Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2015. október 14. 09:37122301.

    Én még reménykedem a pofára esésében. Abban, hogy Miklós és Attila összefognak, és Nóra se lesz olyan mafla, hogy nem próbálja leállítani a jog eszközeivel. 


    Az ürge most a lehengerléssel próbálkozik, de egyelőre csak blöfföl, mellesleg hülyének néz mindenkit. Megveszi Ágnes részének a felét, haha. Akkor se lesz akkora tulajdonrésze, ami bármilyen "dirigálásra" ad neki lehetőséget. Maximum borsot törhet a többiek orra alá, hogy mindig mindent leszavaz, de ezzel nem megy semmire. De ami a lényeg: a tulajdonrész adás-vétele nem szabadon történik. Ha valaki el akarja adni a sajátját, először a tagoknak kell felajánlania megvételre. Kétség sem fér hozzá, hogy a régiek nem engedik, hogy kicsússzon a kezükből a kft. Ludwig többre menne vele, ha pattogás és erősködés helyett Ágit próbálná a háttérből befolyásolni. Bár attól tartok, Ági se sokáig lesz ilyen tündi-bündi. Megszokta és megszerette az önálló üzletasszony szerepet, míg Ludwig a sitten ült, már nem elégíti ki a mintafeleség státusz.

    előzmény:
    Liventa (122298)
    2015-10-13  22:31
  2. 2015. október 14. 07:31122300.

    Hűűha..akkor most már nem Miklós lesz az ügyeletes rossz fiú? Biztosan egymásnak feszülnek majd és Miklós harcolni fog a Berényi kft jó híréért.....most majd Miklósnak fogunk drukkolni. Ági meg Ludvig lesznek a Bonni és Clyde. Óóó, azok a régi szép idők amikor Klaudia és Miklós vívott  "gyilkos"szópárbajt.

    előzmény:
    barackmano (122299)
    2015-10-14  07:03
  3. 2015. október 14. 07:03122299.

    Képzelheted, Ági férje, Robi apja, a börtönbôl, a BK-ban...

    előzmény:
    Liventa (122298)
    2015-10-13  22:31
  4. 2015. október 13. 22:31122298.

    Nem tudom, miből gondoltam, hogy valami tüchtig német üzletemberrel bővül a szereplőgárdánk azok után, hogy sikkasztásért ült, de valahogy nem számítottam egy újabb szemétládára --- és nem is vesztegeti az idejét...

  5. 2015. október 13. 21:17122297.

    Jaj ne máááár!!! Ugye nem fog jó útra térni Tóbirózsika? Sajnos a BK-ban már sok dolog meg történt, de remélem erre nem ragadtatják magukat. 


     

    előzmény:
    gerdamama (122295)
    2015-10-13  13:40
  6. 2015. október 13. 14:08122296.

    Így nevettem szenzációs társítás..én ilyen nem tudtam volna kitalálni, de te egy sziporka vagyel tudom képzelni, hogyan zakatol az agyad írás közben..szárnyal a gondolat és egy picit összegabalyodott a két mese.


    Persze, hogy csak eljátszottam a gondolattal. Nagyon rossz üzenete lenne, ha ez a vízió verzió valósulna meg. Ilyen felállásban viszont nem tudom elképzelni, hogy normális életet tudnának élni, pláne hogy Zsófi még bele is szeretett Tóbiba. Tóbi nem szerelmes, csak nagyon szereti Zsófit, tettszik neki ez a baba várás, mert ő amúgy is olyan gondoskodó. Kíváncsi vagyok hogyan másznak ki ebből a történetből?

    előzmény:
    gerdamama (122295)
    2015-10-13  13:40
  7. 2015. október 13. 13:40122295.

    "Zsófi csókjára fog magához térni Hamutóbika."



    Köszönöm, óvónéni, hogy ezért az orbitális bakiért nem koppintottál az orromra! Természetesen Csipkerózsikára gondoltam, nem tudom, hogy váltott át az agyam mondat közben Hamupipőkére. Úgy látszik, már süsü is vagyok, nem csak sárkány.



