Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. augusztus 8. 19:50116951.
    Milyen jó is lenne, ha jönnétek fosztásra, morzsolásra.  A csuhéból különböző tárgyakat, babát készítenénk...Olyan "csapat építő trénig" lenne, az most olyan divat. Vagy mi már edzett csapat vagyunk???
    Jó volt veletek hülyéskedni, viccelni.
    Látjátok, elég volt a jó kedvhez az az egy tő kukorica...és beindult a fantázia. Mert nekünk aztán van



    előzmény:
    lidika49 (116950)
    2014-08-08  19:43
  2. 2014. augusztus 8. 19:43116950.
    Ne búsulj barackmano, mi  kukorica szárvágásra vagy morzsolásra megyünk. Be kell ezt a nagy munkát osztani.
    előzmény:
    barackmano (116949)
    2014-08-08  08:26
  3. 2014. augusztus 8. 08:26116949.
    Igen!!!! Pont ezen aggódtam én is, nekem így mennyi kukorica jut majd? 2 szem? Tessék bevetni mindent, kivéve talán a betont. 


    Ne szomorkodj gerdamama. Én abszolút megértelek, már most rosszul vagyok a gondolattól hogy Tomi 1 nap elhúz majd otthonról. Egyelőre csak táborba ment 2 napra, de abszolút nyilvánvalóvá vált, engem megesz az unalom majd. Így jó az élet tevékenyen.
    Vennem kell egy kutyát. A macska annyira nem foglal le. 


    Skypoltok azért a fiaddal nem? Tudom ez nem az igazi, de a semminél jobb. 





    előzmény:
    Picivirág1 (116946)
    2014-08-08  07:09
  4. 2014. augusztus 8. 08:17116948.
    Ezt ismertem, ez jó!
    Szerintem a szomszédjaim agresszívabban űzik a vakondot mint én, mert egyik szomszédban sincs, csak nálam, de ott aztán tényleg mélyszántást végeztek, És csak olyan, úgy mond vakondűző növényt vetettem, ami szépen bokrosodik. Szerintem minden vakond kidugta már a fejét a föld mélyéről és megnézte, mi is ez a gyönyörűség? Már imunnusok erre illatra, vagy mi, mert nagyon jól érzik magukat. 
    előzmény:
    gerdamama (116947)
    2014-08-08  07:54
  5. 2014. augusztus 8. 07:54116947.
    "Lehet, hogy bevetem a nyaraló egész  kertjét, a vakond már úgy is felszántotta."

    Ja. Ki kell használni a helyzetet, még ha kéretlenül is jött a "segítség".
    Mikor olvastam, hogy a rendőrök átkutatták Zsófi és Miklós szőlőjét (nem is tudom, mit kerestek, a hullát, vagy csak valami bűnjelet), nekem is eszembe jutott egy régi anekdota. Pontosan nem tudom, de az volt a lényege, hogy a gyanusított mindig más és más infót ad a rendőrségnek, illetve "elszólja magát", hogy pontosan hová rejtette a szajrét. Miután az egész kertjét felásták, de nem találtak semmit, bevallja, hogy nem ő volt a tettes, csak el akarta végeztetni az aktuális mezőgazdasági munkát.
    Vártam, hogy Miklós is elsüti ezt a poént.
    előzmény:
    Picivirág1 (116946)
    2014-08-08  07:09
  6. 2014. augusztus 8. 07:09116946.
    Ja, még annyit!
    Jövőre tudatosabban, több tengerit kell vessek. A másik topikomból is jönnének a törésre.  Úgy kell csináljam, hogy mindenki hozzá férjen a munkához. Ha már ilyan segítő készek vagyok. Tengernyi tengerit fogok vetni!!!!!Lehet, hogy bevetem a nyaraló egész  kertjét, a vakond már úgy is felszántotta. 
    előzmény:
    gerdamama (116944)
    2014-08-08  06:53
  7. 2014. augusztus 8. 07:05116945.
    Szervusz!
    Ha tudnád, mennyire megértlek!!!!!Ismerem a depinek ezt a fajtáját
    Én is így vagyok minden találkozás után. Aklimatizálódnom kell.
     Most, hogy szerdán elmentek,tegnap nem csináltam semmit. Pedig olyan a lakás, mint egy menekült tábor. Nem volt kedvem semmihez, csak tengtem, lengtem. 
    Persze az az igazság, hogy nagyon elfáradtam...erre azt szoktam mondani, "édes teher". Mára már össze kapom magam, készülök a következő "megszállásra". 
    Ebben különbözünk, én azt mondhatom, van "mááásik". 
    És abban is igazad van, semmi nincs, amihez hozzá tudnánk szólni, ami lázba hoz minket. Elég lapos a történet...feldobnak labdát, aztán az fenn marad.
     Mint Szabi esküvője..elmaradt és kész. Ennyi. 
    Majd Szabi, valamikor, ha kiszolgálta a vendégeket, kiglacolta a poharakat, elmegy megkeresni Bambit. Mint ahogy előre jelezték.
     Most erre várunk, kíváncsian, merre indul? megérzés után? Szagminta után? 
    Én is ezt a cikket akartam hozni. Kíváncsi vagyok, milyen az, amikor Rózsa Gyuri magát alakítja? 
    előzmény:
    gerdamama (116944)
    2014-08-08  06:53
  8. 2014. augusztus 8. 06:53116944.
    Itt vagyok. Hogy ragyogok, azt nem mondhatnám. Elég depis vagyok, unokaelvonási tünetek miatt, és nem akartam így idejönni. Nem szeretem magam ilyen kedvetlenül. A BK-ban sem történt semmi, amibe belekapaszkodhattam volna, nem adta magát semmi jó poén. Vagy csak nem vettem észre.

