Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Barátok közt

Torolt_felhasznalo_394600
Torolt_felhasznalo_394600
Létrehozva: 2003. november 14. 12:43
Hali!

Vajon egyedül vagyok-e azzal, hogy csípem a fent említett sorozatot, vagy esetleg van más is akivel jól kidumálhatnánk a történéseket stb...
  1. 2014. Április 29. 23:02115301.

    Mai napi történések:

    Tekla kidobja Marcellt, és Enikővel mindent tisztáznak, újból szent a béke. 

    Marcell óvva inti Krisztiánt Enikőtől, mert egy szavát sem lehet hinni, ezért jobb lenne, ha távol tartaná magát tőle. Krisztián lepattintja. Krisz vesz Enikőnek egy csokor virágot, amit Szabi ad át. Enikő a virággal felmegy Krisztiánhoz, megbeszélik, hogy újra együtt lesznek, és hogy Enikő visszaköltözik. 

    Linda épp kijön Balázstól, amikor Zsolt meglátja, és kérdőre vonja a lányát, mi köze van Balázshoz, Linda azt mondja, semmi. Zsolt Balázst is számonkéri, hogy jobban teszi, ha nem is lesz köze Lindához úúúgy. Ezután L. és B. megbeszélik, hogy barátok maradnak. 
    Láthatjuk azt is, hogy hogyan történik a pénzmosás (Zsolt odaad egy nagyobb összeget Balázsnak, hogy könyvelje be a bár aznapi bevételéhez).
    Zsolt Nóránál gyakornoki munkát akar szerezni Lindának. Beszélgetés közben megkérdezi még egyszer, hogy igaz-e, hogy egy jogásznak jelentenie kell, ha pénzmosásról tud vagy hall. (Biztosan ennek is lesz vmi jelentősége.)

    Laci kiteszi a sztriptízes Vilis fotót a lépcsőházba közszemlére. Vili lehordja Lacit, hogy ez nagyon aljas dolog volt, főleg Bözsivel szemben. Bözsi takarítás közben megtalálja Vilmos szemüvegét, kiderül, hogy Vilinek más szemüvegre lenne szüksége.
    Laci olajat locsol Vili kocsija alá, aki azt hiszi, folyik az olaj az autójából. Elkezdi javítani, miközben Nóra megkéri, hogy nézze meg Timi szobájában a radiátort. Csodák csodájára épp akkor jár arra Laci, aki kérdőre vonja, hogy miért nem a lakók dolga az első, miért a saját kocsijával törődik. Vili észreveszi az olajat Laci zsebében, és rájön, hogy mi is a szitu.
    Laci viselkedése már Gizinek is sok, ő kibékül Bözsivel, majd később Vilivel is találkozik az autónál, megbeszélik, hogy ők nem haragszanak egymásra. Vili beül az autóba, Gizi továbbmegy, majd a következő pillanatban Vili hátrafele elüti Gizit, aki már az autó háta mögött jár. (Nem tudom, hogy itt mi volt az ok, tuti véletlen, de hogy minek köszönhető, az rejtély számomra, majd a köv. részben kiderül. Mindenesetre úgy látszott, Gizinek nem lett baja, épphogy elesett, és elejtette a csomagjait a kezéből.)

  2. 2014. Április 29. 22:35115300.
    Viszont, ha má' túlzottan csillog-villog a konyhád, jöhetsz ám ide is.
    előzmény:
    barackmano (115299)
    2014-04-29  22:00
  3. 2014. Április 29. 22:00115299.
    Remélm holnap reggel megint konyhát takaríthatok. Már csillogni fog. 
  4. 2014. Április 29. 20:43115298.
    jajjjjj. 21.30 kor kezdődik
    előzmény:
    Picivirág1 (115296)
    2014-04-29  20:39
  5. 2014. Április 29. 20:42115297.
    Ha rajtam múlik, én is megszavazok Aliznak egy jó pasit. Megérdemelné...a játéka alapán
    előzmény:
    gyévocska1 (115292)
    2014-04-29  13:28
  6. 2014. Április 29. 20:39115296.