    Szerintem országos botrány lenne abból, ha Tóbiásból hetero pasit csinálnának. Biztosan tiltakoznának a melegek, joggal. Nem helyes úgy beállítani, mintha elhatározás kérdése, vagy gyógyítható betegség lenne a nemi irányultság. Az is bosszantott, mikor régebben Zsófi állandóan csipke-csodákban riszálta magát Tóbiás előtt, hogy hátha a srác "kedvet kap" a nőkhöz.

    előzmény:
    Picivirág1 (122294)
    2015-10-13  10:29
  8. 2015. október 13. 10:29122294.

    Add be újításnak!!!!Anno ütre főre fizettek minden újításért. Egy dajka nénim férje havonta "újított" a tégla és cserép gyárban,  / villanyszerelő volt/kapta az újítási pénzeket. Csak azon csodálkoztam,  hogyan működött addig a  gyár ezek az újítások nélkül???


    Szóval remek ötlet a csináljuk magunk, élesszük föl csókkal a szeretett hozzátartozót. Én azt hittem, ha leveszi a maszkot lesz ott olyan szirénázás, riadalom, de semmi nem történt..kivéve, hogy életet lehet Tóbiba. Arra is gondoltam, hogy a kómából felébredve Tóbiás "elfelejti" hogy meleg, és Zsófival igazi papa mamát alkotnak.


    /persze tudom ám, hogy ez nem így működik, de ez a történet úgy is olyan, mint egy mese...abban meg minden előfordulhat

    előzmény:
    gerdamama (122293)
    2015-10-13  09:09
  9. 2015. október 13. 09:09122293.


    Hála a poéngyilkos előzeteseknek, már régóta tudjuk, hogy Zsófi csókjára fog magához térni Hamutóbika. Miután állandóan az arcán van az oxigénmaszk, azon tűnődtem, vajon azt a műanyagot fogja-e megcsókolni, vagy amilyen felelőtlen, hülye liba, képes levenni róla és életveszélybe sodorni egy smaci kedvéért. Hát persze, hogy az utóbbi történt, kétségtelenül ez a romantikusabb változat, csak én vagyok ilyen földhöz ragadt.


    Aztán - mert ilyen földhöz ragadt és praktikus észjárású vagyok - arra gondoltam, hogy az illetékesek ezt látva rögtön a fejükhöz kapnak: mekkora költségmegtakarítást jelenthet ez a módszer az anyagi gondokkal küszködő kórházaknak. Semmi szükség oxigénpalackokra, majd a szerető családtagok, csinosabb nővérkék és lelkes önkéntesek szájból szájba fogják lélegeztetni a betegeket a nap 24 órájában. Ezek szerint hatásosabb, mint a gépi megoldás.


    (Azért jó kis állapotok uralkodnak a kórházakban a BK szerint. Enikő ámokfutása, Nikol matatása az infúzióval, most meg Zsófi ügyködése az oxigénmaszkkal... Mindenre lehetőség van, ellenőrzés és a lebukás veszélye nélkül.)


     


     


     


     

  10. 2015. október 13. 08:50122292.


    Én is pont így voltam ezzel. Most felcsillant egy reménysugár. Timit sokkolhatta az anyja beismerése: "Mi neveltünk belőle szörnyeteget". Azt eddig is tudta, hogy a szülei pimasz kis disznónak tartják, még rá is tett egy lapáttal, valahányszor látta, hogy bosszantja őket. De arra szerintem egy pillanatig sem gondolt, hogy ilyen rossz véleménnyel vannak róla, hogy egy velejéig romlott kis szörnyetegnek tartják.


    Már az apja "árulása" is megdöbbenthette, az, hogy nem falazott az ő kis hercegnőjének, hanem elmondta Zsófinak, hogy mit tett. Eddig biztos lehetett abban, hogy bármit tesz, a szülei elsimítják az ügyet.



    Talán magába száll és változtat a viselkedésén. Biztos nem megy egyik percről a másikra, de reménykedni szabad...

    előzmény:
    Picivirág1 (122291)
    2015-10-13  07:05
  11. 2015. október 13. 07:05122291.

    Örültem, hogy Timi kihallgatta a szüleit, és szembesült a róla alkotott véleménnyel. Ő egy szörnyetegvajon mit vált ki belőle??? Kíváncsi vagyok merre viszik el a karakterét. Talán innen még vissza lehet vinni egy jobb útra. Mert bizony nem érdekes, szórakoztató a karaktere, inkább visszataszító. kellemetlen érzésem van ha Timi szerepel.

