Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2016. március 26. 11:53123701.

    A tegnapi rčszt megnčztem mert kaptam a fčrjemtől egy tablet-et, de érdekes módon most nem akadozott. A többire nincs türelmem. Holnap megyünk haza. Tegnap voltunk a templomban Tomival. Még sosem voltunk itt a Nagypéntekin, nagyon szčp volt.


    Lehet hogy csak ezt a fórumot olvasom csak és elolvasom a tartalmat. Most egy fokkal jobb mert ezt az izét legalább cipelgethetem magammal. 

  2. 2016. március 25. 14:37123700.

    Igen, így van, erről már meg is feledkeztem.


    Giorgiot nem is nagyon emlegették Gyuriként.

    előzmény:
    elsi1 (123699)
    2016-03-25  10:42
  3. 2016. március 25. 10:42123699.

    Zsófi ráadásul mint "olasz lány" került be a sorozatba. Magyar szülei voltak,de ő  olaszok közt nőtt fel,ott szocializálódott.


    Amikor elkezdek szerepelni ő volt Sophia ,a fivére meg Giorgio. Nekem úgy rémlik, hogy Sophia Szentmihályiként mutatkozott be,


    Később váltottak Zsófira és Gyurira. 


     


     

    előzmény:
    gerdamama (123698)
    2016-03-25  08:11
  4. 2016. március 25. 08:11123698.

    Értem, mit akarsz mondani, de kicsit árnyalnám a képet.


    Én nem vagyok egy nagy becézgetős, civilben is legtöbb névnek a  "hivatalos" változata tetszik, Zoltán, István, Miklós, Anikó stb.  A Lucácskától, Bencuskától és hasonlóktól meg akkor is égnek áll a hajam, ha kedves, szerethető illetőkről van szó.

    Konkrétan a BK-ban a "becézés" ironikus is lehet. Pont az említett példádban Sophie - szerintem nagyon találó, a magát valami elvarázsolt királykisasszonynak képzelő, az orrát fenn hordó HP Zsófi megnevezésére. Persze lehet, hogy aki írta, annak eszébe se jutott, csak én magyarázom bele...


    Elisabeth az ő cabinjával and William, na ez se semmi! Épp írni akartam, és nem igazán kedveskedő mellékzöngével. Spec. Böske nevét variálom legtöbbször, ösztönösen. Általában Böske, de ha nagyon nyervog és rátesz egy lapáttal a vidéki asszonyság figurára, akkor Bözse. Bözsi mama meg egy egészen más kategória, ugyebár.




    előzmény:
    Liventa (123697)
    2016-03-25  06:35
  5. 2016. március 25. 06:35123697.

    "Sophie kissé bele is ..."


    Mindig meghökkenek egy hangyányit, amikor egyébként leszólt szereplőket kedveskedve becézgetünk: Mikkancs, Clau, Attis stb.

    előzmény:
    elsi1 (123694)
    2016-03-24  22:21
  6. 2016. március 25. 00:49123696.

    Az is lehet,hogy egy stábtag gyereke és a mama ott kuksol a háttében(p asszisztens,öltöztető nemtudomki)-


    Azért szerintem szörnyűbb sors is van egy babaszínészénél.


    Egyszer kaptam egy naptárt egy orvoslátogatótól amin egy cuki baba és a mamája van, egy bébiételgyártó-cég promója.


    És a férfi mondta, hogy ezen az ő felesége és gyereke van, mert ez a cég mindig a dolgozók gyereketet szerepeleti az ilyen repianyagokon.

    előzmény:
    lidika49 (123693)
    2016-03-24  20:56
  7. 2016. március 24. 22:23123695.

    Szia/Sziasztok!


    Sajnos nem értek a számítógéphez, és már meg sem akarom tanulni. Öcsém szokott mesterkedni vele, akkor meg végképp nem ismerem ki magamat rajta. Hiába na! Öregszem!  Visszatérek a Mozillához, hogy legalább tudjam a topikot követni. De Picivirág is írta, hogy rendszerhiba, hátha rendbe jön magától egy idő múlva.


    Mint Gerdamama írta, én is szeretem a topikot követni, és én is nézem a BK-t pontosan a topik miatt.


    Most elfelejtettem, hogy mit is akartam írni a mai részről.....  


    Pedig annnnnyira "lekötött". A férjem el is aludt rajta. 

    előzmény:
    Liventa (123678)
    2016-03-23  10:01
  8. 2016. március 24. 22:21123694.

