Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2015. augusztus 29. 08:54121851.

    Ja, Áronka se igazán tudja, hogy mit akar. Rémes, milyen színtelen, szagtalan srác. De lehet, hogy csak hülyének teteti magát, mert az a legkényelmesebb. Mint a milliókat sikkasztók feleségei, akik mind azt vallják a bíróságon, azt hitték, apuci jól beosztott fizetéséből van a villa, a luxusautó meg a bahamai üdülés. Áronka is azt hiszi, egy sz@r műkörmös boltból élnek, amilyenből minden második házban van egy, és kong az ürességtől.


    Ez a gyújtogatási ötlet akkor se lett volna szép tőle, ha Zsolt egy családi házban lakik. De egy háromemeletes lakóházban gyújtogatni azért elég nagy neveletlenség.


     


    Zsolt kórházi jeleneteit még a balesete előtt forgatták. Elég morbid "tréfája" a sorsnak.


    Zsófi hasáról már én is hiányolom a kispárnát. Hogy szilikonos ciciből lehet-e szoptatni, azt nem tudom, de nem is fontos, mert az Kiss Ramónának van, mi meg Zsófi természetes szépségében gyönyörködhetünk.


    Szerintem az a felső nem volt kihívó, és Zsófi viselkedése sem. De ha az lett volna, akkor sem tehetett volna ilyen megjegyzéseket a vendég a háziasszonyra. Ez kb. olyan "mentség", mint mikor azért erőszakolnak meg valakit, mert miniruhában volt.


     


     

    előzmény:
    barackmano (121849)
    2015-08-29  08:26
  2. 2015. augusztus 29. 08:39121850.

    A filmekben én is a rossz fiúkat szeretem. Szerintem valami zsigeri dolog az, hogy az ember annak drukkol, akit üldöznek, vagy aki épp valami nagy disznóságot csinál. Pl. épp alagutat fúr a pékségből a szomszédos ékszerboltba, vagy meg akar szerezni  valamit egy hiper-szuper védelemmel ellátott teremből.


    A BK-ban jó példa erre Zsolt, akit bőven lenne okunk utálni, mégis (majdnem) mindnyájan kedveljük.


    Civilben azért praktikusabbak a szolid, megbízható figurák. Ki a fene akar egy akciófilm főszereplőjeként élni? Csak humora legyen az illetőnek, ez alapkövetelmény. A kinézete meg...? Legyen ápolt, és öltözzön az alkatának és az alkalomnak megfelelően. Amúgy ha nekem szimpatikus valaki, az se zavar, ha három füle van. Nem szupermodellekből áll a világ.

    előzmény:
    barackmano (121836)
    2015-08-28  20:10
  3. 2015. augusztus 29. 08:26121849.

    Azért jó, Áronka nem akar belekeveredni semmibe, de azért a lakást felgyújtotta volna ha rajta áll. 


    Zsolt a való életben nem egy kicsit tovább volt kórházban? Nagyon pikk-pakkra meggyógyult a filmben. Vagy ez még nem az? 


    Már nem is azért, de azt a barmot Zsófi is provokálta ezzel a felsővel. És a hasa mikor kezd el nőni? Mert OK hogy egy terhesnek nem azonnal, de Zsófinak szerintem sosem fog. Csak így baba, úgy baba, de Zsófin semmi nem látszik. Tényleg, szilikonos mellből lehet szoptatni? 


    Persze, Rita pont abban a parkban ül le telefonálni ahol Robi fut és (ki hinné) pont ugyanabban a pillanatban. 


     

  4. 2015. augusztus 29. 06:35121848.

    Sikerült! Már a kép. A Csinibabát szerettem nagyon. Abban ki volt?

  5. 2015. augusztus 29. 06:02121847.

    Ez a Rita rohadtul irritál már a rosszfogú megjelenésével (legalább ne mosolyogna folyton -- bár így, hogy van kecske is, káposzta is.............................).

  6. 2015. augusztus 29. 00:05121846.

    Csak beleolvasgattam

    előzmény:
    vorii (121844)
    2015-08-29  00:00
  7. 2015. augusztus 29. 00:02121845.

    Tóth Ildikót mint színészt kedvelem .


    Talán leghíresebb szerepe filmen a Jadviga párnája, de ott van  a Na, végre itt a nyár!, Csinibaba,  Csocsó, Pillangó stb


    Hogy csak a filmes szerepeit nézzük.

    előzmény:
    barackmano (121842)
    2015-08-28  22:35
  8. 2015. augusztus 29. 00:00121844.