  12. 2015. október 12. 23:30122290.

    Tényleg! Tóbiás anyja! Mintha nemrég arról lett volna szó, hogy a papa felmarkolta a találmányi díjat, és ennek örömére elutaztak valahová. De azt hittem, csak egy jó kis wellness hétvégére. Világ körüli útról nem volt szó.
    De a világ végéről is haza kellene jönnie, ha imádott, egy szem gyereke kómában fekszik. Főleg, hogy azelőtt úgy tapadt rá és Zsófira, mint egy kullancs.

    előzmény:
    csupaszp (122289)
    2015-10-12  22:11
  13. 2015. október 12. 22:11122289.

    Tóbiás anyja vajon hol van ilyenkor?  Timikén csak a nevelőintézet segítene. Szegény Laci valóban mint a 100-as szög. 

  14. 2015. október 11. 23:42122288.

    Most jöttem rá, hogy májusban épp a szoborral csináltam selfie-t, csak a telefonomról még a pc-re se tudom fölrakni. Utána majdnem vele szemben, csak kicsit följebb pedig 2 óóóóriási és nagyon fincsi fagylaltgombócot ettem.

    előzmény:
    barackmano (122284)
    2015-10-11  19:07
  15. 2015. október 11. 23:31122287.

    Én főleg akkor pöccentem be, amikor otthon szinte agresszívan igyekezett Hannát rávenni, hogy írja meg a cikket a balesetről. Mint egy igazi paparazzo (vagy hogy kell írni?).


    Kinagyított fotón pedig ott lehetne a kígyó, mert kimászott és ott tekergett a gazban, amikor Robi húzta kifele Tóbiást.


    Az pedig föl se tűnt volna, hogy Zsófi valóban csak Vili bácsinak nem volt meg, ha nem nézek bele ma este egy -- egyébként eléggé primitív -- műsorba, amiben szeretőit/férjeit időrendbe kellett rakni. Persze a többi BK-csaj is csak a házi kínálatból gazdálkodik. Ha nagy néha beesik egy új csaj, percek alatt el is tűnik a süllyesztőben...

    előzmény:
    lidika49 (122285)
    2015-10-11  22:00
  16. 2015. október 11. 22:26122286.

    De mondjuk ha ezen tényleg rajta lesz a kígyó, akkor mégsem olyan haszontalan. Bár így lenne. 

    előzmény:
    lidika49 (122285)
    2015-10-11  22:00
  17. 2015. október 11. 22:00122285.

    Különben én is ezt gondoltam, hogy a sűrű kattintgatás közepette  felvette akár véletlenül  a kígyót is.  Ádámnak részemről még egy rossz pont: fényképezget ahelyett, hogy segített volna a többieknek.


     

    előzmény:
    gerdamama (122283)
    2015-10-11  19:05
  18. 2015. október 11. 19:07122284.

    Köszi. Minden nyáron felültetem Festetics mellé, egyre nagyobb mellette de Festetics nem öregszik, jó neki. 

    előzmény:
    gerdamama (122282)
    2015-10-11  19:00
  19. 2015. október 11. 19:05122283.


    Én meg azt hittem (abban reménykedtem), Ádám képén tűnik fel az gaz kilgyó, amint éppen elkúszik a baleset színhelyéről. Akkor aztán Robi hiába mondja, hogy ő nem látott semmiféle kígyót.

    előzmény:
    Picivirág1 (122279)
    2015-10-11  17:21
  20. 2015. október 11. 19:00122282.

     


    Nekünk is van egy ilyen keszthelyi képünk a családi albumban. Azon a férjem ücsörög Festetics gróf mellett, a kép címe pedig: Öregurak. De Tomi sokkal helyesebb.

    előzmény:
    barackmano (122277)
    2015-10-11  15:58
  21. 2015. október 11. 18:49122281.

