuhoz, többször kérte a férjem, hogy ne jöjjön át anyósom, anélkül, hogy telefonálna, de mintha a falnak beszélnénk.
Tegnap a lányom névnapját ünnepeltük, anyósom 3 órán keresztül egyedül beszélt szinte végig, senki sem jutott szóhoz. Szó sem volt a gyerekek ünnepéről, hanem azt emlegette, hogy ő miket csinál, milyen baja van, hogyan intézett el dolgokat stb.
Amikor 4 hónapos terhes voltam, nem akarta megengedni, hogy elmenjünk két napra Prágába a férjemmel, 1 hónapig azt hallgattam, hogy milyen felelőtlen vagyok, és ha tudta volna, hogy terhes vagyok, nem engedte volna ezt az utat. És azért is kiakadt, hogy 8 hónapos terhesen el mertem menni egy esküvőre, amit nem abban a városban van, ahol élünk.
Amikor házat néztünk (1 éve) kétfelé cibáltak minket, érzelmileg zsaroltak anyám és anyósom, hogy mi lesz, ha nem ide költözünk, ha nem olyat veszünk stb. Amikor a férjem kitette a lábát, anyósom 5x elmondott "nem" válaszom ellenére, elrángatott házat nézni olyan helyre, ahol kifejezetten nem akartam házat venni, a ház nekem egyáltalán nem tetszett, de ő áradozott róla, hogy neki mennyire megfelelne.
Azóta megvettük a két szobás házunkat, erre azt mondogatja, hogy ha nem élne náluk a dédi (az ő édesanyja), akkor ő már rég átjött volna a mi kétszobás házunkba lakni, neki bőven elég annyi, mi meg odaköltöznénk az övékbe (amelyik házról többször elmondtam már, hogy én nem laknék ilyenben, mert túl nagy, kétszintes, nagy a rezsije stb.).
Anno 5 éve az esküvőnkre azért nem jöhetettek el a férjem barátai, mert az anyja nem engedte meg, mert mit szólnak a rokonok, ha mi meghívjuk a férjem legjobb barátait, de a rokonságból meg csak a szülők-testvérek jöhetnek el.
Többször el lettünk rángatva templomba is a gyerekekkel, mert a férjem anyja úgy gondolta, hogy illik elmenni. Én nem vagyok vallásos, de kénytelen voltam ott lenni, mert egyszerűen nem volt képes megérteni a "nem"-et.
Ezek csak apróságok, de folyamatosan megkeserítik az életünket, és ennél sokkal durvább dolgokba is beleszólnak.
Az anyám eljön, és egész nap kritizálja a háztartásomat, átrendezi a szekrényeket, ha kiteszem a lábam otthonról, kicserél függönyöket, a gyerekekkel szemben totálisan következetlen, nincsenek szabályok, a gyerek uralkodik rajta.
Egyelőre ennyi, most a nagy sérelmeket nem írom le. Csak annyira kellett, hogy kiadjam már magamból. Köszönöm, aki meghallgatott.
Elnézést, hogy csapongó voltam, de már annyira ideges vagyok emiatt, és a férjemmel egy dolog miatt veszekszünk, a szüleink miatt. És ez már a gyerekekre is rá fog menni, ha nem találunk megoldást.
Szia, teljesen egyetértek a lányokkal. Főleg azzal, amit princessita mondott.
Húzzatok egy határt, és ne hagyjátok, hogy azt átlépjék. Próbáljátok meg más segítségét igénybe venni. Lássák a szülők, és a férjed húga, hogy nem kell az ő segítségük. És ha rákérdeznek akkor nyugodtan mondjátok meg nekik, hogy azért nem kell, mert eddig sem voltak igazi támaszotok.
Kitartást, és nagyon nagy erőt kívánok, mert nem könnyű a helyzetetek. A férjeddel meg maximálisan tartsatok össze, ne ti szenvedjétek meg a lüke családot.
Egy értelmes anyós, meny, sosem sértődik meg a kritikán, hanem okul belőle.
Még ha úgy is érzed hogy nem igaz a kritika akkor sem kell feltétlen puffogni egyiknek sem.