    Nem VISZ csak "meghív" egy utazásra -> kifizeti. ( épp azt írtam - amikor házasok voltunk, sem jött velem, hanem "mással" )

    előzmény:
    barackmano (121824)
    2015-08-28  11:24
  9. 2015. augusztus 28. 23:58121843.

    Nem is olvasok még, mert ma unokákból kifolyólag megint nem láttam... (Szegény Mártimnak szájsebészeti műtétje volt, addig nálam voltak)


    Most meg már eldőlök, mint a krumplis zsák... Holnap "békázok" csak.


    Ezt nektek hoztam azééé csak úgy

  10. 2015. augusztus 28. 22:35121842.

    Ezt én se, nem semmi. Miért, hol élt idáig Tóth Ildikó? Nálunk is 8 év a különbség, de nem az én javamra.


    Örülök hogy te is így látod Liventa. Fiatalon azt mondta volna rá az ember, hú ez milyen sármos lesz 40-esen. De nem igazán lett az. Legalábbis nekem nem az. 

    előzmény:
    elsi1 (121841)
    2015-08-28  22:21
  11. 2015. augusztus 28. 22:21121841.

    nem is tudtam, hogy a felesége Tóth Ildikó, aki 8 évvel idősebb nála  és miatta költözött MO-ra

    előzmény:
    elsi1 (121840)
    2015-08-28  22:19
  12. 2015. augusztus 28. 22:19121840.

    2004-ben


    most 41 éves, tehát még most sem öreg

    előzmény:
    elsi1 (121832)
    2015-08-28  17:49
  13. 2015. augusztus 28. 21:52121839.

    vagyok

    előzmény:
    Liventa (121838)
    2015-08-28  21:50
  14. 2015. augusztus 28. 21:50121838.

    Én is így vagyon kb. Megereszkedtek a vonásai, lebiggyedt a szája -- a férfiak vonásai a korosodással markánsabbá válnak, ő a kivétel, aki megkérdőjelezi (és nem erősíti!!!) a szabályt.

    előzmény:
    barackmano (121834)
    2015-08-28  18:41
  15. 2015. augusztus 28. 21:39121837.

    Hah-haha... Egyiptomban és néhány más helyen a világban dolgozni voltam és olyan helyeket jártam be, ahová turista sose jut el -- de lehet, hogy hibáztam: a sziget jobban érdekelt, mint a mellettem ülő dalia...Pedig előbbi most is ott van, utóbbi pedig azóta --- ki tudja...?

    előzmény:
    gerdamama (121826)
    2015-08-28  16:17
  16. 2015. augusztus 28. 20:10121836.

    Nem azt mondtam hogy ronda, de olyan semmilyen. Abban még volt valami izgalmas ahogy Julival bújkáltak, de azóta olyan átlagos lett szegényke. Nem hoz lázba. 


    Én a rosszfiúkat szeretem, de persze csak a képernyőn, a való életben nem. 

    előzmény:
    gerdamama (121835)
    2015-08-28  19:24
  17. 2015. augusztus 28. 19:24121835.

    2006-os a film.


    Nagyon helyes gyerek volt, talán meg se ismertem volna. Be is csuktam a szemem, hogy csak a hangját halljam, akkor már nem voltak kétségeim.


    Szerintem most se néz ki rosszul. Egy teljesen átlagos, de jó megjelenésű férfi. Nincs benne semmi különleges, nem túl macsó, ad magára, de nem piperkőc. Udvarias, közvetlen, de nem bizalmaskodik. Valahogy jó vele egy légtérben tartózkodni. Kollégának, ügyfélnek is ezt a típust szerettem.



    Na, most kiterítettem a lapjaimat. De azért tegyük hozzá, hogy a fentiek nem Attilára vonatkoznak, hanem a típusra, amit Domokos László képvisel.


     


     

    előzmény:
    Kósza Szellő (121833)
    2015-08-28  18:16
  18. 2015. augusztus 28. 18:41121834.

    Én inkább azt mondanám még fiatalon jóképű volt. Nekem még aránylag akkor is tetszett mikor megjelent a sorozatban, de most egy kicsit sem. Elromlott. 

    előzmény:
    Kósza Szellő (121833)
    2015-08-28  18:16
  19. 2015. augusztus 28. 18:16121833.

    Attila, nem Atilla... De köszi a linket! Már fiatalon is rohadt jóképű pasi volt!   Nem tudod véletlenül, mikor készült a kisfilm?

    előzmény:
    elsi1 (121832)
    2015-08-28  17:49
  20. 2015. augusztus 28. 17:49121832.