    Lányok!

    20.39 van.  20 30-kor kellene kezdődni 

    de kivárom...mert olyan vagyok 

  7. 2014. Április 29. 14:28115295.
    Igen, Enikő idegesítő. És most már Zsófi is. Tiszta Klaudia. Bár ő szórakoztatóan volt idegesítő.
    előzmény:
    friadri (115294)
    2014-04-29  13:59
  8. 2014. Április 29. 13:59115294.
    Igen, Alíz a sorozatban hülyébb nőt alakít mint bármelyik másik nőkarakter, de engem is sokkal jobban tud idegesíteni Enikő, Bözsi vagy Zsófi.... (tetszőleges név behelyettesíthető), semmint Alíz. 
    (Azért ne avassuk -té, szokott Alíz is idegesítő lenni, de mondjuk Enikő a megjelenésétől fogva csak az.)
    előzmény:
    gyévocska1 (115292)
    2014-04-29  13:28
  9. 2014. Április 29. 13:56115293.

    gerdamama miatt van a jólét

     

    Meg Miattad is, nagyon szívesen. Örülök, hogy hozzájárulhattam a konyhád mai tisztaságához!  

     

    előzmény:
    barackmano (115290)
    2014-04-29  12:16
  10. 2014. Április 29. 13:28115292.

    Sziasztok!

    Tegnap nem tudtam megnézni, de most már képben vagyok, köszönöm!  Nyilván nem a sorozatbeli tulajdonságai miatt, de nagy kedvencem Alíz. Nagyon jól tudok rajta szórakozni. Tényleg jó lenne neki valami pasi. Nem egy holtomiglan-holtodiglan típusú kapcsolat, hanem ahol előjöhetne a naív, humoros énje újra.

     

  11. 2014. Április 29. 13:01115291.
    Azért Enikő, ha még csak izotóniás oldatot is adott be, nem játszhatná a Fekete  angyalt, képzett, felesküdött ápolónő.
    előzmény:
    Picivirág1 (115286)
    2014-04-29  07:09
  12. 2014. Április 29. 12:16115290.

    Isten tartsa meg a jó szokásokdat. Bár tudom gerdamama miatt van a jólét, most szeretném én is megköszönni. Mióta "meghalt" a laptopom képtelen vagyok este megnézni, de mire reggel nézem már tudom miről fog szólni. Így a mai csak a háttérben ment, közben én kitakaríottam a konyhát. 

     

    Úgyhogy ezer hála.   

    előzmény:
    friadri (115282)
    2014-04-28  22:37
  13. 2014. Április 29. 10:45115289.
    Hanna éli majd világát a Klaudia villában, jön egy új, izgalmas szereplő. Akibe majd Peti beleszeret, megküzd..Hanna is hoz egy új szereplőt...így lesz érdekes a BK:
    előzmény:
    friadri (115287)
    2014-04-29  10:15
  14. 2014. Április 29. 10:18115288.
    Marcell eltűnhetne az életünkből ikrestül, Teklástul is, és jöhetnének új szereplők. Mondjuk egy pasi Alíznak és/vagy egy asszonyka Zsoltnak. 
    előzmény:
    Picivirág1 (115286)
    2014-04-29  07:09
  15. 2014. Április 29. 10:15115287.

    Gondolom én is, hogy nem lesz esküvő, de ez persze, miért is derülne ki hetekkel (hónapokkal) korábban, á nem, majd az esküvő napján... hadd legyen még egy botrányos esküvő a BK-ban.
    Bááár... arról nem volt szó, hogy Petit vagy Hannát kiírnák, az meg nagyon fura lenne, ha élnének tovább egy meghiúsult esküvő után, mintha mi sem történt volna.
    Másrészt Hannának akkor nem lenne miért benne lenni a sorozatban. Linda és Balázs elmegy, Petivel és családjával összekülönböznek ezen, Klaudia nincs itthon, más kapocs nem köti őt a MK térhez igazán. 
    Úgyhogy nem tudom, mi fog történni, még akár össze is házasodhatnak. 

    előzmény:
    Picivirág1 (115285)
    2014-04-29  07:03
  16. 2014. Április 29. 07:09115286.