    De ígérem, a kukoricaszüretre ... izé... -törésre összeszedem magam, és én is csatasorba állok. Nem hagyom, hogy elvesszetek a munka tengerijében.

    Hoztam egy cikkecskét.
    http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag


    előzmény:
    Picivirág1 (116943)
    2014-08-08  06:38
  9. 2014. augusztus 8. 06:38116943.
    Ez  jó!! Tudtam, hogy valaki felajánlja majd a segítséget. Egy kis találkozót tartunk , törés idején. Majd úgy állunk a "munkához, hogy mindenki oda férjen


    Most már értem, minden világos, köszönöm. 
    Csak azt nem értem, hol van Gerdamama????remélem valahol nyaral
    előzmény:
    friadri (116941)
    2014-08-07  23:55
  10. 2014. augusztus 8. 06:31116942.
    Koszonom szepen!!!!! Most mar kepben vagyok.A kukoricatoresen jot rohogtem. :-D
    előzmény:
    friadri (116940)
    2014-08-07  23:52
  11. 2014. augusztus 7. 23:55116941.
    Az apu évtizedekig TSZ-ben dolgozott. Úgyhogy én is tudom, mi az. 

    Amúgy jó kis kukoricás! Szólj, ha kell segíteni a kukoricatörésben 
    előzmény:
    Picivirág1 (116930)
    2014-08-07  18:50
  12. 2014. augusztus 7. 23:52116940.
    Picivirág és Barackmanó, a bandaháború lényege, hogy amikor Balta lett a góré a Babában, azután megegyezett egy drogdíler bandával, hogy ők teríthetik a kábítószert a bárban.
    Erről Zsoltnak nem volt tudomása.
    Most, amikor Zsolt megegyezett Nikollal, hogy Nikol és a jelenleg börtönben lévő Nándi emberei dílerkedhetnek a Babában (ez volt az ára Géza békénhagyásának) Balta kellemetlen helyzetbe került. Enyhén szólva. Mivel Zsolt a főnök, így a saját szakállára történt megegyezést vissza kellett mondania. Az a banda ennek nyilván nem örült, így lett Balta megverve rendesen.
    előzmény:
    Picivirág1 (116936)
    2014-08-07  20:16
  13. 2014. augusztus 7. 23:22116939.
    Pláne, hogy Ádám bevallja, ő szólt a rendőrségnek. Kinga szerint ezzel nemcsak Zsoltot sodorta bajba, hanem pont őket is a kislányával, hisz ők is ott laknak. Ádám erre nem gondolt, ezért még jobban kérleli Kingát, hogy gondolja meg, hogy költözzenek el Zsolttól Magdikával. De Kinga egyelőre nem költözik.

    Zsolttól Nikol is kérdezi, ki jelenthette fel őket, de Zsolt nem tudja. Nikol szerint akár maga Zsolt is lehetett, de Zsolt tagadja, miért is tenne ilyet.

    Zoli hadnagy érkezik Zsolthoz és közli vele, razzia volt a Babában. Elmondja, hogy találtak pár drogost (de terjesztőket nem). Zsolt nem érti, hogy Zoli szerint mi köze hozzá, ő nem felelős a Baba vendégeiért. Zoli ezt nem is vitatja, inkább azt jött mondani, hogy addig, míg a drog ügyében a nyomozás le nem zárul, Andi nem engedi hozzá Oszit. Zsolt ezen megdöbben. Megkérdezi Zolit, ki hívta ki a rendőröket, de Zoli azt mondja, névtelen bejelentést kaptak.

    Később Ádám bevallja Zsoltnak, hogy ő volt a névtelen telefonáló. Zsolt neki akar esni, és Ádám még biztatja is, hogy csak próbálja meg itt a Rózsa közepén megverni. Zsolt azt mondja, megtalálja a módját. De Ádám visszavág, hogy ha megveri, akkor arról Kinga is tudni fog, és így legalább majd elköltözik tőle. 