Szia!
Ezt a dolgot anyósoddal a férjednek kell rendezni! Ha a férjed nem áll ki melletted és a gyerekek mellett, ez örökre így fog maradni. Anyósod a férjed anyja, neki kell helyretenni, ha erre nem képes, akkor sajnos csak rosszabb lesz idővel.
Édesanyádat pedig Neked kell helyretenni.
Nekem is voltak gondjaim anyósommal, tudom miről beszélsz, a férjem kiállt melletem, én pedig elbeszélgettem vele, így mindenki tudja ki hol sepreget.
Remélem a topik indítása óta a helyzet sokkal job lett, mint amiket olvastam, mert ez elég borzalmas. Márcsak a gyerekek miatt is.
És ha elfogadsz egy tippet, mindenkit a saját maga eszközével lehet legyőzni, kezdj Te is kritizálni, ne érdekeljen, ha megsértődik, hacsak nem függtök tőle anyagilag, mert akkor sajnos....
Ha a saját ezsközeit veted be ellene, meglátod, nyert ügyed lesz. És ha panaszkodik a férjednek, hogy milyen vagy, ne törődj vele. Választanod kell, családi béke, vagy családi háború. Utóbbi nem szült még sosem jót.
Sok sikert és kitartást
Timi
Nóri, bocsi, hogy csak most válaszolok, de most vettem észre ezt a hsz-t.
Igen, anyósék nagyon jól tudták, hogy mi padlóra kerültünk. Tudod ez még akkor volt pár éve, amikor nekem a műtétem volt és a férjemet kirúgták a munkahelyéről. Igen, tudták, látták, hallották hétről-hétre, mert akkor még bőven itt laktak a közelünkben.
A férjemnek nem volt állása, én pedig beteg lettem hónapokra. Amikor vagyonba került az orvosságom, meg az, hogy hétről-hétre jártunk be Pestre a kórházba vizsgálatokra a vesémmel és az epémmel, aztán a végén minden átmenet nélkül a negyede májamat is ki kellett venni.
De egyrészt úgy csináltak, mintha semmi sem történt volna, másrészt pedig úgy kezelték a helyzetet, hogy még direkt be is szóltak a férjemnek, és továbbra is megállás nélkül találtak valami apró kutyagumit, ami miatt a sógorékat sajnálták, ami messze nem volt összehasonlítható a mi akkori helyzetünkkel.
Ja és ami nekem a legjobban a bögyömben volt, hogy mikor az én rendes, szorgalmas, becsületes férjem a 14 kollégájával az utcára került egyik pillanatról a másikra, - mert még csak nem is sejtették, hogy elküldik őket, mivel a cégvezető másik kft-be mentette a vagyonát - akkor anyós és após azt kérdezte az én uramtól, hogy mit tettél fiam, hogy kirúgtak, mert csak úgy nem rúgnak ki valakit. És jött a bezzeg, hogy a bátyáddal ilyen sosem fordult volna elő.
Tudod Nóri, én nagyon szívesen segítenék anyóséknak, illetve segítettünk is, mert mi hozzájuk sosem mentünk üres kézzel. És én ezt tartom természetesnek. De én nem azért adok anyóséknak, hogy ők még többet adhassanak a sógoréknak.
Nem vagyok sem irígy, sem sz@rrágó, sem pedig rosszindulatú, de azt utálom a legjobban, ha hülyének néznek.
Azt meg még jobban, hogy azért vesznek el az egyik gyereküktől, azért lejmolják le az egyik gyereküket, hogy még több juthasson a másiknak.
Oké, ne adjnak nekünk, mert úgy látják, hogy mi gazdagok vagyunk, - ami amúgy egy vicc, - de ne vegyenek le direkt minket. Ami meg abszolút gusztustalan.
És ebben az a legszebb, hogy még a gyerekünk is azon a sorson van, azért nem adnak a lányunknak szinte soha semmit, mert úgyis kap az én rokonaimtól. Ez meg egy gusztustalan, ocsmány röhej.
Milyen nagyszülő az, aki arra vár, hogy majd a menye rokonai adnak az unokájának? Mert ha azok adnak, akkor neki már nem is kell adni, és így több jut a másik két unokának. Undorító!!!