    Meg gondoljatok bele. Mit lendítene a cselekményen, ha megházasodnának? Néznénk, mennyire szeretik egymást? Jó, ez menne egy két részben...aztán? ha szépen élnének leülne a történet, ha meg Peti tovább tökéletlenkedne nézhetnénk hogyan marakodnak. Ilyet meg már láttunk, látunk. 

    Tekla remélem végre rá jön, és elfogadja az igazságot.  

    Persze ha Marcell eltűnik az életükből lesz itt még az ikrek részéről kavar. Nehezen fogják megérteni, mi is történik, majd megint Enikőn csattan az ostor.  de már legyen végre ennek a történetnek. kezd unalmas lenni. 

    előzmény:
    Picivirág1 (115285)
    2014-04-29  07:03
  17. 2014. Április 29. 07:03115285.
    Peti engem is nagyon idegesített. Mint aki eszét vesztette...vagy akarattal idétlenkedik? Így akarja elérni, hogy Hannának is elege legyen belőle? Nem akar nősülni...ez már biztos..ezek olyan pótcselekvések, kapkod össze vissza. Össze van kavarodva. Ha ennyi sem elég Hannának, hogy véget vessen az esküvő szervezésének, hát lelke rajta...de ne lesz esküvő, az biztos. Kinek kell egy ilyen hebehurgya férj
  18. 2014. Április 29. 01:01115284.
    Gratulálok!
    előzmény:
    friadri (115282)
    2014-04-28  22:37
  19. 2014. Április 29. 00:58115283.

    Engem a mai részben Peti nagyon idegesített. Azzal a förmedvény "öltönnyel", meg a hülye szövegeivel, szóval "kiborított" párszor. (Persze csak képletesen.) Zsófi meg a hülye féltékenységi rohamával.....

     

    Érdekes(?) volt Enikő jelenete, mikor Marcellt behívta az irodába... Gondoltam, hogy valami cselt szövöget, dehogy ekkorát!

    Kíváncsi leszek Tekla mit szűr le az egészből. Lehet, hogy megint megfenyegeti Enikőt, és nem hisz neki????? Nem olyan volt persze az arckifejezése, remélem hinni fog Enikőnek.

    előzmény:
    friadri (115282)
    2014-04-28  22:37
  20. 2014. Április 28. 22:37115282.

    Hát akkor itt a mai rész:

     

    Nóra kidobja Zsófit, akinek még neki áll feljebb, hogy pofont kapott. Az ajtóban Zsófi még egyszer nekiugrik Nórának, épp Miklós érkezik, aki hazavonszolja. Nóra elégedett fejet vág. 
    Otthon Miki kissé megdorgálja Zsófit, hogy miért viselkedett úgy, mint egy eszelős, de aztán elmondja azt is, hogy beindítja őt ez a féltékenység, ezért csakhamar az ágyban kötnek ki (ezt nem mutatják). 
    Hanna, Linda és Peti szervezik az esküvőt, de Peti oda se figyel a lányokra, csak a mobilját nyomkorássza. Állítólag ki akar ugrani egy repülőgépből ejtőernyővel. Balázst is rá akarja venni, de Balázs lebeszéli. Elmennek inkább öltönyt venni, és olyan katasztrofálisat vesznek, hogy otthon Julinak eláll a szava, Attila meg röhögőgörcsöt kap. (Vizuális típusoknak: világoskék élrevasalt szövet trapéznadrág, világoskék ing, narancssárga selyem öltönykabát, szóval nagyon durva... kb. a Grease c. filmra hajaz.) Juli jól leteremti, de Balázs mondja, örüljön, hogy sikerült az ugrásról lebeszélnie. Attila szerint Peti habzsolja az életet, amiért megmenekült a halál torkából.
    Balázs vesz egy másik öltönyt is Petinek, ami klasszikus fekete, Peti ezt is felpróbálja, és előad egy jelenetet a Keresztapából Lindának. Linda kideríti, hogy ez az öltöny nagyon drága lehetett.