    Hanna elmegy Petihez, mivel semmi joghurtkészletük nem maradt, megbeszélni milyet és mennyit rendeljenek. Közben azon sóhajtozik, hogy egyedül kell mennie a jótékonysági ebédre. Peti felajánlja, hogy elmegy vele, de Hanna nem kér belőle. Elmondja, hogy Benji torokfájásra hivatkozva mondta le, de szerinte csak nem volt kedve hozzá. Peti addig erősködik, hogy elmegy vele, hogy Hanna beleegyezik, csak azt kéri, hogy Peti öltözzön fel normálisan. Peti örömmel újságolja az anyjának, hogy randzini fog Hannával. 
    A megbeszélt időben Hanna a ház előtt várja Petit, Benji társaságában, aki a paikában volt. Peti meg is érkezik a fagyiskocsival, és a hangszóróba kiáltozza végig az utcát, hogy "a hintó előállt a hercegnőért". Hanna elképed Peti újabb hülye húzásán.

    Laci a kisboltban megbotlik egy felmosóvödörben, amit Vili hagyott ott. Laci kéri Gizit, hogy mint közös képviselő, beszéljen Vilivel, hogy takarítsa rendesen a boltot is, meg az udvart, a lépcsőket, mivel mostanában eléggé elhanyagolja a munkát.
    Gizi beszél Vilivel, aki épp a felmosóvödröt keresi. Gizi megmutatja neki, milyen szemetes az udvar, és hogy a kisbolt sincs ktakarítva, pedig már dél van. Vili arra hivatkozik, hogy sok a munka, ő már idős, és a szemműtéte után is kímélnie kell magát. Gizi ezt tudomásul veszi, de azt mondja, hogy ha Vili nem bírja a munkát, akkor keresnie kell egy másik takarítót, hiszen előbb-utóbb panaszkodni fognak a lakók a takarítás minőségére. 


    előzmény:
    friadri (116938)
    2014-08-07  23:00
  14. 2014. augusztus 7. 23:00116938.
    Áram tahát nincs, de Vili elemet tesz a kisrádiójába és a Rózsa népe azt üli/állja körbe az udvaron, mint anno a Körkapcsolást a falusi kocsmákban szombat/vasárnap délutánokon.  Peti ugyan röhög rajtuk, hogy miért nem nézik laptopon vagy tableten, de Attila leállítja, hogy inkább törődhetne a joghurtjaival, merthogy ha nincs áram, nincs hűtés sem. Peti bepánikol. 

    Az ikrek és Timi is csodálkoznak a múltszázadi szurkoláson. Az egyik iker kölcsönkéri Timi telefonját, beállítja rajta a meccset, majd Gizi kezébe nyomja. Ezután mindenki odatolakodik, így mostmár kép is van. (Csak azon csodálkozom, hogy a sok ember, miért nem kapta elő a saját okostelefonját, és miért bámultak több tucatnyian egy olyan kicsi képernyőt.)

    Közben az ikrek kitalálják, hogy amíg áramszünet és sötét van, leragasztják az ajtócsengőket, hogy ha visszajön az áram, egyszerre szólaljon meg minden csengő a házban. (Baromi vicces.) Timi jó ötletnek tartja, el is kezdik ragasztgatni, Luca szerint viszont hülyeség.


    Peti felhívja Hannát, mi legyen a joghurtokkal. Hanna és Banji épp filmnézős estét terveztek, így nem örülnek, hogy Peti zaklatja őket. De Hanna azért odamegy a MK térre (Benji meg mint kutya, lohol utána). Addig Peti és Zita elpasszolják már a fele joghurtot ingyen, az udvaron lévőknek kínálgatva. A többi sajnos megromlik, hiszen felolvadt, nem lehet újrafagyasztani. 

    Ádám elmeséli Hannának, hogy egy exkluzív ebédre megy másnap fotózni, és van repi belépője. Hanna azt hiszi, hogy szimplán el akarja Ádám hívni magával. De kiderül, hogy ott lesz az ebéden a Rózsa Gyuri (!!!!) akivel Hanna már emberemlékezet óta interjút akar készíteni. Így Ádám átad Hannának két jegyet. Hanna megkérdezi Benjit, elmenne-e vele, aki először még kedvet is mutat hozzá, de amikor Hanna elmondja, hogy lehet hogy benne lesznek még az All Inclusive c. társasági magazinban is, köhögést színlel, és azt mondja, napok óta fáj a torka, és jobb, ha otthon marad. 

    Másnap reggel visszajön az áram, és az ikreknek köszönhetően megszólalnak a házban a csengők. Mindenki kirohan a lakásából. Az ikrek röhögve szaladnak ki, de bevallják Vilibának, hogy ők voltak, Vilibá seprűvel kergeti ki őket az udvarról. 