Ja és mindezek tetejébe állandóan azt magyarázzák anyósék, hogy ők mindkét gyereküket, és mindhárom unokájukat egyformán szeretik, és egyformán adnak nekik. Szóval még hazudnak is mindenkinek, még nekünk is, bele a pofánkba.
Arról nem is beszélve, hogy a férjem soha semmivel sem volt sikeresebb, mint a testvére. Sőt a sógorom középvezető beosztásban dolgozik évek óta, míg a férjem mindig is beosztott volt.
Ha csak azzal nem voltunk sikeresebbek, hogy nekünk vannak igényeink, míg sógorék rettentően igénytelen népek. Pl. az elmúlt 18 év alatt nem voltak képesek a házukat kivülről lefesteni, még mindig csak be van pucolva. Kész szégyen, úgy néz ki, mint egy putri. A legutóbbi tapétázásuk pedig úgy néz ki, mintha két 12 éves kislány megpróbálta volna, hogy milyen a tapétázás, kész szégyen, mikor ott négy felnőtt ember él.
Nos ha ehhez képest azért mert igényesebbek vagyunk, ezért mi vagyunk a gazdagok, akkor igen vállalom.
Bocs, kicsit hosszú lettem.
Amúgy mindenkinek üdv!!!
Sziasztok!
Egy másik topic-ban megígértem, hogy beszámolok, mi újság velünk. :)
Eldöntöttük, hogy ha egy kicsit rendeződnek a dolgaink, fogjuk magunkat, és elköltözünk. Most már nem hajt a tatár, mert tudjuk, hogy nem fogunk végleg itt maradni. Azért egy év múlva már jó lenne egy új helyen. Nem döntöttük még el, hogy pontosan hová, mert sok minden befolyásolja.
A kislányomról most már biztosan kiderült, hogy autista, vele nagyon nehéz, rengeteg idegi feszültséggel jár az, hogy a vele való együttlét folyamatos koncentrációt igényel, míg a másik gyermekem nevelése egyszerű, hiszen vele nincs ilyen probléma.
A férjem szüleivel kapcsolatban továbbra is azt érezzük, hogy nem vesznek minket komolyan, folyamatosan minket hibáztatnak, miközben ha mi kérünk tőlük, az ígéretek beváltása nem igazán történik meg.
Ők semmiben nem hibásak, homokba dugják a fejüket.
Fel sem tudják fogni, hogy mennyire nehéz helyzetben vagyunk, mennyire embert próbáló feladat autista kislányunk nevelése, pedig nyáron 4-en vitték el nyaralni a lányomat, és első nap után közölték, hogy nem bírják, sírtak, veszekedtek-ordítoztak egymással, teljesen kikészültek. Miközben a másik gyerekem itt volt velünk.
Erre anyósom a héten egyik nap közölte, hogy de miért nem mentünk el akkor kettesben, amikor ők elvitték a lányomat nyaralni. Mire közölte vele a férjem, hogy azért mert a kisfiamat azért nem hagytuk ott anyukáméknál, mert ők közölték, hogy nem bírnak a kislányunkkal, és hazahozzák.
Fú, ez lehet, hogy nem volt érthető, de az volt az előzetes terv, hogy mivel nagyon szükségünk lenne kikapcsolódásra, a kislányom elmegy nyaralni a nagyszülőkkel egy-két napra a Balatonra, míg anyukámnál otthagyjuk addig a kisfiamat, és akkor mi kicsit kikapcsolódunk.
A férjem húga előre megígér dolgokat, hogy segít abban, hogy elhordjuk fejlesztésre a kislányunkat, aztán az ígéreteit nem tartja be.
Folyamatosan ígéreteket kapunk, aztán, ha számonkérjük őket, mindenki hallgat.
Mi pedig folyamatosan a nagyszülők miatt veszekszünk.
Maszi!