    Peti Hannának is bemutatja a katasztrofális öltönyt,  Hannának nem tetszik, de azért azt mondja, hogy Peti abban lesz, amiben akar. Peti szerint a másik öltöny felnőttes, Hanna szerint nem ártana Petinek is felnőnie. 

    Linda megkérdezi Balázst, honnan van pénze ilyen drága ruhákra, és mennyit keres a Babában, és hogy félti Balázst. Balázs megkéri Lindát, ne menjen el Peruba.  

    Nóra Gizinek meséli vásárlás közben a Zsófis balhét, majd amikor kijön a boltból, Ádámmal fut össze, aki meghívja a Rózsába ebédelni. Nóra vonakodik, mivel Laci is lesi őket, hogy mindenki róluk pletykál. De aztán elfogadja a meghívást. 
    Alíz nem akar menni kisírt szemekkel dolgozni, de Luca rábeszéli. Mire beér, neki kell felvennie Ádáméktól a rendelést. Így mondja nekik, hogy jól néznek ki együtt, és hogy ő meg nem sírhat minden pasi után, aki elhagyta. Nóra és Ádám örülnek, hogy Alíz ilyen véleménnyel van. 

    Marcell megfenyegeti Enikőt, hogy lám, az előző terve is milyen jól sült el, tehát vigyázzon magára, és ne szólja el magát. Még Krisztián is haragszik rá, Enikő teljesen maga alatt van. Szabi megkéri Kriszt, hogy higgyen Enikőnek, így ők kibékülnek végre. 

    Enikő becsábítja Marcellt a Rózsa irodába, mintha ki akarna vele békülni, de belényom egy injekciót, közli is, hogy patkányméreg, és hogy Marcell milyen szenvedésekkel fog kimúlni. Marcell már izzad és vörösödik, mígnem Enikő elárulja neki, hogy csak sóoldat volt. Marcell dühöng. Erre beviharzik Tekla, hogy mit csinálnak kettesben. Enikő végre elmondja neki, hogy anno Marcell megerőszakolta. Tekla: 

     

    előzmény:
    Picivirág1 (115280)
    2014-04-26  14:47
  21. 2014. Április 26. 22:32115281.
    előzmény:
    Picivirág1 (115279)
    2014-04-26  14:45
  22. 2014. Április 26. 14:47115280.
    Ne hagyj abba
    előzmény:
    friadri (115278)
    2014-04-26  14:23
  23. 2014. Április 26. 14:45115279.

    TénylegMi lenne vele

    Valami ilyesmi 

    előzmény:
    friadri (115278)
    2014-04-26  14:23
  24. 2014. Április 26. 14:23115278.
    Köszi, szívesen mindenkinek! És írok én Gerdamama hazatérte után is, ha netán igény mutatkozna erre  Feltéve, ha meg tudom nézni az aznap estit. 
    De igen, ezt most megígértük Gerdamamának, nem hagyhatjuk cserben (azaz BK tartalom nélkül), mert mi is lenne vele teljes BK-infó hiányban? 
  25. 2014. Április 26. 10:10115277.
    Tudom, hogy tudod, de ez szólt a "zug" olvasóknak is. Nem lesz mindig" kaviár"
    előzmény:
    Kusza (115275)
    2014-04-26  09:51
  26. 2014. Április 26. 09:55115276.
    De rajta kívül még egy páran profitálnak belőle. 
    előzmény:
    Picivirág1 (115274)
    2014-04-26  09:47
  27. 2014. Április 26. 09:51115275.
    Tuuuuuuuuudom Julika!
    előzmény:
    Picivirág1 (115274)
    2014-04-26  09:47
  28. 2014. Április 26. 09:47115274.