    Zsolt még mindig azt hiszi, hogy Kinga szólt a drogbizniszről a rendőrségnek. Kinga bizonygatja, nem ő volt. Zsolt szerint elég nagy bajban van (mármint Zsolt maga). Ezt Nikol is megerősíti. Elmondja, hogy a drogot lehúzták a wc-n, így a randőrök nem találtak nyomot arra, hogy terítés folyna a bárban. Viszont azt is elmondja, hogy ha ilyen razziákban lesz részük vagy Zsolt ki akarna szállni, Gézának vége.

    Ádám félti Kingát és Magdit Zsolttól, kéri Kingát, költözzenek el tőle, akár Vilibához.

    folyt......
  15. 2014. augusztus 7. 20:21116937.
    Na ez nekem is kimaradt valami miatt (lehet aznap jöttünk ide, 1 nap kiesett), így nekem sem világos. Valaki biztos elmagyarázza majd. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116936)
    2014-08-07  20:16
  16. 2014. augusztus 7. 20:16116936.
    Köszönöm!!!
    Az a bandaháborút sem értettem, de most gondolkodom. Volt ott egy másik banda is akiket ki kellett takarítani Nándi üzlete miatt? Azért verték meg Baltát.
    Itt voltak a gyerekek, csak fél szemmel néztem.  . 
    előzmény:
    barackmano (116935)
    2014-08-07  20:09
  17. 2014. augusztus 7. 20:09116935.
    Nikol Nándi huga. 
    Géza Nándi miatt van veszélyben, ha őt sikerült lekenyerezni, akkor békén hagyja Gézát. Mikor Zsolt felvette vele a kapcsolatot ezügyben, ő Nikolt küldte maga helyett mint hírnököt, aki Nándi kérésére megállapodott Zsolttal hogy hagyja őket dorogot árulni (teríteni) a bárjában, cserébe ő (Nándi) békén hagyja Gézát. 


    Én legalábbis így értelmeztem. 