    Atilla-Domokos László egy régi Magyar elsők kisfilmben


    https://www.youtube.com/watch?v=iolWLm4qLjA

    előzmény:
    gerdamama (121830)
    2015-08-28  16:41
  21. 2015. augusztus 28. 16:54121831.

    Nagyon egyetértek, egy bunkó paraszt volt. Én sem láttam benne egy szemernyi konzervatívságot. 


    Megint egy mérföldkő sajnos. A mai az utolsó BK amit meg tudok nézni másnap kényelmesen. 

    előzmény:
    gerdamama (121830)
    2015-08-28  16:41
  22. 2015. augusztus 28. 16:41121830.

    Ez a Tóbiásos rész teljesen el van cseszve, minden kis részlete rossz és idegesítő.


    Gondolom, a népnevelő szándék arra irányul, hogy vállald önmagad. Ami nagyon dicséretes ... lenne, ha nem arról szólna a példa, hogy ha vállalod magad, elesel az üzlettől, visszalép a szponzor, szóval nem túl praktikus az őszinteség.


    Mindez szomorú is lehetne, ha nem lenne mondva csinált probléma. Még senkitől se hallottam, hogy állásinterjún megkérdezték tőle, nem meleg-e véletlenül. Egy meleg pasi ugyanúgy öltözködik és viselkedik, mint egy hetero. Nem riszálja magát és nem nyafizik. Ilyen csak a filmekben van, vagy ha direkt rájátszik valaki.

    A macsó pasast a második mondat után kivágtam volna, mint a macskát... Mellesleg az ügynök valami olyasmit mondott, hogy az illető elég konzervatív. Azt hittem, majd beállít egy elegáns úr, a kánikulában is mellényes öltönyben, nyakkendőben, és természetesen nem iszik, mert kocsival van... Ez a bunkó paraszt minden volt, csak konzervatív nem.

    előzmény:
    barackmano (121821)
    2015-08-28  09:25
  23. 2015. augusztus 28. 16:25121829.

    Szerintem is tök mindegy miért visz, használd ki.

    előzmény:
    gerdamama (121828)
    2015-08-28  16:21
  24. 2015. augusztus 28. 16:21121828.

    Isten bizony nem sajnálom tőled! Utazz, gyönyörködj, kevés jobb elfoglaltság létezik ennél.


    Ha az ex fizeti, hát fizesse. Biztosan megvan rá nemcsak a lehetősége, de az oka is. Ahogy mondod, talán egy kis  lelkiismeret-furdalás. Tudja, érzi, hogy van törleszteni valója... Minden esetre szép példa arra, hogy válás után is lehet normális kapcsolatban maradni.

    előzmény:
    vorii (121822)
    2015-08-28  11:12
  25. 2015. augusztus 28. 16:20121827.

    Gerdamama 

    előzmény:
    gerdamama (121826)
    2015-08-28  16:17
  26. 2015. augusztus 28. 16:17121826.

    "ezt kapta tőle válási ajándékul az ex-neje (azóta én is megnéztem magamnak közelről"


    Santorinit, vagy a pasast?
    Bocs, nem tudtam kihagyni!


     

    előzmény:
    Liventa (121825)
    2015-08-28  15:54
  27. 2015. augusztus 28. 15:54121825.

    Isten éltessen sokáig, vorii, szépséges családod körében!


    Valamikor Egyiptomból repültem haza a reggeli órákban Egyiptomból, alattunk fölcsillant Santorini a tengerben, mint egy kis ékszer, mire megszólal mellettem a kollégám, hogy igen, ő volt már ott, ezt kapta tőle válási ajándékul az ex-neje (azóta én is megnéztem magamnak közelről, de nem ajándékba kaptam -- pedig nekem is volt elvált férjem, de sajna ugyanolyan smucig volt válás után, mint előtte)...

    előzmény:
    vorii (121822)
    2015-08-28  11:12
  28. 2015. augusztus 28. 11:24121824.

    3x egy hónapon belül? Úristen. Végül is mindegy miért visz nem? Skócia csodaszép, nekem azt mondják. 


    A tegnapi pasitól én is kiakadtam. Hát nekem sem tűnt túl üzletinek a dolog, azon nem szokás sörrel indítani. 


    Majd az asszony..én Zsófi helyében a második ilyennél felképeltem volna. 

    előzmény:
    vorii (121823)
    2015-08-28  11:16
  29. 2015. augusztus 28. 11:16121823.