    Ez most különleges szolgáltatás Gerdamamának.

    Ő annyi vidám percet szerzett nekünk páratlan humorú hozzászólásaival, hogy "megérdemli", ha ideje engedi, ne maradjon le.  

    előzmény:
    Kusza (115272)
    2014-04-26  09:37
  29. 2014. Április 26. 09:38115273.
    Én most néztem, tényleg szuper volt az összefoglaló. 
  30. 2014. Április 26. 09:37115272.
    Ezentúl nem aggódom, ha nem tudom megnézni a sorozatot, itt mindent megtudok.
    előzmény:
    friadri (115269)
    2014-04-25  23:46
  31. 2014. Április 26. 06:18115271.
    Tökéleteset alkotott
    előzmény:
    Jujoka (115270)
    2014-04-26  00:44
  32. 2014. Április 26. 00:44115270.

    Gratulálok!

    Hiába is töröm a fejemet, semmit sem tudok hozzátenni.

    előzmény:
    friadri (115269)
    2014-04-25  23:46
  33. 2014. Április 25. 23:46115269.

    Mai:

     

    Zsófi beviharzik az Ádám-Krisz lakba, kölcsönkérni egy kis tejet - ürügyén jól kifaggatja Ádámot, hogy hogyan fenyegette meg Miklós. Otthon kérdőre is vonja Mikit, aki azt állítja, hogy Ádám nem mond igazat és csak felfújja a dolgot.
    Közben Ádám elmeséli Nórának is, hogy Miki megfenyegette. Nórának ez láthatólag jólesik, de közben hízeleg Ádámnak is, hogy hálistennek Ádám nem olyan, mint Miki, és nem szeretné, ha hadakoznának. Ádám ott marad éjszakára. Reggel együtt reggeliznek, Timi ezen megdöbben. Ádám hiába próbál vele beszélgetni, nem sül el túl jól, Timi elviharzik.
    Később az udvaron panaszkodik Lucának, de Luca állítja, az Ádám jó fej. És nagy okosan azt is kitalálják, hogy mivel Alíz is járt vele, most meg Nóra is, így Ádám mindkettejüknek a mostohaapja (!!!), tehát ők most így féltestvérek (!!!) lettek.  

    Nóra kérdőre vonja Mikit (Zsófi jelenlétében), hogy miért szállt rá Ádámra, és hogy hagyja békén. Miki válogatott szemétségekkel válaszol: pl. panaszkodott a kisfiú.... és hasonlók. Zsófi bepipul, mert Mikin látható a féltékeny fej. Nóra ezen akciója Ádámnak sem esik jól, hogy túl béketűrőnek tartja Nóra, és nem belevalónak. Ezt meséli otthon, így még Balázs is rátesz egy lapáttal, hogy felkötheti, ha az apjához akar hasonlítani.
    Peti bizonygatja Balázsnak, hogy szereti Hannát és várja az esküvőt. Közben mindenen összekapnak Hannával, folyamatos a veszekedés-kibékülés. Eközben Balázs és Linda fegyverszünetet kötnek.
    Az egyik ikret kíséri haza Enikő bekötött fejjel, állítólag felmászott egy focikapura és leesett. Tekla hálálkodik. Megtudjuk (Marcelltől), az ikrek körömlakkokat loptak a boltból a lányoknak. Marcell (miután megtudja Ádámtól, hogy Enikő szívből utálja) megkéri Enikőt, hogy mondja azt Teklának, hogy ő adta a pénzt a körömlakkokra, mert Tekla szíve nem bírja még a stresszes híreket. Enikő belemegy, de Tekla már mindent tud az esetről, és számon kéri Enikőt, miért hazudik. Enikő hiába mondja, hogy a Marcell kérte meg, Tekla már nem hisz neki. Enikő elkeseredettségében bezárkózik a Rózsa irodába a patkányméreggel, egy fiola orvossággal és egy injekcióstűvel. 
    Zsófi kopogtat Nóránál, hogy válogatott sértéseket vágjon a fejéhez, pl. mennyit fizet Ádámnak a szolgáltatásaiért. Nóra sem marad adós a válasszal, pl. Zsófi egy bundáért lefekszik akárkivel, a ház ribanca. Zsófi lekever egyet Nórának, majd hirtelen vissza is kapja tőle, cicaharc!
    A Laci-Gizi-Vili-Bözsi kvartett hálistennek ma nem szerepelt!