    előzmény:
    demonhill (116934)
    2014-08-07  19:59
  18. 2014. augusztus 7. 19:59116934.
    Nikol a leültetett Nándi tesója(?).
    Nándi ugye Géza miatt ül, mert az vádalkutt kötött, bukott a banda, Géza cserébe szavbadult.  Gondolom az üzlet is hanyatlott valamit.  Ézért vérdíj van a fején.
    Ezért ha teríthetnek a Babában narkót, csökken a veszteség. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116933)
    2014-08-07  19:32
  19. 2014. augusztus 7. 19:32116933.
    Képzeljétek! 
    Én olyan butuska vagyok, hogy nem értem Zsolti üzletét a nővel. Hogy hogyan menti meg Gézát.? Biztosan kiderül, de nekem ezek az alvilági cselszövések magasakVilit viszon sajnálom. Bözsi is olyan sajnálkozóan néz rá, hogy rossz érzésem van.  
  20. 2014. augusztus 7. 19:16116932.
    Csak vicceltem. Sajnos tudom hogy már nem vagyok az, csak olyan rossz hallani/olvasni. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116930)
    2014-08-07  18:50
  21. 2014. augusztus 7. 18:54116931.
    Tudtam, hogy számíthatunk rád. 
    Krisztián "halomozottan" nem alkalmas a katonaságra, mondom én, a laikus. Volt ugye az az első baleset, ahol megsérült a füle, és mentálisan sérült a barát halála miatt. Az, hogy a második esetben ennyire a szívére vette, hogy nem mentette meg a bajtársát, gyenge idegzetre vall..már amit egy katonától elvár az embet. 
    előzmény:
    Kristine (116928)
    2014-08-07  18:36
  22. 2014. augusztus 7. 18:50116930.
    Azért írtam, hogy az idősebbek, mert azt hiszem a fiatalok már nem emlékeznek a Tsz -re.  Már nem nem is tudom, hogy kell írniOtt kaptak földet, háztájit a tagok, amin gazdálkodtak. 
    Te még fiatal vagy
    előzmény:
    barackmano (116929)
    2014-08-07  18:39
  23. 2014. augusztus 7. 18:39116929.
    Idősebbek??? 
    Cuki az egyszemélyes ültetvényed. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116927)
    2014-08-07  17:34
  24. 2014. augusztus 7. 18:36116928.
    Amikor valakot repatriálnak, vagy csak simán váget ér a misszió (akkor is, ha nem történik semmi) van egy komoly eü és pszicho szűrés, illetve egy pszichológiai visszaillesztő tréning. Lrisztián nem menne át ezzel a kezdődő depivel. Pláne egy ilyen "esemény" után veszik ezeket nagyon komolyan.
    előzmény:
    Picivirág1 (116925)
    2014-08-07  12:30
  25. 2014. augusztus 7. 17:34116927.
    Az idősebbek még emlékeznek, hogy régen voltak "háztáji" gazdaságok. Nos, nekem ilyen "háztájim" van. Egyszemélyes, egyedülálló nőknek való. Nem kell kapálni...csak azt nem tudom, mit csináljak majd a terméssel? Vegyek egy japán tyúkocskát! Elza nem engedte, hogy kihúzzuk..csak aztán meg ne bontsa a betonta hétvégán megszüntetem a gazdaságot
  26. 2014. augusztus 7. 17:23116926.
    Az ám. Mi itt jobbak vagyunk mint a BK. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116925)
    2014-08-07  12:30
  27. 2014. augusztus 7. 12:30116925.
    Majd a saját "katonai szakértőnk"  Kristine, elmondja, milyen típusú katona az, aki Afganisztánba való.  
    előzmény:
    barackmano (116924)
    2014-08-07  12:24
  28. 2014. augusztus 7. 12:24116924.
    Szerintem sem ezt a típust keresik katonának, nekik gondolkozás nélkül ölniük kell ha arra kerül a sor, nem fél órát lelkizni előtte. 
    A másik pasika "tökösebbnek" tűnik, lehet a magányéletben egy genya, de a harctérre inkább ilyen kell. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116923)
    2014-08-07  07:51
  29. 2014. augusztus 7. 07:51116923.
    Nagyon bonyolult lelkű ez a Krisztián gyerek. Egyenlőre érthetetlen a magatartása, de biztosan lesz rá magyarázat. Mert ha csak úgy, azért lelkizik, mert meghalt egy bajtársa, és ő nem egy mágus, hogy mindenkit meg tud menteni, nem való katonának. Akkor csak egy "anyámasszony katonája"....nem akarom bántani, de erősebb idegrendszerűnek képzelek egy Afganisztánban harcoló katonát. 
  30. 2014. augusztus 7. 06:35116922.
    Cukik így együtt...búcsúzni nem jó.
    előzmény:
    Picivirág1 (116900)
    2014-08-06  17:25
  31. 2014. augusztus 7. 06:34116921.
    Jah lehet...nem nagyon kapni ünneplőset, nekem is egy éve varrják lassan...
    előzmény:
    Liventa (116903)
    2014-08-06  17:39
  32. 2014. augusztus 6. 22:13116920.
    Zsolt ismét találkozik Nikollal. Nikol csalódásának ad hangot, hogy azt hitte, Zsolt keményebb pasi. Zsolt megkérdezi tőle, hogy nem lehetne-e mással kiengesztelni nándit Géza ügyében, mint a dílerbanda rendelkezésére bocsátani a Babát. Nikol meghökken, hogy ezt mégis hogy gondolja. Zsolt elmondja, hogy problémás a másik dílerbandával való elbánás. Nikol olyan kifejezéssel néz Zsoltra, mint aki egy őrültet lát, és közli, hogy nehogy már ő segítsen ebben is. Zsolt azért elmondja, hogy a látszat ellenére azért rá még nő részéről nem volt panasz. 

    Balta elmondja Zsoltnak, hogy Nikol bandája befészkelte magát a Babába, de nem zökkenőmentes a dolog. Zsolt elmondja Baltának, hogy nehét két nő kívánságának megfelelni, itt Nikolra és Kingára gondol. Balta szerint Kinga nem normális, hogy vissza akarja táncoltatni Zsoltot. Azt tanácsolja Zsoltnak, hogy hazudja azt Kingának, hogy kiszáll a buliból, és akkor K. megnyugszik.
    De Zsolt inkább  elmondja Kingának, hogy olyan nincs, hogy egyzser belemegy, aztán meg kiszáll, ígyhát Kinga szokjon hozzá, hogy ez az ára Géza békénhagyásának, és ne féltse őt. 

    Szabi nem foglalkozik Alízzal, levegőnek nézi az elmaradt esküvő óta. Alíznak ez rosszul esik. 

    Kinga elmeséli Ádámnak, hogy Zsolt nem akar kiszállni a drogbizniszből, hiába kérte meg rá.

    A Rózsában minden kész a meccskezdésre. Amikor sokan összegyűlnak, nagy lesz a hangzavar, és Zsolt kéri Alízt, hogy hangosítsa fel a tévét. Alíz a kezébe veszi a távkapcsolót, megnyomja a gombot, és hussssss.......
    elmegy az áram az egész házban!!!
    Mint kiderül, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz, de az áram tényleg elment. Mindenki ideges lesz és a Rózsából kitódulnak az udvarra. Néhányan még cukkolják Alízt, hogy olyan mint egy boszorkány, sötétet csinált az egész házban.

    Balta kap egy telefont, miszerint rendőri razzia lesz a Babában, Balta odarohan. Majd Nikol érkezik Zsolthoz, számonkérni, hogy mire fel van razzia, ki súghatott... Zsoltnak fogalma sincs. 
    Majd Zsolt behívja Kingát, hogy kérdőre vonja, miért telefonált a zsaruknak, de Kinga azt mondja nem ő volt, fogalma sem volt semmiféle razziáról.