    "Na, ezek után inkább hetente ellenőriztem a visszacsapószelep működést ezen a hajó típuson"


    Azt hittem, az lesz a csattanó, hogy ezek után ezen a hajótípuson a wc környékére se mentél. Egy hajón viszonylag könnyen meg lehet oldani... Mondjuk ha egy zenés sétahajón dolgozik az ember, ott nem olyan egyszerű.

    előzmény:
    missa (122276)
    2015-10-11  15:34
  22. 2015. október 11. 17:46122280.

    Nem úgy tűnik szerencsére, ráadásul Juli azonnal rájönne. 

    előzmény:
    Picivirág1 (122279)
    2015-10-11  17:21
  23. 2015. október 11. 17:21122279.

    Nóra azt mondta Mikinek, hogy vállalja magára a kígyó ügyet. remélem nem tesz ilyet.

  24. 2015. október 11. 16:29122278.

    De édes!


    Akkor teszek egy újabb próbát magammal...

    előzmény:
    barackmano (122277)
    2015-10-11  15:58
  25. 2015. október 11. 15:58122277.

    Itt egy archív kép. Tomi kb. ekkora volt mikor a Balatonnál talált egy siklót. Persze nem látott még soha olyat, ebből kifolyólag akkorát visított, azt hittem valaki öli. Persze azóta a siklótól nem fél.


    De a viperás sztori rémisztő. 


    Én nem szeretem a tengeri herkentyűket. Egyszer Franciaországban ültünk be egy étterembe, a nagybátyám rendelt valami, kihozták, de az egész ilyen moszatos, kagylós, akármi volt, a tetején egy hatalmas királyrákkal. Nem érdekel hogy halálra sértem, mondtam nekem ez nem kell, hozzanak nekem valami normális kaját. 


    Igazad volt gerdamama, Timike jól ellátta a topikot hétvégére. 


     

  26. 2015. október 11. 15:34122276.

    OFF


    Irtózom a kígyóktól, hüllőktől, kétéltűektől. Hajógépész voltam több mint húsz éven keresztül. Még iskolás koromban, segítenem kellett egy hajó kikötésénél és a parton, amikor a kötelet cibáltuk a gazban, véletlenül a drótkötél helyett egy vízisiklót markoltam meg. Szerencsére kesztyűben, a hátamon felállt a szőr. A legközelebbi hasonló élményem az volt, amikor egy karbantartás során az egyik vízszűrőben találtam egy élő siklót. Szerencsére akkor már "főnök" voltam, szóltam az egyik beosztottamnak, hogy vigye ki a gépházból és dobja a Dunába. Az egyik hajón, a WC visszacsapószelepe romlott el és felmászott egy ilyen jószág a klozeton keresztül. Na, ezek után inkább hetente ellenőriztem a visszacsapószelep működést ezen a hajó típuson és inkább lehúztam a WC-t mielőtt ráültem volna.


    Igazán az tette be a "kertkaput" kígyó ügyben, amikor  Észak Afrikából érkezett foszfátot (ez amolyan sivatagi homok szerűség, műtrágya alapanyag) szállítottunk. Egyik reggel, amikor mentünk a matrózokkal a tolatmány elejére horgonyt szedni, a fedélzeten tekergett egy ilyen dög és elég agresszívnek tűnt. Az egyik matróz agyonverte és a hajón őrizgették amíg haza nem értünk. Itthon valami állatorvosnak mutatták meg a tetemet, az azt mondta, hogy valami mérgeskígyó féleség volt, valami afrikai vipera faj. Ettől kezdve rüheltem a foszfát fuvart, nem elég, hogy összeporolt mindent, ez a kígyó, meg a benne levő skorpiók is megutáltatták. A skorpiókat az egyik matróz srác gyűjtögette 5 literes befőttesüvegben. 


    A csigát-békát-kagylót-rákot-polipot, amúgy tányéron szeretem én is. Sőt, rákból, garnélából van egy kedvenc receptem is. Az egyik hajószakácstól tanultam. 


    ON

    előzmény:
    gerdamama (122271)
    2015-10-11  12:43
  27. 2015. október 11. 14:52122275.

    Ma pont keszeget sütöttem magamnak, de sütőben, ennél fogva olyan száraz lett, hogy beletettem egy ecetes-hagymás páclébe -- így a temérdek szálka is megpuhul benne.


    Az összes vízi herkentyűt imádom, de a rovarok kíméljenek...


