Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Más: Ti mit szóltok a Mikiékhez, hogy még a másik gyerekkel is foglalkoznak? lehet a Norbit is örökbefogadják?
Pandán tegnap megint fekete ruha volt piros övvel:))
2. Ha Klaudia pénzt ad annak a trógernek, akkor megérdemli.
Volt valami a megsérült munkásokról ? Az elejét nem láttam.
Történt más érdemleges ?
A férjem nagy kedvence volt a Konta Barbi, csak sajna már kiírták. Na de elfelejtették őt is.
Már csak hetek kérdése, és Móni eltűnik a képernyőről. Vagyis ha megszületik a baba, akkor Farkasházi Réka bármikor visszatérhet a sorozatba, azzal, hogy lejárt a külföldi szerződése.
Helyette azonban jön Rékasi Károly, aki már ezen a héten elkezdi a forgatást Barátok közt. Karaktere alaposan összekuszálja a szálakat.
Rékasi Károly: Ismét jövök mint rosszfiú. Nagy öröm számomra, hogy karakterem igen népszerű annak ellenére, hogy negatív.
Úgy tudjuk, Zsolt előveszi régi cimboráit, Gézát és Mikit, akik alaposan cserbenhagyták őt. Van tehát félnivalója a két fenegyereknek.
Sajnos pontos információra nem bírtam szert tenni sem a B. K. hivatalos oldalán, sem máshol.
Ez azonban nem változtata a tényen, hogy tejfölösszájúnak tűnik az Andrea mellett.
Mindenesetre sok boldogságot nekik!
Jól áll neki a piros és a fekete, de egy idő után nagyon unalmas
NA majd jön a Bartazsolt, és jól szétcsap közöttük!
Mármint a Géza+Miki között
De nagyon gyík volt szerintem.
Azért többet vártam valakitől, aki azért már jártas a "szereplésben".
Tényleg mondjátok már meg hogy Bedy a Bestia tag szerepelt a BK-ban. (Ezt olvastam). De mit játszott Ő? Ő volt a Fodor felesége?
Alig várom, hogy visszajöjjön!!!
De kitől lesz Mónika terhes? Vagy őt írják ki a sorozatból, nem a Katát?
Biztos majd lemennek oda a Fodor házába, és fény derül mindenre. Végre.
Nem értem ez a Márton mindennel kikezd aminek 2 lába meg 2 cicje van???
És a Mona mit szólt erre???
Imi próbál Fodorral könnyedén beszélgetni a tetkóról, meg később megegyeznek, hogy mehet a Fodor vidéki házába. Zsófi szakítani akar vele, de Imi kér még egy esélyt, és megfűzi, hogy menjenek el egy romantikus hétvégére. ZSófinak is és Lacinak is azt hazudja, hogy nem volt tetkó a Fodor vállán, így lezártnak tekinti az ügyet.
Márton és Móni elmennek színházba, utána beülnek a Rózsába dumálni. Andi odaül hozzájuk és Mártonnal rögtön "egymásra találnak", viccelődnek egymással, dumálnak a Forma-1ről, Móni füle hallatára Márton bókolgat neki stb. Később Márton meghívja Andit egy Forma 1-es valamire, de Andi visszautasítja, de ezt már szerintem láthattad.
Szerintem azért nyitnak a Claudiának bankszámlát, hogy a Berényi Kft. pénzét átutalják az új számlára és a Miklós így jól le tudja járatni a többiek előtt, hogy elsikkasztja a Kft. pénzét.
Amit meg pénteken művelt szegény Mónival. . .
Valóban csak hétvégi pangás lehetett, gondolom, megint felpezsdül az élet itt Barátok közt!
Jó nagy a forgalom. .
Örömmel látom, hogy hiányoztam!
Sajna dolgozni is kell valakinek:(
Másrészről látom nem vagyok egyedül a B. K. rajongásommal. Vannak dolgok amik bosszantanak a sorozatban, mégis nézem nap mint nap tátott szájjal. . .
Lemaradtam róla, hogy Magdianyus kicibálta Tildust a modellü. től:((
Én tegnap megint belefutottam a forgatásba, mert ott lakom, ahol a külső jeleneteket veszik fel. . .
Aztán szerintem az igazi Berényi Ágnessel is kezdhettek volna valamit (aki Németországban bébi sintér), hogy hazajön és megjelenik. De semmi, pedig nagy nehezen találták csak meg.
Tildán már mindenki végig ment. . .
A Mónika meg olyan szerencsétlen és naív, hogy már dühítő-persze ő sem talál pasit, és minden "odatévedt"pasival összejön. . . de a lényeg, hogy fenntartja azt a nagy lakást, és még Gézát is eltartja-FANTASZTIKUS!
Na, azt egyáltalán nem nézzük. Mindenki modell típus, meg jóképű. . Ez már tényleg hasonlít egy amatőr brazil szappanoperára. A szegény fiú beleszeret egy gazdag csajsziba. . . Na, nem. . .
Nem vagyok egy fanatikus b. k. néző, véletlenül kattantam ide hozzátok!Szoktam nézni a sorozatot és az idegesít legjobban , hogy mindenki csak házon belül ismerkedik, mintha nem is létezne külvilág. Sok nagyon kiszámítható esemény van, a szereplők sosem dolgoznak, egész nap csak a rózsában ülnek. . .
Orsolya? Nekem szimpi. Talán kicsit túl fiatal ahhoz, hogy ilyen nagy lánya legyen, de szinésznőként jó.
Én is lelkes nézője vagyok a sorozatnak. Kit jobban kit kevésbé szeretek, de egy valakit borzasztóan utálok. Ha megjelenik rosszul vagyok és hányingerem van. Honnan tudtak ilyen nőt előszedni? Ő a pszichiáternő.
A mosolya olyan mesterkélt és azzal a szemüveggel borzasztó. Amikor levette a szemüvegét egy fokkal jobb volt.
Én arra lennék kiváncsi, hogy ezzel a személyi igazolvány hamisítással+ hamis bankszámla nyitással hova fognak kilyukadni. És nem tűnik fel senkinek hogy egy 25-30 év körüli nő fotója van egy 50 éves nő igazolványában? Még ha paróka és smink van rajta akkor is.
Tegnap én kicsit megsajnáltam Tildát , mert tényleg nagyon megalázó volt, ahogy Magdus kirángatta pont a szerződéskötés kellős közepén. Ráadásul egy jópasi szeme előtt. . .
Ruha témában nekem legjobban bejön Magdinyanya meg a Vilibá :))De inkább Vilibá a hülye kis kardigánjaival és kockás ingeivel meg a sörével :))
De miért nem tudja eldönteni, hogy megy vagy marad???
Az előbb belegondoltam a kosztüm dologba. Ami tényleg fura, de még furább lenne, ha szakadt melegítőben, meg kinyúlt pólóban nyomulnának:))
Meg ami még bosszant, hogy a Laci milyen kis alvilági senki volt, most meg már hogy kinőtte magát. Tökre elfelejtette a maga kis ügyeit.
Amúgy meg hol olvastad? A többi elmenőről tudtam, de ez új!