    előzmény:
    Jujoka (115262)
    2014-04-25  20:05
  34. 2014. Április 25. 22:58115268.
    Szerintem sem lesz. 
    előzmény:
    Kusza (115265)
    2014-04-25  22:40
  35. 2014. Április 25. 22:49115267.
    Humor van benne! Meg félreértések, drámázások, sz.rkeverések. Kell egy kicsi ilyen is, egész napos gyerekezés után.
    előzmény:
    szárnyasló (115260)
    2014-04-25  17:46
  36. 2014. Április 25. 22:46115266.
    Hát....... Meglepődnék, ha lenne esküvő.
    előzmény:
    Kusza (115265)
    2014-04-25  22:40
  37. 2014. Április 25. 22:40115265.
    Szerintetek lesz esküvő?
  38. 2014. Április 25. 20:58115264.
    Akár válaszolhatnánk a négy betűs szavunkkal :  CSAK
    előzmény:
    Picivirág1 (115263)
    2014-04-25  20:36
  39. 2014. Április 25. 20:36115263.

    Jól mondod

    . És különben... miért árulnánk el neki, miért nézzük a sorozatot? Ki Ő? Ismerjük? .NEM.

    .És  az legyen a  mi titkunk,  hogy miért is nézzük

    előzmény:
    Jujoka (115262)
    2014-04-25  20:05
  40. 2014. Április 25. 20:05115262.

    Semmi gond! Neked nem tetszik, hát ne nézd. Majka neve pedig csak Kiss Ramóna kapcsán merült fel, valamikor együtt voltak, de ez már egyáltalán nem lényeges.

     

    Mi pedig itt nagyon jól el tudunk beszélgetni a sorozat "történésein".

    Te pedig bizonyára találsz magadnak megfelelő topikot.

    előzmény:
    szárnyasló (115260)
    2014-04-25  17:46
  41. 2014. Április 25. 19:51115261.
    Az tettszik ebben a sorozatban, hogy ilyen jó a fórumja
    előzmény:
    szárnyasló (115260)
    2014-04-25  17:46
  42. 2014. Április 25. 17:46115260.

    Egyet árulj el: MI az, ami tetszik ebben a telesorozatban? Mindig az van, hogy 2-3 ember összefog, hogy kizsebeljenek (lealázzanak, megverjenek stb) egy sokadikat.

    Se valódi történet, se humor, se-se-se.

    És ahol Majka A NÉV...nagy gond a szereplősereg is. 

    Komolyan: MI JÓ ennyi irritáló seggfejen, amint mindig szart kavarnak, idegesek és idegesítőek???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_394600 (1)
    2003-11-14  12:43
  43. 2014. Április 25. 17:38115259.

    Azért Majkának legalább neve van. Ramóna is csak a  hírnevet kergeti. A jó kinézetű híres pasikkal befürdött, különben is csak 2 hónapra kell neki, aztán jön a másik. 

     

    Én azt olvastam a JR előzetesben hogy a rendőröknak gyanús lesz majd a dolog.  