    Ráadásul kettejük közül csak Tóbi vonzódik a saját neméhez, Sophie kissé bele is szeretett Tóbiba.

    előzmény:
    gerdamama (123692)
    2016-03-24  12:23
  9. 2016. március 24. 20:56123693.

    Remélem, bébiszitter lesz a megoldás, nem ez a mindig más jön felállás.


    Soha nem értettem meg azokat a szülőket, akik kis gyereküket szerepeltetik. 


     

    előzmény:
    gerdamama (123692)
    2016-03-24  12:23
  10. 2016. március 24. 12:23123692.

    "szerintem már maga az-az ötlet, hogy ilyen módon vállaljon a lökött csaj -gyereket már az ki hozott a sodromból, semmi szükség nem volt erre a részre"


    Teljesen egyetértek. Az se túl szimpatikus megoldás a számomra, mikor valaki "magának szül" és eleve egyedül akarja felnevelni, de hogy közös gyereket vállal valakivel azon az alapon, hogy ők még sose veszekedtek ... hát ez elmeorvosi eset. Semmi súrlódási pontjuk nem volt, min veszekedtek volna? Normális ember nem veszekszik úton-útfélen mindenkivel, attól még nem tervezek gyereket a sarki zöldségessel.


     

    előzmény:
    pitipati (123691)
    2016-03-24  10:36
  11. 2016. március 24. 10:36123691.

    Kedves gerdamama


    , igen erre én is gondoltam, de valamilyen más megoldást találhattak volna, sőt, szerintem már maga az-az ötlet, hogy ilyen módon vállaljon a lökött csaj -gyereket már az ki hozott a sodromból, semmi szükség nem volt erre a részre, arról meg már nem is beszélve, amit levágtak amikor haza jött  a kórházból, de ami előtte volt, a Laci, meg a többi pihent agyú.. nem is tudom,hogy kik írják ezeket a részeket, nagyon el lehetnek már fáradva, -hogy ennyire eszement részeket írnak, hogy miért nézem, én sem tudom, pedig már többször meg fogadtam, hogy nem fogom, úgy látszik,hogy a hülyeség is meg fogja az embert??


    De, titeket is jó olvasni  és meg vagyok nyugodva, mert az írtakból az is ki derül, hogy nem csak én vagyok fel háborodva egy-egy részen..


     

    előzmény:
    gerdamama (123688)
    2016-03-24  08:32
  12. 2016. március 24. 09:07123690.

    Sőt! Egyre fokozódik!


    És Ludwig hamarosan be fog állítani Lizával??? Azzal is jó hosszan elszórakozhatnánk, amint vele végigbénázzák a nyomozók sokadszorra az egész sztorit, majd az anyjával megígértetik, hogy a legdrágább svájci diliházban kényszerkezelteti élete végéig...

    előzmény:
    vorii (123689)
    2016-03-24  08:47
  13. 2016. március 24. 08:47123689.

    Rövid megjegyzésem:


    A hülyeség folytatódik...


    BOCS - többre nem telik tőlem a tegnapi rész után.

  14. 2016. március 24. 08:32123688.

    Azért ne legyünk igazságtalanok! Ha nem mutatnák, azért háborogna a közönség. Morogtunk eleget amiatt, hogy a fk-írók nem szeretik a gyerekeket a sorozatban, és ugye egy csecsemőt mégsem játszathatnak el egy felnőtt, strapabíró színésszel. Láthattunk már kisgyereket sok hazai és külföldi filmben.


    Más kérdés, hogy én se adnám oda a kisbabámat egy forgatáshoz, az biztos. Álszent hozzáállás, de vállalom.

    Egyszer olvastam valahol, hogy popsikrém- és egyéb babás reklámokban anyukákat szerepeltettek a saját kisbabájukkal, na az egy jó megoldás. Ennek mintájára felvehetnének egy bébiszittert Bence mellé, ahelyett, hogy Tóbiás és a szomszédság kalákában nevelné. Mondjuk Bence igazi mamáját, ha nem túl randa és nem beszédhibás. Vagy lecserélhetnék egy olyan babára, akinek az anyja ezt vállalná. (Bár Bence nagyon tetszik nekem!) Kitalálhattak volna valami jó megoldást a terhesség alatt, volt rá idejük! Ez semmiképp nem jó, hogy egy csomó ember egymás kezéből rángatja ki szegénykét.

    előzmény:
    pitipati (123684)
    2016-03-24  07:08
  15. 2016. március 24. 08:18123687.