És arról ők tudtak ha esetleg a szerencsésebb a padlóra került? Hátha nem is akar róla beszélni, mert szertné maga megoldani, mert aki sikeres volt sokáig azt nagyon zavarja ám ha nem úgy jönnek össze a dolgai ahogy szeretné. Majd fél év eltelte után jöttem rá anno hogy a kisebbik fiaméknál valami nagy baj van, mert nem találkoztunk naponta csak havonta, kéthavonta és amikro már harmadszor is úgy jött hozzám hogy láttam rajta hogy valami bántja akkor kérdeztem rá, mert magától talán nem is mondta volna, mert szégyellte a kudarcát.
A másik meg az ami engem aggaszt, de tudom hogy ez a világ nem a régi világ, de arra emlékszem, hogy a szüleim és a testvérei is amikor kicsi voltam már ők segítettek a szüleiknek és nem fordítva, mivel akkor is kevés volt a nyugdíj, így minden gyereke fizetéskor egy kis édességgel, vagy kis likőrrel vitt nekik havi ötven, száz forintot, ami az ötvenenes hatvanas években szép szegítség volt a nyolcszáz- max ezerötszáz forintos fizetés mellett. És ez a környezetemben levő gyerekek részéről természetes volt, ha nem egy háztartásban laktak, mert akkor még ugye sok többgenerációs család élt együtt.
Arra már megvan a program. A lányom és én Londonba megyünk a sulija szervezésében.
Csak így tovább.
Viszont a tavaszi szünetre időben kezdj programot szervezni.
Képzeljétek ma este telefonált anyós, hogy nem jönnek!
Jövő héten oltja a falujukat a doktornő influenza ellen és az oltás után nem akarnak utazni. Majd csak tavasszal jönnek, mert ugye télen nem akarnak utazni.
Ez a mai nap egyszerűen mesés volt.
Ebéd előtt rámcsörgött a férjem, hogy ott jár a munkahelyem közelében, és beszaladna hozzám ebédelni. Ez már majdnem egy randi apával.
Aztán délután igazi randi a barátnőmmel, lányos délután, nagyon klassz röhögős mozival, sétával, kajálással, és sok-sok dumálással. Sőt közben még vettem magamnak egy telefont is. Apa értem jött autóval, majd ezek után megtudtam, hogy mamiék otthon maradnak.
Egy szavam sem lehet, isteni volt a mai nap.
Szóval arra nagyon vigyázni kell, hogy meglássuk, hogy éppen melyik gyerek szorul segítségre, melyik van nehéz helyzetben. És akkor már teljesen mindegy, hogy az a gyerekem egyébként "kőgazdag", vagy "templomegere".
És szerintem az is mindegy, hogy annak a gyereknek aki éppen rászorul mivel segítünk, egy tál étellel vagy egy havi rezsijét fizetem ki helyette, vagy egy hétig vigyázok az unokámra. Valahol tudnunk kéne, hogy éppen mi lenne neki a legjobb.
Csak arra kell nagyon-nagyon odafigyelni, hogy ne mindig ugyanaz a gyerek legyen az.
Kell segíteni a kicsit, mert most neki szüksége van rá. A nagyobb lányodnak bejöttek a dolgok, szerencsésebb is volt, amellett, hogy biztos meg is dolgozott érte.
De nem szabad azt mondani, hogy az egyiknek jó, ő "hallgasson", a másiknak meg hogy milyen rossz. Mert ez már különbségtétel.
És akkor már pszichésen bele is beszéljük hogy neki milyen rossz, abba aki nem annyira talpraesett, vagy nem annyira szerencsés, és akkor az a gyerek már onnantól kezdve el fogja hinni, és el fogja automatikusan várni, hogy segítsenek neki, hisz ő rászorul hát a többieknek kötelességük őt támogatni.
De a nagyobbat is kell segíteni, de neki mondjuk már nem pénzre volna szüksége, hanem mondjuk a babával kapcsolatos segítségre. Mert segítség az mindenhogy segítség, akár pénzben, akár fizikai segítség is.
És amit én még látok anyósomékon. Ők bebeszélték maguknak és a fiaiknak is, hogy ugye az egyik gyerekük "szegény szerencsétlen akit segíteni kell", és a másik meg "aki talpraesett és jól megy neki". És ehhez tartják magukat. Még akkor is, ha éppen a "szegénynek" jól megy a sora, és a "gazdag" pedig a padlóra került. Akkor se tudnak anyósék a maguk alkotta skatulyából átteni őket. folyt. köv.