    Kiderül, hogy az áramszünetet az okozta, hogy a Vili villanyszerelője túlterhelt valamit a hűtők javítása közben, és az egész gerincvezetéket ki kell cserélni, csak másnapra lesz áram. Vilit majdnem meglicselik az udvaron egybegyűltek, főleg Laci. 


    Enikő gyertyát gyújt az áramszünet miatt. Rudi már eltűnt. Krisztián felveti, hogy jobbat is tudnak csinálni Enikővel, mint a meccsnézés, de Enikő inkább azt szeretné, mesélje el neki Krisz, hogy mi baja van. Krisz csak magát ismételgeti. Majd Enikő a hálóba megy, Krisz is követi, de előtte bevágja a kitüntetést a szekrény mélyére (ezt nem is értettem).


    előzmény:
    friadri (116919)
    2014-08-06  21:46
  33. 2014. augusztus 6. 21:46116919.
    Már minden készen van a kitüntetés eseményére. Krisztián viszont el akar menekülni a kitüntetés elől, mert nem bírja feldolgozni, hogy bizonyos Tivadar megmentésére későn ért oda, és később meghalt. Magát okolja az évekkel ezelőtti támadásban Dávid haláláért is, mint ahogy azt Rudi ingerült kérdésére elmondja. Majd a gipszelt lábával ugrál lefele az emeletről a lépcsőkön, nyomában Rudival és Enikővel. Lent az udvaron szembetalálkoznak Csepeli ezredessel és a vele érkező másik katonával, akik a kitüntetést hozták. Az ezredes csodálkozik, hogy Krisztián lejött elé a beteg lábával, Krisz meg nem mer a felettesének nemet mondani. 
    Így visszamennek a lakásba, és Krisztiánt semmi sem ment meg attól, hogy megkapja a kitüntetést (arany fokozatú valami), amit Csepeli ezredes egy beszéd kíséretében ad át. Az ünnepségen az egész lakás, Rudi és Zsolt van jelen. Krisz ismét csak látszólag örül, majd amikor a katonák elmennek, újra olyan lesz, mint régen.
    Zsoltnak is elmondja, hogy mi a helyzet (ismételten elmondja), de Zsolt azt mondja büszke rá. Krisz nem büszke magára. Rudi nagyon ki van akadva rá, de Enikő kérésére vele marad, és próbálja a fejébe verni, hogy erre a kitüntetésre vágyik minden katona, és ő nem tehet a robbantásról, sem a sérülésről, sem pedig a katonatárs haláláról. Krisz nem nyugszik meg, de legalább a meccs elvonja a figyelmüket, amit együtt terveznek megnézni.

    Ugyanis, mint ahogy Lacitól megtudjuk, ma focinap van (nem tudom ki játszik kivel, de Laci csak azt hajtogatja, hogy a mieink). Viszik is a boltból a chipset és a sört, mint a cukrot. (Ez talán nem olyan jó hasonlat most. ) De valami gond van az áramellátással, mert a hűtő nagyon gyengén működik a boltban, sőt a fagyasztó is. Laci szerelőt keres, de Vili Gergely nevű haverjából nem kér. Majd mégis csak átkuncsorog Vilihez, hogy szerezzen egy villanyszerelőt neki.

    Magdika 1 éves lett, Vili konyhájában szerveznek neki szülinapi zsúrt. Feldíszítik a konyhát, tortát vesznek. Majd Vili át akarja hívni Ádámot, hogy fotózzon, de Kinga és Bözsi lebeszélik erről, mondván, hogy Kinga telefonjával is jó képet lehet csinálni, és elküldeni Gézának. 
    Vili megkéri Kingát, hogy hadd aludjon náluk Magdika, és majd Luca is ott lesz mellette, míg Vili meccset néz, valamint Bözsi is ott lesz. Kinga megengedi. Hazafelel találkozik Ádámmal, aki épp fotózásról jön géppel a kezében, és lefotózza Kingát. Magdikát is kérdezi, hol van, és elmondja hogy a kislány olyan aranyos, pedig ő nem az a nagy babázós. Kinga meghökken, ráadásul Bözsi nézi őket az ablakból. 

    A Rózsába bevisznek egy HD tévét a meccs miatt. Gábor beállítja, gyülekeznek is a pasik a meccsnézésre.

    folyt....
    előzmény:
    Picivirág1 (116917)
    2014-08-06  20:33
  34. 2014. augusztus 6. 21:37116918.
    Hát nem rohant be Enikő után a hálóba, lesz ott valami bibi. Csak nem azon töri az agyát hogyan adja elő?