    "a nagy macsó egyedülálló üzletembernek 4 milla ekkora problémát jelent?!"


    Arról nem is beszélve, hogy ha már a foglalóra sem volt pénze, akkor a vételárat miből akarta fedezni.


    Ezzel együtt engem jobban meglep, hogy egy állítólag jó nevű építőipari kft-t teljesen hazavág egy négymilliós sikkasztás.


    Attila - illetve a tagok - döntésével egyetértek. Miklóst ideje volt lelökni a magas lóról. Még most is olyan pökhendien beszélt és osztotta az észt, mint aki fel sem fogja, már megint mekkora bajt okozott.


    Szóval egy csöppet se sajnáltam, igaz, sose voltam nagy rajongója. Az igazság kedvéért azonban egy jókora s..ggberúgást a pszcihonéninek is kiutalnék, mert végül is az ő terápiája bolondította meg Miklóst. Miatta reménykedett, hogy visszakaphatja Nórát, és ezért vágott bele a házvételbe, amihez sikkasztania kellett.

    előzmény:
    Liventa (123683)
    2016-03-23  23:16
  16. 2016. március 24. 08:08123686.

    Áldásom rá. Maradjon csak kint. Meglesz nélküle a magyar művészvilág.

    előzmény:
    barackmano (123681)
    2016-03-23  18:37
  17. 2016. március 24. 07:57123685.

    És amit mi nem is látunk, a stáb, a lámpák stb. -- és nem is egyszer vesznek fel 1-1 jelenetet. Bőg is szegény egyfolytában, biztos nem kell csipkedni, hogy a megfelelő időben bömböljön...

    előzmény:
    pitipati (123684)
    2016-03-24  07:08
  18. 2016. március 24. 07:08123684.

    Engemet meg az dühít, hogy -hogy engedhetik meg, hogy egy ilyen ócska műsorhoz mint  ez a Barátok közt is, egy pici babát fel használjanak,hol van ilyenkor a gyámügy meg a gyerek védelem.. hogy éli meg ez a-pici baba,hogy ott jobbra -balra, húzogatják, szégyeljék  magukat -!!!!!!!!!!!!!


    Nem igaz-hogy -ilyet meg lehet csinálni.

    előzmény:
    Liventa (123683)
    2016-03-23  23:16
  19. 2016. március 23. 23:16123683.

    Szegény gyereket ennyi kerge nőszemély fogja ellátni, mindegyik a maga stílusában + Tóbi-apu kapkodó igyekezete?! Még Gizi a legJÓZANabb, ha szerencsétlennek a Rózsa után még marad jártányi ereje.


    Már attól frászt kaptam, ahogy Hannácska az utcáról berontva mosatlan kézzel, tömegközlekedős ruhában arccal magára borítja a pár hetes gyereket.


    A másik "problémám" (azon kívül, hogy mi legyen a húsvéti menüsor), hogy a nagy macsó egyedülálló üzletembernek 4 milla ekkora problémát jelent?!

  20. 2016. március 23. 22:53123682.

    ez igaz

    előzmény:
    esther54 (123672)
    2016-03-22  20:27
  21. 2016. március 23. 18:37123681.

    Szerintem ottmarad. Miami az ilyeneknek való mint Ramóna. Majd beleszeret valami milliomosba gyorsan.

    előzmény:
    gerdamama (123676)
    2016-03-23  08:40
  22. 2016. március 23. 11:47123680.

    Nálam a Chrom megy..a firefox teljesen felmondott 

    előzmény:
    Jujoka (123673)
    2016-03-22  22:09
  23. 2016. március 23. 11:46123679.

    Óóóóó...de jó, hogy nézted...most mit mondanál??? Itt isszuk a szavaidat..még szomjasak maradnánk


    Ez a 6 hét akár hónapokat is jelenthet, hiszen a részeket előre veszik fel. valami jónak csak kell történnie Bencével... Tóbi egyre ügyesebb apa lesz, már nem nézi kéjes sóvárgással a fiúk szűk mezét... na nem tér át...csak az én rémálmom az , hogy Klaudia elviszi..és majd ott nő naggyá. Aztán majd valamikor vissza jön Zsófihoz..mert Zsófit szerintem nem nőjük ki...bár Andrásra is megtettem volna a nagy esküt...aztán mi történt? 

    előzmény:
    gerdamama (123676)
    2016-03-23  08:40
  24. 2016. március 23. 10:01123678.