    Tóbiás - egyetértünk! Maximálisan


    Az üzleti megbeszélés meg... hát nem ilyennek képzelném. Igaz, soha nem hívtam magán jelleggel meg üzleti tárgyalásra senkit. Ez a kihaapasinem-hang ettől az idegen fószertől


    Rita - ööö - én nem bízom benne. Egyáltalán.


     

    előzmény:
    barackmano (121821)
    2015-08-28  09:25
  30. 2015. augusztus 28. 11:12121822.

    Gerdamami - biz1 van ilyen helyzet


    Azért a hátteret is ismeritek nagyjából - elég sokat "tett" azért, hogy most ilyen nagyvonalú legyen.


    Mostanában nem nagyon utaztam - 2 évente 1x, ha voltam valahol kicsit, de nem ilyen szép helyen, anno pedig nem jött velem, sőt, a mostani "hölgyet" vitte már akkor is... (CSAK zárójelben - manapság meg 3x utaznak külföldre egy hónapon belül. Komolyan.)


    Ez afféle lelkiismeret furdalás gondolom.


    Csak úgy lábjegyzetnek - hátha valaki nem lenne képben

    előzmény:
    gerdamama (121810)
    2015-08-27  07:11
  31. 2015. augusztus 28. 09:25121821.

    Honnan szedted ezt?


    Juj a tegnapi rész. Tóbi pólója szerintem is tök gáz volt, azon szurkoltam valaki szóljon már neki. Na de ez az új szerkó amit felvett. Nem megy ez neki. Régivágású fickó meg jó bunkó volt, de lehet szegény Tóbinak így ugrott a megbízása. 


    Még a végén Ritát sajnáltam, azért ez az Ági is. 

    előzmény:
    Kósza Szellő (121820)
    2015-08-28  00:12
  32. 2015. augusztus 28. 00:12121820.

    Hát nem, sajnos valóban nem...

    előzmény:
    vorii (121818)
    2015-08-27  16:58
  33. 2015. augusztus 27. 17:50121819.

    Tény hogy van benne egy pár hibácska, de arra jó hogy felelevenítse mi is történt, én is elfelejtettem már. 

    előzmény:
    vorii (121818)
    2015-08-27  16:58
  34. 2015. augusztus 27. 16:58121818.

    Ahogy olvasgattam... A magyar nyelv nem erőssége a kis humoristának, aki az összefoglalót írta

    előzmény:
    Kósza Szellő (121817)
    2015-08-27  15:26
  35. 2015. augusztus 27. 15:26121817.

    A jubileumi 6000. epizód (2012. 03. 07.) - ekkor láttuk Ritát a Mátyás király téren utoljára... Szabó Győző játszotta Rita szeretőjét, Vadkerti Zsombort! (Attila és Juli pedig néhány résszel korábban szexeltek először az irodában... )


     


    http://hogyvolt.blog.hu/2012/03/08/baratok_kozt_5999_6000

  36. 2015. augusztus 27. 12:22121816.

    Tényleg, ez eszembe sem jutott, azért még hosszabb ideig nem hagyhatnák magára. Bözsimama gondolom erre is gondolt, vagy lepasszolja valakinek, vagy megy ő is. 

    előzmény:
    Jujoka (121815)
    2015-08-27  12:09
  37. 2015. augusztus 27. 12:09121815.

    "És mégis hova mennek Vilibával? Mo. is nagy tud lenni ha az embernek gőze sincs hova menjen benne."


    Ez jó kérdés, de mi lesz Lucácskával? Bözsi mama annyira el volt ájulva, hogy nem egyedül hagyta Aliz Lucát, hiszen ott van ő! És ha elmegy? Elmennek mind a ketten Vilibával, tényleg nem értem......

    előzmény:
    barackmano (121813)
    2015-08-27  09:16
  38. 2015. augusztus 27. 11:32121814.

    Hova mennének? A nagyvilágba, de ott lesz Alíz

    előzmény:
    barackmano (121813)
    2015-08-27  09:16
  39. 2015. augusztus 27. 09:16121813.

    Köszi!!! Hú de klassz party lehetett. 


    Reggel elmondtam az esetedet a férjemnek is és célozgattam hogy Lake District meg hasonlók, mintha ígérte volna, de az volt a válasza hogy menjek nyugodtan, ő vigyáz Tomira. 


     


    Bözsi egy kicsit túl bőszen bizonygatta hogy tuti elromlott a dolog. Azért egy 20 éves mosógéphez hasonlítani kicsit durva, ezt most vette Gizi. 


    És mégis hova mennek Vilibával? Mo. is nagy tud lenni ha az embernek gőze sincs hova menjen benne. És egyébként is, Gizi egy kicsit már gyanakszik, ha most lelépnek jobban fog. 