    Nem találom Marci kígyós fotóját, viszont keresés közben belém botlottak régi családi fotóim és erről eszembe jutott, hogy BK-mentes napokon nézegethetnénk egymás "archív" fotóit, ha benne vagytok...


    Mindjárt próbáltam is 2 db-ot feltenni, de sehol semmi...?! Tényleg nem bír rendesen működni az NLC???

    előzmény:
    barackmano (122274)
    2015-10-11  14:32
  28. 2015. október 11. 14:32122274.

    Úgy értettem abban a szobában ahol magamban vihorászok.


    Én valahogy a hallal megbarátkoztam, szinte azt eszünk csak, de a tengeri izékkel nem tudok.

    előzmény:
    Jujoka (122273)
    2015-10-11  13:47
  29. 2015. október 11. 13:47122273.

     Még jó hogy nincs itt senki. 

    idézet:
    barackmano (122272)
    2015-10-11 12:52:07

    De, de, én is itt vagyok. Ámulattal olvasom Gerdamama írását (is). Elképzelni nem tudom, milyen íze lehet a kagylónak, de biztosan kipróbálnám, ha tehetném. A rákot bébirák formájában előre gyártva már ettem, viszont nem tudnám elkészíteni/megpucolni, ezért nem is veszek. Tücsköt-bogarat, meg nincs az a pénz...... Hallal semmi gondom nincs, csak ne élő legyen szegény, mert én agyon nem csapom.


    Most éppen libazsírt készítek, alig várom, hogy ehessem a töpörtyűt. Ó! Én maradi!


    Hogy az eseményekhez is hozzászóljak, hát nekem is hátborzongató Timi viselkedése.

    előzmény:
    barackmano (122272)
    2015-10-11  12:52
  30. 2015. október 11. 12:52122272.

     Még jó hogy nincs itt senki. 

    előzmény:
    gerdamama (122271)
    2015-10-11  12:43
  31. 2015. október 11. 12:43122271.

    Kígyót már én is simogattam egyszer, valami vásárban, kellemes érintése van. De ha nem a gazdája tartotta volna kézben, nem lettem volna ekkora hős. Egy siklótól is hanyatt-homlok menekülök.
    Szerintem Timi kígyója is ártalmatlan volt, mert egyrészt nem adták volna el neki, másrészt Timi is vidáman szorongatta a szatyrot, csöppet sem óvatoskodott vele. De épp azért, mert az átlagember minden csúszómászótól frászt kap, a baleset okozásához tökéletesen megfelelt. Szóval ugyanolyan büntetést érdemel, mintha egy keresztes viperát tett volna az autóba. Ahogy a bankrablóknál se enyhítő körülmény, ha játékpisztolyt fog a pénztárosra.


    A halat csak enni szeretem, illetve a  konyhakész  halat elkészíteni is, de a csúszós, nyálkás hal tapogatása, a filézés, szeletelés nem nagy élvezet. Így nálunk törvénybe van iktatva, hogy ez a horgász feladata, nem pedig a háziasszonyé. (A törvényhozás viszont az én feladatom, hehe.


    Csigát, békát, polipot, sokféle kagylót és rákot ettem már, én biztosan nem halnék éhen a tengerparton. Kígyót még nem ettem, de ahogy magamat ismerem... még előfordulhat. Egyedül a rovaroktól undorodom, de azoktól nagyon. Pedig keleten azok közül is sok ínyencfalatnak számít, ropogósra sütve.



    (Kösz, Timike, hogy a legutóbbi aljasságoddal ilyen hosszú és élvezetes offolásra adtál lehetőséget. Ez az első jó cselekedeted, mióta ismerünk.)

  32. 2015. október 11. 12:42122270.

    Egyáltalán nem csoda hogy Timike ilyen, ha a kezdetektől ezt csinálja vele Nóra. Ha egy gyereknek nem szabnak korlátokat és mindent megbocsájtanak neki, azt hiszi neki mindent szabad. Most pláne abban a korban van. 


    Ez józan paraszti ész, ehhez még diploma sem kell. Nóra csak a BK kedvéért ilyen hülye remélem. 