    Esetleg kevés a tárolókapacitásod... Lehet, hogy egy nagytakarítással (fölösleges programok / fájlok kiselejtezése) megoldható.

    előzmény:
    Jujoka (123673)
    2016-03-22  22:09
  25. 2016. március 23. 08:54123677.

    Na én ugyan nem bánnám, ha sose jönne vissza a sorozatba.


    Rudi már eltűnhetne a pintyőkéjével, Lucát azért csak hagyják itthon. Habár már ő se annyira szívem csücske.

    előzmény:
    Picivirág1 (123675)
    2016-03-23  08:29
  26. 2016. március 23. 08:40123676.

    Hat hétre? Maradhatna tovább is! Mondjuk hat évig. Akkor hazajönne, és rácsodálkozna Bencuskára (mert tuti, ilyen hülyén fogják becézni azt a szerencsétlen gyereket), hogy mekkorát nőtt! És könnyek között előadná, hogy nem múlt el nap, óra, sőt perc sem, hogy ne gondolt volna az imádott kisfiára. És majd mindenki meg lesz hatva, csak belőlem jön ki a vacsora...


    És ezzel még dobogós helyen se lesz a BK-ban, ahol nem ritkaság, hogy kamasz- vagy felnőttkorukban ismerkednek meg a szülők, gyerekek, testvérek. 


    (Tegnap egész adás alatt azt mantráztam, hogy "muszáj nézni a topik miatt, muszáj nézni a topik miatt".)


     

    előzmény:
    Picivirág1 (123675)
    2016-03-23  08:29
  27. 2016. március 23. 08:29123675.
  28. 2016. március 23. 07:21123674.

    Óóóóó...ennek "örülök"..már mint hogy a te géped is azt csinálja, mint az enyém. Azt mondták, hogy ez a rendszer hibája, nem a gépünké. Én is el voltam keseredve, állandóan összeomlik, ezt írja ki, újra kell indítani vagy egyszerűen lefagy és alig tudom " kiolvasztani".


    Meglátjátok, Tóbiból milyen példás apa lesz

    előzmény:
    Jujoka (123673)
    2016-03-22  22:09
  29. 2016. március 22. 22:09123673.

    Sziasztok!


    Csak mondom, hogy a gépemen egyik böngészővel sem tudok normálisan olvasni az nlc-én. A Firefox-on is lefagy, és a Cromon is, vagy hogy kell írni? Sajnos egy ideig nem tudok jönni, sajnálom. 

  30. 2016. március 22. 20:27123672.

    23+39=62 Tehát Ludwig 62 éves a szerepe szerint. Ki is néz annyinak.


     

    előzmény:
    elsi1 (123663)
    2016-03-22  13:16
  31. 2016. március 22. 17:41123671.

    Vagy beállít Margó-nagyi és kitombolja magát a baba tömésében és csucsujgatásában.... brrrrrr....


    Ahogy Tóbiás viszonyul a fiókához, meg se igazán ijedt a feladattól -- nem hiszem, hogy Klaudia beállít és csak úgy viheti.

    előzmény:
    Picivirág1 (123670)
    2016-03-22  17:25
  32. 2016. március 22. 17:25123670.

    Csak most tudtam megnézni a BK-t, mert itt volt Elza unokám. Annyira fájt a szívem azért a síró kisfiúért...érezhető volt, hogy Zsófi feladja. Tóbi utolsó mondata nagyon szép volt...és el is tudom képzelni, hogy egyedül neveli föl...bár jön Klaudia és lehet, elviszi...de jó lenne, ha Tóbi nem engedné. Annyit gondolkodtam, hogyan tudná egyedül felnevelni? csak nehogy egy másik pasi jöjjön közbeNem vagyok ...semmilyen...de az ne történjen meg.

  33. 2016. március 22. 16:59123669.

    A két férj előtt meg a nagynénje nyakán élt és fürdött tejben-vajban.  Egy élősködő ribanc volt világéletében, soha nem volt benne egy csipetnyi felelősségérzet sem. A "babaprojektet" is csak azért csinálta végig, mert kénytelen volt. Belevágott egy hirtelen szeszélyből, aztán mentek a dolgok maguktól, már nem tudott visszakozni. Ja, és persze a terhesség alatt se volt képes dolgozni, nehogy megártson a munka a babának.