    Ritának szorul a hurok, én is annak drukkolok hogy bevarrják, Hannának kijár egy pofáraesés. 


     


     


     

    előzmény:
    vorii (121806)
    2015-08-26  23:34
  40. 2015. augusztus 27. 08:54121812.

    Nekem csak az ugrik be, mikor Miki elvitte a pénzzel tele bőröndöt, és oda adta Hannának.  Ilyen Clau Hanna rablásra nem emlékszem, nagyon ellenszenves nekem ez a Rita!

  41. 2015. augusztus 27. 07:25121811.

    Egyetertek. En meg sosem voltam ott, hiaba igergette Hari (meg az elejen).


     

    előzmény:
    gerdamama (121810)
    2015-08-27  07:11
  42. 2015. augusztus 27. 07:11121810.

    "A VOLT férjemtől pedig egy tavaszi Skócia-körutat"



    Aztamindenit! Mindig mondtam én, hogy egy volt férj sokkal praktikusabb, mint egy aktuális. Egy idő után legalábbis biztosan így van. 
    (Nem is teszek hangulatjelet a végére. Nem árulom el, hogy komolyan gondolom-e vagy csak viccelek....)


     


     

    előzmény:
    vorii (121805)
    2015-08-26  23:32
  43. 2015. augusztus 26. 23:46121809.

    Igazából nekem is a régmúlt homályába vész, de Rita akkori pasijával rabolták el őket -  Walter örökségének megkaparintása reményében.


    Hű millllen gyönyörű mondat

    előzmény:
    friadri (121804)
    2015-08-26  23:15
  44. 2015. augusztus 26. 23:43121808.

    Kis ON is...


    Nóra védi Ritát (na mááá tudom, hogy ez a neve!)  Először nem értettem, de ez jó, hogy "rajta tartja a szemét"...


    Miki most


    Bár csak benntartották volna a nőt, úgy tűnik igazam lesz és ő segített a férjéneki a tengerbe esni...


    Van ilyen... Az egyszerű külső egy velejéig romlott valakit takar   Szóval nyomatékosan: Miki ezzel a csókkal

  45. 2015. augusztus 26. 23:36121807.
    előzmény:
    vorii (121805)
    2015-08-26  23:32
  46. 2015. augusztus 26. 23:34121806.

    Ha fenn vagy a FB-on, akkor jelölj ismerősnek és akkor láthatsz mindent (ott az egész család )  Éva Tildy néven találsz


     

    előzmény:
    barackmano (121802)
    2015-08-26  15:26
  47. 2015. augusztus 26. 23:32121805.

    Persze, hogy nem találnak semmit... Minden-minden rendben van! (Ezt szoktam énekelni a legújabb - 3 hónapos  - unokámnak is )


    Ha már így megkérdezted...


    A lányaimtól (meg családjaik) egy gyönyörű antikolt kerti kutat (erre vágytam évek óta)


    A szüleimtől egy numizmatikai érdekességet - ezt:


    A VOLT férjemtől pedig egy tavaszi Skócia-körutat


    ... és persze rengeteg kisebb-nagyobb dolgot.  Macit a gyűjteményembe, egy oroszlán nevelőszülőségét, jóféle pályinkákat 60-as felirattal és egy lemezjátszót az LP-imhez.


    Jajj - olyan jó elmesélni, annyira örültem mindennek Szóval bocs, nem dicsekedni akartam... de annyira-annyira jó volt

    előzmény:
    barackmano (121800)
    2015-08-26  12:05
  48. 2015. augusztus 26. 23:15121804.

    Köszönöm a kedvességeteket a kislányom nevében is! 

    BK: Nos, a Rita történet nekem homály. Ki volt ez a nő anno és mikor rabolta el Claut és Hannát? Volt ilyen sztori? Nem emlékszem rá már. Mikivel is kavart ez a nő? Erre sem emlékszem.
    Miért körözik most? És most miért jött vissza és mi ez a tengerbe zuhant férj sztori?

  49. 2015. augusztus 26. 20:30121803.

    Sok boldog születésnapot kívánok én is


    Pici Blanka is milyen szép "nagy" lány lett. Akkor akár 3-as találkozó is lehetett volna a Lehelen, mert ott jártam én is....

    előzmény:
    vorii (121786)
    2015-08-26  00:00
  50. 2015. augusztus 26. 15:26121802.

    Énisénis, tegyél ide is léciii!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

    előzmény:
    friadri (121801)
    2015-08-26  15:15

Címlap

top