    Majd Timike lesz a sorozatgyilkos pár év múlva, pisztpollyal lemészárol pár ellenséges emberkét, sebaj, felfogadom mamit ügyvédnek és megúszom. 


     

    idézet:
    barackmano (122269)
    2015-10-11 12:14:47

    Merem remélni,hogy tényleg csak a film kedvéért ilyen ostoba  a Nóra de akkor is bosszantó ez a gyerek.


    Lehet,hogy Tóbi felébred,de Zsófi elvetél.....majd a Nóra ezt is elintézi,jajjj kicsikém így meg úgy


    legszívesebben Nórának kevertem volna le egyet.....mindent elhisz ennek a kis bestiának.


    Szép jövő előtt áll Timi


    Ilyen szörnyű karaktert csináltak belőle...bosszúálló,hazug,rosszindulatú.


    Bár addigra mire felnő ez a kis szörnyeteg remélem Nóra már nem lesz ügyvéd,majd csücsül a hűvösön a kisasszony..



     


     

    előzmény:
    barackmano (122269)
    2015-10-11  12:14
  33. 2015. október 11. 12:14122269.

    Egyáltalán nem csoda hogy Timike ilyen, ha a kezdetektől ezt csinálja vele Nóra. Ha egy gyereknek nem szabnak korlátokat és mindent megbocsájtanak neki, azt hiszi neki mindent szabad. Most pláne abban a korban van. 


    Ez józan paraszti ész, ehhez még diploma sem kell. Nóra csak a BK kedvéért ilyen hülye remélem. 


    Majd Timike lesz a sorozatgyilkos pár év múlva, pisztpollyal lemészárol pár ellenséges emberkét, sebaj, felfogadom mamit ügyvédnek és megúszom. 


     

    előzmény:
    veronika.kelemen.39 (122268)
    2015-10-11  10:00
  34. 2015. október 11. 10:00122268.

    Na én meg halhoz nem nyúlnék semmi pénzért, kígyóhoz simán. Lehet valami ártatkan bébióriáskígyó volt. De ha Timi ezt megússza, Nórát kell börtönbe csukni és kizárni az ügyvédi kamarából örökte! Szerintem.

    idézet:
    Kristine (122264)
    2015-10-11 08:25:57

    Kristine.


    Mondjuk én sem nyúlnék hozzá,de az hagyján de milyen beteg mentálisan ez a gyerek,hogy ilyen eszébe jut,hogy ezt tegye egy pofonért...átverte a szüleit....és az utolsó pillanatig még neki áll feljebb szemtelen,pofátlan....az a véleményem,hogy nagyon el van kényeztetve.


    A Nórával kapcsolatos észrevételeddel egyetértek.


    Ha ezt megússza ez a gyerek akkor Nórát azonnal felfüggesztenilecsukni bűnpártolásért,ill.a bizonyíték megsemmisítésért,egy olyan ügyvéd ne dolgozzon aki a saját gyerekét sem tudja objektíven megítélni.


     


     

    előzmény:
    Kristine (122264)
    2015-10-11  08:25
  35. 2015. október 11. 09:50122267.

    Én egyszer voltam állatkerti táborban ott lehetett kígyókat fogdosi. Engem a hal sem zavart. 


    Sajnos az én kezem és lábfejem is olyan mint egy hüllő, valami hülye keringési zavar. A nagyim 94 évig élt vele, úgyhogy nem izgat, csak kellemetlen. A szívet kíméli 


    Keresd csak azt a fotót Liventa 


     


     


     

    előzmény:
    Liventa (122266)
    2015-10-11  09:23
  36. 2015. október 11. 09:23122266.

    "Hozzá nem nyúlnék..." --- egyszer próbáld meg, csodás selymes tapintása van: száraz, hűvös és mégis eleven. 


    Mellékelni szerettem volna egy fotót unokáról, ahogy a nyakában csüng egy óriáskígyó, de nem találom...

    előzmény:
    missa (122262)
    2015-10-10  20:04
  37. 2015. október 11. 08:48122265.

    Apropopó régi sorozat ---> régi film ---> régi fotók:


    http://fortepan.hu/


    Talán nem mindenki ismeri: rá kell bökni a kívánt évszámra, mert egyébként nem egyestés mennyiség --- kár, hogy nem mindig lehet tudni, hol készült a fotó (ahhoz még én se vagyok elég öreg).

    előzmény:
    gerdamama (122260)
    2015-10-10  19:52
  38. 2015. október 11. 08:25122264.