    Eh, nem is akarok erről többet beszélni, ennyit se akartam. Tudom, ez csak a BK... csak hát vannak élményeim és emlékeim a saját életemből, az zaklat fel, nem ez a hülye sorozat. Úgy látszik, vannak dolgok, amiket nem lehet megemészteni. Hiába hiszed, hogy már nem érdekes, hogy már rég túl vagy rajta.

    előzmény:
    Liventa (123666)
    2016-03-22  13:54
  34. 2016. március 22. 15:05123668.

    Gondolom kellő hanghordozást alkalmazott az apuka, és azért tudott elaludni a baba tőle.


    A Tóbiás meséjétől is milyen szépen elaludt Bence.

    előzmény:
    gerdamama (123665)
    2016-03-22  13:41
  35. 2016. március 22. 14:00123667.

    Égnek állt a hajam, amikor láttam Zsófit levelet írni, tudtam, hogy le fog lépni.


    Ilyenkor nem tudok arra gondolni, hogy ez csak egy sorozat - sikítani tudnék...............

    előzmény:
    gerdamama (123661)
    2016-03-22  11:22
  36. 2016. március 22. 13:54123666.

    Csak azt nyújtotta, ami az eddigi dolgai alapján várható volt: a 2 férjtől még a durvaságot, megaláztatást is elviselte a luxuséletért, amint egy szándékosan életre hívott kis lényért neki kellett volna tennie valamit, megpattant -- hál'isten, és mintha azt írták volna korábban, hogy több hónapra kivonta magát a forgalomból.


    Az ő jelleme kivételesen egész következetesen volt fölépítve, az anyjától biztosan nem tanulhatta meg, hogy mi a dolga alaphangon egy családanyának.

    előzmény:
    gerdamama (123661)
    2016-03-22  11:22
  37. 2016. március 22. 13:41123665.

    "Tóbiás most aranyos volt."


    Akkor ezt a mesét képzeld el, Szabó Gyula hanghordozásában, á la magyar népmesék sorozat:


    "De mit jelöl az X, édesapám? - kérdezte a leány. Hát az bizony nem más, mint a sugárnyaláb intenzitásvektora - felelte az öreg király."

    A fiam szórakoztatta ezzel újszülött gyermekét. Én is ludas vagyok, mert mikor tanácsot kért, hogy melyik mese felel meg egy kisbabának, mondtam, hogy mindegy, csak beszéljen hozzá. Pl. olvassa fel az előadása szövegét, ha épp azzal kell foglalkoznia. 
    Így aztán kb. egy évig Anoushkán tesztelte a cikkeket és előadásokat, és kétségbe esetten állapította meg, hogy mindegyiken el lehet aludni.

    előzmény:
    Kusza (123662)
    2016-03-22  12:05
  38. 2016. március 22. 13:19123664.

    Zubornyák Zoltán politikai okból hagyta el Magyarországot 2015-ös cikk


    https://www.facebook.com/168ora/posts/10153505663017048


     


    5 évig Londonban élt


     

    előzmény:
    elsi1 (123663)
    2016-03-22  13:16
  39. 2016. március 22. 13:16123663.

    Józan Lászlóról kép:extrém


    http://194.33.69.87/image/article/main/.660x1200/105690.j pg


     


    Robi tehát 77-es,azaz 39 lenne idén, ha Ludwig 23 évesen is gyártotta,ami azér elég fiatal az ő köreikben,ámde legyen,akkor is 72 évesnek kellene lennie.


    Zubornyák 54 éves és az általa megformált karakter sem 70-es


     Gubik Ági szintén 77-es


    Miklós tavaly volt ötven,idén 51,Nóra akkor kb 49 lehet,nekem az is fura,hogy egy harmincas menő pasi egy majdnem ötvenes gyerekes nőt akar elvenni.


    A forgik nem tudnak mit kezdeni Zsófi karakterével,hol hisztérikát csinálnak belőle, hol elrohan mazzsázsra,a légzésfigyelőért őrjöng,de a gyereket az ágy szélén hagyja.


    Egyébként az is fura,hogy menő fitteseknek nincs egy normális kiságyuk?Mindig a kanapén tartják a gyereket?

    előzmény:
    Kusza (123662)
    2016-03-22  12:05
  40. 2016. március 22. 12:05123662.