  44. 2014. Április 25. 14:31115258.
    Szerintem Zsófinak, vagyis Kiss Ramónák nincs olyan nagy igénye, ha megfelel neki Majka.
    előzmény:
    Picivirág1 (115255)
    2014-04-25  12:27
  45. 2014. Április 25. 14:06115257.
    Egy kicsit a tegnapi JR-ról is (bár már az elejét nem szoktam látni, mert kicsit előbb kezdődik, és csak a BK után kapcsolok át): 
    remélem, a rendőröknek fel fog tűnni, ha Szilvia nem tesz feljelentést, hogy miért nem, ha eddig ezen pörgött. Bááár... ami annak a két OKOS rendőrnek feltűnik...
    És a gyermekvédelem sem fog megjelenni, hogy a kislány mégis miért van egy vadidegennél, ááá.
    Vera: ismét egy szál, amit jól elhúzhatnak hónapokig, amíg végre kiderül, miben mesterkedik. Addig meg jól szétmegy Józsiék kapcsolata Orsival. 
  46. 2014. Április 25. 13:03115256.
    Ahogy a sorozatban, "élőben" is a menő pasik között forog "Zsófi". Azon csodálkoztam volna, ha nem celeb, sportoló vagy üzletember pasikat "gyűjtene", hanem valaki civillel udvaroltatna magának. 
    előzmény:
    Picivirág1 (115255)
    2014-04-25  12:27
  47. 2014. Április 25. 12:27115255.

    http://www.kiskegyed.hu/sztarok/magyar-sztarok/kiss-ramona -uj-pasi-129093

     

    Jajj..ez a "mi Zsófink" már megint mással kavar 

  48. 2014. Április 25. 10:57115254.
    A Timikét alakító kislány túl jól játszik,mert én akárhányszor hallom/látom a Nórával beszélni illetve szemtelenkedni, elkezd viszketni a tenyerem,felmegy a vérnyomásom, érzem a tarkótáji bizsergést, és a késztetést, hogy én bizony vagy megtépem, vagy felpofozom,vagy beleverem a hűtőbe a fejét :-D :-D :-D és én kérlek egy nyugodt,higgadt ember vagyok,tipikus Bika,de ez valami botrány ahogy az a kiscsaj beszél.
    előzmény:
    Kristine (115236)
    2014-04-24  16:15
  49. 2014. Április 25. 10:54115253.
    Megnéztem mind a kettőt, köszi friadri a tegnapi összefoglalót, legalább képben voltam, ha már rtlklub atyánk ilyen zord velem. 
    Az előzetes különösen tetszik. 
    Attól már én is rosszul vagyok hogy utcai ruhában flangálnak otthon. Peti a nyerő, melegítő és yetipapucs. 
    Undorító amit Laci csinál, ezekre kéne rávilágítania Vilibának, a franc akarna egy ilye patkányt közös képviselőnek. Lehet visszafelé sül el a fegyvere. 
    Nem tudok ki kérdezte, persze Tomi tudja a dolgok 80%-át, de mindent azért még nem. Mint már említettem, jövőre a szexuális oktatás keretében a végzősöknek kipakolnak majd (eddig kerülgették a témát). Majd akkor megtudja a maradék 20%-ot. Olyan kisfiú még. 
  50. 2014. Április 25. 08:24115252.

    Aztaaaaa, ez durva! Itt néztem a mhelyen hang nélkül... (így még élvezetesebb!), csak a pofonokat láttam! Az arckifejezések alapján megérdemelte Zsófi. 
    Mostanában egy féltékeny fúria!


    Jó, hogy írtatok a csizmájáról! Már a nézés közben gondoltam, mennyire jól ki fogjuk itt beszélni az otthon csizmában sztorit, csak elfelejtettem megemlíteni mégis.
    Szerintem is nagyon gáz.
    Bár nem a védelmében, de azt mondta, hogy indul le tejért a kisboltba, így ESETLEG érthető a csizma.
    Vagy amikor a tv előtt tespedt (amikor Mikivel beszélt telefonon), akkor is rajta volt a csizma?

    Én is csatlakozom a melegítő-papucs kérvényhez!
    Tegnap Peti a papucsát kereste (biztató jel), és amikor Balázs megérkezett a gyerekpezsgővel, egy szőrös-állatos papucsban ült a kanapén, nem? 

    előzmény:
    demonhill (115250)
    2014-04-25  07:06

Címlap

top