    Na én meg halhoz nem nyúlnék semmi pénzért, kígyóhoz simán. Lehet valami ártatkan bébióriáskígyó volt. De ha Timi ezt megússza, Nórát kell börtönbe csukni és kizárni az ügyvédi kamarából örökte! Szerintem.

    előzmény:
    missa (122262)
    2015-10-10  20:04
  39. 2015. október 10. 20:06122263.

    Nem igaziból gondolta, csak "játszásdiból"! 


    Tetszene, ha ezt a visszataszító karaktert többet pofoznák. 


    Bocs, ennyi kell a heti stressz oldásomhoz. 

    előzmény:
    gerdamama (122261)
    2015-10-10  20:01
  40. 2015. október 10. 20:04122262.

    Sokáig motoszkált a gondolat bennem, szegény feleségem is szekáltam ezzel a kérdéssel: "- De honnan volt Timikének kélgyója?"


    Aztán rájöttem! 


    Timike egy szombati nap (vasárnap nem lehet, mert boltok zárva és neki templomba kell mennie), bement az első Nemzeti Kígyó Boltba.


    "Szólt az eladónak, hogy kellene valami olcsó, de hatékony kígyó. Persze, van ilyen, mennyit adhatok? Hát úgy kb. két méter kellene.


    Tessék parancsolni, máris mérem. Hoppá kicsit több lett, 2 méter 10 centi. Maradhat?


    Persze, persze, csak ijesztgetésre kell. Köszönöm, ez jó bolt. Jöhetek máskor is? Ha majd lesz mérges kígyójuk esetleg krokodil beugranék érte."


    Szerintem roppant bárgyú a forgatókönyve van a sorozatnak...


    Nem vettem még soha kígyót. Hozzá nem nyúlnék egy ilyen rohadt nagy kukachoz. Halaim vannak csak, de némileg tisztában vagyok vele, hogy nem olyan könnyű ilyen állatot venni. Jó párhoz engedélyek kellenek. Nem csak az esetleges veszélyességük miatt (a sorozatban szerintem valami kölyök óriáskígyó volt amúgy, ami felnőve szintén "hordoz magában némi veszélyt"), hanem a faj esetleges veszélyezettsége miatt is. Aztán szerintem zsebpénzből sem könnyű egy ilyet kigazdálkodni, még ha jól menő divat-blogom is van. Áhhh, olyan nem életszerű nekem ez az egész. Gyermekded. Na mindegy, ha ez az ára, hogy Timikét tovább pofozzák, akkor legyen. Feldobja a napomat. 

    előzmény:
    gerdamama (122228)
    2015-10-04  14:25
  41. 2015. október 10. 20:01122261.

    "Veri a Juli, veri anyja-apja."


    ?????


    Anyja-apja? Ez csak a vágyálmainkban szerepel. Nem mintha megoldásnak tartanánk a pofozkodást, legtöbben a folyamatos nevelés pártján vagyunk, de azzal Nóráék egy kicsit le vannak maradva. Ezért látnánk szívesen egy kis sokkterápiát. De szerintem hiába ábrándozunk, az atyai és anyai pofon sose fog elcsattanni.

    előzmény:
    missa (122259)
    2015-10-10  19:50
  42. 2015. október 10. 19:52122260.

    Köszi. (A Zubornyákot.) A nevét sokszor hallottam már, az arca is ismerős, de nem tudtam a kettőt összehozni. 


    Nemrég véletlenül belenéztem a Szomszédok egy sokéves részletébe, épp a frissen felnőtt és munkába állt Julcsi kollégájaként szerepelt. De abban a sorozatban sem volt elég jelenete ahhoz, hogy megjegyezzük a nevét.

    előzmény:
    Liventa (122250)
    2015-10-10  10:56
  43. 2015. október 10. 19:50122259.

    Ebből a tenyérbe mászó Timikéből egy box zsákot csinálnak.