    Örültem, mikor Zsófi végre elment, viszont a babát nagyon sajnáltam, Tóbiás most aranyos volt.


    Miki mekkorát csalódott, mennyire beleélte magát, hogy Nórát visszakapja, már gyűrűt is vett neki. Jól tette Attila, hogy végre felnyitotta a Nóra szemét.

  41. 2016. március 22. 11:22123661.

     


    Nem lenne szabad, de azt kívántam, Zsófit gázolja egy autó az első sarkon. Felmentést akkor se kapna tőlem, de Tóbiás, amilyen érző lélek, kitalálhatna egy szép mesét a kisfiúnak arról, hogy ő volt anyukája szeme fénye, csak hát baleset érte, milyen szomorú. 

    Sajnos nincs hír arról, hogy kiírják, pedig már előre hányingerem van, ha arra gondolok, hogy beállít bűnbánó pofával és elkezd gügyögni.

    előzmény:
    Liventa (123660)
    2016-03-22  09:20
  42. 2016. március 22. 09:20123660.

    Kicsit ledöbbentem a tegnapi megoldáson. 

  43. 2016. március 21. 20:49123659.

    Nagyon meglepődtem, mikor  először láttam, hogy a szomszéd anyuka a pici babáját hordozóba a hátára kötve mosta fel a teraszát. Aztán elmondta, hogy ez mindkettőjüknek jó,: a baba érzi az anyuka melegét, illatát, Ő meg tud végezni a dolgaival.


    Ludwig helyében már rég kidobtam volna az élősködőket. Rudi meg jól belemászik az ügybe, még  nyakába varrhatnak egy hamis tanúskodást is.


    Péter meg egy ideje szinte levegőnek nézi Attilát, pedig szerintem Ő tartja el, nem hallottuk még, hogy beadna a keresetéből a közösbe akár egy petákot is.

    előzmény:
    Kristine (123657)
    2016-03-21  06:14
  44. 2016. március 21. 12:30123658.

    Igazából nagyon elgondolkodtam ezen a "csecsemősdin".


    Most, hogy nálunk hasonló dolgok zajlanak, eléggé képben vagyok.  Vannak momentumok, amik teljesen így működnek (igaz Klári lányom nem egy HP) de nagyon kiakadni vagy rém-fáradtnak lenni sikerül neki is. Ilyenkor nálam hagyja kis Rókát, hogy egyet alhasson vagy takaríthasson otthon. Nem volnának rossz elgondolások, csak... Csak!


    Vannak tipikusan ilyen halálra-szorongó elsőbabás kismamák, akik még mosolyogni se tudnak, mert a zabszem se fér oda, az állandó aggódástól - végül is ezt Ramóna elég jól alakítja.


    Vagy pl.  van olyan, hogy nem kiságyban van a gyerkőc, hogy kéznél legyen, de akkor meg pont a (nem látható) hálószobában anya ágyánál. Esetleg a konyhában épp azért, hogy anya el tudjon mosogatni... DE nem állandóan...


    Minden esetre tudjuk, hogy a fk írók nem sok gyereket láttak, azt is messziről...

    előzmény:
    gerdamama (123641)
    2016-03-20  07:18
  45. 2016. március 21. 06:14123657.

    azt meg úgyis elcsússzák a sok hülye reklámmal. Neten fogom nézni, nagy% ennek a valószínűsége.


    Klaut várjuk, mint a megváltót.


    Nekünk nem volt légzésfigyelőnk. Egyiknek se volt baja. Valahol megértem Tóbit, hogy kihajította. Engem is idegesítene. Bár én Zsófit is kivágnám. Kösse magára a gyereket pl kendővel, és nem fog üvölteni. 

    előzmény:
    gerdamama (123656)
    2016-03-20  19:41
  46. 2016. március 20. 19:41123656.

    Most találtam a neten:


    "Pár napja mutattuk be részletesen az RTL Klub tavaszi műsorrendjét, mely március 21-től, hétfőtől érvényes. Az utolsó pillanatban azonban ugyan minimálisan, de megváltoztatta a terveit a csatorna, melyek két műsort érintenek. A Farm a korábban kiadottnál 5 perccel később, 18:55-kor indul és a Barátok közt 21:15 helyett, 21:10-kor kerül képernyőre."