Erre en is kivancsi lennek !!! de gondolom az lenne a szuloi valasz, hogy mindegyik gyereket egyforman szeretik. Na ez az ami nem igaz !!! Latom es tapasztalom a ferjem anyjaval kapcsolatban !!
De szerintem azert, mert erzelmileg , termeszetileg hasonlitanak egymasra a kedvesebb es ajnarozott kolkokkel !! Vagyis egyformak !!
En legalabb is ezt latom. Meg meg mast is !!
Tudod ez a téma azért érdekel, mert a lányaim között majdnem négy év korkülönbség van és majdnem azonos végzettségűek is. A nagy lányom már felépített valamit a szakterületén ugy van négy év forja a kicsivel szemben. Ő férjhez ment annyi idősem mint most a kicsi, de ő még nem. A nagynak tavaly óta van egy szép berendezett lakása, na meg pár hetes babája. És a nagylányomnak nagyon fáj az, hogy az anyósomék rájuk mindig azt mondják hogy nekik de jó, stb. és mindig a kicsit sajnálják hogy neki nincs. De neki ugyanabból a suliból nem sikerült kijutni ösztöndíjasként máshova, tehát eleve rosszabbul kezdett, kevesebbet is keres mint a angylányom kezdőként keresett, de attól még nem rosszabb a kisebbik, nem kevesebb, a másik meg nem több. És tudom ha anyósom akar akkor adhatna mindegyiknek, de azt is tudom, hogy biztos a kisebbiknek fog adni és a nagynak ez fájni fog. Nem az fáj majd neki mert szereti a hugát, hogy neki miért adott, hanem hogy neki miért nem? Mert én csak azt tudtam adni, hogy tanulhattak gondtalanul.
Hol van az igazság?
Szerinted is a kicsinek kell adni, vagy egyenlően, vagy ha nem akar adni a nagynak akkor egyiknek sem, mert szerintem meg így igazságos, mindattól eltekintve hogy nagyon szeretném ha lenne a kicsinek is már legalább egy aranyos kis lakása, meg egy kis vacak autója és annyi fizetése hogy ezt fenn is tudja tartani.
Egyébként érdekes dolog ez. És nem is tudom, hogy kellene jól csinálni.
Nekem ugye a két gyerek között 15 év van. A fiam már felnőtt. Neki úgy intéztem annak idején, hogy megkapta az apukám lakását, azt a családom berendezte. Tehát elindítottuk őt az életben, és előtte meg gyakorlatilag ő 15 évig egyke volt.
Most a lányom kap jórészt mindent. A fiamnak - főleg az utóbbi időben - nem nagyon tudok már adni. Persze ha látnám, hogy gondjai vannak, akkor természetesen megpróbálnék valahogy segíteni.
És valami ilyesmit láttam az én szüleimnél, hogy a nagyszüleim mindig segítettek az éppen aktuális rászorulónál. De ez vlaahogy mindig olyan kiegyensúlyozott volt. És persze azt is láttam a családomban, hogy a szüleim és a testvéreik mindig segítették egymást, és arra figyeltek, hogyha bajban van valamelyikük akkor a másik mellette legyen és mindent meg tegyen érte.
De ez a férjeméknél egyáltalán nincs így. Tudom, hogy fura ilyet mondani, és kevesen hiszik el, hogy van ilyen, de anyósék szinte irígylik, hogyha nekünk van valamink.
Ez most azért jutott eszembe, mert ha most anyósék eljönnek, és meglátják a gyönyörűen felújított lakást, pár új bútort, egy-két új műszaki dolgot, akkor megint jön a szöveg, hogy nekünk milyen jó és mi milyen jól állunk anyagilag. És tudom azt is, hogy anyósék irígykedni fognak, hogy nekünk szép lett a lakás, míg a sógorék háza már 18 éve nincs lefestve kivülről, hanem úgy áll bepucolva és rém randa.