    Veri a Juli, veri anyja-apja. De ha már éveken át nem kapta meg, felőlem jöhet neki a többi tasli is. 

    előzmény:
    Jujoka (122233)
    2015-10-06  00:27
  44. 2015. október 10. 19:44122258.

    Köszi. 

    előzmény:
    demonhill (122257)
    2015-10-10  18:52
  45. 2015. október 10. 18:52122257.

    Van konditerem, aki jól viselkedik használhatja (börtön, fogház fokozat). A többiek a zárkában edzenek saját testsúllyal, ill. egymással.

    előzmény:
    barackmano (122252)
    2015-10-10  14:51
  46. 2015. október 10. 18:11122256.

    Valahol mintha azt olvastam volna, Miki elmondja Zsófinak kitehet a balesetről.  Szerintem  Zsófi ezt  nem fogja laza kézlegyintéssel elintézni.


    Robi hozzáállását is kíváncsian várom, hisz Ő még nem tudja, hogy végül kiderült, hogy Timike a bűnös.


    Ludvig meg olyan, mint aki nem börtönből, hanem egy laza nyaralásból érkezett volna a villába.

    előzmény:
    veronika.kelemen.39 (122255)
    2015-10-10  15:47
  47. 2015. október 10. 15:47122255.

    Ez a gyerek tényleg egy kis fúria.....


    Nóra szégyellheti magát,hogy ilyen gyereket nevelt vagyis nem nevelt.


    Legalább Miki egy kicsit már kezdi kapisgálni ki is ez a gyerek valójában.


    Jól odapirított neki....mondjuk falrahányt borsó,olyan pofátlan szemtelenül viselkedik,hogy mi már a pofon előtt reménykedtünk abban,hogy valaki lesz szíves lekeverni egyet neki.

    előzmény:
    Picivirág1 (122244)
    2015-10-09  13:22
  48. 2015. október 10. 15:43122254.

    Juli tényleg nem egy észlény,de  azért 2 perc alatt összerakta a történéseket.


    Nóra pedig szégyellje magát.


    Így kell példát mutatni,ügyvéd létére símitsuk el a dolgokat.....


    ez a gyerek hozzászokik ahhoz,hogy majd a szülei minden mocskosságát elsikálják.....komolyan ez már minden határon túl megy.


    Legközelebb mit fog elkövetni bosszúból és ki ellen?????????



    A táskák no comment.

    előzmény:
    gerdamama (122245)
    2015-10-09  14:04
  49. 2015. október 10. 15:38122253.

    Nóra tényleg nem tud objektíven hozzállni a Lányához.


    Mikinek legalább a helyén az esze ....és elkapta ennek a kis rondaságnak a frakkját.


    Azért ez nem egy olyan dolog amit csinált amiért elég az enyje bejnye



    Valakit életveszélybe sodorni az nem semmi dolog...mindez egy pofonért ami már kijárt neki az más kérdés.hogy a Julitól kapta....már korábban meg kellett volna kapni az anyjától de mint tudjuk Nórának szemellenzője van.


    Képzeljétek néztük a filmet és egyszerre mondtam Mikivel azt,hogy amikor fogadkozott a kis béka mondta Miki Nórának,hogy


    Te ezt el is hiszed??????


    Azért amit Nóra művel ezzel a gyerekkel az már túl megy minden határokon.


    Kár,hogy egy két könnycsepp,fogadkozás után szentté ne avassák


    Mi lesz ebből a gyerekből aki egy pofon miatt bosszúból ilyen tettekre képes.....


    Ludwig annyira életszerűtlen


    Tóbi ébredjen fel és tálalja ki az igazságot Zsófinak és ez a kis béka kerüljön nevelőintézetbe.....


     

    előzmény:
    barackmano (122252)
    2015-10-10  14:51
  50. 2015. október 10. 14:51122252.

    Ez a Nóra nem komplett. A legközelebbi remélem az lesz hogy hasbalövi a kicsikéje. És nem épül fel olyan könnyen mint Zsolt.


    Majdnem igazad lett gerdamama. Robi elég kényelmetlenül érzi magát. Mondjuk Ludwigot én sem így képzeltem el, milyen fess, konditerem is van a börtönben?


    Tóbi minden hallott szerintem, na majd ő kézbeveszi a dolgokat. 

Címlap

top