    5 perccel előbb... Nesze semmi, fogd meg jól!

  47. 2016. március 20. 19:28123655.

    Ezt így gondolom én is, annak ellenére hogy nem néztem 1 részt sem a héten. Alízzal én kb. 2 napot nem bírnék ki egy fedél alatt. Jobb lett volna ezt előre tisztázni.


    Nálunk nagy vicc volt a légzésfigyelő. Használtan vettük, 1 évig volt Tomi alatt. Mikor kivettem leteszteltem, de boldogan pislákolt egy plüssmaci alatt is, csak akkor sípolt mikor azt levettem róla. 


    Ezek szerint tök fölösleges volt, de legalább nyugodtan aludtam. A nagynéném egyébként azt mondta hogy egy 10-es Apgar gyerek valószínűleg nem bölcsőhalálban fog meghalni. De azért mi vettünk. És kiságyat is. 


    Vasárnap megyünk haza, de valószínűleg ott sem fogom nézni ha ilyen későn van. Persze ezt a topikot olvasom akkor is. Csak legyen melegebb. 


     


     

    előzmény:
    gerdamama (123654)
    2016-03-20  18:59
  48. 2016. március 20. 18:59123654.

     


    "Hogy mi mennyire Ludwigé..."


    Nekem nem ez az elsődleges szempont, sőt, szinte csak mellékesen jegyeztem meg, hogy a pénzt ő harácsolta össze. Hogy aztán az őt és egymást szerető családtagok - Miklóssal kibővítve - hogyan próbálták ellopni, kicsalni, kizsarolni egymástól, az szinte mellékes.


    Ági ahhoz várja el Ludwig támogatását és megértését, hogy félrevezessék a rendőrséget és megakadályozzák, hogy kiderüljön, ki ölte meg Ludwig gyerekét. Tényleg mindegy, hogy kinek a pénzéből finanszírozzák, maga az ötlet elképesztő érzéketlenségre vall.


    Ludwig érdes modora tény, de szerintem oltári nagy bunkóság elszállásolni valakit a családi otthonban a többiek megkérdezése és beleegyezése nélkül. Akkor is ez volt a véleményem, mikor ez a Mátyás király téri kamaszok jó szokása volt, és most is vágtam a pofákat, mikor Peti Attila megkérdezése nélkül meghívta Ottót, hogy lakjon náluk. Illik  tisztelni  annyira a velünk élőket, hogy megbeszéljük velük, ha valami fontos változás őket is érinti.

    Persze ahány ház, annyi szokás, akinek ez nem természetes, azt úgyse lehet meggyőzni.


     

    előzmény:
    Carpaccio (123652)
    2016-03-20  14:58
  49. 2016. március 20. 18:07123653.

    Hát igen,megint Luca viselkedik a legnormálisabban tini létére. Nálunk ezt úgy szoktuk,hogy előre megbeszéljük mind családilag,mind a vendégekkel,hogy s mint lesznek a dolgok,nem csak úgy szó nélkül idecsődítek Marikát,Kispista-Jóskát.


    Ugyanez vonatkozik arra is,ha én megyek valakihez,főleg babalátogatóba. Eddig csak tesómhoz tudtam menni,de tőle is megkérdeztem,mikor mehetek,amikor ott voltam,pedig hogy mit segítsek, aztán ha mindenki végzett,és a baba aludt,ő nem,akkor tudtunk beszélgetni is. Nálam ez így a normális. Hozzám majd édesanyám jön segíteni, ha baba születik, és mivel ő kisgyermekgondozónő,ezért bátran rábízom a picit. 

    előzmény:
    gerdamama (123648)
    2016-03-20  12:03
  50. 2016. március 20. 14:58123652.

    Hogy mi mennyire Ludwigé... A villát meg a kft-t Ági zsarolta össze nekik, a sikkasztott pénzre meg már nem emlékszek pontosan, de Ági kereste meg Robit, hogy segítenie kell, szóval Ági egyedül nem tudott volna hozzáférni, Robi és Ludwig meg rühellték egymást. Meg a kanapét majdnem megvette valaki más, szóval elég idiótán volt elrejtve az a milliócska euró, ha Ludi bácsin múlik, elúszik minden. Amúgy meg akármennyire sír, a megmaradt pénz sem rossz 8 havi gázsiként.

    előzmény:
    gerdamama (123638)
    2016-03-19  08:17

Címlap

top