    Ez jó volt ez az áramszünet, tényleg olyan volt mintha Alíz csinálta volna. 
  35. 2014. augusztus 6. 20:33116917.
    Nem tudom mikor kezdenek..tavaly majd 2 héttel később, mint itt. Valami olyasmit mondott Melinda hogy az időpontban döntenek. Egy hét az is.  Valami tanács? vagy bizottság? Bizony elfelejtettem...de amint aktuális, tud valamit, szól. Ott elég sokszor van szünet, olyan egyházi ünnepekhez kapcsolódó. 
    na, megyek, mert még sok "dolgom " van...fürdés, BK. Szülejmán..ha el nem alszom. De nyugodtan alszom el, mert mert olyan leírást kapunk, mint ha látnám
    előzmény:
    barackmano (116916)
    2014-08-06  20:10
  36. 2014. augusztus 6. 20:10116916.
    Nekem is az a sejtésem hogy nem csak a lába sérült. 


    Egy kutyánál 13 évesen sűrűsödnek a gondok, de én is remélem hogy letudtad most egy darabig. Egy fiatal cica fitten tarthatja. A westie kistestű révén elég szép kort élhet meg. Fontos hogy sokat mozogjon és egészségesen egyen. 


    Jé, erről ott bizottság dönt? Az angol gyerekeknek alapból jár az októberi 1 hét. Ők mikor kezdenek?


    Tomi majdnem lefordul a székről mikor mutattam neki a videót, a macsekot aki dobozostul lezúg a lépcsőn 3x vissza kellett nézni.
    A mienk meg olyat csinált már mint a macs akinek a fejére szorult a zacsi. 







    előzmény:
    Picivirág1 (116914)
    2014-08-06  19:48
  37. 2014. augusztus 6. 19:56116915.
    Győző 8 évesen került a lányomékhoz.  Most 13 éves. 
    Egy idős házaspáré volt. Az asszony meghalt, a férj el akarta altatni. 
    A lányomék ezt nem akarták, magukhoz vették. Amikor szétmentek, Győző fél évig Miskolcon maradt, de Bence külföldre ment, és arról hallani sem akarták, hogy elaltassák, "otthonba" vigyék. Így meggyőztek engem, hogy semmi gondot nem fog jelenteni, mert ilyen cuki meg olyan édes.
     Ez igaz is,...de azonnal állatorvoshoz kellett vinni, a fogköveit leszedetni, fogat húztak..nem volt olcsó.
     Aztán lenyelte a mogyorót, amit szerintem nem itt kapott be, mert messze határban nincs mogyoró, és amikor jött, állandóan hányt. Na, meg kellett műteni...alig nőtt ki a szőr a hasán, jött a csípő műtét. 
    remélem ezzel letudun k minden bajta. 
    Bocsi, hogy OFF-volt
    előzmény:
    barackmano (116912)
    2014-08-06  19:20
  38. 2014. augusztus 6. 19:48116914.
    Igen, tudom, hogy a cicát egyedül lehet hagyni. Volt már cicám és ha elutaztam a szomszédok etették. 
    Azt mondta Melinda, hogy szeptemberben ül össze a nem tudom milyen tanács aki határoz a szünet ügyben. A szabadságot elhasználták, engem állítanak csata sorba. 


    nekem is olyan ötleteim vannak, mint Vörinek..Krisztiánnal kapcsolatbanKíváncsi vagyok, melyik jön be?
    előzmény:
    barackmano (116912)
    2014-08-06  19:20
  39. 2014. augusztus 6. 19:37116913.
    Pont ilyen érzésem van nekem is...

    Találgattam is.

    - Valamit elvétett és tényleg a másik srácot is megmenthette volna.
    - Igazából nem ő mentette meg azt a másikat...
    - Összejött odakinn egy szép katonalánnyal.
    - Összejött (lelkileg) egy helybéli - felvilágosult - gyönyörű szemú csadorossal.
    - (Nem tudom, volt-e most valami már köztük... de) esetleg nem csak a lábán sérült meg és 
    - a) tehetetlen, mint férfi
    - b) nem lehet gyereke később...
    előzmény:
    friadri (116889)
    2014-08-06  12:26
  40. 2014. augusztus 6. 19:20116912.
    Ez aranyos történet. Gondolom én hogy nem hagyod magukra őket, bár a macsot lehet, azért a tied még kicsi. Olyan helyesek ketten. Jó választás volt a kutyus is, így nincsenek soha egyedül. 


    Ott is októberben van szünet? Nekik is 1 hét vagy hosszabb? 