És anyósékat az nem is érdekli, hogy mi mennyit dolgoztunk a felújítással, még a gyerek is. És hogy a férjem hányszor ment el maszekolni késő estig, meg szombaton, hogy ezeket a cuccokat meg tudjuk venni.
Szóval szomorú, de nem örülnek és nem boldog a szívük, hogy a gyerekük és a családja szorgalmas, dolgos, és gyarapszik meg szépül az otthonuk, hanem rögtön a másik gyerek jut eszükbe, hogy miért nem azé ilyen.
És asszem ez nagyon igazságtalan és ronda dolog. Hisz a sógoréknak is ugyanannyi a lehetőségük, hogy festéket, meg ecsetet fogjanak mint nekünk.
Arról már nem is beszélve, hogy ők már induláskor is és menet közben is sokszor kaptak anyagi támogatást anyóséktól, míg mi csak akkor, ha anyósék valami örökséghöz jutottak - anyós szüleinek a halálakor - vagy most a házeladásból pénzhez jutottak.
És nem a pénz meg az anyagi támogatás miatt nyavalygok, hanem az miatt, hogy ezt a gyereküket látszólag nem szeretik annyira, mint a másikat.
Hmmmm!
Nekem ezt úgy magyarázták amikor mondtam hogy vagy mindegyiknek adok és segítek vagy egyiknek sem mert így tartom igazságosnak független attól hogy ki hogyan áll anyagilag, ki mennyire sikertelen az életben, vagy sikeres.
Akkor azt mondták nekem, hogy ez rossz módszer, mert azt kell segíteni aki jobban rászorul.
De ha egyenlő esélyt kapott mind a kezdéskor akkor teheti-e egy szülő hogy annak többet ad aki gyengébb, elesetebb a másik kárára, ha nincs olyan hogy hol az egyiknek kellene segíteni hol a másiknak mert hol egyik van nagoybb bajban, hol a másik.
Csak olyan van, hogy kettőnek mnden sikerül amihez hozzányúl, kettőnek meg kevésbé.
ANyóspajtinak a főzést nem ajánlom fel, mert ott állna a nyakamon és kritizálni és azt magyarázná, hogy itt hogy kell, mert ő így szokta!!!
Amúgy tudjátok mi a röhejjj, az, hogy Párom testvérét is valamilyen színten rángatják, persze nem úgy mint minket, két hetente hazajönnek, kajálni és ott van csak unoka ezért velük elnézőbbek!!!!
De szerintem az a legnagyobb szerencsélyük, hogy nem itt laknak!!!!
Párom kivett szabit, hogy ne legyen balhé, meg szerencsére pénteken mégse lessz túl sok munka. De tényleg attól félek, hogy kirugják, így is szarul áll a cég és lehet hogy megfogszünni...
Egyetértek a barátnőiddel.
Az igazi szerintem akkor is az lett volna, ha gyorsan szervezel valami klassz elutazós programot hármótoknak, és széttárod a karod, hogy "jajj, de örültünk volna a látogatásnak, de hát már sajnos befizettük, nem lehet lemondani".
Na ja !!!
Most érdekes módon felajánlották, hogy vigyáznak rá. Régen csak akkor vigyáztak rá, ha megkértük őket, ők saját maguktól sose akartak az unokával lenni.
A barátnőim szerint csak azért akart mami akkor jönni, ha csak a gyerek van otthon napközben, hogy tudjon egy kicsit kutatni a lakásban, meg kikérdezni a gyereket.
Mivel mi mostanában nem mesélünk nekik semmit magunkról, nem tudnak rólunk semmit, így valahogy ki kell elégítenie a kíváncsiságát. De most ráfázott, mert mi is otthon leszünk. 
Egyszer már elmagyarázhatná nekem valaki, hogy a szülők miért azt a gyereküket nyúzzák, azt húzzák le, aki jobban segít nekik, akire jobban számíthatnak.
És miért azt a gyereküket kímélik, ajnározzák agyon, miért annak nyaliznak, meg tömik pénzzel aki tojik messze magasról a fejükre, és aki csak akkor figyel rájuk, ha le akarja nyúlni őket.