    A videót megnézem, sőt Tominak is meg fogom mutatni, csak megvárom míg felmegy Apukám. Juj de kiváncsi vagyok. 
    előzmény:
    Picivirág1 (116908)
    2014-08-06  18:06
  41. 2014. augusztus 6. 18:15116911.
    Én szeretek nevetni és szerencsére olyan ismerősim, barátaim vannak, akikkel nagyot szoktunk "nyeríteni".
    előzmény:
    Liventa (116909)
    2014-08-06  18:09
  42. 2014. augusztus 6. 18:13116910.
    Köszönöm!!!!!!
    Olyan jót nevettem.  Ilyesmit csinál az én Pacám is
    előzmény:
    Liventa (116907)
    2014-08-06  18:03
  43. 2014. augusztus 6. 18:09116909.
    Igen, én időnként rájövök, hogy keveset nevetek -- úgy istenigazából, harsányan pedig szinte soha. Pedig nagyon kellene! 
    Neked és mindnyájatoknak szól az előző videó, és már meg is van a mai hahota.
    előzmény:
    barackmano (116905)
    2014-08-06  17:56
  44. 2014. augusztus 6. 18:06116908.
    Bocsi, mostanában elég felületesen olvastam. 
    A lányomnak egy éve ért véget egy 12 éves kapcsolta. Győző kutyával költözött haza. Ha elutazom nincsenek egyedül. Ha úgy alakul, hogy egyikünk sincs itthon, a szomszédban lakik egy rokon, egy "kutya bolond"..boldogan rájuk néz. Éjjelre még nem hagytuk egyedül, és nem is fogjuk. 
    Nagyon féltem, és nem szerettem volna, hogy Győző is jöjjön, de a volt párja külföldre ment dolgozni, és a lányom imádta Győzőt..és persze mindent be is ígért, jöhetett Győző. És az is benne volt, hogy én is nagyon szerettem, mert amikor látogattam őket nagyon megszerettük egymást. 
    Most már én vagyok a "gazdi" hiszen a lányom reggeltől estig dolgozik, a kutya velem is alszik. 
    Az utolsó kutyám halála után azt mondtam, ide már nem jön állat. Tehát soha ne mond, hogy soha
    előzmény:
    barackmano (116905)
    2014-08-06  17:56
  45. 2014. augusztus 6. 18:03116907.
    Most akadtam erre a videóra és gondoltam felvidítlak, Picivirág. Igenám, de amikor a farkára dühös macshoz értem, akkor osont be szokásos Picianyú nevű kosztosom és frászt kapott a hangoktól, eszeveszetten kirohant (azért ez a neve, mert fejletlen, gazdátlan kis jószág és van valahol egy zabigyereke -- ez a használatban lévő 1 db ciciből látszik).
    előzmény:
    Picivirág1 (116900)
    2014-08-06  17:25
  46. 2014. augusztus 6. 17:58116906.
    Most nagyon üres lett a ház, de nem hagynak sokáig szomorkodni. 16.-án jön a következő csapat, 12 éves fiú, 9 éves lány.  Itt lesznek az iskola kezdésig. Grazban meg októberben lesz szünet, akkor oda megyek . 
    előzmény:
    Liventa (116904)
    2014-08-06  17:46
  47. 2014. augusztus 6. 17:56116905.
    Te is megnevettetsz mostanság. Nevetőráncok ide vagy oda, épp most olvastam hogy a nevetés ugyanolyan jó hatással van az agyra mint a meditálás. Úgyhogy gyertek csak gerdamamák, liventák ( a kisbetűkért bocs). 


    Picivirág, ezt már kérdeztem de biztos átsiklottál, ki vigyáz az állatokra amíg te odavagy? Mert látszólag nagyon jól vannak tartva. 


    Nekem úgy hiányzik Macsu. Remélem minden rendben vele. Panzióban van. Gondolom értesítenének valakit ha gond lenne. 





    előzmény:
    Liventa (116903)
    2014-08-06  17:39
  48. 2014. augusztus 6. 17:46116904.
    Egyem a szívét, mindhármukat megviselheti az elválás, az állatkák hiányolni fogják a plusz-szeretetet. A Nagymami pedig már készítheti a szívét a következő együttlétre.
    előzmény:
    Picivirág1 (116900)
    2014-08-06  17:25
  49. 2014. augusztus 6. 17:39116903.
    Csak mire az ünneplőset is megvették volna, kimerült a büdzsé és most a gyakorlót vasalgathatja Enikő Krisztián katonai karrierje végéig...
    előzmény:
    Kristine (116899)
    2014-08-06  16:27
  50. 2014. augusztus 6. 17:37116902.
    Folyton riogatnak bennünket, hogy Szabi kivonul az életünkből -- akár a rockbandák, akik évente rendeznek búcsúkoncertet, mert úgy gondolják, nem bírunk megválni tőlük. 
    Amikor Szabi (alias Márk) a tükör elé áll, mindig odatolakszik elé egy dalia és azt látja maga helyett, így azt gondolja, hogy ellenállhatatlan.
    előzmény:
    friadri (116897)
    2014-08-06  14:23

Címlap

top